Címke: kamionverseny

  • Kiss Norbert a Hungaroring királyaként lesz házigazda a kamion Eb-n

    Kiss Norbert a Hungaroring királyaként lesz házigazda a kamion Eb-n

    Igazi hazai pálya jön a kétszeres Európa-bajnoknak.

    Szinte ellepik a kamionok most hétvégén a Hungaroringet. Második állomásához érkezik a kamion Európa-bajnokság, az olaszországi Misano után június 15-17-én a Mogyoród melletti pályán zúgnak fel a több mint ezer lóerős motorok. Kiss Norbert – nem túlzás – a Hungaroring királyaként látja vendégül ellenfeleit a hazai pályán.

    Kamionversenyző karrierje alatt eddig tizenként hungaroringi futamon indult, amiből tízen dobogóra is állt. Hat időmérőből ötöt megnyert Magyarországon, tavaly pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót.

    “Több mint ezer lóerőn és 5 tonnán uralkodni hazai közönség előtt – nincs ehhez fogható érzés, elmondhatatlanul várom, hogy megkezdődjön végre az itthoni hétvégénk!”

    Kiss Norbert a misanói nyitóhétvégén két harmadik helyet is szerzett, de az egyiket technikai szabálytalanság miatt utólag elvették a magyar versenyzőtől és a Tankpool24 csapatától, így értékes pontokat vesztettek.

    “Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, csak tanulni tudunk belőle, és odafigyelni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő. Előre nézünk, tesszünk a dolgunkat. Mindent meg fogok tenni ezen a hétvégén azért, hogy a dobogóra állva hálálhassam meg a magyar szurkolók fantasztikus támogatását.”

    A Kamion Eb hungaroringi hétvégéjének menetrendje:

    Szombat:

    09.00 – második szabadedzés

    10.45 – első időmérő

    13.20 – első futam

    16.00 – második futam

    Vasárnap:

    09.00 – warm up

    10.45 – második időmérő

    13.15 – harmadik futam

    15.45 – negyedik futam

  • A Mercedes kamiongyárban leplezte le Kiss Norbi a Tankpool24 2018-as versenykamionját

    A Mercedes kamiongyárban leplezte le Kiss Norbi a Tankpool24 2018-as versenykamionját

    Wörth am Rheinben, a Mercedes kamiongyárában leplezte le Kiss Norbi és 2018-ban érkezett új csapattársa Steffen Faas a Tankpool24 idei versenykamionját. A kis német privát csapat igazi megtiszteltetésként fogadta azt, hogy a csillagos márka konferenciatermében mutathatta be a sajtónak és a meghívott vendégeknek az új monstrumot, ami idén már javarészt feketében pompázik.

    A feltűnő és agresszívebb festés továbbfejlesztett technikát is takar, jobb lett a versenykamion vezethetősége, új hátsó hidat kapott, és a nagyon vágyott motorfejlesztés is beindult. Markus Bauer csapatvezető emiatt Misanoban mindenképp nagy reményekkel indul neki a szezonnak, és Steffen Faastól a Promoters Cup, Norbitól az Európa-bajnoki cím elhódítását várja.

    Az átszínezésnek még egy jelentősebb lélektani oka van, egyértelmű jelzés a Mercedes felől, hogy idén még közelebbről figyelik a csapat tevékenységét, és a RoadStars kamionos közösséget építő almárkájukon keresztül már kifejezetten előtérbe helyezik Norbiék csapatát.

    Kiss a leleplezést követően elmondta, hogy kifejezetten örül az új fejlesztéseknek, és annak is, hogy a német cég életében is már egy olyan mérföldkőhöz ért az eddigi munkájuk, ami már azt eredményezte, hogy ilyen prominens helyen került bemutatásra az idei versenygép:

    „Azt gondolom, hogy komoly eredmény az, hogy itt lehetünk Wörthben, a Mercedes teherautógyárában, és itt leplezhettük le a megújult kamionomat. Az együttműködésnek köszönhetően beindulhattak olyan fejlesztések is, ami eddig privát csapatként nehezebben ment, és azt gondolom, hogy idén, még jobban figyelnek ránk, mondhatom testközelből, hiszen a RoadStars programjukkal mellénk álltak, ami a legnagyobb közösségi platformja a Mercedes kamionosainak, mondhatni a zászlóshajójuk lettünk. Ez nyilvánvalóan nagy előrelépés nekem, és a csapatnak is, és végre folyamatosan fejleszthetjük a motorunkat is, amivel eddig elmaradtunk a többiektől.”

    A két versenyző a Red Bull Ringen már tesztelhette titkos körülmények között a kamiont, és egybehangzó elmondásuk szerint előrelépés történt, bár Steffen Faas még ismerkedik az új technikával az IVECO után.

    A szezonnyitó hónap végén lesz Olaszországban Misanoban, és a 8 versenyhétvégét felölelő 2018-as versenynaptár második állomása június 16-17-én lesz a Hungaroringen.

    Fotók: Magyar Gábor

    [Best_Wordpress_Gallery id=”101″ gal_title=”Tankpool24 kamionbemutató 2018″]