Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen az égési sérülést is vállalná a jegygyűrűjéért

    Magnussen az égési sérülést is vállalná a jegygyűrűjéért

    Több F1-es versenyző is megszólalt az ékszerek viselésével kapcsolatos folyamatos vitáról.

    Az FIA szigorítást vezetett be, mi szerint a versenyzők nem viselhetnek semmilyen ékszert az autóban, biztonsági okokból. Ez leginkább Lewis Hamiltonnak nem tetszett, aki megannyi ékszert szokott viselni.

    A hétszeres világbajnok szerint ez visszalépés. Azt is felvetette, hogy a Mercedes akár arra is kényszerülhet, hogy tartalékversenyzőt alkalmazzon helyette, ha a Forma-1 megtiltja neki, hogy ékszerekkel versenyezzen.

    Pénteken egy ellenőrző dokumentumból derült ki, hogy a csapat nem erősítette meg, hogy Hamilton „betartja azt a követelményt, hogy nem viselhet ékszereket, testpiercing, fém nyaklánc vagy karóra formájában”.

    Később Hamilton két futamra haladékot kapott kapott.

    Bár a történet Hamiltonra éleződött ki, és Sebastian Vettel „alsógatyás tüntetésére”, az ékszerstop kisebb-nagyobb mértékben a többieket is érinti. Többen viselnek például gyűrűt, jegygyűrűt.

    Pierre Gasly elismerte, hogy át tudja érezni Hamilton álláspontját.

    „Megértem, tényleg megértem. Úgy gondolom, hogy vannak fontosabb dolgok, amikre koncentrálni kell, de értékelem, hogy az FIA vigyáz a biztonságunkra. Ez az ő prioritásuk és a mi prioritásunk is.”

    „Az én személyes esetemben vannak olyan vallási tárgyak is, amelyeket magamnál hordok, amikor versenyzek, amelyek fontosak számomra, és nem érzem magam kényelmesen, ha nincsenek velem, mikor vezetem az autót, és úgy érzem, hogy ez egy kicsit személyes dolog.”

    „Szabadságot kell kapnunk arra, hogy azt tegyük, amit helyesnek érzünk.”

    Gasly azonban nagyra értékeli az FIA szándékait is.

    „Végső soron felelősségünk van abban, hogy kimegyünk oda, kockáztatjuk az életünket, és úgy érzem, hogy ez személyes döntés kell, hogy legyen, de tisztelem az FIA-t és az akaratukat, hogy mindig javítsanak a biztonságon” – tette hozzá.

    „De örülnék egy beszélgetésnek velük, hogy lássuk, találunk-e jobb megoldást, mint egy ilyen szigorú döntés, mint amilyet ők hoztak, szóval meglátjuk, mit tehetünk.”

    „Ugyanakkor a testünkről is szó van, szóval, mint minden mással esetben is, amikor idősebb vagy, kész vagy vállalni a következményeket, ha azt akarod csinálni, amit akarsz.”

    Sergio Perez mindeközben bízik abban, hogy a versenyzők és az FIA kompromisszumra jutnak az ékszerek ügyében.

    „Az FIA szempontjából jó, ha a biztonságunkra figyel, mert végső soron ez a mi érdekünk” – mondta a Red Bull versenyzője.

    „De ahogy Lewis is mondta, ő már annyi éve ebben a sportban van, és csinálja ezt, és már megvannak ezek (az ékszerek/piercingek) egy ideje, szóval nem olyan egyszerű eltávolítani őket.”

    „Szerintem jó lenne kompromisszumot találni, hogy együttműködjünk velük (az FIA-val), és csak biztosítsuk, hogy mindannyian egy oldalon legyünk, és ne egymás ellen. Azt hiszem, ez lesz a fontos dolog.”

    A szigorítás másik kritikusa Kevin Magnussen, aki nem örül annak a követelésnek, hogy vegye le a jegygyűrűjét.

    „Megértem, amit mondanak” – ismerte el a dán – „De ez egy jegygyűrű az ujjadon.”

    „Elviselek egy kis plusz égést az ujjamon, cserébe, hogy a jegygyűrűmben versenyezhessek” – tette hozzá. „És ha valami történne, valami rossz, akkor is a jegygyűrűmet szeretném viselni. Elég rossz érzés lenne levenni.”

    „Egy ilyen dolog kapcsán, mint a jegygyűrű, vállaljuk ezt a felelősséget.”

