Címke: Keszthelyi Vivien

  • W Series: Keszthelyi indulhat Kimiläinen helyett a versenyen!

    W Series: Keszthelyi indulhat Kimiläinen helyett a versenyen!

    Lezajlott a W Series zolderi időmérő edzése, melyet ismételten Jamie Chadwick nyert. Vele együtt Beitske Visser rajtolhat majd az első sorból.

    Részt vett azonban az időmérőn a két tartalékversenyző, Sarah Bovy és Keszthelyi Vivien is. Előbbi kapcsán már tegnap beszámoltunk róla, hogy lehetőséget adott neki a széria a versenyzésre, mivel hazai pályán jár.
    Vivien esetében pedig ma derült ki hogy versenyezhet, méghozzá azért, mert a finn Emma Kimiläinent fogja helyettesíteni.

    Emma Kimiläinen racingilnehu, racingline.huKimiläinen két hete, Hockenheimben már a verseny legelején kiesett, mikor Megan Gilkes az egyik kanyar előtt belevágódott. A finn versenyzőnő ugyan most részt vett a zolderi első és második szabadedzéseken, egy második és egy ötödik helyet szerezve, végül azonban a sportorvosok nem adtak engedélyt neki a versenyzésre.

    Így aztán a mezőny 19 fős lesz, köztük Keszthelyi Viviennel, aki az időmérőn a 16. rajthelyet szerezte meg. A futam ma lesz, 16.10-kor.

    „Sajnálom Emmát persze, ugyanakkor nagyon meglepett, de örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.” – mondta Keszthelyi. „Teljesen felkészültnek érzem magam és nagyon várom már, hogy délután debütálhassak a W Serierben.”

    „Megértem a Hintsa Performance orvosi tanácsát, bár eléggé frusztrál, hogy nem versenyezhetek ma.” – mondta Kimiläinen. „Teljesen jól mentem tegnap és nagyon vártam, hogy ma versenyezhessek. Azonban a tegnapi edzésen vált világossá, hogy a hockenheimi incidens újra kiváltott egy korábbi sérülést. Persze nagyon remélem, hogy június elején Misanoban visszaülhetek a W Series autóba.”

    Az időmérő végeredménye:

    Helyezés Rajtszám Név Diff. Leggyorsabb kör
    1 55 Chadwick 1:28.681
    2 95 Visser 0.116 1:28.797
    3 27 Powell 0.441 1:29.122
    4 19 Garcia 0.45 1:29.131
    5 26 Moore 0.774 1:29.455
    6 5 Wohlwend 0.817 1:29.498
    7 31 Pepper 0.859 1:29.540
    8 2 Hawkey 0.976 1:29.657
    9 11 Piria 1.147 1:29.828
    10 3 Rdest 1.169 1:29.850
    11 20 Wood 1.408 1:30.089
    12 99 Schiff 1.476 1:30.157
    13 85 Koyama 1.526 1:30.207
    14 21 Hawkins 1.535 1:30.216
    15 67 Holbrook 1.578 1:30.259
    16 77 Keszthelyi 2.01 1:30.691
    17 37 Cook 2.063 1:30.744
    18 49 Gilkes 2.197 1:30.878
    19 58 Bovy 2.782 1:31.463
  • Keszthelyi Vivien több lábon áll? Itt a V-Telecom!

    Keszthelyi Vivien több lábon áll? Itt a V-Telecom!

    A minap fedeztük fel Facebookon a V-Telecom nevű oldalt, miután feltűnt annak hirdetése a hírfolyamunkban.

    Arra lettünk csak figyelmesek, hogy a cég logója megegyezik a Keszthelyi Vivien logójául szolgáló V betűvel, a promóciós képeken pedig a Vivien által már vezetett autók láthatók.

    A névből az egyértelműen látszik, hogy valamilyen telekommunikációs szolgáltatásról van szó, de hogy pontosan miről, azt egyelőre nem tudni. Noha a cég tevékenységi körei között nem látni telekommunikációhoz közvetlenül kapcsolódót.

    „Az „A jövő innovációja” szlogent használó cég a következőket árulja el magáról:
    Üdvözli Önt A V-Tel, a magyarországi mobilpiac legújabb, a trendeket maximálisan követő szereplője.
    A „V-Tel Közösségi mobil a jövő innovációja” nevéhez is hűen a piacon egyedülálló termékeivel és speciális kereskedelmi csatornájával kínál megoldást a mobilpiacot évek óta fennálló problémákra.
    Értékesítési felülete segítségével a lehető legközelebb, szinte „házhoz” tudja eljuttatni a szolgáltatásokat, emellett kötöttségektől mentes termékei a szabadság érzését teremtik meg a telefonálás területén.
    Legyen Ön is részese a V-Tel közösségének, váltson velünk magasabb fokozatba!”

