Címke: Kawasaki Racing Team

  • Räikkönen az egyik hobbijáról még az F1-es csapatainak sem mert szólni

    Räikkönen az egyik hobbijáról még az F1-es csapatainak sem mert szólni

    Ugyan Kimi Räikkönen már a 2021-es szezon legvégén visszavonult, mégis ő mondhatja magát a Ferrari utolsó világbajnokának a mai napig. A Jégember sokak kedvenc pilótája volt, de a négy keréken való versenyzés mellett a két kerékkel rendelkező járgányokat is ugyanúgy szerette.

    Az előbbi tényben nyilvánul meg az is, hogy 2007 világbajnoka jelen pillanatban az MXGP motorkerékpár kategóriában részt vevő Kawasaki Racing Teamnek a csapatfőnöke.

    Räikkönen még 2001-ben mutatkozott be a királykategória mezőnyében, és azonnal népszerű lett a rendkívüli stílusa miatt. A finn versenyző ugyanis rendkívül lazán nyilatkozott a kamerák előtt, és hogyha valami baja volt az autó volánja mögött ülve, a csapatrádión is számos ékes szólást hallhattunk tőle a rendkívül hosszú F1-es pályafutása során.

    A Jégember a visszavonulását követően elkezdett jobban foglalkozni a kisfiával, Robinnal, aki a gokartozásban már számos sikert könyvelhetett el. Emellett még a szóban forgó motorcsapat életében is meghatározó szerepet tölt be. Régen saját maga is szeretett két keréken száguldozni, de erről a hobbijáról egykor korábbi csapatának sem szólt.

    Räikkönen fia különleges helyszínen szerezte meg újabb győzelmét

    „Régen pár kisebb futamon is részt vettem, pusztán szórakozásból – nyilatkozta Räikkönen, aki legutóbb a NASCAR-ba is visszatért pár futam erejéig. – Otthon is van egy kis versenypályám, a gyerekekkel néha szoktunk használni. Nem versenyeztem profi szinten, és ezért azt éreztem, hogy ez is az edzésprogramon egy részét tölti ki. Fogalmam sincsen, mit gondolhattak volna erről a korábbi istállóim, mert fogalmuk sem volt arról, hogy néha ilyesmivel ütöttem el az időmet.”

  • Kimi Räikkönen immáron csapatfőnökként pózol

    Kimi Räikkönen immáron csapatfőnökként pózol

    Kimi Räikkönen életében új fejezet kezdődött decemberben, mikor a 2021-es F1-es szezon végeztével visszavonult.

    Unatkozni azonban nem fog. Amellett, hogy jelentősen több időt tölt családjával, motocross csapatára is jobban odafigyel majd. A Kawasaki Racing Team motokrossz-világbajnokságban induló csapata megmutatta a következő szezonra vonatkozó megjelenését.

    Kimi Räikkönen és Antti Pyrhönen a versenyzőkkel Romain Febvre-vel és Ben Watsonnal látható a képeken.

    A Kawasaki gyári csapata a zöld és a fekete kombinációjára épít, de az egyik kép hátterében egy vörös részlet is feltűnik: Räikkönen 2007-es, bajnoki címet nyerő Ferrarija díszeleg ott.

    Kawasaki Racing Team, Kimi Räikkönen
    Fotó: KRT/ShotbyBavo/ Kawasaki Racing Team

    Räikkönen barátjával, Antti Pyrhönennel fogja vezetni a csapatot.

    „Kimi 2011-ben alapította a csapatot, és felkért, hogy legyek én a csapatfőnök. Ez olyan hamar történt a saját pályafutásom befejezése után, hogy szinte még mindig ott voltak az államon a sisakszíj nyomai. Azóta lépésről lépésre olyan csapatot építettünk magunk köré, amely képes a világbajnoki címekért harcolni” – mondja Pyrhönen a csapat közleményében.

    „Kimi nagy stratégiai előnyt jelent majd a motorsport abszolút csúcsán szerzett tudásával. Ez segít nekünk abban, hogy a lényegre koncentráljunk.”

    A Kawasaki csapat kettős célja, hogy a pályán és azon kívül is sikeres legyen.

    „Versenyeket és bajnokságokat akarunk nyerni, valamint a legprofibb és legjobban teljesítő csapat akarunk lenni a boxutcában” – mondta Pyrhönen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kawasaki Racing Team WorldSBK (@krt_worldsbk) által megosztott bejegyzés