Címke: Katari Nagydíj

  • Piastri a fordulatos sprintverseny győztese, Verstappen háromszoros világbajnokká vált

    Piastri a fordulatos sprintverseny győztese, Verstappen háromszoros világbajnokká vált

    Tizenkilenc kör alatt három biztonsági autós szakasz, oda-visszaelőzések az eltérő gumitaktikáknak köszönhetően és Oscar Piastri első valamilyen győzelme a Forma-1-ben, miközben Max Verstappen világbajnoki címet ünnepelt a Katari Nagydíj sprintversenyén.

    Szokás szerint a teljes versenytáv egyharmadára írták ki a sprintversenyt, ami a loszaili pályán 19 kört jelentett.

    Igaz, hogy csak egy sprinten járunk, ami nem számít bele a hagyományos statisztikákba, mégis különlegességet jelentett a két McLaren látványa a mezőny élén – legutóbb a 2012-es Brazil Nagydíjon fordult elő ilyen.

    Változatosan alakultak a gumiválasztások az élen. Az első három helyen álló pilóta – Piastri, Norris és Verstappen – közepes keveréken rajtolt, a második három – Russell, Sainz és Leclerc – viszont lágyat választott.

    A rajt Piastrinak jól sikerült, meg tudta tartani a vezetést, mögötte viszont Norris és Verstappen is gyengén rugaszkodott el. Nagy tömörülés alakult ki az 1-es kanyarban, amiből Russell profitált, hiszen el tudott fordulni a második helyen a két Ferrari előtt, míg Verstappen és Norris, miután a külső íven kis híján összeértek, csak az 5. és a 6. helyre soroltak be.

    Liam Lawson kicsúszott, és a kavicságyban elakadt AlphaTaurija miatt egy gyors beavatkozásra volt szükség a biztonsági autó mögött, ám egyetlen kör után már vissza is tért a zöld jelzés. Russell a futam harmadik körében máris lecsapott a lehetőségre, Piastri egy óvatos féktávját és saját gumielőnyét kihasználva egy merész manőverrel dobta be Mercedesét a McLaren mellé, átvéve ezzel a vezetést. Logan Sargeant kicsúszása miatt azonban nagyon gyorsan vissza is tért a pályára a safety car, ezúttal valamivel hosszabb időre.

    A táv felénél máris átbillent az egyensúly a gumikeverékek között, a lágyakon lévők küszködni kezdtek, így Piastri is pillanatokon belül visszaért Russellre, és a 11. kör kezdetén a célegyenesben visszavette a vezetést a brittől. Verstappen és Norris szintén elkezdték levadászni a Ferrarikat.

    Még mindig csak a 11. körben jártunk, de már harmadszor is jönnie kellett a safety carnak, ezúttal egy három autót érintő baleset miatt: Esteban Ocon és Sergio Pérez szendvicsbe zárta Nico Hülkenberget, aminek nyomán előbbi kettő a kavicságyban, utóbbi a bokszba hajtva fejezte be a versenyt. Pérez kiesésével az is eldőlt, hogy a mexikói nem fog az első három között végezni, ami mindenképpen feltétele volt annak, hogy matematikailag még ne dőljön el a világbajnoki cím. Így viszont már a sprint közben ki lehetett jelenteni, hogy Max Verstappen háromszoros világbajnokká vált.

    Öt kör maradt hátra, amikor újraindult a körözés. Verstappen átvette a második helyet Russelltől, ekkor pedig két és fél másodperc volt a hátránya Piastri mögött, utolérni viszont már nem tudta.

    A McLaren ausztrál újonca, aki két hete Szuzukában megszerezte első dobogóját, most egy sprintversenyt is megnyerve kóstolgatta tovább a Forma-1 élmezőnyét. A másodikként befutó Verstappen pedig megkezdhette zsinórban harmadik világbajnoki címének ünneplését.

