Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen azt kaphatja maga mellé, akinek felajánlotta a golyóit?

    Magnussen azt kaphatja maga mellé, akinek felajánlotta a golyóit?

    Günther Steiner úgy véli, a rajongók „imádnák”, ha Kevin Magnussen 2023-as csapattársa Nico Hülkenberg lenne Az a versenyző, akinek a 2017-es Magyar Nagydíj után azt mondta, hogy „szopd le a golyóimat, édes”.

    Bár lassan három év telt el azóta, hogy Hülkenberg utoljára teljes munkaidős Forma-1-es versenyző volt, ez idő alatt a leggyakrabban alkalmazott tartalékversenyző lett. 2020-ban a Racing Pointnál helyettesítette a koronavírus-fertőzött versenyzőket, idén év elején pedig Sebastian Vettel helyén ült a Racing Pointból lett Aston Martinnál. Így aztán nem tűnt el teljesen a képből, és ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy most a Haas számításba vegye az ő szerződtetését is 2023-ra. Mivel Mick Schumachertől minden bizonnyal megválik a csapat a szezon végeztével.

    Ebben az esetben Hülkenberg épp Magnussen csapattársa lenne.

    Steiner, a Haas csapatfőnöke a német RTL-nek elmondta, hogy „a legtöbb szuperlicenccel rendelkező versenyző” szerepel a listáján, és utalt arra is, hogy ezúttal inkább a tapasztalatot részesíti előnyben, miután az elmúlt időszakban fiatal versenyzőkkel próbálkoztak.

    „Mit tud egy versenyző hozzátenni ahhoz, hogy a csapat jobbá váljon, és a csúcsra jussunk?” – közölte Steiner a kritikus kérdést.

    „Mennyi kockázatot vagyunk hajlandók vállalni? Egy fiatal versenyzővel általában több kockázatot vállalsz, mert nem tudod, meddig mehet el.”

    De elismerte, hogy Magnussen csapattársának eldöntése inkább „zsigeri érzés”, mint bármi más, és hozzátette, hogy „ezt nem lehet matematikailag kiszámítani”.

    Azonban úgy gondolja, hogy a rajongók „imádnák”, ha Hülkenberget ültetné az autóba Magnussen mellé, tekintettel a múltbeli viszályukra.

    Ők ketten a szezon elején tisztázták a dolgokat, amikor Hülkenberg a bahreini paddockban járt, Vettelt helyettesítve. A 35 éves német elárulta, hogy azzal köszöntötte Magnussent, hogy „szopd le a golyóimat, édesem”.

    „Pontosan ezeket a szavakat mondtam neki. Eléggé tetszett neki!” – mondta akkor Hülkenberg.

    A Haas ráér a döntéssel

    A Haas csapatfőnökét Daniel Ricciardóról is kérdezték, mivel a McLaren versenyzője az idei szezon végén távozik a wokingi csapattól.

    „Az ő esetében, Danielnek először magának kell eldöntenie, hogy mit tesz” – mondta Steiner. „Kevés értelme van rábeszélni őt valamire, neki magának kell döntenie.”

    „Ha úgy érzi, akkor biztosan hívni fog, máskülönben valószínűleg azt fogja mondani, hogy szabadságra megy, vagy valami mást csinál.”

    Steiner elmondása szerint azonban az, hogy a Haas megvizsgálja a lehetőségeit, nem jelenti azt, hogy Schumacher kikerült a képből. Elmondása szerint „ötven-ötven” az esélye, hogy maradhat-e, vagy sem.

    „Az ember ezzel nyomás alá helyezi magát, és nekünk erre nincs szükségünk, csak saját magunk ellen játszanánk” – tette hozzá. „Minket valójában egyáltalán nem nyomaszt az idő, mindenki mást nyom az idő, de minket nem.”

    „Ez egy olyan előny, amitől nem fosztjuk meg magunkat.”

