Címke: karrier

  • Hamilton: nem változtam meg, mióta itt vagyok az F1-ben

    Hamilton: nem változtam meg, mióta itt vagyok az F1-ben

    McLarennél töltött idejére tekintett vissza az F1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, azonban hiába formálta az az időszak, szerinte nem változott bemutatkozása óta.

    „Sokat tanultam ott, de még fiatal voltam, azóta bölcsebb lettem.” – kezdi a brit. – „Akkor megtanultam, mi válik be nekem.”

    „Úgy gondolták, egy pilótának adott tulajdonságokkal kell rendelkeznie, és adott módon helyezkednie. Azonban nem ez a helyzet, és az évek alatt megértettem, hogy ez nálam nem működik.”

    „Meg kellett találnom a saját utamat. Ez sokat segített, hogy ki tudjam magamból hozni a legjobbat. A McLarennél azt tettem, amit mondtak, mert fiatal voltam.”

    Bár versenyzőként sokat fejlődött első éve óta, emberként Hamilton nem tartja magát másnak, mint akkor.

    „Ugyanaz vagyok, aki a kezdetnél, csak több tapasztalattal. Ez a hullámhegyek és -völgyek miatt van, ami megerősíti az embert. Ez egy olyan folyamat, ami mindig folytatódik.”

    „Az elmúlt 15 év többet tanított nekem, mint az egész addigi életem. Hogyan éljem az életem, és hozzak létre munka- és emberi kapcsolatokat. Nem változtam, ugyanaz vagyok, és folyamatosan csak több leszek.”

  • Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Robert Kubica még nem biztos azzal kapcsolatban, mi lesz a következő lépése a karrierje során. Több szerepét is rendezni kell majd jövőre.

    A lengyel 2019-ben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe, de egy év után távoznia kellett. Idén az Alfa Romeo tesztpilótájaként kapott szerepet, és emellett a DTM-ben is versenyez. Bár ott voltak nehézségei, a legutóbbi futamon megszerezte első dobogóját.

    Arról, mihez kezd majd jövőre, ennyit mondott:

    „Nehéz kérdés. A DTM most változáson megy keresztül, de még így is magas lesz a szint, remélem, ez így is marad. Nekem még muszáj összevetnem, milyen lehetőségeim vannak, és mit szeretnék csinálni.”

    „Várnunk kell ehhez egy kicsit, mivel a vírus eltolt mindent, így nekünk is kell még idő, hogy döntést hozzunk.”

    Kubica csaknem tíz évet várt a visszatérésre, a sorozat ezalatt pedig jócskán megváltozott.

    „A legnagyobb változás talán az időmérő és a verseny közötti különbség. A múltban nem volt, nyomhattuk mindig. Az autó 130 kilóval könnyebb volt, kevesebb üzemanyaggal, nem az egész versenyre kellett tankolni.”

    „Most, néha azzal lehet gyorsabban a célba érni, ha lassabban megy az ember, bármily paradoxnak tűnik. Jobban vissza kell fogni magunkat, ami természetellenes.”

    „A többi sorozatban igyekszel kihozni mindenből, míg a Forma-1-ben néha egy kicsit kevesebb jobb eredményre vezet.”

  • Jordan megnevezte a leglustább Forma-1-es versenyzőt!

    Jordan megnevezte a leglustább Forma-1-es versenyzőt!

    Eddie Jordan csapatfőnökként számtalan versenyzővel dolgozott együtt a karrierje során. Olyan magas kvalitású pilótákkal, mint Ayrton Senna vagy Michael Schumahcer, de olyan pilóták is akadtak, akik csak egyetlen versenyre ugrottak be a csapatához.   Azonban Eddie Irvine személyében egy olyan versenyzőt talált, akit lehetetlenség volt irányítani.

    Mielőtt Irvine a Ferrarihoz szerződött volna Michael Schumacher mellé, a Jordan csapatában pallérozódott 1993-tól egészen az 1995-ös szezon végéig. Az északír versenyzőnek pedig még a világbajnoki cím is majdnem összejött az 1999-es évadba, azonban a Japán Nagydíjon Mika Häkkinen elhappolta előle a bajnoki koronát.

    Azonban Irvineról tudni érdemes, hogy világ életében lusta és makacs volt. Az egykori csapatfőnöke nemrégiben pedig az „Off the Ball” nevű podcastban mesélt el pár érdekes történetet az északír versenyzőről.