    A lágy gumik elfogytak a végére, rosszul taktikáztak a rajtuk kezdők. Norris az utolsó körben elcsípte a harmadik helyet Russelltől, a hajrában pedig a 12. helyről startoló Lewis Hamilton is előreverekedte magát egészen az ötödik pozícióig.

    FRISSÍTÉS: Charles Leclerc utólag 5 másodperces büntetést kapott sorozatos pályaelhagyásért, ezzel kicsúszott a pontszerzők közül. A 7. helyezett Alexander Albon, a 8. Fernando Alonso lett. 

    A sprintverseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Hátrány Kör
    1 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 19
    2 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 1.871 19
    3 Lando Norris McLaren-Mercedes 8.497 19
    4 George Russell Mercedes 11.036 19
    5 Lewis Hamilton Mercedes 17.314 19
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 18.806 19
    7 Charles Leclerc Ferrari 19.860 19
    8 Alexander Albon Williams-Mercedes 19.864 19
    9 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 21.180 19
    10 Pierre Gasly Alpine-Renault 21.742 19
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 22.208 19
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 22.863 19
    13 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 24.523 19
    14 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 24.970 19
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 26.868 19
    Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 11
    Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 10
    Esteban Ocon Alpine-Renault 10
    Logan Sargeant Williams-Mercedes 2
    Liam Lawson AlphaTauri-Honda RBPT 0
  • Nem lehetett lecsiszolni a katari kerékvetőket, a versenyzők kritizálják a felfestést

    Nem lehetett lecsiszolni a katari kerékvetőket, a versenyzők kritizálják a felfestést

    A Katari Nagydíjon eddig a Pirelli gumivészhelyzete okozza a fő beszédtémát, ami miatt az FIA kénytelenis volt módosítani szombatra a loszaili pályán. A sprintfutamra pole-t szerző Oscar Piastri elmondta, mi a gond a választott megoldással.

    A Pirelli pénteken késő este fedezte fel a nap során használt abroncsaiban annak jeleit, hogy ha a versenyzők hosszú időn át teszik ki azokat terhelésnek a 12-es és a 14-es kanyarok közötti, középen magasított kerékvetőkön, az a gumi meghibásodásának veszélyével fenyegeti a versenyzőket azon a tempós pályaszakaszon.

    A gumicég azonnal értesítette erről az FIA-t, az irányító testület pedig azt a megoldást választotta, hogy 80 centiméterrel beljebbre festi a pálya határait az ominózus kanyarokban, így megakadályozva, hogy az autók a kerékvetőkre hajtsanak. Nikolas Tombazis, az FIA együléses szakosztályának igazgatója a Sky Sportson elárulta, hogy nem ez volt az elsődleges ötlet a megoldásra.

    „Azt is fontolóra vettük, hogy átalakítsuk a kerékvetőket, de tegnap késő este és a mai program között nem lett volna lehetséges lecsiszolni őket, ugyanis nagyon kemény betonból készültek. Így a következő lehetséges megoldásunk az volt, hogy távol tartsuk az autókat ezektől a kerékvetőktől” – mondta a szakember.

    Meglepetés: Piastri vezetésével a McLarené az első sor a katari sprintre!

    A Pirellire a legkevésbé sem vet jó fényt az eset, a gumicég F1-es igazgatója azonban elutasítja azt a feltételezést, hogy a kerékvetők formája fogott volna ki rajtuk.

    „Erről a pályáról még nincs sok tapasztalatunk, viszont ilyen típusú kerékvetőt más pályákon is találhatunk. A különbséget az jelenti, hogy itt hosszabb időn át és nagyobb, 270 km/óra feletti sebességgel haladnak ezeken a kerékvetőkön az autók” – mutatott rá Mario Isola.

    A versenyzők egy gyors megbeszélést is összehoztak a szombati program kezdete előtt, amelyen többen is méltatlankodtak az FIA által választott megoldás, valamint annak késői kommunikálása miatt. A sprintidőmérőn pole-t szerző Oscar Piastri azt mondja, csak akkor értesült a változásról, amikor elindult a hotelből a pályára, és azt is kifejtette, miért maradt a szombatra is slágertéma a pályaelhagyás miatti köridőtörlés.

