Címke: Katari Nagydíj

  • Hiába dühöng a McLaren, Norris pontosan azt a büntetést kapta, amit előtte mások is

    Hiába dühöng a McLaren, Norris pontosan azt a büntetést kapta, amit előtte mások is

    A McLaren csapatfőnöke finoman fogalmazva sem értett egyet Lando Norris Katari Nagydíj közben kapott büntetésének mértékével, azt ugyanakkor nem lehet elvárni, hogy ilyen esetekben a veszély mértékétől függően súlyozzanak az FIA felügyelői, és különben is, az elmúlt 14 évben ezért a vétségért mindenkit ugyanennyire büntettek.

    Abszolút jogos felvetés, hogy a Katari Nagydíj hétvégéje alatt nem minden büntetés volt következetes, és a felügyelők adott esetben túlságosan szigorúan ítéltek, ám az, hogy Lando Norris 10 másodperces stop and go-t (a bokszutcába hajtva ennyi időre kell megállni a garázs előtt, miközben az autóhoz sem előtte, sem közben, sem utána nem lehet hozzányúlni) kapott azért, mert nem lassított dupla sárga zászlónál, nem tartozik a precedens nélküli esetek közé. „A büntetés alkalmazásánál szerintem elvesztettünk mindenféle arányérzéket” – nyilatkozta Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports-nak, majd kiemelte, különösen az dühíti őket, hogy Norrist annak ellenére büntették, hogy az Alex Albon leszakadt tükre miatt érvénybe léptetett dupla sárga zászlót ezután visszavonták.

    Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy azt sem Stella, sem Norris – ő egyébként a büntetés mértékén sem problémázott – nem vitatta, hogy a versenyző felelőssége észrevenni a sárga zászlót és lassítani, ebben az esetben ez pedig nem történt meg. A büntetés tehát jogos, viszont a McLaren szerint túl szigorú, és ahelyett, hogy az FIA a „poros” szabálykönyvet bújja, a vétség veszélyességéhez mérten kellett volna ítélni. Magyarán: létezik veszélyesebb szituáció is egy pályán heverő törmelékdarabnál, így nem biztos, hogy 10 másodperces stop and go-t kell adni abban az esetben, ha valaki ilyenkor mulaszt el lassítani.

    Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye

    Ezzel ugyanakkor könnyű vitába szállni. A dupla sárga zászlós jelzésnek ugyanis nincsenek fokozatai, amikor a pilóta ilyet lát, fel kell készülnie arra, hogy akár meg is kell álljon a pályán levő veszély miatt. Arra pedig nincs mód, hogy a versenyzőknek az FIA előre jelezze, most csak egy tükördarab van az aszfalton, míg máskor mondjuk keresztbeállt egy másik autó egy beláthatatlan kanyarban. Ezért nincs is mérlegelési lehetősége a pilótának, a dupla sárga az dupla sárga, lassítani kell és kész.

    Ezt alapul véve pedig mondhatjuk, hogy utólag sem szabad azon lamentálni, hogy mekkora volt a valós veszély, hiszen a versenyző azt abban a pillanatban jó eséllyel nem tudja (persze szólhatnak neki rádión, de ez csak akkor lehetséges, ha nem közvetlenül azelőtt történt valami, hogy a pálya adott szakaszához ért), így neki csakis az a feladata, hogy mérlegelés nélkül lassítson, hiszen akár életek is múlhatnak ezen.

    Az alábbi telemetriai összehasonlításból látszik, hogy a dupla sárgás szakaszon áthaladók közül Leclerc (piros vonal) lassított a leghamarabb, ráadásul kétszer is elemelte a gázt, majd a féktáv előtt is hamarabb szállt le a jobb oldali pedálról, mint a korábbi körökben. Verstappen (kék vonal) később és kisebb mértékben emelte el először a gázt Leclerc-nél, viszont aztán a monacóival ellentétben teljesen felengedte a pedált és még fékezett is, hogy aztán a féktáv előtt nagyjából 80%-os állásig újra gázt adjon, majd Norrisnál szintén hamarabb fékezzen. A négyes fogat nem büntetett tagjai közül Sainz (fehér vonal) tette a legkevesebbet, hiszen ő Verstappennél és Leclerc-nél is később emelte el a gázt, és csak egy pillanatra tette ezt meg, majd szintén nagyjából 80%-os pedálállásig ő is újra gázt adott, hogy aztán Verstappennél és Leclerc-nél is később fékezzen. És végül Norris (narancssárga) telemetriáján tökéletesen látszik, hogy ő a legkisebb gázelvétel nélkül, padlógázzal ment át a sárga zászlós szakaszon, majd a négyesből a legkésőbb és legagresszívabban fékezett (ugyanott, ahol egy körrel korábban, amikor még nem lengettek sárgát).

    Azon tehát nincs értelme vitatkozni, hogy Norris szabálytalan volt, de azon sincs, hogy túl szigorú büntetést kapott. A Racefans ugyanis kikutatta, hogy az elmúlt 14 szezonban mindössze három olyan eset fordult elő, amikor egy versenyző futam közben nem lassított dupla sárga zászlónál, és mindhárom eset 10 másodperces stop and go-t ért, és akárcsak Norris, ez a három versenyző is 3 büntetőpontot kapott. A felügyelők tehát abszolút következetes döntést hoztak, ráadásul Max Verstappen 2021-es katari időmérő után ugyanezen vétség miatt kapott 5 helyes hátrasorolása mutatja, hogy nem csak futamon veszik szigorúan az ilyesmit.

    A három eset egyébként Kimi Räikkönen a 2017-es Belga; illetve Nyikita Mazepin és Nicholas Latifi a 2021-es Osztrák Nagydíjon elkövetett vétsége. A Ferrari világbajnoka a Kemmel-egyenesben száguldott padlógázzal úgy, hogy közben Max Verstappen Red Bullját a pálya jobb oldalán mentették a pályabírók; Mazepin és Latifi pedig az osztrák verseny utolsó körében Vettel és Räikkönen ütközése miatt lengetett dupla sárgánál nem lassított eléggé. Őket így már csak utólag tudták büntetni, így a stop and go-t 30 másodperces időbüntetésre konvertálva „töltötték le”.

