Címke: Kanadai Nagydíj

  • Napi cuki: Váratlan vendég jelent meg az Aston Martin ünneplésén (videó)

    Napi cuki: Váratlan vendég jelent meg az Aston Martin ünneplésén (videó)

    Az Aston Martin épp a szokásos csapatfotózásra készült, mikor egy négylábú vendég is csatlakozott az ünneplőkhöz.

    Fernando Alonso a második helyről rajtolt és abban a pozícióban is fejezte be a Kanadai Nagydíjat. Ugyan a rajtnál Lewis Hamilton megelőzte, ám a spanyol nem sokáig hagyta, hogy a brit birtokolja a pozíciót. Egy ponton túl a 41 éves pilóta fejében a győzelem is megfordult, de egy kisebb technikai gond, és Verstappen tempója miatt le kellett tennie erről.

    Mindaddig Lance Stroll a 9. helyen ért célba, így ő is a pontszerzők táborát erősítette.

    Ám a kétszeres világbajnok, fiatal csapattársa és a kanadai-brit alakulat a dobogós helyezésnek és a pontoknak is örült, így a félig hazai versenyükön a boxutcában álltak össze a közös fotózásra. Ám a képhez az egyik nyomkereső kutya is csatlakozott. Miután gazdája megengedte az ebnek, hogy a csapathoz menjen, az Aston Martin nevetve fogadta a vendéget.

  • Leclerc akciója heves indulatokat váltott ki, Villeneuve-nek magyarázkodnia kell

    Leclerc akciója heves indulatokat váltott ki, Villeneuve-nek magyarázkodnia kell

    A Kanadai Nagydíjon a helyi Ferrari-legenda, Gilles Villeneuve emléke előtt szeretett volna tisztelegni Charles Leclerc, de a kivitelezés elég rosszul sült el.

    Az első edzésen még a Gilles Villeneuve-ét idéző sisakfestéssel vezetett Leclerc, majd átváltott egy másik dizájnra, hogy az időmérőn és a futamon újra a tisztelgős mintával láthattuk. A furcsa variálást az okozta, hogy a kedvesnek szánt gesztus kiverte a biztosítékot a Villeneuve-család egyik tagjánál, ezért átmenetileg levetették róla a különleges festésű sisakot.

    Az 1997-es világbajnok Jacques az Instagramon fejtette ki, hogy őt nem zavarta az egész, csak az apjával kapcsolatos jogokat felügyelő Melanie volt felháborodva a történteken. Mindezt azért emelte ki, mert szerinte indokolatlanul sokan támadtak rájuk a feleslegesnek tűnő hercehurca miatt.

    „Néhányan bántottak engem és a családom, miután Charles Leclerc használta édesapám sisakfestését, ezért tisztázni szeretném a helyzetet és a körülményeit – írta. – Amikor megérkeztem a pályára, a nővérem dühösen hívott, hogy Charles úgy használta édesapánk sisakfestését, hogy arról előzetesen nem tudtunk, nem egyeztettünk. Ez az egész családot meglepte, mert előzetesen nem kaptunk róla információt.”

    Leclerc Ferrari-legenda előtt tiszteleg a Kanadai Nagydíjon

    „Amikor megérkeztem a pályára, a nővérem dühösen hívott, hogy Charles úgy használta édesapánk sisakfestését, hogy arról előzetesen nem tudtunk, nem egyeztettünk. Ez az egész családot meglepte, mert előzetesen nem kaptunk róla információt.”

    „Azonnal továbbítottuk az üzenetet Charles-nak, aki szívélyesen visszahívott. Mély beszélgetést folytattunk, ami során őszintén elnézést kért a kialakult helyzetért. Biztosítottam, hogy meghatónak tartom a gesztusát, és nekem személy szerint semmilyen bajom sincs vele.”

