Címke: Kanadai Nagydíj

  • Sainz gyanakszik: Csak az kap büntetést, akire kiabálnak a rádióban?

    Sainz gyanakszik: Csak az kap büntetést, akire kiabálnak a rádióban?

    Nyilatkozatháborúba torkollott Pierre Gasly és Carlos Sainz feltartásos esete a Kanadai Nagydíj esős időmérő edzésén. A spanyol megkapta a büntetést, de sejtése szerint abban, hogy mely esetek keltik fel a sportfelügyelők figyelmét, annak is nagy szerepe van, hogy kire mennyire panaszkodnak mások a csapatrádióban.

    „El kellene tiltani az ilyen dolgokért!” – kelt ki magából a rádióban Gasly, amikor a montreali időmérő első szakaszában, saját gyorskörének végén Sainzt látta meg maga előtt, amint az utolsó sikán előtt lassú tempóban halad. A franciának a sikánt is át kellett vágnia, hogy elkerülje az ütközést a Ferrarival, és végül a 17. helyen ki is esett a Q1-ben.

    Ha nem is az Alpine-pilóta által követelt eltiltást, de egy három rajthelyes büntetést azért kapott Sainz az akadályozásért, Gaslyt azonban ez nem engesztelte.

    „Teljesen elfogadhatatlan, ha valaki úgy vezet, ahogy Carlos tette. 300 km/órával érkeztem, ő meg 30 km/órás tempóval üldögél az utolsó sikánban, csak a saját dolgával törődve. Pedig tudhatná, hogy nem egyedül van a pályán” – mondta a Sky Sportsnak a francia az időmérő után.

    Sainz nem úszta meg büntetés nélkül Gasly feltartását

    Sainz a 11. rajthelyre csúszott vissza a hátrasorolásával, szerinte azonban a felügyelők nem egyformán ítélkeznek a hasonló esetekben, és úgy érzi, attól is függ, hogy ki kap büntetést, hogy kire mennyire kiabál egy riválisa a csapatrádióban. Ő például nem az a fajta, aki mások bemószerolásával szereti tölteni az idejét.

    „Engem hét alkalommal tartottak fel, mégsem kiáltoztam a rádióban a 13-as kanyarban. Más versenyzők gyakrabban használják a csapatrádiót ilyen célja. Végül pedig bizonyos eseteket vizsgálnak, másokat nem. Úgy tűnik, ez attól függ, hogy ki mennyire kiabál” – állapította meg a Ferrari versenyzője.

    „Olyan állapotok voltak a pályán, hogy mindenki csak magáért dolgozhatott. Engem is feltartottak abban a sikánban, mégsem kiabálok, mégsem kérek eltiltást senkire.”

  • „Száraz pályára slick gumi kell” – Leclerc-nek elege van a Ferrari stratégiáiból

    „Száraz pályára slick gumi kell” – Leclerc-nek elege van a Ferrari stratégiáiból

    Zsinórban a második versenyhétvégén esett ki korán az időmérő küzdelmeiből Charles Leclerc, aki ezúttal a csapatát korholta, miután nem vették figyelembe a kérését a Kanadai Nagydíj Q2-jének elején.

    Az időmérő második szakaszának kezdete komoly dilemma elé állította a mezőnyt gumiválasztás terén, hiszen a pálya állapota a slick és az intermediate gumik közötti átmenet környékén volt. A versenyzők többsége először még a köztes esőgumikon hajtott ki a bokszból, de hamarosan száraz körülményekhez való gumikra váltottak, miután a szakaszt végül az élen záró Alexander Albon merész húzásából kiderült, hogy gyorsabb kört lehet futni a slickekkel.

    Voltak versenyzők, akik már a kivezető kör után visszatértek a bokszba a slick gumikért, mások viszont még futottak egy gyorskört az intermediate-ekkel. Utóbbiak közé tartozott Leclerc is, aki a televíziós közvetítésben is hallhatóan nem értett egyet a Ferrari döntésével: bár a monacói azonnal jelezte, hogy szeretne visszatérni a száraz pályás gumikért, a bokszból azt az üzenetet kapta, hogy a biztonság kedvéért jegyezzen fel egy időt az intereken.

