Címke: Kanadai Nagydíj

  • A Mercedes Kanadában fogja először bevetni az új motorját

    A Mercedes Kanadában fogja először bevetni az új motorját

    A Mercedes a Kanadai Nagydíjon fogja majd bemutatni a továbbfejlesztett hajtásláncát.

    Az Ezüst Nyilak versenyzői még nem találtak legyőzőre az idei szezonban, ugyanis az eddig megrendezett hat futamból mindet meg tudták nyerni. Lewis Hamilton eddig négy, Valtteri Bottas pedig két alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. Jelen pillanatban az ötszörös világbajnok brit pilóta 17 ponttal előzi meg finn csapattársát az egyéni pontversenyben.

    A Mercedes egy olyan pályán fogja bevetni az új motorját, ahol a motorerő kulcsszerepet játszik a pályán található sok sikán ellenére. A négy motorgyártó közül a Mercedes fogja bemutatni az új fejlesztésű hajtásláncát legkésőbb, ugyanis a Honda, a Ferrari és a Renault már megtette ezt.

    A Mercedes eddig három alkalommal (2015-ben, 2016-ban és 2017-ben) tudott nyerni Kanadában. Azonban a tavalyi futamon a Ferrari németje, Sebastian Vettel ünnepelhetett győzelmet. A német pilóta mögött Valtteri Bottas és Max Verstappen ért célba.

  • Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Mattia Binotto elárulta a Ferrari már dolgozik egy terven, ami alapján kiküszöbölhetik a hibákat és újra felvethetik majd a versenyt a Mercedesszel. Az olasz szakember ezért nem ért egyet azokkal akik úgy vélik, hogy ha Kanadában sem sikerül felülkerekednie az olaszoknak a fő riválisukon, akkor az idei bajnokság véget ért a számukra.

    Sebastian Vettel Monacóban megtörte az Ezüst Nyilak hegemóniáját azzal, hogy a második helyen ért célba, bár ehhez a mutatványhoz Max Verstappen és Valtteri Bottas ütközése is hozzájárult. A ponttáblázat szerint Lewis Hamilton 55 egységgel többet szerzett, mint, német riválisa az elmúlt versenyek alatt, ám a következő futam Kanadában lesz, ahol a Scuderia pilótájának meg lehet az esélye, hogy faragjon a pontkülönbségen. Az olasz istálló által tervezett motor előnyben lehet a többiek hajtásláncával szemben, ezért Binotto bizakodóan várja a következő versenyt.

    ,,A kanadai verseny nem az utolsó a naptárban, ugyanakkor nagyon fontos az, hogy minden egyes futam után jobbak legyünk. Kifejlesztettünk egy programot, mi által meg akarjuk oldani az eddig felmerült problémákat, a kemény munka tehát folytatódik Maranellóban.” – véli a Scuderia csapatfőnöke.

    A svjáci-olasz szakember ugyanakkor hozzátette, változás nem lesz az autókon a monacói verzióhoz képest.

    ,,Az autók ugyanazok lesznek, mint Monacóban, ezért az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy a legjobb tudásunk szerint felkészítjük a konstrukciókat. Ahogy már említettem, nem a következő verseny lesz az utolsó, amit idén megrendeznek. Úgy vélem, jobb formában leszünk Kanadában, mint Barcelonában, azonban még mindig a Mercedes rendelkezik a legerősebb és legjobb autóval.”

    A nyomás egyre nő az olasz csapaton, szinte minden oldalról kritikák tömkelege zúdul rájuk, a menetet pedig a méltán kritikus olasz sajtó vezeti.

    ,,Az egész csapat tisztában van a helyzetünkkel. Mindenki motivált és hisszük, hogy fordulhat még a kocka. Nem hinném, hogy a nyomás visszavet minket, teljesen koncentráltak vagyunk a munkák során, és nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy mások mit mondanak rólunk.”

  • Wolff: Egy sokkal erősebb Bottast fogunk látni Kanadában

    Wolff: Egy sokkal erősebb Bottast fogunk látni Kanadában

    Toto Wolff szerint Valtteri Bottas sokkal erősebben fog visszatérni és jobb hétvégét fog zárni Kanadában. A finn versenyző a hercegségben harmadik lett, miután Max Verstappennel ütközött a bokszutcába és ezáltal defektet kapott így eggyel több kiállást kellett teljesítenie, mint a többieknek.

    A Q3 első szakaszában elképesztő időt autózó finn végül másodikként kvalifikálta magát, miután csapattársa, Lewis Hamilton tudott javítani az idején, ám ő már nem. A verseny elején a második helyen haladt, de a defekt a negyedik helyre repítette, majd Verstappen büntetése miatt előre lépve állhatott csak fel a dobogó alsó fokára.