    Vitájuk után Russell azt hitte, Verstappen kilöki őt az első kanyarban

  • A Red Bull csak egy módon tudna megszabadulni Péreztől?

    A Red Bull csak egy módon tudna megszabadulni Péreztől?

    Sergio Pérez újabb feledhető versenyhétvégén van túl, a Red Bull csapatfőnöke pedig már arra célozgat, nem fog pilótája útjába állni, ha az a távozás mellett dönt.

    A Red Bull a Katari Nagydíjon hivatalosan is elveszítette annak a lehetőségét, hogy megvédje a konstruktőri világbajnoki címet, hiszen az utolsó versenyen már matematikailag is csak a McLaren és a Ferrari nyerhet. Abban, hogy ez így alakult, nagy szerepe van a csapat eddigi pontjainak mindössze 26%-ához hozzájáruló Sergio Péreznek. A mexikói pilóta Katarban sem szerzett pontot, mert a sprintet a bokszból rajtolva tesztelésre használta, a futamon pedig az 5. helyen haladva megpördült a biztonsági autó mögött a 39. körben, majd nem tudott továbbmenni.

    Pérez elfelejtette, hogy autóversenyen van? – egymásnak mondott ellent ő és Horner

    „Melegítettem a gumikat, és egyszer csak a motor nagy mértékben túlpörgött. A hideg gumik miatt nem tudtam uralmam alatt tartani az autót, majd elvesztettem a hajtást” – nyilatkozta az F1 TV-nek. Pérez fedélzeti kamerájából az látszott, hogy a 12-es kanyarból kifelé, harmadik fokozatban egyszer csak kipörögtek a kerekei, majd miután a kuplung segítségével elindult, már nem tudott gázt adni, így csak alapjáraton gurult egy ideig, majd félreállt.

    Christian Horner utólag viszont arra célzott, hogy nem feltétlenül műszaki probléma történt, a Red Bull csapatfőnöke ugyanis azt mondta, Pérez „egyszerűen csak megpördült”, majd a kuplung túlhevülését emlegette, hozzátéve, hogy még tart a vizsgálat. A fedélzeti kamerából pedig az is látszik, hogy a megforgás után a mexikói pilóta harmadik fokozatban indult el, majd csak később váltott vissza egyesbe. Elképzelhető, hogy ezzel hevítette túl a kuplungot, és ezért nem tudott továbbmenni.

    A megforgás és az elindulás:

    Jó lenne, ha magától menne?

    Pérez újabb felejthető hétvégén van tehát túl, ez pedig egyáltalán nem segített elhessegetni a leváltásával kapcsolatos találgatásokat – valószínűleg már egy jó hétvége sem érte volna el ezt a hatást –, így természetesen Hornernek erről is beszélnie kellett. A csapatfőnök szavaiból pedig úgy tűnhet, a Red Bull nem bánná, ha Pérez – aki a hétvége során tagadta, hogy lefokozhatják őt az RB-hez, illetve továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy jövőre is a Red Bull pilótája lesz – önként döntene a távozás mellett.

    „Checo csodálatos versenyzőnk volt, különösen 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban. 2021-ben nyilván hozzájárult Max világbajnoki címéhez, 2022-ben és 2023-ban pedig a konstruktőri vb-címhez. Mindenekelőtt pedig nagyszerű fickó. Nem élvezi a helyzetet, amiben jelenleg van. Tisztában van vele, hogy milyen nyomással jár ez a szakma. Minden támogatást meg fogunk neki adni, amit csak tudunk az abu-dzabi kockás zászlóig. Hogy miként dönt, az végső soron az ő döntése lesz” – nyilatkozta Horner a Sky Sports-nak, majd hozzátette: „[Pérez] elég idős és bölcs ahhoz, hogy levonja a maga következtetéseit. De még van hátra egy versenye, úgyhogy jussunk el a szezon végéig, aztán meglátjuk, hogy hol állunk.”

    Az írott sajtó képviselői ezután arról kérdezték, a Red Bullnak az lenne-e a legjobb, ha Pérez magától menne, Horner megismételte az iménti kijelentését: „Hagyni fogom, hogy Checo levonja a saját következtetéseit. Senki sem erőltet rá sem ezt, sem azt. Nem kellemes számára ebben a helyzetben lenni.”

    Sokatmondó, hogy egy ilyen kérdésre a Red Bull csapatfőnöke már nem úgy reagál, hogy „természetesen nem akarjuk, hogy elmenjen”, vagy „mindent megteszünk, hogy megmutassa, amire képes”, hanem gyakorlatilag elismeri, hogy nekik nem lenne gond, ha Pérez önként lelépne. A kérdés már csak az, hogy amennyiben a mexikói mégsem így dönt, a Red Bull akkor is leváltja-e, illetve leválthatja-e, vagy különböző okok miatt ebben az esetben 2026-ban is Max Verstappen csapattársa lesz.

    Verstappen kiborult az őt betámadó Russellre: „Remélem, elégedettek vagytok az FIA-s haverjaiddal”

  • Verstappen nyerte a katari futamot, amit egy letört tükör a feje tetejére állított

    Verstappen nyerte a katari futamot, amit egy letört tükör a feje tetejére állított

    Max Verstappen a rajtnál átvette a vezetést, majd ellenállt a Lando Norris által jelentett nyomásnak, hogy megnyerje a Katari Nagydíjat. A McLaren birtje súlyos büntetést kapott a futam végén, így Charles Leclerc és Oscar Piastri lett még dobogós, a konstruktőri versenyfutás pedig még szorosabbá vált.

    Abban már biztos lehetett a mezőny a rajt előtt, hogy idén megússzák a tavalyihoz hasonló kíméletlen körülményeket, amihez az év későbbi pontjára időzített nagydíjhétvége, valamint a kerékvetők átalakítása is hozzájárult, így sem a gumik, sem a hőség nem okoztak extra kihívást.