    Ez azért volt rizikós választás, mert az előrejelzések újabb eső közeledtét mutatták, így csak egy rövid periódusban voltak ténylegesen gyorsabbak a slickek a montreali pályán. Az időjárás hamarosan valóban rosszabbra fordult, az intereken túl sokáig a pályán maradó Leclerc lekéste a kedvező időszakot és végül a 11. helyen búcsúzott az időmérőtől. Bár nem egyedül őt sodorták veszélybe a trükkös körülmények a nagy csapatok pilótái közül, hiszen Sergio Pérez a 12. lett, Lewis Hamilton pedig 10.-ként jutott éppen tovább, Leclerc szerint a Ferrarinak mégsem kellett volna ilyen nehéz helyzetbe sodornia magát.

    „Már a kivezető körömben jeleztem, hogy slick gumikat szeretnék. Alex is ezt csinálta és mindenkinél gyorsabb időt futott, szóval egyértelműen ez volt a helyes választás. Semmilyen kockázattal nem járt volna, de a csapat valamilyen okból máshogyan döntött” – bosszankodott a monacói pilóta az időmérő után a Sky Sports kamerája előtt.

    „Túlságosan is megnehezítjük a saját életünket. Egyértelmű álláspontom volt, de mégis valami mást csináltunk, ami eléggé frusztrál. Igaz, hogy más versenyzők a miénkhez hasonló stratégiával is továbbjutottak a Q3-ba, de nem kellene apró részletekre bíznunk a sorsunkat, amikor könnyedén keresztülmehettünk volna a Q2-n.”

    „Amikor a pálya száraz, slick gumikat kell használni, szóval nem értem, mi történt.”

    A Ferrarira jó ideje már rendszeresen vetül negatív rivaldafény a stratégiai vagy kommunikációs hibák miatt – a tavalyi, tavasszal még bajnoki esélyekkel kecsegtető szezonjukat is részben a rossz döntések sora terelte hamar vakvágányra.

    „Nem akarok túl sokat mondani erről, de ennél jobbnak kell lennünk, nem engedhetünk meg magunknak ilyen hibákat ismét. Ennél egyértelműbben nem fejezhettem volna ki magam. Beszélni fogok a csapattal, mert ez már nem az első alkalom, hogy hasonló szituációban a rossz oldalon találjuk magunkat” – zárta Leclerc, aki végül a 10. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, de csak csapattársa kárára, hiszen Carlos Sainzt feltartás miatt sorolták hátra.

    Sainz nem úszta meg büntetés nélkül Gasly feltartását

  • Hülkenbergtől elvették az első sort, a mezőny ötödét hátrasorolták

    Hülkenbergtől elvették az első sort, a mezőny ötödét hátrasorolták

    Csak rövid ideig örülhetett a Montrealban elért csodás időmérős eredményének a Haas, hiszen egy az FIA által is csekélynek elkönyvelt vétség miatt megfosztották második rajthelyétől Nico Hülkenberget, akinek helyét így Fernando Alonso veszi át a rajtrácson.

    A Kanadai Nagydíj időmérőjének szenzációját Hülkenberg okozta egy szerencsésen időzített gyorskörrel az eső által egyre jobban elárasztott Q3 első felében: a német csak néhány másodperccel azt megelőzően haladt át a célvonalon és jegyezte fel 1:27,102-es köridejét, hogy Oscar Piastri balesete miatt belengették a piros zászlót. A takarítás után a mezőny már rosszabb pályaviszonyok közé térhetett vissza, így Hülkenberg második helyét Max Verstappen mögött már senki nem tudta veszélyeztetni.

    Hamar jelezték azonban a sportfelügyelők, hogy valójában maga a német sodorta veszélybe a Haas történetének legjobb vasárnapi rajthelyét, hiszen a piros zászlót követő pillanatokban a megengedettnél gyorsabban haladt a pályán.

    „A versenyző éppen befejezte a gyorskörét, és egy újabbat kezdett el” – áll a sportfelügyelők elemzésében. „Az 1-es kanyarnál járt, amikor bemutatták a piros zászlót. Ekkor már 1,5 másodperccel a deltaidő felett járt, és elmondása szerint rendkívül nehéznek találta, hogy a deltaidőn belülre kerüljön a szektor végére. Emellett kifejtette, hogy félreértelmezte a fülébe kapott hangjelzést, emiatt egy ideig azt gondolta, hogy túl lassan halad.”