  • Hülkenberg után Schumacher is felajánlotta a golyóit Magnussennek

    Hülkenberg után Schumacher is felajánlotta a golyóit Magnussennek

    Nem éppen szokványos módon mutatkozott be Mick Schumacher a Haashoz az idei szezon előtt visszatérő Kevin Magnussennek, de a dán pilóta vette a lapot.

    A Forma-1-be egy éves kihagyás után az idén visszatérő Kevin Magnussen a Beyond the Grid podcastban nemrég ódákat zengett a Mick Schumacherrel kialakult kapcsolatáról, most pedig a Sport Bildnek elárulta, hogy újdonsült csapattársának a humorérzékével sincs gondja.

    A 29 esztendős dán pilóta felidézte, hogy milyen volt az első találkozása a 23 esztendős némettel. „Az volt az első mondata hozzám, hogy »Szopd le a golyóimat!«” – mesélte Magnussen.

    Mindez alapesetben persze nem túl kedves fogadtatás, Schumacher viszont nem véletlenül köszöntötte így csapattársát. A német pilóta Magnussen és Nico Hülkenberg elhíresült 2017-es szóváltására utalt, amely során utóbbi a Hungaroringen vonta kérdőre a szerinte sportszerűtlenül versenyző dánt, aki a fentebbi mondattal reagált.

    „Micknek jó a humora. Attól a pillanattól kezdve világos volt számomra, hogy jó lesz a kapcsolatunk – nyilatkozta a dán, aki nem vette zokon a vicces köszöntést, amit nem mellesleg az idei szezonnyitón Hülkenberg is elsütött neki. – Mick elképesztően kedves és nagyon nyugodt. Nem játssza meg magát és nagyon nyitott, ami Forma-1-es pilóták esetében nem magától értetődő. Nagyon tisztelem őt.”

    Noha Schumacher eddig jelentősen elmarad a csapattársától, és vele ellentétben még nem szerzett pontot az idén, Magnussen újfent elmondta róla, hogy – noha egyre több kritika éri  kiérdemelte a helyét a mezőnyben.

    „Ő egy toppilóta. Sokan mondják, hogy csak a vezetékneve miatt van a Forma-1-ben, de ez nem igaz. Állta a nevével járó nyomást és teljesített. Kiérdemelte a helyét a Forma-1-ben, és hétről hétre jobb lesz. A szezon első néhány versenyhétvégéjén máris szintet lépett, és hamarosan az első pontjai is meglesznek. Nagyon aprólékos. Lenyűgöző látni, hogy minden apró részletre odafigyel” – emelte ki Schumachernek az apjához hasonlatos egyik tulajdonságát 

  • Magnussen továbbra is szárnyal a Haasszal

    Magnussen továbbra is szárnyal a Haasszal

    Kevin Magnussen ismét az első tízben végzett az Emilia Romagna Nagydíjon, ezzel az eddigi öt alkalomból négyszer sikerült neki a pontszerzés.

    A dán visszatérése az idei szezon egyik legnagyobb sztorija lett, ami pénteken azzal folytatódott, hogy megszerezte a Haas történetének legjobb időmérős eredményét, bár a szombati sprintfutam után ezt a pozíciót nem válthatta be a vasárnapi negyedik rajtkockára, mivel végül nyolcadik lett, de így is szerzett egy pontot. A futamon további egy pozícióval hátrébb esett, de így is elégedett volt a kilencedik helyével.

    „Jó móka volt. A rajtom remekül sikerült és az esőben megint jó volt a tempónk, de sajnos végül felszáradt és szárazon már nem voltunk olyan versenyképesek” – értékelte a versenyét Magnussen. „Bíztam benne, hogy több eső jön, mert kicsit jobb volt a tempónk a vizes pályán, de ezt nem tudjuk kontrollálni. Öt versenyből, a sprintet is beleértve, négyen pontot szereztünk, szóval ez egy jó sorozat számunkra.”

    A Haas versenyzője összességében egy helyet vesztett, amit a stratégia számlájára írt.