    Az élről George Russell rajtolt Max Verstappen szombati egy rajthelyes büntetése után, ám a sorrend a célegyenes végére vissza is cserélődött közöttük. A holland ugyanis jobban rugaszkodott el annyival, hogy az 1-es kanyarra a Mercedes mellé érjen és elsőként forduljon be a belső íven. Ő is lesodródott azonban valamelyest, s még hozzá képest is belül csusszant be a kanyarba a harmadik helyről induló Lando Norris, aki szemfüles módon néhány méterig a Red Bull elé is dugta McLarenjének orrát, ám a 2-es kanyarban már Verstappené volt a belső ív, így Norris nem is izmozott tovább, hanem megelégedett a második hellyel.

    Nem tudta azonban az első kört végig versenyzéssel tölteni a mezőny, miután biztonsági autó érkezett az 1-es kanyarban a hátsó traktusban történt baleset miatt. Nico Hülkenberg alatt csúszott meg a Haas, ami láncreakciót váltott ki, és a külső ívén érkező Esteban Ocon, valamint a hozzá képest is kívül haladó Franco Colapinto lettek ennek vétlen áldozatai. Hülkenberg tudta csak folytatni a versenyt, Ocon és Colapinto autója azonban túlságosan megsérült. Pár kanyarral később Lance Stroll is kiforgatta Alexander Albont még a verseny semlegesítése előtt, aminek nyomán a kanadai parkolt be a bokszba hamarosan.

    A biztonsági autós újraindítás után Oscar Piastri a célegyenesben a külső íven rögtön el is suhant Charles Leclerc mellett, Lewis Hamilton pedig visszaelőzte Fernando Alonsót. A hétszeres világbajnok a rajtnál veszített pozíciókat, ráadásul korai bemozdulás miatt öt másodperces időbüntetést is kapott, ami tovább nehezítette a helyzetét, s ezt követően képtelen volt megelőzni Sergio Pérezt a 7. helyért.

    A mezőny első harmadában bár nem nyúltak el az autók túlságosan egymástól, és Verstappen is csak nagyjából kétmásodperces előnnyel rendelkezett Norrisszal szemben, senki nem került előzési pozícióba. A harmadik helyen álló Russell vállalkozott először arra, hogy közepes keverékű gumijait lecseréli keményekre, s megbolygatja kissé az állást az élmezőnyben, ám a terv a visszájára sült el, miután a jobb hátsó kerekét csak nehézkesen tudták levenni a szerelők: a brit emiatt 7 másodpercet állt, és a pályán is többet veszített a kelleténél. Miután beragadt Alonso mögé, riválisai nem is siettek, hogy reagáljanak kerékcseréjére.

    Ártalmatlannak tűnő, ám a verseny képét alapjaiban átformáló mozzanatot jelentett, amikor Albon Williamséről a célegyenes végén, nagyjából a bokszkijárat vonalában leszakadt a jobb oldali visszapillantó tükör, ami a pálya belső ívén pihent meg. Így azoknak került útjába, akik előzéssel próbálkoztak volna az 1-es kanyar előtt. Egy idő után sárga zászlók is megjelentek a veszélyes tárgy miatt, Verstappen pedig a maga tükrében azonnal kiszúrta, hogy Norris egy alkalommal nem lassított a sárga jelzés alatt, ami miatt később vizsgálat alá is helyezték a McLaren pilótáját.

    Újabb fejezetet nyitott a gazdátlan tükör történetében, amikor Valtteri Bottas végül áthajtott rajta, a Sauber pedig aprólékra zúzta az alkatrészt, szétszórva a törmelékeket a pályán. Ennek meg is lett az eredménye, a következő körben Sainz és Hamilton is bal első defektet kapott, minden bizonnyal az 1-es kanyar előtti „kerékcsapdán” áthaladva. Ekkor érkezett csak reakció az új versenyigazgatótól, Rui Marquestől a biztonsági autó beküldésével – ezt kihasználva az élmezőnyből is mindenki letudta kerékcseréjét, Russell pedig másodszor is kiállt.

    A biztonsági autó bokszutcába hajtásakor Norris az 1-es kanyarban kívülről azonnal Verstappen mellé ért, de a holland ellenállt a támadásnak és megőrizte a vezetést. Pérez és Hülkenberg különálló kicsúszásai miatt azonban Bernd Mayländernek máris vissza kellett jönnie egy rövid időre.

    Tizenkét kör maradt hátra a versenyből, amikor utoljára is zöld utat kapott a mezőny, ekkor pedig a Norrisra a korábbi sárga zászló melletti gyorshajtás miatt kiszabott súlyos, 10 másodperces stop&go büntetés híre hozta az újabb fordulatot. Ezt a büntetést azonnal le kellett töltenie a britnek, amivel az összetömörült mezőny végére esett, így a McLaren elveszítette esélyét, hogy már ezen a hétvégén bebiztosítsa a konstruktőri címet – Norris büntetése előtt a McLarent csak néhány pont választotta el, hogy összeszedje a szükséges 45 pontnyi előnyt a Ferrarival szemben.

    Hamiltont újabb csapás érte, miután a felügyelők megállapították, hogy gyorsan hajtott a bokszutcában, amikor a biztonsági autó a takarítás miatt azon vezette keresztül a mezőnyt. A britnek emiatt még egy áthajtásos büntetést is be kellett nyelnie, frusztrációjában pedig a verseny feladását javasolta csapatának egy olyan hétvégén, amelyen nehézségek és balszerencsék sora sújtotta őt. Mérnöke azonban visszautasította a kérést.

    Az utolsó körökben Verstappenre már nem nehezedett nyomás, a holland megnyerte négyszeres világbajnokként töltött első versenyét. Mögötte végül Leclerc és Piastri lett dobogós, Russell a negyedik. A biztonsági autók és a balesetek alaposan felkavarták a mezőnyt mögöttük, ennek eredményeként Gasly az 5. helyen találta magát, újabb tíz értékes pontot szerezve az Alpine-nak, amely így visszaugrott a Haas elé a tabellán. Idén először lett pontszerző a Sauber, Csou Kuan-jü 8. lett, és rövid ideig Valtteri Bottas is birtokolta a 10. helyet, ám a felkapaszkodó Norris végül elorozta tőle az utolsó pontot.

