Címke: Kanadai Nagydíj

  • Fejmosást kaptak a Kanadai Nagydíj szervezői

    Fejmosást kaptak a Kanadai Nagydíj szervezői

    A Kanadai Nagydíj szervezőinek néhány hónapon belül be kell mutatniuk az FIA-nak, hogy a következő F1-es versenyükön milyen intézkedésekkel akadályozzák meg a most kialakult veszélyes helyzet.

    A levezető körben ugyanis több néző bemászott a pályára, miközben még F1-es versenyautók mentek vissza a bokszba, ami természetesen balesetveszélyes. Az elmúlt években nem ez az első hasonló eset a világon, Ausztráliában és Brazíliában is előfordult ilyen. 1998-ban a Hungaroringen történt nézői invázió Michael Schumacher győzelme után, Kanadából pedig leginkább 1995-re emlékezhetünk ilyesmire, Jean Alesi első győzelmekor.

    A Kanadai Nagydíj szervezőit ezért berendelte az FIA, és azt állapította meg, hogy hiányosságok voltak az ilyen szituációt megelőzni kívánó eszközökkel, amelyek nem álltak rendelkezésre, illetve nem látták el megfelelően a feladatukat. Szankcióként a rendezőket arra kötelezték, hogy szeptember végéig mutassák be, milyen intézkedésekkel tervezik elejét venni a hasonló kihágásoknak a jövőben.

    Pénzbírságot egyelőre nem szabtak ki, de ha megismétlődik a vasárnapi eset, garantáltan nem ússzák meg ennyivel. Az említett 1998-as Magyar Nagydíj után a Hungaroringet például 1 millió dollárra büntették, jóllehet, az összegnek „csak” a negyedét kellett kifizetni, mert a büntetés felfüggesztett részét nem kellett érvényesíteni később.

    A hétvégi Kanadai Nagydíj rekordnak számító helyszíni 350 ezres nézőszámot hozott a négy nap során, és többen logisztikai gondokról számoltak be, mivel a nem állandó versenypálya építményeit alapvetően nem ekkora terhelésre tervezték.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

  • Ocon: Túl kedves, egyben csapatjátékos vagyok

    Ocon: Túl kedves, egyben csapatjátékos vagyok

    A Monacói Nagydíjon történt balhé után Kanadában is összement a tej az Alpine istállójánál, legalábbis Esteban Ocon részéről, aki csapatutasítás áldozata lett. 

    Egy, a közvetítésből kimaradt botrány is borzolta a kedélyeket a rendkívül eseménydús Kanadai Nagydíjon, ugyanis míg az utolsó körökben Lewis Hamilton és George Russell csatáját figyeltük, az Alpine csapatutasítással tette frusztrálttá egyik versenyzőjét. Mint ismert, a francia istálló közismerten rosszban levő pilótái Monacóban ütköztek, ami után Ocont el akarta tiltani a kanadai futamtól Bruno Famin csapatfőnök. Erről francia sajtóhírek szerint az istálló ügyvédei beszélték le Famint, aki viszont a monacói és kanadai verseny között közölte Oconnal, hogy az év végén nem hosszabbítanak vele szerződést, így a hivatalos bejelentés is megérkezett arról, hogy Ocon az év végén távozik.

    Hogy a felek között továbbra sem csitulhatnak a kedélyek, azt Ocon kanadai időmérő után adott nyilatkozata is mutatta, amelyben a 27 esztendős versenyző elmondta: azért is kaphatott ki a csapattársától, mert futamok óta több kilóval nehezebb autóval versenyez, mint Pierre Gasly, és bár rotálni fogják a nehezebb alkatrészeket, most ez a helyzet. Az ilyesmit a nyilvánosság elé tárni nem szokás, Ocon azonban megtette, aminek az Alpine-nál aligha örülhettek.

    Ocon tagad: „Nem a baleset miatt kell távoznom”

    A versenyen aztán fordult a kocka és Ocon Gasly elé került, majd egészen a 69. körig ott is maradt. Azért csak addig, mert amikor a 67. kör végén Daniel Ricciardo megelőzte a 8. helyezett Ocont, az Alpine rögtön arra kérte a 22 körös közepes gumin haladó pilótáját, hogy engedje el a mögötte 26 körös kemény gumikon futó csapattársát. Ekkor az alábbi párbeszéd játszódott le Ocon és mérnöke között.

    Mérnök: Esteban, el kell engednünk Pierre-t, kérlek. Hülkenberg két másodperccel van mögötte.
    Ocon: Mi az oka?
    Mérnök: Meg kell próbálnunk megtámadni Ricciardót (a csapatnak, azaz Gaslynak – a szerk.).
    Ocon: Igen, felejtsd el!
    Mérnök: Rendben, ez egy kérés. Három kör van még hátra.
    Ocon: Visszaadjátok utána a helyet vagy nem?
    Mérnök: Ezen dolgozom, várj egy kicsit.
    Ocon: Rendben, elengedem, de a végén tegyük, ami a helyes.