    „Fontosnak tartottam viszont jelezni neki, hogy keresse meg a nővérem, aki az édesapánkkal kapcsolatos ügyeket intézi. Szintén javasoltam, hogy hívja ki a nővérem és az édesanyám a pályára, hogy az esetlegesen megmaradt konfliktusokat megoldják. Szerencsére minden elrendeződött, de jobb lett volna, ha minderre már a hétvége előtt sor került tiszteletteljesen és profi módon. Sajnos az egész ügyet felfújták és felesleges vitát generált”

    Sokként érte a családot Leclerc gesztusa, pedig ő csak tisztelegni akart a Ferrari-legenda előtt

    Jacques Villeneuve korábban rámutatott, hogy amikor korábban más versenyzők hasonló megemlékező gesztusokat gyakoroltak (például Lewis Hamilton Ayrton Sennáról), arról előtte mindig értesítették az érintett pilótákat vagy családtagjaikat.

    Gilles Villeneuve 1977-től 1982-ig versenyzett a Forma-1-ben, ezalatt hat győzelmet szerzett, s noha minden idők egyik legzseniálisabb képességű pilótájaként tartják számon, világbajnokságot sosem nyert. A Ferrari 1979-ben és 1982-ben készített a tudásához méltó autót, de előbbi szezonban csapattársa, Jody Scheckter végzett az élen az összetettben, utóbbiban pedig Villeneuve életét vesztette a Belga Nagydíjon.

  • Nemzetközi sajtó: Mad Max már a múlté, míg a többiek pohara félig üres

    Nemzetközi sajtó: Mad Max már a múlté, míg a többiek pohara félig üres

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét éltették, miközben Fernando Alonso és Lewis Hamilton felzárkózásáról is megemlékeztek.

    Kanadában sem tudták letaszítani az első helyről a kétszeres holland világbajnokot, így a Red Bull versenyzője tovább növelte előnyét az összetettben. A győzelmek tekintetében utolérte Ayrton Sennát az örökranglistán, míg mögötte világbajnok ellenfelei próbáltak egymás elé kerülni.

    Verstappen győzelmét szinte semmi sem veszélyeztette, míg Alonso kisebb fékproblémákkal küszködött. Mindaddig Hamilton azért a Ferrarikra is figyelt.

    A neves lapok így látták végül a tegnapi verseny eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszoroszág):

    „Max Verstappen csak szárnyalt, míg világbajnok ellenfelei páholyból nézhették hogyan érte utol Ayrton Sennát a győzelmek örökranglistáján. Az igazság az, hogy Verstappen uralja a Red Bullját, a versenyeket és még a bajnokságot is. Az, hogy utolérte Sennát (annak ellenére, hogy több versenyen vett már most részt, mint a brazil legenda) sokat elmond arról, hogy milyen tempóban fog még több rekordot megdönteni.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Jelenleg van Max Verstappen, és utána jönnek a többiek. A holland versenyző a Kanadai Nagydíjon rajt-cél győzelmet aratott, és ezzel beérte a 41 elsőséget szerző Ayrton Sennát. Mindaddig a Red Bull a 100. győzelmét ünnepelte. Dominanciájuk tehát vitathatatlan, még úgyis, hogy most nem volt akkor időkülönbség a versenyzők között.”

    Kicker (Németország):

    „Max Verstappen munkanapja gond nélkül telt. Az első helyről fordult be elsőként az első kanyarba, majd elhúzott a többiektől. Ugyanakkor a holland eléggé unta az eseményeket, egyedül a gumik tapadására panaszkodott. Viszont előnyét még így is tovább tudta növelni. Mindaddig Alonsót még a csapata is arra kérte, hogy vezessen nyugodtabban, de a spanyol kijelentette, hogy ő nyerni akar. Ám a hibátlan teljesítményt nyújtó Verstappen ezt nem engedte.”

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Red Bull, Aston Martin, Mercedes
    Fernando Alonso, Adrian Newey, Max Verstappen és Lewis Hamilton – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool
    AS (Spanyolország):