    Facebook oldaluk szerint június 5-től weboldalukon kiderül majd, hogy pontosan mit is kínál a V-Telecom.

  • Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    A Tankpool24 Racing Team eddig is német pilótát keresett rendre Kiss Norbi mellé. Idén sincs ez másképp, így André Kursim és Steffen Faas után a legújabb fiataljukat úgy hívják, hogy Fabio Citignola. A nem igazán németes hangzású nevű ifjú ismerős lehet a magyar rajongóknak is, hiszen indult azon Audi R8 LMS kupában is, amelyben Keszthelyi Vivien. Tavaly azonban javarészt Renault Clioval versenyzett, így a kamionversenyzés számára is teljesen új dolog lesz.

    Fabio feltehetően a #24-es rajtszámot kapja majd a csapattól, amely igazán közel áll hozzájuk, a fő támogatójuk okán.

    https://www.facebook.com/truckracesport/photos/a.2007991309518379/2253002218350619/?type=3&theater

  • Eldőlt, hogy kik alkotják majd a W Series mezőnyét!

    Eldőlt, hogy kik alkotják majd a W Series mezőnyét!

    A napokban lezajlott selejtező utolsó szakaszában 28 versenyzőnő vett részt, és összesen 3000 kört teljesítettek a Circuito de Almerián a W Series Tatuus F-318 Formula 3 autóival. Végül 13 országból 18 lány kapott lehetőséget arra, hogy bekerüljön az első női formaautós bajnokság mezőnybe. További négy versenyző tartalékversenyzői státuszt kapott.

    „Bíráink, Dave Ryan vezetésével megvizsgálták az adatokat, annak értelmében, hogy határozottan eldönthessék, mely 18 versenyző lehet az lső női formaautós bajnokság, a W Series mezőnyébe.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Együttérzésem azon versenyzőknek, akiknek ez most nem sikerült, és hozzáteszem: szép munka. Minden versenyző szorgalmasan dolgozott, keményen tanult és jól vezetett, beleértve azokat is, akik nem jutottak be (a mezőnybe). A 18 versenyzőnek, akiknek sikerült, nagy gratuláció, nagyon szép munkát végeztek.”

    „De szeretném megemlíteni a négy tartalékversenyzőnket is, akik nem jutottak be a 18-ba, de lenyűgözték a bírákat. Nyilvánvalóan csalódottak, de még így is részei maradnak a W Series családnak.”

    „Nehezebb volt ez a kiválasztási folyamat, mint azt valaha elképzeltem, tekintve, hogy milyen szoros volt a mezőny.” – mondta David Coulthard, a W Series tanácsadó testületének elnöke. „Lenyűgöző volt a tanulási folyamat és ez pont az, amit látni akartunk azoktól, akiknek még csak kevés tapasztalatuk volt együléses autókkal, de megvolt a természetes tempójuk.”

    „Nem volt lényeges, hogy nem férfiakról, hanem nőkről volt szó. Csak arról szólt az egész, hogy profi versenyzővé válhassanak, tudom, milyen kiváltság ez, és őszintén azt akarom, hogy aki sikerrel teljesítette ezt a folyamatot, annak profi versenyzői karrierje legyen.”

    „Végére értünk a kiválasztási folyamatnak és azon nők, akik bejutottak, igazán jó munkát végeztek a négy nap során Almeriában.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „Ez az egyik rész vége, és a kezdete egy másiknak. Mind boldogok vagyunk, bár érthető módon, van pár nő, akik csalódtak, de sajnos ez ilyen, és nekik csak tovább kell próbálkozniuk.”

