Címke: Kanadai Nagydíj

  • Sárga zászló alatt is lehet használni a DRS-t

    Sárga zászló alatt is lehet használni a DRS-t

    A csapatok kérésének eleget téve változtatott az FIA, és a hétvégi Kanadai Nagydíjtól kezdődően már sárga zászlós jelzés alatt is használható lesz az előzést elősegítő DRS rendszer.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Montreálban három DRS zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére, minél szorosabbá téve a versenyzést.

    Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója által korábban kiadott közlemény alapján tiltva lett volna az állítható hátsó szárny használata, ha az alábbi panelek (1, 7, 8, 9, 12, 13, 14 vagy 15) bármelyike sárga zászlós fázist jelez.

    A csapatok arra kérték Whitingot, hogy a három közül csak abban az előzési zónában legyen tiltva a DRS használata, melyben sárga zászlós jelzés van érvényben.

    Az FIA azóta frissítette a korábban közölt információját, így sárga zászlós fázisok alatt is használható lesz a DRS, függetlenül attól, hogy a pálya melyik részéra vonatkozik a sárga jelzés.

  • Ricciardo: A Mercedes a favorit Kanadában

    Ricciardo: A Mercedes a favorit Kanadában

    Daniel Ricciardo szerint „nehéz lesz megverni” a Mercedeseket Kanadában annak ellenére, hogy mindkét szabadedzést eddig a Red Bull nyerte.

    Max Verstappen révén a Red Bull mindkét pénteki szabadedzésen az élen zárt, miközben a két Mercedes Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sorrendben csak a negyedik és hatodik helyeken végzett, Hamilton 0,579 mp-es hátrányban. Ám a szabadedzés során egyik Mercedes sem használta a legpuhább hiperlágy keveréket, mert a többséghez képest jóval kevesebb szettel érkeztek Montréalba. Figyelembe véve, hogy Hamiltonék a keményebb keverékkel futották meg legjobb idejüket, a szűk hattizedes hátrány máris nem tűnik annyira soknak.

    „A Mercedes nagyon erős tempót diktált” – ismerte el Ricciardo. „Még a keményebb gumin is elég jó köridőket értek el. Jelenleg úgy fest, nagyon nehéz lesz őket megverni, de az autó még nincs tökéletesen beállítva. Néhány további kör megtétele után még okosabbak leszünk, szóval aggódni nem aggódom. Szerintem a Ferrarikkal fogunk harcolni; korai ugyan ezt kijelenteni, de a Mercedes nagyon gyors lesz ma délután.”

    Ricciardo második szabadedzése nem sikeredett problémamentesre, elektronikai gondok miatt ugyanis az edzés nagy részét a garázsban kellett töltenie. Az ausztrál pilóta elárulta, a késlekedés oka az új Renault-erőforrás kalibrálása volt.

    „Volt némi problémánk [péntek] reggel, amit az ebédszünetben nem sikerült megjavítani” – folytatta Ricciardo. „Ezen a hétvégén megkaptuk a B-specifikációjú, fejlesztett motort; csak azon kellett néhány dolgot kalibrálni, amolyan próba-szerencse alapon. Nem feltétlen örülök, hogy ilyen keveset mentem, de a probléma maga nem volt valami komoly.”

    Csapattársának ellenben remek pénteki napja volt. Verstappen szerint az RB14-es beállításai „az elejétől fogva tökéletesek voltak”, ám a Renault-erőforrás teljesítménynövekedésének mértékéről egyelőre „fogalma sincs”.

    „Nehéz megmondani, mert viszonylag óvatosra fogtuk a motort” – magyarázta Verstappen. „[Szombaton] már többet tudok majd mondani. Ami a lehetséges pole pozíciót illeti, nem írnám le a Mercedest, megint nagyon gyorsak lesznek. Az autónk remekül működik, de hogy ez elég lesz-e a Q3-ban, azt nem tudom.”

  • Renault: Az RBR a Hondával nem nyer bajnoki címet

    Renault: Az RBR a Hondával nem nyer bajnoki címet

    A Renault figyelmeztette a Red Bullt: ha most Hondára váltanak, a következő két évben biztosan nem nyernek világbajnokságot.

