Címke: kétnapos hétvége

  • Steiner több kétnapos hétvégét szeretne 2021-ben

    Steiner több kétnapos hétvégét szeretne 2021-ben

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a versenynaptár bővítésével több hétvége lehetne kétnapos, hogy egyensúlyozza a csapattagok terheit.

    A Forma-1 hagyományosan három napos nagydíjakat tart, de most a logisztikai nehézségek miatt Imolában egy kétnapos megoldáshoz fordultak. Ezzel csak egy 90 perces szabadedzés volt szombat délelőtt, az időmérő előtt.

    Steiner azt javasolja, hogy ezt többször is meg lehetne tenni, a jövő évi rekordhosszúságú szezon alatt.

    „Azt kell feltételeznünk, minden verseny meg lesz tartva, szóval a versenynaptár szerint tervezünk. Nehéz lesz, jól meg kell szervezni.”

    „Remélhetőleg meg tudunk egyezni majd abban, hogy néhány hétvégén csak szombat és vasárnap menjünk pályára. Rövidebb hétvége, ez segítene, főleg az idény második felében.” – utalt Steiner a tripla hétvégékre.

    Az F1-es csapatok közül a Haasnak van az egyik legkevesebb alkalmazottja, de az osztrák szerint nem lenne egyszerű az összetétel megváltoztatása.

    „Egy adott számú emberrel csináljuk végig a hétvégéket, és talán majd fogunk cserélni, de ez sosem egyszerű. Például a boxkiállásnál, ha megzavarjuk az összhangot, azt nehéz megoldani, nagyobb lesz az esélye, hogy valami balul sül el.”

    „Az lenne a legjobb, ha minden versenyt ugyanazokkal az emberekkel csinálhatnánk végig, de többek pihenhetnének. A tripla hétvége sehogy sem ideális, de szükséges, ha 23 futamot akarunk. Ezenkívül augusztusban is akarunk egy pár hét szünetet. Viszont emiatt együtt kell élnünk a versenyek összetorlódásával.”

    „Meg kell ezt oldanunk valahogy, biztosítanunk kell, hogy az embereink elég szünetet kapnak, amikor nincs verseny. Talán intenzívebben tudnak dolgozni rövidebb ideig, de után hosszabb szünetre van szükségük.” – elmélkedett Steiner.

  • Vettel szerint nem jó ötlet törölni a pénteket a versenyhétvégékből

    Vettel szerint nem jó ötlet törölni a pénteket a versenyhétvégékből

    Sebastian Vettel nincs róla meggyőződve, hogy jó lenne, ha kétnapos versenyhétvégéket vezetnének be a Forma-1-ben.

    Már egy ideje szó van róla, hogy a költségcsökkentés jegyében rövidítenének a versenyhétvégék menetrendjén, Imolában pedig már így is tervezik idén.Sőt, bár nem szándékosan, de az időjárásnak köszönhetően már a Nürburgringen kiderült, hogy milyen az, amikor nincsenek pénteken szabadedzések.

    Míg a Mercedesesek pártolják a kétnapos versenyhétvégéket, és Max Verstappen szerint is jól működött a dolog, Vettel nincs tőle elragadtatva.

    „A kétnapos hétvége kevésbé befolyásolta a versenyzők munkáját, mint a mérnökökét” – világított rá Vettel. „Nem volt lehetőségük összevetni a különböző beállításokat, és hogy miként működnek a gumik.”

    „Az új elemeken sem tudtunk dolgozni.”

    „A kétnapos formátum azt is jelenti, hogy bukunk egy délutánt, mivel a kvalifikáció és a verseny között az autó parc fermében van, ami azt jelenti, hogy a mérnökök nem dolgozhatnak rajta.”

    „Ha törlik a pénteket, az azt is jelenti, hogy kevesebb a szórakoztatás a programban a promóterek számára. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de szerintem inkább a csütörtököt kellene törölni, mint a pénteket.”

  • A Mercedesesek igennel szavaznának a kétnapos versenyhétvégékre

    A Mercedesesek igennel szavaznának a kétnapos versenyhétvégékre

    Mint kiderül, a Mercedes csapatfőnöke és versenyzői támogatni fogják a kétnapos versenyhétvégék ötletét.

    A Nürburgringen az időjárás következtében a pénteki napon egy métert sem tett meg a mezőny, így gyakorlatilag tesztelték milyen lenne, ha a versenyhétvégéken csak szombaton és vasárnap lenne akció a pályán.