    Ocon végül a 69., azaz utolsó előtti kör felénél félreállt Gasly elől, ám Ricciardo ekkorra már 2 másodperccel volt előttük. Gasly így a 69. körben nem támadhatott DRS-sel, majd a következő körben sem, és végül 1,3 másodperccel az ausztrál mögött ért célba. Közben pedig nem adta vissza az ajándék helyet Oconnak, amit mérnöke az utolsó kör végén közölt a hoppon maradt pilótával.

    Mérnök: Esteban, nem cseréljük vissza a pozíciót. Nyomd a végéig, kérlek!
    Ocon: Igen, csodálatos. Köszönöm, csodálatos. Köszönöm!

    Ezután Ocon célba ért, de nem kapcsolta ki a rádiót, amire a mérnöke figyelmeztette.

    Mérnök: Oké, a rádió még mindig be van kapcsolva.
    Ocon: Oké. Nem kommentálom. Túl kedves vagyok, túl kedves.
    Mérnök: Oké, figyelj, így is 10.-ek lettünk, így is szereztünk egy pontot, rendben? Sok van még hátra. Oké, tudom, tudom, tudom. Tudom, hogy frusztráló.
    Ocon: Megtettem, amit kellett, és ez a legfontosabb, de ti nem tettétek meg, amit nektek kellett. Ennyi.
    Mérnök: Nemsokára megbeszéljük.
    Ocon: Mint általában.

    A mérnök ezután a levezető körben szokásos procedúrákra figyelmeztette Ocont, majd még jött egy párbeszéd a történtekről.

    Ocont mégis lecserélik már Kanadában is egy kis időre

    Mérnök: Én azt mondom, hogy 10.-ek lettünk, miközben a mezőny végéről indultunk nagyon kevés reménnyel arra, hogy bármit is kihozunk ebből. Ez pedig nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon jól vezettél, és megőrizted a nyugalmadat a nehéz körülmények között. Nagyon elégedettnek kell lenned magaddal ezért, és köszönöm, hogy megtetted ezt is (az elengedést).
    Ocon: Köszönöm. Örülök, hogy veletek dolgozom, srácok, veled, Dave-vel és Joshsal. Nagyon örülök. És köszönöm a támogatást, köszönöm a támogatást.
    Mérnök: Sajnálom, haver, sok van még. 15 verseny.

    Jól döntött a csapat

    Nyilván utólag nem lehet biztosra megmondani, hogy mi lett volna, ha Ocon nem autózik még egy teljes kört Gasly előtt azután, hogy először megkérték a csapattársa elengedésére, de azt nézve, hogy Gasly 1,3 másodperccel futott be Ricciardo mögött, abszolút elképzelhető, hogy amennyiben egy körrel több áll a rendelkezésére, az utolsó kör végén nyithatta volna a DRS-t. Persze ez nem jelenti azt, hogy biztosan előzött is volna, de mindenképpen érdemes volt megpróbálni az Alpine-nak a helycserét. Az pedig, hogy végül nem adták vissza Oconnak a pozíciót, szintén teljesen ésszerű döntés volt, a második Alpine mögött ugyanis ott loholt fél másodperccel Hülkenberg, így túlságosan kockázatos lett volna egy utolsó pillanatos elengedés.

    Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

    Ocon frusztrációja ezzel együtt persze érthető, de a csapat szemszögéből nézve teljesen mindegy, hogy a versenyzők milyen sorrendben végeznek, az Alpine csak egy dolgot nézett: elérhető volt egy extra pont, és meg kellett próbálni megszerezni. Lévén a Kanadai Nagydíj előtt 2 ponttal álltak, az ő helyzetükben minden extra pont aranyat érhet.

    Ocon nem nyugodott meg

    A versenyzők menet közben nem mindig látják át pontosan, hogy mit miért tesz a csapat, így megbocsátható, ha elhamarkodottan ítélkeznek. Ocon ugyanakkor az F1 TV-nek nyilatkozva is kitartott amellett, hogy a csapat kibabrált vele.

    „Őszintén szólva nem vagyok a legboldogabb. Utolsóként rajtoltunk és mindkét autóval pontot szereztünk, ami csodálatos a csapatnak, de én elvégeztem a munka rám eső részét azzal, hogy csapatjátékos voltam, a jófiú, de túlságosan is kedves voltam. El kellett engednem a Pierre-t a végén, amit megtettem, mert mindig betartom a csapat utasításait, de ennek most nem igazán volt értelme, mert amúgy sem kaptuk volna el Danielt, ami a döntés oka volt, én pedig veszítettem egy pontot. A Forma–1-ben nem jó hozzáállás, ha valaki túl kedves, de megmutattam, hogy csapatjátékos vagyok, és ez az, ami számít.”

    Ocon azonban mintha fordítva ülne a lovon, hiszen pont azzal lenne csapatjátékos, ha előbb megértené, hogy mit miért csinált az Alpine, és elfogadná, hogy a csapat helyzetében teljesen irreleváns, hogy ő veszített egy pontot, mert csak az számít, hogy a konstruktőri pontokat maximalizálják. A szezon végén távozó versenyző azonban csak a történtek egyik felét veszi számításba, és az elengedésre koncentrál. Mindenesetre az Alpine nem sokkal a verseny vége után félreérthetetlenül Oconnak szóló posztban köszönte meg az együttműködést. „A csapatjátékot játszva. Hatalmas köszönet Esteban Oconnak, hogy segített nekünk hazahozni a három pontot” – írták, nem felhánytorgatva Oconnak azt, hogy amennyiben nem akadékoskodik és rögtön félreáll, akár öt pontot is szerezhettek volna.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

  • Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

    Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

    Kanadában jó esélye nyílt Lando Norrisnak a második futamgyőzelme megszerzésére, de az első biztonsági autós fázis idején az 1.-ről a 3. helyre esett vissza.

