Címke: Kazuki Nakajima

  • Alonso és csapata egy újabb lépéssel közelebb került a világbajnoki címhez

    Alonso és csapata egy újabb lépéssel közelebb került a világbajnoki címhez

    Volt itt eső, volt itt hó, de még napsütés is, a 8-as Toyotát azonban így sem tudták leszorítani az első helyről, ugyanis az Alonso-Nakajima-Buemi alkotta trió nyerte meg a 11 perccel hamarabb leintett WEC Spa-i 6 órás versenyt.

    A másik, 7-es rajtszámú Toyota végül csak a 6. helyen zárt, így az eddig is vezető 8-as csapat még jobban el tudott húzni a világbajnokságban, egész pontosan 31 pont az előnyük (Le Mans-ban összesen 39 pont szerezhető, tehát az egyéni bajnokság még eldöntetlen). Ám ez a helyezés is elég volt a Toyotának, hogy a gyártók világbajnokságát megnyerjék, így ez már eldőlt az utolsó futam előtt.

    A Conwey-Kobayashi-Lopez hármas által hajtott Toyota sokáig még vezetett is, de egy fékszenzor meghibásodása miatt elvesztették az első helyet és az ötvenmásodperces előnyüket, ráadásul jelentős mértékben hátra is estek. A verseny végének tetemes részében pedig már a biztonsági autó vezette a mezőnyt, így nem tudtak a 6. helynél előrébb jönni.

    A 8-asnak sem volt sima versenye egyébként, ugyanis a sok közül a legelső havas esős etap után sokat vesztettek. Buemi ült épp ekkor (a második órában) az autóban, és nem kapott slick gumikat, így még egyszer ki kellett állnia. Ez 56 másodpercnyi hátrányt jelentett számukra, igaz ebből Alonsónak 45 másodpercet sikerült lefaragnia az első etapjában úgy, hogy közben meg is pördült a Pouhon kanyarban. Ezt követően jött a technikai malőr, amely ugye végleg eldöntötte a versenyt és pecsételte meg a 7-es autó sorsát.

    Az LMP1-es privát csapatok számára így az a ritka lehetőség adódott, hogy a dobogó két fokáért is harcoljanak. Ebből a csatából a 3-as Rebellion (Gustavo Menezes, Thomas Laurent, Nathanael Berthon) jött ki győztesen, a 3. helyen pedig a 11-es SMP Racing ért célba (Stoffel Vandoorne, Mikhail Aleshin, Vitaly Petrov). Ez azt jelenti, hogy a Buttont helyettesítő Vandoorne egyből az első WEC futamán dobogóra álhatott. Azt meg kell jegyezni, hogy sokáig az SMP Racing-es autó volt a 2. helyen, ám az utolsó előtti safety car fázis lenullázta a különbségeket, és Menezes meg tudta előzni Petrovot.

    A 4. a 17-es SMP lett (Sergey Sirotkin, Stephane Sarrazin, Egor Orudzhev), az ötödik pedig a 1-es Rebellion (Bruno Senna, André Lotterer, Neel Jani), akik főként Senna megpördülése miatt végeztek a 17-es mögött.

    Az LMP2-ben Pastor Maldonado segítette csapatát, a Dragonspeedet a győzelemhez egy nagyszerű utolsó etappal. A venezuelai az utolsó előtti biztonsági autós fázist követően még csak a 3. volt a kategóriájában, ám ekkor gyorsan otthagyta a két előtte lévő riválist: a 38-as DC Racinget és a 36-os Signatech Alpine-t.

    A GTE Pro kategória első helyén Alex Lynn és Maxime Martin végzett az Aston Martinnal, a GTE amatőrben pedig a 77-es Porsche diadalmaskodott (Christian Ried, Matt Campbell. Riccardo Pera).

  • Artem Markelov a Super Formulában folytatja

    Artem Markelov a Super Formulában folytatja

    A Forma-2 veteránja, Artem Markelov sok év versenyzés után otthagyja a sorozatot és Super Formulára vált. Az orosz fiatal a Team LeMans színeit fogja majd képviselni a sorozatban.