    Wolff úgy gondolja Montreálban, versenyzője már azt a formáját fogja mutatni, amivel az év elején meglepett szinte mindenkit.

    ,,A 2019-es Valtteri még erősebben fog távozni innen. Úgy vélem az előző futamok kapcsán megmutatta mennyire rugalmas és mennyire elkötelezett. A sebessége észveszejtően jó volt és nincs kétségem afelől, hogy ennek a hétvégének a történései annyira felidegesítették, hogy még erősebben fog vissza térni Montrealba, sokkal-sokkal erősebben. Max (Verstappen) elveszített egy pozíciót a büntetése miatt és a manővere miatt, míg Valtterinek a második helyet kellett feladnia, ezzel plusz három pontot odalett és a Mercedes 1-2 is. Mindenek ellenére, mint, csapat nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy megszereztük az első és a harmadik helyet. Valtterinek meg volt a sebessége ezen a hétvégén, a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha a nyers tempóját nézzük, míg a versenyen a második hely volt számára a minimum, amit elérhetett volna. A futam után úgy érezte, mintha ezt elvették volna tőle.”

  • A Mercedes nem fogja másolni a Ferrari megoldását

    A Mercedes nem fogja másolni a Ferrari megoldását

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a Mercedes marad az eredeti tervnél az új motorjukkal kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy nem tesznek úgy, mint a Ferrari, ugyanis a címvédő istálló nem fogja korábban bevetni az új fejlesztésű motorját.

    „Nem tudom, hogy miért csinálták ezt,” – nyilatkozta Wolff a La Gazzetta dello Sport-nak. „Az rendben van, hogy gyorsabbak lesznek tőle az egyenesekben, azonban így nem biztos, hogy ki fogják bírni a szezon végéig motorok tekintetében. Ha a szezon későbbi szakaszában bevetnek egy negyedik motort, akkor a bajnokság szempontjából nagyon nem jönne jól nekik.”

    A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, hogy ennek ellenére a Mercedes nem fog változtatni az eredeti tervén. „A második fejlesztésű motorunkat Kanadában fogjuk majd bevetni,” – jelentette ki Wolff.

    Wollf azt is elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik Lewis Hamilton eddigi formája miatt, ugyanis Valtteri Bottas az idei szezonban sokkal kiegyensúlyozottabban teljesít tavalyhoz képest. Egyelőre nagyon szoros meccset vívnak ők ketten a bajnokság első helyéért. Ne feledjük, hogy Hamilton kapcsolata pont emiatt romlott meg Nico Rosberggel 2016-ban.

    „Ez egy teljesen más helyzete,” – véli az osztrák csapatfőnök. „Lewis már a hetedik szezonját kezdte el a csapatunknál. A mi kettőnk kapcsolata a bizalomra épül. A rivalizálás közte és Bottas között, ugyanis ez izgalmassá teszi a bajnokságot. Mindketten versenyzők, ami azt jelenti, hogy mindketten nyerni szeretnének. Minden lehetségesre fel kell készülnünk.”

  • Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

    Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

    A MotoGP-ből érkezik Pietro Fittipaldi helyettese júniusban: Andrea Dovozioso indul majd Misanoban a brazil helyett. Pietro kénytelen lesz kihagyni azt a versenyhétvégét, mert Kanadában lesz a Haas csapattal a Forma-1-es versenyen. Érthetően lelkes Dovozioso:

    „Szeretem az autókat, és vagyok annyira szerencsés, hogy versenyezhetek az Audi RS 5 DTM autóval. Nehéz lesz persze időt találni a felkészülésre a MotoGP szezon miatt,  de nagyon is várom azt, hogy egy  olyan magas szintű kategóriában indulhassak, mint a DTM.”

    2017-ben és 2018-ban majdnem bajnok lett a MotoGP-ben a Ducatival, de most a WRT Audi Sport privát csapatával versenyezhet majd. Dieter Gass, az Audi Motorsport részéről is üdvözölte a döntést:

    „Örömmel jelentem be, hogy Andrea Dovizioso személyében egy igazi szupersztárt igazoltunk egy vendégfutamra a DTM-be. A MotoGP sztárjai igazi hősök Olaszországban. Andrea ráadásul Misano közeléből származik, megnyerte tavaly ott a versenyt, így biztosan sokan mennek majd ki csak miatta is. Nagyon is izgatottak vagyunk, hogy miképp sikerül majd a bemutatkozása a DTM-ben. Az, hogy két MotoGP futam között meg eljön a DTM-be, egyszerűen fantasztikus, és nem is mindennapi. Köszönettel tartozom a Ducati igazgatóinak, Claudio Domenicalinek és Luigi Dall’Ignanak akik rábólintottak erre a vendégszereplésre. Ez nagy dolog a német túraautó bajnokság számára, és a motorsportoknak is.”