  • Már megvan, ki lesz Magnussen utódja

    Már megvan, ki lesz Magnussen utódja

    Újabb gyári pilótát veszített el az Audi, René Rast után Nico Müller intett búcsút a márkának, miután az F1-et tűzték ki célul Le Mans helyett. Magnussen helyére kerül majd a svájci, a Peugeot Hypercar programjában.

    Eredetileg hét pilótát jelentett be kétautós programjába a Peugeot, ám miután Kevin Magnussen visszatért az F1-be, hatan maradtak. Most azonban – két verseny után – pótolták a dán versenyzőt.

    Müller jelenleg a DTM-ben vezet Audit, és azonkívül az Endurance Világbajnokság LMP2-es kategóriájában indul a High Class Racinggel, illetve év elején a Daytonai 24 óráson is ott volt.

    Jövőre a visszatérő Abt Sportline-hoz csatlakozik a Formula E-ben, emellett fog versenyezni a Peugeot-val, idei tesztprogramja után.

    „Ahogy egy új korszak kezdődik, nagyon jó lehetőség számomra, hogy egy Le Mans-i történelemmel rendelkező gyártóhoz csatlakozhatok. Főleg azért, mert az új szabályokkal szoros csatára lehet számítani.” örvendezett a svájci.

    „Szakmailag ez egy nagyon érdekes kihívás, egy valóságos álom bármelyik pilótának. Az endurance és Le Mans iránt 2007-ben kezdtem érdeklődni, és nagyon meggyőzött a Peugeot, milyen erős autókat tudnak gyártani.”

    Magnussen helyére a teszt- és fejlesztőpilóta, James Rossiter lépett eddig, de őt váltja majd Müller, aki jövőre versenyezni fog a franciákkal. A svájci hamarosan autóba ülhet, hiszen az autó első szezonjában még nem korlátozzák a tesztelést.

    „Már vezetett idén LMP2-es prototípust, és olyasféle sebességet és állandóságot mutatott, amit a keresünk. Csapatként áll a dolgokhoz, és teljesen elkötelezte magát Le Mans és a világbajnokság megnyerése mellett.” – dicsérte Müller teljesítményét a Peugeot programjának vezetője, Olivier Jansonnie.

    „James Rossiter marad a háttérben, ahogy ezt tavaly bejelentettük. A tapasztalata és teljesítménye a fejlesztés szempontjából kulcsfontosságú lesz, a versenypálán és a szimulátorban is.”

  • Räikkönen versenymérnökét örökölte meg Magnussen

    Räikkönen versenymérnökét örökölte meg Magnussen

    A Haas Forma-1-es csapata az ex-McLaren- és Renault/Lotus-mérnököt, Mark Slade-et szerződtette Kevin Magnussen főállású versenymérnökének.

    Slade majdnem két évtizedet töltött a McLarennél a mérnöki csapat tagjaként, majd egy évtizedig dolgozott a „Team Enstone” különböző formációiban, amelyet egy rövid, egyéves, a Mercedesnél töltött időszak szakított meg.

    Az Enstone-nál töltött idő alatt többek között Kimi Raikkönen versenymérnöke volt, akivel korábban a McLarennél is együtt dolgozott, de itt dolgozott együtt Esteban Oconnal is.

    Egy másik finn F1-es bajnokkal, Mika Häkkinennel is dolgozott együtt a McLarennél töltött, 1991-ig visszanyúló időszaka alatt.

    Slade most a Haashoz csatlakozott, hogy egy újabb skandináv, ezúttal Magnussen versenymérnöke legyen. Új munkáját a következő, szingapúri versenyhétvégén kezdi meg.

    Magnussen mérnöke korábban Ed Regan volt, akiről a Haas az augusztusi Belga Nagydíj előtt elárulta, hogy „a szezon vége felé” történő távozása előtt már „csak” irodai feladatokat látott el.

    Regant rövid időre Dominic Haines váltotta, aki Magnussen versenymérnöke volt a Spában, Zandvoortban és Monzában.

    Haines korábban Romain Grosjean és Nikita Mazepin versenymérnökeként dolgozott, majd nem utazó szerepkörbe került a csapatnál.

