Címke: Kanári-szigetek

  • Lukyanuk fölényesen nyerte az ERC szezonzárót

    Lukyanuk fölényesen nyerte az ERC szezonzárót

    Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov, magabiztosan, közel egy perces előnnyel nyerte a 45. Rally Islas Canarias-t. Negyedik sikerüket aratták ezzel a Kanári-szigeteken. Az ERC szezonzáróján az orosz duó mögött a spanyol Llarena Efrén – Sara Fernandez kettős lett a második, a lengyel Mikolaj Marczyk – Szymon Gospodarczyk pedig a haramdik helyen ért célba.

    Nagyon boldog és izgatott vagyok a teljesítményünk miatt, minden szakaszt kotrolláltunk és emellett élveztünk is. Köszönöm a támogatóknak az eglész éves segítséget, és a csapatnak a remek autót. Emellet köszönöm az Eurosportnak a munkát amit az elmúlt években végeztek” – mondta a célban Lukyanuk.

    Nem csoda, hogy elégedett, a zárónapon mind a nyolc gyorsaságit megnyerték, és végül 52 másodperccel voltak gyorsabbak Llarena Efrénnél. Talán még szemléletesebb az orosz teljesítménye, ha látjuk, hogy a verseny 17 gyorsaságijából csak egyet nem nyertek meg, a kilences szakaszon „csak” harmadikak lettek.

    A navigátorok közt az első női ERC bajnokot avatták a versenyen. Azzal, hogy másodikak lette, Sara Fernandez nyerte a bajnoki címet.

    Magyar szempontból már jobban alakult a második nap, mint a péntek. Ifj. Érdiék visszaálltak a versenybe, és három szakaszon meg is nyerték a kategóriájukat. Az ERC 2 bajnoka a spanyol Javier Pardo – Adrián Perez Fernandez duó lett, ők megnyerték a versenyt a Suzuki Swift R4LLY S-sel.

    ERC Kanári
    foto: Grégory Lenormand / DPPI

    László Martin és Berendi Dávid az ERC3 Junior negyedik helyén fejezte be a versenyt. Az RC4-es kategóriában ez a hatodik helyet jelentette nekik. A kategória bajnoka Jean-Baptiste Franceschi és Anthony Gorguilo lett, ők az ERC3-at is megnyerték, ehhez elég volt a kategória negyedik helyén célba érniük.

    ERC Kanári
    foto: Grégory Lenormand / DPPI

     

     

  • Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz!

    Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz!

    A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson visszatér a 2022. február 5-6. között megrendezésre kerülő Race Of Champions világdöntőre Pite Havsbadba, Svédországban.

    Richard Pettyvel és Dale Earnhardt-tal holtversenyben, Johnson hét NASCAR Cup Series bajnoki címével az egyik legünnepeltebb versenyzője az amerikai autósportnak. 2020-ban a NASCAR-ban töltött utolsó teljes szezonja után Johnson jelenleg az NTT IndyCar Series-ben a Chip Ganassi Racing 48-as rajtszámú Hondáját vezeti.

    A NASCAR Cup Series-ben eltöltött több mint 20 éve alatt Johnson 686 versenyen indult. 83 győzelmet, valamint 374 top 10-es helyezést ért el. 2002-ben Johnson és Jeff Gordon voltak az első NASCAR-pilóták, akik az évente megrendezésre kerülő ROC versenyen a bajnoki elit, nemzetközi mezőnyében versenyeztek. Az eseményt a spanyol Gran Canarián rendezték. A két stock car versenyző sokkolta a mezőnyt és a közönséget azzal, hogy elvették a ROC Nemzetek Kupáját a 2001-ben bajnoki címet szerző spanyol alakulattól. A győzelem megnyitotta az utat az amerikaiak nagyobb befolyása előtt az évenkénti Race Of Champions-on. Ugyanakkor a ROC Nemzetek Kupája a 2002-es győzelem óta az USA csapat számára elérhetetlen maradt. Johnson így beszélt erről:

    „Gran Canaria murvás volt, és nem hiszem, hogy a többiek tudták, hogy Jeffnek és nekem mennyi dirt verseny van már mögöttünk. Nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy jól fogok menni, vagy egyáltalán tudták, hogy ki vagyok. Megnyerni a ROC Nation’s Cupot, valami igazán egyedi dolog volt. Az egyetlen esemény, ahol a hazámat képviseltem. Sok dolgot elértem már a pályafutásom során, de ez az egyetlen ilyen élményem. Nagyon várom már, hogy visszatérjek a ROC-ra és Travisszel versenyezzünk. Ő egy hatalmas tehetség, és nagyon jól érezzük magunkat a közös versenyeinken. Remélhetőleg jól fogunk mókázni és sikereket érhetünk el a havon és jégen.”

    A svédországi Pite Havsbadban megrendezésre kerülő ROC „Snow + Ice” világdöntő újabb lehetőséget kínál a laza autókhoz és a kiszámíthatatlan felületekhez szokott versenyzők számára. A ROC 30 éves történetének leggyorsabb és legszélesebb pályájaként a közelgő verseny a befagyott Balti-tengeren kerül megrendezésre. Mindössze alig 100 kilométerre délre található az Északi sarkkörtől. Fredrik Johnsson, a ROC elnöke így nyilatkozott az új helyszínről:

    „A pilóták azért jönnek a ROC-ra, mert speciális élményt és innovatív kihívásokat kínál, amelyekkel a szokásos versenyszezonokban nem találkoznának. A ROC-nak voltak jó futamai a nagy stadionokban szerte a világon, de nagyon jó lesz visszatérni természetes közegbe. A rövid nappalok, a brutális hideg és a változó körülmények miatt Svédország igen alkalmas helyszín lesz az olyan sokoldalú tehetségeknek, mint Jimmie. Nincs sok tapasztalata a négykerékhajtással, de nagyon ügyes terepen és nagy sebességnél. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar alkalmazkodni fog, ahogy tette azt 2002-ben is.”

  • Alonso is különleges sisakkal áll rajthoz a hétvégén, melyet el fognak árverezni

    Alonso is különleges sisakkal áll rajthoz a hétvégén, melyet el fognak árverezni

    Fernando Alonso elárulta, hogy az Amerikai Nagydíjon viselt, különleges festésű sisakját a hétvége után elárverezik.

    A kétszeres világbajnok sisakfestését a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek északnyugati tagján, La Palma-n történő vulkánkitörés ihlette. Bő egy hónapja tart már a katasztrófa, már 6 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, és a láva már 800 hektárnyi földet borít.

    Alonso sisakján egy vulkán és banánok találhatók erre utalva, utóbbi a sziget fő terményére.

    „A hétvégén ezt a sisakot fogom viselni” – nyilatkozta Alonso. „Péntektől elindítok egy programot, ahol az emberek pénzt adományozhatnak, és a sisakot november negyedikén elárverezzük, hogy még több pénzt gyűjtsünk. Mindannyiunk tud segíteni, ez biztos.”

    „Nagyon ismert a turisták körében” – beszélt a Kanári-szigetekről. „A volt feleségem is innen származik, szóval mindig jó volt a kapcsolatom a Kanárival. Nyilvánvaló, hogy nemzetközileg nem sok hír érkezett, de Spanyolországban minden nap látjuk, hogyan nő a vulkán, és mi mindent vett el mindenkitől, a házakat, a földet, sok ember életét forgatta fel. Az ottani fő exportcikk a banán, így sok minden elpusztult, és ez még sok-sok évig így marad.”

    Az Amerikai Nagydíjra egyébként a mezőny jelentős hányada különleges sisakdizájnnal készült.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Vogelék a Kanári-szigeteken zárják a szezont

    Vogelék a Kanári-szigeteken zárják a szezont

    A 2020-as rali-Eb utolsó helyszínén, a Kanári-szigeteken zárul az idei versenyszezon Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek. A Roger Racing Team ralipárosa az ERC3-as kategória ötödik helyéről, a női kategóriát vezetve készül az utolsó fordulóra.