    „Az élen nem történt változás, mégis az ínyencek versenye volt ez. A három F1-es legenda rendezett gyorsasági bemutató, majd felálltak a dobogóra. Gyakorlatilag 70 körön keresztül ugyanúgy mentek, minimális különbségekkel. Fernandónak (Alonso) igaza volt, mikor azt mondta, hogy az Aston Martin a fejlesztésekkel közelebb került a Red Bullhoz. Bár megelőzni még így sem tudja őket. A pohár félig üres, hiszen Max Miami óta szinte minden körben az élen állt. Ugyanakkor az a pohár félig tele is van, hiszen két világbajnok (Alonso és Hamilton) vette őt üldözőbe.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „A Red Bull még mindig veretlen ebben a szezonban, és ez nagyrészt Verstappennek köszönhető. Ám úgy tűnik, hogy a Mercedes és az Aston Martin egyre közelebb kerül az osztrák istállóhoz. Viszont a hollandnak nem kell mindent kipréselnie az autójából, könnyedén vehet vissza, és spórolhat a technikával. Mad Max, az évekkel ezelőtt berobbanó, túlbuzgó és akaratos kölyök már eltűnt. Helyette itt van Max, aki szorgalmas, nyugodt és módszeresen gyarapítja győzelmeit hétről-hétre. Csak a helyi ‘vadállomány’ okozott némi gondot Verstappennek, ugyanis a verseny elején elütöt egy madarat. A szerencsétlen jószág hozott csak némi izgalmat az eseménytelen vasárnapi délutánjába.”

  • Hamilton beszólt Alonsónak, a spanyol viszont így kontrázott (videó)

    Hamilton beszólt Alonsónak, a spanyol viszont így kontrázott (videó)

    Lewis Hamilton és Fernando Alonso a verseny után is egymásra talált, és kölcsönös ugratással szórakoztatták a média képviselőit.

    A rajt után ugyan a hétszeres világbajnok megelőzte a spanyol pilótát, ám az Aston Martin versenyzője visszavette az áhított pozíciót. Ezután a páros egymást kergette a futam alatt. Hol közelebb ért a brit versenyző az ellenfeléhez, hol pedig a kétszeres világbajnok zárkózott fel Max Verstappenhez.

    Az egykori csapattársak élvezték a csatát, és elismerően nyilatkoztak egymásról. Épp egymás mellett adtak interjút a karámban (a tévéstáboknak fenntartott hely), mikor Hamilton a mellette lévő Alonsót kezdte ‘kóstolgatni.’

    A Viaplay munkatársa a Mercedes versenyzőjét a remek rajtáról kérdezte, mikor a hétszeres világbajnok nevetve megjegyezte, miért tudta megelőzni Alonsót.

    „A reakciója már egy kicsi lassú, mivel egy kissé öreg már” – szúrta közbe nevetve Hamilton.

    A természetesen Alonso reakcióját is rögzítették, sőt meg is kérdezték, hogy hallotta-e, mint mondott ellenfele. Az Aston Martin versenyzője nevetve igennel felelt, majd hozzátette, hogy két hét múlva Ausztriában ismét összecsaphatnak.

  • Norris megtudta miért büntették, így véleményt is nyilvánított

    Norris megtudta miért büntették, így véleményt is nyilvánított

    Lando Norris elismerte, teljesen össze van zavarodva az 5 másodperces büntetése kapcsán.

    A brit versenyző remekül vezetett, látványos előzéséket hajtott végre, és a pontszerzők közé is beverekedte magát. Az utolsó körben Esteban Oconnal kakaskodott, de a leintés után jött csak a feketeleves a fiatal versenyzőnek. „Sportszerűtlen megmozdulásért” ugyanis büntetést kapott, így a 13. helyre esett vissza.

    A verseny alatt próbálta megtudakolni a 23 éves pilóta, hogy mit követett el, de a versenymérnöke annyival elintézte a dolgot, hogy később elmondják neki mi történt. A leintés után Norrisnak elmagyarázták a büntetése okát, aki meglepődve konstatálta azt.

    George Russell ‘falazása’ után a Safety Car-t is a pályára küldte a versenyirányítást. Így a kedvező lehetőséget többen ki is használták. A McLaren két versenyzője egymás mögött haladt, és a csapat egyszerre akarta behozni a pilótáit. Mivel Oscar Piastri volt előrébb, Norris túl sok időt veszített volna, így az indoklás szerint lelassított a 10-es kanyarban, hogy helyet hagyjon magának.

    Ám a versenyfelügyelők szerint a 23 éves pilóta a cselekedetével megsértette a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1.l cikkelyét (verseny tisztaságának megsértése, sportszerűtlen viselkedés vagy a verseny eredményének befolyásolására tett kísérlet).