    Keszthelyi Vivien a 18-ba nem jutott be, azonban ő lett az egyik tartalékversenyző.

    w series racingline, racinglinehu, racingline.hu

    A 18 versenyzőnő, akik a mezőnyt alkotják majd:

    Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
    Sabre Cook, Egyesült Államok
    Marta Garcia, Spanyolország
    Megan Gilkes, Kanada
    Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
    Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
    Shea Holbrook, Egyesült Államok
    Emma Kimilainen, Finnország
    Miki Koyama, Japán
    Sarah Moore, Egyesült Királyság
    Tasmin Pepper, Dél-Afrika
    Vicky Piria, Olaszország
    Alice Powell, Egyesült Királyság
    Gosia Rdest, Lengyelország
    Naomi Schiff, Belgium
    Beitske Visser, Hollandia
    Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
    Caitlin Wood, Ausztrália

    A négy tartalékversenyző:
    Sarah Bovy, Belgium
    Keszthelyi Vivien, Magyarország
    Stephane Kox, Hollandia
    Francesca Linossi, Olaszország

  • Asian F3 Winter Series: Holland bajnok született, Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt

    Asian F3 Winter Series: Holland bajnok született, Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt

    Túl van az utolsó versenyén az Asia F3 Winter Series mezőnye.

    A tegnapi két verse beszámolójáért klikkelj ide!

    Ismét Ye Yifei indulhatott az első rajtkockából, Jack Doohan és Rinus van Kalmthout (VeeKay) előtt. A két női versenyző, Miki Koyama és Keszthelyi Vivien a 13. és 14. rajthelyet szerezték meg.

    Komoly csata volt az élen az első kanyarban. Doohan átvette a vezetést, a második helyet pedig Eshan Pieris szerezte meg. Yifei a harmadik, a bajnokság éllovasa, VeeKay pedig a 7. helyre csúszott vissza. Keszthelyi és Koyama a 11. és 14. helyen álltak.

    Később Yifei átvette a vezetést, őt Doohan és Pieris követte. Ment az adok-kapok Yifei és Doohan között, látványos csatát vívtak, míg össze nem ütköztek. Mindkettőjük versenye véget ért, Pieris pedig megörökölte az első helyet.

    A versenyt végül Pieris nyerte Victor Martins és VeeKay előtt. Keszthelyi a 10., Koyama a 11. helyen zárt.

    A bajnokságot Rinus van Kalmthout Yifei és Alessandro Ghiretti előtt. A pontversenyben Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt.

    https://www.facebook.com/F3AsianChampionship/photos/a.163332807633123/330943414205394/?type=3&theater

  • Asian F3 Winter Series: Yifei tartolt, Keszthelyinek felejthető napja volt

    Asian F3 Winter Series: Yifei tartolt, Keszthelyinek felejthető napja volt

    Utolsó versenyhétvégjéhez, így az utolsó három versenyéhez érkezett az Asian F3 Winter Series mezőnye, Sepangban, Malajziában.

    Az utolsó hétvégének Rinus van Kalmthout (becenevén Rinus VeeKay) 29 pontos előnnyel várta, Ye Yifei előtt, Keszthelyi Vivien pedig 9 ponttal állt a 12. helyen.

    Mint arról korábban már beszámoltunk, Daniel Ticktum és David Schumacher ezen a záróhétvégén már nem álltak rajthoz, helyettük azonban érkeztek új versenyzők, köztük egy újabb női versenyző is.

    A hétvége első versenyére Ye Yifei szerezte meg a pole pozíciót, Eshan Pieris és Jack Doohan előtt. VeeKay „csak” az ötödik rajthelyet szerezte meg.
    A lányok, Miki Koyama és Keszthelyi Vivien a 14. és 15. helyről várhatták a rajtot.

    A rajtot követően nagy volt a helyezkedés, de Yifei megtudta tartani az első helyet.
    Egy kör megtétele után azonban máris érkezett a safety car a mezőny élére, míg a balesetező Vivien és Tairoku Yamaguchi autóját mentették.

    10 perc telt el a félórás versenyből, mire a mezőny újra versenytempóra kapcsolhatott. Ekkor Yifei, Doohan, VeeKay volt a sorrend, míg Koyama a 13. helyen haladt.

    Később Akash Nandy és Eshan Pieris is kiütötték egymást a versenyből, így újabb biztonsági autós időszak követezett, ám ekkor már csak 11 perc volt hátra a versenyből.

    Négy perccel a vége előtt léphetett újra a gázra a mezőny. Ekkor aztán mindenki igyekezett javítani pozícióján, aminek az lett az eredménye, hogy VeeKay és Alessandro Ghiretti összeakadtak. Előbbi a hatodik, utóbbi pedig a 12. helyre esett vissza.

    A versenyt végül Yifei nyerte Doohan és Victor Martins előtt.

    A második verseny pole-ját is Yifei szerezte meg, VeeKay és Doohan előtt. Koyama a 13., Keszthelyi pedig a 16. helyről indulhatott.

