Charles Leclerc egy hajmeresztő ajándékot tervezett adni Max Verstappen számára. A monacói azonban végül meggondolta magát és nem adta oda a holland riválisának szánt lila színű kazoot.
Leclerc nemrégiben egy, a Forma-1 hivatalos játéka által szponzorált videóban csillogtatta meg kazoo tehetségét a wtf1.com egyik munkatársának, Matthew Gallaghernek. Az egyik később közzétett videóban pedig kiderült, hogy az 5-szörös futamgyőztes Ferrari versenyző elfelejtett ajándékot venni Verstappen számára.
Történt ugyanis, hogy a monacói fiatal a karácsonyi húzás során pont a legnagyobb riválisát húzta ki. Emiatt kért is egy lila színű kazoot, amit azonban nem adott oda a kétszeres világbajnoknak. Ez a Forma-1 hivatalos oldala által közétett videóban derült ki, ahol Verstappen egy, a Forma-1 hivatalos játékának idei kiadását kapta meg egy olyan borítóképpel, ahol csakis kizárólag Leclerc szerepel.
Karácsonyig még több, mint egy hónap van hátra, azonban ez már az ajándékok beszerzésének (vagy elkészítésének) az ideje. Főleg, ha esetleg külföldről rendelünk, és főleg, ha nem akarunk december 24-én agyvérzést kapni, és a plázák tömegében rohangálni, miközben tippünk sincs, mit ajándékozzunk szeretteinknek.
Minden témában nem tudok segíteni, de ha Forma-1 rajongónak keresel ajándékot (vagy esetleg magadnak), akkor most íme pár tipp!
Olyasmiket gyűjtöttem össze, amik nem a „tucat” F1-es relikviák, kicsit extrábbak, egyedibbek, ritkábbak.
Fontos megjegyezni, hogy egyáltalán nem szponzorált tartalomról van most szó. A felsorolt termékek, webshopok mindegyike olyan, ahonnan már jómagam is vásároltam, vagy magamnak, vagy másnak ajándékba. Mind tesztelt ötlet tehát.
THE GEEKY FORGE
Az egyszerű, hétköznapi ruhákat is könnyedén egyedivé lehet varázsolni pár kitűzővel. Egy Forma-1 rajongó pedig örömmel dob fel egy unalmas pólót, egy farmerdzsekit, egy hátizsákot, vagy akármit Forma-1-es kitűzőkkel, melyeket kedvencei inspiráltak. A The Geeky Forge tartós, minőségi, zománcból készült F1-es kitűzőket és kulcstartókat kínál.
Fotó: Tajthi Andrea
Fotó: Tajthi Andrea
Fotó: Tajthi Andrea
GRAHAM HILL COSMETICS
Graham Hill 1962 és 1968 Forma-1-es világbajnoka, 1966 Indy 500 és 1972 Le Mans győztese, Damon Hill édesapja. A legendás versenyző híres volt kiváló humoráról, valamint igazi angol eleganciájáról. Kora férfiideálja volt, és adott is a megjelenésére.
Személyiségének ez az oldala kozmetikumok formájában tért vissza, értelemszerűen kifejezetten férfiak számára.
A német Hans Conzen Kosmetik GmbH Hill előtt tisztelegve, a modern kor gentlemanjei számára alkotott kozmetikai márkát.
A flakonok és dobozok dizájnja egyszerű és letisztult, és megjelenik rajta a Graham és Damon Hill sisakjáról ismerős evezőlapátok mintája. A termékek fantázianevei pedig Indianapolis, LeMans, Monaco és Silverstone kanyarjainak neveit viselik. A kínálatban találhatók samponok, tusfürdők, hajformázók, borotválkozás utáni termékek, és arcápolók. A teljes repertoár a www.grahamhill-cosmetics.com oldalon érhető el, de néhány termék elérhető magyar nyelvű webshopból is, ehhez klikkelj ide!
Fotó: Tajthi Andrea
Fotó: Tajthi Andrea
Fotó: Tajthi Andrea
HEEL TREAD
Mondhatni tipikus és közhelyes zoknit ajándékozni karácsonyra, de ha egy F1 rajongót ilyen zoknival lepsz meg, bizonyára nem fog megsértődni! Főleg, mivel mostanában kifejezetten divat színes, mintás zoknit hordani. A HEEL TREAD olyan zoknikat készít, melyek mintáját autók, versenyautók (F1-esek, rali autók, stb) inspirálták, és bár némelyiken felirat sincs, olyan ügyesen játszanak a színekkel és formákkal, hogy simán felismerhető, miről is van szó. Autós témán túl egyébként motoros és repülős tematikájú zoknikat is találtok.
