Címke: kapcsolat

  • Leclerc: Sainz közelebb áll hozzám, mint Vettel

    Leclerc: Sainz közelebb áll hozzám, mint Vettel

    Chares Leclerc elmondása szerint szorosabb kapcsolatot ápol a Ferrarinál az újdonsült csapattársával, mint Vettellel.

    Carlos Sainz idén érkezett a Ferrarihoz a McLaren csapatától, ahol híresen jó viszonyt ápolt az ottani csapattársával Lando Norris-szal. A spanyolnak egy négyszeres világbajnok helyét kellett megörökölnie, és a jelek szerint az új helyszínen is jó viszonyt ápol a márkatársával. Legalábbis erről árulkodnak a monacói csapattársa szavai.

    „Carlos már számos csapatnál versenyzett, és mindig érdekes ihletet kapni arról, hogy mások hogyan dolgoznak. Az érkezése után egyből megéreztem a hatalmas motivációját, láthatóan már a legelejétől jól akar teljesíteni, ami az egész csapatra átragadt. Szerintem az mindig jó egy csapatnak, ha két pilótával célozhatják meg újra az élmezőnyt.” – kezdte Leclerc.

    „Több időt töltök vele, mint Vettellel. Korábban Vettel és én gyakran elkerültük egymást, én jöttem, ő ment, vagy fordítva. Most viszont Carlos-szal gyakrabban vagyunk együtt, így következésképpen több időt is töltök vele.” – tette hozzá.

  • Simone Resta másodjára is távozik a Ferraritól!

    Simone Resta másodjára is távozik a Ferraritól!

    A Ferrari vezetősége ismét változásokon fog keresztülmenni, ugyanis főtervező mérnökök, Simone Resta a Haas csapatánál fogja folytatni mérnöki pályafutását a Forma-1-ben.

    Resta – aki 2014 és 2018 között volt az olasz istálló legfőbb tervező mérnöke – egy rövid alfa romeos kiérő után tért vissza a Ferrarihoz. Az 50 éves olasz szakember pedig kész a Haas csapatához csatlakozni, ezzel is erősítve a két csapat közötti technikai együttműködést.

    Az amerikai istálló a szerdai nap folyamán jelentette be, hogy az egyik autójukat Mick Schumahcer fogja vezetni a 2021-es szezon során. Mindez azt jelenti, hogy a Haasnál először fog Ferrari junior vezetni a 2016-os Forma-1-hez való csatlakozásuk óta.

    Resta helyét az az Enrico Cardile fogja átvenni a Vörösök berkein belül, aki a Ferrari átszervezéseit követően a teljesítményért felelős vezető szerepét is megnyerte magának. Cardile ezt megelőzően az aerodinamikai fejlesztések vezetője volt.

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto szerint Resta Haashoz való érkezéséből mindkét csapat profitálhat, ugyanis az új, 2021-es szabályok komoly kihívásokat igényelnek majd a csapatok mérnökei számára.

    „Hisszük azt, hogy a hosszú távú kapcsolatunkat a Haas csapatával – ami már a 2016-os szezon óta tart – ezzel a lépéssel még mélyebbé tudjuk tenni. Ez a lépésünkből nem csak a Haas, hanem mi is profitálhatunk majd a későbbiekben, mert így még szorosabbá válhat a két csapat közötti együttműködés.

    „A Haas egy remek technikai szakembert nyert ezzel, aki felvirágoztathatja a csapat autóját. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a Ferrari junior Mick Schumaher érkezése is tovább mélyíti a kettőnk kapcsolatát,” – zárta Binotto, aki már jelen van a Ferrarival a Szahíri Nagydíjon.

  • Rossi: Szégyen, hogy így megromlott Vettel és a Ferrari kapcsolata

    Rossi: Szégyen, hogy így megromlott Vettel és a Ferrari kapcsolata

    A Moto GP legenda Valentino Rossi szerint igazi szégyen az, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari kapcsolata ilyen szinten megromlott. A négyszeres világbajnok az idei szezon végén búcsút is int Maranellónak és átül a Racing Pointba – ami a következő szezontól Aston Martinná válik.