    „Németország el akarta lopni a show-t Imola elől” – mókázott Daniel Ricciardo arra utalva, hogy következő hónapban, Imolában amúgy is kétnapos hétvégét terveznek.

    A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton arról számolt be, hogy neki tetszett a kétnapos hétvége, és cáfolja, hogy a kevesebb edzésidő nehézséget okozna a versenyzőknek.

    „Nem hiszem, hogy szükséges itt lennünk péntekenként, szóval ez teljesen rendben van szerintem” – mondta Hamilton.

    „Ez 22 napot spórol meg egy évben, szóval rendben van. Persze nehezíti is a helyzetet, de szerintem így sokkal izgalmasabb.”

    A kétnapos formátum Valtteri Bottas szerint is „sokkal jobb”, Max Verstappen pedig „izgalmasnak” tartja.

    „Személy szerint nekem is tetszik” – ért egyet Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.”

    „Minél kevesebb a gyakorlás, annál kevesebb információt tudnak gyűjteni a csapatok és kiszámíthatatlanabb lehet a hétvége.”

    „Világossá válik, hogy mely csapatok tudnak rugalmasabban dolgozni és alkalmazkodnak könnyebben, illetve mely versenyzők szoknak hozzá gyorsan egy pályához és ismerik ki a gumikat.”

    „Ha szavazásra bocsátják a kétnapos versenyhétvége kérdését, én kész vagyok támogatni” – tette hozzá Wolff.

    „Persze beszélnünk kell a promóterekkel is, mivel péntekre is szoktak jegyeket eladni, de csak személyes oldalról nézve nekem tetszik.”

  • Kész a menetrend, így néz majd ki Imola kétnapos hétvégéje!

    Kész a menetrend, így néz majd ki Imola kétnapos hétvégéje!

    Imola nagydíjhétvégéje egy kicsit máshogy néz majd ki, mint amit megszokhattunk: csak szombaton és vasárnap gurulnak majd pályára az autók.

    A Liberty a csapatok terhének enyhítése és a naptárbővítés miatt kétnapos hétvégéket tervez majd bevezetni. Azt már korábban bejelentették, hogy Imolában erre sor kerül majd, most azonban a pontos program is rendelkezésre áll.

    Az Emilia Romagna Nagydíj pénteki napján nem lesznek autók a pályán, és mindössze egy, szombati gyakorlással kell majd beérniük a csapatoknak. Így kevesebb idejük lesz az autók finomhangolására az időmérő és a verseny előtt.

    Érdekes döntés, főleg annak tükrében, hogy a csapatok több, mint egy évtizede nem versenyeztek a pályán.

    Az említett gyakorlás 90 perc hosszú lesz, és szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik majd. Az időmérő pedig a megszokott időpontban, délután kettőkor veszi majd kezdetét. A másnapi verseny azonban két órával hamarabb, 13:10-kor rajtol majd el.

    Bár az AlphaTauri idén már tesztelt ott, Imola 2006 után láthatja vendégül a teljes mezőnyt újra.

  • Imola nem egyszeri nagydíjat tervez, maradna állandó versenynek

    Imola nem egyszeri nagydíjat tervez, maradna állandó versenynek

    Az Emilia Romagna Nagydíj új fejezetet kezd majd Imola életében, miután újra helyet kapott a Forma-1-es versenynaptárban, 14 év óta először.

    A pálya főnöke, Uberto Selvatico Estense nem akarja, hogy egyszeri eset legyen a futam, 2021-ben is rendeznének versenyt, annak ellenére, hogy valószínűleg az F1 vezetése visszatérne az eredetileg tervezett rekordhosszúságú 22 fordulós megoldáshoz.

    „Már régóta szerettük volna ezt megvalósítani. Évek óta tárgyaltunk a Forma-1-gyel , és most elértük a célunkat, amit annyira szerettünk volna.”

    „Az örökségünk is nagyon fontos, szerintem nem csak a COVID miatt jöhetett létre ez az egész. Az F1-nek arra is szüksége van, hogy ilyen pályákat hozzon vissza, mert ez a szurkolóknak is tetszeni fog.”

    „Jövőre is bejelentkeznénk egy nagydíjért, de nyilván csak azután tudunk tárgyalni, hogy itt verseny volt. A célunk egyértelmű, és szenvedélyesen igyekszünk elérni azt.”

    Imola ráadásul kétnapos hétvégének ad majd otthont, a szokásos három helyett. Estense szerint ez illik majd a Forma-1-hez.