    A Las Palmas de Gran Canaria környékére szervezett verseny sajátossága a lejtők és emelkedők váltakozása a gyorsasági szakaszokon, valamint a részben vulkanikus lávából kialakított aszfalt. A tapadás emiatt jó és állandó, esőben azonban nagyobb az esély a gumiabroncsok kopására. Kevés a lehetőség a kanyarok levágására, így viszonylag törmelékmentesek maradnak az utak. A Róma-rali után ez a második olyan helyszín, mely teljesen ismeretlen az idén a cseh Orsák Rallysporttal együttműködve induló női páros számára.

    “A hivatalos tesztnap után elmondhatjuk, hogy ez a hely teljesen más, mint ahol eddig jártunk. Rengeteg kanyar van, nagyon jó minőségű aszfalt, amin hihetetlenül jó a tapadás. Jól éreztem magam az autóban, kipróbáltunk több beállítást is. A célunk, hogy összetettben minél előrébb végezzünk a kategóriánkban, és hogy bebizonyítsuk, hogy van helyünk a férfiak között” – összegzett Vogel Adri a keddi teszt után.

    “Az etapok annyira nem tetszenek, mert olyanok, mintha ott is gyorsaságin lennénk, azt pedig a gyomrom nem igazán kedveli. De összességében természetesen nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, ez már a harmadik versenyünk idén a rali-Eb öt fordulójából, büszkék vagyunk a csapatra, a támogatókra és a partnereinkre, hogy ebben a nehéz évben ezt össze tudtuk hozni. Igyekszünk minél jobb teljesítménnyel meghálálni a bizalmat” – tette hozzá Notheisz Ivett.

    A Rally Islas Canarias 17 gyorsasági szakaszból áll, rendhagyó módon már
    csütörtökön elrajtol a mezőny, és szombaton ér véget a verseny. Összesen 201.79
    gyorsasági kilométer, etapokkal együtt 559.31 km vár a versenyzőkre.

  • A Rally Hungary lesz 2021-ben az ERC idényzárója!

    A Rally Hungary lesz 2021-ben az ERC idényzárója!

    Izgalmas, nyolcversenyes sorozatot tervez a rali Európa-bajnokság promótere 2021-re, amelynek része a Rally Hungary, méghozzá záró futamként október 22–24-ei dátummal.
    A portugál és az azori, valamint a lengyel és a lett futam szorosan követi egymást, hogy a csapatoknak költséghatékonyabb legyen az utazás és a logisztika.

    Az előzetes versenynaptár tehát összeállt, ám természetesen vár az FIA motorsport világtanácsának jóváhagyására, amelyre decemberben kerülhet sor. A tervben nyolc Európa-bajnoki futam szerepel: négy aszfaltos és négy murvás. Három tartalékverseny is bekerült a naptárba, ha esetleg a nyolc közül bármelyik futamot törölni kellene a világjárvány vagy annak hatásai miatt.

    AZ ERC 2021-ES ELŐZETES VERSENYNAPTÁRA:
    Március 12-14.: Rally Serras de Fafe e Felgueiras (Portugália, murva)
    Március 25–27.: 45th Azores Rallye (Azori-szigetek, murva)
    Május 6–8.: Rally Islas Canarias (Kanári-szigetek, aszfalt)
    Június 18–20.: 77th Rally Poland (Lengyelország, murva)
    Július 1–3.: Rally Liepāja (Lettország, murva)*
    Július 23–25.: Rally di Roma Capitale (Olaszország, aszfalt)
    Augusztus 27–29.: 50th Barum Czech Rally Zlín (Csehország, aszfalt)
    Október 22–24.: Rally Hungary (Magyarország, aszfalt)*
    *A rendezvény szervezőjével történt megállapodás alapján

    Tartalékversenyek:
    Rallye Sanremo (Olaszország, aszfalt).
    Cyprus Rally (Ciprus, murva).
    Spa Rally (Belgium, aszfalt)