Címke: Katari Nagydíj

  • Verstappen is leborul Alonso teljesítménye előtt

    Verstappen is leborul Alonso teljesítménye előtt

    A szezonhajrá Verstappen-Hamilton vb-csörtéjével párhuzamosan lett egy váratlanabb főszereplője is a Katari Nagydíjnak: Fernando Alonso.

    Fernando Alonso tegnapit megelőző legutóbbi dobogójakor a 2014-es Magyar Nagydíjon Max Verstappen még az F1-es mezőny tagja sem volt. A spanyol most tehát egy hétéves negatív széria végére tett pontot újabb top 3-as helyezésével.

    Alonso lett a nap versenyzője, Prost egyenesen a legjobbnak nevezte, és sokan fejezték ki örömüket a spanyol dobogós visszatérésével kapcsolatban. A kétszeres világbajnokon persze sokat segítettek a büntetések, de az egyébként is erős Alpine-ban végül csak Verstappen előtt kellett fejet hajtania, aki egyébként szintén nagyra tartja a dobogós teljesítményt Alonso részéről.

    „Az nagy kár, hogy Checo nem tudott felállni a dobogóra, de ő is szép pontmennyiséget hozott a csapatnak. Viszont nagyon örülök Fernando ittlétének is. Mind tudjuk, mekkora versenyző, efelől senkinek semmi kétsége nem lehet” – fogalmazott a verseny utáni sajtótájékoztatóan Verstappen.

    Fernando Alonso kilencvennyolcadszor állhatott fel a dobogóra F1-es pályafutása során. 2014-ben még Ferrari-versenyzőként zárt a második helyen Daniel Ricciardo mögött és Lewis Hamilton előtt. Max Verstappen ekkor még az F3-as Európa-bajnoki mezőnyben vitézkedett, egy mezőnyben többek között Esteban Oconnal és Antonio Giovinazzival.

  • Katari Nagydíj: Alonso rekordja, a McLaren fájdalmas jubileuma

    Katari Nagydíj: Alonso rekordja, a McLaren fájdalmas jubileuma

    Az első Katari Nagydíj után Lewis Hamilton tovább közeledett Max Verstappenhez, miközben tovább írta a rekordok könyvét. De rajta kívül mások is rekordot döntöttek, vagy éppen jubiláltak Dohában.

    Lewis Hamilton dohai sikere azt jelentette, hogy a brit már a 30. különböző pályáján tudott futamot nyerni, ami már önmagában rekord, de ezt csak még lenyűgözőbbé teszi, hogy eddig összesen 35 pályán versenyzett.

    Ez volt a címvédő 102. sikere, amivel tovább javította a saját rekordját, ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy a legutóbbi három, teljesen új helyszínen elsőként tudott nyerni. (Portimao, Mugello, Doha). Ha Hamilton egy önálló ország lenne, akkor a futamgyőzelmek nemzeti tabelláján is előkelő helyen állna, hiszen Hamiltonnál több győzelmet csak a német és brit versenyzők szereztek.

    A hétvégéi verseny volt Hamilton számára a 175. olyan futam, amikor legalább egy kört az élen töltött, vagyis a futamainak a 61%-án vezetett. A mezőnyben hozzá legközelebb Sebastian Vettel tartózkodik, 106 versennyel.

    Volt egy versenyző, aki eredményével és ezzel a rekordjával sokkal inkább a figyelem középpontjába került a hétszeres világbajnoknál is. Fernando Alonso ugyanis a dobogón végzett, amire legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon volt példa. Azóta a kétszeres bajnok 105 futamon indult, ezzel pedig megdöntötte a két dobogós helyezés között eltelt legtöbb idő rekordját. Hogy ez mennyire volt régen? A spanyolnak akkor még több bajnoki címe volt, mint Hamiltonnak, Max Verstappen pedig még nem vezetett Forma-1-es autót.

    Alonso túl a negyvenen állhatott pódiumra, az elmúlt 35 évben ő a harmadik, aki ezt elmondhatta magáról, Nigel Mansell és Michael Schumacher után.

