Címke: Ken Block

  • Elhunyt a Gymkhana királya, Ken Block

    Elhunyt a Gymkhana királya, Ken Block

    Ken Block hómobilozás következtében vesztette életét, január 2-án, Utah államban (USA).

    Egy meredek lejtőn felborult, járműve pedig maga alá temette. A kiérkező mentőegység már nem tudta megmenteni az életét.

    A Wasatch megyei seriff hivatalának tájékoztatása szerint Block délután 2 óra körül egy meredek lejtőn motoros szánnal, közlekedett, amikor a jármű hirtelen felborult, és ráesett Blockra. A baleset során elszenvedett sérülései miatt már a helyszínen halottnak nyilvánították.

    „Block úr egy csoporttal [hó]motorozott, de egyedül volt, amikor a baleset történt” – áll a seriff hivatalának közleményében.

    A balesetet övező részletek egyelőre nem tisztázottak. Block csapata, a Hoonigan közleményt adott ki a tragédiával kapcsolatban, melyben a következőket írták: „Ken egy látnok, egy úttörő és egy ikon volt. És ami a legfontosabb, apa és férj”.

    „Hihetetlenül fog hiányozni.”

    Ken Block volt rali- és ralikrossz versenyző, kaszkadőr, showman, elképesztően népszerű és látványos gymkhana videókat készített, és a DC Shoes társalapítója is volt.

    Az 55 éves Kent felesége, Lucy és 3 gyermeke gyászolja. Block 16 éves lánya, Lia szintén versenyző.

    Nyugodjék békében!

    Ken Block családi gymkhanája, otthon, egyenesen a műhelyéből!

  • Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap

    Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap

    Ken Block is beállt a sorba, elektromos autóra vált. Az új Audi S1 e-tron Quattro Hoonitron névre keresztelt szörnyeteg lesz a főszereplője a 2022-ben elkészülő Elektrikhana filmnek is.

    Le sem tagadhatná az autó, hogy a legendás Audi S1 Quattro inspirálta, annak is a Pikes Peak verziója.

    Az S1 Hoonitron sok mindent egyesít abból, amiről az Audi már a 1980-as években híres volt” – mondta Block. „Például az autó fantasztikus aerodinamikai elemeit egy igazán modern formába ültettük át.

    Ken Block Audi
    foto: Ken Block

    Szerintem klassz, hogy az Audi tervezőit saját múltjuk ihlette, és egyedi módon vitték át az autó technológiáit és megjelenését a jelenbe.

    A karosszéria alatt két motor található, amelyek természetesen a Quattro névhez illően mindegyik kereket hajtják. A teljesítményről úgy fogalmaztak, mint annak idején a Rolls Royce:  „elegendő” mondják, de a tényleges számokat még nem árultak el. A Hoonitron szénszálas alvázra épül és természetesen a karosszéria is ebből az anyagból készült.

    Block már kipróbálta az autót, mivel álló helyzetből 150 km/h-ás tempóig tud fánkokat rajzolni.


    Amikor először hallottunk erről a projektről, az egész csapatunk azonnal izgatott lett: lehetőségünk nyílt egy olyan autó kifejlesztésére, amely egyesíti márkánk ikonját a jövővel” – mondta Marc Lichte, az Audi vezető formatervezője.

    „Az S1 Pikes Peak modern, teljesen elektromos interpretációjának megalkotásáról volt szó. Az időkeret rendkívül szoros volt: míg egy tervezési folyamatunk általában egy-másfél évig tart, az első rajztól a végső állapotig mindössze négy hetünk volt. Folyamatosan kapcsolatban voltunk Ken Blockkal és csapatával, és intenzív eszmecseréket folytattunk.

    A Block következő videója az „Electrikhana” a tervek szerint jövőre jelenik meg, és ez lesz az első alkalom, hogy a sorozat videójában egy Audi szerepel.

    Ken Block Audi
    foto: Ken Block
  • Ken Block családi gymkhanája, otthon, egyenesen a műhelyéből!

    Ken Block családi gymkhanája, otthon, egyenesen a műhelyéből!