    A Red Bull jelenleg azt mérlegeli (egészen az Osztrák Nagydíjig), meghosszabbítsa-e szerződését a Renault-val a következő két évre vagy kockáztasson és aláírjon egy gyári szerződést a Hondával. Habár a japán erőforrás előrelépése kétségtelen, a Renault kanadai fejlesztése révén Max Verstappen mindkét pénteki szabadedzésen az élen végzett. Cyril Abiteboul, a Renault F1 ügyvezető igazgatója úgy véli, a Red Bull jövője a Renault – persze csak ha címeket akarnak nyerni.

    „Értem, mit akarnak elérni ezzel” – utalt a Honda-opcióra Abiteboul. „Mérlegelik a technikai és az üzleti részét is, mert nyilvánvalóan teljesen más a Renault partnerének és ügyfelének lenni, mint a Honda gyári csapatának. Ég és föld a különbség, amit tökéletesen megértek. De őszintén bevallom, szerintem velünk van esélyük ismét bajnokságot nyerni, míg a Hondáról ezt nem jelenteném ki. Amivel jelenleg rendelkeznek, ami a közeljövőben érkezik, a mostani autójukkal, ami egyértelműen egy nagyszerű, ha nem a legnagyszerűbb autó, ez mind arra utal, hogy van esélyük bajnoki címet szerezni a következő két évben.”

    A Red Bull és a Renault a turbókorszak kezdete óta odi et amo kapcsolatban állnak. Legutóbb 2015-ben egy hajszálon múlt a szakítás, de a Red Bull nagyon is publikus becsmérlése ellenére a Renault szerint mindkét félnek érdeke a folytatás.

    „Számunkra és számukra is bonyolult a döntés” – ismerte el Abiteboul. „De talán csak az érzelmek beszélnek belőlem. 12 éve tépkedem a hajamat Christian [Horner] és Helmut [Marko] miatt, de ezt nem szeretném elveszíteni. Emellett a Renault-csapat fejlesztése szempontjából is érdekem lenne, hogy továbbra is megmaradjon a Red Bull által szolgáltatott mérce. Az általuk elért eredményekből tudjuk, nekünk hol kell még fejlődnünk. Megmutatták, hogy a Renault-motor normál körülmények között is képes versenyeket nyerni, ami remek jelzés arra nézve, mit csinálunk, hol fejlődtünk és hol kell még fejlődnünk.”

  • Fogyóban vannak a Haas-alkatrészek

    Fogyóban vannak a Haas-alkatrészek

    Nehéz feladat áll Romain Grosjean és Kevin Magnussen előtt a Kanadai Nagydíjon: mivel a Haasnak nincsen elég pótalkatrésze, arra kérték versenyzőiket, lehetőség szerint ne bontsák le az autót a szabadedzéseken vagy az időmérőn.

    A Haas pilótánként egyetlen szett aerodinamikai fejlesztéscsomaggal érkezett Montréalba, amely új padlólemezből, bargeboardokból és első szárnyból áll. A fejlesztések olyannyira nagymértékűek, hogy szükség esetén körülményes lenne visszaváltani a régebbi specifikációra, így a Haas arra kérte versenyzőit, inkább ne keveredjenek balesetbe.

    „Nagyon kevés a pótalkatrészünk” – ismerte el Günther Steiner csapatfőnök. „De mindenképpen el akartuk hozni ide [a fejlesztéseket]; néha muszáj meghoznod ezt a döntés, nem halogathatod örökké. Mindenki tisztában van a helyzettel, megpróbáljuk így túlélni a hétvégét – csak semmi baleset! A régebbi alkatrészek esetében is nagyon necces a helyzet, mivel mostanában kicsit sokszor törtük meg az autót. A két tényező együtt azt eredményezte, hogy nincsen sok elem a raktárunkban.”

    A viszonylag későn érkező és darabszámra kevés fejlesztés oka elsősorban a hosszadalmas gyártási időben keresendő, de a Haas bízik az újdonságok hatékonyságában.