    Két csalódást keltő hétvége után nagy reményekkel érkezett Katarba a McLaren. A wokingiak nem csak a konstruktőri harmadik hely megszerzése miatt reménykedtek jobb folytatásban, hanem mert ez volt a csapat 900. futama is. Lando Norris kései defektje pedig azt jelentette, hogy csupán két pontot tudtak szerezni, amivel messze került tőlük a Ferrari, ezzel pedig elrontva a britek jubileumát. Az örökranglistán ezzel a második helyen állnak az 1028 futamot számláló Ferrari mögött.

  • Furcsa hibaüzenet miatt bukott körönként tizedmásodperceket Ricciardo

    Furcsa hibaüzenet miatt bukott körönként tizedmásodperceket Ricciardo

    Olyan problémára hívta fel folyamatosan Daniel Ricciardo McLarenje az ausztrál figyelmét a Katari Nagydíj első felében, ami igazából nem is létezett.

    Rajtpozíciójához képest végül mindössze két pozíciót tudott előrejönni a Katari Nagydíj leintéséig Daniel Ricciardo. Ezzel az ausztrál a kilencedik helyen befutó Lando Norrisszal ellentétben végül pont nélkül maradt. Ebben a rossz helyezésben közrejátszott egy furcsa és váratlan hibaüzenet is.

    „Csináltam, amit mondott az üzenet és mondott Tom (Stallard) versenymérnök. Spóroltam a benzinnel. Viszont még mindig nem volt elég. Tom folyamatosan instruált, hogy még, spóroljak tovább az üzemanyaggal. Ott tartottunk már, hogy emiatt körönként két tizedet buktunk. Ettől meg persze a fékek is lehűltek és oda volt a tapadás is. Az egész egy lefelé ívelő spirál volt a verseny elején.” – summázott Ricciardo a Motorsport.com kérdésére.

    Aztán hirtelen minden megjavult. „Egyszer csak Tom szólt, hogy nyugodtan nyomhatom, nincs több üzemanyag-spórolás. Én meg: tényleg? Össze voltam zavarodva… Nyilván ez egy rendszerhiba, ami nélkül akár nyomhattam is volna. Ennek lettünk most az áldozatai.”

    Nem ez volt Ricciardo egyetlen problémája. „Nem indultam rosszul a rajtnál, de aztán ott volt Charles (Leclerc) és Lance (Stroll). Ennyire hátul már nehéz belátni mindent, szóval elég nehezen találtam viszonyítási pontot a féktáv vételéhez. Végül emiatt túl korán fékeztem. Szóval már a rajthelyem se volt jó. De nem tudom, mit tehettem volna még.”

  • Norris szerint nem volt előjele a „veszélyes” defektnek

    Norris szerint nem volt előjele a „veszélyes” defektnek

    Lando Norris elmondta, egyáltalán nem számítottak arra, hogy a bal első meg fogja adni magát, ugyanis nem voltak meg az erre utaló jelek.

    A brit versenyző a negyedik helyen haladt, mikor abroncsa felmondta a szolgálatot. Ugyanakkor nemcsak a 22 éves fiatal járt pórul. Valtteri Bottas és George Russell is kénytelen volt egy nem tervezett kiállást megejteni, míg Nicholas Latifi a pálya mellett hagyta autóját.

    Norrist meglepte, hogy a keménykeverékű abroncs olyan hamar elérte a határait.

    ,,Az ember nem számít arra, hogy a gumija csakúgy felrobban, pláne nem a keménykeverék. Még csak nem is teljesítettünk annyi kört abból az etapból. Nagyjából 20 körnél tartottunk. Ennek a keveréknek jóval többet kellene bírnia. Minden pályán vigyázol az abroncsokra, de arra nem számítasz, hogy hirtelen elfogy alólad. Ez ma sok ember számára veszélyes volt. Ennek nem szabadna megtörténnie.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Norris.