    „Eddie Irvinenak nem tudtad megmondani, hogy mit csináljon. Egész nap csak az apartmanjában ült. Ő minden idők leglustább versenyzője, nem kérdés. Ez azonban elég szomorú, ugyanis könnyen világbajnok lehetett volna belőle.

    „Ez volt az ő stílusa. Egy srác volt egy éjszakai szórakozóhelyről, aki szinte egész nap csak aludt és csak nagyon későn kelt fel. Annak idején még egy személyi edzőt is felbéreltem neki, hogy minden egyes nap hajtsa le őt futni Oxford utcáira,” – mesélte Jordan.

    Még Jordan sincs tisztában vele, hogy a felbérelt edző vajon segített Irvinenak vagy sem. „Gyakran gondolkodtam azon, hogy vajon felkelt-e már vagy már hazament-e egyáltalán a szórakozóhelyről. Jó volt vele dolgozni, de ugyanakkor rendkívül frusztráló is.”

    Irvine soha nem szeretett edzeni, azonban nem is volt rá komolyabb szüksége. Ugyan Jordan szinte csak rosszat mondott róla a podcastban, azonban a képességeit elismeri az ír versenyzőnek. Jordan szerint Irvine volt az egyik legokosabb és legélesebb versenyző, akivel pályafutása során dolgozott.

    Ugyan nem lett világbajnok 1999-ben, Irvinenak négy győzelmet és számos dobogós helyezést sikerült megszerezni a Ferrarinál. Az évad végén távozott az olasz istállótól és a Jaguárhoz szerződött, ahonnan a 2002-es szezon végén vonult vissza.

  • A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    Ha már évek óta fanatikus szurkolóként követed figyelemmel a Forma-1 eseményeit, akkor már biztosan láthattad a Red Bull pitwallját. Ha nem, akkor is biztosan hallhattad már őt a csapatrádiós beszélgetések során: Gianpiero Lambiaseról van szó, aki Max Verstappen versenymérnökeként dolgozik a Bikáknál.

    Az olasz szakembernek az a feladata a versenyek során, hogy közölje a z információkat a holland versenyzővel, legyen az egy szabadedzés vagy verseny. Lambiesenak rendkívül fontos szerepe van Verstappen teljesítményében, ugyanis a holland autójának telemetriai adatainak tudatában akár vezetéstechnikai tanácsokat is adhat a versenyzőnek a futam közben. Ez lehet akár a kanyarbemeneti tempó növelése, csökkentése vagy hogy az adott kanyart próbálja meg eggyel magasabb vagy alacsonyabb fokozatban bevenni.

    Verstappen nagyon jól kijön a versenymérnökével – aki rendkívül jól végzi a munkáját. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy a hétszeres futamgyőztes Verstappen már a 2016-os érkezése óta az olasz szakemberrel dolgozik együtt.

    A tény – miszerint Lambiese egy zseniális szakember – már az előző munkaadójánál tisztán megmutatkozott. Az olasz 2005-ben kezdte meg a karrierjét a száguldó cirkuszban a Jordan csapatánál, ahol tíz szezont húzott le. Megtapasztalta a csapat összes névváltozását a Midlandtől kezdve, a Spykeren át, egészen a Force Indiáig.

    2010-ben Vitantonio Liuzzi versenymérnöke lett a Force Indiánál, és amikor az olasz pilóta távozott a csapattól, Paul di Restával kezdett el együtt dolgozni. A brit versenyzővel egészen 2014-ig dolgozott, amíg Sergio Pérez át nem vette di Resta helyét a csapatnál. Lambiase mindössze egy évet dolgozott együtt a mexikóival, amikor lecsapott rá az egyik élcsapat.

    Ez az élcsapat pedig a Red Bull volt, ahol szintén versenymérnökként alkalmazták Lambieset. Danyiil Kvyat rádiókommunikációjában vélhettük felfedezni a hangját egészen a 2016-os Spanyol Nagydíjig, amikor ugyanis Verstappen átvette az orosz helyét az energiaitalos istállónál.

    Habár Christian Horner szerint az olasz versenymérnök eléggé érzelmes típus, a rádióban ez egyáltalán nem létszik meg, ugyanis mindig a lehető legrövidebb módon tudatja Verstappennel a tudnivalókat.