    „Mivel ez csak festék az aszfalton, semmit nem érzünk, amikor ráhajtunk. A sisakkamerákon keresztül ma már mindenki megfigyelheti, hogy milyen keveset látunk magunk előtt a talajból. Emiatt nagyon nehéz megítélni, hogy hol van a jobb oldali kerekünk a fehér vonalhoz képest” – fogalmazott az ausztrál, akinek viszont ezúttal, a pénteki időmérővel ellentétben sikerült a vonalakon belül maradnia a kritikus pillanatokban.

    A Sky Sports adásában a műsorvezetőként ténykedő Nico Rosberg kissé ingerülten szegezte neki a kérdést Tombazisnak, hogy van-e megoldása az FIA-nak az olykor komikumba torkolló pályahatárvétségek elkerülésére – aminek legékesebb példáját idén az Osztrák Nagydíj szállította.

    „Ausztriában és akár ezen a pályán is biztosítanunk kell, hogy egyértelműbb határai legyenek a pályának. A jövő évi Osztrák Nagydíjra olyan változtatásokkal készülünk, amelyek mellett ha az autók túl messzire merészkednek a kerékvetőn, azzal időt veszítenek, vagy akár le is csúsznak a pályáról. A középtávú terveink között egy elektronikai megoldás is szerepel, de ez még elég sok fejlesztést igényel” – mondta erre az FIA szakembere.

  • Meglepetés: Piastri vezetésével a McLarené az első sor a katari sprintre!

    Meglepetés: Piastri vezetésével a McLarené az első sor a katari sprintre!

    Bár a statisztikákba ez nem fog beleszámítani, ám először állhat pole-pozícióba Oscar Piastri az F1-ben, miután csapattársát legyőzve megnyerte a katari sprint rajtsorrendjéről döntő kvalifikációt.

    A gumivészhelyzetből adódó pályamódosítás után egy tízperces rendkívüli szabadedzést is beiktatott a Katari Nagydíj programjába az FIA, ám húsz perccel az eredetileg tervezett időpont után végül rendben megkezdődött a sprintfutam kvalifikációja. Az idei szabályok szerint a sprinthétvégéken a szombati nap különálló egység, az itteni eredmény a nap későbbi részében zajló sprintverseny rajtsorrendjét adja meg, míg a pénteki időmérő eredménye majd vasárnap lesz releváns.

    A pálya külső ívének határait a 12-es, a 13-as és a 14-es kanyarban festették sebtében 80 centiméterrel beljebb, hogy a versenyzők ne hajtsanak rá a gumik szétesését fenyegető kerékvetőkre. Pénteken is ezen a szakaszon történt a legtöbbi pályaelhagyási vétség, a versenyzőkön pedig az új, szűkebb pályahatárok is kifogtak, továbbra is sűrűn érkezett üzenet törölt köridőkről a versenyirányítástól.

    A sprintidőmérő szabályainak értelmében az első két szakaszt kötelezően közepes, a harmadikat pedig kötelezően lágy keverékeken kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az SQ1-ben ezúttal is ott volt a kiesők között az Aston Martinnal Lance Stroll, aki pénteken indulatosan vette tudomásul a hasonlóan gyenge eredményt.

    Az SQ2 nagy áldozata Lewis Hamilton volt, akinek kétszer is törölték a köridejét, így a 12. helyen végezve nem jutott tovább. A McLarenek azonban szombaton már körültekintőbbek voltak a pályahatárokkal, a holnap csak a 10. helyről startoló Lando Norris pedig meg is villantotta autójának erejét azzal, hogy megnyerte a második szakaszt.