    Markelov már tavaly decemberben kipróbálhatott egy Super Formulában használatos autót. A szerződéssel sokáig vártak, azonban végül sikerült megállapodnia a feleknek. A Russian Time egykori pilótájának március 5-én tesztelheti először az idei autóját a Super Formula tesztjén.

    Az orosz tehetség 2014-től 2018-ig versenyzett a Forma-1 előszobájában. A legfőbb vágya egy Forma-1-es ülés lett volna a Renault fiataljának, azonban hiába tesztelhetett a Williamsnél, az üléseket Robert Kubica és George Russell elhappolta előle. A 24 éves orosz pilóta a tavalyi Renault is vezethette az évzáró teszten Abu-Dzabiban, ugyanis Markelovot a francia istálló tesztpilótaként alkalmazza.

    Nem Markelov lesz az egyedüli újonc a japán sorozatban. Sho Tsuboi, aki tavaly bajnok lett a japán Formula 3-ban, az Inging csapatát fogja erősíteni az idei szezonban. Nick Cassidy távozik a Kondo csapatától és immáron Kazuki Nakajima csapatához, a TOM’S – hoz.

    Az új-zélandi versenyzőnek nem lesz ismeretlen a TOM’S csapata, ugyanis a Super GT-s és a japán Formula 3-as bajnoki címét is ezzel a csapattal nyerte. Cassidy helyét Yuji Kunimoto fogja átvenni a Kondonál. Kunimotonak az a Kenta Yamashita lesz a csapattársa, aki 2017 óta versenyez a Kondo csapatánál.

    A KCMG egyetlen autóját az ex-F1-es Kamui Kobayashi fogja vezetni. A hongkongi csapatnak ez lesz a harmadik éve a szériában.

    2019-től a Super Formula autókon is rajta lesz majd a glória, ami a versenyzők biztonságát szolgálja majd.

  • Toyota 1-2 Sanghajban is, a 7-es autó vezetésével

    Toyota 1-2 Sanghajban is, a 7-es autó vezetésével

    A Toyota újabb kettős győzelmet zsebelt be a WEC szuperszezonjának esővel tarkított Sanghaji versenyén.

    Mike Conway, Jose Maria Lopez és Kamui Kobayashi triója zsinórban második diadalukat aratták, a 8-as testvérautó (Fernando Alonso, Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima) előtt. Az eső annyira esett, hogy az elején volt két hosszadalmasabb leállás is, és nem egészen 4 óra kellett, mire a körülmények javultak annyira, hogy komolyabb, zöld zászlós versenyt lássunk. Hiába rajtolt csak a 2. helyről, a 8-as autó hamar átvette a vezetést, Buemivel a volán mögött ők diktálták a tempót a futam első szakaszában. Ám az egyik safety car szakasznál a mezőny a boxutcán lett végigvezetve, a 7-es autó pedig egy ekkor elvégzett kiállással vissza tudta venni a vezetést.

    Ezután Alonso következett a 8-as volánja mögött, a spanyol viszont egyből 20 másodpercnyi időt vesztett, mert a boxutca végi piros lámpánál kellett várakoznia. A hátrány már majdnem elérte a fél percet, ám ekkor Nakajima elkezdett közeledni az élen álló Conwayhez. A biztonsági autó még bejött 20 perccel a vége előtt, a 17-es SMP balesete miatt. A Toyotások már nem támadták egymást az újraindítás után, az utolsó 6 percben, Conway 1,6 másodperccel előbb ért célba a csapattárs Nakajima előtt.

    Jenson Button élete első WEC dobogóját szerezte, 1 kör hátránnyal zárt a brit két orosz csapattársával, Vitaly Petrovval és Mikhail Aleshinnel. A Rebellionos Neel Jani, Bruno Senna, Andre Lotterer triónak a 4. hellyel kellett megelégednie. Ugyan a safety car esélyt adott nekik a végén, hogy megtámadják Petrovékat, nem jött össze, 16 másodperccel maradtak le végül. A 3-as Rebellion 2 kört vesztett a többiekhez képest azzal, hogy Thomas Laurent a szalagkorlátnak ütközött a safety car fázis alatt. Az első félbeszakítás viszont kapóra jött nekik, megjavították az autót és az 5. helyig sikerült visszakapaszkodniuk.