    A felügyelők figyelembe vették, hogy Hülkenberg a kör hátralévő részében már betartotta a megkövetelt sebességet, ezt enyhítő körülménynek tekintve pedig csak három rajthelyes büntetést róttak ki rá a piros zászlós gyorshajtásért hagyományosan kiosztott tíz helyett. A német pilóta így az ötödik helyre csúszott a rajtrácson, ezáltal Fernando Alonso, Lewis Hamilton és George Russell nyertek egy-egy pozíciót.

    „Meg kell hagyni, a nap zárása nem lett olyan jó, mint a korábbi szakasza. Kár, hogy nem rajtolhatok az első sorból, de el kell fogadnunk. És azt hiszem, a versenyünk szempontjából ez semmit nem változtat: a hozzáállásunk ugyanolyan marad és a végeredményre sem lesz hatással. A szokott módon készülünk és keményen fogunk versenyezni” – értékelt Hülkenberg, aki az élmezőnyben mindenképp gyors visszaeséssel számolt, és továbbra is a pontszerzést veszi célba.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint sem érdemes bosszankodni az ítéleten. „A büntetés semmit nem vesz el a csapat érdemeiből – a fejünkben továbbra is másodikak vagyunk. Igen, hiba történt, Nico túl nagy sebességgel haladt, de tegyük hozzá, hogy egy pillanatra sem veszélyeztetett ezzel senkit, hiszen végig egyedül haladt.”

    Hülkenberg csak egyike a montreali időmérő után büntetésben részesített négy versenyzőnek, további három pilótára egy rivális feltartásának vétségével róttak ki három rajthelyes hátrasorolást. Mint arról már beszámoltunk, Carlos Sainz Pierre Gasly akadályozása miatt veszít pozíciókat, így a két Ferrari csak a 10. és a 11. helyről startol. Rajta kívül Lance Strollt Esteban Ocon, Juki Cunodát pedig Charles Leclerc feltartása miatt meszelték el.

    A Kanadai Nagydíj rajtsorrendje a büntetések után:

    F1, Kanadai Nagydíj
    Fotó: F1 Twitter
  • Sainz nem úszta meg büntetés nélkül Gasly feltartását

    Sainz nem úszta meg büntetés nélkül Gasly feltartását

    Carlos Sainznak közel nem úgy alakul a Kanadai Nagydíja, mint ahogyan azt eltervezte. A spanyol pilóta csak a 8. helyen zárt az időmérő edzésen, de végül csak a 11. helyről indulhat majd. Az FIA ugyanis egy 3 rajthelyes büntetést adott neki Pierre Gasly feltartása miatt.

    A két fél szerepet cserélt a Spanyol Nagydíjon történtekhez képest, ugyanis ott a francia tartotta fel a spanyolt. Az Alpine pilótája gyorskörön volt, azonban Sainz nem figyelt a hosszú egyenesben, ami miatt elállta Gasly útját az utolsó sikánban. A francia nem tehetett mást, átvágta az utolsó kanyart, amivel semmivé vált a jó köre, ráadásul az utolsó próbálkozása sem lett jó, mivel az eset miatt forgalomba került.

    Történelmet írt a kiscsapat a kaotikus montreali időmérőn

    Gasly – aki nagyon mérges volt a feltartását követően – a szóban forgó eset miatt már a Q1 végén búcsúzott, és ugyan Sainz továbbjutott, de már az ismétléseket követően egyértelmű volt, hogy a spanyolra büntetés fog várni. Az előző feltartásos esetekhez hasonlóan most is egy 3 rajthelyes büntetést szabott ki az FIA a vétkes fére, aki ezúttal a 2022-es Brit Nagydíj győztese volt.

    Sainz büntetése annyit változtat a rajtsorrenden, hogy a mögötte érkező Oscar Piastri, Alex Albon és Charles Leclerc trió egy-egy hellyel előrébb kerül az eredeti rajthelyéhez képest. A Ferrari spanyol pilótája így csak a 11. helyről várhatja majd a 70 körös futamot.

    Foghatja a fejét az időmérő előtt a Ferrari, a Mercedesnek oda a „tempója”

  • Verstappen tovább dominálna, Alonso megszorongatná a Red Bullt  – így látta az időmérőt a top3

    Verstappen tovább dominálna, Alonso megszorongatná a Red Bullt  – így látta az időmérőt a top3

    A változó körülményeknek köszönhetően egy meglepetésekkel teli időmérőt hozott a Kanadai Nagydíj. Max Verstappenen és Fernando Alonsón kívül egy meglepetés pilóta némi szerencsével be tudott kerülni a legjobb háromba.

