Címke: Kevin Ceccon

  • Tarolt a Cupra az ETCR első idei hétvégéjén

    Tarolt a Cupra az ETCR első idei hétvégéjén

    Mindkét ágon a Cupra versenyzői diadalmaskodtak, míg az Alfákat egy baleset, a Hyundait pedig technikai tényezők hátráltatták.

    Michelisz Norbert a „FAST” megjelölésű hatosba kapott besorolást, az idén elektromos meghajtásra specializálódó csapattársával, Jean-Karl Vernay-jel együtt. A francia hazai pályán meg is nyerte az időmérőt, míg a másik ágon a címvédő, Mattias Ekström diadalmaskodott.

    Az ETCR egyetlen magyar versenyzője csak 5. lett csoportjában, így az „alsó ágra” került, és itt csatlakozott hozzá Vernay is, akit a negyeddöntőben túl sok energia használata miatt kizártak, és ezzel „lebukott”. Az elődöntőben aztán Michelisz nyert, ezzel a negyedik rajthelyet szerezte meg a döntőre.

    Eközben a „felső ágon” dominált a Cupra, Adrien Tambay a felkerülő Tom Blomqvist előtt aratott kettős győzelmet.

    Tambay, Blomqvist, Cupra, Martin, Alfa Romeo, ETCR, racingline.hu
    Fotó: FIA ETCR

    A mezőny másik felében a tavalyi csapattársak, Ekström és Azcona csaphattak újra össze, miután tavaly is a bajnokságért küzdöttek egymással. A negyeddöntők során a két Alfa Romeo cserélt helyet, Giovanni Venturini kárára.

    Az olasz megnyerte elődöntőjét, így negyedik helyről rajtolhatott a döntőben, míg a másik autóval Bruno Spengler második lett a hibátlan Ekström mögött.

    Az első csoport hat autós döntőjében féltáv előtt Luca Filippi nagy sebességgel ütközött falnak, míg Michelisz Norbert egy technikai hiba miatt. Az autót biztonsági megkötések miatt ott hagyták a verseny végéig, de dupla sárga zászló volt érvényben.

    A két Cupra, Tambay és Blomqvist így kevesebb előzési kísérlettől tartva behúzták a kettős győzelmet, a francia a csoport legtöbb pontot szerző versenyzője is lett. Mögöttük Maxime Martin végzett, majd a két Hyundai Vernay-Michelisz sorrendben érkeztek be.

    Hyundai, Alfa Romeo, ETCR, racingline.hu
    Fotó: FIA ETCR

    Másik döntő a baleset miatt már alapból csak öt autóval indult, Venturini nem tudott elrajtolni. Ekström Spengler és Azcona előtt szerezte meg a vezetést a rajtot követően. A második körben a Hyundai versenyzője előzött egyet, és a versenyt vezető svéd nyomába eredt, míg Spengler Ceccon által került nyomás alá.

    Végül két tizeddel, de Azcona lemaradt a győzelemről, míg a mögöttük lévő csatában nem történt változás.

    Az ETCR hivatalos honlapja szerint a következő pontokat osztották ki:

    # Pilóta Márka Pont
    1 🇸🇪 Mattias Ekström Cupra 100
    27 🇫🇷 Adrien Tambay Cupra 92
    10 🇬🇧 Tom Blomqvist Cupra 79
    96 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai 72
    7 🇨🇦 Bruno Spengler Alfa Romeo 61
    36 🇧🇪 Maxime Martin Alfa Romeo 56
    69 🇫🇷 Jean-Karl Vernay Hyundai 45
    5 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai 43
    28 🇪🇸 Jordi Gené Cupra 35
    31 🇮🇹 Kevin Ceccon Hyundai 33
    21 🇮🇹 Giovanni Venturini Alfa Romeo 29
    25 🇮🇹 Luca Filippi Alfa Romeo 15

     

  • 13 pilóta és a három tavalyi márka alkotja az ETCR mezőnyét

    13 pilóta és a három tavalyi márka alkotja az ETCR mezőnyét

    Érdekes módon ezúttal a több, mint 10 éves versenyzői múltra visszatekintő Michelisz Norbert is az ETCR nyolc újoncának egyike.