    Az LMP2-es kategória élén zsinórban harmadjára zárt a Jackie Chan Racinges autó. Idei második győzelmét aratta Ho-Pin Tung, Gabriel Aubry és Stephane Richelmi hármasa. Úgy is sikerült maguk mögött tartani a 31-es Dragonspeedet (P. Maldonado, A. Davidson, R. Gonzalez), hogy Aubry a vége felé kétszer is megforgott.

    Az Aston Martinosok első győzelmüket aratták a GTE Pro kategóriában az új Vantage GTE-jükkel. Összesítésben 7-ként végeztek, megelőzve az LMP2 győztes 38-as Orecát. Az angol autó minden előnyét kihasználta Nicki Thiim és Marco Sorensen az esőben. A 97-es Aston Alex Lynnel és Maxime Martinnal tartotta egy ideig a 2. helyet, viszont végül fél órával a vége előtt Richard Lietz megelőzte őket a 911-es Porsche volánja mögött, amin Gianmaria Brunival osztozik. A GTE amatőr kategóriában nemrég az idén megszerzett összes pontját elvesztő Dempsey-Protonosok (C.Ried, J.Andlauer, M.Campbell) a győzelemmel vigasztalódhattak.

  • A következő szezontól a Super Formulában is lesz glória

    A következő szezontól a Super Formulában is lesz glória

    A Super Formula új generációs autóin kötelező elem lesz a fejvédő a következő szezontól. Különböző teszteket végeztettek el a pilótákkal, hogy felmérjék a látási viszonyokat. Miután a tesztek eredményei pozitívak voltak, a széria vezetői a glória mellett döntöttek.

    Az SF19 eredetileg nem a haloval lett megtervezve. A Dallara, akik a sorozat karosszériáit gyártják, próbált olyan intézkedéseket tenni, hogy azok megfeleljenek a Nemzetközi Automobil Szövetség biztonsági előírásainak.

    Azonban, mivel a halot már rengeteg szériában használják, a Super Formulában is kipróbáltak rengeteg alternatívát annak érdekében, hogy a pilóták véleménye alapján döntsenek valamelyik alternatíva mellett.

    A sorozat egyik főszponzora, a Japan Race Promotion jelezte, hogy a tesztek olyan jól sikerültek, hogy a vezetőség úgy döntött, hogy a következő szezontól minden autón ott kell lennie a glóriának.

    „Rengeteg biztonsági eszközt kipróbáltunk és elsősorban a látási viszonyokat vizsgáltuk. 10 versenyző tesztelhette a glóriát három különböző pályán: Fujiban, Motegiben és Sugoban.

    „A versenyzőknek különböző teszteket kellett elvégezniük. Az eredmények elemzése után arra jutottunk, hogy használni fogjuk a glóriát.”

    A Super Formula emellett azt is bejelentette, hogy a tavalyi Indy 500 győztese, Takuma Sato és az egykori Forma-1-es pilóta, Kazuki Nakajima tesztelni fogják a haloval felszerelt SF19-et Szuzukában.

  • Alonso és a Toyota már a szerződéshosszabbításól tárgyal

    Alonso és a Toyota már a szerződéshosszabbításól tárgyal

    Nemrég kiderült, hogy a Toyota már most tárgyal Fernando Alonsóval a 2018-2019-es WEC szuperszezon utáni folytatásról.

    A McLaren Forma-1-es csapatának pilótája az év elején csatlakozott a Toyota csapatához, a 8-as autójukba ült be Kazuki Nakajima és Sebastien Buemi mellé. Az ő csapatuk szerezte meg a japán gyártó első Le Mans-i 24 órás győzelmét.

    Alonso szerződése jövő júniusban jár le, a Le Mans-i szezonzáró után. A Toyota csapatának első embere, Rob Leupen szerint mindkét fél nyitott a folytatásra. Azonban bejelentésre leghamarabb 2019 tavaszán számíthatunk.

