Címke: kár

  • Emiatt kellett Gaslynak feladnia az Emilia Romgana Nagydíjat

    Emiatt kellett Gaslynak feladnia az Emilia Romgana Nagydíjat

    Az AlphaTauri Forma-1-es versenyzője Pierre Gasly nagyon csalódott volt, miután egy hegesztési hiba miatt az autójában drasztikusan lecsökkent a víznyomás, ami miatt már az Emilia Romgana Nagydíj első köreiben kiesett.

    A francia fiatal a negyedik helyről vághatott neki a 63 körös imolai versenynek. Az Olasz Nagydíj győztese kiváló rajtot fogott, még a végső győztes Lewis Hamilton mellé is be tudott neézni, aki nem rajtolt valami jól. Azonban a versenymérnöke pár kör után arra kérte Gaslyt, hogy vegyen vissza a tempóból, miután látták, hogy gond van az autóval.

    A faenzai istálló szerelői már közvetlen a rajt előtt észlelték, hogy a francia AT01-éből szivárgott a hűtővíz. Emiatt a szerelőknek sürgősen el kellett hárítaniuk a problémát, azonban sajnos ez nem sikerült.

    Gasly emiatt már a nyolcadik körben azt a rádióüzenetet kapta, hogy komoly belső probléma van az autójában és ha most nem állunk ki a versenyből, „akkor mindent fel fog robbanni az autóban”.

    A francia azonnal a boxba hajtott, ezzel megmentve az autót és az erőforrást bármilyen komolyabb sérüléstől. Ugyan a francia pilóta így nem tudott pontot szerezni, azonban a csapattárs Danyiil Kvjat szárnyalt a versenye és végül a negyedik helyen végzett.

    „Ez különösen nehéz, mert pont a csapat hazai versenyén adódott ez a probléma,” – mondta csalódottan az egyszeres futamgyőztes Gasly. „Az eddigi összes hétvégén minden működött, ezt a versenyt leszámítva.

    „Nagyon szomorú vagyok a kiesésem miatt, azonban a srácok már a rajt előtt észlelték a problémát. Minden tőlük telhetőt megpróbáltak, azonban végül nem sikerült megoldaniuk a problémát.

    „Ilyenkor mindig a legjobbat reméli az ember. A jó reakcióidőmnek köszönhetően jót rajtoltam, be is tudtam húzódni Lewis mellé, azonban vissza kellett soroljak mögé, különben könnyen baleset lett volna a vége.

    „Ugyan visszaestem ötödiknek, de az autó az egész hétvége során jól működött és szerintem minden középcsapattal szemben volt egy kisebb fajta tempóelőnyünk. Egy biztos pontszerzéstől estünk el így, azonban a Forma-1- technikai sport, sajnos bármi megtörténhet.”

  • Teljes mértékben megtéríti Baku a Williams kárát

    Teljes mértékben megtéríti Baku a Williams kárát

    A Williams istálló teljes kompenzációt kap a csatorna fedél okozta anyagi kár miatt, amit még George Russell szenvedett el Bakuban.

    Mint ismert, az Azeri Nagydíj első szabadedzése szinte teljes egészében elmaradt, miután a Williamses George Russel felhajtott egy nem megfelelően lerögzített csatornafedélre, ami így gyakorlatilag teljesen tönkre tette az autó alját. A sérülés miatt a következő második szabadedzést is ki kellett hagynia, ráadásul a csapatnak komoly anyagi kiadást jelentett ez az incidens.

    A futam egyik szervezője Arif Rahimov most kijelentette, hogy teljese egészében megtérítik a Williamsnek a csatorna fedél okozta károkat.

    „Nyilvánvalóan ez a mi hibánk volt, ezt el is ismertük. Ez egy olyasmi dolog ami egy ilyen szintű versenypályánál elfogadhatatlan. Átnéztük a biztosításunkat, ami teljes mértékben tudja ezt fedezni. A mi jogi osztályunk beszélt a Williams jogi osztályával és abban egyezte meg, hogy a teljes kárt megtérítjük. Természetesen nincsen bennük rossz érzés. Mélyen elnézést kértünk, még virágot is küldtünk nekik, hogy lássák, mennyire sajnáljuk a történteket.” – nyilatkozta Rahimov.

    Rahimov hozzátette még, hogy a pénzt a lehető leghamarabb elutalják a Williamsnek, így elkerülve azt a hosszú jogi procedúrát, mint amin a Haas esett át két éve Malajziával, egy kísértetiesen hasonló eset kapcsán.