    A bajnoki címet szerző Zengő Motorsportot a címvédő, Mattias Ekström csapata, az EKS váltja a Cupra partnereként. A svéden kívül a spanyol márka gyári pilótája, Jordi Gené maradt a program része.

    A Hyundai a tavalyi kettős programot teljesítő Jean-Karl Vernayt ezúttal kizárólag az elektromos világkupa megnyerésének céljával küldi útnak az idei évre, de nem akármilyen társaságot kap.

    A koreai gyár két WTCR pilótája, az elektromos versenyzésben bemutatkozó Michelisz Norbert és a Cuprától átszerződő Mikel Azcona mellett két korábbi világkupa résztvevő érkezik a csapathoz, akik osztozni fognak majd az egyik ülésen. Nicky Catsburg a tengerentúlon jeleskedett hosszabb távú versenyeken is, Kevin Ceccon pedig az olasz TCR tavalyi ezüstérmeseként érkezik majd.

    Ami Romeo Ferrarist illeti, az ő idei felállásukban csak Luca Filippi rendelkezik tavalyi tapasztalatokkal, viszont két korábbi DTM pilótát igazoltak Bruno Spengler és Maxime Martin személyében.

    „A három gyártó felállásában már bizonyított profik szerepelnek, elég meggyőző múlttal mind túraautós és sportautós mezőnyben is. Emiatt nem lehetünk csalódottak.” emelte ki Alan Gow, az FIA Túraautós Bizottságának elnöke.

    „Érdekes lesz megfigyelni, ezek a tehetsége pilóták hogyan birkóznak majd meg az ETCR autók egyedi kihívásával. A nevezési lista alapján szoros lesz a küzdelem, szóval lesz mit várni idén.”

    # Pilóta Csapat Autó
    1 🇸🇪 Mattias Ekström
    Cupra EKS
    Cupra
    e-Racer
    10 🇬🇧 Tom Blomqvist
    27 🇫🇷 Adrien Tambay
    28 🇪🇸 Jordi Gené
    5 🇭🇺 Michelisz Norbert
    Hyundai
    Motorsport N
    Hyundai
    Veloster N ETCR
    31 🇮🇹 Kevin Ceccon
    69 🇫🇷 Jean-Karl Vernay
    88 🇳🇱 Nicky Catsburg
    96 🇪🇸 Mikel Azcona
    7 🇨🇦 Bruno Spengler
    Romeo Ferraris
    Alfa Romeo
    Giulia ETCR
    21 🇮🇹 Giovanni Venturini
    25 🇮🇹 Luca Filippi
    36 🇧🇪 Maxime Martin
  • Michelisz négy csapattársat is kap az elektromos kupában

    Michelisz négy csapattársat is kap az elektromos kupában

    A Hyundai Motorsport nem kevesebb, mint öt pilótát jelentett be az ETCR csapatába, köztük Michelisz Norbertet is.

    Az már korábban kiderült, hogy Jean-Karl Vernay csak az elektromos túraautó világkupán indul majd, hozzá csatlakozik a márka két WTCR pilótája, Mikel Azcona és Michelisz Norbert.

    A negyedik autón két korábbi WTCR versenyző, az korábbi Alfa Romeo pilóta, Kevin Ceccon és a Hyundaihoz visszatérő Nicky Catsburg osztozik majd.

    Ezzel Tom Chilton, Augusto Farfus és John Filippi is távozik a csapatból.

    „Megerősítettük a felállásunkat erre a szezonra új pilótákkal, és a tavalyi – többek között – ETCR-es tapasztalatunkkal is.” – jelentette ki Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatfőnök-helyettese.

    „Az ő visszajelzéseik sokat segítettek nekünk, abban, hogy a téli időszak alatt tovább fejlesszünk az autón az új szezonra. Az eddigi adatok alapján nagyon pozitív az irány, és még lesznek további fejlesztéseink az első verseny előtt. Amikor odaállunk majd a kapukhoz, tudni fogjuk, hogy mindent megtettünk.”