    Vettel még 2015-ben csatlakozott a Vöröskhöz, miután hat évet töltött annál a Red Bullnál, ahol négy világbajnokságot tudott nyerni egymást követően. A négyszeres világbajnoknak gyorsan sikerült felvennie a fonalat és már rögtön a második ferraris versenyén győzni tudott Malajziában.

    Vettelnek 2017-ben és 2018-ban volt esélye a bajnoki koronára, azonban a csapat hibái és a számos vezetői hiba miatt a Mercedes és Lewis Hamilton mindkét alkalommal el tudta happolni a címeket a német versenyző és a Ferrari elől.

    Rossi nemrégiben reflektált Vettel Aston Martinhoz való szerződéséről és a gyári Yamaha motorosa szerint a német 2021-től képes lesz majd demonstrálni a normális tempóját.

    „Vettel számára ez egy rossz hír, ugyanis rendkívül rosszul végződött a kapcsolata a Ferrarival,” – mondta az olasz legenda. „Ugyan egyszer vagy kétszer közel kerültek a világbajnoki címhez, azonban végül egyszer sem ők kerültek ki győztesen.

    „Ezt a helyzetet pedig rossz látni, ugyanis Vettel egy kivételes kvalitású versenyző, azonban az autója rendkívül lassú. Szóval az Aston Martinnál szerintem képes lesz a régi önmagát idézni.”

    Vettel pedig annak a Sergio Péreznek a helyére fog érkezni, akivel szerdán közölte a csapata, hogy fel fogják bontani a szerződését, ami egészen a 2022-es szezon végéig lett volna érvényes.

  • Binotto: Nem fogunk idő előtt megválni Vetteltől

    Binotto: Nem fogunk idő előtt megválni Vetteltől

    Igyekezett a találgatások végére pontot tenni Mattia Binotto, aki kijelentette, hogy az év vége előtt nem fogják elküldeni Sebastian Vettelt.

    Silverstone-ban mélypontra jutott a Ferrari és Vettel kapcsolata, emiatt pedig számtalan olyan pletyka kelt életre, miszerint már szezon közben megváltának a négyszeres bajnoktól, sőt már Hülkenberg és Räikkönen nevét is bedobták, mint lehetséges utódja.

    Binotto erre annyit reagált, hogy ezek teljesen helytelen és megalapozatlan feltevések.

    „Ennek semmi alapja sincs. Sebastian egy tehetséges pilóta, tudjuk mire képes. Jó a kapcsolatunk, nincs semmi feszültség. Sebastian a Ferrari család tagja.” – kezdte az olasz.

    „Tiszteljük egymást, a csapat továbbra is támogatni fogja őt, szóval nincs ok arra, hogy az évközbeni váltáson gondolkodjunk.” – tette hozzá.

  • Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel a gokartos időkben

    Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel a gokartos időkben

    A Ferrari monacói pilótája Charles Leclerc egy interjúban elmesélte, hogy a gokartos időkben finoman szólva sem kedvelték egymást Max Verstappennel.

    Generációváltáson megy át a Forma-1, ugyanis a Charles Leclerc, Max Verstappen, Georger Russell fémjelezte korosztály kezdi átvenni a kezdeményezést a száguldó cirkuszban. Az ő helyzetük nem csak a fiatalságukból fakad, hanem abból is, hogy már hosszú évek óta versenyeznek egymás ellen, és ez idő alatt bizony kialakultak olyan rivalizálások, ami a Forma-1 jelenét és jövőjét komolyan meghatározhatja.

    Többek között erről is mesélt Leclerc az olasz La Gazzetta dello Sport-nak, amelyben elmondta, hogy van olyan társa a mezőnyben, akivel korábban utálták egymást.

    „Verstappennel együtt nőttünk fel, de a gokartos időkben iszonyatosan utáltuk egymást. Kilenc évig versenyeztem ellene gokartban, akárcsak George Russell, Pierre Gasly vagy Alex Albon ellen. Nagy öröm azt látni, hogy most mindannyian a Forma-1-ben versenyezhetünk.” – mesélte a monacói.