    A 2024-es szezonzárót a következő hétvégén rendezik az Abu-dzabi Nagydíjon, és még ott is lesz fontos tét, hiszen a McLaren és a Ferrari a konstruktőri címért küzd, de még az egyéni második hely sorsa is nyitott, hiszen Leclerc 7 pontra megközelítette Norrist.

    A Katari Nagydíj végeredménye:

    Image

  • Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Miközben azon lehet vitatkozni, hogy bele kell-e szólni egy időmérő edzés végeredményébe egy olyan eset miatt, ami feltehetően egyik pilóta végeredményén sem változtatott, azt is látni kell, hogy a Katari Nagydíj felügyelői tényleg igyekeztek következetes döntést hozni, és Max Verstappen is cselekedhetett volna másként.

    Max Verstappent néhány órával a Katari Nagydíj időmérő edzésének kezdete után hátrasorolták egy hellyel, amiért szükségtelenül lassan haladt az utolsó hűtőkörén. A négyszeres világbajnok ezzel elbukta a pole pozíciót, ami pont azé a George Russellé lett, akit a holland a lassú haladásával akadályozott. Russell a rádióban rögtön „szuperveszélyesnek” titulálta, hogy riválisa ennyire lassú tempóban ment az ideális íven, majd utólag elmondta, alighanem a kitérő manőver nélkül – amely során a bal oldali kerekeivel elcsípte a kavicságyat – megnyerte volna az időmérőt.

    Verstappen már a büntetés előtt arról beszélt, hogy „semmi értelme nem lesz”, ha a felügyelők elveszik tőle a pole-t, és nem érti, mit csinálhatott volna másként. A négyszeres világbajnok azt is felhozta, hogy nem akart senkivel sem kitolni, és mivel egy kanyarral korábban Fernando Alonso megelőzte őt, csak helyet akart hagyni maga előtt a gyorskörére. Úgy vélte, Russellnek ugyanezt kellett volna tennie, és lassítania kellett volna, amikor meglátta maga előtt a Red Bullt.

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Arra ugyanakkor nincsen szabály, hogy ilyen esetekben mindenkinek az előtte haladóhoz kell igazodnia, csak a pilóták közötti hallgatólagos megállapodás része, hogy a felvezető kör utolsó szektorában már nem előzgetik egymást. Ez azonban nem ír felül mindent, és ha az adott versenyzőnek mondjuk a gumihőmérséklet miatt nem ajánlatos túlságosan visszalassítania, vagy a mérnöke arra szólítja fel, hogy előzzön meg X/Y-t, mert ki fog futni az időből, vagy mert akkor bármi miatt jobb helyzetben lesz, akkor a pilóta ezt fogja előtérbe helyezni.

    Amit viszont szabályoznak, az az, hogy a pilótáknak a második és az első biztonsági autós vonal között milyen limitidőt kell tartaniuk, illetve az, hogy nem haladhatnak indokolatlanul lassan, ezzel veszélyes helyzetet teremtve. Előbbit a kormányon jelzett deltaidőt figyelve tudják betartani, ez valós időben mutatja nekik, hogy gyorsítaniuk kell-e, vagy az adott tempóval haladva belül lesznek az időlimiten. Ez a limit természetesen pályafüggő, Katarban 1 perc 40 másodpercben határozta meg a versenyigazgató a hétvége kezdete előtt.

    Verstappen az utolsó gyorsköre előtti körben azonban közel 2 perc alatt tette meg a célegyenes végén, az első kanyar előtt levő második, valamint az utolsó kanyar után, a bokszutca bejárata előtt levő első biztonsági autós vonal közötti utat, azaz túlcsúszott az időlimiten. Hasonlóért persze önmagában nem jár büntetés, miként azt a sprintidőmérő is mutatta, amelyen összesen 17 versenyző csúszott túl legalább egyszer a limitidőn, de csak két pilótát, Sergio Pérezt és Cunoda Júkit vizsgáltak utólag, majd ők is megúszták figyelmeztetéssel.

    Arra eközben nincs is előírás, hogy ezt a limitidőt milyen módon kell betartani, de értelemszerű, hogy ha valaki túl sokáig megy túl lassan, egy bizonyos pont után versenytempóra kapcsolva sem fog időben felérni. Ezért aztán, ha valaki limitidőn belül van, csak korlátozott ideig tud nagyon lassan haladni – ez az egész szisztéma lényege. Ezzel mindenkinek jut némi mozgástér – Katarban az időmérős idők alapján 17-20 másodperc – arra, hogy kímélje a gumikat a felvezető körön, illetve az elől haladótól lemaradva helyet hagyjon maga előtt.

    George Russell, Mercedes, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren
    Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen is ezt tette, ám túl sokáig ment lassan, és közben egy gyorskörön padlógázzal teljesítendő, azaz igen tempós kanyarban is lelassított az ideális íven, ezzel akadályozva Russellt. Verstappen ellenérve azon a ponton sántít, hogy Russellnek is le kellett volna lassítani, hiszen abból indul ki, hogy ha ő, mármint a holland, a versenyigazgató előírásaira fittyet hányva, az időlimitet közel 20 másodperccel túllépve készül fel a gyorskörére, akkor hozzá igazodva a mögötte haladónak is ezt kell tennie. De nem kell, miként Russellnek nem is állt szándékában, hiszen ő a limitidőn belül autózva arra is figyelt, hogy időben felérjen a gyorskörére.

    Verstappen így tulajdonképpen ott hibázott, hogy az ideális íven maradva lassított (miközben egyébként Alonsót egy kanyarral korábban onnan lehúzódva engedte el), és abból indult ki, hogy Russell is ezt fogja tenni, miközben semmi nem kötelezte erre, sőt, a limitidő miatt pont, hogy amiatt volt nyomás a Mercedes pilótáján, hogy időben elkezdje a körét. Russell eközben joggal várhatta el, hogy ha valaki jó néhány kanyarral a kör vége előtt, egy padlógázas kanyarban ilyen mértékben lassít, azt ne az ideális íven tegye.