    A rajt után Doohan és VeeKay helyet cseréltek, Vivien pedig négy kör elteltével feladni kényszerült a futamot.

    A versenyt ismét Yifei nyerte Doohan és van Kalmthout előtt. Koyama a 14. helyen zárt.

    A bajnokság legutolsó versenyére vasárnap kerül sor.

     

  • Nem Keszthelyi Vivien lesz az egyetlen női versenyző az Asian F3 Winter Series utolsó versenyhétvégéjén

    Nem Keszthelyi Vivien lesz az egyetlen női versenyző az Asian F3 Winter Series utolsó versenyhétvégéjén

    Utolsó versenyhétvégéjéhez vagyis az utolsó három futamához érkezik hétvégén az Asian F3 Winter Series.

    A mezőnyben eddig Keszthelyi Vivien volt az egyetlen női versenyző, most azonban újabb lánnyal bővült a mezőny. A 21 éves japán, Miki Koyama csatlakozott a mezőnyhöz, aki a japán F4-ben edződött és Vivienhez hasonlóan ott lesz a W Series selejtezőjének következő fordulóján is.

    A mezőnyben azonban már nem lesz jelen Daniel Ticktum és David Schumacher. Erről bővebben ide kattintva olvashatsz.

     

  • W Series: 28 lány jutott tovább a következő fordulóba, köztük Keszthelyi Vivien!

    W Series: 28 lány jutott tovább a következő fordulóba, köztük Keszthelyi Vivien!

    Véget ért a W Series első selejtezőjének harmadik, egyben utolsó napja, és kiderült, hogy a több, mint 50 lányból, kik alkotják azt a 28 fős csapatot, akik továbbjutottak a következő fordulóba.

    A továbbjutók márciusban már a W Series Tatuus F318 Formula 3 autóját hajthatják majd egy négynapos teszten, és közülük fogják kiválasztani azokat, akik az első, kifejezetten nőknek indított bajnokságban szerepelhetnek majd.

    Idén indul, és hat versenyhétvégéből áll majd a bajnokság, mely a DTM egyik betéteseménye lesz.

    „Minden versenyző, aki itt volt a Wachauringen, szupersztár, egytől egyig.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „De a szomorú tény az, hogy nem mindegyikük folytathatja a selejtező programot. Ez egy verseny. Ez sport. Ez autóversenyzés. Szóval mindazoknak, akik továbbjutottak a következő fordulóba, azt mondom: gratulálok, és sok siker Almeriában (Spanyolország) márciusban, a selejtező utolsó szakaszában. És azoknak, akik most nem jutottak tovább, azt mondom: Nyilvánvalóan a mai egy szomorú nap. De az egyik dolog, amit az elmúlt három napban láttam, és ami nagyon lenyűgözött, az az, hogy minden egyes résztvevő bátor és erős. Arra ösztönözzük őket (a kiesőket), hogy keményen dolgozzanak a vezetésükön a következő hónapokban és fontolják meg a W Seriesbe való jelentkezést 2020-ban.”

    „Úgy érzem, versenyzőként, hogy nehéz volt nézni egyesek küzdelmeit, különösen mikor láttam benne a tehetséget és potenciált, de valahogy nem sikerült teljesíteni, mert kívül estek a komfortzónájukon.” – mondta Lyn St James, ex-IndyCar versenyző.

    „Elértünk a versenyző válogató program első részének végéhez és persze nem könnyű elengedni a versenyzőket tudván, nem lesznek részesei a következő tréningnek Spanyolországban.” – mondta David Coulthard, ex-F1-es versenyző, a W Series tanácsadó bizottságának elnöke. „Azonban lenyűgözött minden versenyző elkötelezettsége és hozzáállása.”

    „Mostantól arra koncentrálok, hogy nagyon fontos teszt következik Almeriában, a W Series Tatuus Formula 3 autójával, mert akkor lehet majd igazán a következő szintre lépni, és meghozzuk majd a következő nehéz döntést, hogy 20-ra csökkentsük a végső versenyzők számát (18, plusz két tartalék).”

    „Mind az 54 versenyző, aki itt volt az elmúlt három nap során, elkötelezett és ambiciózus volt, és ezt nagyszerű látni.” – mondta Alex Wurz, a Test and Training International vezérigazgatója. „De ez ugyanakkor egy válogató program. Ilyen esetekben pedig vannak, akik megütik a mércét, míg mások nem.”