    Norris 7,5 másodpercre ellépett Max Verstappentől, miután megelőzte őt, illetve korábban George Russellt is, de a Logan Sargeant balesete miatt pályára vezényelt Safety Car-ral nemcsak az előnyét, hanem az 1. helyet is elvesztette, a brit pilóta ugyanis a mezőny többségéhez képest egy körrel később ment ki kerékcserére. A futamon 2. lett, Verstappent már nem tudta megtámadni a táv maradék részében.

    A McLaren versenyzője önkritikát gyakorolt ahelyett, hogy a biztonsági autós fázis időzítésére mutogatott volna. „Ahogy az segített Miamiban, most visszavetett – mondta. – Elég időm lett volna kiállni a bokszba, de nem tettük. Csapatként együtt hibáztunk. Nem végeztünk elég jó munkát.”

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    „Nem a szerencsén vagy a balszerencsén múlt, nem olyan volt, mint Miamiban. Rossz döntést hoztunk, ez az én felelősségem és a csapaté. Később majd megvitatjuk. Nyernünk kellett volna. Eljutottunk arra a szintre, hogy nem vagyunk elégedettek a második hellyel, már a győzelem a cél, és arról lecsúsztunk. Bosszantó.”

    Az alábbi képen látható, Norris hol járt, amikor a LED-paneleken megjelent a versenyirányítás döntése a biztonsági autó bevezényléséről: valóban pillanatok alatt kellett volna mérlegelnie, mert pont jött a bokszutca előtti féktáv, és nem is biztos, hogy a versenyzőnek épp feltűnt a jelzés, a McLaren pedig csak akkor szólt a fülére a rádión, miután már átment az utolsó sikánon.

    Fotó: F1TV

    Sargeant balesetéről azonban már a hátsó egyenesre fordulva tájékoztatták, így elvileg megoldható lett volna, hogy az utolsó pillanatban egyenesen menjen tovább a bokszutca felé és minden eshetőségre felkészülve a McLaren fogadja őt kerékcserére.

    Christian Horner, a győztes Red Bull csapatfőnöke azt is megemlítette, hogy később a McLaren szerinte túl sokáig hagyta kint a pályán Norrist az esőgumin, és ha egy körrel hamarabb váltanak, jobbak lettek volna az esélyeik az élen maradni Verstappen előtt, akinek még be kellett melegítenie a száraz pályás abroncsokat. Így amikor Norris váltott, a a holland könnyedén le tudta hagyni a bokszutcából kifelé csak óvatosan vánszorgó britet.

    A McLaren részéről utólag elismerték, szólhattak volna Norrisnak, hogy amennyiben jön a biztonsági autó, menjen ki a depóba, ugyanakkor az időjárást sem látták egyértelműnek, és kicsit féltek attól, hogy a száradó pályán feleslegesen raknak fel egy újabb garnitúra átmeneti esőgumit az autóra.

    Látványos animáció jelent meg Russell és Verstappen holtversenyéről

  • Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    Sergio Pérezt még az ág is húzza, hiszen nem elég, hogy a mexikói pilóta újabb katasztrofális hétvégén van túl, még büntetést is kapott a Spanyol Nagydíjra. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Barcelonában már azt a Pérezt akarja látni, akit az idei szezon első négy futamán.

    Noha Max Verstappen győzelmével több mint kétszeresére növelte addigi előnyét a konstruktőri pontversenyben a Ferrari előtt, a Red Bullnál aggodalomra adhat okot, hogy a hétvége előtt 1+1 éves szerződést aláíró Sergio Pérez újabb borzasztó teljesítményt nyújtott. A mexikói pilóta az időmérő edzésen kiesett a Q1-ben, majd a Kanadai Nagydíjon érdemi előrelépés nélkül, az 51. körben a falnak csapta az autóját és kiesett.

    Mindennek tetejébe pedig 3 rajthelyes büntetést kapott a Spanyol Nagydíjra, mert a 6-os kanyar bukóteréből sérült autóval visszatért a pályára, majd törmeléket hullajtva visszakecmergett a bokszba. Ez pedig megsértette a sportszabályzat azon pontját, miszerint tilos nem biztonságos autóval versenyezni, ráadásul a Red Bull is kapott büntetést (25 ezer eurót), mert ők tanácsolták Péreznek, hogy próbáljon meg visszatérni a bokszba, hogy ne kelljen beküldeni miatta a biztonsági autót (Verstappen vezette a versenyt).

    Pérez balesete (aztán Sainz és Albon ütközése):

    Pérez ezzel az utóbbi négy versenyen mindössze 4 pontot szerzett, aminél 10 pilóta is többet gyűjtött ebben az időszakban. „Borzasztó hétvége volt ez Checónak, Barcelonában erősen kell visszatérnie – nyilatkozta a Sky Sportsnak Christian Horner csapatfőnök. – Szerencsére a Ferrari sokkoló teljesítményt nyújtott és nem szerzett pontot, amivel némileg lógva hagytak minket, de mindkét autóval pontot kell szereznünk. Ma megúsztuk, hogy nem tettük, de Barcelonától kezdve szükségünk van Checóra az élmezőnyben, ahol a szezon elején volt.”