    Slade azonban állandó kinevezést kap, és először Szingapúrban dolgozik majd a csapattal.

  • Steiner cáfolja a Ricciardo-pletykát, jöhet Hülkenberg?

    Steiner cáfolja a Ricciardo-pletykát, jöhet Hülkenberg?

    Mick Schumacher Forma-1-es jövője felett továbbra is sötét felhők lebegnek. Bár a német az utóbbi futamokon feljavult, a Haas csapatfőnök Gunther Steiner elismeri, hogy Kevin Magnussen csapattársa 2023-ra „még nem dőlt el”. A Speed Weeknek beszélt erről:

    „Mérlegeljük, hogy mi lenne a legjobb a csapat fejlődése szempontjából. Csak a versenytechnikát nézzük, vagy a vezetési képességeket is? Őszintén szólva, nem tudjuk, hogy Mick marad-e vagy sem. Igen jó futamokat teljesített Kanadában, Angliában és Ausztriában, de hiányzik belőle az állandóság a jó teljesítményhez. Nem sietjük el a versenyzőkérdést, így Micknek még mindig van esélye megmutatni, mire képes.”

    Talán még ennél is aggasztóbb az F1-es legenda Michael Schumacher fiának az, hogy a 23 éves versenyző a jelek szerint még a Ferrari versenyzői akadémiájának a támogatását is elvesztette. A Scuderia részéről Mattia Binotto nyilatkozott az olasz Skynak, amikor az Olasz Nagydíj után Schumacher jövőjéről kérdezték:

    „Ez egy újabb peches hétvége volt Micknek, szóval nehéz megítélni a teljesítményét a hétvége után. Van még néhány futamunk, aztán leülünk a Haasszal, és remélhetőleg megtaláljuk a legjobb döntést neki a jövője szempontjából.”

    A német sajtó szerint Nico Hülkenberg előlépett meglepetés-favorittá arra a szerepre, hogy az ideiglenes F1-es szünetéről visszatérve egy igen tapasztaltnak mondható pilótafelállást alakíthasson ki jövőre a Haas. Amikor a 35 éves németről kérdezték, Steiner Monzában így felelt:

    „A legtöbb lehetséges versenyzővel beszéltem már, ez a munkám része. Még semmi konkrét, de csak a legkisebb kockázatot akarjuk vállalni a csapat fejlődése érdekében. Lehet nagy kockázatot vállalni, ami remek, ha beválik, de rossz, ha nem.”

    Ebből az következik, hogy a Haas egy tapasztalt és technikailag is felkészült csapattársat keres a dán Magnussen mellé, ezért így zárt a csapatfőnök:

    „Ez így igaz, de ilyen jelenleg nincs a piacon. Kivéve talán Daniel Ricciardót, de az ő formája jelenleg nem igazán jó, és nem tudjuk, mit fog csinálni. Lehet, hogy kihagy egy évet. Ahogy említettem már, mindenkivel beszélek.”

  • Ki, miért, mennyi rajtbüntetést kap? Itt a lista!

    Ki, miért, mennyi rajtbüntetést kap? Itt a lista!

    Túl vagyunk az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, azonban az ott kapott végeredmény közel sem fedi a vasárnapi rajtsorrendet. A hétvége során – eddig – összesen 9 versenyző kapott rajtbüntetést.

    Charles Leclerc, aki valóban a leggyorsabb volt a kvalifikáción, a büntetlenek sorát erősíti, így ő indulhat holnap az első rajtkockából. A négy közvetlenül mögötte végző versenyzőt viszont hátrébb sorolják, így jelen állás szerint George Russell foglalhatja majd el a második rajtkockát.

    Míg Leclerc a pole-ból indulhat, a másik Ferrarival Sainz csak a mezőny hátsó traktusából indulhat majd.

    Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük, hogy ki, miért és milyen mértékű rajtbüntetést kap vasárnapra.