    Leupent a Motorsport.com kérdezte meg, hogy folytatnák-e a közös munkát Alonsóval a 2019-2020-as szezonban is: „Igen, és szerintem Fernando is szívesen maradna. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások, de egy olyan pilótának, mint ő, rengeteg lehetősége van. Szóval most csak várunk, és meglátjuk, hogy alakul. Élvezzük vele a munkát, szeretnénk vele folytatni. Ha Fernando is szeretne maradni, nyitottak vagyunk a folytatásra.”

    Olyan hírek jelentek meg a közelmúltban, hogy Alonso jövőre nem fut teljes szezont az IndyCarban a Honda miatt, akik azért nem adnának motort, mert a rivális Toyotával áll szerződésben. Leupen elmondta, hogyha Alonso Honda motoros autóval megy az IndyCarban, attól még szóba jöhet a Toyotánál.

    „Nem hiszem, hogy beszélnünk kell erről, főleg, hogy úgy tudom, nem is elérhetőek a Honda motorok. De ez egy más széria, más a közeg. Ha mégis szóba jön a dolog, elgondolkodunk rajta, de először Alonsónak kell döntenie, hogy neki mi a legfontosabb. Ha minket választ, elmondjuk neki, mi szükséges. Boldoggá akarjuk tenni, de vannak határok a Toyotánál. Remélhetőleg találunk egy kompromisszumot.”

  • Újabb győzelem, Alonsóék megállíthatatlanok a WEC-ben

    Újabb győzelem, Alonsóék megállíthatatlanok a WEC-ben

    A Toyota 8-as rajtszámú autóját kormányzó hármasa, Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima sorozatban harmadik győzelmüket aratták a silverstone-i hatórás versenyen.

    A Toyota ismételten a saját maga külön versenyét futotta az LMP1-es kategória élén, ám két autója között mindvégig szoros csata volt.

    Alonso körülbelül féltávnál, a harmadik órában utasította maga mögé a pole pozícióból rajtoló Mike Conway által irányított hetes Toyotát, majd öt másodperces előnyt épített ki. Egy SC-fázis azonban félresöpörte Alonsóék addigi előnyét, a Brooklands kanyar egyik bójája miatt volt szükség a biztonsági autó pályára küldésére.

    Alonso után Nakajima következett, akit megelőzött a Conwayt váltó Jose Maria Lopez. A következő kiállásnál a nyolcas Toyotán orrkúpot  a, míg a hetes versenyautón hátsó karosszériaelemet cseréltek.

    Az utolsó etapra Sébastien Buemi vette át a nyolcas autó irányítását, sőt 48 perccel a leintés előtt visszaszerezte a vezető pozíciót Kaumi Kobayashitól, amely újabb győzelmet jelentett számukra. A nyolcas Toyota végül 19 másodperccel korábban látta meg a kockás zászlót a japán gyártó másik autója előtt.

  • Alonsóék nyerték a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt

    Alonsóék nyerték a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt

    A Fernando Alonso, Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima hármassal felállló 8-as rajtszámú Toyota nyerte a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt.

    A japán gyártó történetében először tudott győzni Le Mans-ban, ráadásul rögtön kettős győzelmet ünnepelhetnek, miután a másik autójukat vezető Jose Maria Lopez, Mike Conway és Kamui Kobayashi trió második helyre hozták be a hetes autót.

    Kétségkívül a TS050 Hybrid volt a domináns erő 2018-ban, hosszú ideig nagy csatát vívott egymással a japánok két autója.

    Főként Alonso nagyszerű éjszakai etapjainak köszönhetően a verseny második felét már a 8-as rajtszámú autó vezette, a kétszeres Forma-1-es világbajnok versenyző többek között Buemi 60 másodperces stop and go büntetését is ledolgozta.

    A győztes autót végül Kazuki Nakajima hozta be a célba, két kör előnnyel a másik Toyota előtt.

    Az LMP2-es kategóriában is egy korábbi Forma-1-es versenyző, Jean-Eric Vergne győzött a #26-os G-Drive Racing autóban Andrea Pizzitola és Romain Rusinov versenytársaként.

