Címke: Kanadai Nagydíj

  • Motorcsere a Toro Rossónál, Gasly a mezőny végéről rajtolhat

    Motorcsere a Toro Rossónál, Gasly a mezőny végéről rajtolhat

    Pierre Gasly autójában motort kellett cserélni, így a Toro Rosso francia versenyzője az utolsó rajtsorból kezdheti meg a 20:10-kor rajtoló Kanadai Nagydíjat.

    Gaslynak még a a harmadik szabadedzésen akadtak gondjai a továbbfejlesztett Honda erőforrással, ezért a japán mérnökök úgy döntöttek, hogy a kvalifikációt a régi erőforrással teljesítik majd.

    Miután csak a 16. helyet szerezték meg, a bikások hazai versenye (Osztrák Nagydíj) pedig nemsokára esedékes, a csapat úgy döntött, jobban teszik, ha új erőforráselemekkel vágnak neki a montreáli versenynek.

    Mivel Gasly autójába már a negyedik belsőégésű Hondát szerelték be 2018-ban, a 22 éves francia tíz rajthelyes büntetésben részesült a cserét követően.

    Természetesen Romain Grosjean Ferrarival hajtott Haas autójában is motorcserére votl szükség, miután a mezőny másik francia versenyzőjének autójában az időmérő edzés legelején adta meg magát a frissen beszerelt erőforrás.

    Grosjean büntetést nem kap, a Haas a szezon elején használt motort szerelte be a 8-as rajtszámú versenyautóba.

  • Sorozatban negyedszer jutott a Q2-be Leclerc

    Sorozatban negyedszer jutott a Q2-be Leclerc

    A Forma-2 tavalyi bajnoka sorozatban negyedik alkalommal jutott be az időmérő edzés második szakaszába.

    Charles Leclerc a montreáli kvalifikáción is nagyszerű teljesítményt nyújtott, mellyel ismét bizonyította, hogy a következő generáció egyik legnagyobb tehetségeként kell számolni vele.

    „Mindent egybevetve ez egy jó nap volt. Sikerült fejlődnünk az időmérőre, elégedett vagyok, hogy ismét ott lehettem a Q2-ben. Montreal egy új helyszín számomra, de az elmúlt két nap után nagyon kényelmesen éreztem magam a pályán és az autó is jónak érződött. A 13. rajthely pozitív, alig várom a holnapi versenyt, hogy kiderüljön mit tudunk tenni egy erős eredmény megszerzése érdekében” – nyilatkozta a kvalifikációt követően.

    „Q2, Q2, Q2 és Q2! Sorozatban negyedszer. Elképesztően boldog vagyok a mai teljesítménnyel, 13.-ként rajtolhatok holnap” – írta Leclerc a közösségi oldalán.

  • Mercedes: Több hiperlágyat kellett volna hoznunk

    Mercedes: Több hiperlágyat kellett volna hoznunk

    Toto Wolff megbánta, hogy csapata ilyen kevés hiperlágyat hozott a Kanadai Nagydíjra, mert pilótái így értékes tapasztalatot vesztettek a Pirelli legpuhább keverékén.

    A Mercedes mindössze öt szett hiperlágyat választott Montréalra, szemben a Ferrari és a Red Bull nyolc garnitúrájával. Mivel legalább három szett az időmérőre kellett, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a pénteki két szabadedzésen ki sem tudta próbálni a rózsaszín abroncsokat. A tapasztalat hiánya minden bizonnyal befolyásolta a Mercedes időmérős szereplését, ám Wolff szerint nem csak ezen múlott a pole pozíció.

    „Ez a bajnokság a legapróbb dolgokon fog múlni” – kezdte Wolff. „Ha megváltoztathatnánk valamit a hétvége menetében, kétségtelenül több időt szentelnénk a hiperlágyaknak, csak szombaton kezdtünk el foglalkozni velük. Hogy ezen múlott-e a pole? Valószínűleg nem. Ha sikerült volna bevetnünk a legújabb motorunkat, az viszont előnyt jelentett volna. A legminimálisabb előnyöket sem vesztegethetjük el, nem követhetjük el a legkisebb hibát sem, mert mindez megtorolja magát – természetesen ez igaz a vetélytársainkra is. Ezen fog múlni, ki nyeri a futamot.”