    Az SQ3-ban Max Verstappen állította fel az első köridőt, ezúttal viszont ő sem úszta meg az idejének törlését. Két perccel a leintés előtt a két McLaren ugrott az élre 1:24,5-ös körökkel. Verstappen ezt követően is csak a harmadik helyre tudott besorolni a két wokingi autó mögé, akik így váratlanul egymás között meccselték le a sprintfutam pole-jának sorsát. A végén Piastri átugrotta a csapattársát, Norris pedig az utolsó kanyarban hibázott, így az újonc Oscar Piastri kezdheti meg az élről a közép-európai idő szerint 19:30-kor startoló sprintfutamot, amelyen Verstappen már a 6. hely megszerzésével is háromszoros világbajnokká válik.

    A leintés után még Fernando Alonso legjobb idejét is elvették, aki így végül a 9. helyről rajtol, míg Sergio Pérez a 8.-ról, így nincsenek jó esélyek arra, hogy a bajnoki matekozás vasárnapig kitartson.

    A sprintidőmérő végeredménye:

  • Rendkívüli szabadedzés: az átalakított pályán is Verstappen a leggyorsabb

    Rendkívüli szabadedzés: az átalakított pályán is Verstappen a leggyorsabb

    A köridők vajmi keveset számítottak az a tízperces gyakorlás során, amit az FIA a Pirelli gumihibái nyomán megváltoztatott pálya miatt iktatott be a Katari Nagydíjon.

    Rendkívüli körülmények tették szükségessé, hogy az FIA a sprintidőmérő előttre beillesszen egy rövid, tízperces extra szabadedzést, a péntek éjszaka folyamán ugyanis a Pirelli felfedezte, hogy a gumik belsejében olyan folyamatok zajlanak le a magasított „piramiskerékvetőkön” való áthajtás során, amelyek a futófelület potenciális leválásával balesetveszélyt hordoznak.

    Ennek ismeretében az FIA elrendelte, hogy a probléma szempontjából kritikus 12-es, 13-as és 14-es kanyarokban 80 centiméterrel beljebb festik a pálya határait, így gondoskodva arról, hogy a versenyzők elkerüljék a kerékvetőket.

    Mivel a következő F1-es esemény a már téttel rendelkező sprintidőmérő volt, az FIA úgy határozott, hogy egy soron kívüli tízperces szabadedzést iktat be annak érdekében, hogy a versenyzők megismerkedhessenek az új pályahatárokkal.

    A csapatok és a versenyzők is csak pár órával a napi program kezdete előtt értesültek a változásról, és a pilóták tartottak is egy közös megbeszélést azóta, amelyen a Sky Sports értesülései szerint nem mindannyian voltak elragadtatva az utolsó pillanatos műsorváltozástól.

    A 10 perces edzésen nem a köridőkön volt a hangsúly, és bár zajlott időmérés, az eredmények nem jelentek meg a képernyőn. A legjobb idővel, 1:27,085-tel Max Verstappen zárt, aki két tizeddel volt gyorsabb a másodikként jegyzett Charles Leclerc-nél, mögötte pedig a két Alpine végzett.

    A Pirelli a szombati sprintfutam után újra átvizsgálja a gumikat, és ennek fényében dönt majd az FIA arról, hogy elrendeljen-e szigorításokat a vasárnapi futamra a biztonság érdekében: ebben az esetben kötelezővé tehetik a minimum három kerékcserét, valamint 20 körösben maximalizálhatják az etapok hosszát.

    Csupán tíz perccel az „ismerkedő edzés” névre keresztelt gyakorlás után már kezdetét is vette a sprintfutam időmérője, innentől pedig a tervek szerint már az előzetes menetrend szerint zajlik tovább a Katari Nagydíj hétvégéje.

  • Verstappen mindenkit elvert, de Hamilton korábbi pole-jától így is messze elmaradt

    Verstappen mindenkit elvert, de Hamilton korábbi pole-jától így is messze elmaradt

    Max Verstappennel a katari időmérőn is dominált, és senki nem tudott lépest tartani vele. A Red Bull kétszeres holland világbajnoka mindkét Mercedest majdnem fél másodperccel győzte le, azonban a legutóbbi katari pole-hoz képest majdnem 3 másodperccel lassabb időt autózott.

