Címke: Kansas Speedway

  • Ilyen az amikor a márkatársak kiütik egymást az élről

    Hétvégén rendezték az ARCA Menards Series 4. fordulóját Kansasben, és a Toyota fiataljai – Drew Dollar és Corey Heim – összeütköztek.

    Az addig domináns teljesítményt nyújtó Corey Heim (20-as autó) az újraindítás után összeütközött Drew Dollar-al (18-as autó). A két versenyző előtte gyönyörű fej-fej melletti párharcot vívott, azonban az eredmény pocsékul alakult mindkettejüknek.

    Heim az incidensig minden kört vezetett.

    Három indulásból ez volt a második alkalom, hogy Dollar ebben a szezonban kiesett a versenyből. Miután néhány körrel később egy másik incidenssel végződött a napja, Dollar – az ütközés okozója – versenybalesetnek nevezte az esetet.

    Szerintem ez egy szimpla versenybaleset volt” – mondta Dollar. „Elkövettem egy hibát, ami miatt kiestünk a versenyből. Kemény dolog, amikor valaki melletted van, a te autód pedig megindul.

    Szóval nyilvánvalóan csak egy versenyzői baleset és egy hiba. Utálom, hogy tönkretettem Corey napját, és utálom, hogy ezt tettem a saját csapatommal.

    Nyilvánvaló, hogy ez egy győzelemre képes autónk volt, és én elrontottam. Utálom, hogy Corey-val történt, nyilván nagyon tisztelem őt. Beszéltem vele és bocsánatot kértem. Nagyon tisztelem őt, és ő egy nagyszerű versenyző” – magyarázta Dollar.

    Az incidens után Billy Venturini – Heim autótulajdonosa és csapatfőnöke – nem fogta vissza magát, hogy elmondja, mit gondol a Kyle Busch Motorsport versenyzőjéről, Dollárról.

    Drew Dollar egy nagyon jófej srác, de nem való autóversenyzőnek.

    A versenyt végül Nick Sanchez nyerte, aki így szezonbeli második győzelmét aratta, és ezzel átvette a vezetést a bajnokságban is, holtversenyben csapattársával, Rajah Caruth-al.

  • Karma? Joey Logano falnak csapta az autóját az edzésen

    Az edzéssel és az időmérővel megkezdődtek a NASCAR Cup Series eseményei Kansasban, Joey Logano pedig a falban kötött ki.

    Korábban megírtuk, hogy Joey Logano és William Byron összetűzése újabb fejezetéhez érkezett. A Penske versenyzője megfenyegette riválisát.

    Logano elmondta, ha Byron meg meri próbálni kilökni őt, akkor bizony a Hendrick Motorsports versenyzője húzza majd a rövidebbet.

    Nos annyi már most biztos, hogy a 22-es autó a mezőny végéről fog indulni, hiszen az edzésen Logano csúnyán odavágta első számú gépét a falnak, és emiatt a tartalék autóval kell majd indulnia.

    Éreztem, hogy valami nincs rendben valami, nagyon rázott az autó, de már nem tudtam mit tenni, annyira gyorsan megindult a kocsi hátulja. Nem túl szerencsés, hogy hátulról kell rajtolnunk, de szerintem rendben leszünk”mondta Logano.

    Ha nem kapunk majd defektet, akkor rendben leszünk a versenyen.

    Hozzá kell tenni, hogy a NASCAR Cup Series A és B csoportjának edzésein összesen öt bal hátsó defekt volt, aminek következtében három autó is a falban kötött ki.

    Logano mellett Chris Buescher és Ricky Stenhouse Jr. is érintkezett a külső fallal, miután a bal hátsó gumijaik defektet kaptak az edzés folyamán.

    Cody Ware is megpördült hasonló okok miatt, és Ryan Blaney bal hátsó gumija is defektet kapott, de végül incidens nélkül vissza tudott gurulni a boxutcába.

  • Logano megfenyegette Byront: „Én úgyis nagyobbat ütök”

    Joey Logano és William Byron összetűzése újabb fejezetéhez érkezett. A Penske versenyzője megfenyegette riválisát.

    Joey Logano-t a verseny előtt kérdezték, hogy számít-e megtorlásra William Byron részéről a Darlingtonban történtek miatt.