    „Időről időre azt látjuk Checóval, hogy amikor már azt hisszük, padlót fogott, akkor feláll. Kemény versenyző és karakter, és neki jobban fáj ez, mint bárki másnak. Elszánt lesz, hogy visszatérjen és mindenkinek megmutassa azt a formát, amire képes, és amit az idei szezon első négy versenyén mutatott” – folytatta Horner

    „Nagyon nehéz hetek állnak mögöttünk, de szerintem össze fogjuk kapni magunkat, leszegjük a fejünket és tanulunk a hétvégéből – mondta Pérez. – Szombaton volt egy kis gondunk, ami megakadályozott minket abban, hogy előrébb végezzünk, de ezt rögtön az időmérő után megértettük, ami pozitív. Nyilván hosszú év áll előttünk és biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a formánkat.”

    „A baleset az én hibám volt, a hatos kanyarban megérintettem a pálya vizes részét, onnan pedig már nem lehet megállítani az autót. Teljesen vizes volt minden, ráléptem a fékre, és csak nem tudtam megállni. Kicsit szerencsétlen helyzet volt.”

    Helmut Marko, a Red Bull osztrák tanácsadója az időmérő után már arról beszélt, hogy Péreznek pszichológiai eredetű gondjai vannak. Kérdés, hogy a nyílt kritika ebben a helyzetben segíti-e Péreznek, vagy éppen ellenkezőleg.

  • Leclerc: Csak semmi pánik

    Leclerc: Csak semmi pánik

    A hétvégi Kanadai Nagydíj siralmasan alakult a Ferrari számára (egyik versenyzőjük sem ért célba), de Charles Leclerc szerint a csapatnak nem szabad túlreagálni a botladozást.

    Leclerc azt mondta, a közvetítésben is hallott motorprobléma miatt körönként 1,5 másodpercet vesztett. „Utána kell járnunk a motorproblémák okának, mert azok megnehezíthetik a szezon további részét  – jelentette ki az F1TV-nek. – Nem szabad túlreagálni az autó tempóját, mert vannak jó és rossz hétvégék. (…) Egyértelműen nem éreztem jónak az autót, ezzel foglalkoznunk kell, és megérteni, mi siklott félre.”

    „Monaco [és a győzelem] után sem reagáltuk túl az eredményt, most sem szabad ezt tennünk. Azért fáj, ami történt.”

    Leclerc kitért arra a furcsa, a Ferraritól régebben megszokott megmosolyogtató döntésre is, hogy az erősödő esőben megkapta a száraz pályás gumit: a szavai alapján volt rá racionális magyarázata a csapatnak, még ha konkrétumot nem is árult el (és a rádióforgalomban sem esett szó ilyesmiről, miközben Leclerc nagyon erősködött, hogy gyorsan váltsanak vissza átmeneti esőgumira). „Egy ponton úgy döntöttünk, slick gumira váltunk, holott nagyobb volt az esélye annak, hogy nem fog beválni. De valamit ellenőriznünk kellett. A motorproblémák miatt amúgy sem szereztünk volna pontot” – magyarázta.

    Utóbbi súlyosságáról egyelőre nem érkezett információ, de nem árt figyelni, hogy a következő versenyeken visszaveti-e ismét a Ferrarit.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • Verstappen kis szerencsével nyert a felszáradó pályán, Mercedes-dobogó és Ferrari-kudarc Kanadában

    Verstappen kis szerencsével nyert a felszáradó pályán, Mercedes-dobogó és Ferrari-kudarc Kanadában

    Vizes pályán indult és nagyrészt Verstappen, Norris és Russell csatájáról szólt az F1-es Kanadai Nagydíj, aminek a végén a címvédő egy időre elhallgattatta a Red Bullnál vészharangot kongatókat.

    Ahogy várható volt, vasárnap esett az eső Montrealban, de a rajt idejére már csak szemerkélt. A vizes pályán az élmezőnyben nem történt nagy változás az első métereken, csak Ricciardo esett hátrébb az 5. helyről, míg Russell megtartotta a vezetést Verstappen és a McLarenek előtt. Az első körök sztárjai az intermediate helyett a teljes esőgumin induló Haasok voltak, Magnussen egészen a 4. helyig menetelt, ahogy pár percig erősödött a zuhé, de később kénytelen volt kiállni a depóba.

    Russell közel 3 másodpercre leszakította Verstappent, előnye azonban a 10. kör után szinte teljesen elfogyott, ahogy a száradó aszfalton a címvédő tempója feljavult. A mercedeses védekező üzemmódra váltott, így apránként Norris is majdnem utolérte őket, a 17. körben viszont Verstappen lesodródott a pályáról a célegyenes végén, így kicsit fellélegezhetett Russell, és Verstappennek kellett védekeznie Norris ellen. Kevés sikerrel, a McLaren ugyanis a 20. körben elment mellette.