    „Javítanunk kell az eljárási folyamatokon, gyorsabbnak kell lennünk” – folytatta Steiner. „Hosszú folyamatról van szó: aerofejlesztés, ezek leokézása, tervezési munkálatok, szerkezeti analízis, majd ezután következik a tényleges gyártás… ez jelenleg nagyjából 6-8 hetet vesz igénybe, amiből kettőt le kellene faragnunk, ha szintet akarunk lépni. Ez azonban csak a tapasztalattól függ, nem ugorhatjuk át a tanulási fázist. Emellett óvatosan állok hozzá a fejlesztésekhez, mert eddigi karrierem során nem találkoztam olyan esettel, amikor egy autó a szezon közepén varázsütésre megjavul. Arra számítunk, hogy gyorsabbak leszünk, de ezt sosem tudhatod előre, nincs viszonyítási alapod. Bizakodásra ad okot, hogy az év elején elképzelt autónk aerodinamikai és vezethetőségi tekintetben a valóságban is az elvárásoknak megfelelően viselkedett. Miért kellene másképp lennie akkor egy fejlesztéscsomag esetén? Biztos vagyok benne, hogy a szélcsatornában látottakat a pályán is látni fogjuk.”

    A két pilóta tisztában van a kényes helyzettel.

    „Nyilván jobb lett volna, ha tele vagyunk pótelemekkel, úgy jobban biztonságban érzed magad” – mondta Magnussen. „Nem mintha terveztem volna lemenni a pályáról! Szerintem minden rendben lesz.”

    „Természetesen mindig megpróbálsz odafigyelni” – fűzte hozzá Grosjean. „Emellett azonban 100%-on kell vezetnünk az autót, amiben van kockázat; ez az F1, itt néha történnek dolgok. Óvatosak leszünk, és igyekszünk egy darabban tartani az autót.”

  • A mezőny fele új motorokat kapott Kanadára

    A mezőny fele új motorokat kapott Kanadára

    A hat Renault-motoros autó mellett a két gyári Ferrari és a két Toro Rosso is megkapta idei első új specifikációjú erőforrását, Daniel Ricciardo pedig (egyelőre) megúszta büntetések nélkül a monacói kalamajkát.

    Eddig sem volt kérdés, hogy a Renault új belsőégésű motorja készen lesz a Kanadai Nagydíjra, az azonban korántsem volt biztos, hogy minden ügyfele már most megkapja. Az FIA hivatalos kommünikéje szerint viszont minden Renault-t használó csapat – tehát a gyári alakulaton kívül a Red Bullok és a McLarenek – friss V6-ost kapott a hétvégére. A vártaknak megfelelően a Ferrari is jelentős fejlesztéscsomaggal érkezett Montréalba, Kimi Räikkönen barcelonai motorcseréje miatt azonban ennek előnyeit csak Sebastian Vettel élvezheti. Szintén nem meglepetés, hogy a két Toro Rosso is friss Honda V6-osokat kapott. A kakukktojás a Mercedes, aminek szintén tervbe volt a fejlesztés, ám azt „minőségi problémákra” hivatkozva a Francia Nagydíjra tolták.

    Nagyobb bizonytalanság övezte Ricciardo Monacóban meghibásodott MGU-K-ját. Az eredeti hírek arról szóltak, hogy az ausztrál pilótának nincs szüksége harmadik (tehát már rajtbüntetést érő) elemre, de Adrian Newey szinte biztosra vette, hogy lehetetlen csere nélkül megoldani a problémát. A Red Bull azonban úgy döntött, visszaszereli Ricciardo erőforrásába a Kínai Nagydíjon ’leselejtezett’ MGU-K-t, amivel a büntetést elodázták ugyan, ám az alkatrész élettartamából adódóan nagyobb a kockázata egy következő meghibásodásnak. Ennek ellenére Christian Horner csapatfőnök nem aggódik.

    „Nem aggódom jobban, mint egyébként” – mondta Horner. „Ez az elsőleg használt egység, amit most visszaszereltünk, mert nincsen más. Már van benne néhány versenyhétvége, de remélhetőleg nem lesznek vele gondok.”