    A GT kategóriákban mind a profik, mind az amatőrök között is a Porschék bizonyultak a legjobbnak. Előbbit a Kevin Estre, Michael Christensen és Laurens Vanthoor, utóbbit pedig a Julien Andlauer, Christian Ried és Matt Campbell hármas nyerte.

  • Le Mans: Nakajima-Alonso-Buemi a pole-ban

    Le Mans: Nakajima-Alonso-Buemi a pole-ban

    A harmadik kvalifikáció elején egy kiváló körrel Kazuki Nakajima bebiztosította a #8-as Toyota Gazoo Racing LMP1-es első helyét a Le Mans-i 24 órás verseny rajtrácsára. Vele együtt Fernando Alonso és Sebastien Buemi örülhet a pole-nak.

    A második rajtkockát a másik Toyota szerezte meg a Mike Coway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez trióval.

    „Kazuki kiváló kört ment tegnap.” – mondta Alonso. „A kezébe adtuk a dolgot és meg is csinálta.”

    „Jó, hogy a Toyotáé az első és második hely, ezt akartuk. Tudjuk, hogy ez még csak a felkészülés a nagy verssenyre. Hosszú 24 óra áll előttünk, de eddig minden simán, probléma nélkül ment az autóval. Szerintem készen állunk.”

    Az időmérő végeredménye:

    kategória versenyző csapat autó idő különbség
    1 LMP1 S.Buemi, K.Nakajima, F.Alonso Toyota Gazoo Racing Toyota 3:15.377
    2 LMP1 M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez Toyota Gazoo Racing Toyota 3:17.377 2.000s
    3 LMP1 A.Lotterer, N.Jani, B.Senna Rebellion Racing Rebellion/Gibson 3m19.449 4.072s
    4 LMP1 S.Sarrazin, E.Orudzhev, M.Isaakyan SMP Racing BR Engineering/AER 3:19.483 4.106s
    5 LMP1 T.Laurent, M.Beche, G.Menezes Rebellion Racing Rebellion/Gibson 3:19.945 4.568s
    6 LMP1 H.Hedman, B.Hanley, R.van der Zande DragonSpeed BR Engineering/Gibson 3:21.110 5.733s
    7 LMP1 V.Petrov, M.Aleshin, J.Button SMP Racing BR Engineering/AER 3:21.408 6.031s
    8 LMP1 O.Webb, D.Kraihamer, T.Dillmann ByKOLLES Racing Team ENSO CLM/NISMO 3:22.505 7.128s
    9 LMP1 O.Rowland, A.Brundle, O.Turvey CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 3:23.757 8.380s
    10 LMP2 P.Lafargue, P-L.Chatin, M.Rojas Idec Sport Racing ORECA/Gibson 3:24.842 9.465s
    11 LMP2 R.Gonzalez, P.Maldonado, N.Berthon DragonSpeed ORECA/Gibson 3:24.883 9.506s
    12 LMP2 R.Rusinov, A.Pizzitola, J-E.Vergne G-Drive Racing ORECA/Gibson 3:25.160 9.783s
    13 LMP2 F.Perrodo, M.Vaxiviere, L.Duval TDS Racing ORECA/Gibson 3:25.240 9.863s
    14 LMP1 C.Robertson, M.Simpson, L.Roussel CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 3:25.268 9.891s
    15 LMP2 T.Buret, J.Canal, W.Stevens Panis Barthez Competition Ligier/Gibson 3:25.376 9.999s
    16 LMP2 N.Lapierre, A.Negrao, P.Thiriet Signatech Alpine Matmut Alpine/Gibson 3:26.681 11.304s
    17 LMP2 V.Capillaire, J.Hirschi, T.Gommendy Graff-SO24 ORECA/Gibson 3:26.701 11.324s
    18 LMP2 P.Hanson, F.Albuquerque, P.Di Resta United Autosports Ligier/Gibson 3:26.772 11.395s
    19 LMP2 H-Pin Tung, S.Richelmi, G.Aubry Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 3:27.120 11.743s
    20 LMP2 J.Jaafar, N.Jeffri, W.Tan Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 3:27.226 11.849s
    21 LMP2 J.Allen, J.Gutierrez, E.Guibbert G-Drive Racing ORECA/Gibson 3:27.280 11.903s
    22 LMP2 R.Lacorte, G.Sernagiotto, F.Nasr Cetilar Villorba Corse Dallara/Gibson 3:27.993 12.616s
    23 LMP2 F.van Eerd, G.van der Garde, J.Lammers Racing Team Nederland Dallara/Gibson 3:28.111 12.734s
    24 LMP2 H.de Sadeleer, W.Owen, J.P.Montoya United Autosports Ligier/Gibson 3:28.159 12.782s
    25 LMP2 V.Shaytar, H.Newey, N.Nato SMP Racing Dallara/Gibson 3:28.629 13.252s
    26 LMP2 R.Taylor, C.Ledogar, D.H.Hansson Jackie Chan DC Racing Ligier/Gibson 3:29.474 14.097s
    27 LMP2 A.Bertolini, N.Jonsson, T.Krohn Eurasia Motorsport Ligier/Gibson 3:33.585 18.208s
    28 LMP2 D.Cheng, N.Boulle, P.Nicolet Jackie Chan DC Racing Ligier/Gibson 3:35.237 19.860s
    29 LMP2 E.Creed, R.Ricci, T.Dagoneau Larbre Competition Ligier/Gibson 3:38.206 22.829s
    30 LMP2 M.Patterson, A.D.De Jong, T.Kim Algarve Pro Racing Ligier/Gibson 3:39.518 24.141s
    31 GTE Pro R.Lietz, G.Bruni, F.Makowiecki Porsche GT Team Porsche 3:47.504 32.127s
    32 GTE Pro M.Christensen, K.Estre, L.Vanthoor Porsche GT Team Porsche 3:49.097 33.720s
    33 GTE Pro S.Mucke, O.Pla, B.Johnson Ford Chip Ganassi Team UK Ford 3:49.181 33.804s
    34 GTE Pro A.P.Guidi, J.Calado, D.Serra AF Corse Ferrari 3:49.494 34.117s
    35 GTE Pro J.Hand, D.Muller, S.Bourdais Ford Chip Ganassi Team USA Ford 3:49.582 34.205s
    36 GTE Pro P.Pilet, N.Tandy, E.Bamber Porsche GT Team Porsche 3:49.589 34.212s
    37 GTE Pro R.Briscoe, R.Westbrook, S.Dixon Ford Chip Ganassi Team USA Ford 3:49.761 34.384s
    38 GTE Pro R.Dumas, T.Bernhard, S.Muller Porsche GT Team Porsche 3:50.089 34.712s
    39 GTE Pro J.Magnussen, A.Garcia, M.Rockenfeller Corvette Racing – GM Chevrolet 3:50.242 34.865s
    40 GTE Pro D.Rigon, S.Bird, M.Molina AF Corse Ferrari 3:50.246 34.869s
    41 GTE Pro A.Priaulx, H.Tincknell, T.Kanaan Ford Chip Ganassi Team UK Ford 3:50.429 35.052s
    42 GTE Pro A.Farfus, A.F.da Costa, A.Sims BMW Team MTEK BMW 3:50.579 35.202s
    43 GTE Pro M.Tomczyk, N.Catsburg, P.Eng BMW Team MTEK BMW 3m50.596 35.219s
    44 GTE Am M.Cairoli, K.Al Qubaisi, G.Roda Dempsey-Proton Racing Porsche 3:50.728 35.351s
    45 GTE Pro O.Gavin, T.Milner, M.Fassler Corvette Racing – GM Chevrolet 3:50.952 35.575s
    46 GTE Pro T.Vilander, A.Giovinazzi, P.Derani AF Corse Ferrari 3:50.957 35.580s
    47 GTE Am M.Wainwright, B.Barker, A.Davison Gulf Racing Porsche 3:51.391 36.014s
    48 GTE Am M.Campbell, C.Ried, J.Andlauer Dempsey-Proton Racing Porsche 3:51.930 36.553s
    49 GTE Am T.Flohr, F.Castellacci, G.Fisichella Spirit of Race Ferrari 3:51.956 36.579s
    50 GTE Pro A.Lynn, M.Martin, J.Adam Aston Martin Racing Aston Martin 3:52.486 37.109s
    51 GTE Am J.Bergmeister, P.Lindsey, E.Perfetti Team Project 1 Porsche 3:52.985 37.608s
    52 GTE Am S.Yoluc, E.Hankey, C.Eastwood TF Sport Aston Martin 3:53.070 37.693s
    53 GTE Am F.Babini, C.Nielsen, E.Maris Ebimotors Porsche 3:53.402 38.025s
    54 GTE Am Mok W.S., M.Griffin, K.Sawa Clearwater Racing Ferrari 3m53.409s 38.032s
    55 GTE Am L.Griffin, C.MacNeil, J.Segal JMW Motorsport Ferrari 3:53.439 38.062s
    56 GTE Pro M.Sorensen, N.Thiim, D.Turner Aston Martin Racing Aston Martin 3:53.523 38.146s
    57 GTE Am P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda Aston Martin Racing Aston Martin 3:53.817 38.440s
    58 GTE Am B.Keating, J.Bleekemolen, L.Stolz Keating Motorsports Ferrari 3:54.000 38.623s
    59 GTE Am P.Long, T.Pappas, S.Pumpelly Proton Competition Porsche 3:54.720 39.343s
    60 GTE Am M.Ishikawa, O.Beretta, E.Cheever MR Racing Ferrari 3:54.951 39.574s