    Versenyző Büntetés Büntetés oka
    Yuki Tsunoda Rajtrács vége
    ICE, TC, MGU-H, MGU-K csere, sárga zászló figyelmen kívül hagyása
    Sergio Pérez 10 rajthely ICE csere
    Valtteri Bottas 15 rajthely
    ICE, TC, MGU-H csere
    Max Verstappen 5 rajthely ICE csere
    Lewis Hamilton Rajtrács vége
    ICE, TC, MGU-H, MGU-K csere
    Carlos Sainz Rajtrács vége
    ICE, TC, MGU-H, MGU-K, váltó csere
    Kevin Magnussen 15 rajthely
    ICE, TC, MGU-H csere
    Esteban Ocon 5 rajthely ICE csere
    Mick Schumacher 15 rajthely ICE, váltó csere
    • ICE = Belsőégésű motor
    • TC = Turbófeltöltő
    • MGU-H = hőenergia-visszanyerő rendszer
    • MGU-K = mozgásienergia-visszanyerő rendszer
  • Megkereste Ricciardót a Haas egy 2023-as ajánlattal

    Megkereste Ricciardót a Haas egy 2023-as ajánlattal

    Daniel Ricciardót állítólag megkereste a Haas a 2023-as szezonos elérhetősége miatt. Az ESPN azt állítja, hogy Ricciardo a Haas csapatfőnökétől, Günther Steinertől kapott üzenetet a nyári szünet előtti, július 31-i Forma-1-es Magyar Nagydíjon.

    Az ausztrál pilóta feltehetően a következő idény előtt elhagyja a McLarent, amelyet 2021 óta képvisel, és főszereplője a pilótakeringőnek, amellyel várhatóan a hétvégi Belga Nagydíjon fog foglalkozni.

    A Haas 2023-as F1-es pilótafelállásában biztos helye van Kevin Magnussennek, akit többéves szerződéssel szerződtetnek, de Mick Schumacher jelenlegi kontraktusa 2022 végén lejár, és az ő jövője így bizonytalan. Itt jön képbe Ricciardo. A tapasztalt ausztrálnak 2023 végéig van szerződése a McLarennel, de a csapat állítólag közölte vele, hogy jövőre Oscar Piastrira kívánják cserélni. Elviekben olcsóbb lenne a McLarennek kifizetni Ricciardót és szerződtetni Piastrit, mint 2023-ban fizetni Ricciardót. Az Alpine is komoly lehetőség lenne neki, őket akkor képviselte, amikor a csapat még Renault néven futott.

    Ricciardo jelenleg 12,2 millió fontot kap a McLarentől az idei évre – ezzel ő az ötödik legjobban kereső versenyző a mezőnyben. Schumacher kevesebb, mint 1 millió fontot kap erre a szezonra, így Ricciardo fizetésének kifizetése gondot jelenthet a Haasnak.

    A legendás Michael Schumacher fia második Forma-1-es szezonjánál jár, és a Haas főnöke, Steiner kritizálta a bukások gyakorisága miatt, de azóta javított, és pontokat szerzett a Brit és az Osztrák Nagydíjon.

    A 2023-as F1-es pilótafelállás szűkülő helyeinek a száma miatt a Haas egyelőre nem hajlandó elkötelezni magát Schumacher megtartása mellett.

  • Magnussen továbbra sem hiszi el, hogy visszatérhetett az F1-be

    Magnussen továbbra sem hiszi el, hogy visszatérhetett az F1-be

    Kevin Magnussen azt mondja, hogy a 2022-es visszatérő szezonja alatt újra értékelte azt, hogy milyen kiváltságos és remek dolog Forma-1-es autóversenyzőnek lenni.

    Magnussen 2020 végén hagyta ott az F1-et, miután a Haas nem tartotta meg, és a dán pilóta sportkocsiversenyző lett, majd idén hirtelen visszatért a királykategóriába a Haasszal, miután Nikita Mazepin szerződését felbontották – mert Oroszország megszállta Ukrajnát, és így megszűnt a szponzori szerződése az Uralkalival.