    A teljes cserelista a Kanadai Nagydíjon:

    Vettel: V6, turbó, MGU-H
    Räikkönen: turbó
    Ricciardo: V6, turbó, MGU-H
    Verstappen: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Hülkenberg: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Sainz: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Hartley: V6
    Gasly: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika, akkumulátor
    Alonso: V6, MGU-H
    Vandoorne: V6, turbó, MGU-H

  • Hamilton hátrányban érzi magát Kanadában

    Hamilton hátrányban érzi magát Kanadában

    Lewis Hamilton attól fél, motorjának teljesítményhiánya miatt hátrányos helyzetbe kerül majd a Kanadai Nagydíjon.

    A Mercedes eredetileg Montréalban vetette volna be legújabb specifikációjú erőforrását, a leselejtezett motort pedig a lóerőszempontból kevésbé megterhelő Hungaroringen használták volna fel újra. Az utolsó pillanatban azonban a német gyártó minőségi problémákat észlelt az erőforrásban, így a Mercedest használó csapatok mindegyike kénytelen továbbnyúzni eddigi erőforrását, ami duplán visszaüthet: egyfelől a hetedik versenyhétvégére a motor már közel sem működik optimálisan, másfelől Montréal hosszú egyeneseiben nem ártott volna a plusz lóerő.

    „Erőpálya lévén ide terveztük az új motort” – mondta Hamilton. „A srácok olyan keményen dolgoztak, ahogy csak tudtak, de az ésszerű döntés a halasztás volt; ez mindenképpen sajnálatos, de ezzel kell megküzdenünk. A teljesítményünk valószínűleg nem most lesz a legjobb, a motor már a hetedik futamát teljesíti. A cél az lenne, hogy a motorok a teljes élettartamukra levetítve változatlanok maradjanak, de ahogy telnek a versenyek, természetes, hogy kissé kopnak és kevesebb lóerő leadására lesznek képesek. A hét-nyolcezredik kilométernél már egyértelműen érződik a teljesítményvesztés, egy erőpályán ez pedig feltehetően többszörösen is kijön.”

    Ennek megfelelően a brit csak a pontszerzést tartja reálisnak.

    „Ahogy mondtam, ez egy erőpálya, mi pedig teljesítményt vesztünk” – folytatta Hamilton. „Csak a megbízhatóságban reménykedem, ez a hetedik futam, a pálya kemény, csak túl akarok lenni rajta. Nyilvánvalóan nyerni akarok, de ha a többiek új erőforrásokkal érkeznek, ami egy-két tized előnyt hoz, a Ferrari pedig amúgy is nagyon erős az egyenesekben… érdekes lesz látni, képesek leszünk-e felvenni velük a versenyt. Mindent beleadunk.”

  • Verstappen „lefejeli”, aki a baleseteiről kérdez

    Verstappen „lefejeli”, aki a baleseteiről kérdez

    Max Verstappen sosem változik (de hát ezért szeretjük, nem?), Kanadában azonban talán kicsit túllőtt a célon azon megjegyzésével, miszerint ha tovább kérdezgetik balesetdús szezonkezdetéről, „lefejel valakit”.

    Nehéz megmondani, mikor volt utoljára tiszta hétvégéje Verstappennek, valamikor a 2017-es szezonban lehetett. A fiatal holland idén mind a hat versenyhétvégén belekeveredett valamibe, legutóbbi monacói incidensét pedig már Christian Horner csapatfőnök sem tűrte szó nélkül és stílusának megváltoztatására szólította fel védencét. Verstappent viszont sem főnöke kérlelése, sem a média kritikája nem hatotta meg.

    „Kezdem nagyon unni ezt a sok megjegyzést arról, hogyan és miért kellene megváltoztatnom a hozzáállásomat” – fakadt ki a Red Bull pilótája. „Ez sosem fog megtörténni, ugyanis pontosan ennek köszönhetem, hogy ott vagyok, ahol. Nem mintha hallgatnék ezekre a kommentekre, csak a saját dolgommal foglalkozom. Nyilván a szezon eddigi része nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna; volt néhány hibám, például Monacóban vagy Kínában [ahol Verstappen megforgatta Sebastian Vettelt – szerk.], de értelmetlennek tartom ezeket folyamatosan felemlegetni. Úgy érzem, ezeken kívül senkinek nincsen más kérdése, csak az, hogy ’mi történt az előző versenyen’. Csak arra koncentrálok, ami előttem van, és biztos vagyok benne, hogy magam mögött hagyom a nehéz hétvégéket. A sebességem megvan, eddig minden hétvégén gyors voltam. Sokkal rosszabb lenne, ha lassú lennék, mert az már tényleg kritikus probléma volna.”