     

  • Alonso a poleban, diszkvalifikálták a másik Toyotát!

    Alonso a poleban, diszkvalifikálták a másik Toyotát!

    Fernando Alonso élete első hosszútávú világbajnoki futamát a pole pozícióból kezdheti meg, miután egy „adminisztrációs hiba” miatt a másik Toyota autót kizárták az időmérő edzés eredményeiből.

    A #7-es rajtszámú Toyotának, – amelyet Mike Conway, Kamui Kobayashi és José Maria Lopez vezetnek, az összes eredményét törölte a versenyigazgatás az időmérő edzésről, mivel nem volt rendjén az autó üzemanyagáramlás mérője. Így ők ma az utolsó helyről indulhatnak majd, és még egy kör hátrányt is kapnak, miközben a #8-as rajtszámú autójuk, a fedélzeten Fernando Alonsoval, Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával megörökölvén az első helyet, az élről. A Toyota elfogadta a döntést és elismerték a hibájukat, de állítják, hogy az autó teljesítményét az eset nem befolyásolta.

    A közleményükben ez áll:
    „Egy hibás azonosító számú üzemanyagáramlás mérővel indítottuk a #7-es számú autónkat az időmérőn. Az ezt követő ellenőrzésen ennek lettek következményei. A csapat teljes mértékben vállalja a hibáért a felelősséget, amelynek semmiféle hatása nem volt az autó teljesítményére.Az üzemanyagáramlás mérő amit használtunk teljesen homológ volt, és be volt kalibrálva.A csapatnál a folyamati eljárásokat azonnal megerősítjük, hogy a jövőben az ilyen szerencsétlen hibákat elkerüljük.”

    Ennek köszönhetően a Toyota mellől a Rebellion csapata indulhat majd, André Lottererrel, Bruno Sennával és Neel Janival Spa-Francorchampsban.

  • Napi retró: Megidézzük a nyarat – GP2-esek a mogyoródi Aquarénában!

    Napi retró: Megidézzük a nyarat – GP2-esek a mogyoródi Aquarénában!

    Timo Glock, Lucas di Grassi, Kazuki Nakajima, Luca Filippi, Giorgio Pantano és Pastor Maldonado 2007-ben, még GP2-es versenyzőkként ellátogattak a Hungaroring szomszédságában lévő Aquarénába.

    Aquaréna
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service
    Aquaréna
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service
    Aquaréna
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service