  • Massa: Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként

    Massa: Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként

    Felipe Massának számos világbajnokkal szemben kellett megcsillogtatni a tehetségét Forma-1-es karrierje során. A Ferrarinál három világbajnok csapattársa is volt Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso személyében. A brazil versenyző ebben az interjújában elárulta, hogy az előbb felsorolt legendák közül melyikük ellen volt a legnehezebb versenyeznie.

    Massa – aki jelen pillanatban a Venturi csapatát erősíti a Formula E-ben – az egy élő adás keretein belül válaszolt, amit az Instagram oldalán rendezett meg.

    Amikor a követők a legkeményebb ellenfeléről kérdezték Massát, a brazil meglepő módon nem a hétszeres világbajnok Schumachert nevezte meg, ugyanis szerinte az egyik csapattársa még Schumachernél is jobb volt egy lépéssel. A kérdéses versenyző pedig nem más, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

    „Alonso volt a legjobb és a legkeményebb csapattársam. Ezzel nem Michaelt szeretném megsérteni, hanem elismerni Alonso tehetségét, aki kétség nélkül az egyik leggyorsabb versenyző az F1 történetében.

    „Schumachernek megvolt a hatalma a csapaton belül, és amikor megéreztem a Ferrarihoz, egy nagy testvérként tekintettem rá. Alonsoval szinte ugyanez volt a helyzet, csak ő képes volt mindent a maga előnyére fordítani,” – árulta el a brazil.

    Massa és Alonso 2010-ben lettek csapattársak a Ferrarinál és miután a spanyol pilóta már az első versenyén győzni tudott a Scuderia színeiben, egyből világos volt, hogy rendkívül motivált és éhes a sikerre.

    „Esett az eső az Ausztrál Nagydíjon és a harmadik negyedik helyen haladtunk. Fernando mögöttem volt és a csapat arra kért, hogy engedjem őt magam elé. Nemet mondtam, mivel egy ilyen kérés megterhelő egy versenyző számára mentálisan.”

    A spanyol világbajnoknak azonban jobbak voltak az eredményei, mint a brazilnak, ami miatt még nagyobb hatalomra tett szert az olasz istálló berkein belül.

    „Nem volt fair, amit csinált velem. Megpróbált mentálisan tönkretenni, szóval végül eleget tettem az akaratának. Hockenheiben ugyanis átengedtem neki az első helyet, mertvéleményem szerint ekkoriban ez volt a legjobb döntés.”

    Massa ezt követően pedig nem kertelt és elmesélte az igazságot, hogy milyen érzés volt Alonso csapattársaként versenyezni a Ferrarinál, akik Alonso révén az utolsó versenyig harcban voltak az egyéni világbajnoki címért 2010-ben és 2012-ben.

    „Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként,” – mondta Massa. „Nem azért, mert nem volt jó vele együtt dolgozni, mert még jól ki is jöttünk egymással, hanem mert képes volt teljes mértékben beállítania a csapatot maga mögé. Ezt mindig is így csinálta. Amikor Kimi volt a csapattársam, ez soha nem fordult elő, szóval keményen kellett küzdenem, hogy túléljem mellette.

  • A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    Ha már évek óta fanatikus szurkolóként követed figyelemmel a Forma-1 eseményeit, akkor már biztosan láthattad a Red Bull pitwallját. Ha nem, akkor is biztosan hallhattad már őt a csapatrádiós beszélgetések során: Gianpiero Lambiaseról van szó, aki Max Verstappen versenymérnökeként dolgozik a Bikáknál.

    Az olasz szakembernek az a feladata a versenyek során, hogy közölje a z információkat a holland versenyzővel, legyen az egy szabadedzés vagy verseny. Lambiesenak rendkívül fontos szerepe van Verstappen teljesítményében, ugyanis a holland autójának telemetriai adatainak tudatában akár vezetéstechnikai tanácsokat is adhat a versenyzőnek a futam közben. Ez lehet akár a kanyarbemeneti tempó növelése, csökkentése vagy hogy az adott kanyart próbálja meg eggyel magasabb vagy alacsonyabb fokozatban bevenni.