    „Ez valami új lesz. Az F1 arról értesített, hogy ezt akarják megvalósítani itt, kipróbálni ezt az új formátumot, szerintem pedig működni is fog.”

    Bár a pálya 2006 óta nem rendezett futamot, rendelkezik az FIA Forma-1-hez szükséges minősítésével, így nem szükséges rajta változtatni. Ez főleg annak köszönhető, hogy a kényszerű szünetben felújították a boxutca épületeit, és változtattak a vonalvezetésen is.

    „Michael Masi eljött ellenőrizni, és meglepődött a helyzeten. Megdicsért minket, ez természetesen jól esik. Most nem szükséges módosítanunk semmin. Egy-két kisebb részletet igen, de semmi komoly dologról nincs szó.”

    Estense azt is elárulta, szeretné, ha már nézők is lehetnének a november elsejei versenyen, de még semmit sem lehet előre megerősíteni.

    „Pénteken az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy valószínűleg szeptemberben nyithatnak a rendezvények a nézők felé. Szóval keresztbe tesszük az ujjainkat, és reménykedünk, hogy a lelátóink fogadhatják majd a szurkolókat, de semmi sincs még kőbe vésve. Napról napra változik a helyzet, nehéz előrejelzést készíteni.”

    „Persze, ez nem olyan lesz majd, mintha nyáron lenne a verseny, de szerintem így is vonzó lesz majd, amennyiben jövetnek emberek.”

  • Két verseny új elnevezést kap, Imola pedig még egy csavarral készül…

    Két verseny új elnevezést kap, Imola pedig még egy csavarral készül…

    A Stájer, 70. Évfordulós és a Toszkán Nagydíjak után még legalább két új versenynév debütál majd idén. Imola révén pedig még más is…

    Egy újabb adaggal lett gazdagabb az idei versenynaptár. A Nürburgring, Portimao és Imola csatlakozásával már 13-ra bővült a bejelentett versenyek száma. Ez még nem a végleges szám, de legalább egy lépéssel közelebb vagyunk a teljes naptárhoz.

    „Nagyon örülünk annak, hogy jó ütemben haladunk a terveink véglegesítése szempontjából. Izgatottan jelentjük be, hogy a Nürburgring, Portimao és Imola is helyett kapott az újragondolt versenynaptárban.” – jelentette ki Chase Carey, a Forma 1 vezérigazgatója.

    „Megköszönném a promótereknek, a csapatoknak és az FIA-nak, amiért támogatnak minket abban, hogy ilyen példa nélküli időkben is izgalmas programot állítsunk össze.”

    „Nem feledkezünk meg amerikai partnereinkről sem, jövőre folytatjuk velük az együttműködést, amikor ők is milliónyi szurkolót fogadhatnak majd újra.”

    Ez már szinte nyílt titok volt, azonban az, hogy milyen elnevezéseket kapnak a versenyek, arra csak találgatni lehetett.

    Most ilyen szempontból két meglepetést is kaptunk, hiszen a Hockenheim kiesésével egyedül maradt Nürburgring nem Német, hanem Eifel Nagydíj néven fog szerepelni, míg sokak kedvence, az imolai verseny nem San Marino, hanem Emilia Romagna Nagydíjként tér majd vissza.

    Nem ez lesz az egyetlen különlegesség azonban az ottani versennyel kapcsolatban.

    Az F1 vezetősége azt találta ki, hogy a harmadik olasz versenyen végre kipróbálja kétnapos formátumot. Bár a menetrend még nincs közzétéve, vélhetően csak egy szabadedzés áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy bejárassák a pályát. A kevesebb gyakorlás pedig általában kiszámíthatatlanabb versenyhez vezet…

    Arról nem is beszélve, hogy az eddigi utolsó San Marinói Nagydíj után, 2007-ben felújították a pályát, ezzel pedig eltűnt a célegyenes előtti sikán. Tehát a jelenlegi vonalvezetés idén mutatkozik majd be a Forma-1-ben.

    Nem mintha ez számítana, ugyanis a versenyzők többsége nem versenyzett itt, kivéve a rangidős Kimi Räikkönent. Az AlphaTauri viszont itt tesztelte az idei autóját, így a pálya mellett érvelő Gasly és Kvjat egy kis előnyből indulhatnak majd.

    Ugyan a 2013-as Német Nagydíjról többen is emlékezhetnek a Nürburgringre, Portimaóban egyedül Lewis Hamilton tesztelt egyszer a jelenlegi mezőnyből.