    Katar először 2021-ben adhatott otthont Forma-1-es futamnak. Akkor még a régi szabályrendszer autóival versenyzett itt a mezőny, és Lewis Hamilton egy 1:20.827-es körrel szerezte meg a pole-pozíciót. Verstappen idén elért ideje (1:23.778) pedig még csak a közel sincsen ahhot képest.

    Ugyan az egyenesekben a mostani generációs autók képesek sebességet tartani az előző generációsokkal, sőt, még gyorsabbak is náluk valamivel, a régebbi autók a kanyarokban sokkal nagyobb sebességet voltak képesek átvinni. Mivel Hamilton minden kanyart gyorsabban teljesített Verstappenhez képest, ezért a közel 3 másodperc különbség nem is számít olyan meglepőnek.

    A 2021-es és 2023-as katari pole-pole pozíciós körök összehasonlítása:

  • Baj van a gumikkal – változik a Katari Nagydíj menetrendje!

    Baj van a gumikkal – változik a Katari Nagydíj menetrendje!

    Az FIA gumiproblémák miatt egy extra szabadedzést volt kénytelen besűríteni a Katari Nagydíj szombati programjába. A változások miatt a sprintidőmérő, valamint a sprintfutam is később fog kezdődni.

    A változások a pályahatárokra is kitérnek, a 12-es és 13-as kanyarban cserélt az FIA az eredetileg megszabott feltételeken. A versenyzők egy 10 perces „ismerkedő edzésen” próbálhatják majd ki a pályát magyar idő szerint 15:00-kor, ami eredetileg a sprintfutam időmérő edzésének kezdete lett volna.

    Kabaré a köbön: az F1 káosza ciki helyzetbe hozta a riportert

    Az FIA ebből kifolyólag 20 perccel tolta el a szóban forgó időpontot, így a sprintre vonatkozó időmérő edzés magyar idő szerint 15:20-kor veszi majd kezdetét az új tervek alapján. Az előbb említett intézkedésekre a Pirelli vizsgálatai miatt volt szükség, ugyanis az olasz gumigyártó a tegnapi egyetlen 60 perces gyakorlást követően számos 20 körnél többet használt abroncsnál vett észre egy olyan jelenséget, hogy a keverék elkezdett leválni az oldalfalról.

    „Az FIA és a Pirelli megfigyelései alapján ez a jelenség a körszám növekedésével kerületi sérüléseket okozhatnak a gumikban, és ezt a levegő kiáramlása követheti a későbbiekben. A kevesebbet futott gumik esetében közel nem volt olyan jelentős a probléma.”

    A Pirelli kiemelte, hogy a problémát a gumifal, valamint az 50 milliméter magas piramis kerékvetők okozhatják. Többek között emiatt változnak a pályahatárok a 12-es és 13-as kanyarban, mert a pálya ezen részén találhatók meg a szóban forgó kerékvetők, amik többek között Lewis Hamilton és Max Verstappen tetészését is elnyerték. Amennyiben nem fog javulni a helyzet a vasárnapi futamon az FIA mindenkit kötelezhet arra, hogy minimum három bokszkiállással lehet majd megtenni a teljes versenytávot.

  • A Red Bull nehezen érti a Pérez és Verstappen közötti különbséget

    A Red Bull nehezen érti a Pérez és Verstappen közötti különbséget

    Újabb küzdelmes időmérőn van túl Sergio Pérez, aki a Katari Nagydíjon csak a 13. helyről rajtolhat vasárnap, csapata azonban továbbra is támogatásáról biztosítja a mexikóit.

    A szezon első öt hétvégéje alatt még két rajtelsőséget is begyűjtött Pérez, azóta viszont az első sorba sem tudott kvalifikálni, ráadásul a mezőny fölé magasodó Red Bulljához méltatlan, hogy az évad eddigi 17 időmérőjén ez már a 8. olyan eset volt, hogy a Q3-ba sem jutott be.