    Vernay tavaly második lett Mattias Ekström mögött, aki idén saját csapatát indítja majd a bajnokságban.

    „Tavaly megmutattuk, hogy a Hyundai Veloster N ETCR versenyképes a pályán is, és erősen zártunk a Pau-Arnosban a Hétvége Királya címmel. 2022-ben még egy lépést szeretnénk előre tenni. Nekem már van tapasztalatom az autóval és a bajnoksággal is. Tudom, milyen a kaszni egyensúlya, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ismét a bajnoki címért küzdjek. De kemény menet lesz.” – ismerte el a francia pilóta.

    Azcona csak egy hellyel végzett Vernay mögött, igaz, még a Cupra színeiben:

    „Nagyon izgatottan várom az ETCR második szezonját, az elsőt a Hyundai Motorsporttal. A tapasztalatom miatt egy kicsit jobban bízom magamban, így a bajnoki cím a cél. Tavaly jó volt a Hyundai, főleg az év második felében. Fel tudtunk készülni a tesztek alatt, és fejlesztettünk az autón csapatként.”

    Ceccon legutóbb 2019-ben szerepelt a WTCR-ben, ő szerezte az Alfa Romeo első győzelmét. Azóta hazája TCR bajnokságában versenyzett, tavaly második lett.

    „Örülök, hogy csatlakozhatok a Hyundai Motorsporthoz a 2022-es ETCR szezonra, mindent bele fogok adni a jó eredményekért. Bár csak részben lesz enyém az autó 100%-ot fogok nyújtani a pályán.

    A Velostert vezetni igazi kihívás, de hihetetlen, ha azt nézzük, milyen gyorsan fejlődött az elektromos autók technológiája az elmúlt években. A TCR-hez képest a vezetési stílus is más, hasonló a hátsó kerék meghajtáshoz, azok közül, amivel már volt tapasztalatom.”

    Catsburg volt egyedül korábban Michelisz csapattársa, ő 2020-ben amerikai elköteleződése miatt azonban nem tudott teljes WTCR szezont futni. Most viszont – a Corvette GTE-program végével – visszatér a Hyundaihoz.

    „Mindig is ki akartam próbálni az ETCR-t. Ez egy új sorozat, jó lehetőségekkel. Jó ismét a Hyundai Motorsporttal lenni, miután a WTCR-ben is versenyeztünk, szeretném nekik megköszönni a lehetőséget. Az elektromos versenyzést tekintve újonc vagyok, úgyhogy érdekes volt az első néhány menet, de hamar belerázódtam, és felvettem a ritmust.”

    Michelisz Norbert felvillanyozva várja a 2022-es szezont

  • A Romeo Ferraris visszatérne a WTCR-be, mert csak Európában lesz

    A Romeo Ferraris visszatérne a WTCR-be, mert csak Európában lesz

    A független Ala Romeo csapat a Romeo Ferraris gondolkodik azon, hogy visszatérnének 2020-ban a túraautó világkupára, mivel az már csak Európában lesz idén. Michaela Cerruti, a csapat menedzsereként az olasz motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Pár hete merült fel ez az ötlet. A tavalyi szezon után el akartuk adni a két 2019-es WTCR-es Giulettánkat, de végül ez nem jött össze. Ültünk az asztalnál, és úgy voltunk vele, hogy akkor miért is ne használnánk ki ezt? Az a tény, hogy a széria versenyezne Olaszországban is, motivál minket, hiszen sok rajongó kérdezte, hogy mikor láthatnák a hazánkban a WTCR-es Giuliettákat. Most már megpróbálunk erőforrást nyerni a projekthez, de az az igazság, hogy egyelőre ez nem áll a rendelkezésünkre. A túraautó világkupa költségei ugyan egyértelműen csökkentek a kevesebb utazással és a kevesebb versennyel. Támogatókra és partnerekre van szükségünk ahhoz, hogy belevágjunk ezen új kalandba.”