    Tengerentúli futam lévén a csapatoknak 14 héttel ezelőtt, azaz a téli tesztek közepén kellett eldönteniük, melyik keverékből mennyit szeretnének Montréalba vinni, a Mercedesnek így az akkori ismeretei alapján kellett válogatnia.

    „Utólag visszanézve el kell fogadnunk, hogy jobb lett volna, ha több időnk van kipróbálni a hiperlágyakat, de nem így alakult” – ismerte el Hamilton. „Az Abu Dhabiban látottak alapján hoztuk meg a döntést, ami mellett végig kitartottunk.”

    A regnáló világbajnok a saját bevallása szerint csalódást keltő negyedik helyre kvalifikált, azonban nem a gumikat okolja alulteljesítéséért.

    „Tudtuk, hogy szoros lesz az időmérő, és őszintén az volt az érzésem, hogy megszerezhetjük az első sort, vagy legalábbis én fel tudok érni az első sorba” – foglalta össze szombat délutánját Hamilton. „Pénteken nagyon jó volt az autó egyensúlya a tízes kanyarban [a hajtűben], és általában az utolsó szektorban vagyok a legerősebb ezen a pályán. De szombaton rettenetesen megszenvedtem a tízesben lévő huplikkal. Akárhányszor abba a kanyarba értem, alig tudtam megfékezni az autót, hol az elsők, hol a hátsók blokkoltak, nagyon kusza volt az egész. Rengeteg időt elvesztettem, lényegében abban az egy kanyarban ment el a pole pozíció. Ha ezt sikerült volna megoldanom, meglett volna.”

  • Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Fernando Alonso sorozatban két alkalommal, Spanyolországban és Monacóban is Q3-as résztvevő volt a McLarennel, ám a tegnapi Kanadai Nagydíj időmérőjén esélye sem volt a legjobb tízbe kerülni.

    Pénteken még biztató tempót mutattak a továbbfejlesztett Renault erőforrással hajtott McLarenek, Alonso mindkét edzésen az első tízben volt, aztán szombatra visszaesett a teljesítményük.

    „Tudtuk, hogy ez a pálya nehézségeket okozhat számunkra, de pénteken nagyon versenyképesnek éreztük magunkat. Az autó jól működött, a harmadik szabadedzésen viszont visszaestünk, amit az időmérő eredménye is bizonyít” – mondta Alonso.

    „Majd meglátjuk mire leszünk képesek a versenyen. Már semmin nem tudunk változtatni, de a pontszerzésre így is lehet esélyünk.”

    Alonso nem tudja, hogy mi okozhatta az MCL33 hirtelen teljesítménybeli visszaesését.

    „Nehéz megmondani… Minden csapat teljesítménye ingadozó volt idén, ez nem csak nálunk jött elő. Próbáljuk minél jobban megérteni a dolgokat, de nem mindig könnyű egyértelmű választ kapni.”

    „Tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk. Csalódott vagyok, de a pontokat a versenyen osztják. Támadni fogunk” – tette hozzá a háromszázadik versenyhétvégéjét teljesítő kétszeres világbajnok versenyző.

  • Grosjean csak nevetni tud pechsorozatán

    Grosjean csak nevetni tud pechsorozatán

    Romain Grosjean már csak nevetni tud 2018-as balszerencse-sorozata láttán, aminek legutóbbi felvonásaként rögtön az időmérő elején kiesett.

    Grosjean éppen fordult ki a garázsból, hogy megkezdje Q1-es kivezetőkörét, amikor a Haast hajtó Ferrari-motor látványos füstcsóva kíséretében megadta magát. A népmesei fordulat – részt is vett az időmérőn, meg nem is – következtében a francia az utolsó helyről vághat neki a Kanadai Nagydíjnak, miközben csapattársa, Kevin Magnussen a 11. helyet szerezte meg.

    „Szerintem most megkapom a jövő évi és talán az azutáni pechadagomat is” – próbálta humorosan felfogni a dolgot Grosjean. „Nehéz időszak ez, mindenki igyekszik a lehető legpozitívabban felfogni. Egy idő múlva már csak nevetni tudsz rajta, nincs egyéb opció.”

    Röviden összefoglalva Grosjean szezonját: Ausztráliában boxutcai malőr miatt kiesett az ötödik helyről; Bahreinben az autóról leváló aerodinamikai elemek miatt visszacsúszott a 13. helyre; Kínában a safety car időzítése miatt csak a 17. helyen ért célba; Bakuban a safety car mögött esett ki a hatodik helyről; Barcelonában az első körben balesetezett; Monacóban a Haas „szimplán” gyengén szerepelt; Kanadában pedig már a pénteki szabadedzésen elütött egy mormotát. Bőséges tehát a választék, az időmérős motorhiba azonban a francia szerint könnyedén felkerül az idei pechdobogóra, de legalább az autó teljesítményére nem lehetett panasz.