    „Jól éreztem magam az időmérő edzésen” – nyilatkozta Hülkenberg. – Egy vad és őrült kvalifikáción vagyunk túl, amit a változó körülmények tettek igazán nehézzé. A nagy sebesség és a falak közelsége miatt falak nem volt egyszerű boldogulni.”

    „Először nedves volt a pálya, majd felszáradt, és azt követően megont elkezdett esni. A folyamatos átállás eléggé bonyolult ilyenkor, de mókás volt az egész. Nyilván meglepő ez a mostani eredmény, azonban nagyon örülök neki, büszke is vagyok, mert a csapat ismételten remek munkát végzett.”

    „Folyamatosan kommunikáltunk a csapattal, és fél szemmel a többieket is figyeltük, hogy mit csinálnak. Eközben magunkra is gondoltunk, nem vétettünk hibákat, és ezért is lehetünk most ebben a pozícióban.”

    Hülkenberg azt is hozzátette, hogy „a körülményektől is nagyban fog függeni” az, hogy mennyire lesz képes a német pilóta megtartani a megszerzett jó rajtpozícióját.

    Történelmet írt a kiscsapat a kaotikus montreali időmérőn

    „A tegnapi nap nem volt valami jó, ami miatt néhány változtatást kellett eszközölnünk az autón” – fogalmazott Verstappen az újabb rajtelsőségét követően. – A mai nap szinte végig esett az eső, ami miatt másként kellett vezetni, de az autó egyértelműen jobb lett.”

    „Nagyon csúszós volt az aszfalt, de képesek voltunk jó döntéseket hozni, és így jó köridőket tudunk elérni, és nagyon örülök annak, hogy az első rajtkockából indulhatok majd. Mindig is szerettem az esőben versenyezni, mert Hollandiából származom, és gyerekként nagyon sokat vezettem esős körülmények között.”

    A Red Bull holland kiválósága azt is hozzátette, hogy „egy jó autóval rendelkeznek”, amivel arra utalt, hogyha száraz lesz a futam, akkor nagy valószínűséggel folytatódni fog az idei dominanciája.

    „A változó körülmények miatt a megfelelő abroncsok kiválasztása nem volt könnyű feladat a számunkra” – mondta Alonso, aki lila középső szektort futott a piros zászló előtt. – A holnapi nap esélyünk lesz arra, hogy nyomást generáljunk a Red Bullra.”

    „Eddig nagyon könnyen nyerték meg a futamok nagy részét, de remélem most jobban meg kell izzadniuk a győzelemért folytatott harcban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, 2 másodperccel kell mögöttük lenni, és nem szabad 20 másodperccel lemaradni hozzájuk képest.”

    Az Aston Martin klasszisa mindezek mellett a kanadai közönséget is méltatta, akik az elmaradó első edzés, és a szombati kaotikus körülmények ellenére is nagy számmal voltak jelen a lelátókon.

     

  • Történelmet írt a kiscsapat a kaotikus montreali időmérőn

    Történelmet írt a kiscsapat a kaotikus montreali időmérőn

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte az esővel áztatott Kanadai Nagydíj időmérő edzését, ami egy óriási meglepetést is hozott a trükkös időjárási körülményeknek köszönhetően.

    Q1

    Az Alfa Romeo csapata számára nagyon rosszul indult az edzés, ugyanis Guanyu Zhou azonnal erőt veszített, amint elhagyta a bokszutcát. A kínai pilóta először megállt a hetes kanyarban, azonban egy kis idő múlva újra erőre kapott, így a piros zászló felesleges volt.

    Az újraindítást követően Fernando Alonso ugrott az élre. Mögötte Max Verstappen és Charles Leclerc érkezett, de a körülmények nagyon trükkösek voltak, és még a legjobbak is hibáztak. Sergio Pérez több, mint 1,5 másodpercet kapott a csapattársától, és emiatt nem is volt biztonságban, de bégül sikerült elkerülnie a kieső zónát.