    Az eddig bejelentett versenyek:

    # Dátum Verseny Helyszín Ország
    1 07.05. Osztrák Nagydíj
    Spielberg
    ?? Ausztria
    2 07.12. Stájer Nagydíj
    3 07.19. Magyar Nagydíj Mogyoród ?? Magyarország
    4 08.02. Brit Nagydíj
    Silverstone
    ?? Egyesült Királyság
    5 08.09. 70. Évforduló Nagydíja
    6 08.16. Spanyol Nagydíj Barcelona ?? Spanyolország
    7 08.30. Belga Nagydíj Spa ?? Belgium
    8 09.06. Olasz Nagydíj Monza ?? Olaszország
    9 09.13. Toszkán Nagydíj Mugello ?? Olaszország
    10 09.27. Orosz Nagydíj Szocsi ?? Oroszország
    11 10.11. Eifel Nagydíj Nürburgring ?? Németország
    12 10.25. Portugál Nagydíj Portimao ?? Portugália
    13 11.01. Emilia Romagna Nagydíj Imola ?? Olaszország

     

  • Törölt nyári szünettel és kétnapos hétvégékkel oldhatják meg az idei F1-es szezont

    Törölt nyári szünettel és kétnapos hétvégékkel oldhatják meg az idei F1-es szezont

    Ross Brawn egy interjúban ismerte el, hogy annak érdekében, hogy a lehető legtöbb futamot megrendezzék idén az egyik módja az augusztusi nyári szünet eltörlése lehet.

    Mint ismert a koronavírus-járvány miatt az első négy F1-es versenyt elhalasztották, de a szezon leghamarabb május végén Monacóban, vagy júniusban Bakuban veheti kezdetét, de még korántsem biztos, hogy a helyzet addigra javulni fog.

    Az eredetileg rekordhosszúságúra tervezett szezon nagy valószínűség szerint már nem lesz megvalósítható, ám Ross Brawn már felvázolta a lehetőséget azért, hogy a lehető legtöbb verseny megtartsák 2020-ban.

    „Szerintem az augusztusi nyári szünet felszabadításával tudunk magunknak több olyan hétvégét is adni, ahol tudunk versenyt rendezni. Így talán sikerülne egy elfogadható versenynaptárat létrehozni.” – kezdte Brawn.

    „Ez az idény így másképp fog kinézni, de még így is lehetnének sok jó versenyeink. A szezon később kezdődik, de talán pont emiatt lesz majd igazán szórakoztató.” – folytatta.

    A korábbi brit csapatfőnök emellett rugalmasságot és kompromisszumot kér a csapatoktól a kétnapos Nagydíjak kapcsán, hogy így tudjanak akár három egymást követő héten is versenyt rendezni.

    „Az egyik dolog, amiről beszéltünk azok a kétnapos hétvégék. Jó opció lenne a három egymást követő kétnapos verseny. Ehhez idén a csapatoktól rugalmasságra van szükségünk. De nekünk is biztosítanunk kell nekik némi mozgásteret ebben a helyzetben. Nagyon szokatlan körülmények között vagyunk, de továbbra is egy olyan szezont kell biztosítanunk, ami a csapatoknak gazdaságilag is megéri. De nem aggódok, biztos vagyok benne, hogy a csapatok is kellően rugalmasak lesznek.” – fogalmazott.

    Közben az autosport.com felvázolta, hogy Brawn szavai alapján hogyan nézhetne ki az idei szezon. Ez alapján 19 futamot prognosztizálnak, így „csupán” Ausztrália, Spanyolország és Monaco lenne az áldozat.

    június 7. Azeri Nagydíj, Baku
    június 14. Kanadai Nagydíj, Montreal
    június 28. Francia Nagydíj, Le Castellet
    július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg
    július 19. Brit Nagydíj, Silverstone
    augusztus 2. Magyar Nagydíj, Mogyoród
    augusztus 16. Holland Nagydíj, Zandvoort
    augusztus 30. Belga Nagydíj, Spa
    szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza
    szeptember 20. Szingapúri Nagydíj
    szeptember 27. Orosz Nagydíj, Szocsi
    október 11. Japán Nagydíj, Suzuka
    október 25. USA Nagydíj, Austin
    november 1. Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
    november 8. Brazil Nagydíj, Interlagos
    november 22. Kínai Nagydíj, Sanghaj
    november 29. Vietnami Nagydíj, Hanoi
    december 6. Bahreini Nagydíj, Szakhír
    december 13. Abu Dhabi Nagydíj