    Oscar Piastri, Lando Norris, McLaren
    Oscar Piastri és Lando Norris – Fotó: McLaren

    A futam után Norris is elmagyarázta, hogy mi történt:

    „Ennek semmi értelme. Három-négy másodperccel mentem rosszabb szektoridőt a kijelölt időnél, ami elég gyakran előfordul mindenkinél. Az ember szeretné optimálisan tartani az autó hőmérsékletét, ezért általában rést nyit, és egy kissé lemaradt. Ám én nem 10 másodperccel voltam rosszabb a deltaidőnél! Ha ez most tényleg a lassú szektoridő miatt van, akkor több embert meg kellett volna büntetni az elmúlt években. Egy kicsit így zavarban vagyok, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Túl korai volt még a kiállás, nem is terveztem a boxba menni, de szinte a bejárat előtt hívtak be. Persze, ilyenkor egy kicsit lassan mész, gyorsítasz majd megint lassabban haladsz. Én épp lassítottam, és próbáltam ideális hőmérsékleten tartani az abroncsokat, mikor szólt a csapat, hogy álljak ki a boxba. Ekkor olyan gyorsan próbáltam menni, amennyire lehetett” – magyarázta a brit versenyző.

    A McLaren pilótája hozzátette, hogy összességében élvezte a versenyt, csak a büntetésével nem ért egyet.

    „A verseny többi részével elégedett voltam. Megpróbáltam kihozni a legtöbbet az autóból. Néhány szórakoztató előzés is volt, így hát nem volt gond.”

     

  • Okozott némi fejtörést az elütött madár a Red Bullnak

    Okozott némi fejtörést az elütött madár a Red Bullnak

    Christian Horner megdicsérte Max Verstappent, miközben az elütött madárról is beszélt.

    A holland versenyző nem sokkal a rajt után jelezte csapatának, hogy egy madárral találkozott, ám az állat húzta a rövidebbet. A „nem túl szép” ütközés után a kétszeres világbajnok azon gondolkodott: vajon megsérült-e az autója vagy túlmelegíti-e a fékeket az állat megmaradt része. Mint kiderült, az utóbbira volt esély, hiszen a pórul járt jószág a fékcsatornában „maradt”.

    Ugyanakkor a 25 éves versenyző gond nélkül teljesítette a versenyt, és csak a gumik élettartamára tett megjegyzéseket. Christian Horner így elismerősen nyilatkozott versenyzőjéről.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Minas Panagiotakis/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Volt némi változás a tegnapi naphoz képest, és abból, amit a versenyen hallottam, úgy vélem, hogy a többiek is panaszkodtak. Nehezen tudtuk az autó hőmérsékletét és az energia előállítást menedzselni, pedig itt csak hat kanyar, és hosszú egyenesek vannak. Ám ő tudott mindent kezelni. A leghajmeresztőbb pillanata az volt a versenyen, mikor eltalált egy madarat. Az állat maradványai a jobb fékcsatornába szorultak. Ám összességében nagyon-nagyon kontrollált versenyt teljesített” – magyarázta a Red Bull csapatfőnöke.

    Verstappen a Sky Sportsnak hozzátette, hogy sajnálja a szerelőit, hiszen nekik kell eltávolítani a pórul járt jószág megmaradt részét az autóból.

  • Alonso 70 időmérős körrel győzte le Hamiltont, aki már közel érzi a Red Bullt

    Alonso 70 időmérős körrel győzte le Hamiltont, aki már közel érzi a Red Bullt

    Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon aratott rajt-cél győzelmével fontos mérföldkövet ért el a Red Bull történetében, miközben legközelebbi üldözői, Fernando Alonso és Lewis Hamilton jórészt egymással küzdöttek a futam hetven köre alatt. A dobogósok nyilatkozatai.

    Verstappen immár nemcsak a Red Bull történetének legsikeresebb versenyzője a győzelmek tekintetében, de a csapat 100. nagydíjsikere is az ő nevéhez fűződik. Az osztrák istálló ezzel exkluzív klubnak lett a tagja, hiszen rajtuk kívül csak négy csapat érte el ezt a mennyiséget az F1-ben: a Ferrari (242), a McLaren (183), a Mercedes (125) és a Williams (114).

