Címke: Kevin Ceccon

  • Girolami a pole-ban az első futamon

    Girolami a pole-ban az első futamon

    Néstor Girolami immáron a második poleját szerezte meg a Münnich Motorssportnak, így ő indulhat az élről a szombati futamon. Az utolsó pillanatban taszította le az élről a Lynk & Co versenyzőjét, Yvan Mullert. Az argentin pilóta legjobb ideje 1:52.586 volt, kéttizeddel jobb, mint Mulleré a 30 perces időmérőn. Girolami csapat- és honfitársa, Guerrieri a harmadik legjobb időt érte el.

    Aurélien Panis is megdöbbentően jót ment a Cuprával, és befért a két Cyan Racinges autó elé, amelyeket Ehrlacker és Björk terelgettek. A kétszeres skandináv bajnok Johan Kristoffersson a hetedik helyen lett a legjobb VW versenyző, a WRT Audijával Jean-Karl Vernay nyolcadik lett, és a legjobb Hyundai pilóta pedig Augusto Farfus lett.

    Több versenyző legjobb ideje is törlésre került, sokan a 11-es kanyart vétették el, és ez három Hyundai pilótának is gondot okozott az időmérő edzés feléig. Figyelmeztetésben részesült emiatt Andy Priaulx és Kevin Ceccon is, amiért levágták a pálya bizonyos kanyarjait.

    Michelisz Norbert 13., Tassi Attila a 18. lett.

    A hétvége első WTCR versenye 15:15-kor lesz.

  • Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    A ma kezdődő Disznó éve a kínai versenyzőnek máris szerencsét hozott: Ma Csing-hua csatlakozik a Team Mulsanne istállóhoz, ahol Alfa Romeót hajthat majd, csapattársával, Kevin Cecconnal. A világ legnagyobb autós piacán mindenképp jó egy hazai pilóta az olasz márkának.

    A 31 éves Sanghajban született pilóta tehát az, aki hajthatja a másik Alfát, melyet a Romeo Ferraris nevez a WTCR-be, és ő lesz az első kínai, aki teljes szezont futhat a túraautó világkupán, miután tavaly 8 versenyen is indult a Boutsen Ginion Racing Hondájával. Ő volt egyébként az első a hazájából, aki résztvevője volt egy Forma-1-es hétvégének is, még 2012-ben, a Hispania Racing Team tagjaként. 2014-ben nyert a WTCC-ben is Oroszországban, tavaly októberben pedig az első WTCR pontszerző is lett Kínából, hiszen Wuhanban a harmadik futamon hetedik lett.

    Karácsony előtt tesztelhette az Alfa Romeo Giuliettát Vallelungában, sőt a TCR Kínában a szezonzárón a Guangdong International Circuiten már élesben is vezethette az autót, így nagyon várja már a szezonkezdetet. A Formula E-t, a WRX-et és a kínai túraautózást is kipróbált Ma érthetően boldog:

    „Nagyon köszönöm a Team Mulsannenak és a Romeo Ferrarisnak, hogy a kínai újév első napján tették meg a bejelentést. Ez Kínában egy nagyon fontos nap, és biztos vagyok benne, hogy a rajongók örülnek ennek, hogy ez is figyelembe lett véve. Vezettem már tavaly az Alfa Romeo Giulietta TCR-t, és a kezdetektől fogva jól éreztem benne magam. Nagy potenciál rejtőzik még benne, a csapat pedig keményen dolgozik a téli szünetben a fejlesztéseken, hogy versenyképesen kezdhessük meg az új szezont a WTCR-ben. 2005 után ez a második alkalom, hogy olasz csapattal dolgozom, így öröm lesz dolgozni a tipikusan melegszívű európai környezetben ebben az évben.”

    Ma Csing-hua érkezése a Team Mulsannehez szt is jelenti, hogy az olaszok két olyan pilótával indulnak, akik a nyitott együléses versenyautók világából érkeztek. Kevin Ceccon is sikeres volt a GP3, GP2-ben, illetve az AutoGP-ben. Ma Formula Renaultban kezdett, majd jött a Formula 3, Formula 3000, Superleague, A1GP, végül a Forma-1, fejlesztő pilótaként.