    Tavaly Kevin Ceccon és Ma Csing-hua voltak a versenyzőik, akik az összetett 14. és 16. helyén végeztek. Korábban az olasz csapat már bejelentette, hogy nem valószínű az, hogy visszatérnek a WTCR-be, helyette inkább új ETCR autót fejlesztenek. Cerruti azonban most másképp látja a helyzetet:

    „Ez a két program futhat párhuzamosan, nem befolyásolja egyik a másik erőforrás igényét. Ezt mindenképp szerettem volna tisztázni, mert fontos megkülönböztetni a területeket, és mutatni azt, hogy az egyik program nem csökkenti a másikba fektetett erőfeszítéseinket.”

  • Muller nyert, de újra Michelisz vezeti a bajnokságot!

    Muller nyert, de újra Michelisz vezeti a bajnokságot!

    Yvan Muller utalta a WTCR makaói első futamát, és sikerrel tartotta maga mögött Michelisz Norbit, aki viszont átvette a vezetést az összetettben. A francia a poleból indulva jól rajtolt, és a pozíciók nem is nagyon változtak. Yann Ehrlacher az első körben Kevin Ceccon mellett a negyedik helyért, más változás nem történt. Muller a teljes verseny alatt Michelisszel a nyomában haladt, de mégis sikerült a Hyundai versenyzőjét fél másodperccel megelőznie a célban is. Norbi második helye viszont immáron 18 pontos előnyt jelent Esteban Guerrierivel szemben, Muller pedig további 18 ponttal még le van maradva.

    Guerrieri a mezőny végéről indult a motorcseréjét követően, de a Münnich Motorsport Hondájával csak kicsit tudott feljönni a versenyen, végül inkább kiállt, hogy a holnapi két futam beállításaira koncentrálhassanak. Később visszatért, majd egy kör hátránnyal a 24. helyen ért célba.

    Kevin Ceccon ért be harmadiknak az Alfával, megelőzte Andy Priaulx-t, aki a verseny nagy részében ezen a helyen futott, de a brit lelassított a végén, hogy elengedhesse a bajnoki címért még versenyben lévő csapattársát, Thed Björköt. Emiatt még Rob Huff is elmehetett mellette, és Priaulx csak hatodik lett. Mögötte Frédéric Vervisch ért be, aki a leggyorsabb kört is abszolválta az Audijával, nem mellesleg pedig a 11. helyről jött fel a hetedikre.

    Ugyan a rajtot megúsztuk különösebb dráma nélkül, de de a második körben Mikel Azcona, Jean-Karl Vernay és Benjamin Leuchter a Lisboa kanyarban eltévedtek kissé, de végül mindannyian folytatni tudták a versenyt. A másik páros akiknek problémát okozott ez a kanyar, az Ma Csing-hua és Niels Langeveld voltak a hatodik körben, de ők kénytelenek voltak feladni a versenyt.

    A második futam vasárnap magyar idő szerint hajnali 1:45-kor lesz.

  • Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Johan Kristoffersson másodszor tudott nyerni a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig egy pillanatra újra vezette a bajnokságot a második futamos győzelme után. A Sebastien Loeb Racing versenyzőjének pedig nem indult jól a harmadik futam, Tiago Monteiro jobban rajtolt, és az élre állt. Kristoffersson azonban odaragadt a portugál lökhárítójára, majd az első kanyarban faképnél hagyta a hondást a Volkswagenével.

    Ugyan korán ki kellett jönnie a biztonsági autónak is, de Kristoffersson már ekkor tudott uralkodni a Hondákon. Csak azért nem nyert 5 másodpercnyivel, mert az utolsó körben újra dolga akadt a biztonsági autónak.

    Esteban Guerrieri nyerte meg a harmadik helyet, miután a második sorból induló Mikel Azcona beragadt. Utóbbi a verseny nagy részét azonban Monteiro mögött töltötte. Csapata azonban nem volt meggyőződve róla, hogy Kristoffersson legálisan előzött az első helyért. A versenybíróság nem is vizsgálta az esetet, Monteiro pedig elengedte a Munnich Motorsport versenyzőjét az utolsó előtti körben. Ezután a portugálnak harmadiknak kellett volna lennie, de jött egy bizarr eset, és csak negyedik lett végül.