    „Nagyon boldog vagyok most” – nyilatkozta Verstappen az újabb győzelmét követően. „Nem volt egyszerű felmelegíteni a gumikat a hideg időjárás miatt, és már csak emiatt is nehéz volt a mai futam. Többet is csúszkáltunk emiatt a pénteki naphoz képest.”

    „Azonban sikerült alkalmazkodnunk a körülményekhez, és a tény, hogy én szerezhettem meg a Red Bull történetének 100. győzelmét, egyszerűen hihetetlen. Soha nem gondoltam, hogy egy napon majd elérjük ezt a nagy számot. Folytatjuk a kemény munkát, de emellett élvezzük is a sikereinket.”

    A Red Bull holland kiválósága zárásként megköszönte a drukkereknek „az odaadó szurkolásukat”, és nagyon reméli, hogy „még sokáig versenyezhetnek majd” a Circuit Gilles Villeneuve-ön.

    https://twitter.com/F1/status/1670521121622589440

    Alonso idén nyolc verseny alatt már a hatodik dobogóját szerezte, mégis csalódott, hogy az első helyért ezúttal sem tudott csatázni – ezen reményei pedig már a startnál komoly csapást kaptak.

    „Reméltük, hogy kicsit nagyobb kihívást jelenthetünk majd a Red Bull számára, de a rajtnál elveszítettem egy pozíciót Lewisszal szemben, így a Mercedesszel kellett csatáznom” – fogalmazott a spanyol. „Lewis az egész verseny során keményen hajtott, szóval egyetlen körben sem pihenhettem. A verseny elején én voltam egy kicsit gyorsabb, a végén pedig ő. Nagyon megerőltető verseny volt, 70 időmérős kört kellett futnom.”

    Hamilton ugyan végül elveszítette a startnál megszerzett második helyet Alonsóval szemben, de erőt merít abból a tényből, hogy a Mercedesnek kevésbé fekvő montreali pályán is dobogós lett, ráadásul csak 14 másodperccel maradt el a győztestől – még ha a futam első harmadában beküldött biztonsági autó kissé torzítja is ezt a különbséget.

    „Nagyszerű hétvége volt ez számunkra, de az Astonnak sikerült lépéselőnybe kerülnie hozzánk képest az új feljesztésekkel. Mi is dolgozunk azon, hogy továbbiakat hozzunk, de örülök, hogy kiegyensúlyozott eredményeket szállítunk és újra a dobogón lehetek itt Montrealban” – mondta Hamilton.

    „Tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk, ugyanis szenvedünk a lassú kanyarokban. Látható is, hogy ezeken a pontokon veszítettem sokat Fernandóval és Maxszel szemben is, például a 2-es kanyarból való kigyorsításnál, de szinte az összes többiben is. Van még dolgunk, hogy az autó hátulján tovább növeljük a leszorítóerőt, és egy kicsit javítsunk az energiahatékonyságon, de apró lépésekben oda fogunk érni. Max ismét ellógott tőlünk, de azt hiszem, most már kicsit közelebb voltunk, szóval a helyes irányba haladunk.”

  • Verstappen beérte Sennát, Alonso ismét második, Russell falnak csattant Montrealban

    Verstappen beérte Sennát, Alonso ismét második, Russell falnak csattant Montrealban

    Tovább öregbítette nevét a Forma-1-es rekordlistákon a Red Bull és Max Verstappen, miután a páros újabb győzelmet aratott a Kanadai Nagydíjon. A holland vezetése nem volt veszélyben, Fernando Alonsónak azonban meg kellett előznie Lewis Hamiltont a második helyért.

    A szombati csapadékos idő után vasárnap a borús égbolt ellenére nem kellett további esőre számítani Montrealban, a mezőnyben pedig a közepes keverékű gumi volt a legnépszerűbb választás a rajthoz – az első öt sorban mindenki ezt rakatta fel a kezdéshez.

    A startnál a pole-ból induló Verstappen meg tudta őrizni a vezetést, mögötte viszont látványosan jobb elrugaszkodásával Lewis Hamilton már az 1-es kanyar előtt megelőzte Fernando Alonsót a második helyért.