    A hollandról pedig köztudott, hogy nem egy szószátyár a rádión, és Lambiase pontos, rövid válaszaira ő is csak pár szóban szokott válaszolni. Kettejük kapcsolata csak még erősebb lehet, ugyanis mindketten fiatalok és mivel Verstappen további évekre kötelezte el magát a Red Bullnál, ezért még biztosan együtt fogjuk látni őket egy ideig.

  • Vettel: A pénz képes elrontani az embereket

    Vettel: A pénz képes elrontani az embereket

    A Ferrari Forma-1-es versenyzője, Sebastian Vettel elárulta, hogy az új ferraris szerződésének tárgyalásai során nem a pénz lesz az elsődleges tényező.

    Amíg a tavalyi szezonban érkező Charles Leclerc már hosszú távú szerződéssel rendelkezik, addig a négyszeres világbajnok csapattársának a jövője korán sem olyan biztos az olasz istállónál. A német pilóta szerződése ugyanis le fog járni a 2020-as szezon végeztével.

    Vettel – aki még 2015-ben csatlakozott a Maranellóiakhoz – már állítólag tárgyal a Ferrarival az új szerződéséről. Az olaszok csapatfőnöke, Mattia Bniotto már a februári teszteken azt nyilatkozta, hogy előbb vagy utóbb, de sikerül majd megegyezniük Vettellel.

    A négyszeres világbajnok egy exkluzív interjú során mondta el, hogy az az új szerződésében nem a pénz mennyisége lesz a legfontosabb számára.

    „Ez attól függ, hogy szerinted mi fontos, mi vezet téged,” – véli a négyszeres bajnok.

    „Ha a pénz motivál, akkor akár nagyon messzire eljuthatsz és sikeres is lehetsz. Rendkívül sok ilyen sportoló és üzletember van a világban, akiket a pénz éltet. Az igazi kérdés csak az, hogy az emberek képesek-e egyszer megelégedni a pénzükkel, és ez nem csak a Forma-1-re vonatkozik.

    „Nyilvánvalóan az F1 hasonlít egy cirkuszhoz, egy picit elrontott cirkusz. Ezt azért mondom, mert ez egy olyan sportág, ami teli van pénzzel és ez képes elrontani az embereket. Azonban a kérdés az, mint már mondtam, hogy egy idő után képes leszel-e beérni a pénzzel, amit megszereztél.”

    Vettel – aki július 3-án fogja betölteni 33. születésnapját – hozzátette, hogy már a Forma-1 utáni életéről is elkezdett gondolkodni. A német nem zárja ki, hogy akár egy másik bajnokságban is kipróbálhatja magát a jövőben a Forma-1-es kívül, ahol már a 2007-es szezon óta jelen van.

    „Ha realista leszek, tíz éven belül vissza fogok vonulni,” – ismerte el a Ferrari németje. „Szóval szerintem ez egy olyan dolog, amiről természetes, hogy az emberek egy időt követően elkezdenek gondolkodni.

    „Rendkívül szerencsének mondhatom magam, hogy ebben a helyzetben vagyok, ugyanis a visszavonulásomat követően is számos új dolgot próbálhatok ki. Talán egy másik szériában is versenyezhetnék, vagy valami teljes másba belefogni. Vannak ötleteim, azonban még nem hoztam komolyabb döntést ezzel kapcsolatban,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres világbajnok.

  • Alonso: Hazugságok terjedtek el a Forma-1-es karrierem kapcsán

    Alonso: Hazugságok terjedtek el a Forma-1-es karrierem kapcsán

    Fernando Alonso úgy érzi, hogy „hazugságok” terjedtek el a Forma-1-es karrierje kapcsán, beleértve a 2012-es Brazil Nagydíjon történő események sorozatát, amikor a spanyol sokkoló tekintetét mutatta a kamera, miután elbukta a világbajnoki címet Sebastian Vettell-lel szemben.

    Azon a bizonyos interlagosi versenyen Alonso annak ellenére veszítette el a bajnokságot az akkor még Red Bull pilótával szemben, hogy Vettel a verseny első körében Bruno Sennával ütközött össze, visszaesett a mezőny végére és még az autója is megsérült. A német azonban nem adta fel és egészen a hatodik helyig sikerült felzárkóznia, ezzel három ponttal megelőzve spanyol riválisát a végelszámolásnál.