    Elsőre nem volt világos, hogy miképp került Kevin Ceccon Alfája mögé, de az ismétlésekből kiderült, hogy Monteiro a biztonsági autó mögött a fűre került, az utolsó kanyarban, és így a pitlane felé kellett vennie az irányt. Thed Björk elé így még befért, de Ceccont előbb leintette a kockás zászló. Björk mögött Tarquini lett a hatodik, Andy Priaulx hetedik, honfitársa, Rob Huff előtt.

    Guerrieri a második helyével visszatért az összetett élére, miután a második versenyes győzelmével Michelisz Norbi egy rövid ideig vezette a bajnokságot újra.

    A vasárnap reggeli fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert sikerrel blokkolta a második helyről induló Rob Huff-t az első kanyarban. Még a bokszutca kijáratát is igénybe vették a harcukhoz, annyira abba az irányba húzódtak. A manővert nem értékelte a versenybizottság, így a magyarnak felmutatták a fekete-fehér zászlót, ettől függetlenül Michelisz a verseny első felében stabilan egy másodpercnyi előnnyel ment elöl. Az utolsó körökben ugyan Huff magára talált, és négytizedre megközelítette a Hyundai versenyzőjét. A Volkswagennel ugyanakkor nem tudta felvenni a versenyt Michelissszel, így hazánk fia megszerezte az idei negyedik győzelmét, ami példátlan az eddigi versenykarrierében. Norbi csapattársa, Tarquini ért fel a dobogó harmadik fokára a második versenyen, akit pedig komoly nyomás alá helyezett Kevin Ceccon.

    Ő a verseny nagy részében Tarquinire tapadt, és az utolsó előtti körben volt egy esélye, amikor kívülről befért mellé az első kanyarban. Az autója orrát ugyan be tudta tenni honfitársa mellé, de kollégája szélesen levezette őt a pályáról, és így megtarthatta a helyét a leintésig. Björk ezen a futamon ötödik lett, és ezzel Cyan Racinges csapattársa elé került az összetettben is, így ott Yvan Muller már csak negyedik.

    A bajnokság állása Makaó előtt:
    1. Esteban Guerrieri 288 pont
    2. Michelisz Norbert 281 pont
    3. Thed Björk 243 pont
    4. Yvan Muller 238 pont

  • Alfa szendvicsben ért be Michelisz Norbi a harmadik szlovák futamon!

    Alfa szendvicsben ért be Michelisz Norbi a harmadik szlovák futamon!

    Ma Csing-hua megszerezte az első győzelmét Alfa Romeóval, a harmadik versenyén a Szlovákiaringnek. Mögötte Michelisz Norbert végzett a második helyen, és a dobogóra még a szintén olasz márkával versenyző Kevin Ceccon fért fel.

    Ahogy láthattuk az első versenyen is, Ma kilőtt a rajtnál, és már az első kanyarban átvette a vezetést, míg a poleból indult Nicky Catsburg csak másodikként fordulhatott el csapattársa, Michelisz Norbert előtt. A bajnokságot vezető Néstor Girolami meg újra bajba került, aki rosszul helyezkedett, és ennek eredményeképp hátraesett.

    A PWR versenyzői is sietősre vették: Haglöf és Azcona is otthagyta Guerrierit, és a hatodik, hetedik helyre helyezkedtek be. Catsburg kalandozása hátrafelé pedig az ötödik körben kezdődött meg, és sebességét vesztvén előbb Michelisz, majd Kevin Ceccon Alfája mögé került. Azcona megelőzte a csapattársát Haglöf-t a hatodik körben, majd hamar az ötödik helyen találta magát, miután Catsburg továbbra sem talált magára.