    A brit pilóta hozzátette, nem kapott olyan figyelmeztetés, hogy defekt közeleg. Arra kérdésre, hogy szerinte változtatnia kellene-e a Pirellinek, így válaszolt:

    ,,Ahogy már mondtam, ennek nem szabadna megtörténnie. Ha van ott egy fal, vagy valami, akkor sokkal veszélyesebb lett volna. Jobbá kell tennünk az abroncsokat. Ez így ugyanis elég veszélyes nekünk, versenyzőknek. Minden alkalommal elég sokat kockáztatunk, ám ha nem tudsz csak úgy egy F1-es pályán körözgetni, akkor mit lehet csinálni? Nem volt hosszú az etapunk, 20 vagy 25 kör volt a gumikban. Mindenesetre képesnek kell lennem arra, hogy végig menjek velük a pályán.” – tette hozzá Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Alonso ágyba vitte… a trófeáját

    Alonso ágyba vitte… a trófeáját

    Fernando Alonso a vasárnapi Katari Nagydíjon dobogós helyen végzett, harmadik lett az Alpine-nal. A spanyol versenyzőnek több, mint hét évet kellett erre várnia legutóbbi F1-es top 3-as eredménye óta. Előtte megutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon szerzett F1-es trófeát.

    Alonso nem is titkolta, hogy nagyon vágyott már ilyen eredményre.

    Ezt az is alátámasztotta, hogy a verseny után magával vitte díját az ágyba is.

    [poll id=”214″]

  • Marko szerint érthetetlen Verstappen büntetése

    Marko szerint érthetetlen Verstappen büntetése

    Megint bukott előnyéből Verstappen, ebben pedig egy büntetésnek is szerepe volt. Ennek a létjogosultságát nem igazán érti Helmut Marko.

    Büntetésekkel tarkított katari futamon maradt alul Verstappen Hamiltonnal szemben. A holland előnye így nyolc pontosra fogyott két futammal a befejezés és a világbajnok-avatás előtt. A Red Bull részéről Helmut Marko tanácsadó nagyban a büntetésnek is tudja be az újabb vereséget.

    „Érthetetlen, hogy nem összehangoltan működik az FIA marsallcsapata” – dohogott Marko. „A digitális rendszer semmilyen sárgát nem mutatott, majd jön egy tapasztalatlan marsall, és előbb sárgát, majd dupla sárgát mutat. Ezzel egy többmillió dolláros bizniszbe szól bele teljesen szükségtelenül. Egyszerűen elfogadhatatlan.”

    Verstappenhez hasonlóan Bottast is elmeszelte a versenyfelügyelet, a szintén beidézett Carlos Sainz viszont megúszta.

  • A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője is reagált a katari defektsorozatra.

    A tegnapi futam során több versenyzőnek is meggyűlt a baja az olasz gyártó abroncsaival. Valtteri Bottas volt az első, aki pórul járt, majd példáját George Russell, Lando Norris és Nicholas Latifi is követte. A versenyzők szerint semmi előjele nem volt a defektnek, így őket is meglepte az, mikor a bal elsők felmondták a szolgálatot.

    Az eset után a Pirelli visszaküldi a meghibásodott gumikat a gyárába, hogy megkezdjék a kivizsgálásukat.

    ,,A bal elsőkkel volt gond a rájuk nehezedett terhelés miatt, ugyanakkor nem akarom azt mondani, hogy mindezt a túlzott energia okozta. Annyit tudok most elmondani, hogy mindegyik abroncs nagyon viseltes volt, közel voltak a 100%-os kopáshoz. Találtunk vágásokat a komponenseken, ám még kell értenünk azt, hogy ezek a nyomásvesztés előtt vagy után keletkeztek. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a nyomáscsökkenés hirtelen történt-e. Várjuk az adatokat a csapatoktól. Néhány istálló megpróbálkozott az egy kiállással, mert nem akartak túl sok időt veszíteni a boxkiállással. Mi azonban a bal elsők kopása miatt két kiállást javasoltunk. A rázókövek kapcsán sok sérülést láthattunk a padlólemezen és az első szárnyon. Amikor a gumik kopni kezdenek, a nyomásukból is veszíthetnek.” – nyilatkozta a Isola a Sky Sportsnak.

  • Wolff: Bosszantó Verstappen bónuszpontja

    Wolff: Bosszantó Verstappen bónuszpontja

    Lewis Hamilton győzelmével ért véget az első Katari Nagydíj. Ezzel pedig tovább faragta lemaradását a pontversenyben, ezúttal hat egységgel, mivel a holland riválisa gyűjtötte be a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot.