    Norris nem sokat teketóriázott, azonnal megelőzte Russellt is, aki pillanatok alatt a 3. helyen találta magát, hiszen Verstappen szintén lehagyta. A McLaren pillanatok alatt több másodperces előnyt épített fel az élen, hiába: a 25. körben Sargeant balesete hozott csavart a verseny szövetébe, Norris ugyanis túl későn érhetett a bokszbejárathoz a biztonsági autós fázis bejelentésekor, s miután a többieknél egy körrel később cserélt kereket, visszaesett Verstappen és Russell mögé.

    Közben újabb eső jött, a Ferrari száraz pályás gumival kockáztatott Leclerc-rel, a húzás nyilván nem jött be. A monacóit le is körözték, majd a csapata úgy döntött, véget vet a szenvedésének, kihívták a depóba, végleg.

    A 45. körre száradt fel eléggé a pálya ahhoz, hogy száraz pályás gumira lehessen váltani, és a mezőny nagy része egy-két percen belül végrehajtotta a műveletet – Norrist leszámítva, akit a McLaren csak két kör múlva később hívott, és ez egy pozíciót jelentett neki, Russellt megelőzte. Először úgy nézett ki, csak átmenetileg, mert hibázott, és a mercedeses elvette tőle a 2. helyet, az 51. körben azonban riválisa tette meg ugyanezt, így visszaállt a sorrendjük.

    Az 54. körben újra beküldték a  biztonsági autót, mert Sainz és Albon összeakadt előbbi megforgása után, míg Pérez szintén kiesett, miután a megpördülésével lebontotta a hátsó szárnyát. Erre a Mercedes úgy reagált, hogy mindkét pilótáját kihívta kerékcserére, abban a hiszemben, hogy Russell és Hamilton a 4-5. helyről frissebb gumin tudja majd támadni Verstappent, Norrist és Piastrit.

    Russellnek sok időbe telt áthámozni magát Piastrin, egyszer koccantak is, és ebből Hamilton profitált, aki ekkor a csapattársát, majd az ausztrált előzte meg gyorsan. Russell azonban nem hagyta magát és két körrel a leintés előtt visszavette a 3. helyet csapattársától, miután a Mercedes engedte versenyezni egymással a pilótáit.

    Verstappen közben a rá jellemző higgadtsággal őrizte az 1. helyet és nem is engedte ki a kezéből a leintésig, újra nyert, Norris előtt. A végén Cunoda eldobta magától a pontszerzést egy megforgással, amiből nagyobb baleset is lehetett volna, de sem a szalagkorlátot, sem mást autót nem talált el. A Mercedesek mögött Piastri, Alonso, Stroll, Ricciardo, Gasly, Ocon végzett.

    Élő tudósításunk a versenyről:

    Cél: Verstappen a Kanadai Nagydíj győztese Norrist megelőzve, egy időre elhallgattatja a Red Bullnál vészharangot kongatókat. Russell 3. lett Hamilton és Piastri előtt, Alonso, Stroll, Ricciardo, Gasly, Ocon a pontszerzők további sorrendje.

    68. kör: A Mercedes engedi versenyezni egymással a pilótáit, és Russell köszöni szépen, kifékezi Hamiltont, ismét ő a 3. A hétszeres világbajnok így megint lemaradhat a vasárnapi dobogóról, idén még egyszer sem jutott fel rá.

    66. kör: Russell megelőzi Piastrit, átveszi a 4. helyet négy körrel a cél előtt. Cunoda megpördült pontszerző helyről, amiből nagy baleset is lehetett volna, de elkerülte a szalagkorlátot és a többi autót is.

    65. kör: Hamilton szárnyra kapott, megelőzte Piastrit és már 3. Vajon tud még előrébb lépni?

    63. kör: Az utolsó sikánnál koccant Piastri és Russell, utóbbi a rövidebbet húzta azzal, hogy Hamilton megelőzte.

    62. kör: Russell támad, és előzne, a hátsó egyenes végén azonban még mindig a McLaren halad előrébb. Érdekes módon a csapat megkérdezte, tudná-e támadni Verstappent, de az ausztrál jelezte, hogy a védekezés most jobban leköti a figyelmét…

    60. kör: Verstappen meglógott, egyelőre Russell sem tud támadóközelségbe kerülni Piastrihoz.

    59. kör: Folytatódik a verseny, 11 kör maradt a leintésig. Verstappen, Norris, Piastri, Russell és Hamilton között hatalmas csata várható, utóbbi kettő tehát frissebb gumin támad.

    57. kör: Az ismétlésekből kiderült, hogy Pérez megpördült és így bontotta le a hátsó légterelőt, míg Sainz olyan szerencsétlenül forgott meg, hogy magával rántotta Albont is, amikor visszacsúszott a pályára.

    55. kör: Sainz is kiesett. A Mercedes mindkét pilótáját kihívta kerékcserére, Russell és Hamilton a 4-5. helyről frissebb gumin tudja majd támadni Verstappent, Norrist és Piastrit.

    54. kör: Pérez hátsó szárnya leszakadt, vagy a falnak csúszott, vagy eltalálták hátulról. Albon és Sainz is összeakadt, előbbi nem tud tovább menni, ismét jön a biztonsági autó.