    Megint csak azt tudom elmondani, mint a múlt héten. Ő lökött fel a falra, szóval megérdemelte azt, amit a verseny végén kapott” – jelentette ki Logano.

    A dolgok így működnek a NASCAR-ban. Remélem nem gondolja senki, hogy engem csak úgy arrébb lehet rakni. Véleményem szerint én egyenlítettem ki a számlát amikor a korlátra löktem őt.

    Logano ezután hozzátette, ha Byron meg meri próbálni kilökni őt, akkor bizony a Hendrick Motorsports versenyzője húzza majd a rövidebbet.

    Ha szeretné folytatni ezt a dolgot, akkor én benne vagyok. Nem hiszem, hogy ez hosszú távon ez megérné neki, de persze játszhatjuk ezt” – hangoztatta a 31 éves Logano.

    Azt azonban megígérhetem, hogy ha folytatjuk, akkor én minden alkalommal egyre nagyobbat fogok ütni, és fájni fog neki.

    Érdekes lesz látni, hogy vajon Byron mit fog reagálni Joey Logano szavaira. A Copy That podcast csapata szerint nagyban befolyásolhatja majd Byron jövőjét az, hogy miként kezeli majd ezt a szituációt.

    Ráadásul Byron főnöke, a négyszeres Cup Series bajnok Jeff Gordon is arra biztatta versenyzőjét, hogy meg kell mutatnia, ki az úr a háznál, és vissza kell adnia Joey Loganonak azt ami kijár neki.

  • Nem lehetett megverni Bell-t a kansasi időmérőn

    Christopher Bell szerezte meg a pole pozíciót a NASCAR Cup Series vasárnapi Kansas Motor Speedwayen tartott versenyére.

    A Joe Gibbs Racing versenyzőjének ez a harmadik pole-ja a szezonban, amivel beérte Ryan Blaney-t, akinek szintén ennyi első helyezése van az időmérőkön.

    Fantasztikus munkát végzett a csapatom, nekik köszönhetem ezt az első helyet. Nagyon büszke vagyok rájuk” – mondta Bell.

    Nagyon gyorsak vagyunk ezen a hétvégén, szóval abban reménykedek, hogy át tudjuk menteni a formánkat a holnapi versenyre is.

    Tyler Reddick sokáig vezette az edzést, és csak az utolsó pillanatban tudta őt megverni a 20-as autó, így ő indulhat Bell mellől az első sorból, míg Kyle Larson és Austin Cindric alkotja a második sort. Kurt Busch egészíti ki az első ötöt.

    Busch a kvalifikáció korai szakaszában megfutotta a leggyorsabb időt, azonban az utolsó periódusban nem tudta azt megismételni.

    Kyle Busch, Aric Almirola, Alex Bowman, Martin Truex Jr. és Ryan Blaney alkotja az első 10-es sort.

    Több versenyzőnek is bal hátsó gumiproblémái voltak az időmérő előtt tartott edzésen, a legrosszabbul Chris Buescher, Joey Logano és Ricky Stenhouse Jr. járt.

    Mindhárman összetörték autójukat, miután falnak csapódtak. Mivel a tartalékautóval kell indulniuk, ezért nem vehettek részt az időmérőn, így hátulról indulnak majd.

    A 267 körös Kansas Speedwayen rendezett versenyt 21:00-tól lehet majd vasárnap nézni az ARENA4+-on.

  • Hamlin még mindig hisz benne, hogy megfordul a szezonja

    Denny Hamlin richmondni futamgyőzelmén kívül gyakorlatilag semmit nem tud felmutatni a Cup Series idei szezonjában, mégis hisz csapatában.

    Hamlinnek az idei 12 versenyen mindössze egyszer került be a top 10-be, azon a bizonyos Richmond Raceway-en rendezett versenyen, ahol a csapat fantasztikus taktikájának köszönhetően nyert.

    Nehéz évünk volt, de sok olyan dolog történt velünk, amit nem tudtunk kontrollálni” – fogadkozott Hamlin. „Határozottan az a helyzet, hogy kicsit lassabban tanuljuk meg a Next Gen autó trükkjeit, mint a többiek.

    Részben az új autó miatt vagyunk ilyen hátul, részben viszont a csapatként elkövetett hibáink és a többiek baleseteibe való belekeveredés miatt nem tudtunk jól teljesíteni.