    Alonso az F1Racing-nek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy a teóriák – miszerint azon a bizonyos napon le volt sokkolva vagy szomorú volt – mind hamisak. A spanyol elmondta, hogy a verseny utáni ceremónián sokkal inkább Felipe Massára koncentrált, aki a hazai versenyén a harmadik helyen végzett Alonso és a győztes Jenson Button mögött és mindent megtett, hogy a csapattársa az olasz istállóval is felérjen a csúcsra.

    „Hazugságok terjednek a karrierem kapcsán és olyan dolgok, amik egyáltalán nem igazak,” – jelentette ki a kétszeres világbajnok. „Kiszálltam az autóból és Felipéhez mentem, aki valamilyen okból fogva nem volt képes abbahagyni a sírást. A szerelőivel és a feleségével volt, én pedig ott álltam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben van vele.

    „A történet pedig – hogy szomorú és letört voltam – szintén nem igaz. Nem igazán érdekelt az egész, csak meg akartam ölelni Felipét.”

    Alonso hozzátette, hogy olyan történeteket is hallott, miszerint önzőként viselkedett a karrierje során. A Ferrari egykori pilótájának elmondása szerint azonban a Ferrarinál és a többi csapatánál is osztozott a prémiumán a szerelőivel.

    „Azt gondoltam, hogy ha felkerülök a dobogóra vagy nyerek egy versenyt, az nem csak az én, hanem a csapat érdeme is,” – tette hozzá a spanyol, aki nemrégiben teljesítette első Dakar Rally-ját. „Szóval, ha nyertem 30.000 dollárt, akkor azt szétosztottuk csapaton belül.

    „Amikor csatlakoztam a projekthez, 100 százalékig elköteleztem magam a csapattal és a szerelőkkel és ők ezt nagyra értékelték. Az utolsó dolog lett volna, hogy bármikor is önző módon viselkedjek. Nem tudom miért mondják ezt, talán azért, mert jobban teljesítettem a csapattársaimnál? Emiatt pedig nem fogok bocsánatot kérni.”

  • Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Esteban Ocon elmondta, hogy biztos benne, hogy ő és a Mercedes fognak még találkozni a közel jövőben. A francia pilóta a tavalyi szezonban a brackleyi istálló tartalék és fejlesztő pilótája volt, azonban az idei szezonban már egy másik konstruktőr, a Renault színeiben fog visszatérni a száguldó cirkusz mezőnyébe egy év kihagyást követően.

    A fiatal francia a 2015-ös szezon óta tagja a Mercedes pilótaakadémiájának, ami lehetővé tette számára, hogy a GP3-as bajnoki címét követően már 2016-ban bemutatkozhasson az autosport királykategóriájában az egykori Manor istálló versenyzőjeként. 2017-ben és 2018-ban pedig a Force India – aminek most már Racing Point a neve – csapatát erősítette, azonban Lance Stroll érkezése miatt elvesztette az ülését és nem volt képes máshol helyet találni, ami miatt egy évet a parkolópályán kellett töltenie.

    Ocon hiába pályázott jó eséllyel a Mercedes egyik ülésére, a brackleyi istálló továbbra is ragaszkodik a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas pároshoz, ami miatt a franciának más opciók után kellett néznie. A 23 éves francia elmondta, hogy a Renault-s szerződése előtt nagyon közel járt ahhoz, hogy ő legyen a regnáló brit csapattársa az Ezüst Nyilaknál. A Renault leendő versenyzője azt is hozzátette, hogy nem zárja ki, hogy egyszer még visszatérhet a német márkához.

    „Nagyon közel,” – mondta Ocon a mercedeses ülésről az ESPN-nek adott interjújában. „Még az utolsó pillanatokban is folytak a tárgyalások. Azonban ennek már vége és az előttem álló dolgokra kell koncentrálnom.

    „Nem hiszem, hogy bele akarok menni a részletekbe. Talán, ha megkérdezed Totot (Wolff), akkor. Azt hiszem, hogy ő hozta meg ezt a döntést és erről több információval tudna szolgálni nektek, mint én. Elmagyarázta nekem a döntését, azonban a legfőbb ok az volt, hogy még fiatal vagyok és bőven van még időm.