    Ken Block ismert a mulatságos gymkhana videóiról, amelyekben egyre magasabbra teszi a mércét a szórakoztatás és a precízió oltárán is. Szerintetek megállítja az amerikait holmi koronavírus? Nem, a jól ismert és begyakorolt figuráit megcsinálja ezúttal otthon, a műhelye környékén.

    A család sem marad ki ezúttal a produkcióból, Ken lánya átmegy operatőrbe, apa pedig még soha ilyen részletességgel nem magyarázta fel, hogy miképp és milyen elemekből is épül fel egy ilyen show. A házilag előállított pályán persze megjelennek a pilóta ismert támogatói, és az aktuális kisfilm végén Ken kihívja egy ugyanilyen házi-barkács showra a szintén erről a műfajról ismert show-mant, Travis Pastranát és családját!

  • Ken Block meghajtotta a sivatagban az Extreme E autóját!

    Ken Block meghajtotta a sivatagban az Extreme E autóját!

    Az amerikai Ken Block mindig is a látványos autós parádéjairól volt híres, és ehhez általában vad benzinfaló gépszörnyeket használt. Eddig, ugyanis most a kezei közé kapta az Extreme E autót, amellyel ezúttal a sivatagban feszegette a határokat. Maradjunk annyiban, hogy ezt így még szokni kell.

  • A Ford mérnökei rekordméretű 3D alkatrészt készítettek Ken Block ‘Hoonitruck’ pickupjához

    A Ford mérnökei rekordméretű 3D alkatrészt készítettek Ken Block ‘Hoonitruck’ pickupjához

    A Gymkhana TEN sztárja, Ken Block régóta a Ford-pickupok szerelmese. Egy ilyen autón tanult vezetni, egy Ford-pickuppal csinálta meg élete első gumiégetését, és legutóbbi videójában is szerepel egy 1977-es Ford F-150.

    A “Hoonitruck” gépházában ugyanaz az ikerturbós, 3,5 literes V6-os EcoBoost motor dübörög, mint a Ford GT-ben, csak éppen 900 lóerősre piszkálták fel a blokkot, amihez el kellett készíteni az autóipar történetének legnagyobb 3D fémnyomtatású alkatrészét, ami valaha is bekerült egy működő autóba.

    A projekt globális együttműködéssel valósult meg. A Ford Performance mérnökei az USA-ban motorteljesítmény-szimulációkat futtattak, közösen dolgozva európai Ford-kutatómérnökök egy csapatával az alkatrész megtervezésén és szerkezeti elemzésén. A németországi RWTH Aachen egyetem munkatársaival együttműködve építette meg a csapat azt a bonyolult formájú alumínium szívócsonkot, ami a turbótöltőktől a hengerekhez szállítja a levegőt.

    https://www.youtube.com/watch?v=6GsuRCGEZno

    “Szerencsések vagyunk, amiért rendelkezésünkre áll ez a hihetetlen technológia, bár ez a projekt most tényleg erősen próbára tett minket és a számítástechnikai hátterünket is. A szívócsonk bonyolult, hálószerű struktúráját nem lehetett volna elkészíteni a hagyományos gyártási eljárásokkal,” mesélte Raphael Koch, a Ford Európa fejlett anyagok és eljárások részlegének mérnöke.

    A 3D nyomtatás egy szerszámgépek nélküli gyártási módszer, amely lehetővé teszi a rugalmas tervezést, a tömegcsökkentést és a teljesítménynövelést. Ezt a technológiát általában a Ford járművek fejlesztési szakaszában alkalmazzák a különböző mérnöki ötletek tesztelésére és finomítására, valamint a szerszámok gyorsabb és költséghatékonyabb előállítására. A “Hoonitruck” közel 6 kilogrammos szívócsonkjának elkészítése öt teljes napig tartott.

    “Úgy gondolom, hogy a Ford remek munkát végzett; ez a kedvenc alkatrészem az autóban. Ezt semmilyen más módszerrel nem lehetett volna legyártani,” mondta Block.