    Nem sokkal a darlingtoni futam után Chris Gabehart csapatfőnök az NBC Sportsnak azt mondta, sokkal jobb a csapata, mint amit az eredmények mutatnak.

    Meggyőződésem, hogy mi vagyunk a legveszélyesebb 22. helyezett csapat a sportág történetében.

    Bár tisztában van azzal, hogy a csapatnak milyen hullámvölgyeket kellett elviselnie tavasszal, Hamlin visszautasított minden olyan feltételezést, hogy megelégedett volna a status quo-val.

    Természetesen én is úgy gondolom, hogy semmiképpen sem vagyunk egy 22. helyen álló csapat” – mondta Hamlin, aki 42 kört vezetett Darlingtonban, mielőtt Cody Ware-el ütközött.

    Nem fogunk nagyot változtatni. Azt fogjuk kontrollálni amit tudunk, és akkor rendben leszünk.

    Őszintén szólva, ez most egy frusztráló időszak, mert annyi minden rosszul alakult. Elég régóta csinálom ezt a sportot ahhoz, hogy tudjam, nagyon ritka, hogy egy csapatnak vagy egy versenyzőnek olyan balszerencséje legyen, mint amilyen nekem volt idén. Elég hihetetlen.

    Denny Hamlin összetört autója Darlingtonban
    Denny Hamlin összetört autója Darlingtonban Fotó: Tim Nwachukwu/Getty Images/NASCAR Media

    A 23XI Racing sem hoz sok örömöt Hamlinnek

    Hamlint a második éve működő 23XI Racing teljesítménye is nyomasztja, amelyben az NBA-legenda Michael Jordan tulajdonostársa. Busch és Wallace 12 futam után a 21., illetve a 24. helyen áll a tabellán.

    Őszintén szólva az első talán hat-hét versenyen eléggé csalódott voltam a teljesítményükkel, és a teljesítményükkel” – magyarázta Hamlin a 23XI-ről.

    Azóta viszont jobban mennek, de hasonlóan szerencsétlenek mint én. Nyilván vannak dolgok, amiken tudunk javítani, de nagyon sok dolog egyszerűen a szerencsén múlik.

    Sajnos a boxutcai személyzet idén elég rossz teljesítményt nyújt. Ezek a srácok nem a mi embereink, hanem a JGR-nek fizetünk ezért a szolgáltatásért, és ez enyhén szólva nem volt kielégítő. Rengeteg beszélgetést folytattunk erről, és arról, hogyan tudnánk javítani rajta.

    Mindenki frusztrált, de hagyjuk, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak. Bízom a versenyzőimben, és őszintén szólva, csapatként cserben hagytuk őket a szezon elején.

  • IndyCar, NASCAR, IMSA – íme a hétvégi közvetítések teljes listája – 19. hét

    Igazi motorsport hétvége lesz az egyesült államokban, hiszen az IndyCar, a NASCAR és az IMSA mezőnye is versenyzik a hétvégén.

    IndyCar

    Az Indianapolis Motor Speedway ezen a hétvégén megnyitja kapuit, de nem még nem az ovál, hanem a pálya 14 kanyaros, 2,439 mérföldes épített pályája az, amely hivatalosan is megnyitja a május hónapot a Brickyardon.

    Rinus VeeKay a címvédője a futamnak. A holland versenyző élete első IndyCar győzelmét szerezte meg a tavalyi Indy GP-n.

    A szombati futamra 27-en neveztek, Juan Pablo Montoya először indul ebben a szezonban az Arrow McLaren SP harmadik Dallara-Chevrolet-jével.

    Ez lesz a 8. IndyCar-futam az IMS épített pályán. Az aktív versenyzők közül Will Power és Simon Pagenaud három-három győzelmet aratott, és Scott Dixon valamint Rinus VeeKay is rendelkezik futamgyőzelemmel.

    Időjárás (versenynap): A Wunderground.com szerint 27 fok várható, és 46% az esélye annak, hogy esni fog az eső.

    NASCAR

    A Kansas Speedway készen áll a versenyhétvégére.

    A pénteki nap nem tartogat semmilyen akciót a versenypályán, de a szombati program zsúfolt lesz, hiszen az ARCA Menards Series és a Camping World Truck Series is tart majd futamot. A Cup verseny vasárnap lesz.