    Na de mégis – mi az oka a sok balesetnek?

    „Ahogy mondtam, kezdem unni ezeket a kérdéseket” – válaszolt Verstappen. „Ha nem hagyjátok abba, lefejelek valakit. Kettőt hibáztam eddig idén, míg 2016-ban Monacóban egy hétvége alatt volt három hibám. Nem olyan drámai a helyzet, mint ahogyan azt beállítják. Nyilván a pontok terén nem sikerült annyit összeszednem, amennyit kellett volna, de ez nem csak az én saram. Lehetne jobb is, de nem kell túldramatizálni.”

  • Ausztriára időzíti motordöntését a Red Bull

    Ausztriára időzíti motordöntését a Red Bull

    Június végéig meghozza idei egyik legfontosabb döntését a Red Bull: maradjon a Renault vagy jöjjön a Honda?

    Az osztrák istállónak még nincsen motorszerződése 2019-re, ám hosszú évek után most először van választási lehetősége. Egyfelől meghosszabbíthatják renault-s együttműködésüket, a francia gyártó erőforrása elvégre is bizonyítottan képes futamokat nyerni, a Red Bullnak azonban kétségei vannak a motor világbajnoki potenciálját illetően. Másfelől ott a McLaren által levetett Honda, amelynek (immáron szemmel látható) fejlődését a Toro Rosso révén közvetlenül felügyelhetik. Mivel a hétvégére mind a két jelölt új specifikációjú erőforrással érkezik, a Kanadai Nagydíj talán a szezon legfontosabb versenye a Red Bull jövője szempontjából: az itt látottak nemcsak a motorkérdésre lesznek kihatással, hanem Daniel Ricciardo szerződéshosszabbítására is. A Renault finoman szólva nem örül a folyamatos húzásnak-halogatásnak, Helmut Marko megjegyzése alapján azonban már tényleg nem kell sokáig várniuk.

    „A belső ütemtervünk szerint a motorkérdést az Osztrák Nagydíjig el akarjuk dönteni” – mondta Marko. „Ha sikerül, akkor a pilótakérdést is. Biztos vagyok benne, hogy Ausztriára meglesz a döntés, annyira nincsen sok lehetséges variáció.”

    Nehezítheti a Red Bull dolgát, hogy a Renault – noha darabszámra megvan a hat friss motor – egyelőre bizonytalan azzal kapcsolatban, ügyfelei közül kiknek érné meg Kanadában beszerelni az új egységet. További fejvakarást okoz az MGU-K, ami továbbra sem akar megbízhatóan működni, emiatt pedig megvan az esélye, hogy a Renault a fejlesztett specifikáció elhalasztása mellett dönt. A Hondának egyelőre nincsenek ilyesféle gondjai; a japánok bíznak az új motor megbízhatóságában, amelytől közel 30 lóerős előrelépést várnak.

  • Versenyzőtársaival ünnepelte 300.  F1-es versenyhétvégéjét Alonso

    Versenyzőtársaival ünnepelte 300. F1-es versenyhétvégéjét Alonso

    Fernando Alonso, 2005 és 2006 Forma-1-es világbajnoka a hétvégi Kanadai Nagydíjon teljesíti 300. Forma-1-es versenyhétvégéjét.

    „Köszönöm a McLarennek, a csapatoknak, a versenyzőknek, a sajtósoknak és mindenkinek, aki eljött ma és velünk ünnepelt a 300. nagydíjhétvégém alkalmából” – írta Alonso az instagram oldalán.

    https://www.instagram.com/p/BjvJSYCBvsd/?taken-by=fernandoalo_oficial

    „A legendás Alonso ünneplése” – ezt már Esteban Ocon írta, melyhez a következő képeket csatolta:

    https://www.instagram.com/p/BjvZN2tBuNY/?taken-by=estebanocon

  • Idén 40 éves Montrealban a Forma-1!