    51. kör: Most Russell hibázott, Norris visszaelőzte. A verseny távja 70 kör, közeledünk a hajrához.

    49. kör: Verstappen előnye 4 másodperc fölé nőtt, Russell pedig megelőzte a hajtűnél hibázó és onnan rosszul kigyorsító Norrist. A Mercedes kemény gumin megy, a többiek közepesen, ez még hozhat fordulatot.

    47. kör: Végrehajtotta a kerékcserét Norrisszal is a McLaren, aki egyelőre 2., de még nem melegek a gumijai. Verstappen az élen.

    45. kör: Roham a depóban, a mezőny nagy része szintén átvált száraz pályás gumira. Norris viszont kint marad!

    44. kör: A Ferrari úgy döntött, véget vet Leclerc szenvedésének, kihívták a depóba, végleg. Hamiltont szintén hívták a bokszba, felrakták neki a slick Pirellit.

    42. kör: Norris lecsúszott a pályáról a célegyenes végén, Piastri és Hamilton megérkezett a nyakára.

    41. kör: Gasly az első fecske, aki értelmezhető döntéssel száraz pályás gumit kapott, bár rögtön ki is csúszott.

    40. kör: Vessünk egy pillantást a pontszerzők sorrendjére: Verstappen, Russell, Norris, Piastri, Hamilton, Alonso Cunoda, Stroll, Albon, Ocon. A 7. Cunodától a 17. helyig viszont lényegében egyetlen hatalmas boly alakult ki. A DRS használatát ismét engedélyezte a versenyirányítás.

    37. kör: Figyeljünk Hamiltonra, elöl most ő áll legközelebb a támadáshoz, a 4. Piastrit üldözi. Verstappen előnye 2,5 másodpercre nőtt Russell előtt, Leclerc-t pedig lekörözték…

    35. kör: No, a táv felénél a jelek szerint ismét enyhült/elállt a csapadék, megint napsugarak világítják meg a pályát.

    33. kör: Az élbolyban 1-1,5 másodperces távolságok alakultak ki, míg Sainz első szárnyáról letört egy jókora darab a középmezőnyben vívott csatában.

    31. kör: Közben megjött az újabb eső. És melyik csapat helyezte száraz pályás gumira az egyik pilótáját? Igen, a Ferrari, Leclerc-rel kockáztattak.

    30. kör: Véget ért a biztonsági autós fázis, Verstappen, Russell és Norris csatája folytatódik az élen.

    28. kör: Most kezdik kiemelni Sargeant autóját, változatlanul a biztonsági autóval köröz a mezőny.

    26. kör: Mindenki intermediate gumit kapott a kerékcserénél, Norris azonban csak egy körrel később érkezett (a versenyirányítás biztonsági autós döntésekor túl későn érhetett a bokszbejárathoz), így visszaesett a 3. helyre. Verstappen az élen Russell, Norris, Piastri előtt. Hamilton megelőzte Alonsót a bokszban.

    25. kör: Sargeant összetörte a Williamst, a helyszín a 3/4-es sikán. Jön a biztonsági autó!

    24. kör: Az élen Norris előnye máris 5,5 másodpercre nőtt Verstappen előtt. Viszont megint befelhősödött az ég, bár a csapatok szerint csak kisebb eső jön újra.

    21. kör: Ez gyors volt, Norris levadászta Russellt, akit rögtön utána Verstappen is megelőzött.

    20. kör: A hátsó egyenesben Norris megelőzte Verstappent, lássuk, ő mire megy a rajt óta az élen haladó Russell ellen.

    19. kör: Norris már DRS-sel támadja Verstappent a 2. helyért – most már nyitható a hátsó szárny, egyre több helyen jelenik meg a száraz ív is. Azon kívül viszont pont nedves minden, előzni ezért nehéz lesz így.

    17. kör: Verstappen hibázott a célegyenes végén, lesodródott a pályáról, most neki kell vigyáznia, nehogy Norris megelőzze.

    16. kör: Lassan Norris is utoléri az élen haladó párost, így különösen izgalmas lesz, hogy a trióból ki vállalja majd be először a száraz pályás gumikat. A kísérleti nyúl ehhez bizonyára szokás szerint a mezőny második feléből kerül ki.

    14. kör: Russell védekező üzemmódra váltott, tartja Verstappent, de közben Norris is elkezdett közeledni hozzájuk, akinek a lemaradása már kevesebb mint 5 másodperc.

    12. kör: Ricciardo megkapta az öt másodperces büntetést, míg Russell előnye az 1. helyen 1 másodperc alá csökkent Verstappennel szemben.

    11. kör: Az állás a pontszerző helyeken: Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Alonso, Hamilton, Hülkenberg, Ricciardo, Stroll, Leclerc. Hülkenberg tehát még nem jött kerékcserére, Ricciardóra pedig vélhetően büntetés vár korai rajt miatt.

    9. kör: Verstappen 1,8 másodpercre megközelítette Russellt, közben a 10. Leclerc-nél valami furát látott a motornál a Ferrari, a monacói pilóta pedig nem épp nyugodtan reagált rádión.

    7. kör: Magnussen intermediate gumiért érkezik a bokszba, eddig tartott az átmeneti remeklés. Azért szórakoztató volt látni. A nap közben már süt is.