    A Ford Ranger és a Mustang 3D-nyomtatású alkatrészeiért a Ford nemrégiben megkapta a Műanyag Megmunkáló Mérnökök Szövetsége Autóipari Részlegének kitüntetését.

  • Gymkhana 10: Ken Block showja még hosszabb és látványosabb

    Gymkhana 10: Ken Block showja még hosszabb és látványosabb

    Immáron tizedik alkalommal kápráztat el minket az utcai parádézásával Ken Block. Az amerikai járt pár éve Magyarországon is, itthon is népszerű, pedig komoly versenyeredményei nincsenek. Olyasmi ő az autósportnak, mint az amerikai kosárlabdázásnak a Harlem Globetrotters, akik elvéreznének azonnal egy éles NBA meccsen, de ha showról, komédiázásról van szó, akkor verhetetlenek.

    Odatette magát most Ken Block, mert majdnem 20 perces lett a legújabb színmű, amelyben mellékszerepet kap az ismert családnevű 16 éves Oliver Solberg is, aki már ifjú kora ellenére skandináv RX bajnok.

    Ahogy azt megszokhattuk a féktelen száguldás és driftelgetés újra mesés helyszíneken folyt, ezúttal öt helyszín tette próbára az amerikai és az autói képességeit. Svédországban, Detroitban, Mexikóban, Los Angelesben és végül a legendás Route 66-en ment most a csapatás. A látványosan felmatricázott autók pedig tényleg csak felsorolás jelleggel időrendi sorrendben:

    1965 Ford Mustang 6.7 liter, V8 duplaturbó, 1400 le,
    1977 Ford F-150 3.5 liter, V6 duplaturbó, 914 le
    1991 Ford Escort RS Cosworth 2 liter turbó, 645 le
    2017 Ford Focus RS RX 2 liter turbó, 650 le
    2018 Ford Fiesta WRC 1.6 liter turbó, 380 le

    Ezt sikerült mindebből idén összehozni:

  • Ken Block bemutatta legújabb szerzeményét: egy 1986-os Ford RS200 versenygépet

    Ken Block bemutatta legújabb szerzeményét: egy 1986-os Ford RS200 versenygépet

    Ken Block a Ford Performace segítségével Utahban mutatta be legújabb szerzeményét: egy 1986-os Ford RS200 versenygépet.

    A modell eredetileg arra készült, hogy a Rally Világbajnokság B Csoportjában versenyezzenek vele, és Block autója egyike annak a 200 darabnak, amelyek a homologizációs előírások alapján készültek. A klasszikus gépben a négyhengeres turbómotor Evolution változata dübörög, ami egyedi hangolásának köszönhetően több mint 700 lóerős. Az autó egyedi fekete fényezését matt fekete matricázás egészíti ki, a KW futóműben spirálrugóval egybeépített lengéscsillapítók találhatók, és a fifteen52 keréktárcsákon Toyo abroncsok feszülnek.

    https://www.youtube.com/watch?v=WfEp6a2bkNk

    “Örömmel látom, hogy a B Csoport autói még mindig ilyen népszerűek!” mondta Block. “A Daily Drivers videóim Facebook-változatát már 2,4 millió ember nézte meg, amiből elég nyilvánvaló, hogy az emberek legalább annyira odavannak az RS200-ért, mint én magam, és ez király!”

    Aki szeretne többet is megtudni Block új RS200 gépéről, az nézze meg a Daily Transmission című epizódot:

    Ken Block RS200-asának műszaki adatai:

    – 1986 Ford RS200

    – A Rally Világbajnokság legendás B Csoportjának homologizációja alapján épített 200 darab egyike

    – A 2,1 literes, 4 hengeres Evolution motorral épített 24 autó egyike

    – Jelenleg több mint 700 lóerős (verseny-üzemanyaggal több mint 800)

    – 18 colos fiftteen52 Evo SC keréktárcsák

    – 18 colos Toyo R888R Proxes gumiabroncsok

    – Egyedi KW futómű

    – Egyedi kivitelű utastér

    – Egyedi fekete fényezés, matt fekete matricázással