    A száradó pálya miatt folyamatosan javultak a köridők, így a Q1 vége elég izgalmasra sikeredett. Carlos Sainz tétlenkedésének Pierre Gasly lett a legnagyobb áldozata, akinek így az utolsó köre sem lett jó, így csak a 17. helyen zárt. A Ferrari spanyol pilótáját azonban vizsgálják, és nagy valószínűséggel rajtbüntetést fog kapni a feltartása miatt. A francia mellett még Yuki Tsunoda, Nyck de Vries, Logan Sargeant és Zhou esett ki.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén. Fotó: Jared C. Tilton/ Getty Images/Red Bull Content Pool

    Q2

    A szakasz elején nagy dilemmába kerültek a csapatok: a pálya már elég száraznak tűnt a slickekhez, de az előrejelzések szerint az eső úton volt, szóval nehéz volt dönteni. Alex Albon rápróbált a lágy gumikon, de először sokkal lassabb volt az intereken autózókhoz képest.

    Az első mért körök után Verstappen mellett Norris is lágyakra váltott. Albon nem sokkal később az élre ugrott, de Alonso még az intereken is majdnem olyan gyors tudott lenni, mint a Williams pilótája. Norris bátorsága is kifizetődött, mivel előre tudott lépni a 3. helyre a lágyakon.

    Vestappen mellett Piastri is jó kört tudott menni a száraz pályán Pirelliken, azonban a kavarodás nagy vesztesei Leclerc és Pérez lett. Mindketten a kieső helyen voltak 4 perccel a Q2 vége előtt. Mivel az eső újra elkezdett esni, ami miatt mindkét előbbi versenyző rajtavesztett. Mellettük még a hazai hős Stroll, Kevin Magnussen és Valtteri Bottas búcsúzott. A szakaszt pedig Albon nyerte a zseniális érzékének köszönhetően.

    Q3

    Az eső intenzitása még nagyobb lett, azonban mind a 10 versenyző intereken hajtott ki a pályára. Azonban Verstappen nem jött be extrém esős Pirellikért, és nekivágott a gyorskörének.  A holland nagyon a határon volt, de egy 1:27.059-cel az élre állt. Alonso is jó körön volt, de 2 tizedmásodperccel így is kikapott Verstappentől.

    A Red Bull holland kiválósága tovább tudott javítani, és Alonso hiába ment lila középső szektort, Oscar Piastri összetörte a McLarent, ami miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést. Nico Hülkenberg azonban még pont a piros zászló előtt be tudott jönni a 2. helyre.

    Az újraindítás után csak rosszabbak lettek a körülmények, ami miatt már senki nem tudott javítani. Így Verstappen nyerte az edzést Hülkenberg előtt, aki a 2016-os Osztrák Nagydíj óta először rajtolhat majd az első sorból. Mögöttük Alonso, Hamilton és Russell végzett. További sorrend: Ocon, Norris, Sainz, Piastri és Albon.

    Foghatja a fejét az időmérő előtt a Ferrari, a Mercedesnek oda a „tempója”

  • Foghatja a fejét az időmérő előtt a Ferrari, a Mercedesnek oda a „tempója”

    Foghatja a fejét az időmérő előtt a Ferrari, a Mercedesnek oda a „tempója”

    Max Verstappen volt a leggyorsabba a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Fernando Alonso lett.

    Az időjárás tartotta magát a menetrendhez, így megérkezett az eső a harmadik szabadedzésre. A pályán állt a víz, így nem sok versenyző akarta kipróbálni a technikát a montréali aszfaltcsíkon.

    Nico Hülkenberg merészkedett ki először a pályára, őt rögtön csapattársa, Kevin Magnussen követte. Kis idő múlva Logan Sargeant, George Russell és Fernando Alonso is megnézte magának a vizes aszfaltot.

    Egyre többen felbátorodtak, míg az élre az Aston Martin spanyol versenyzője került. Ám a kétszeres világbajnok és Yuki Tsunoda nem érette meg egymást. A 41 éves versenyző a rádióban meg is kérdezte, hogy „ki az a vak srác előtte”. Mérnöke adta meg neki a helyes választ. Ennek örömére a japán az élre is állt.

    A kanadai-brit csapat váltott először intermediate abroncsokra, és be is jött a számításuk. Alonso ismét az első pozícióban találta magát, de Max Verstappen és Valtteri Bottas gyorsan változtatott a sorenden.

    Alex Albon a Ferrarira és Carlos Sainzra panaszkodott, aki kétszer is feltartotta a brit-thai versenyzőt a gyorskörén. Mindaddig Yuki Tsunoda mutatott be egy fél piruettet.

    A Scuderia spanyol versenyzője megidézte a zászló formájában is csapata színét. Az 1-es kanyarban sikerült eltalálnia a korlátot Sainznak.