    Magnussen pompásan kezdte a visszatérő idényét. A bahreini szezonnyitón egy ötödik helyet szerzett, és ezzel teljesítménnyel eddig a Haas vezéralakja lett. Az Autosportnak adott nyári szünet előtti interjúban így fogalmazott:

    „Még mindig meg kell csípnem magam. Annyira nagy dolog, hogy Forma-1-es pilóta lehetek. Ez egyike azon dolgoknak, amire tavaly kezdtem igazán rájönni, amikor nem voltam benne. Kívülről nézve rájössz, hogy milyen sokan nézik, és mennyire sokan beszélnek róla a versenyhétvégéken otthon. Szóval elkezdtem ezt igazán értékelni, és aztán rájöttem, hogy milyen nagy dolog is ez. Aztán visszatérhettem, és sokkal jobban értékelem, hogy minden versenyén ott vagyok. Érdekel az is, hogy mennyi néző van, és hogy milyen nagy dolog ez az egész.”

    Bár azóta sokkal nehezebb lett a dolga, és az ausztriai nyolcadik hely volt a következő legjobb eredménye, Magnussen elmondta, hogy igazoltnak érzi magát a döntésében, hogy elfogadta Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnökének ajánlatát, és visszatért az istállóhoz. Magnussen döntésében szerepet játszott a 2022-re vonatkozó teljesen új szabályrendszer, amelyek átrendeződést ígért a csapatok között:

    „Szerintem, ha nem lett volna ez az egész dolog az új szabályokkal, és ha a Haas ott lett volna, ahol tavaly volt, valamint a szabályok még öt évig így maradtak volna, akkor valószínűleg hezitáltam volna. Ugyanakkor valóban úgy láttam, hogy ez egy lehetőség. Nem voltak garanciák, Günther sem ígért semmit. Viszont elmagyarázta, hogy mit tettek, és hogy mire fókuszáltak az elmúlt néhány évben. Amikor itt voltam, még 2020-ban is, már világos volt, hogy ez lesz a terv. Tehát izgatott voltam emiatt, és azt gondoltam, igen, ez jó lehet.”

    Ahhoz, hogy elfogadhassa a Haas versenyülését, Magnussennek fel kellett mondania a Peugeot-val, a Cadillac-kel és a Chip Ganassi Racinggel kötött sportautós kontraktusát – és minden jel szerint annak a lehetőséget is, hogy továbbra is rendszeresen versenyezhessen az élmezőnyben.

    A Haasnál továbbra is kicsi az esélye arra, hogy megszerezze azt a Forma-1-es győzelmet, amellyel a McLarennel való 2014-es debütálása óta adós, de Magnussen elmondta, hogy nem bánta meg:

    „Sokszor elmondtam, hogy a tavalyi év tulajdonképpen életem egyik legjobb éve volt. Izgatottan vártam, hogy újra a pole pozícióért és a futamgyőzelmekért harcoljak minden hétvégén. De csak egyféle Forma-1 létezik. Semmi más nem nyújtja azt, amit a Forma-1.”

  • Magnussen kipróbált egy F50-est – de nem a Ferrarit

    Magnussen kipróbált egy F50-est – de nem a Ferrarit

    A leggyorsabb szárazföldi dán találkozott a leggyorsabb honfitársaival a vízen, amikor Kevin Magnussen csatlakozott a Denmark SailGP Teamhez egy napra a koppenhágai ROCKWOOL Denmark Sail Grand Prix előtt, amely augusztus 19-20-án lesz.

    A SailGP a vitorlázás, újra gondolva. A 2018-ban alapított, londoni székhelyű SailGP egy évente megrendezett, globális sportbajnokság, amely merész, élvonalbeli technológiát és lenyűgöző sportolási lehetőséget kínál. A rajongóközpontú, part menti futamok a világ legikonikusabb kikötőiben zajlanak, és egy 1 millió dolláros, a győztes mindent visz versenyben csúcsosodnak ki.

    Ausztrália, Kanada, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia, Új-Zéland, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Államok rivális nemzeti csapatai ugyanolyan, kompresszoros F50 katamaránokkal küzdenek meg egymással, amelyeket 50 csomót (közel 60 mph/100kmh) meghaladó sebességű, izgalmas versenyekre terveztek.