    Verstappen nagyon jól kijön a versenymérnökével – aki rendkívül jól végzi a munkáját. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy a hétszeres futamgyőztes Verstappen már a 2016-os érkezése óta az olasz szakemberrel dolgozik együtt.

    A tény – miszerint Lambiese egy zseniális szakember – már az előző munkaadójánál tisztán megmutatkozott. Az olasz 2005-ben kezdte meg a karrierjét a száguldó cirkuszban a Jordan csapatánál, ahol tíz szezont húzott le. Megtapasztalta a csapat összes névváltozását a Midlandtől kezdve, a Spykeren át, egészen a Force Indiáig.

    2010-ben Vitantonio Liuzzi versenymérnöke lett a Force Indiánál, és amikor az olasz pilóta távozott a csapattól, Paul di Restával kezdett el együtt dolgozni. A brit versenyzővel egészen 2014-ig dolgozott, amíg Sergio Pérez át nem vette di Resta helyét a csapatnál. Lambiase mindössze egy évet dolgozott együtt a mexikóival, amikor lecsapott rá az egyik élcsapat.

    Ez az élcsapat pedig a Red Bull volt, ahol szintén versenymérnökként alkalmazták Lambieset. Danyiil Kvyat rádiókommunikációjában vélhettük felfedezni a hangját egészen a 2016-os Spanyol Nagydíjig, amikor ugyanis Verstappen átvette az orosz helyét az energiaitalos istállónál.

    Habár Christian Horner szerint az olasz versenymérnök eléggé érzelmes típus, a rádióban ez egyáltalán nem létszik meg, ugyanis mindig a lehető legrövidebb módon tudatja Verstappennel a tudnivalókat.

    A hollandról pedig köztudott, hogy nem egy szószátyár a rádión, és Lambiase pontos, rövid válaszaira ő is csak pár szóban szokott válaszolni. Kettejük kapcsolata csak még erősebb lehet, ugyanis mindketten fiatalok és mivel Verstappen további évekre kötelezte el magát a Red Bullnál, ezért még biztosan együtt fogjuk látni őket egy ideig.

  • A Honda egy újabb nagy lépést tett előre az idei erőforrásukkal

    A Honda egy újabb nagy lépést tett előre az idei erőforrásukkal

    A Honda az idei szezonra is képes volt előrébb lépni az erőforrásukkal, különösen, ha a „csomagolást” tekintjük – állítja az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost.

    A japán motorgyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy a Red Bull végre valahára harcba szállhasson a bajnoki címekért a Mercedesszel szemben. A japán gyártó mérnökei a tavalyi szezonban értek el egy áttörést, ugyanis a korábbi évekhez képest egy sokkal nagyobb teljesítményű motort sikerült kiadniuk a kezükből.

    A Honda pedig a pozitív eredmények ellenére sem áll meg: még tovább akarják fejleszteni a 2020-as hajtásláncuk teljesítményét, megbízhatóságát és összképét. Tostot – akinek a csapat már a 2018-as szezon óta együtt dolgozik a japán gyártóval – pedig lenyűgözi a japán gyártó utóbbi években mutatott javuló tendenciája.

    „Hatalmasat léptek előre,” – mondta az Alpha Tauri csapatfőnöke a Honda fejlődéséről. „Az idei már a harmadik közös évünk lesz velük, és ha megnézed, hogy most hogyan lehet behelyezni az erőforrást a monokokba, és ezt összehasonlítanád a pár évvel korábbi állapottal, akkor észrevennéd a hatalmad különbséget a kettő között.

    „Minden tökéletesítettek: az elektromos dobozoktól kezdve, az olaj és a vízpumpákon át szinte mindent. Ez pedig javította a motor összképét és biztosította a kedvezőbb súly eloszlást. Ez természetesen segít és emellett még a megbízhatóság és a motorerő terén is sikerült előrébb lépniük.”

    Az Alpha Tauri technikai guruja, Jody Eggington szerint a Hondával való hosszútávú együttműködésük kulcsfontossággal bír, ugyanis a csapat és a motorszállító is csak így képes megérteni, hogy mire is van igazán szükségük.