    Fél óra elteltével Max Verstappen áll az élen, őt Carlos Sainz és Charles Leclerc követte. Lando Norris ért fel a negyedik pozícióba, míg mögöttük Nico Hülkenberg, Yuki Tsunoda, George Russell, Valtteri Bottas, Serio Pérez és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    A zöld jelzést ugyan megkapták a versenyzők, és ki is hajtottak azonnal a pályára.

    Max Verstappen tovább javított az idején, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel. Az eső mindaddig nagyobb erővel kezdett esni a pálya felett. Így a versenyzők többsége inkább visszavánszorgott a boxba.

    Négy perccel az szabadedzés vége előtt minden versenyző visszament a csapatához, így „előbb ért véget a gyakorlás”.

    Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyet Charles Leclerc, míg a harmadik pozíciót Fernando Alonso szerezte meg. Kevin Magnussen maga mögé utasította Carlos Sainzot, így feljött az ötödik helyre, míg a spanyol mögé Pierre Gasly zárkózott fel. Az első 10-be rajtuk kívül még Lance Stroll, Yuki Tsunoda, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton fért be.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull 1:23.106 22
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:23.397 + 0.291 22
    3 Fernando Alonso Aston Martin 1:24.483 + 1.377 18
    4 Kevin Magnussen Haas 1:24.715 + 1.609 23
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:24.765 + 1.659 14
    6 Pierre Gasly Alpine 1:24.825 + 1.719 19
    7 Lance Stroll Aston Martin 1:24.944 + 1.838 22
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:24.955 + 1.849 24
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:24.988 + 1.882 22
    10 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.087 + 1.981 20
    11 Nico Hülkenberg Haas 1:25.140 + 2.034 20
    12 Oscar Piastri McLaren 1:25.191 + 2.085 25
    13 Lando Norris McLaren 1:25.198 + 2.092 21
    14 Alexander Albon Williams 1:25.379 + 2.273 21
    15 George Russell Mercedes 1:25.435 + 2.329 20
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:25.725 + 2.619 24
    17 Sergio Pérez Red Bull 1:25.857 + 2.751 20
    18 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:26.750 + 3.644 23
    19 Esteban Ocon Alpine 1:26.840 + 3.734 10
    20 Logan Sargeant Williams 1:27.279 + 4.173 16
  • Meglepetés születhet az időmérőn: „A tempónk igazán jó volt”

    Meglepetés születhet az időmérőn: „A tempónk igazán jó volt”

    A Red Bull számol azzal, hogy Kanadában nem biztos, hogy ők lesznek az élen, ugyanis az egyik ellenfelük is képes hasonló tempót autózni.

    Az első szabadedzés meglepő fordulatai után a mezőny megkezdte a munkát a második gyakorláson. Ám az eredménylistán nem a két Red Bull állt az élen, hanem a két Mercedes. Lewis Hamilton szerint jó volt az autójuk, de van még min dolgozniuk, míg a Max Verstappenék inkább a hosszú etapokra gyúrtak. Ugyanakkor Helmut Marko szerint egy másik csapat is kiemelkedő munkát végzett.

    Az osztrák tanácsadó arra hívta fel a figyelmet, hogy Charles Leclerc és a Ferrari hasonló tempót autózott, mint a kétszeres holland világbajnok. A monacói pilóta is bizakodva nyilatkozott az edzés után, ugyanis meglepően gyorsnak érezte az konstrukcióját.

    Charles Leclerc, Ferrari
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Nos igen, valóban ott voltunk. Ám szombaton egy új nap lesz, de nem biztos, hogy tovább vihetjük ezt a teljesítményt, mivel valószínűleg esni fog az eső. Ugyanakkor a tempónk nagyon-nagyon jó volt. A körülmények trükkösek lehetnek, de egy tiszta kvalifikációra lenne szükségünk. Meglátjuk, vasárnap mire leszünk képesek.”

    Leclerc szerint már jobban értik a spanyolországi fejlesztéseiket, ezért is lehet kedvezőbb a tempójuk.

  • Nincs itt semmi látnivaló? Ezért volt lassabb a Red Bull

    Nincs itt semmi látnivaló? Ezért volt lassabb a Red Bull

    Helmut Marko szerint nem szabad hinni a második szabadedzés eredményeinek, ugyanis meg van az oka annak, miért volt lassabb a Red Bull.