    Michaela Cerruti, a csapat vezetőjeként nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy a mai napon véglegesíthettük a Team Mulsanne versenyzői felállását, a kínai újév első napján. Ennek különleges jelentősége van, és reméljük, hogy ez nem csak Ma Csing-huának jelent majd egy jó kezdetet, hanem a csapatunknak is. Ismerem Ma karrierjét, és tavaly láthattuk is a sebességét és tehetségét a pályán is. Bizonyította a képességeit az Alfa Romeo Giuliettánk volánja mögött teszteken és versenyeken is. Bízom a tapasztalatában, és hogy ezzel is segít majd az autó fejlesztésében.”

  • Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

    Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

    Újra aláírt Kevin Ceccon a Team Mulsanne istállóhoz, így a 2019-es WTCR-ben ő vezetheti az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-t. A bejelentést követően így nyilatkozott Ceccon:

    „Nagyon izgatottan vártam a bejelentést. Reméltem, hogy egész évre szerződtetnek a tavalyi jó eredményeim miatt, de az életben sosem tudhatjuk, hogy mi következik. Azt kell hogy mondjam, hogy Michaela és a teljes Romeo Ferraris csapat egyértelművé tették és kifejezték azt, hogy együtt dolgozunk tovább, ami megnyugtató.”

    A 25 éves pilóta öt fordulón volt ott 2018-ban a túraautó világkupán, Gianni Morbidelli helyére került, és Japánban győzelmet is szerzett. Erről így vélekedik:

    „Amikor 2018-ra visszatekintek, és hogy mit értem el, az az érzésem, hogy idén egyik csapat lehetünk az élmenők közt, persze nem érdemes alábecsülni a mezőnyt. Igyekszem jól elkapni a fonalat már az elején, és jól szerepelni a pályán.”

    A csapat adós még Ceccon csapattársának a kilétével, legkésőbb a hivatalos tesztek előtt lehet majd ezt biztosan tudni, ami majd március 28-29-én lesz majd Barcelonában.

    Michaela Cerruti csapatvezető is elégedett:

    „Örömmel folytatjuk Kevinnel. Egy nagyon nehéz pillanatban érkezett hozzánk tavaly, de együtt olyan eredményeket értünk el, amire sokan nem számítottak. Célunk az, hogy folytassuk egy ilyen sikeres versenyzővel, aki egyből felvette a ritmust és képes volt mindenkit motiválni a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy Kevin egyre nagyobb tapasztalata, illetve a fejlesztéseink kifizetődőek lesznek a téli szünet alatt, és egyből versenyképesek lehetünk, már a szezonnyitón.”

  • Coronel is csatlakozott az Alfát tesztelő pilótákhoz!

    Coronel is csatlakozott az Alfát tesztelő pilótákhoz!

    Tom Coronel is ott volt a Romeo Ferraris azon kétnapos tesztjén, amelyre négy versenyzőt hívtak meg Vallelungába, hogy mehessenek az Alfa Romeo Giulietta TCR-rel. Természetesen jelen volt Kevin Ceccon is, aki az Alfával versenyzett a Team Mulsanne név alatt 2018-ban a FIA WTCR-ben. Coronel idén Hondával versenyzett a Boutsen Ginion Racingnél. Mellettük lehetőséget kapott még Jono Lester is, aki több GT bajnokságban is indult, illetve Ma Csing-hua, aki három versenyen is indult idén a WTCR-ben.

    Cecconnak, Coronelnek és Mának már komoly tapasztalata van a túraautókkal, de a 29 éves új-zélandi Lesternek ez az első alkalom, hogy TCR-es autót vezethet, és a célja az, hogy jövőre a WTCR-ben indulhasson. A közösségi média csatornáján ennyit írt:

    „Köszönöm a Romeo Ferrarisnak, hogy mindezt lehetővé tették. Ki tudja, talán láthattok náluk 2019-ben is.”

    https://www.facebook.com/hi.jonolester/posts/10156827729976870

    A Team Mulsanne két Alfa Romeo Giulietta TCR-t indított 2018-ban, de a 2019-es terveikről egyelőre hallgatnak.

  • Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Ahogy arról beszámoltunk, Kevin Ceccon révén történelmi Alfa Romeo és Team Mulsanne siker született a WTCR-ben. Így érthető módon nagy volt az ünneplés a csapatnál, ami viszont egy kicsit elhúzódott.

    Az olasz csapat egy magabiztos győzelmet ért el Comte és Muller előtt. A verseny után azonban túl sokáig ünnepeltek a bokszutcában, így azt későn hagyták el, ami nem igazán tetszett az FIA-nak, így egy 500 eurós (közel 160 ezer forintos) büntetést szabtak ki rájuk.

  • Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon sikerével zárult a WTCR első japán futama, amivel az olasz pilóta és csapata a Team Mulsanne Alfa Romeoja először ünnepelhetett futamgyőzelmet a világkupában.

    A tömeges rajtbüntetések után – amiben a három Münniches Honda, a két BRC-s Hyundai és Björk volt érintett – jelentősen módosult az első futam rajtrácsa. Ennek következtében Aurélien Comte, Kevin Ceccon és Yvan Muller volt az első három sorrendje.

    Comte jól rajtolt és sikerült is megtartania az első helyét az Alfa Romeo előtt. Nem tartott sokáig a francia vezetése, ugyanis a második kör végén a remek tempót diktáló Ceccon sikeresen megelőzte őt. A DG Sport versenyzője azonban a második helyet már nem adta ki a kezéből, hiába támadta őt nagy erőkkel a bajnoki címre törő Yvan Muller.

    Nem sikerült viszont jól a másik YMR Hyundai versenye, Thed Björk ugyanis a harmadik körben eltalálta a pálya végi sikánban kihelyezett gumibálát a Sheddennel való csatázás közepette, ami után defektet kapott és feladta a versenyt.

    Az eset után a biztonsági autó hajtott a pályára, mivel a gumibálát vissza kellett helyezni a kanyarba. A safety car hamar távozott és újra is indult a verseny, ám rögtön újabb kieső is lett, Rob Huff találkozott Yann Ehrlacher-rel, aminek következtében a Volkswagen bal hátulja megsérült és kénytelen volt kiállni a bokszba. A verseny utolsó pár körére még egy teszt erejéig visszatért a pályára.

    Az élen autózó Ceccon hamar ellépett üldözőitől, egészen az újabb biztonsági autós fázisig. A nyolcadik kör végén Ehrlacher állt félre a 130R-kanyarban miután Sheddennel volt egy kis afférja.

    Két körrel a vége előtt távozott a pályáról ismételten a safety car, de megint nem tudták tartani a lépést az Alfa Romeoval, amely Ceccon révén így megszerezte első sikerét a Túraautó Világkupában.

    Aurélien Comte megőrizte a második helyét, míg Yvan Muller lett a harmadik, aki ezzel pontszámban beérte a bajnokság élén álló Gabriele Tarquinit. A harmadik helyezett Thed Björk hátránya 17 pont.

    Esteban Guerrieri és Mehdi Bennani zárta az első öt sorrendjét. Michelisz Norbert a 11. lett, aminek következtében visszaesett a pontverseny nyolcadik helyére. Szabó Zsolt a 21, Nagy Norbert pedig a 22. helyen végzett.

    A vasárnapi futamok magyar idő szerint éjjel lesznek, a fordított rajtrácsos versenyen Pepe Oriola, a főfutamon pedig Kevin Ceccon rajtol majd az élről.