    „A hajtásláncukat a mi kaszninkhoz igazítják. Nagyon jó a kettőnk kapcsolata, ugyanis minden egyes alkalommal az AlphaTauri és a Red Bull igényeinek megfelelően dolgoznak.

    „Eközben már a harmadik évünket kezdjük meg, és ezalatt a három év alatt komoly barátságok szövődnek. Megértettük a gondolkodásukat, hogy mi alapján fejlesztik a motorjukat és még sok minden mást. A folytatás pedig lehetővé teszi számunkra, hogy tovább haladjunk ezen az úton.”

    A Red Bull – akik a Honda segítségével idén már valós eséllyel pályáznának a bajnoki trónra – csapatfőnöke, Christian Horner szerint az utóbbi évek során a túlnyomó részt gyengébb motorerejük miatt voltak hátrányban a többiekhez képest.

    „Erős a csapatunk – a versenyzői felállás, a csapat ereje és mélysége, ami alapján a munkájukat végzik. A motorszállítóinkra is fontos szerep hárul, és véleményem szerint az utóbbi években emiatt szenvedtünk a többi élcsapathoz képest.

    „A Hondával való kapcsolatunk még erősebbé vált a tavalyi szezonban, ugyanis három győzelmet voltunk képesek szerezni a hajtásláncaik segítségével. A második évünket fogjuk megkezdeni az oldalukon és idén már könnyebb lesz az erőforrást beintegrálni az autónkba, mint tavaly az első közös évünkben. Ebből következik, hogy magasabb elvárásokkal látunk majd neki a 2020-as szezonnak.

    „Tudjuk, hogy ellenfelein ádázok, azonban a csapatunk kellően erős ahhoz, hogy egy komoly kihívást jelentsünk a számukra,” – fejezte be a gondolatmenetet a brit szakember.

  • A Rich Energy visszatért: ezúttal egy motoros csapatot támogatnak!

    A Rich Energy visszatért: ezúttal egy motoros csapatot támogatnak!

    A Haas egykori főszponzora, a Rich Energy visszatért és újabb csapatokat fog majd támogatni a 2020-as szezon során.  Az energiaitalgyártó – akiknek eléggé zavaros volt kapcsolatuk a Gene Haas által vezetett Forma-1-es csapattal – az OMG Racing országúti versenyzésben és az angol Superbike-ban szereplő csapatnak lesznek a főtámogatói egy „több millió fontos együttműködésben”.

    A Rich Energy még a tavalyi szezonban volt a Haas istállójának legfőbb támogatója, azonban a hónapokig tartó veszekedéseket és balhékat követően a szerződést érvénytelenítették. A 2019-es Brit Nagydíj előtt röppent fel a hír a Rich Energy hivatalos Twitter oldalán, miszerint a két fél szakítani fog egymással az amerikai istálló gyenge eredményei miatt. Azonban az energiaitalokat forgalmazó cég vezető elnöke, William Storey és részvényesi mégis a folytatás mellett döntöttek.

    A Rich Enegy vezetői elismerték, hogy nem ez volt a legelső alkalom, amikor Storey a cég hivatalos Twitter oldalát használta ilyen célokra, majd mondta azt, hogy a történő események egy fajta puccs az ő személye ellen.

    Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a Rich Energy bírósági pert veszített a Whyte Bikes kerékpárcsapatával szemben, ugyanis a kerékpárcsapat szerint az energiaitalgyártó jogvédelmi szabályokat sértett azzal, hogy általuk jogvédett logót használták és az alatt futott a cégük.

    Öt hónappal a Rich Energy Forma-1-ből való kivonulását követően ismét vissza fognak térni a motorsport világába, ugyanis egy hosszú távú szerződést kötöttek az OMG Racing Team-mel. Az OMG tulajdonosa, Alan Gardner elismerte, hogy a csapata tisztában volt a Haas csapatával történt botrányról, azonban elmondta, hogy azért állapodott meg a Rich Energy-vel, mert a cég szándékai rendkívül tiszták voltak a kettejük ügyletében.