    A 33 éves pilóta először majd Misanoban tesztelheti az Audi RS 5 DTM-et május 22-23-án, és erről így beszélt:

    „Az autó elképesztő, de ez egy teljesen más kihívás mint amihez hozzászoktam, így rendesen fel kell készülni. Amennyi kört csak lehetett, megtettem már szimulátorral, mielőtt élesben is kipróbálhatom majd. Misano az olasz versenyzőknek különleges, és ez egy olyan helyszín, ahol tavaly egy hihetetlen győzelmet arattam, így nagyon izgatott vagyok a lehetőség miatt, és köszönöm.”

  • Athénban lehet majd a Görög Nagydíj?

    Athénban lehet majd a Görög Nagydíj?

    Évek óta tartja magát a pletyka a lehetséges Görög Nagydíjról, de a Forma-1 urai egyelőre csak Vietnámmal számolnak 2020-tól. Azonban egyre több jelenleg a versenynaptárban lévő pályának jár le a szerződése, ami akár azt is eredményezheti, hogy új helyszínek kapnak lehetőséget.

    Ugyan Görögország jelenleg a pénzügyeit tekintve nem mondható egy stabil pontnak, ahol versenyt lehetne rendezni, a terveket sosem söpörték le az asztalról. Egy látványos utcai pálya Athénban, hasonlóan az orosz vagy a kanadai helyszínhez, azonban már felmerült mint elképzelés, és feltehetően újra lenne értelme használni a 2004-es olimpiára megépült létesítményeket.

    A probléma azonban az, hogy még kormányzati támogatással is egy ilyen versenypálya megépítése is 80 millió euró lenne, így eddig egy kapavágás sem történt. És ugyan jelenleg valós tervek nincsenek, de a görög Neoskosmos magazin mégis csak előállt egy régebbi vázlattal újra, amiből lehet valami, ha helyreállt az ország pénzügyileg.

  • Nincs ellenségeskedés a promóterek és a Liberty között – állítja Dumontier

    Nincs ellenségeskedés a promóterek és a Liberty között – állítja Dumontier

    Habár az utóbbi időben több jelentés is megjelent arról, hogy nincs egyetértés a promóterek nagy része és a Liberty Media között, a Kanadai Nagydíj első embere állítja, nincs nézeteltérése a Chase Carey által vezetett csoporttal.

    Mindezek ellenére nemrég Christian Sylt, a Forma-1 üzleti ügyeiben jártas újságíró azt jelentette, a 2017-es és 2018-as nézőszámokban is ellentét van Dumontier és a Liberty között. Sylt a Forbes-ban azt írta, Dumontier nem kívánta kommentálni az értesüléseit.

    „Nincs ellenségeskedés az F1 és a promóterek között” – mondta Dumontier a Le Journal de Montreal-nak.

    „A megbeszélések rendben mentek, mindenkinek megvan a saját álláspontja” – tette hozzá.

    A FOM és az FIA emberei nemrég egyébként a Circuit Gilles Villeneuve versenypályán járták, hogy ellenőrizzék a 2019-es szezonra megvalósuló felújítási munkálatokat.

    Dumontier elmondása szerint a látogatók nagyon elégedettek voltak az eddig elvégzett munkájukkal.

  • A Toro Rosso 2 millió eurót költött autójavításra 2018-ban

    A Toro Rosso 2 millió eurót költött autójavításra 2018-ban

    A Torro Rosso idén több, mint 2 millió eurót költött az autóik javítására. A faenzai alakulatnak azért kellett ennyi pénzt feláldoznia, mert a pilótáik súlyos baleseteket szenvedtek az idei szezon során.

    A RedBull fiókcsapata a kilencedik helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban úgy, hogy idén már a Honda motorjait használták. Brendon Hartley és Pierre Gasly összesen 33 pontot gyűjtöttek a szezon során. A csapat legjobb eredménye pedig egy negyedik hely volt, amit még Gasly ért el a Bahreini Nagydíjon.

    Azonban a faenzai istálló csapatfőnöke, Franz Tost felfedte, hogy a csapatnak rengeteget kellett költenie a balesetek miatt, mint például Gasly első körös kalamajkája Barcelonában vagy Brendon Hartley ütközése Lance Stroll-lal Montreálban.

    „Jó és rossz pillanataink is voltak az idei szezonban,” – véli Tost. „A bahreini hétvégén voltunk a legerősebbek, ahol Gasly negyedik lett. Pierre Monacóban és Budapesten is hatodik lett, amivel további értékes pontokat szerzett a csapatnak. Spában nem számítottunk arra, hogy valamelyik pilótánk pontot fog szerezni, azonban Pierre kilencedik lett.