    6. kör: Sargeant kicsúszott az egyik bal-jobb kanyarkombinációnál, de tovább tudott menni. Alonso nagyot csatázik Hamiltonnal.

    5. kör: Enyhül az eső, ismét az intermediate gumi lehet a jobb. Most a Piastri-Alonso-Hamilton-Hülkenberg (az 5-8. helyen) vonat jelenti a verseny legizgalmasabb részét.

    3. kör: Újabb kör, újabb előrelépés Magnussentől, Piastrit utasította maga mögé. Hülkenberg 8., az élen Russell előnye 2,8 másodperc Verstappen előtt.

    2. kör: Magnussen már 5., szárnyal! Russellnek azt mondták, ennél rosszabb körülményekre nem számítanak a nap folyamán. Meglátjuk…

    1. kör: Sainz átvágott az első sikánnál, míg a két Haas egyelőre lubickol az extrém esőgumin, több helyet javítottak. Nem véletlen, ugyanis erősödik az eső!

    Rajt: Russell viszonylag simán Verstappen előtt maradt, galiba nem történt. Ricciardo két helyet vesztett kicsit hátrébb, Alonso és Hamilton megelőzte.

    20:02: Gond nélkül körbeért a mezőny, jöhet a rajt…

    19:59: Picit mégis szemerkél még az eső, Magnussen és Hülkenberg pedig nem az átmeneti, hanem a teljes esőgumit választotta, tehát sokat nyerhetnek, ha ismét leszakad az ég. Rendes állórajt lesz, mindjárt indul a felvezető kör.

    19:56: Érdekesség gyanánt megmutatjuk azt az animációt, amit arról készítettek, milyen lett volna, ha Russell és Verstappen egyszerre futotta volna a pályán a holtversenyt jelentő időeredményt a kvalifikáción:

    Látványos animáció jelent meg Russell és Verstappen holtversenyéről

    19:53: A rajt 20 órakor lesz (az eredeti terv alapján), már csak néhány perc választ el minket tőle. A vizes pálya egyébként lehetőséget teremt az időmérőn betliző Péreznek, Hamiltonnak és a Ferrariknak is a felzárkózásra.

    19:47: Perpillanat nem esik az eső, de bármikor jöhet az utánpótlás, hiába kezd kikukucskálni a nap a felhők mögül. A jelenlegi körülmények vélhetően az intermediate gumit helyezik előtérbe.

    19:43: Az Alfa Romeo kockáztat, illetve hát annyira nem nagyot, mert nem vesztenek sokat: mindkét autójukkal a bokszutcából rajtolnak, miután Bottas és Csou kocsijára is felszerelték a nagy leszorítóerős hátsó szárnyat (a parc fermé szabályok megsértése miatt ez automatikusan bokszutcai rajtot eredményez).

    19:40: Köszöntjük kedves Olvasóinkat! Ahogy benne volt a pakliban, esett az eső Montrealban, vizes lett a pálya, kíváncsian várjuk, így időben elrajtol-e a mezőny, illetve állórajt lesz-e vagy biztonsági autós felvezetés. Ízelítőnek ajánljuk gyűjtésünket az eddigi esős Kanadai Nagydíjakról és érdekességeikről:

    Maraton és káosz: imádjuk az esős Kanadai Nagydíjakat

  • Hipp-hopp elillant Hamilton fél másodperces előnye

    Hipp-hopp elillant Hamilton fél másodperces előnye

    Kanadában az egyetlen, száraz időben tartott edzésen Lewis Hamilton tarolt, ám amikor igazán kellett volna, nem találta az összhangot az autójával, a kvalifikáción csak a 7. helyet szerezte meg.

    Ami azért is furcsa, mert a csapattársa, George Russell lendületben maradt és megszerezte az első rajtkockát a Kanadai Nagydíjra. „A körülmények kiválóak voltak, tökéletesek. A gumik azonban valamiért nem működtek az egész időmérőn, nem volt tapadásom. Simán volt fél másodperc előnyöm a harmadik edzésen, ami eltűnt” – mondta Hamilton.

    „Egész hétvégén remeknek éreztem az autót, de ez az érzés elillant, ahogy elkezdtük az időmérőt. Egyszerűen eltűnt a tapadásom. A harmadik edzésen nagyon jó tempót mentem, a kvalifikáción viszont nem működtek a gumik.”

    A Mercedes frissítésekkel érkezett Kanadába, melyek a jelek szerint beváltak, bár hozzá kell tenni, hogy az autójuknak főleg a gyors kanyarokban voltak problémái eddig, ilyenek pedig nincsenek a montreali pályán. Toto Wolff sem érti, miért esett vissza Hamilton teljesítménye néhány óra alatt.

    „Úgy nézett ki, hogy Lewis előnyben van [Russell-lel szemben], és mindkét autóval kényelmesen legyőzünk mindenkit – közölte a Mercedes csapatfőnöke. – A vége azonban szoros lett, még George-nak is. Lewis jó eredményei pedig nem jöttek, és egyelőre nem jöttünk rá, miért nem teljesítettünk jobban.”