    Idén 40 éves Montrealban a Forma-1!

    Idén 40 esztendeje már, hogy a Forma-1 mezőnye először látogatott el Montrealba. Ez a verseny több szempontból is emlékezetes maradt, de elsősorban azért, mert a hazaiak nagy kedvence Gilles Villeneuve ekkor aratta pályafutása első sikerét a száguldó cirkuszban. Ezen jeles évforduló alkalmából pedig az özvegye, Joann Villeneuve emlékezett vissza erre a futamra a svájci Blicknek.

    1978 október 8.-a egy rendkívüli hideg nap volt. Ekkor rendezték meg az első Kanadai Nagydíjat a montreali versenypályán, ami azóta az első itteni futamgyőztes, Gilles Villeneuve nevét viseli.

    Hogy mennyire is volt hideg ezen a napon? A futamgyőztes Villeneuve egy fehér, vastag bundás kabátban kellett, hogy fellépjen a dobogóra, ahol vele volt a felesége Joann is, akivel még 1970-ben házasodtak össze.

    „Igen, akkoriban nekünk, feleségeknek szabad volt a férjeink mellé fellépni a dobogóra. Most azonban ez már régóta nem lehetséges.” – kezdte a visszaemlékezést Joann. „Hogy miért is?  Mi asszonyok mindig büszkék voltunk arra, amit a férjeink csináltak ebben a sportban. A Forma-1 viszont alig törődik már az érzelmekkel.”

    Az idén 67 éves Joann kerüli a nyilvánosságot, többnyire gyermekei, Jacques és Melanie üzletét igazgatja, ami Montreal környékén található.

    „Nagymamaként is az élet csupa vidámság, hiszen Jacques-nak már négy gyermeke van.” – mondta vidáman.

    A 40 éves jubileum alkalmából Gilles fia, Jacques [1997 Forma-1-es világbajnoka – a szerk.] abban a megtiszteltetésben részesült, hogy ezen a hétvégén két kör erejéig vezetheti a Ferrari 312T3-as modelljét. Édesapja ugyanis ezzel a típussal nyerte meg az első montreali F1-es futamot.

    „Életünk legszebb napja volt. Túl szép volt, hogy igaz legyen.” – mondta az ominózus futam kapcsán Joann.

    Villeneuve Ferrarija a harmadik rajtkockában parkolt le a futamot megelőzően, sokáig azonban a negyedik helyen kellett autóznia. Húsz kör elteltével sikerült megelőznie a Williamses Alan Jonest, röviddel később pedig a dél-afrikai Jody Schecktert is, így már a második helyen haladt.

    „Ez volt az, amiben mindnyájan bíztunk ott a Ferrari bokszban. Jean-Pierre Jarier előnye ekkor már fél perc volt! Mi már egy dobogós eredménynek is örültünk volna, főleg Montrealban.”

    Az Istenek azonban úgy akarták, hogy a nemzeti hős ünnepelhessen a dobogó tetején, hiszen a francia Lotusából elkezdett folyni az olaj, nem sokkal később pedig fel is kellett adnia a versenyt.

    Így viszont Gilles Villeneuve, az autósport egyik legnagyobb harcosa élete első sikerét ünnepelhette, amit még további öt követett.

    „1978-ban a kanadai verseny volt a szezon utolsó futama. Gillesnek sokszor meg kellett birkóznia azokkal a kritikákkal, hogy a túlzott agresszivitása miatt hamar elkoptatja a gumikat. De sosem panaszkodott, csak tette a dolgát!.” – zárta az emlékezést.

    Gilles Villeneuve kora egyik legkiválóbb versenyzője volt, de a világbajnoki cím sosem jött össze neki. 1982 május 8.-án a sors közbeszólt. A Belga Nagydíj időmérő edzésén Jochen Masszal nem értették meg egymást, aminek a következménye egy csúnya baleset lett, ami pedig a kanadai életébe került. A Forma-1 egyik legkedveltebb alakja csupán 32 évet élt.