Fotó: Tajthi Andrea
Fotó: Tajthi Andrea
RETRO GP
A Retro GP már nem aktív versenyzők és csapatok inspirálta termékeket kínál, leginkább pólókat. Van itt többek között Jordan, Minardi, Arrows, Ligier, vagy épp Brawn GP is. Ezen kívül ők a hivatalos Hesketh Racing relikviákat forgalmazó cég is. A Hesketh termékek skálája igen széles: a pólókon és ingeken kívül van többek között sör, sörös pohár, bögre, sapka, plüss maci, lámpa, és karóra is.
Fotó: Tajthi Andrea
LEGO
A LEGO-ból nem lehet kinőni, így minden korosztálynak ideális ajándék lehet. Ráadásul valószínűleg nincs olyan autósport-, vagy autó rajongó, aki ne örülne egy LEGO autónak! A LEGO Technic és Speed Champions kategóriáiba megannyi sport- és versenyautó található F1-es McLarentől és Mercedestől kezdve, Formula E autón át új és retro sportautókig.
Fotó: Tajthi Andrea
+1: „Hibás” F1-es póló
Lehet, hogy már nem elérhető a boltokban, ezért lett ez „csak” +1 kategória, de a H&M előállt egy F1-es pólóval. Eredeti F1-es címkével, azonban picit hibásan. A felirat szerint a póló az idei Brit Nagydíjra készült, azonban a rajta látható pályarajz közel sem Silverstone… Lehet, hogy emiatt kötöttek ki ezek a darabok végül egy fast fashion üzletláncban? Mindenesetre ha arra jártok, legyetek szemfülesek! 😉
Fotó: Tajthi AndreaFotó: Tajthi Andrea
Mindezeken kívül ajánljuk még az F1 csapatok, versenyzők hivatalos webshopjait, melyek többségében nem csak a szokásos póló-pulcsi-sapka trió található, hanem sok minden más is. Személyes kedvencem egyébként a Günther Steineres póló kínálat. 😀
A karácsony közeledtével a versenyzők is megajándékozták egymást az idei utolsó, Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően. Fernando Alonso pedig Daniel Ricciardót húzta és nem akármilyen ajándékkal lepte meg.
Az ausztrál az elmúlt egy-két évben különböző fogadásokat kötött csapatfőnökeivel, ha bizonyos sikereket ér el. Cyril Abiteboullal például egy tetoválásban fogadott, amit a francia pont nemrég teljesített, miután Ricciardo tavaly sikeresen dobogóra állt a Renault-val.
Így tehát adta magát, hogy Alonso többek között ideiglenes tetoválásokat ajándékoz neki, mely a saját arcát ábrázolja.
„Fernandótól a titkos mikulás alkalmából most kaptam egy szép üveg vörösbort, és néhány ideiglenes Fernando-tetoválást. Gyönyörű” – mondta Ricciardo nevetve a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Ennek alkalmával mutogatta is a tetoválást, merthogy rögtön fel is rakta azt felkarjára. Még azt is megnézte, hogy ha befeszít, hogyan változik Alonso arca: „Igen, kicsit változik, részletgazdagabbnak tűnik.”
A két versenyző későbbi találkozásakor is ez volt még a téma, majd Ricciardo észrevette, hogy Alonso is viseli saját magát az alkarján. A kétszeres világbajnok így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Nehéz döntés, amikor Danielnek kell valamit adnod, így úgy döntöttem, megcsinálom az arcom tetoválásként „a terv” [El Plan] felirattal, amiről egész évben beszéltünk. Ennek a tetkós dolognak volt értelme az ő esetében.”
Még korainak tűnhet a karácsonyi ajándékokkal foglalkozni, azonban listánk exkluzívjai külföldi termékek, így számoltunk azzal, hogy ha valakinek meghozzuk a kedvét, annak még karácsony előtt megérkezhessen, amit szeretne.
6+1 olyan márkát/manufaktúrát mutatunk be nektek, mely olyan Forma-1-es relikviákat, ajándékokat készítenek, melyek nem szokványosak, melyek nem találhatók meg bármelyik F1-es shopban. Ezek közül 6 brit cég, egy pedig német. Ennek tükrében rögtön linkelünk is nektek ITT tájékoztatót arról, hogy miként lehet mostanság az Egyesült Királyságból rendelni, illetve mikor és mennyi vámot kell fizetni.
Amit még fontos megjegyezni, hogy az alábbi lista saját gyűjtés, nem szponzorált, majdnem mindegyik helyről rendeltünk is már, sima vásárlóként.
Nézzük hát az ajándékötleteket!