    Russell pole pozíciójához szükség volt a jó szélárnyékra is, amit a köre végén kapott egy másik autótól. Max Verstappen és George Russell ezredre azonos körének animációját itt lehet megtekinteni, amin a virtuális térben egyszerre mennek a pályán.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • Látványos animáció jelent meg Russell és Verstappen holtversenyéről

    Látványos animáció jelent meg Russell és Verstappen holtversenyéről

    George Russell és Max Verstappen ezredre azonos eredménnyel zárt a kanadai időmérőn, az F1 történetében másodszor fordult ilyen.

    Ez volt az F1 történetében a 17. alkalom, amikor legalább két versenyző is megfutotta az időmérő legjobb eredményét, és az döntött a pole pozíció sorsáról, hogy melyikük érte el hamarabb az eredményt. Az ezredmásodperces részletességű mérések bevezetése óta viszont csak másodszor fordult elő ilyesmi, a híres 1997-es szezonzáró volt a másik alkalom.

    A formula.addict elkészítette Russell és Verstappen körének animációját, amin virtuálisan egyszerre megy a pályán a Mercedes és a Red Bull.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA ADDICT (@formula.addict) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

    Óriási meglepetésre a Ferrari egyik versenyzője sem vett részt a Kanadai Nagydíj időmérőjének utolsó felvonásában. Charles Leclerc nem tudott magyarázatot adni rá.

    Mindez azért is lesújtó, mert a csapat erős formát mutatott az előző hetekben, semmilyen előjele sem volt a botlásnak. Az X/Twitter felületen előkerült egy felvétel, amint látható, hogy Leclerc az anyanyelvén, a CANAL+-nak készült nyilatkozni az interjúzónában (ezek az interjúk általában őszintébbek, mint az élőben közvetítetteknek vagy az angolul zajlóknak), és a Ferrari sajtósa egy jegyzetpapíron mintha a kijelölt szöveget mutatta volna neki, de a pilóta láthatóan nem volt kíváncsi rá. „Azt mondok, amit akarok” – jelentette ki.

    Később megtudhattuk a véleményét az időmérőről. „Nem voltunk elég gyorsak, sajnos ez van. A harmadik edzésen, száraz pályán sem voltunk sehol, az időmérőn sem. Nincs rá magyarázatom jelenleg. Már a harmadik edzésen éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem láttuk, hogy mi hiányzik” – mondta Leclerc.

    Hozzátette, hogy főleg az első szektorban volt problémája a kocsival. A csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint a lemaradásuk több mint felét az első kanyarban szedik össze.

    A The Race egyik teóriája a problémára az, hogy az alapvetően jobban vezethetővé tett Ferrari nem tudta bekapcsolni a gumikat az újraaszfaltozott pályán a hűvösben, és idézték Carlos Sainzot is, aki szerint az autó menettulajdonságai sem olyan jók, mint Monacóban.

    Sainz esélyei egyébként jobbak voltak a Q3-ra, csak hibázott az utolsó kanyarban, ami nélkül továbbjutott volna.

    Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

  • Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

    Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

    A hűvösben és alacsony tapadású pályán rendezett Kanadai Nagydíj időmérőjén megint nagyon hamar elvérzett Sergio Pérez, és Helmut Marko szerint nem az autó okozta a problémáit.

    Noha a Red Bull autójával valami nem stimmel az imolai fejlesztési csomag óta, mert Max Verstappen is láthatóan küszködik vele, azért kínos volt Péreztől, hogy zsinórban másodszor kiesett a Q1-ben.

    „A hátsó tengely viselkedése kifogott rajtam, végül megfizettem ennek az árát. Nem tapadt az autó, sokat csúszkáltam, katasztrófába torkollott az időmérő. Utólag látjuk, hogy néhány dolgot csinálhattunk volna jobban, de a hiányzott a tempó” – jelentette ki Pérez a Sky Sportsnak.

    „Inkább a gumik, mint a kerékvetők okozták. Ilyen körülmények között valamiért nem tudjuk működésre bírni a hátsó tengelyt, egyáltalán nem tudtam támaszkodni rá. Nem volt meg az önbizalmam az autóban, nem tudtam keményen nyomni a gázt.”

    A Red Bull szakított az identitásával, fél kockáztatni?

    A kerékvetőkkel Pérez arra utalt, hogy az RB20-nak azok nem ízlenek, Verstappen mégis megfutotta a leggyorsabb időt (holtversenyben George Russell-lel). A mexikói pilóta egyrészt fellélegezhet a jövője miatt, hiszen pont a héten jelentették be, hogy meghosszabbították a szerződését, ugyanakkor hosszú távon mégiscsak nyugtalanító lehet, ha nem szedi össze magát és marad a hullámvölgyben.

    A Red Bull tanácsadója ezúttal nem köszörülte a nyelvét Pérezen, ahogy időnként teszi, és beszélt a problémáiról. „Nem az autó okozza, Max teljesítménye ezt igazolja. Szerintem  inkább pszichológiai eredetű. Nehézséget okoz neki, amikor változnak a körülmények, Fájdalmas, hogy már harmadjára nem jut el a Q3-ig” – nyilatkozta Marko a ServusTV-nek.

    F2-es tempójuk lehet az új F1-es autóknak, a csapatok cselekednének, de az idő ketyeg