    „Örömmel jelentem be, hogy a Rich Energy lesz a legfőbb támogatónk a 2020-as szezonban és tovább,” – nyilatkozta Gardner a csapat idei motorjának leleplezésén. „Tisztában voltunk a Rich Energy-vel kapcsolatos összefüggés elméletekről, azonban a cég és William Storey is rendkívül világos volt az üzleti megállapodásunk megkötése során, és teljes magabiztossággal jelenthetem ki, hogy gyümölcsöző lesz a kettőnk kapcsolata”

  • Button egy erősebb Ferrari párosra számít az idei szezonban

    Button egy erősebb Ferrari párosra számít az idei szezonban

    A Sky Sports szakértője Jenson Button szerint a Ferrari duója, Sebastian Vettel és Charles Leclerc egy „félelmetesebb” párost alkothatnak majd a második közös szezonjukban.

    2009 világbajnoka a Sky Sports News-ban mondta el, hogy mit remél az idei szezonban a Ferrari versenyzőitől. Button szerint A Vettel-Leclerc duó a Ferrari előnyére válhat az idei szezonban. „Ugyan volt pár összetűzésük a szezonban, remélhetőleg idén már másképp fognak alakulni a dolgok,” – véli az egykori Forma-1-es versenyző brit. „Mindketten nagyon gyorsak.

    „Szerintem a tavalyi szezon arról szólt a számukra, hogy megtalálják a helyüket csapaton belül. Az új srác érkezése, Charles Leclerc személyében, aki már az első ferraris évében képes volt több pole pozíciót szerezni, mint bárki más a mezőnyből. A tehetséges fiatal versenyző mellett pedig Sebastian Vettel is ott van, aki nem mellesleg egy négyszeres világbajnok.

    „Mindketten nagyon tehetségesek és úgy gondolom, hogy az első közös évet követően képesek lesznek csapatként együttműködni és a Mercedes legyőzésére összpontosítani, nem csak az egymás elleni harcukra.”

    Hogyan kell kezelni két top pilótát Button szerint?

    Négy szezont követően a Ferrari úgy döntött, hogy változtatnak a megszokott Räikkönen-Vettel pároson és a monacói tehetségüket rögtön be is dobták a mély vízbe, ugyanis mindössze egy éves Forma-1-es tapasztalattal szerződtették őt a Ferrarihoz az utolsó világbajnokuk, Kimi Räikkönen helyére.

    A monacói rögtön a sarkára tudott állni, ami miatt Vettel vezető szerepe megingott az olasz istállónál, ugyanis a monacói pilóta számos alkalommal múlta felül a négyszeres világbajnok csapattársát a pályán.

    Leclerc – aki a német előtt végzett a bajnokságban és több győzelmet is szerzett nála – nemrégiben hosszabbította meg a szerződését a Ferrarival egészen a 2024-es szezon végéig.

    Amikor Buttont arról kérdezték, hogy milyen nehéz két top kvalitású versenyzőt kezelni egy csapaton, ezt felelte: „Nehéz egy eset, de jól kell kezelni őket, ami szerintem a tavalyi szezonban nem nagyon ment a Ferrarinak.

    „Vettel mos már tisztában van azzal, hogy milyen gyors a csapattársa, és szerintem az idei kapcsolatuk jobb lehet az idei évben. Nyilvánvalóan le szeretnék győzni egymást, azonban szentül hiszem, hogy ez az egyik legerősebb pilótapáros.

    „Az autó beállítását tekintve Vettel a meghatározó személy, ugyanis kellő tapasztalattal rendelkezik és nagyon jó benne. Senki más nem tölt el a mérnökeivel annyi időt, mint ő. Próbálja finomra hangolni az autót, mindent megtesz a siker érdekében.

    „Amikor egy fiatal srác érkezik a csapathoz – mint például, amikor Lewis Hamilton újoncként mutatkozhatott be a McLarennél a kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellett – az valamilyen mértékben megsérti a tapasztaltabb versenyzőt. Azonban, amint a rangidős pilóta képes legyőzi ezt és képes egyenrangú ellenfélként tekinteni a fiatalabbra, akkor minden rendben lesz. Remélem képesek lesznek erre, ugyanis ez a bajnokság szempontjából nagyon fontos lesz.”