    „Azonban a pilótáink rengeteg balesetbe keveredtek bele. Gasly a Spanyol Nagydíj első körében tehetetlenül ütközött bele a megpördülő Grosjeanba. Gaslynak még a Francia Nagydíjon volt egy komolyabb balesete, ahol Oconnal ütközött össze. Hartley is számos alkalommal összetörte az autóját: Montreálban Stroll-lal ütközött, Spanyolországban a harmadik szabadedzésen ütközött a gumifalba és a Brit Nagydíjon pedig egy felfüggesztés hiba miatt szenvedett egy óriási balesetet. Monzában pedig Ericcsonnal és Vandoornenal a rajt utáni első métereken.”

    Gasly szerint a csapat jó pillanatai felülmúlják a rosszakat. A fiatal francia szerint a fejlesztési zsákutca miatt estek vissza a szezon második felében. A leendő RedBull pilóta szerint a Honda jelentős fejlődésen ment keresztül az idei évben.

    „A Renault ellen esélyünk sem volt, ugyanis mindkét pilótájuk rengeteg pontot gyűjtött idén,” – mondta Gasly, aki idén 29 pontot gyűjtött, amíg csapattársa csak négyet. „A Force India is jobb volt, de azt gondolom, hogy nincsen okunk a panaszra. A középmezőny csapatai nagyon közel vannak egymáshoz, sokszor nüansznyikon múlik, hogy ki a jobb.

    „A mentalitás megvan a csapat összes tagjában. Ne felejtsük, hogy a Honda nagyon nehéz három éven van túl és azt se, hogy mi több pontot szereztünk a Honda motorjaival, mint a McLaren a tavalyi szezonban.”

  • Nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj

    Nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj

    Francois Dumontier a montreali verseny promótere szerint, nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj, hiába hangzott el Chase Carey által az a kijelentés, hogy néhány tradicionális verseny rendezési joga veszélyben van, és mennie kell a naptárból.

    ,,Semmi esély rá. Olvastam Chase véleményét, de több okból sem jutott eszembe, hogy veszélyben vagyunk. Először is hosszú távú szerződést írtunk alá, ami 2029-ben fog lejárni. Ez volt talán az első kontraktus, amit ő írt alá. Montreal egy fontos helyszín és egyike annak a két futamnak, amit Amerika északi felén rendeznek. Igen, még több versenyt akarunk a kontinensen, ám mi vagyunk az etalon, ezért nem hinném, hogy félnünk kellene.

    Lehet, hogy Kanada megnyugodhat, ám Silverstone, Hockenheim és Monza jövője kérdéses, viszont Dumontier úgy véli sikeresen meg fognak egyezni velük.

  • Perez elismerte, hogy soha nem volt jó a kapcsolata Oconnal

    Perez elismerte, hogy soha nem volt jó a kapcsolata Oconnal

    Sergio Perez elárulta, hogy Esteban Oconnal soha nem jöttek ki jól az elmúlt két évben a Force Indiánál. Ocon 2017-ben csatlakozott a csapathoz, miután Nico Hülkenberg akkor lépett le a Renaulthoz.

    Az első közös évük keményre sikeredett, mert a páros többször is ütközött a pályán. A problémák akkor kezdődtek, amikor a 2017-es Kanadai Nagydíjon Perez nem engedte el Ocont, hogy esetlegesen harcolhasson a dobogóért Ricciardoval. Idén ütköztek Bakuban, majd kétszer is Spa-Francorchampsban. Szingapúrban is sikerült megtalálniuk egymást a nyitó körben melynek eredményeképp Ocon kiesett a versenyből és a szalagkorlátban kötött ki. Oconnak most mennie kellett, és helyére érkezik Lance Stroll. Perezt az elmúlt két évről kérdezték:

    „Őszintén szólva sosem volt jó. Mindketten profik vagyunk, az autón kívül viszont elég lapos volt a kapcsolatunk. A múltban sokkal jobb kapcsolataim voltak. Ott van például Hülkenberg. Mindig kemény volt, és versenyképesek is voltunk, és ez még így van akkor is, amikor már nem vagyunk csapattársak, sőt a kapcsolatunk még javult is. Vannak versenyzők, akik viszont nem tudják elkülöníteni a személyiségüket a pályán és a pályán kívül. Mindenki ugyanakkor más.”

    Az új csapattársáról is van véleménye a mexikóinak:

    ” Nem ismerem annyira, mint versenyzőt. A Forma-1-ben nehéz azért rákészülni egy másik csapattól érkező versenyzőre. 95%-ban az autótól függ az eredményed. Egyértelmű, hogy rossz éve volt az autója miatt, azt hiszem, hogy rengeteg problémája volt a Williamsnek. A srác azonban egyértelműen tehetséges. Volt már dobogón, és amikor esik, akkor ott van. Jön egy remek csapatba, ahol a világ egyik legjobb mérnöke is dolgozik. Jó helyre kerül ahhoz, hogy megmutassa a benne rejlő potenciált.”