HEEL TREAD
Mondhatni tipikus és közhelyes zoknit ajándékozni karácsonyra, de ha egy F1 rajongót ilyen zoknival lepsz meg, bizonyára nem fog megsértődni! Főleg, mert mostanában kifejezetten divat lett színes, mintás zoknit hordani. A HEEL TREAD olyan zoknikat készít, melyek mintáját autók, versenyautók (F1-esek, rali autók, stb) inspirálták, és bár némelyiken felirat sincs, olyan ügyesen játszanak a színekkel és formákkal, hogy simán felismerhető, miről is van szó. Autós témán túl egyébként motoros és repülős tematikájú zoknikat is találtok. www.heeltread.com
Racing Chocs
Ki ne szeretné az édességet? Oké, biztosan akad azért ilyen ember is, de megkockáztatjuk, hogy ha Forma-1 rajongóról van szó, akkor ezeknek a csokiknak biztosan nem tud ellenállni! A Racing Chocs egy brit családi vállalkozás, akik F1 témájú csokikat, bonbonokat készítenek, leginkább sisak formájúakat, melyeket olyanra is dekorálnak, mint amilyenek a versenyzők sisakjai. Aki kedvet kapott, annak érdemes sietnie, mert a legfrissebb bejegyzésük szerint már csak a mai napon (nov. 5.) lehet rendelni, utána már decemberig nem. (De el is raktározhatjátok az ajándék ötletet későbbre, születésnapra, Valentin-napra, stb.) www.racingchocs.com
Retro GP
A Retro GP már nem aktív versenyzők és csapatok inspirálta termékeket kínál, leginkább pólókat. Van itt többek között Jordan, Minardi, Arrows, Ligier, vagy épp Brawn GP is. Ezen kívül ők a hivatalos Hesketh Racing relikviákat forgalmazó cég is. A Hesketh termékek skálája igen széles. A pólókon és ingeken kívül van sör, sörös pohár, bögre, sapka, plüss maci, lámpa, és karóra is. www.retrogp.com
Box Box Box
A Box Box Box kínálatában is akad pár ruhanemű, azonban náluk a legegyedibb termék az ún. tea towel, ami amolyan konyharuha-féle, de akár kisebb terítőként, vagy egyszerű dekorációkánt is tud funkcionálni. Érdekessége pedig az, hogy F1-es versenynaptár díszíti. Egyelőre a 2021-es látható a kínálatukban, de feltételezhetően lesz 2022-es is.
Ami viszont már biztosan kapható, az a 2022-es asztali naptárjuk, mely szokatlan, egyedi kivitelezésű, és kiváló Cahier fotók díszítik. www.boxboxbox.co
House of Alyssa Smith
Alyssa Smith egy fiatal brit vállalkozó, aki ezüstékszerek készítésével foglalkozik, ezen belül van egy komoly motorsportos kollekciója is! Korábban interjút is készítettünk Alyssával, ezt ITT olvashatjátok. Találhattok itt medálokat, komplett nyakláncokat, fülbevalókat, karkötő charmokat, méghozzá autósportos témában. Versenypálya sziluettek, sisakok, rajtszámok, autó, kockás zászló, stb. www.houseofalyssasmith.com
GRAHAM HILL Cosmetics
És itt a ráadás! Ezt gondolhatnánk a leginkább britnek, de a cég valójában német. A Hans Conzen Kosmetik GmbH egy márkájáról van szó, melynek neve: GRAHAM HILL Cosmetics.
Mint ismert, Graham Hill, kétszeres F1-es világbajnok, tipikus – semmiképp sem pejoratív értelemben – angol volt, akinek megnyerő jelleme és rendkívül igényes megjelenése volt. Haja, barkója és bajsza igazán karakteressé tette. Ő inspirálta ezt a kimondottan férfiaknak, modern gentlemaneknek szánt kozmetikai márkát, mely szakállápoló, hajápoló termékeket kínál. A letisztult, elegáns flakonokba töltött termékek érdekessége, hogy megjelenik rajta a Graham és Damon Hill sisakjáról ismerős evezőlapátok mintája.
A termékek fantázianeveit pedig F1-es versenypályák kanyarjainak nevei adják. www.grahamhill-cosmetics.com
A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot meglepte, hogy az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton részt vett egy teszten, ahol motorokat próbálhatott ki.
Az osztrák csapafőnök elmondta, hogy nem tudott arról, hogy Hamilton egy Yamaha R4-es motort tesztelt a jerezi aszfaltcsíkon december 1-én. A brit klasszis két Superbike legenda, Michael Van der Mark és Alex Lowes mellett motorozhatott. Hamilton nagyon élvezte a tesztet és elmondta, hogy gyakrabban kéne két keréken furikáznia.
Wolff a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Hamilton tesztjével kapcsolatban: „Amint elterjedt a hír, azonnal megpróbáltam beszélni vele. Szóval felhívtam az egyik ott tevékenykedő versenymérnököt. Ő elmondta, hogy mindhárman teszteltek, de már befejezték a körözést addigra”
Azonban Hamilton a teszt során könnyebb sérüléseket szenvedett. Amikor Van der Markot kérdezték az esetről, ő csak annyit mondott, hogy az ötszörös bajnok néha elég meggondolatlan volt.
Ennek ellenére Wolff elég viccesre vette a figurát: „Nyilvánvaló, hogy Lewis karácsonyra nem egy motort fog tőlem kapni.”