    „Valószínűleg egy körrel később álltunk ki, mint kellett volna” – tette hozzá. „Mondtam a csapatnak, hogy ne reagáljunk túl gyorsan, ami talán hozzájárult ehhez, de aztán egy kicsit lassú volt a csere. Ez egyike volt azoknak a hétvégéknek, amikor végig védekeztem, mert jó pozícióba kerültünk a kvalifikáción és a futam első körében, így nem hiszem, hogy sokkal többet tudtunk volna elérni. Egy tökéletes boxkiállással valószínűleg nyolcadik lehettem volna, de mindenesetre ez az, amit végül elértünk, és ezzel elégedettnek kell lennünk.”

  • Magnussen: meglepett, hogy mindenki a lágy gumit választotta

    Magnussen: meglepett, hogy mindenki a lágy gumit választotta

    A Haas két pilótája közepeseken gurult ki a sprintre, ellentétben a mezőny nagy részével. Míg Magnussen visszaesett, Schumacher nyert pár pozíciót.

    Miután pénteken az amerikai csapat legjobb időmérőjét szállította, Magnussen negyedik helyről várta a sprintet, amin végül pontot tudott szerezni.

    „Nagyon meglepődtünk, amikor mindenkit a lágyakon láttunk, ez sosem jó jel. Úgy ítéltük meg, a lágyak túl hamar elkopnának, ezért döntöttünk a közepesek mellett.

    Úgy éreztem, mindenki csak elmegy mellettem a verseny elején, aztán mintha átállt volna valami, amikor egy tempót futottunk Ricciardóval és Alonsóval.

    Jó, hogy pontot szereztünk, alap esetben boldogok lennénk egy nyolcadik hellyel az időmérőn, úgyhogy nézzük a pozitívumokat. A legjobb tízből indulunk a fő versenyen, és remélhetőleg ott is pontokat szerzünk.”

    Csapattársa, Mick Schumacher szintén jól zárta a napot, 12. helyéről kettőt lépett előre. Először George Russell mellett ment el a rajtnál, majd Sebastian Vettelt érte utol a futam közben.

    „Ami minket illet, a jó gumit választottuk. Volt néhány jó csatánk, de sajnos nem kaptunk érte pontot, úgyhogy reméljük holnap már ez megváltozik.” jelentette ki az első pontjaira váró német versenyző.

    „Néhány autóval küzdöttünk, az egyik Seb volt, ami nagyszerűen sült el, élveztem. Még meglátjuk, milyen az egész teli tankkal, de minden, amit a délelőtti edzésen megtudtunk, ígéretesnek tűnik.”

  • Tost tanácsa Schumachernek a Ferrari-álomváltással kapcsolatban

    Tost tanácsa Schumachernek a Ferrari-álomváltással kapcsolatban

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost azt javasolta Mick Schumachernek, hogy bölcs döntés lenne, ha még nagyjából három évig egy másik csapatnál versenyezne, mielőtt esetleg a Ferrarihoz vagy valamelyik másik élcsapathoz igazolna.

    Schumacher másodéves a sportágban egy olyan Haas autóval, amely fényévekkel előrébb jár, mint az előző szezonban volt a versenyképességét tekintve, és ez azt jelenti, hogy jobb képet kell kapnunk arról, hogy hol is áll a mezőny többi tagjához képest. Ráadásul a csapattársa, Kevin Magnussen is jó mérce, akihez hasonlítani lehet. Tost azt javasolta, hogy Micknek az első számú feladat az kell legyen, hogy legyőzze a dánt, majd még néhány évig versenyezzen és tapasztalatot szerezzen, mielőtt egy olyan csapathoz kerülne, mint a Ferrari. Az F1-Insider.com-nak beszélt erről:

    „További három évig máshol kell vezetnie. Egy pilótának legalább három év tanulásra van szüksége ahhoz, hogy a legmagasabb szinten vezethessen. Egy George Russellnek vagy egy Charles Leclercnek is szüksége volt ennyi időre. A Forma-1 ma már kifejezetten bonyolult. Először is folyamatosan meg kell vernie csapattársát, Kevin Magnussent a Haasnál, és meg kell próbálnia sikereket elérni a Haasszal. Ez most az ő dolga, és semmi más.”

    Micket mindig is a Ferrarival hozták összefüggésbe, tekintve édesapja, Michael ottani eredményei miatt. Részt vesz a Ferrari pilótaakadémiai programjában, de tudja, hogy a tehetségét a saját jogán kell bizonyítania ahhoz, hogy kiérdemelje a Scuderia versenyülését. A Ferrari végsősoron csak két szabad helyet tud biztosítani az autójában, és Charles Leclerc és Carlos Sainz személyében a legjobbak közül kettővel rendelkeznek a rajtrácson, így Mick feladata korántsem irigylésre méltó.