    Ezúttal Loszailban csak egy apróságon múlott a továbbjutása, hiszen leggyorsabb Q2-es idejével helyet váltott ugyan magának az utolsó szakaszban, ám pár másodperccel később pályaelhagyás miatt törölték az ominózus idejét, második legjobb eredménye pedig csak a 13. pozícióra jogosította őt fel.

    A Red Bull egykörös tempójával ritkán boldoguló mexikói helyzetét nehezítette, hogy Katarban egyetlen szabadedzés után kellett nekivágni az időmérőnek, ráadásul a pálya rendkívül poros, emiatt pedig alacsony tapadású volt.

    „Összességében nagyon nehezek voltak a körülmények, én pedig eléggé küszködtem. a balansszal. Rengeteg problémánk volt, szinte minden kanyarban máshogy viselkedett az autó. Még nincs vége, de nehéz lesz az előzés, különösen akkor, ha ilyenek maradnak a pályaviszonyok” – nyilatkozta az időmérő után a mexikói.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Mindeközben Verstappen már idén 10. alkalommal szerzett pole-t, így a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek ismét védelmébe kellett vennie az idén teljesítménye miatt temérdek támadást kapó Pérezt.

    „Nyilvánvalóan pillanatnyilag nehéz magyarázatot találni a köztük lévő különbségre. Mentálisan ez egy nehéz játszma, mint ahogy minden más élsport is az. Ha pedig valakinek Max az ellenfele, az elképesztő nyomással jár, ami csak fokozatosan növekszik” – mondta Horner a Sky Sportsnak.

    „Tudjuk, hogy Checo mire képes, tudjuk róla, hogy egy remek versenyző, az időmérő pedig mindig is az Achilles-sarka volt. Az ilyen nehéz pillanatokban a támogatásunkra van szüksége, hogy holnap és vasárnap erősen térhessen vissza.”

  • Ezért szenvedett Sainz a katari időmérő edzésen

    Ezért szenvedett Sainz a katari időmérő edzésen

    Csalódást keltő kvalifikációt zárt Carlos Sainz a Katari Nagydíjon. A Ferrari spanyol pilótája nagy meglepetésre már a Q2-ben kiesett, és szerinte ebben több tényező is szerepet játszott.

    Sainz nagyon jó formában indította a szezon második felét, miután Monzában és Szingapúrban is pole-pozíciót tudott szerezni. Utóbbi helyszínen még a győzelmet is meg tudta szerezni egy zseniális taktikának köszönhetően, ami arra épült, hogy DRS-t adott Lando Norrisnak, aki így sikeres ki tudta védeni a mögötte frissebb gumikon érkező Mercedesek támadásait.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Azonban a spanyol jó sorozata 2 futamot élt meg, Szuzukában ugyanis már kikapott Charles Leclerc-től, és a mostani Katari Nagydíj sem alakul ideálisan a számára.

    „Már az elejétől fogva nagyon nehéz volt számomra az időmérő edzés – nyilatkozta a 2-szeres futamgyőztes a DAZN kamerái előtt a kiesését követően. – Hiányzott a jó ritmus, és még a gumikat is állandóan túlmelegítettem, miközben az első szabadedzésen semmi problémánk nem volt ezzel.”

    „Lehetetlen volt optimális tartományban tartani a gumikat az időmérőn, nem éreztem jól magam az autóban, és tapadásom sem igazán volt. Meg kell vizsgálnunk, miben javíthatunk szombatra, hogy a sprinten, majd utána a vasárnapi versenyen is újra játékban lehessünk. Ezen a pályán nagyon nehéz előzni, de mindent meg fogok tenni ennek érdekében.”