    „Még mindig a Mercedes támogat engem, ami jelentősen eltér a jelenlegi csapatomtól. Azonban még hosszú út áll előttem a Forma-1-ben és bízom benne, hogy még látjuk majd egymást a Mercedesszel. Amúgy sem vagyunk valami messze a Paddockban egymástól.”

    Oconnak a 2021-es szezon végéig van szerződése a francia istállóval, ahol Daniel Ricciardo csapattársaként fog versenyezni. Az enstoneiaknak az lesz a célja az idei szezonban is, hogy végre valahára visszatérjenek az élmezőnybe.

  • Hülkenberg nem zárja ki, hogy egy nap visszatér majd a Forma-1-be

    Hülkenberg nem zárja ki, hogy egy nap visszatér majd a Forma-1-be

    Nico Hülkenberg nem zárja ki, hogy egy szép napon újra tagja lesz majd a Forma-1-es mezőnynek.

    A német még 2010-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban a Williams csapatának színében Rubens Barichello csapattársaként, azonban a következő szezont ki kellett ülnie a Force India fejlesztő és tartalék pilótájaként. A 2012-es szezontól pedig visszatérhetett a Force Indiának köszönhetően, akik a 2011-es év végén megváltak Adrian Sutiltól és a helyére a németet ültették.

    A 2013-as sauberes kitérőjét követően Hülkenberg visszatért a Force Indiához, ahol egészen a 2016-os szezon végéig versenyzett. A 2017-es évtől kezdve pedig egy gyári csapat, egészen pontosan a Renault versenyzője volt az idei szezon végéig, ugyanis Esteban Ocon érkezése miatt kiszorult a francia istállótól és így a Forma-1-ből is, ugyanis nem volt képes ülést találnia magának egy másik csapatnál.

    A német honfitársa, Sebastian Vettel többször is kifejezte nem tetszését az üggyel kapcsolatban, ugyanis a négyszeres bajnok szerint a mai Forma-1 sokkal inkább a pilóták pénzéről szól, sem mint a puszta tehetségről. „Jó érzés hasonló dolgokat hallani a versenyzőtársaidtól,” – idézi a német szavait a DPA.

    A 32 éves pilóta azt is elmondta, hogy egyáltalán nem szomorú és kétségbeesett a történtek miatt. Hülkenberg azt is elismerte, hogy valószínűleg az idei szezon lesz az első olyan év gyerekkora óta, amikor egyáltalán nem fog versenyezni.

    „Jelen pillanatban nem olyan nehéz, mint amire korábban számítottam,” – ismerte el Hülkenberg, aki ugyan dobogós helyezést nem tudott szerezni F1-es pályafutása során, azonban egy pole pozíció mégis van a neve mellett. „Talán tíz év aktív versenyzést követően azt mondanom, hogy jó érzés egy kis szünetet tartani. Ki tudja, hogy mi lesz majd mindezek után.”

    Valójában Hülkenberg arra akart kilyukadni, hogy egyáltalán nem tartja rossznak az esélyeit egy lehetséges F1-es visszatérésre a jövőben. „Jelen pillanatban az a biztos, hogy 2020-ban nem leszek ott a Forma-1-es mezőnyben. A jövőre nézve még semmi konkrétum nincs, azonban mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk az adódó lehetőségeket. Vannak olyan dolgok is azonban, amikre egyáltalán nem vagyok rá hatással.”

  • Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Esteban Ocon része volt a Mercedes tervének, miszerint a francia pilóta átveszi a gyengélkedő Valtteri Bottas helyét a csapatnál, aki immáron harmadjára volt képtelen felvenni a kesztyűt csapattársa, Lewis Hamiltonnal szemben. Azonban a brackleyi istálló ennek ellenére kitartott a finn mellett, így Oconnak egy másik lehetőség után kellett néznie, amit végül a Renaultnál talált meg.

    A Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy rendkívül nehéz döntés volt elengedi Ocont, azonban nem ültethették volna be Hamilton mellé őt, így pedig nem volt másik opció. „Hagyni Ocont versenyezni Hamilton mellett, aki már hét éve itt van nálunk és jelen pillanatban a karrierje csúcsán van, nem lett volna helyes döntés,” – mondta Wolff. „Különösen úgy, hogy parkolópályára került egy év erejéig.