    Ennek ellenére élvezi a kihívást, hogy továbbra is megmutassa, mire képes most, hogy a Haas autója kiemelkedő teljesítményt nyújt, és ez az év valóban döntő lehet számára karrierje kezdete szempontjából.

  • Magnussen dobogóra állna idén a Haasszal

    Magnussen dobogóra állna idén a Haasszal

    Kevin Magnussen nagyon szeretne dobogóra állni 2022-ben az impozáns szezonkezdetét követően.

    A dán pilóta egy tündér mesébe illő módon tért vissza Forma-1-be, miután az orosz-ukrán háború által okozott társadalmi nyomás miatt a Haasnak meg kellett szabadulnia a csapat orosz főtámogatójától és Nikita Mazepintől.

    Magnussen – aki a 2020-as távozását követően már elkönyvelte, hogy számára már nincs visszaút a száguldó cirkuszba – a kihagyása után egyből egy 5. hellyel nyitott a Bahrein Nagydíjon, amivel jelezte azt, hogy az amerikai kiscsapattal igenis számolnia kell a többieknek 2022-ben.

    Ugyan Jeddah-ban és Melbourne-ben már nem jött össze hasonló bravúr Magnussen számára, de Mick Schumachert továbbra is magabiztosan veri és jelen pillanatban a kilencedik helyen áll az egyéni pontversenyben és olyan pilótákat előz meg, mint Fernando Alonso, Daniel Ricciardo vagy az Alfa Romeóval remeklő Valtteri Bottas. A dán pilóta nagy vágya, hogy idén dobogóra álljon a Haas-szal, ugyanakkor szeretne megmaradni a realitások talaján.

    „Egy dobogós helyezés hihetetlen lenne, rendkívül sokat gondolok rá” – árulta el Magnussen a Beyond the Grid podcastjében. „Az élcsapatok után ott vagyunk szorosan a többiekkel és ez nagyon jó érzés. Ha már van egy ilyen kaliberű autód, akkor nem kell sok autónak kiesnie előled, hogy valahogy odakerülj a dobogóra.”

    „Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy néha alapján a Mercedes is sebezhető, ami miatt valamilyen szinten még egyszerűbbnek tűnik a dolog. Nem hinném, hogy normál körülmények között be tudnánk kerülni a legjobb háromba, de a tavalyi évben is számos olyan autóval tudtak dobogós helyezést szerezni, ami a normális tempót tekintve esélytelen lett volna ilyen szempontból.”

    „Szerintem ez nem egy irreális cél a számunkra. Jó érzés álmodni róla és nem szabad azt gondolni, hogy úgy se fog sikerülni, mert nem vagyunk elég gyorsak hozzá. Most még fogadni is mernék rá, hogy a pódium össze fog jönni idén a számunkra.”

  • Magnussen úgy érzi, jobban tudja most élvezni az F1-et

    Magnussen úgy érzi, jobban tudja most élvezni az F1-et

    Kevin Magnussen váratlanul tért vissza a Forma-1-be az idei szezon kezdetén, miután az amerikai csapat megvált az orosz Nikita Mazepintől. 2020-as távozása óta, immár édesapaként, elmondása szerint jobban élvezi a Forma-1-et.

    A 29 esztendős dánnal sok minden történt, mióta otthagyta a sportágat, és a Forma-1 is átértékelődött benne.

    „Az az év, ami akkor az utolsó volt, úgy éreztem, mintha 10 év lett volna! Úgy éreztem, hogy annyi minden történt” – mesélt a Beyond the Grid podcastben még 2020-ról. „Amikor visszaültem az autóba, nem éreztem, hogy túl sokáig voltam távol, de ha megnézem, mi minden történt a pályán kívül, hosszú időnek tűnik. Azt hiszem, a gyerekvállalás minden bizonnyal megváltoztatja a prioritásokat az életedben. A Forma-1 még mindig nagyon fontos, de nem ez a legfontosabb dolog az életedben. Valami más már fontosabb, például a családod, az F1-en kívüli életed, ami a családoddal kapcsolatos. Korábban ilyen nem volt, hanem a Forma-1 volt a legfontosabb dolog. Azt hittem, hogy a boldogság egy az egyben az F1-hez kapcsolódik – legalábbis így éreztem. Ha nem ment jól a pályán, akkor az egész életem nyomorúságos volt, de ez most már nem így van. Nagyon más érzés.”