    Az indoklásukban egyébként a felügyelők is „bonyolultnak” nevezték az esetet, hiszen az egyértelmű, hogy Verstappen nem tartotta be a versenyigazgató utasítását (nem maradt a limitidőn belül), az ő megítélésük szerint pedig „a körülményeket figyelembe véve szükségtelenül lassan haladt.” Hogy mik voltak ezek a körülmények, azt a felügyelők nem részletezték, de bizonyára úgy ítélték meg, hogy Verstappennek lett volna még ideje jobban lemaradni Alonsótól a kör végén.

    Verstappen mellett szól ugyanakkor, hogy a fedélzeti kamerájából tökéletesen látszik, hogy előtte Alonso is lelassított a pálya azon szakaszán, ahol ő végül akadályozta Russellt, és a négyszeres világbajnok lassítása azt a célt szolgálta, hogy tartsa a távolságot az Aston Martinhoz képest. Azaz ő pontosan azt tette, amit szerinte Russellnek is csinálnia kellett volna. Az viszont lényeges különbség, hogy mivel Alonso Verstappen után kezdte meg a felvezető körét, és közben megelőzte a hollandot, bőven a limitidőn belül ért fel a gyorskörére, így ő időtúllépés nélkül megtehette, hogy lassít. Verstappen ezzel szemben közel 20 másodperccel túlcsúszott, és ha Russell marad mögötte, szinte biztos, hogy ő sem ért volna fel, lévén így is csak nagyjából 2 másodperccel az 1:40-es limiten belül szelte át az első biztonsági autós vonalat. Persze mondhatjuk, hogy a kör végén Russell is lelassított, és amikor Verstappen mögé ért, még bőven volt időtartaléka, de ettől még fennáll, hogy szabály szerint Russellt semmi nem kötelezte erre.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A felügyelők emellett kiemelték azt is, hogy Verstappen többször is belenézett a tükörbe, és látta, hogy mögötte jön Russell, azaz nem róható fel enyhítő körülményként, hogy nem volt tisztában a Mercedes közeledésével. A limitidő túllépése, a veszélyes helyen történő lelassítás és az, hogy tisztában volt Russell érkezésével, együttesen pedig már arra sarkallta a felügyelőket, hogy ne vegyék egy kalap alá ezt az esetet azzal, amikor valaki csak simán túllépi a limitidőt. Így végül a megrovás után következő legenyhébb büntetést, az egy helyes hátrasorolást alkalmazták.

    Hogy miközben senkinek nem ezen múlt a jobb vagy rosszabb eredménye – Russell szerint persze igen, de ezt azért nem árt fenntartásokkal kezelni –, kell-e büntetést alkalmazni, azon persze lehet vitatkozni, de miközben a pilóták és a csapatok (a szurkolókról nem is beszélve) is rendre a következetességet kérik számon a felügyelőkön, az ebben az esetben elmondható, hogy megpróbáltak következetesek lenni, és a vétséggel arányos büntetést alkalmazni. Ezért nem adtak 3 helyet, miként a klasszikus feltartásért szokás.

    A Red Bull hozzávágta a konyhai mosogatót az autóhoz, majd csoda történt

  • A Red Bull hozzávágta a konyhai mosogatót az autóhoz, majd csoda történt

    A Red Bull hozzávágta a konyhai mosogatót az autóhoz, majd csoda történt

    Max Verstappen előre lemondott arról, hogy beleszólhat a Katari Nagydíj pole pozíciójáért csatába, ám végül meglepetésre a leggyorsabb volt az időmérőn. A Red Bull ugyanakkor rengeteget tett azért, hogy ez összejöhessen neki.

    Miután a sprinten a 6. rajtkockából indulva csak a 8. helyen végzett, majd megjegyezte, mindent elárul a tempójukról, hogy még Nico Hülkenberg Haasát sem tudták utolérni, Max Verstappen nem kis meglepetésre megnyerte a Katari Nagydíj időmérő edzését (a pole-t aztán büntetés miatt elbukta), és még a sprintkvalifikáción az első szakaszban búcsúzó Sergio Pérez is bejutott a Q3-ba.

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Mindez ugyanakkor nem a véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy a Red Bull gyökeresen megváltoztatta a holland pilóta által a sprint után raliautónak titulált RB20-as beállításait az időmérő előtt. „Nagy fordítás volt, a mérnökök és a Milton Keynes-ben levő csapat nagyon keményen dolgozott – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök a Sky Sports-nak. – Jó beállítást találtak, Max pedig azonnal magabiztosabban érezte magát, az első megjegyzése az volt, hogy az autót jobb érzés vezetni. Aztán pedig csak fogta és a lehető leglátványosabb módon szállította az eredményt. Nagyjából mindent bevetettünk (angolul Horner itt használta a hozzávágtuk a konyhai mosogatót, azaz a threw the kitchen sink kifejezést, ami ezt jelenti – a szerk.), amin csak változtatni lehet, azon változtattunk.”

    „Persze soha nem lehet tudni, hogy minden össze fog-e állni az egyensúllyal – folytatta a csapatfőnök. – De összeállt, és [Verstappen] képes volt igazán odatenni magát. Pénteken igazán szenvedtünk az egyes és a kettes, valamint különösen az utolsó kanyarban, és egy kicsit a hetesben is. Ezekben a kanyarokban az autó az időmérőre hirtelen életre kelt. Az utolsó körben fej-fej mellett volt George [Russell-lel] az utolsó kanyarig, majd tökéletesen vette az utolsó kanyart, és ez éppen, hogy elég volt.”