    Haglöfnek sem alakult jól, mert Guerrieri megelőzte, és máris egy nagyobb csatában találta magát a tizedik hely környékén, Rob Huff és Gabriele Tarquini társaságában. Bele is szaladt Huff Volkswagenének a hátuljába, majd Tom Coronelnek is nekiment, aki szintén felért rájuk. Utóbbi nem járt jól, hiszen teljesen hátraesett, míg Huff csak a 13. helyig.

    Az élen Micheliszt finoman bekóstolta Ceccon is a második helyért, de a magyar versenyzőnek sikerült meglépnie, és ezzel nagyot lépett előre a bajnokságban is, mert a harmadik helyről várhatja a folytatást az összetettben. Niels Langeveldnek is a legjobb eredménye a szezonban eddig az itt megszerzett negyedik helye, míg Azcona végül ötödik lett. Guerrieri a hatodik helyének köszönhetően két pontra megközelítette a versenyzők bajnokságában a csapattársát Girolamit.

    Folytatás Zandvoortban, már a jövő hétvégén!

  • Girolami növelte az előnyét a győzelmével a második szlovák futamon

    Girolami növelte az előnyét a győzelmével a második szlovák futamon

    A Münnich Motorsport kettőse, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri sorrendben végeztek az élen, ezzel előbbi előnye az összetettben 12 pontnyira nőtt. Robert Huff indult ugyan az élről Girolami elől, míg a harmadik helyen Langeveld állt, miután Panis két helyes büntetést kapott a kapott az incidenséért Mehdi Bennanival a hétvége korábbi versenyén.

    Huff jól rajtolt, de Girolami már beszúrt, a brit meg szélesre vette a kanyart. Guerrieri a hatodik helyről kilőtt, mögöttük pedig akadt némi zűr. Az első verseny győztese, Frédéric Vervisch szintén szélesre vette a kanyart, és összetörte az Audiját, Benjamin Leuchter pedig kiszedte Thed Björköt és Luca Engstlert, ezzel a kiesésüket okozva.

    Huff csak egy kört bírt ki az elején, majd Girolami elment a harmadik kanyarban mellette, de a Volkswagenes már sikerrel védte magát Guerrieri Hondájával szemben.Ez is csak egy körön át tartott, és megint elment egy Münniches Huff mellett, akinek már Kevin Ceccon Alfája ellen kellett védekeznie a továbbiakban. Ceccon végül a hetedik körben ment el mellette, majd még Nicky Catsburg is, aki a tizedik helyről indult.

    Innentől fogva a brit már tudta tartani az ötödik helyét, és a szezonja legjobb eredményét teljesítette azzal, hogy Michelisz előtt tudott maradni. Mikel Azcona a hetedik lett, Niels Langeveld szintén az eddigi legjobb eredményével pedig nyolcadik lett.

    Ma Csing-hua a verseny elején megpördült, de kilencedik lett, míg Tom Coronel ért be tizedikként.

    A hétvége utolsó versenye 16:45-kor kezdődik.

  • Catsburg eddig verhetetlen Szlovákiában, a második kvalit is behúzta!

    Catsburg eddig verhetetlen Szlovákiában, a második kvalit is behúzta!

    Nicky Catsburg maradt Slovakia Ring királya az akciódúsra sikeredett második időmérő edzésen is, tehát vasárnap mindhárom versenyt az élről kezdheti meg. A Hyundai pilótája mindhárom szegmensében az időmérő edzésnek a leggyorsabb volt, így a maximálisan elérhető pontokkal kezdi ezt a hétvégét. Holnap nem lesz futam, mert 8 órán keresztül a motoroké a főszerep, a FIM World Endurance verseny miatt.

    A nyitány kaotikusra sikerült az esőnek köszönhetően, és a versenyzőket változatos körülmények fogadták a pályán, nehéz is volt eldönteni, hogy milyen gumikkal érdemes kihajtani. Legtöbben vegyesen kezdtek, tehát slick és esőgumi is volt az autón, szerencsére javult az idő, így a végén már tisztán sima gumikkal is lehetett menni. Sok esélyest így megtréfált egy ennyire kiszámíthatatlan kezdet, így nem jutottak be a top 12-be.