    Az élcsapatok mezőny közepéből startoló pilótái az első körben nem voltak képesek jelentős előrelépésre, egymással azonban csatába bonyolódtak: Carlos Sainz és Sergio Pérez harca az utolsó sikán előtt azt eredményezte, hogy a mögöttük érkező Kevin Magnussennek félre kellett húznia a kormányt és a külső falnak is nekiütközött, de folytatni tudta a versenyt.

    A 8. körben Logan Sargent kapott végzetes hibaüzenetet autójától, ami miatt a 6-os kanyarban félrehúzódott és rövid virtuális biztonsági autós szakaszt előidézve feladta a versenyt.

    Ennél nagyobb felfordulás jött a 12. körben, amikor a 4. helyen haladó George Russell a falhoz csapta Mercedesét: a brit vastagon hajtott a kerékvetőre a 8-as kanyarban, ami megdobta az autóját, s annak jobb oldalával a betonfalnak ütközött, jelentős mennyiségű törmeléket hátrahagyva. Ez már a biztonsági autót is előcsalogatta, a Mercedes azonban épségben maradt annyira, hogy defekttel visszakocogjon a bokszba, ahol új gumikat és első szárnyat vételezett és az utolsó helyen visszaállt a versenybe. Russellt később, az 55. körben végül mégis a verseny feladására szólította fel a csapata a fékek túlzott elhasználódása miatt – a brit ekkorra a 8. helyig zárkózott vissza.

    A biztonsági autó lehetőséget nyitott arra, hogy a két kerékcserével számolók, bár az ideálisnál kissé korábban, de megejtsék első kiállásukat: és így tett az élen álló hármas, Verstappen, Hamilton és Alonso is, egyaránt kemény keverékekre váltva. A szerelőiket elhagyva a brit és a spanyol kis híján ütköztek is a bokszutcában, de Hamilton meg tudta tartani az előkelőbb pozíciót. Legközelebbi üldözőikként ekkor Leclerc, Sainz és Pérez léptek elő, akik nem hajtottak ki kerékcserére.

    A zöld jelzést követően a keményebb keverékek az Aston Martinon keltek életre gyorsabban, Alonso pedig ezt és a DRS hathatós segítségét kihasználva a 22. körben a hátsó egyenes végén visszavette a 2. helyet Hamiltontól. Verstappen sem húzott el előlük túlságosan, még a második kiállások idején is csak öt másodperces előnyt őrzött. Az újabb kerékcserék nem változtattak a sorrenden közöttük, ám míg Alonso ismét kemény, addig Hamilton már közepes keveréket kapott, s a verseny utolsó szakaszában elkezdett visszazárkózni a kétszeres világbajnokra, aki a brit mérnöke szerint fékproblémákkal bajlódott.

    Újabb csata azonban már nem alakult ki kettőjük között, a hajrára Alonso lélegzetvételnyi előnyhöz jutott és Monaco után újabb második helyet szerzett, ami idén már a hatodik dobogója. Hamilton lett a harmadik, a Ferrarik egy bokszkiállással operálva elhozták a 4-5. helyet Leclerc vezetésével, maguk mögött tartva Pérezt, aki a végén még kényelmesen hajthatott ki lágy gumikért, hogy megfussa a leggyorsabb kört.

    Verstappent előnyét azonban senki nem veszélyeztette: a holland idei hatodik győzelmével tovább növelte fölényét a pontversenyben, összességében 41. sikerével beérte az örökranglistán Ayrton Sennát, a Red Bull pedig fennállása 100. futamgyőzelmét ünnepelhette.

    A verseny különös incidense volt még Nyck de Vries és Magnussen páros látogatása a 3-as kanyar bukóterében, miután a belső íven haladó holland elfékezte magát kettőjük csatájában. Az ezzel sok időt vesztő dán mellett az időmérőn remeklő, végül büntetése miatt az ötödik helyről rajtoló Nico Hülkenbergnek sem sikerült teljesítenie a Haas által célként kitűzött pontszerzést, a német alatt száraz körülmények között már koránt sem volt olyan ütőképes az autó, és hamar a pontzónán kívülre került.

    Remek hetedik hellyel szerzett viszont pontokat a már az időmérőn is remeklő Alex Albon, akit Esteban Ocon, Lance Stroll és Valtteri Bottas követett az első tízben.