    „Erre nem számítottam, szóval minden elismerés megilleti a csapatot, amiért olyan autót adtak, amivel jobban egynek éreztem magam – nyilatkozta Verstappen az FIA sajtótájékoztatóján. – Amint az autó kicsit jobban összeáll, keményebben nyomhatod, és sokkal jobban éreztem magam a pályán az időmérőn. Állítottunk néhány dolgon, de soha nem gondoltam, hogy ez ilyen nagy változást eredményez a teljesítményben, úgyhogy ez biztató. Remélem, hogy ez a futamra is kitart. Hogy így lesz-e, azt most még nem tudom, de egy körön sokkal stabilabb volt a kocsi, és pontosan erre van szükségünk. Fizikálisan kemény verseny lesz, miközben főként arra kell majd figyelni, hogy jól kezeljük a gumikat. A bal első itt elég nagy terhelésnek van kitéve, szóval azt kell majd menedzselni. Remélem, hogy ezzel a beállítással ezt jobban meg fogjuk tudni tenni.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Az időmérőre mintha kicserélték volna az RB20-ast / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappennek felvetették, hogy korábban azt mondta, „csoda kellene” ahhoz, hogy az időmérőn lényegesen jobban szerepeljen, mint a sprintkvalifikáción. „Nos, rosszabb nem lehetett volna, úgyhogy megvizsgáltuk a helyzetet, és nem minden teljesen világos, de úgy voltunk vele, hogy ki kell próbálnunk ezt az irányt. Aztán megváltoztattuk a beállítást és működött. A gyárban már azelőtt is sokan sok mindent elemeztek a teljes hétvége során, de végső soron a pályán kell meghozni a döntést, hogy az ember akarja-e a változtatást vagy sem. A háttérben a szimulátorban is dolgoznak, és igen, végül csoda történt” – jelentette ki.

    Hogy ebben a sprintfutamot lényegében tesztelésre használó (és közben a zöld lámpánál állva maradó) Sergio Péreznek mekkora volt a szerepe, arról Verstappen azt mondta: „Már tett egy lépést ebbe az irányba, aztán mi még agresszívabbak voltunk.”

    Pérez elfelejtette, hogy autóversenyen van? – egymásnak mondott ellent ő és Horner

  • Hamilton ugyanazt mondja, amit az őt védelmébe vevő Verstappen

    Hamilton ugyanazt mondja, amit az őt védelmébe vevő Verstappen

    Lewis Hamilton a Katari Nagydíj időmérő edzésén is alulmaradt George Russell-lel szemben, aki már 18-5-re vezet ellene az időmérős párharcok terén. A hétszeres világbajnok érthető módon ezért már csak túl akar lenni a maradék két futamon, azt ugyanakkor nem gondolja, hogy már ne lenne elég jó.

    Azután, hogy a sprintidőmérőn 0,399 másodperccel kapott ki George Russelltől, Lewis Hamilton a rendes kvalifikáción 0,436 másodperccel maradt el a 2. időt autózó csapattársától, miközben ő csak a 6. lett. A hétszeres világbajnok pénteken közölte, hogy „többé nem vagyok gyors”, amit sokan úgy értelmeztek, hogy Hamilton elfogadta, valami miatt már nincs meg benne az, ami addig megvolt, ám az időmérő után az F1 TV-nek nyilatkozva tisztába tette, hogy nem így érez, csupán az idei Mercedesszel nem tud gyors lenni.

    „Igen, tudom, hogy még mindig megvan bennem. Attól még, hogy az autó nem lesz gyorsabb, egyértelműen tudom, hogy még mindig megvan bennem. Ez nem kérdés a fejemben, de már várom a végét. Lassú vagyok. Fél másodperccel vagyok elmaradva a csapattársamtól ugyanolyan autóban” – mutatott rá a nyilvánvalóra, majd kérdésre elmondta, hogy ennek nem a katari hétvégéhez van köze, mert „egész évben ez volt.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrarinál is hasonló gondokkal kell majd szembenéznie? / Fotó: Mercedes / X

    Nyilván rengeteg emberben felvetődött, hogy vajon a Ferrarinál nem fog-e hasonlóan szenvedni, hiszen attól még, hogy más autóba ül, ugyanúgy egy mostani generációs, szívóhatású kocsit fog vezetni. „Fogalmam sincs, erre nincs válaszom – ismerte el. – Eddig nem volt nagyszerű, de ezen a ponton már nem igazán érdekel. Csak túl akarok lenni a következő két versenyen és végezni a munkám. Jövök és elvégzem, de már várom a téli szünetet.”

    Hamilton ugyanakkor igyekezett pozitívnak maradni és elmondta, a nehéz időszakok ellenére továbbra is hálás azért, hogy F1-es pilóta lehet. „Ma reggel úgy keltem, hogy a legfontosabb dolog, hogy hálával éljük az életünket. Igazán hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit imádok, még ha vannak is napok, amelyeken nem szeretem annyira. De igazán szerencsés vagyok, hogy itt lehetek a többi csodálatos sportoló között. Tudom, hogy fájdalmas, amikor nem megy olyan jól, senki sem szeret veszíteni, de ez is az utazás része” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

  • Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Max Verstappen már azelőtt úgy vélte, mielőtt megbüntették volna a Katari Nagydíj időmérőjén és elvették volna tőle a pole pozíciót, hogy amennyiben ezt teszik, annak nem lesz semmi értelme.

    Mivel a Katari Nagydíj sportfelügyelői helyi idő szerint éjjel egy óráig tanácskoztak azon, hogy megbüntessék-e az indoklásuk szerint az időmérő harmadik szakaszában túl lassan haladó, ezzel veszélyes helyzetet teremtő Max Verstappent, a holland pilóta értelemszerűen már nem kommentálta a sajtónak a büntetést, ám még a meghallgatás előtti szavaiból következtethetünk arra, hogy mit mondott volna.

    A négyszeres világbajnok ugyanis már azt sem értette, hogy egyáltalán miért idézik be őt a felügyelők, és előrevetítette, hogy amennyiben büntetést kap, ezután hasonló helyzetekben ő is majd rágyorsít a kivezető körben az előtte haladókra.

    „Ha ezt elveszik, annak természetesen nem lesz semmi értelme. Mindannyian egyszerűen csak lassan mentünk, úgyhogy nem tudom, mit csinálhattam volna másként. Már az a tény is nagyon furcsa nekem, hogy oda kell mennem (a felügyelőkhöz). Máskülönben legközelebb én is csak padlógázzal fogok menni, és úgy teszek, mintha mindenhol nekimennék mindenkinek. George-nak egyszerűen csak fékeznie kellett volna, hiszen én is fékezek, nem?” – idézi a hollandot a RacingNews365.