  • Besírsz: Michelisz Norbi a Drivers Unitedben énekel

    Besírsz: Michelisz Norbi a Drivers Unitedben énekel

    Ha már a mai futam nem sikerült Michelisz Norbinak, mi mást is csinálhatna, mint énekel róla. A Drivers United nevű fiúbanda tagjaként az ABBA klasszikusát, a The Winner Takes It All-t adja elő, és ebben partnere: Kevin Ceccon, Esteban Guerrieri és Jean-Karl Vernay. Követeljük őket a Mamma Mia! 3-ba! FIA WTCR promós fiúk-lányok, nektek meg jár a keksz!

    Köpni-nyelni nem tudunk, inkább nézzétek, hallgassátok!

    https://www.youtube.com/watch?v=4bIbcwvBJc0

     

  • Ceccon: Nem lesz egyszerű a bemutatkozás

    Ceccon: Nem lesz egyszerű a bemutatkozás

    A hétvégén debütál a WTCR-ben és a túraautózás világában az egykori formula autós pilóta Kevin Ceccon. Az olasz pilóta számára nem csak az autó, hanem a pálya is új lesz. Azt is elmondta, hogy csak két napja tudta meg, hogy indul Szlovákiában.

    A 24 éves pilóta az utolsó pillanatban tudta meg, hogy ő veszi át Gianni Morbidelli helyét a Team Mulsanne-nál, miután elváltak a csapat és a versenyző útjai.

    Ceccon már túl van az első méterein a Slovakiaringen, a péntek délutáni első edzésen 17.helyen végzett az Alfa Romeoval, 1,7 másodperces hátrányban az első helyezetthez képest.

    „A WTCR egy nagyon jó bajnokság és a kezdés nem is lesz nagyon egyszerű számomra. Sok TCR bajnokság van, de ez egy világbajnokság és a szezon közepén mutatkozhatok be, így nem lesz könnyű dolgom.” – kezdte.

    Ceccon csapattársa a rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező Fabrizio Giovanardi lesz. A fiatal olasznak azért is lesz nehéz dolga, mert a csapata nem kezdte túl jól a szezont, és még mindig várat magára az első idei pontjuk.

    „Nekem semmilyen tapasztalatom nincs, de Fabrizio az egyik legtapasztaltabb srác a WTCR-ben, ezért jó, hogy ő a csapattársam.” – folytatta.

    Az egykori GP2-es pilóta elmesélte, hogy csupán pár napja tudta meg, hogy autóba ülhet a hétvégén, de jelenleg csak egy futamra szól a beugrása.

    „Három napja Amerikában voltam amikor Michela [Cerruti, az autót építő Romeo Ferraris csapatmenedzsere – a szerk.] felhívott és elmondta, hogy Szlovákiában én fogok versenyezni. Szerdán visszamentem Milánóba, csütörtökön pedig már repültem is ide. Október óta nem versenyeztem, akkor a Blancpain Endurance sorozatban álltam rajthoz. Ha megvan a lehetőségem, hogy versenyezzek, akkor kihasználom, de nincs semmilyen tervem vasárnap délutánra.” – zárta Ceccon.

  • Kevin Ceccon érkezik Gianni Morbidelli helyére

    Kevin Ceccon érkezik Gianni Morbidelli helyére

    A Team Mulsanne bejelentette, hogy Kevin Ceccon vezetheti a továbbiakban Gianni Morbidelli Alfa Romeo Giulietta TCR autóját a WTCR-ben, már a Slovakia Ringen. A 24 éves olasz pilóta korábban a GP2-ben is vitézkedett, és elsőkerék meghajtású autóval ezen a pályán mutatkozhat majd be,

    Michaela Cerruti, a Romeo Ferraris csapat menedzsere a következőket mondta el a cserével kapcsolatban:

    „Az utóbbi hetekben nagyon elfoglaltak voltunk, és hogy most újra pályára mehetünk, igazi megkönnyebbülés lesz számunkra.Üdvözöljük a családunknál új tagunkat, Kevin Ceccon-t, aki egy nagyon ígéretes fiatal versenyző a nemzetközi színtéren. Már bizonyította a tehetségét és a profizmusát a formaautóknál. Az, hogy azonnal beszáll egy túraautóba a WTCR-ben egy komoly kihívás lesz neki, de hiszünk benne.”