    A szezon 13. versenye az utolsó All-Star szünet előtti hétvége, és ezután a mezőny majd 2 hétre átköltözik Charlotte-ba.

    A verseny tavalyi győztese Kyle Busch, aki itt szerezte meg idénybeli első győzelmét 2021-ben, most pedig borzalmasan sikerült darlingtoni hétvége után érkezik az eseményre.

    Érdemes lesz látni, hogy Joey Logano és William Byron múlt hétvégi párbaja folytatódni fog-e majd a Kansas Speedway-en.

    Időjárás (Cup Series versenynap): Elszórtan zivatarok, késő este részben felhős égbolt, 77 fokos csúcsérték, 25% esély az esőre.

    IMSA

    A WeatherTech SportsCar Championship Series mezőnye a Lexus Nagydíj felé veszi az irányt, a Mid-Ohio Sports Car Course-on versenyző négy kategóriában viszonylag egyenlő feltételekkel indulnak majd a csapatok.

    A 2022-es szezon négy futamán keresztül a 16-os rajtszámú Wright Motorsports Porsche 911 GT3R az egyetlen amely két futamgyőzelemmel rendelkizik (GTD). A DPi kategóriában a Meyer Shank Racing, a Wayne Taylor Racing és a Chip Ganassi Racing két csapata nyert már összesítettben.

    A királykategória bajnoki tabelláján az MSR (60-as rajtszám) és a WTR (10-es rajtszám) ARX-05 Acurái holtversenyben állnak az első helyen.

    Időjárás (IMSA WeatherTech SportsCar Championship): A Wunderground.com szerint 23 fok várható, és 24% esély van az esőre.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Péntek

    14:00 – USF2000 IDŐMÉRŐ
    14:45 – Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ
    15:30 – NTT IndyCar Series edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:15 – Michelin Pilot Challenge, 1. edzés
    16:45 – Indy Lights edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:45 – USF2000 1. VERSENY
    17:50 – Mazda MX 5 Cup, 1. edzés
    18:45 – NTT IndyCar Series edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:45 – Michelin Pilot Challenge, 2. edzés
    20:00 – Indy Lights IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:05 – Prototype Challenge, 1. edzés
    20:45 – Indy Pro 2000 1. VERSENY
    21:10 – Mazda MX 5 Cup, 2. edzés
    22:00 – IndyCar IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:00 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 1. edzés
    23:35 – Indy Lights Grand Prix of Indianapolis 1. VERSENY (35 kör), (IndyCar LIVE!– INGYENES)
    23:50 – Michelin Pilot Challenge IDŐMÉRŐ

    Szombat

    14:05 – USF2000 2. VERSENY
    14:10 – Mazda MX 5 Cup, 1. IDŐMÉRŐ
    15:00 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 2. Edzés
    15:10 – Indy Pro 2000 2. VERSENY
    16:30 – IndyCar warmup (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:45 – ARCA Edzés és Időmérő
    17:00 – NASCAR Truck Edzés
    17:05 – Prototype Challenge, 2. Edzés
    17:15 – USF2000 VERSENY 3
    17:30 – NASCAR Truck Időmérő
    18:10 – Indy Pro 2000 VERSENY 3
    18:10 – Mazda MX 5 Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:05 – Indy Lights Grand Prix of Indianapolis 2. VERSENY (35 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    19:15 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, IDŐMÉRŐ (IMSA TV – INGYENES)
    20:00 – ARCA VERSENY (100 kör)
    20:40 – IMSA Prototype Challenge, Időmérő
    21:05 – IndyCar GMR Grand Prix (85 kör) (ARENA4+)
    22:05 – IMSA Michelin Pilot Challenge, VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    23:00 – NASCAR Cup Edzés
    23:35 – NASCAR Cup IDŐMÉRŐ

    Vasárnap

    02:00 – NASCAR Truck VERSENY (134 kör)
    14:40 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, Bemelegítő Edzés
    15:20 – Prototype Challenge, VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    17:15 – Mazda MX 5 Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    20:10 – Lexus Grand Prix, Mid-Ohio, IMSA WeatherTech SportsCar Championship, VERSENY (2 óra 40 perc) (IMSA TV – INGYENES)
    21:00 – Cup VERSENY (267 kör) (ARENA4+)