  • Magnussen felfedte az F1 utáni élet fájdalmát

    Magnussen felfedte az F1 utáni élet fájdalmát

    Kevin Magnussen 2020 végén búcsút kellett intsen a Forma-1-nek, és akkoriban úgy gondolta, hogy sosem tér vissza.

    A dán az amerikai IMSA bajnokságban folytatta pályafutását, de az IndyCar-ba is beugrott a McLarenhez a sérült Felix Rosenqvist helyére. Viszont miután a Haas kirúgta Nikita Mazepint, szembejött egy lehetőség Magnussennek, aki kapva kapott az alkalmon, és idéntől újra ott van a Forma-1-ben, sőt már a jövője is biztosított.

    Sebastian Vettel visszavonulása kapcsán kérdezték Magnussent nemrég azzal kapcsolatban, hogy milyen az élet F1 nélkül.

    „A tavalyi év megmutatta, milyen ez az élet – elég jó volt. Eljöttem a Forma-1-ből, és sok minden történt velem” – válaszolta. „Nagyon boldog voltam, hogy a Forma-1-en kívüli életemet is fenntartottam, amíg a Forma-1-ben voltam. Még mindig versenyeztem, rengeteget. Apukámmal közösen mentünk Le Mans-ban, ami nagyon szórakoztató volt, és versenyeztem az IndyCarban, versenyeztem Daytonában, és nagyon jól éreztem magam, az biztos. Emellett nem éreztem magam kimaradva a Forma-1-ből.”

    Volt azonban egy kisebb árnyoldala is mindennek korábbi pilótaként: „Amikor néztem a versenyeket, kicsit fájt tudni, hogy soha többé nem csinálhatom ezt újra. Szóval, azt hiszem, ha egyszer végleg visszavonulok, akkor mindig is hiányozni fognak ezek az autók és az autóversenyzés. Szerintem ez egy hatalmas kiváltság, és a tavalyi év megmutatta, vagyis rávilágított arra, hogy ez mekkora kiváltság. Nagyon jó dolog Forma-1-es versenyzőnek lenni.”

  • Nemet mondtak a versenyzők a zaklatásra – videóval

    Nemet mondtak a versenyzők a zaklatásra – videóval

    A Forma-1 egy videóüzenetben ítélte el a zaklatás minden formáját.

    Még Ausztriában számoltak be a szurkolók arról a közösségi médiában, hogy több társuk is zaklatja őket. A hölgyek után fütyültek és engedély nélkül készítettek képeket róluk a beszólogatások mellett. A Mercedes hivatalosan megvásárolható ruházatának darabjait látványosan felgyújtották, ezen felül a versenyzőket is kifütyülték.

    A Magyar Nagydíjjal kapcsolatban is előkerültek a Twitter-üzenetek, sőt a pólóégetés itt is megtörtént.

    Ugyanakkor nem csak a helyszínen vannak gondok. Az online térben is bántják egymást a szurkolók.

    A Forma-1 összefogott és létrehozta a Drive Out kampányát, ami kapcsán az online és a helyszínen lévő zaklatás ellen küzdenek.

    „A Forma-1 a versenyzésről és a riválisokról szól, de ugyanakkor tisztelet veszi körül. Tiszteljük a versenytársainkat, tiszteljük a szurkolóinkat és tiszteljük az egész Forma-1-es családot. A zaklatás nem elfogadott, legyen szó online bántalmazásról, vagy helyszíniről. Összefogunk és arra kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk annak érdekében, hogy kivezessük ezt minden sportból és a társadalomból. Kötelességünk felhívni a figyelmet erre és azt mondani – ne tovább! Azok akik a közösségi médiás platformjaik mögé bújnak és zaklatnak, illetve tiszteletlen nézeteket osztanak meg, nem a mi szurkolóink. Ha nem tudsz tisztelettudóan viselkedni, akkor ne legyél a sportunk része. Vessünk véget ennek, együtt!” – áll a hivatalos közleményben.