    Az első szabadedzésen a CCTV-rendszer meghibásodása miatt nem gyakorolhatott a mezőny, így a fél órával meghosszabbított délutáni etapon kellett mindent kipróbálniuk. A második gyakorláson a két Mercedes végzett az élen, míg Max Verstappen csak a 6., míg Sergio Pérez a 8. pozíciót szerezte meg.

    Ám az osztrák tanácsadó szerint nem kell az eredménylistából kiindulni, viszont a csapatnak van félni valója. Ugyanakkor nem a csillagosokat tekintik Kanadában a legerősebb ellenfélnek.

    „A különbségek egy kissé félrevezetőek. A pálya sokkal gyorsabb lett az edzés végén, mi pedig versenyszimulációkat végeztünk akkor. Még van min dolgoznunk, az autó ugyanis elég bizonytalan. A hosszú etapok során jó volt a tempónk, de Leclerc is nagyon gyors volt, legalább olyan tempót autózott, mint mi. Mindannyian várjuk a 100. győzelmünket, és úgy tűnik extra nyomás helyezkedik ránk emiatt. Viszont, egy kissé meglepődtünk azon, hogy lemaradtunk. A Mercedes nyilvánvalóan gyorsabb volt, de a Ferrari még erősebb ellenfél lesz.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Egy visszatérő szcenáriót fedezett fel Verstappen:

    A holland világbajnok megfogalmazta mi volt a problémájuk tegnap. Ugyanabba a forgatókönyvbe futottak bele, mint Monacóban. Viszont, a hosszúegyenesek miatt a kétszeres világbajnok abban bízik, hogy Kanadában kiegyensúlyozottabb lesz a verseny.

    „Ez nem egy átlagos pénteki nap volt, de szerencsére a második szabadedzésen már tudtunk a pályán autózni. Azt hiszem, van még min dolgoznunk, ugyanis a konstrukció nemigen viselkedik jól a rázóköveken. Nem tragikus a helyzet, de néhány beállításon finomítanunk kell.”

     

  • Hamilton tudatosította mindenkiben mi a célja Kanadában

    Hamilton tudatosította mindenkiben mi a célja Kanadában

    Lewis Hamilton a csapata és az F1-es társadalom tudtára adta, hogy milyen mentalitással és célokkal érkezett Kanadába.

    Még a szabadedzések előtt a brit versenyző nagyon lelkesen beszélt arról, hogy milyen attitűddel szeretne neki vágni a hétvégének. A montréali pályán már hétszer diadalmaskodott a 38 éves pilóta, sőt karrierje első győzelmét is itt aratta. Így a nyeretlenségből is itt mászna ki Hamilton, bár tudja, hogy nincs könnyű dolga.

    „Nos, én vagyok az az ember, aki próbálja mindig lelkesíteni a csapatot. Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk,  ezen a hétvégén ezt meg is akarom csinálni.”

    A szabadedzések után alább hagyott a lendület:

    Mivel az első szabadedzésen nem történt érdemi munka, a csapatoknak és a versenyzőknek a meghosszabbított második gyakorláson kellett beállítaniuk az autójukat. Ám az edzés utolsó harmadában az eső is meglátogatta a mezőnyt, és megmutatta mire számíthatnak a résztvevők az elkövetkezendő két napban.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    A 90 perces gyakorláson a két Mercedes végzett az élen, míg Max Verstappen az első háromba sem került be. A hétszeres világbajnok ugyanakkor a második szabadedzés után már nem volt olyan lelkes.

    „Az autó rendben volt. Ez a pálya talán a leghuplisabb a versenynaptárban. Elég furcsa napon vagyunk túl, hiszen kihagytuk az első szabadedzést. A szurkolókat sajnálom emiatt. Nem tudom mi történt a kamerákkal, de örülök annak, hogy megoldódott a probléma, és 90 percet tudtunk egyhuzamban gyakorolni. Erre már rég nem volt példa. Ugyanakkor nem éreztem úgy, hogy ezt az időt teljesen kihasználtuk. Én szeretek ezen a pályán vezetni, az autót sem éreztem rossznak, de van még min dolgoznunk. Nem volt túl jó, de nem is volt tragikus. Egyszerűen rázós volt az egész, javítanunk kell az autó kezelhetőségén. Sokkal jobb a helyzetünk, mint tavaly. Monacóban valóban éreztünk a fejlődést. Én szeretem, ha esik, így megpróbáljuk majd egy kicsit jól érezni magunkat” – nyilatkozta az szabadedzések után Hamilton.