    „Nagyon jól éreztem magam az autóban, jól működnek a fejlesztések” – folytatta Grosjean. „A szabadedzéseken végig remek tempónk volt, az időmérőn akár ’best of the rest’ is lehettem volna.”

    Günther Steiner csapatfőnök többször is kijelentette, hogy nem tartja magát babonásnak, de lassan át kell gondolnia, mennyire hisz a természetfelettiben.

    „Még ha nem is hiszünk benne, nem zárhatjuk ki a balszerencse lehetőségét” – mondta Steiner. „Romain nagyon jó összhangba került az autóval, de ekkor beütött a krach az erőforrással és ennyi volt a nap.”

  • Vettelt meglepte a Red Bullok taktikája

    Vettelt meglepte a Red Bullok taktikája

    Sebastian Vettel meglepődve konstatálta, hogy a két Red Bull a hiperlágyakon szándékozik megkezdeni a Kanadai Nagydíjat.

    Vettelnek éppenhogy sikerült megkaparintania a pole pozíciót Valtteri Bottas elől, míg a harmadik helyen a hétvége során brillírozó Max Verstappen végzett. Stratégiai szempontból azonban inkább a Q2 volt az érdekes, ahol Ferrarik és Mercedesek ultralágyas taktikájától eltérően a két Red Bull hiperlágyakon ment ki, azaz a mai futamon eggyel lágyabb keverékkel kell rajtolniuk. A Ferrari némete szerint náluk szinte fel sem merült ez az opció.

    „Nem, egyáltalán nem” – válaszolta Vettel arra a kérdésre, aggódik-e a Red Bullok miatt. „Nagyon sima időmérőnk volt. Röviden átbeszéltük, mi legyen a taktika, és a legjobb döntést hoztuk meg. Számomra egyértelmű volt, hogy a hiperlágy nem jó versenygumi. Kicsit meglepett, hogy mindkét Red Bull ezt választotta, de biztosan megvan rá az okuk.”

    A Red Bull oldaláról megszólalt Verstappen is, aki elárulta, pontosan ezt a taktikát várták a Ferraritól és a Mercedestől. A hiperlágyak természetükből fakadóan sokkal jobban kopnak, mint a többi keverék, ami aggodalomra adhat okot a verseny első szakaszában.

    „Szerintünk ez a jó gumi” – védte meg döntését Verstappen. „A versenyszimuláció során is jól éreztem magam rajta. Nem történt nagy meglepetés, sejtettük, hogy a Mercedes és a Ferrari az ultrákon kvalifikál.”

    Vettel pole-ja megszakította a holland szabadedzéses tarolását, ám a stratégiához hasonlóan ez sem lepte meg.

    „A lehető legtöbbet kihoztuk az időmérőből” – dicsérte csapatát Verstappen. „Tudtuk, hogy a Q3 kissé nehezebb lesz, de örülünk, hogy ennyire közel tudtunk maradni. Nagyon erős hétvégénk van eddig, az autó pedig folyamatosan egyre javult. Az időmérőn az ideális ív adja magát, csak követned kell a felgumizást. Nagyon boldog vagyok.”

  • Gaslynak a régi Hondát kellett használnia az időmérőn

    Gaslynak a régi Hondát kellett használnia az időmérőn

    Pierre Gasly helyzetét nagyban nehezítette a Kanadai Nagydíj időmérőjén, hogy vissza kellett váltania a Honda régebbi specifikációjú erőforrására.

    A japán gyártó fejlesztett motorral érkezett Montréalba, ami a pénteki szabadedzések és a pilóták elmondása szerint jobb és gyorsabb elődjénél. A szombati harmadik szabadedzés után azonban Gaslynak technikai gondok miatt vissza kellett váltania az előző, Bahrein óta használt erőforrásra. A francia szerint ez komoly hátrányt jelentett neki az időmérőn, ahol a 16. helyen végzett, habár ígyis csak fél tizeddel maradt el a Q2-es továbbjutást érő köridőtől.