    Russell fedélzeti kamerájából az eset:

    A büntetés indoklása alapján ugyanakkor a felügyelőknek nemcsak azzal volt a bajuk, hogy Verstappen az előírt minimumidőn kívül haladt, és szerintük szükségtelenül lassan vezetett, hanem azzal is, hogy ezt az ideális íven tette úgy, hogy közben látta a mögötte nagyobb sebességgel érkező Russellt. Amennyiben lehúzódott volna, vélhetően nem kap büntetést.

    Ami pedig a Mercedes versenyzőjét illeti, így megkapta azt a pole-t, amit véleménye szerint a felvezető körös incidens nélkül megszerzett volna, hiszen csupán 0,055 másodperc választotta el Verstappentől. „Az első köröm igazán erős volt, nagyon elégedett voltam vele. Azt hiszem, néhány tizeddel vezettem. Aztán az utolsóban nem javítottam. Nyilván nagyon kusza kivezető köröm volt a Max-szal történt majdnem ütközéssel, ami miatt két kanyarral a kör kezdete előtt átmentem a kavicson (valójában a bal oldali kerekeivel elcsípte kicsit a kavicsot, de azért át nem ment az egész kavicságyon – a szerk.). Szóval nem volt jó kezdés, amiben valószínűleg benne volt az 55 ezred” – mondta utólag Russell.

    Pérez és egy gyerekeknek nem való tett segítette „csodához” Verstappent az időmérőn

  • Verstappentől szokatlan büntetéssel vették el a katari pole-t

    Verstappentől szokatlan büntetéssel vették el a katari pole-t

    A Katari Nagydíj sportfelügyelői megbüntették Max Verstappent, amiért az időmérő edzés utolsó szakaszában túl lassan haladt az utolsó gyorsköre előtti bemelegítő körön, és ezzel George Russellt is akadályozta, noha az incidens pillanatában a brit pilóta sem haladt gyorskörön. Ezzel Russell örökölte a pole pozíciót a holland pilótától.

    Verstappen hétvégi formáján nagyot fordítva eredetileg 55 ezredmásodperces előnnyel szerezte meg a rajtelsőséget Russell előtt, ám a brit utolsó gyorskörét megelőzte a kettőjük közötti incidens a 12-es és a 14-es kanyar között.

    Russell tempósabban haladt, s utolérte Verstappent, aki nem húzódott le az ideális ívről, és lényegesen lassabb volt a deltaidejénél, amihez a versenyzőknek minden körben tartaniuk kell magukat. A britet váratlanul érte az előtte poroszkáló Red Bull, ami miatt a kerékvetőre, s kicsit a kavicságyra is lesodródott – s utólag ezt is felhozta annak indoklásaként, hogy miért nem tudott javítani köridején azt ezt követő utolsó próbálkozása során.

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1862935321047863722

    Verstappen a lassúságát azzal magyarázta, hogy Lando Norris és Fernando Alonso elengedése miatt vett vissza. A felügyelők azonban észrevételezték, hogy a holland a 11-es és a 12-es kanyar közötti egyenesben többször is a tükrébe nézve látta Russell közeledését, s mégsem húzódott félre, miközben indokolatlanul lassan haladt.

    Szokatlan, de enyhítő körülménynek jelölték meg, hogy a két pilóta egyike sem haladt gyorskörön, vagyis a klasszikus feltartás ténye nem állt fenn. Hozzátették, hogy ha ez az incidens Russell mért köre alatt történt volna, az ilyenkor megszokott három rajthelyes büntetést kapja Verstappen, jelen esetben azonban egyetlen rajthelynyi hátrasorolást elégségesnek tartottak.

    Mivel Russell eredetileg a második helyen végzett, így ő örökölte meg a rajtelsőséget – idén negyedszer indulhat az élről –, s pusztán helyet cserél Verstappennel, aki pedig a második lesz a rajtrácson. Mögülük továbbra is a két McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri várják majd a rajtjelet a vasárnap közép-európai idő szerint 17 órakor startoló Katari Nagydíjon.

    Pérez és egy gyerekeknek nem való tett segítette „csodához” Verstappent az időmérőn

  • Pérez és egy gyerekeknek nem való tett segítette „csodához” Verstappent az időmérőn

    Pérez és egy gyerekeknek nem való tett segítette „csodához” Verstappent az időmérőn

    Bár a sprintverseny után még látszólagos ügyetlensége miatt került újabb össztűz alá Sergio Pérez, csapatfőnöke az időmérő után részben neki tulajdonította Max Verstappen pole-pozíciót érő körét.

    Pérezzel beáldozta a szombati sprintversenyt Katarban a Red Bull – mivel a mexikói gyengén kvalifikált, végül a bokszutcából rajtoltatták, hogy kicserélhessenek néhány elemet az autón. A sprint során szárnycsere miatt egy soron kívüli bokszkiállást is megejtett a mexikói, vélhetően ismét tesztelési célzattal. A pontot érő első nyolc helyezett közé így persze esélye sem volt bekerülnie, de nem is ezen volt a fókusz. Bár Christian Horner a sprint után még kritikával illette pilótáját, amiért az látszólag „elaludt” a rajtnál és nem reagált azonnal a zöld lámpajelzésre (Pérez már azt is szándékosnak nevezte, és a versenye tesztjellegét emelte ki), a Verstappen leggyorsabb idejével végződő kvalifikáció után már a csapatfőnök is Pérez érdemeit emelte ki.

    „Kivettük Checo autóját a parc ferméből, hogy elvégezzünk rajta néhány változtatást – utalt vissza a sprintversenyre Horner az F1 hivatalos csatornáján. – Ennek kétségtelenül szerepe volt abban, amit sikerült elérnünk az időmérőn. Az adatokból kiolvasható volt, hogy három kanyarban szenvedtünk igazán tegnap: az 1-esben, a 2-esben és az utolsóban. Ezt sikerült kiküszöbölnünk.”