    Az összetettben a 195 pontos Verstappen 69 egységnyire növelte előnyét Pérezzel szemben, akit már csupán kilenc pontnyi lemaradással követ Alonso. A konstruktőröknél ezen a hétvégén is a Red Bull kaszálta a legnagyobbat, és már közel kétszer annyi pontja van mint a második helyezett Mercedesnek (321 a 167-tel szemben).

    A Kanadai Nagydíj végeredménye:

  • Falat bont az FIA a pilóták javaslatára

    Falat bont az FIA a pilóták javaslatára

    Nem volt túlságosan hosszú életű az FIA Kanadai Nagydíjra eszközölt megoldása. A Circuit Gilles Villeneuve kettes kanyarjába egy fal került, ami a pilóták veszélyes visszacsatlakozását akadályozta volna meg eredetileg, azonban a fal egyáltalán nem érte el a célját.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az FIA egy tecpro falat tett a montreali pálya kettes kanyarjába, hogy ezzel akadályozzák meg a veszélyes pályára való visszatéréseket. Azonban ez a terv hamar füstbe ment.

    A tegnapi időmérő edzésen számos hibát láthattunk az egyes kanyarban, ami után csak nagyon kevesen tértek vissza a megfelelő helyen. A mezőny többsége ugyanúgy átvágta a pályát az elfékezésüket követően, mintha ott sem lett volna a fal.

    Már a pénteki versenyzői eligazításon szóba került a fal rövidítése. A felszólaló pilóták között ott volt Lewis Hamilton is, aki azt állította, hogy még nem látott balesetet a pálya azon szakaszán. A szombati történéseket követően az FIA úgy döntött a versenyzőkkel való újabb konzultációját követően, hogy 4 méterrel lerövidítik a tecpro falat a vasárnapi versenyre.

    Fallal állják a pilóták útját Montrealban, könnyen összetörheti magát, aki nem vigyáz

  • Pérezt élesen kritizálták az újabb ballépését követően

    Pérezt élesen kritizálták az újabb ballépését követően

    Sergio Pérez még a Monacói Nagydíjon indult formahanyatlásnak, és ugyan azóta már eltelt 2 futam, de ennek ellenére nem tudott még javítani azon. A mexikói pilótát pedig már a csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztette, hogy „felejtse el a világbajnoki címről szőtt álmait”, és „kezdjen el vezetni”.

    Péreznek jól inudlt a szezonja, miután 2 futamot is tudott nyerni, és a bakui győzelmét követően még csak 6 pont volt a lemaradása Max Verstappennel szemben, azonban Monacóban minden megváltozott. A mexikói pilóta az időmérőn összetörte az autóját, kiesett a Q1-ben, és még pontot sem tudott szerezni a futamon.

    Történelmet írt a kiscsapat a kaotikus montreali időmérőn

    Ezután Barcelonában és most Montrealban is a Q2 jelentette számára a végállomást, ami elég kínos az ő szemszögéből nézve, mert a csapattársa mindkét futamon meg tudta szerezni a pole-pozíciót, valamint a győzelmet is. Pérez hátránya így 53 pontra nőtt, és a bajnoki esélyei versenyről versenyre csökkennek.

    „Sergio nagyon jól indította az évet, azonban mostanában volt pár nehéz versenye, szóval minél hamarabb meg kellene találnia a régi önmagát” – nyilatkozta Horner, aki nagyon csalódott volt a mexikói korai kiesését követően.

    „ Nem kellene a világbajnoki címre gondolnia ezentúl, és megpróbálni vezetni, mert az előző években már láthattuk, hogy mire képes. Ez levenné róla a ránehezedő nyomást, és ennek köszönhetően szabadabban versenyezhetne.”

    Pérez már a szabadedzéseken is küszködött, a harmadik esős gyakorláson például csak a 17. helyen lett rangsorolva, és majdnem 3 másodperccel volt lassabb az első helyet megszerző csapattársához képest. Horner elárulta, hogy a mexikói azért szenvedett, mert „sosem volt képes optimális hőmérsékletre felmelegíteni az átmeneti esőgumijait”, de emiatt meg aggódik, mert „tisztában van Pérez képességeivel.”

    Verstappen tovább dominálna, Alonso megszorongatná a Red Bullt  – így látta az időmérőt a top3