    „Probléma adódott az új motorral a harmadik szabadedzésen, vissza kellett váltanunk a Monacóban használtra” – erősítette meg Gasly. „A kanadaihoz hasonló pályákon, ahol ilyen sok hosszú egyenes van, roppant fontos a végsebesség, ez pedig megnehezítette a dolgom az időmérőn. Frusztráló, hogy ennyire kevésen múlott.”

    A másik Toro Rossóban Brendon Hartleynak nem voltak ilyen problémái és az előkelőnek mondható 12. helyet szerezte meg.

    „Ami viszont pozitívum, hogy Brendon remek munkát végzett a fejlesztésekkel” – folytatta Gasly. „Alig várom, hogy én is visszarakhassam ezt a motort az autómba. A következő versenyekre nézve jó jel az itteni szereplésünk, csak a holnapi nap lesz nehéz. Nem lesz könnyű a futam, de sosem vesztem el a reményt. Mindent beleadok, holnap pedig kiderül, ez mire lesz elég.”

  • Vettel volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj időmérőjén

    Vettel volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj időmérőjén

    Sebastian Vettel 1:10,764-es idővel szerezte meg a pole pozíciót a Kanadai Nagydíj időmérőjén. A második rajtkockát Valtteri Bottas szerezte meg, mindössze 1 tizeddel lemaradva. A harmadik helyre a Red Bull pilótája, Max Verstappen iratkozott fel.

    Az időmérő legpechesebb pilótája mindenképp Romain Grosjean volt, kinek autója az időmérő megkezdésekor – a pályára kihajtás közben -, már a boxutcában elfüstölt.

    Ezt követően a Q1 különösebb izgalmak nélkül zajlott le, az élmenők közül Vettel, Verstappen és Bottas kerültek legközelebb az első helyekhez. Az első etap végén Pierre Gasly, Lance Stroll, Szergej Szirotkin és Marcus Ericsson volt kénytelen búcsúzni a kvalifikációtól.

    A Q2-t Verstappen kezdte a legjobban, 1:11,472-vel nyitott, miközben Hamilton nehezen találta a ritmust, többször elfékezte magát. A Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas viszont tudta tartotta a lépést a hollanddal. Nem sokkal később Ricciardo dobbantott, és pályacsúccsal szállt be a buliba. Ideje ekkor 1:11,434 volt. Az élmenők mögött a Force India és a Renault pilótái sorakoztak fel.

    A második kör kiesői: Kevin Magnussen, Brendon Hartley, Charles Leclerc, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne.

    A Q3 Hamilton további szenvedéséről, no meg a várakozásról szólt. Sokan a hétvége eddigi nagymenőjét, Verstappent várták az élre, ám végül a Ferrari keresztbe húza a bikák számításait. Sebastian Vettel 1:10,764-es időd autózott, melyet már sem a Red Bull, sem a Mercedes pilótái nem tudtak túlszárnyalni, így a német rajtolhat az élről a holnapi futamon. Őt követi Valtteri Botas a Mercedesssel. Max Verstappen a harmadik helyet szerezte meg, ugyanakkor taktikai előnyben lehet holnap, hiszen az első sorból rajtolókkal ellentétben ő nem ultralágyakon, hanem hiperlágy gumikon kezdheti a Kanadai Nagydíjat.

    Hamilton hiába igyekezett, nem-igen tudott az első helyhez közel kerülni, végül csak a negyedik pozícióig jutott, mögüle Kimi Räikkönen indulhat majd.

    A 70 körös verseny, holnap 20.10-től kerül megrendezésre.

    Az időmérő további sorrendje:

     

    Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1. Sebastian Vettel Ferrari 1:11,710 1:11,524 1:10,764
    2. Valtteri Bottas Mercedes 1:11,950 1:11,514 1:10,857
    3. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:12,008 1:11,472 1:10,937
    4. Lewis Hamilton Mercedes 1:11,835 1:11,740 1:10,996
    5. Kimi Räikkönen Ferrari 1:11,725 1:11,620 1:11,095
    6. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:12,459 1:11,434 1:11,116
    7. Nico Hülkenberg Renault 1:12,795 1:11,916 1:11,973
    8. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:12,577 1:12,141 1:12,084
    9. Carlos Sainz Renault 1:12,689 1:12,097 1:12,168
    10. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:12,702 1:12,395 1:12,671
    11. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:12,680 1:12,606
    12. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:12,587 1:12,635
    13. Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:12,945 1:12,661
    14. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:12,979 1:12,856
    15. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:12,998 1:12,865
    16. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:13,047
    17. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:13,590
    18. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:13,643
    19. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:14,593
    20. Romain Grosjean Haas-Ferrari

     

  • Elégedett a Toro Rosso az új Hondával

    Elégedett a Toro Rosso az új Hondával

    Habár érzésre nehéz megmondaniuk, Pierre Gasly és Brendon Hartley „abszolút pozitívként” jellemezte a Honda új motorcsomagját.