    „Reméljük, hogy a ma elvégzett változtatások holnap is működni fognak. Nagyon hűvös van, a gumik munkára fogása pedig kulcsfontosságú lesz. A korábbi versenyen elég alacsony volt a tapadás, és hasonlóra számítok vasárnap is.”

    Verstappen a sprintfutamon csak a 8. lett, annak pénteki időmérőjén is mindössze a 6. helyen zárt, így szombat estig szenvedésnek érezte a katari hétvégéjét a rosszul reagáló autója miatt. A sprint és a kvalifikáció között idén azonban már módosíthatnak a csapatok az autókon, a holland szerint pedig eközben a Red Bullnak sikerült orvosolnia a problémákat, ami nagy fordulatot hozott a teljesítményében.

    „Ennél nem is lehetett volna rosszabb. Szóval utánajártunk pár dolognak, bár nem volt teljesen egyértelmű, hogy milyen irányba induljunk – mondta Verstappen a sprint utáni tanakodásról a sajtótájékoztatón. – Ám amit felraktunk az autóra, működött. A szimulátor is dolgozott a háttérben és rengeteg ember végzett elemzéseket a gyárban az egész hétvége során. Persze a döntést végül nekünk kellett meghozni a pályán. De csoda történt.”

    A holland a Viaplaynek aztán egy másik interpretációt is elővett, amikor megkérdezték, mit csinált, amitől hirtelen így feljavult az autója: „Nem mondhatom be a tévébe, ha gyerekek is nézik.”

    Verstappen pole-pozíciója azonban az időmérőt követő órákban még nem volt biztosra vehető, hiszen George Russell feltartása miatt vizsgálat alá helyezték őt a felügyelők.

    FRISSÍTÉS: Megszületett az ítélet, Verstappen szokatlan, 1 rajthelyes büntetést kapott.

    Verstappen a szenvedés után pole-t szerzett, de utólag elvették tőle (frissítve)

  • Verstappen a szenvedés után pole-t szerzett, de utólag elvették tőle (frissítve)

    Verstappen a szenvedés után pole-t szerzett, de utólag elvették tőle (frissítve)

    Nagyot fordultak az erőviszonyok a Katari Nagydíj hétvégéjén a szombati időmérőre, hiszen a sprint kvalifikációján és versenyén még küszködő Max Verstappen váratlan pole-pozíciót szerzett, ám a második helyen záró George Russell talán csak amiatt nem tudott javítani, mert a holland feltartotta őt gyorskörének kezdete előtt.

    Frissítés a cikk végén!

    A sprintfutam után, helyi idő szerint 21 órai kezdéssel még hátra volt egy fontos esemény a Katari Nagydíj szombati programjából: a vasárnapi verseny rajtsorrendjéről döntő időmérő edzés. Ezúttal csak 19°C-os hőmérséklet várta a versenyzőket 60%-os páratartalom mellett, vagyis a körülmények az autóban ülve közel sem voltak olyan kibírhatatlanok, mint a tavalyi versenyhétvégén.

    Az autók beállításain idén már lehet változtatni az időmérő előtt a sprinthétvégéken is, talán ennek is köszönhető, hogy nem tükröződtek a pénteki sprintkvalifikáció erőviszonyai.

    A Q1 vérveszteségei ezúttal a néhány századmásodperccel a 16. helyre szoruló Alexander Albon, illetve mögötte Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Franco Colapinto és Esteban Ocon voltak. Közülük talán Hülkenberg kiesése a leginkább meglepő azt követően, hogy a sprinten még a 9. helyről rajtolva 7. helyen végzett, most viszont mérnöke sajnálkozó rádióhívása szólalt meg a fülében, miután a Haas elektromos hajtásának töltöttsége nem érte el a kellő szintet az utolsó gyorskörre.

    Sergio Pérez, aki pénteken már az SQ1-ben búcsúzott, ezúttal különösebb gond nélkül továbbjutott a második szakaszba a Red Bull-lal, ott pedig a 10. helyen becsusszant a harmadik etapba is. A középső szakaszban kiesett Pierre Gasly, mögötte Csou Kuan-jü és Valtteri Bottas a szezonbeli formájához képest egész jónak tűnő Sauberrel, valamint Cunoda Juki és Lance Stroll.

    Veszélyes kiengedés a Ferrarinál, Sainz autójával nem figyeltek Hamiltonra:

    A második szakaszt némi meglepetésre a sprinten még gyengélkedő Max Verstappen zárta a legjobb idővel és háromtizedes előnnyel, s kiszámíthatatlan végjáték következett, ahova mindkét Red Bull, Ferrari, McLaren és Mercedes is bejutott Fernando Alonso és Kevin Magnussen kíséretében.

    A Q3-as első gyorskörök során Russell ragadta magához az első helyet Verstappen, Leclerc és Hamilton előtt, miközben Norris elpuskázta a lehetőséget az 5-ös kanyarban való kisodródással. A második körök során Russell nem tudott javítani, de ebben az is közrejátszott, hogy lesodródott, amikor a levezető körön lévő Verstappen feltartotta – noha ekkor még a Mercedes pilótája sem gyorskörön volt, csak annak megkezdésére készült, ám a kerékvetőn való átszánkázást is indokként hozta fel a javulás elmaradása miatt. A holland ugyanis ezt megelőzően átugrotta Russellt a tabella élén és váratlanul rajtelsőséget szerzett azok után, hogy a sprintfutamon csak a 8. helyig jutott – ám a felügyelők gyorsan jelezték, hogy vizsgálják a feltartós incidenst.

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1862935321047863722

    A McLarenek ezúttal a második sorba kerültek Norrisszal és Piastrival, akiket Leclerc, Hamilton, Sainz, Alonso, Pérez és Magnussen követ a rajtrácson.

    FRISSÍTÉS: Megszületett az ítélet, Verstappen szokatlan, 1 rajthelyes büntetést kapott.

    Az időmérő végeredménye:

    Image