    Catsburg átmentette a jó formáját, míg Gabriele Tarquini és Augusto Farfus újfent nem találta a helyét, és csak a 16., 17. helyen végeztek. Az olasz szerint taktikailag hibáztak, amikor túl sokáig hagyták kint nem a megfelelő gumikon. Jean-Karl Vernay ugyan az első edzésen remekelt, most csak 19. lett, ahogy Tiago Monteiro is csak a 24. helyre kvalifikálta magát.

    Tom Coronelnek kész katasztrófa volt ez az edzés, defektet kapott, így az utolsó lett.

    Az időmérő edzés második fázisában javultak a körülmények, de továbbra is az számított, hogy ki hajtott a megfelelő időpontban a pályára, és ebből is Catsburg jött ki a legjobban. Vele együtt Esteban Guerrieri, Ma Csing-hua, Daniel Haglöf és Michelisz Norbi jutottak el a döntőbe. Kevin Ceccon ezúttal éppen csak lemaradt, hatodik lett.

    A Q3-ban Michelisz jött ki először, kicsivel volt csak lassabb, mint a korábbi időmérő edzésen. Utána Haglöf jött, de mindhárom szektorban vesztett, és fél másodperces hátrányba került a magyar pilótához képest. Ma, az Alfával Michelisz mögé ért, Guerrieri viszont nem találta a sebességet a Hondával, és csak a negyedik volt ekkor. Catsburg viszont az első két szektort lilára hozta, és csak kicsivel volt lassabb az utolsó szektorban mint Norbi, így a hollandé lett az elsőség.

    Folytatás vasárnap, mind a három versennyel egy napon!

  • Hyundai a poleban Szlovákiában, de nem Michelisz!

    Hyundai a poleban Szlovákiában, de nem Michelisz!

    Nicky Catsburg lopta el a show-t Szlovákiában csapattársa Michelisz Norbi elől a Slovakia Ringen. A holland pilóta nyerte végül a Hyundai házi csatáját, így övé lett a pole, és a bónusz pontok is, és ketten uralták is a 30 perces időmérő edzést, ami máris izgalmakat hoz majd magával a vasárnapi első futamra.

    Michelisz vezetett először a korai szakaszban, és ő volt az első pilóta is, aki az i30 N TCR-jével bement 2:10 alá. Később a versenyzők már szélárnyékozni kezdtek, ebből viszont Catsburg jött ki jobban, és futott egy 2:09.498-as időt, amivel éppen csapattársa elé befért még. A végén a párost csak 0.030 másodpercnyi idő választotta el egymástól, így a BRC kibérelte az első sort, még ha a garázs két másik végén is található meg a két pilóta.

    Némi meglepetésre őket a fejlődésnek indult Mulsanne Alfa Rome Racing csapat kínaija Ma Csing-hua követte, aki a legjobb eredményét is hozta eddig a szezonban a harmadik helyével, pedig még csak nem is szélárnyékozott. A Cuprák is magukra találtak: Daniel Haglöf és Tom Coronel előzték meg a másik Alfát a sorban, Kevin Ceccont, aki így a hatodik lett. A bajnokság éllovasait azonban hátrébb kell keresni.

    Jean-Karl Vernay volt a legjobb Audis a hetedik pozícióban, majd a Hondás Esteban Guerrieri fért be még Frederic Vervisch és Mehdi Bennani elé, és ezzel komplett is lett a top tíz hely.
    A jelenlegi listavezető Néstor Girolami pont lemaradt, és a 11. helyet szerezte csak meg. A regnáló bajnok, Gabriele Tarquini csak a 13. helyről indulhat majd vasárnap, a szabadkártyás Luca Engstler 20. lett.

    A Lynk & Co-nak fel kell kötnie a nadrágot, mert csak egyedül Yvan Mullernek sikerült bekerülnie a top 20 helyezettbe. Thed Björk, Yann Ehrlacher és Andy Priaulx az utolsó három helyen tanyáznak.