    A Ferrarihoz és a Renault-hoz hasonlóan a Honda is jelentős motorfejlesztésekkel érkezett Kanadába, ami az előzetes hírek szerint akár 30 lóerővel is növelte volna a japán erőforrás teljesítményét. Az első két szabadedzés alapján Gasly és Hartley, valamint a Toro Rosso mérnökei egyaránt elégedetten bólogatnak a Honda-motor adatait látván, habár a pályakarakterisztika miatt a pilótafülkéből nehéz érezni a különbséget például Monacóhoz képest.

    „Nehéz összehasonlítani” – ismerte el Gasly. „Az előző futam Monaco volt, ahol nagy leszorítóerővel megyünk és rövidek az egyenesek, míg itt Kanadában alacsony leszorítóerőre van szükség. Nem lehet egyértelműen összevetni a kettőt, de a mérnökök szerint jobb és gyorsabb, és csak ez számít.”

    Hartley főként a remek vezethetőséget emelte ki.

    „Amennyire én tudom, mindenki roppant elégedett volt a motor első napjával, nem ütköztünk semmiféle problémába” – mondta az új-zélandi. „Semmi megbízhatósági gond, a vezethetőség pedig nagyszerű volt. Persze még a finomhangolás hátra van és még korántsem hoztuk ki a maximumot a motorból, de csak pozitívakat tudok mondani. Mindenki boldog, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy belülről drasztikus változást éreztem; ez ennél többről szól.”

    A montréali pálya vonalvezetése miatt különösen fontos, hogy a Honda jól teljesítsen.

    „Egy lóerő-orientált pályáról beszélünk, ahol sok a hosszú egyenes” – folytatta Hartley. „A hibridrendszer működésének is nagy jelentősége van itt, ilyen szempontból pedig sikerült előrelépnünk. Most már csak mindenből ki kell hoznunk a legtöbbet – nemcsak a motorból, hanem a gumikból, az aerodinamikából és a mechanikai tapadásból is. Mindenki keményen dolgozik a maga kis szakterületén. Összességében pozitív napunk volt.”

  • Szirotkin: Nagyon-nagyon rossz volt a második edzés

    Szirotkin: Nagyon-nagyon rossz volt a második edzés

    Szergej Szirotkin szerint a Williams komoly problémákkal küzdött a kanadai második szabadedzésen, első sorban a lágyabb gumikon szenvedtek.

    A csapat versenyzői az utolsó két helyen végeztek. Az orosz pilóta szerint a gyengélkedésük oka az volt, hogy a lágyabb gumik sokkal rosszabbul működtek, mint azt várták.

    „Őszintén megvallva a második edzés nagyon-nagyon rossz volt a számunkra. Nem tudtam semmit se kihozni a gumikból.” – fogalmazott Szirotkin. „Tudjuk, hogy ez mennyire fontos idén. Nem mindig egyszerű megérteni azt, hogy hogyan tudunk többet is kihozni az abroncsokból. Az első edzés annyiban jobb volt, hogy a keményebb gumik jól működtek, de a lágyak ott sem.” – folytatta.

    Szirotkin egyébként első alkalommal versenyez a Gilles Villeneuve pályán. Elmondta azt is, hogy a csapat többféle beállítást is kipróbált annak reményében, hogy a gumikkal jobban tudjanak bánni.

    „Néhány beállítás jól működött, azonban a legtöbbnél tudtuk, már a pályára gurulás előtt hogy nem lesznek ideálisak, de meg kellett néznünk őket, gyűjteni kellett az adatokat. Az edzés előtt is tisztában voltunk azzal, hogy nem leszünk erősek, de talán ez így fájdalmasabb volt, mint vártuk. Sok idő ott van még a gumikban, biztos vagyok benne, hogy nem is hoztunk ki mindent belőlük. Valószínűleg nem olyan kiábrándító a helyzetünk, mint amit a sorrend mutat.” – tette hozzá az orosz.