Címke: Kaylee Bryson

  • Kaylee Bryson volt a 36. Chili Bowl legnagyobb sztárja

    Lehet, hogy Tanner Thorson nyerte a 36. Chili Bowl-t, de Kaylee Bryson volt az, aki „ellopta a show”-t szombaton Tulsa Expo Centerben.

    Az oklahomai Muskogee-ból származó 20 éves versenyző már az előfutamok során is csillogtatta tehetségét.

    Bryson olyan nagyágyúkkal került be a szombati B-döntőbe, mint Kasey Kahne, vagy Ryan Newman.

    Szombaton aztán robbant a bomba, a 10. helyről rajtolva nem kegyelmezett a mezőnynek, és megnyerte a versenyt, így bejutott az Egyesült Állomok legjobb dirt versenyzői közé, az A-döntőbe.

    Ezzel az eredménnyel Kaylee Bryson lett az első női versenyző, aki a Chili Bowl A-futamában indulhatott. A korábbi legjobb eredményt Harli White érte el 2016-ban, amikor a 19. helyen végzett a B-döntőben.

    Szuper jó móka volt” – mondta Bryson a RACER-nek. „Egyszerűen az volt a célom, hogy bejussak a Chili Bowl fináléjába. Ez volt az álmom, amióta csak kislány voltam.

    Idejövet szuper idegesek voltunk, de ugyanakkor fel is pörögtünk. Annyira szerettem volna jól szerepelni. Úgyhogy a B-döntőben mindent beleadtam, és a végén jól alakult, így sikerült megszereznünk a győzelmet.

    Kaylee Bryson
    Fotó: Fotó: Toyota Motor Corporation/Toyota Newsroom

    Kylee Bryson lehet a következő nagy sztár?

    Brysont a nézők is elismerték: a főversenyen a versenyzők bemutatása során a NASCAR-sztárokkal és a Chili Bowl-bajnokokkal, Chrisopher Bell-lel és Kyle Larsonnal felérő üdvrivalgást váltott ki.

    A hölgyversenyző végül a főfutamon a 18. lett, azonban nem szabad alábecsülni ezt a teljesítményt, hiszen ravasz, öreg rókák, és NASCAR sztárok voltak az ellenfelei.

    Csak remélem, sokan azt fogják leszűrni ebből az egészből, hogy bármi lehetséges” – tette hozzá a fiatal csillag.

    Bármit, amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani. Nyilvánvalóan ideges voltam, amikor belevágtam ebbe a versenybe, mert ezek a srácok csodálatos versenyzők.”

    „Sokkal régebb óta csinálják ezt, mint én, és annyira tapasztaltak és tehetségesek. Nyilvánvalóan ideges voltam, mert ez egy kemény műsor. Szóval, ha egyszer valamit a fejedbe veszel, akkor el tudod érni” – jelentette ki a mindössze 20 éves Kaylee Bryson.

  • Thorson a NASCAR nagyágyúit legyőzve Chili Bowl bajnok

    Tanner Thorson hatalmas csatában legyőzte a háromszoros bajnok Christopher Bellt, és megnyerte a 36. Chili Bowl Nationals versenyt.

    Bell az 55 körből 36-ot vezetett a 71W számú Keith Kunz Motorsports Toyota versenyautóval. Thorson folyamatos nyomása azonban kifizetődött, és a 37. körben az 1-es és 2-es kanyarban megelőzte őt.

    Thorsont a végéig próbálta visszaelőzni Bell, azonban sikerült tartania a különbséget a fiatal amerikainak, és végül közel 6 tizeddel riválisa előtt ért célba.

    Éreztem, hogy lépnem kell. A rádión mondták, hogy hány kör van hátra, és tudtam, hogy meg kell törnöm valahogy Bell lendületét” – mondta a boldog győztes.

    Tudtam, hogy el kell indulnom előre. Hátulról Buddy (Kofoid) ott volt, és egy kicsit nyomást gyakorolt rám. Úgy tűnt, hogy az autóm egyre jobb és jobb lesz a futam során.

    A pole-ból induló háromszoros Chili Bowl bajnok, és jelenleg a NASCAR Cup Seriesben versenyző Christopher Bell csalódottan nyilatkozott második helye után.

    Úgy érzem ma azért veszítettem el a versenyt, mert Tanner (Thorson) jobb íveket választott a verseny során. Nagyon stresszes verseny volt, főleg amikor a lekörözötteket utolértük, és csak próbáltam türelmes lenni.

    Egyre több tapadást veszítettem, és végül Tanner megelőzött” – tette hozzá Bell.

    A dobogó harmadik fokára Rico Abreu állhatott fel. Kyle Larson egy nagy hiba után végül csak a hatodik lett, Ricky Stenhouse Jr. pedig a kilencedik.

    A versenyen történelmet írt a mindössze 18 éves Kaylee Bryson, aki első női versenyzőként jutott el a szombat esti főversenyre, ahol végül a 18. helyen végzett.

  • Kyle Larson második lett előfutamában is – VIDEÓ

    Kyle Larson a hétfői, bajnokok tornáján elért második helye után az előfutamában is második lett, így a szombati A döntőn is ott lesz a NASCAR Cup Series bajnoka.

    A Chili Bowl címvédőjét Buddy Kofoid győzte le egy eléggé kiélezett verseny után. Kofoid – ahogy a videón is látható – egy verseny végi újraindítást kihasználva előzte meg végül Larsont.

    Próbáltam közel maradni hozzá a forgalomban. Az összes lekörözött egymás mellett futotta a saját versenyét, szóval nem volt egyszerű áthámozni magunkat rajtuk” – mondta a 20 éves Kofoid. „A forgalomban nem igazán volt lehetőségem előzni, végül az újraindítás segített.

    Az eredmény megszakítja Kyle Larson négyéves előfutam-győzelmi sorozatát. A keddi 1-2. helyezésüknek köszönhetően Kofoid és Larson is bejutott a szombati főversenyre.

    Szerettem volna egy hellyel feljebb végezni, de nem lehetek túlságosan csalódott, benn vagyunk a döntőben” – mondta Larson.

    Elrontottam az újraindítást. Túlságosan arra figyeltem, hogy Buddy ne tudjon megelőzni, így lecsúsztam az ívről, ő pedig simán elment mellettem. Úgy érzem megérdemelte a győzelmet, mert amikor jó köröket autóztam, akkor is tudta velem tartani a tempót.

    A nap egyik meglepetése Kaylee Bryson nevéhez fűződött, aki nagyszerű teljesítménnyel bejutott szombati B döntőbe, így lesz esélye eljutni a fő versenyre.

    Kaylee Rae Bryson
    Fotó: Toyota Motor Corporation/Toyota Newsroom

    Amennyiben a 19 éves hölgyversenyző a legjobb 7-ben végez a szombati B döntőben, abban az esetben ő lesz az első nő, aki bejut a Chili Bowl A döntőjébe.