    Sainz és Sergio Pérez búcsúja a Q2 legvégén:

  • Hamilton ismét beszólt az FIA vezetőinek az időmérő után

    Hamilton ismét beszólt az FIA vezetőinek az időmérő után

    Lewis Hamilton újfent egy éles kritikát szegezett a FIA munkatársainak fejéhez. A Mercedes brit pilótája szerint a Katarhoz hasonló pályákon el kellene törölni a pályahatárokra vonatkozó szabályokat.

    A Katari Nagydíj időmérő edzését jövetően egy ideig még nem lehetett pontosan megállapítani a pontos végeredményt, mert számos pilóta veszítette el a négykerekes pályaelhagyás miatt. Hamilton többek között ennek is köszönhető a 3. rajthelyét, ugyanis többek között az előtte végző két McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri is erre a sorsra jutott.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Hamilton – aki végül nem szivárványos sisakban teljesítette az időmérő edzést – azonban az edzés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a pályahatárok használata nem helyes ezeken a helyszíneken, és Norrisnak most itt kellene lennie a top3-ban. A brit azért ragaszkodik ehhez az állásponthoz, mert szerinte az agresszív rázókövek már épp elég büntetést jelentenek azoknak, akik lesodródnak a pályáról.

    „Kifejezetten remeknek tartom az új rázóköveket – nyilatkozta Hamilton a katari pályáról, ami nemrégiben egy óriási felújításon esett át. – Már amikor tegnap rollerrel körbementem látszódott, hogy óriásiak [a rázókövek].”

    „Szerintem az a legnagyobb előnyük, hogy ha valaki túlhalad a legmagasabb pontján, akkor azzal időt veszít. Ezt a megoldást már évekkel ezelőtt alkalmaznia kellett volna az FIA-nak. Ezek a fajta rázókövek lehetővé teszi számunkra, hogy sokat tanuljunk, számos másik helyszínen is alkalmazhatnánk őket.”

    Nem a mostani futamon volt az első őrület a pályahatárok kapcsán. Az Osztrák Nagydíjon több, mint 1200 esetet kellett megvizsgálnia az FIA-nak. Végül 83 szabályszegést regisztráltak, ami miatt utólag 15 darab időbüntetést osztottak ki a vasárnapi futam leintését követően. Hamilton mellett még a pole-pozíciót megszerző Max Verstappennek is bejöttek a keményebb rázókövek, még a negatívumai ellenére is.

  • Stroll még Raikkönenen is túltett flegma nyilatkozatával (videó)

    Stroll még Raikkönenen is túltett flegma nyilatkozatával (videó)

    Jókorát lökött személyi edzőjén, majd jelesre vizsgázott flegmaságból az egyre mélyebb gödörbe kerülő Lance Stroll, miután Fernando Alonso a Katari Nagydíj időmérő edzésén is óriási különbséget vert rá.

    Lance Stroll az idén már sokadszor szenvedett komoly vereséget a kétszeres soanyol világbajnoktól időmérő edzésen, a kanadainál pedig a jelek szerint kezd eltörni valami (vagy már eltört), a Katari Nagydíj időmérője után ugyanis már a garázsban összetűzésbe keveredett a személyi edzőjével, majd a Sky Sports-nak igencsak flegma interjút adott.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Stroll a 17. helyen esett ki a Q1-ben, miközben Alonso a 3. helyen jutott tovább. A levezető körében egy szót sem szólt a rádióba, majd miután betolták a garázsba, dühösen eldobta a kormányt ahelyett, hogy odaadta volna az azt elvenni készülő szerelőnek. Henry Howe, Stroll személyi edzője ezután mutogatott valamit pilótájának, miután az kiszállt az autóból (úgy tűnt, mintha azt mutatná, hogy a garázs elején menjenek ki, és sétáljanak el a mérlegelésre, ahogyan az ilyenkor kötelező), de a kanadai ignorálta őt. Howe ezután utánament, a garázs hátuljánál pedig már csak annyi látszott, hogy Stroll idegesen lökött rajta egyet.

    A szóban forgó eset: