Címke: kérelem

  • Kiderült, mikor születik meg az első fontos döntés Sainz büntetésének ügyében

    Kiderült, mikor születik meg az első fontos döntés Sainz büntetésének ügyében

    Az FIA április 18-án, egy online meghallgatás keretében dönt a Ferrari felülvizsgálati kérelméről, és ha a bizonyítékokat megfelelőnek találják, újranyitják Carlos Sainz büntetésének ügyét.

    Carlos Sainz számára drámai módon ért véget az Ausztrál Nagydíj. A Ferrari versenyzője ugyan a negyedik helyen ért célba, de nem szerzett pontot, mivel 5 másodperces büntetése miatt visszaesett a tizenkettedik pozícióba. A szankcióban azért részesült, mert a második újraindításnál megforgatta Fernando Alonsót, és bár honfitársa később visszaállhatott a harmadik helyre, ez a sportfelügyelőket nem hatotta meg.

    Sainzcal még a szünet alatt közölték a büntetés tényét, a 28 éves pilóta pedig kifakadt a rádión, és szinte könyörgött a csapatnak, hogy csináljanak valamit. A történtek annyira megviselték, hogy a leintés után még el is sírta magát. A maga részéről leginkább azt kifogásolta, hogy a döntéshozók meg sem hallgatták őt, illetve a csapat képviselőit, mielőtt megbüntették.

    Pár nappal később a Ferrari felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-nak. Frédéric Vasseur, a Scuderia csapatfőnöke kiemelte, hogy a harmadik rajtot követően két másik ütközés is történt, és ezeknél a sportfelügyelők senkit sem büntettek. Pierre Gasly és Esteban Ocon incidensét még lehet versenybalesetnek minősíteni, de az valóban érthetetlen, hogy Logan Sargeantet még csak nem is vizsgálták, miután hátulról kiütötte Nyck de Vriest.

    A Ferrari jogi úton akarja elérni, hogy mégse ez legyen 14 éve a legcsúfosabb szezonkezdete

    Ahhoz, hogy a Ferrari kérelmét a szövetség elfogadja, a maranellóiaknak olyan bizonyítékkal kell előállniuk, amely egyrészt a döntés meghozatalának pillanatában nem állt a sportfelügyelők rendelkezésére, másrészt jelentős és releváns. Az FIA honlapján megjelent egy dokumentum, amelyből kiderül, hogy mikor határoznak erről.

    „A 2023-as Ausztrál Nagydíj sportfelügyelői levelet kaptak Nikolasz Tombazisztól, az FIA formaautós bizottságának [technikai] igazgatójától, amelyhez csatolták a Ferrari 2023. április 6-i keltezésű, az FIA Nemzetközi Sportkódexének 14-es cikkelye szerinti kérelmét, amelyben a 2023-as Ausztrál Nagydíjon hozott 46-os számú sportfelügyelői döntés felülvizsgálatát kérik, és kérik, hogy a sportfelügyelők:

    »vizsgálják meg a kérelmet, és döntsék el, hogy a van-e jelentős és releváns új elem a döntéssel/eseménnyel kapcsolatban (a Kódex 14.3-as cikkelye).«

    A versenyző és a csapat képviselői 2023. április 18-án, közép-európai idő szerint 8:00-kor kötelesek megjelenni a sportfelügyelőknél tartandó meghallgatáson a kérelemmel kapcsolatban.”

    Amennyiben a kérelmet befogadják, az még nem jelenti azt, hogy Sainz büntetését visszavonják, hiszen ez egy esetleges későbbi meghallgatáson dől el. Amennyiben Sainzot visszateszik a negyedik helyre, úgy Lance Stroll, Sergio Pérez, Lando Norris, Nico Hülkenberg, Oscar Piastri, Csou Kuan-jü, Cunoda Juki, valamint Valtteri Bottas veszít egy-egy pozíciót, bár a finn pilóta jelen állás szerint sem szerzett pontot. Az érintett csapatok számára ugyancsak lehetővé tették, hogy részt vegyenek a meghallgatáson.

  • Megmenekült a Spanyol Nagydíj?

    Megmenekült a Spanyol Nagydíj?

    Jó esély van arra, hogy jövőre maradni fog a naptárba a Spanyol Nagydíj, miután a Katalán kormány jóváhagyta azokat terveket, ami alapján egy évre meg tudják hosszabbítani a helyszín rendezési jogát.

    Pár hónapja kétségessé vált a Circuit de Catalunya F1-es jövője, miután a felek nem tudtak megegyezni a Nagydíj a folytatásról. A barcelonai aszfaltcsík ugyanis egyike azon pályáknak, amiknek idén lejárt a szerződésük. Az új helyszínek behozatala miatt, azonban ezek a helyszínek egymással harcolnak a versenyrendezési jogért, a Spanyol Nagydíj ellenfelei közé például a Német Nagydíj és mexikói futam tartoztak.

    Csütörtökön azonban bejelentésre került, hogy a kormány megkérte a pálya képviselőit arra, hogy írják alá az egy éves szerződést a Formula 1-el, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy jövőre megrendezésre kerüljön a 30. Spanyol Nagydíj.

    ,,A kormány felhatalmazta a Circuit de Catalunya-t arra, hogy írják alá az egy éves kiterjesztett megállapodást a Formula 1-el, a Spanyol Nagydíj megrendezésének érdekében. Ez a kontraktus garantálni fogja, hogy jövőre, a 30. futamát ünnepelje a versenypálya Montmelóban. Az esemény nem csak a Circuit de Catalunya-nak érdeke, hanem Katalóniának is, mert ebben az időszakban, rengeteg turista látogat el az országban, amit jó tesz a gazdaságunknak is.” – nyilatkozta a katalán kormány elnöke.

    A Marca értesülései szerint Május 15-17-i hétvégén kerülne megrendezésre a futam, a Holland és a Monacói verseny közé szorítva.