    Verstappen az utolsó két körre cserélt friss szett lágy gumit, amivel az utolsó körben bebiztosította a plusz pontot. A Mercedes pedig ezúttal a jó helyezés „hátrányát” tapasztalhatta meg, ami némileg bosszantjais a mindig maximalista csapatfőnököt.

    „A kezdeti érzésem az a keserédes. Mindkét bajnokság fontos most nekünk. Lewis remek volt, de az az egy pont kicsit bosszantó, azért persze remek érzés megnyerni a versenyt. A jó hír az, hogy az autó nagyon gyors volt. Lewis az elejétől fogva kontrollálta a futamot, ez pedig egy jó előjel Szaúd-Arábiára és Abu Dhabira.” – fogalmazott Toto Wolff.

    Hosszú évek után az utolsó futamokig kiegyenlített a bajnoki verseny, ami a Mercedes számára újkeletű dolog, ám Toto Wolff örül annak, hogy egy végletekig kiélezett harc részesei lehetnek.

    „Ha a szezon elején azt mondták volna, hogy a csata Szaúd-Arábiáig, vagy a legvégéig eltart, örömmel elfogadtuk volna. Lépéshátrányban kezdtük az évet, mivel egyszerűen csak nem voltunk elég jók. Aki ezek után meg fogja nyerni a bajnokságot, az megérdemli, még ha ez az esetleges vereség egy vagy két álmatlan éjszakát fog nekem okozni.”

    „Idegesítő lenne, de megbarátkoznánk vele, nem a világvégét jelentené. Ezzel csak még erősebben térnénk vissza az elkövetkezendő években. A maximumot kell hoznunk, pontokat kell szereznünk, és mi pontosan ezt fogjuk csinálni.”

  • Bottas: Semmi előjele nem volt a defektnek

    Bottas: Semmi előjele nem volt a defektnek

    A Katari Nagydíj felejthetőnek bizonyult Valtteri Bottas számára, ugyanis büntetése és rossz rajtja után defekt áldozata lett, egy bevállalós taktika eredményeképp.

    A Mercedes finnje 32 körös közepeseken, a harmadik helyről kapott defektet, pedig jó tempója alapján dobogós reményei lehettek. Az első etapjának kellemetlen vége után Bottas még versenyben maradt, de a vége előtt fel kellett adnia a versenyt.

    „Kemény volt. Az elején egyszerűen nem tudtam eléggé felmelegíteni a közepes gumikat” – mondta Bottas a Ziggónak. „Továbbá talán trükkös volt a piszkos oldalról rajtolva. Aztán jól mentek a dolgok, a tempó jó volt. Nem volt semmi előjele a defektnek, a dolgok jól mentek, és hirtelen kidurrant a gumiabroncs.”

    A 32 éves versenyző a verseny elején beragadt a középmezőny egyes tagjai mögé, nem tudott előzni, vélhetően a turbulens levegő hátráltatta: „Az élet furcsa. Könnyebb volt üres levegőben. Még mindig azt hiszem, hogy dobogón lettem volna, ha nincs a defekt.”

  • Alonso lett a nap versenyzője, mutatjuk a nézők top 5-jét!

    Alonso lett a nap versenyzője, mutatjuk a nézők top 5-jét!

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Katarban Fernando Alonsót díjazta a közönség, mivel a spanyol dobogóra ért az Alpine-nal. Alonso a 2014-es Magyar Nagydíj óta nem állt dobogón.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Fernando Alonso – 28.6%
    Sergio Perez – 16.6%
    Lewis Hamilton – 13.7%
    Max Verstappen – 13.5%
    Lando Norris – 5.6%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Magyar Nagydíj Fernando Alonso
    Belga Nagydíj
    Holland Nagydíj Sergio Pérez
    Olasz Nagydíj Daniel Ricciardo
    Orosz Nagydíj Lando Norris
    Török Nagydíj Carlos Sainz
    Egyesült Államok Nagydíja Max Verstappen
    Mexikói Nagydíj Sergio Pérez
    Sao Pauló-i Nagydíj Lewis Hamilton
    Katari Nagydíj Fernando Alonso