    „De egytől egyik mindegyikük büszke lehet magára, hogy itt volt, mert minden tőlük telhetőt megtettek. Továbbá mindegyikükben van még lehetőség a fejlődésre, ez a tény pedig a remény forrása lehet a jövőben azok számára, akik most nem jutottak tovább a W Series válogató programjának következő szakaszába. Hogy miért? Mert most mindannyian arra fókuszálhat, hogy fejlődjenek. Mindegyikükben van potenciál.”

    „Megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek egy nagyon innovatív és izgalmas program, a W Series kezdetén, és remélem és hiszem, hogy ez pozitív lesz és nagy hatással lesz a női versenyzők karrierjének fejlődésére az elkövetkező években.”

    „Először is együttérzésem minden versenyzőnek, akik most nem jutottak tovább következő fordulójába a válogató programunknak.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „De egyiküknek sincs oka a szégyenkezésre, mind jól mentek, de sajnos nincs hely mindenki számára. Azonban mindegyikükben van potenciál.”

    A továbbjutott lányok listája a következő: 

    Sarah Bovy, Belgium
    Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
    Sabre Cook, Egyesült Államok
    Natalie Decker, Egyesült Államok
    Marta Garcia, Spanyolország
    Megan Gilkes, Kanada
    Grace Gui, Kína
    Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
    Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
    Shea Holbrook, Egyeüslt Államok
    Francesca Linossi, Olaszország
    Vivien Keszthelyi, Magyarország
    Emma Kimilainen, Finnország
    Natalia Kowalska, Lengyelország
    Stephane Kox, Hollandia
    Miki Koyama, Japán
    Milou Mets, Hollandia
    Sarah Moore, Egyesült Királyság
    Tasmin Pepper, Dél-Afrika
    Vicky Piria, Olaszország
    Alice Powell, Egyesült Királyság
    Gosia Rdest, Lengyelország
    Naomi Schiff, Belgium
    Shirley Van Der Lof, Hollandia
    Beitske Visser, Hollandia
    Alexandra Whitley, Ausztrália
    Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
    Caitlin Wood, Ausztrália

  • Túl a féltávon, így áll a pontverseny az Asian F3 Winter Seriesben

    Túl a féltávon, így áll a pontverseny az Asian F3 Winter Seriesben

    Három versenyhétvégéből, vagyis 9 versenybál áll az első Asian F3 Winter Series bajnokság. Két hétvégén, azaz hat versenyen már túl vannak a versenyzők, így aztán megmutatjuk, hogyan is áll jelenleg a pontverseny.

    Azt talán már kijelenthetjük, hogy a holland Rinus van Kalmthout – vagy becenevén Rinus VeeKay – abszolút uralja a mezőnyt, csak a kínai Yifei tudja vele felvenni a kesztyűt időnként, míg a harmadik pozíciót stabilan hozza a francia Ghiretti.

    David Schumacher a mezőny közepén tanyázik 43 ponttal, míg párja, a magyar Keszthelyi Vivien a 12. helyen áll, noha ő most először versenyez nyitott karosszériás autóval.

    A mezőny nagy vesztese abszolút Daniel Ticktum, a Red Bull üdvöskéje, aki azzal a céllal indult el a bajnokságban, hogy megszerezze az F1-es szuperlicenszéhez szükséges, hiányzó 5 pontot. Teljesítménye azonban igen gyatrára sikerült eddig, csak a 8. helyen áll a tabellán. Ráadásul lehet, hogy el sem indul majd az utolsó versenyhétvégén, mivel még az is kiderült, hogy a bajnokságért mégsem járnak majd szuperlicensz pontok. Bár jelenlegi teljesítményéért amúgy sem kapna…

    Az utolsó fordulóra február 22-24-én kerül majd sor, Sepangban.

    Versenyző Nemzetiség Csapat Pontok
    1 Rinus Veekay holland Hitech Grand Prix 133
    2 Ye Yifei kínai Absolute Racing 104
    3 Alessandro Ghriretti francia Hitech Grand Prix 73
    4 Tomoki Takahashi japán Super License 44
    4 Akash Nandy maláj Pinnacle Motorsport 44
    6 Pavan Ravishankar brit Hitech Grand Prix 43
    6 David Schumacher német Pinnacle Motorsport 43
    8 Daniel Ticktum brit Hitech Grand Prix 38
    9 Eshan Pieris sri lankai Absolute Racing 27
    10 Amaury Cordeel belga Pinnacle Motorsport 22
    11 Max Fewtrell brit Hitech Grand Prix 20
    12 Keszthelyi Vivien magyar BlackArts Racing 9
    13 Tairoku Yamaguchi japán B-Max Racing Team 5
  • A csapatfőnök szerint Keszthelyi túlteljesített első Forma-3-as futamain

    A csapatfőnök szerint Keszthelyi túlteljesített első Forma-3-as futamain

    (MTI) – Csapatfőnöke szerint túlteljesítette az elvárásokat, saját bevallása alapján pedig sokat fejlődött pályafutása első hat Forma-3-as futamán a 18 éves Keszthelyi Vivien, aki pontszerzésekkel mutatkozott be a BlackArts Racing versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű sorozat első két hétvégéjén, Buriramban és Sepangban.

    A fiatal magyar pilóta több évnyi túraautózás és a kategóriában megnyert három bajnoki cím után váltott, miután novemberben kiderült, hogy a neve szerepel az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján is. Mivel ebben a sorozatban Forma-3-as autókkal mérik majd össze tudásukat a versenyzők, Keszthelyi számára kiváló lehetőség volt, hogy az ázsiai bajnokságban versenykörülmények között elsajátítsa a formaautózás alapjait.

    „Az előzetes tapasztalatok hiányában természetesen nagy kihívás, egyben nagy élmény is volt megtapasztalni és megtanulni ennek az autónak a vezetését, illetve megérteni a gumik viselkedését, és a különböző beállítások közötti különbséget” – mondta az MTI-nek Keszthelyi, aki élete első F3-as versenyén, Thaiföldön nyolcadik lett, egy nappal később pedig a 11. és a kilencedik helyen ért célba Buriramban. Egy héttel később Malajziában, a sepangi Forma-1-es pályán rendezték meg a sorozat második fordulóját, itt a magyar pilóta az első futamon kilencedik, majd 11. és 10. lett. Keszthelyi így a hat futamból négyen pontszerzőként zárt.

    A mezőnyben szerepel a kétszeres Makaói Nagydíj-győztes, F3-as Európa-bajnoki második Daniel Ticktum, akit a Forma-1-es Toro Rosso istálló akart szerződtetni az elmúlt év végén, de Keszthelyi ellenfelei között van a korábbi F1-es versenyző, Ralf Schumacher fia, David is, akivel a magánéletben több mint egy éve alkotnak egy párt. A mezőnyben Keszthelyi az egyetlen nő, a többiek, köztük a marokkói Alessandro Ghiretti, a belga Amaury Cordeel vagy az összetettben vezető holland Rinus van Kalmthout évek óta formaautóval versenyeznek, és különböző sorozatokban szereztek bajnoki címet, vagy végeztek a dobogón az összetettben.

    „Nagyon örülök, hogy ilyen erős mezőnyben készülhetek. Azzal a céllal indultam el ebben a bajnokságban, hogy ismereteket, valamint tapasztalatot szerezzek a formaautó kategóriában, hiszen a W Series-ben is szeretnék jól teljesíteni, ahhoz viszont elengedhetetlen a sok teszt- és versenykilométer, aminek legalább egy részét megszerezhetem itt” – nyilatkozta Keszthelyi, aki biztos abban, hogy a továbbiakban egyre jobban hozzászokik az F3-as autóhoz, és a kellő tapasztalat megszerzése után a maximumot tudja majd nyújtani.

    „Nyilvánvalóan érezhető, hogy kinek van nagyobb rutinja ezekkel a versenyautókkal, de hiszek abban, hogy fel lehet nőni a feladathoz, és mindazt, amit a többiek az elmúlt években már elsajátítottak, rengeteg munkával és kitartással én is meg tudom tanulni” – jelentette ki Keszthelyi Vivien, aki a legfiatalabb magyar pilóta lett az autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljutott a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

    Bill O’Brien, a BlackArts Racing csapatfőnöke azt mondta, Keszthelyi személyében egy gyorsan tanuló, intelligens, kitartó és magabiztos fiatal pilótát ismert meg.

    „Keményen küzdött a versenyhétvégéken, és jobb eredményekkel zárt, mint amelyeket előzetesen célnak kitűztünk a számára” – nyilatkozta a csapatvezető. „Ebben a sorozatban a világ legjobb Forma-3-as pilótái közül is itt vannak néhányan, Vivien pedig nagyot harcolt azért, hogy egyre közelebb kerüljön hozzájuk, ezért arra számítunk, hogy a folytatásban még tovább fejlődik majd.”

    Az ázsiai sorozat záró hétvégéjét szintén Sepangban rendezik február 23-án és 24-én.