    „Az izgalmasabb változatot is kipróbálhattuk volna, ugyanis Esteban újoncként jó teljesítményt nyújtott 2018-ban. Azonban csupán egy olyan újonc volt a Forma-1 történetében, aki már az első évében fel tudta venni a versenyt a kétszeres világbajnok csapattársával és ez az újonc nem volt más, mint maga Lewis (A 2007-es szezonban Fernando Alonso ellen a McLarennél). Rajta kívül az összes zöldfülűnek időre volt szüksége. Nem akartuk kockára tenni a jövőjét.”

    Rendkívül érdekes lesz majd a helyzet, amikor Hamilton szögre fogja akasztani a bukósisakját, ugyanis a Mercedesnek több opciója is lesz majd. Az egyik pont Ocon lesz, azonban a másik oldalon George Russell is ott van, aki szintén legalább akkor tehetség, mint a francia fiatal. Máskülönben jó lesz látni újra egy francia tehetséget a Forma-1-ben, érdemes lesz majd figyelni őt a 2020-as szezon során.

  • Bottas: Ha úgy teljesítettem volna, mint tavaly, már nem lennék a Mercedesnél

    Bottas: Ha úgy teljesítettem volna, mint tavaly, már nem lennék a Mercedesnél

    Valtteri Bottas gyanítja, hogyha megismételte volna a 2018-as teljesítményét, akkor elveszítette volna az ülését a Mercedesnél. A finn azonban ehelyett újra megszerette a versenyzést, amiből még a tavalyi évben ábrándult ki valamilyen mértékben.

    A Mercedes finn pilótája a tavalyi szezonban egyszer sem tudott a dobogó legfelső fokán ünnepelni, miközben Lewis Hamiltonnak sikerült megnyernie ötödik világbajnoki címét. Azonban a finnek sikerült összekapnia magát az idei szezonra és négy versenyt is meg tudott nyerni, valamint sikerült megszereznie a második helyet az egyéni pontversenyben a csapattársa mögött, akinek sikerült megvédenie a címét.

    A brackleyi istálló a nyári szünete alatt döntötte el, hogy Bottas vagy Esteban Ocon legyen Hamilton csapattársa 2020-ban. A Mercedes vezetősége végül a finn mellett döntött, azonban Ocon sem maradt hoppon, ugyanis a francia pilóta a Renault versenyzőjeként fog visszatérni a száguldó cirkusz mezőnyébe.

    Bottas a Motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy az idei szezonban mutatott fejlődése rendkívül fontos volt a karrierje és a mentális egészsége szempontjából is. „Ha a 2018-as szezont megismételtem volna, akkor a csapat biztos nem hosszabbított volna velem,” – mondta Bottas. „Így működik a Forma-1.

    „Ez rendkívül fontos nekem és az általános jólétemnek is. Idén sokkal több mókában volt részem a versenyhétvégék között, újra szerelmes lettem a sportba, ugyanis az elmúlt években ez a szerelem valamilyen szinten megkopott. Élvezem a vezetést és ez egy nagyon fontos szezon volt a számomra. Most már elmondhatom, hogy egy újabb évet lehetek a Mercedesnél és remélhetőleg a következő években is náluk folytathatom majd a karrierem.”

    Az idei 21 versenyből Bottas 15 alkalommal állhatott fel a pódium valamely fokára. Ez a szám akár még nagyobb is lehetett volna, ha Hockenheimben nem töri össze az autóját vagy Brazíliában nem lett volna motorhibája, ami az Abu Dhabi Nagydíjra is hatással volt a rajtbüntetés miatt.

    „Teljesen más beállítottsággal versenyzek, mint tavaly. Számoltam a napokat, hogy mikor lesz vége a szezonnak, hogy frissen, tiszta lappal kezdhessem meg a szezont.”

    Bottas tevékenységei, hogy erősebben térjen vissza 2019-re, vezettek a „Bottas 2.0” kommentekhez. Ezt különösen az Ausztrál Nagydíjon lehetett látni, amikor érinthetetlen volt. Habár a motorhibája miatt nem tudott jó eredményeket elérni Brazíliában és Abu Dhabiban, Bottas szerint a szezon utolsó versenyei jó alaphangot adtak számára a következő szezonra.

    „Így sokkal jobb és egyszerűbb lesz majd elkezdeni a szezont,” – véli a finn. „Szerintem fontosak a jó eredmények és nem csak az év végén. Ez nem feltétlenül szükséges, mert még egy gyenge szezont követően is kezdhetsz majd erősen a következőben.”