    Magnussen immár félelem nélkül versenyezhet

    Nem ritkán hangzik el az autósportban, hogy ha egy pilóta apuka lesz, az 2-3 tizedet hátrányt jelent körönként, Magnussennél viszont inkább a hozzáállás változott: „Határozottan úgy érzem, hogy jobban tudom élvezni. Úgy érzem, hogy ez az egész olyan, mint egy bónusz, mint egy ajándék és egyszerűen csak jól érzem magam. Azt hiszem, az F1 elvesztése, és hogy mentálisan teljesen lezártam ezt a fejezetet, egy kicsit kevésbé ijesztővé teszi a dolgot. Már elvesztettem a lehetőséget és jól éreztem magam úgy is, és most már nem félek attól, hogy megint elveszítem. Remélem, még sok évet tölthetek a Forma-1-ben, de már nem félek, és nem hiszem, hogy jó dolog félni. Szerintem sokkal jobb, ha egyszerűen csak boldogok és hálásak vagyunk, és nem félünk. És most valahogy így érzem magam, nagyon nyugodt vagyok, és tudom, hogy mire vagyok képes.”

    Magnussen számára az is jól jött ki, hogy a Haas pont idén talált vissza a jó útra, és jócskán ott vannak a középmezőny közepében, harcban az igen előkelő pozíciókért. A dán egyébként egy 5. hellyel tért vissza a Forma-1-be a Bahreini Nagydíjon.

  • Magnussen meglepő kijelentéseket tett Schumacherről

    Magnussen meglepő kijelentéseket tett Schumacherről

    Kevin Magnussen Forma-1-es pilótáktól ritkán hallható módon beszélt Mick Schumacherről. A dán pilóta olyan kapcsolatot alakított ki a némettel, amilyet korábban egyik csapattársával sem.

    A legfrissebb pletykák szerint a Haas nem nézi jó szemmel a gyenge szezonkezdetét, és már a tavalyi Forma-2-es bajnok Oscar Piastri felé kacsintgat, csapattársa szerint ugyanakkor Mick Schumacher „nagyon tehetséges”, és „megérdemli a helyét a Forma-1-ben.”

    A szezon előtt Nikita Mazepin kirúgása miatt váratlan esélyt kapó Kevin Magnussen ezzel nem csak a kötelező köröket futotta le a 23 esztendős pilóta felé, a Beyond the Grid podcastban ugyanis elmondta, soha egyik csapattársával sem volt olyan kapcsolata, mint amilyen a német versenyzővel.

    „Az első benyomásaim nagyon jók. Elképesztően kedves srác, két lábbal áll a földön, nagyon udvarias, mindenkivel jól kijön, és mindenki kedveli őt. Az első pillanattól kezdve nagyon nyitott volt velem” – magasztalta Schumachert a dán.

    „A csapatmegbeszéléseken is látom, hogy jó visszajelzéseket ad, és nem keres kifogásokat. Nagyon őszinte a csapattal, és ha hibázik, vagy bármi történik, nagyon nyíltan kezeli azt. Szerintem nagyon jó a hozzáállása” – dicsérte tovább a csapattársát.

    mick schumacher, kevin magnussen
    Jól kijönnek Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas F1 Team

    Nem csak a neve miatt van itt

    Magnussen hangsúlyozta azt is, hogy szerint teljességgel alaptalanok azok a vádak Schumacher irányába, amelyek szerint csak a vezetéknevének köszönhetően került be a Forma-1-be. 

    „Nyilvánvalóan nagyon tehetséges, hiszen a Forma-3-at és a Forma-2-t is megnyerte, mielőtt bekerült a Forma-1-be. Úgyhogy megérdemli, hogy itt legyen. Közben pedig nagyon nehéz a dolga a vezetékneve miatt. Az apja a valaha volt legnagyobb Forma-1-es pilóta, egyesek pedig azt gondolhatják, hogy [Mick] csak a neve miatt van itt. Közben viszont minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy itt legyen. Megtette, ami ehhez kell, talán még többet is.”

    „Egyes versenyzők úgy is bekerültek ide, hogy nem lettek Forma-3-as bajnokok, mint például én, aki második helyen végzett. És egy csomó F1-es pilóta nem nyert meg mindent az F1-be kerülése előtt. Úgyhogy igen, szerintem nagyon tehetséges, és jól fog teljesíteni.”

    Mick Schumacher, Haas, Ausztrál Nagydíj
    F3-as és F2-es bajnoki címe jó ajánlólevél volt Schumachernek Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas F1 Team

    Teljesen más a viszony, mint bármelyik korábbi csapattársával

    A dan pilóta Schumacherrel kapcsolatos mondandójának legérdekesebb része egyértelműen az volt, amelyben kettejük kapcsolatáról vallott. Magnussen elmondta, hogy egyáltalán nincs köztük semmilyen feszültség és titkolózás, ami mindkettejüknek köszönhető. Schumacher ugyanis mindenáron tanulni akar, ő pedig kész segíteni neki.

    „Ezúttal semmi sem stresszel. Ha segíteni tudok neki, azzal a csapatnak is segítek, ami szintén jó dolog. Nagyon ki van éhezve arra, hogy tanuljon, és rengeteget kérdez. Nem ez számít az általánosnak a csapattársak között. Olykor az embernek ott a büszkesége, és vonakodik együttműködni, valamint kérdezni. Talán egyesek félnek megmutatni a gyengeségeiket, Mick azonban nem törődik ezzel, ő csak tanulni akar.”

    Magnussen az F1-es pilótákra abszolút nem jellemző kijelentéseket is tett. „Ha legyőz, mert sokat segítettem neki, akkor majd én is tanulhatok tőle, ami majd új szintre emel. Így építitek fel és viszitek előre egymást. Remélem, hogy ez is fog történni.”

    Kevin Magnussen, Mick Schumacher
    Schumacher nem fél kérdezni a nála jóval tapasztaltabb dántól Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas F1 Team

    Nem tartja vezérnek magát

    Az interjút készítő Tom Clarkson felvetette Magnussennek, hogy élvezi-e a falkavezér szerepét, mire a dán elmondta, hogy ő nem így tekint magára.

    „Nem hiszem, hogy én így látom ezt. Kettőnk közül én vagyok a tapasztaltabb. Ezzel tisztában vagyok, és igyekszem is kihasználni ezt, és segíteni a csapatot a tapasztalatommal. De nem érzem, hogy bármire is jogosult vagyok azért, mert nekem van több tapasztalatom. Csak próbálom a lehető legjobb munkát végezni a csapatnak.”

    „Úgy érzem, ez extra nyomással jár. De közben azt érzem, hogy Mick is jó. Noha csak egy évnyi tapasztalata van, intelligens srác. Nem arról van szó, hogy a csapat ne hallgatna rá. Ezen a téren nagyon kiegyensúlyozott a helyzet, nem olyan, mint az ember gondolná. Csak próbálom tenni a saját dolgomat és közben nagyon nyitott lenni Mick-kel. Nem érzem úgy, hogy bármit is takargatnom kellene.”

  • Három hónap még, mire Magnussen teljesen alkalmas lesz az F1-re

    Három hónap még, mire Magnussen teljesen alkalmas lesz az F1-re

    Három hónapba is beletelik, mire Kevin Magnussen újra 100%-ban lesz bevethető a Forma-1-ben. Miután elvesztette Haasnál a versenyülését, a dán egy teljes évet töltött a sportkocsik világában, mielőtt a kis amerikai csapat visszahívta Nikita Mazepin helyére. Bahreinben szenvedett fizikailag, de a csapatfőnök, Günther Steiner örül a 29 éves pilóta visszatérésének a Forma-1-be:

    „Úgy vélem, hogy az elmúlt egy évben megérett, és rájött, milyen jó is a Forma-1-ben lenni. Amikor az ember kikerül az F1-ből, csak rájön, hogy mit vesztett, és a visszatérés olyan, mint egy álom.”

    Magnussen komoly fizikai küzdelmei igazán csak Szaúd-Arábiában jelentkeztek, amikor elmondása szerint a Q3-ban „eltört” a nyaka – ami azt jelenti, hogy a kanyarokban már nem tudta felemelni a fejét. Thomas Jorgensent, a fizioterapeutáját erről az as-web.jp kérdezte:

    „Nem arról van szó, hogy ne lenne elég fitt. A gond az, hogy nem használta azokat az izmait, amelyekre az F1-ben szüksége volt. A sportautók nem igényelnek akkora fizikai erőt, mint a Forma-1.

    „Kell némi idő, mire Kevin teljesen felépül. Normál esetben két hónapnak kell eltelnie télen, amikor minden nap edzhet, de most, hogy elkezdődött a szezon, és több az utazós nap és a verseny, még nehezebb a megszokott rutinját elvégezni. Nagyjából, még három hónapba telik, mire Kevin jó formába lendül.”

  • Steiner: Magnussen érettebb lett, és Schumacher felett is atyáskodhat

    Steiner: Magnussen érettebb lett, és Schumacher felett is atyáskodhat

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner üdvözölte Kevin Magnussen átalakulását, aki két egymást követő pontszerző helyezéssel indította visszatérését a Forma-1-be.

    Magnussen 2020 végén hagyta el a csapatot, miután négy szezont töltött az amerikai alakulatnál. Ő és Romain Grosjean menesztése után Mick Schumacher és Nikita Mazepin került a csapathoz. A két újonc tavaly egyetlen pontot sem tudott gyűjteni a csapatnak.

    Az eredeti terv szerint az idei szezonnak változatlan versenyzőpárossal vágott volna neki a csapat, de pár nappal a szezonkezdés előtt, az orosz-ukrán háború következményeként a Haas megvált orosz versenyzőjétől és orosz támogatójától. Így Steinernek rövid időn belül pótlást kellett találnia, ezt pedig Magnussen személyében találta meg.

    Jó döntésnek bizonyult, hiszen annak ellenére, hogy egy évet kihagyott (az F1-ben) és pár nappal a szezonnyitó előtt találkozott először a 2022-es autóval, a dán versenyző Bahreinben és Szaúd-Arábiában is pontot szerzett.

    „Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy évben megérett, és rájött, milyen jó dolog a Forma-1-ben lenni” – mondta Steiner. „Amikor kikerülsz az F1-ből, rádöbbensz, mit vesztettél, és a visszatérés olyan, mint egy álom.”

    „2020-ban nehéz éve volt, és a végén elég demotivált is volt” – emlékezett vissza a csapatfőnök. „De amikor kikerülsz belőle, akkor olyan, hogy: ‘Hűha, bárcsak ott lennék, még egy rossz autóval is’.”

    „De most visszatért, és az első futam nagyon jól sikerült számára. Az első versenyén máris hozta a Haasszal elért korábbi legjobb eredményét szóval szerintem eléggé megérett.”

    Magnussen eddigi legjobb eredménye a Haas színeiben az 5. hely, melyet a 2014-es Orosz Nagydíjojn, a 2018-as Bahreini Nagydíjon és a 2018 Osztrák Nagydíjon sikerül elérnie. Valamint az idei szezonnyitót-

    Előnyére vált az apaszerep 

    Mióta 2020-ban Abu Dhabiban teljesítette az akkor még utolsónak hitt F1-es nagydíját, Magnussen első gyermeke, Laura is megszületett, ami Steiner szerint szintén nagy hatással volt a fiatal dán életére.

    „Ő maga is nagyon fiatal, sose felejtsük el, hogy 29 éves” – nyilatkozta Steiner. „Egyszerűen csak érettebb, és most van egy fiatalabb csapattársa (Mick Schumacher), akinek egy kicsit apafigurája lehet.”

    „Mick számára nagy előny, hogy most egy tapasztalt pilóta van mellette. Kevin nyilvánvalóan jó versenyző, rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és ha megnézzük az adatait és azt, hogy hogyan csinálja a dolgokat, egyszerűen látszik, hogy hol tart most, és hogyan tud még jobbá válni.”

    „Én ezt így magyarázom: sokat taníthatsz magadnak is, és ez sokáig tart, de ha van valaki, akitől tanulhatsz, mint egy tanártól, akkor gyorsabban megy.”

    Steiner hozzátette, hogy véleménye szerint Schumacher most „rövidebb idő alatt tehet nagyobb lépéseket” Magnussen segítségével.

    A német pilóta teljesen felépült a múlt heti Szaúd-arábiai Nagydíj kvalifikációján történt hatalmas balesetéből, Steiner pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a versenyző önbizalma nem sérült meg a 33G-s ütközéstől – ellentétben az autójával, ami totálkáros lett.