Címke: kamion

  • Zolder máris kiesett a kamion Európa-bajnokságból?

    Zolder máris kiesett a kamion Európa-bajnokságból?

    A kamion Európa-bajnokság következő versenyhelyszíne Zolder lenne, de a koronavírus járvány dinamikus változása miatt, jelenleg egyik futamot sem lehet kőbe vésni. A belga szervezők azonban lemondták ezt, ennek okaként azt nevezték meg, hogy a jelenlegi helyi szabályzás miatt nem tudják fogadni a kamionokat. Ez azért is kifejezetten furcsa, mert nem sokkal korábban jelentették be, hogy Salzburgringről pont erre a hétvégére pedig Zolderba megy inkább szezonnyitóra a FIA WTCR, amely még jobban is nemzetközi.

    További gondot okozhat a csapatoknak, az országonként eltérő aktuális szabályzás. Például a brit résztvevőknek és tisztviselőknek a cseh versenyhétvége után két hétig karanténba kell vonulniuk, amennyiben hazatérnek. A Forma-1-ben ilyen előírások nem okoznak problémát, de a kamionsport nagyobbik része továbbra is amatőrökből áll. Egyes versenyzők és csapattagok gyakorlatilag a hétvégéjüket és a szabadidejüket áldozzák erre, egy két hetes szünet megengedhetetlen lenne számukra.

    Mindenesetre a szezonnyitó nehéz körülményeit letudván vasárnap este érezhető volt, hogy a következő hetekben és hónapokban lesznek azért még versenyek.

    Információink szerint a versenyhétvégéről Jaramában illetve Magyarországon a héten dönthetnek.

  • Hivatalosan is bemutatkozott a Révész Truck Racing Team – Galériával!

    Hivatalosan is bemutatkozott a Révész Truck Racing Team – Galériával!

    2020-tól kezdve a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert csapata az újonnan felállt Révész Truck Racing Team. Egyszer már a koronavírus-járvány magyarországi kezdetekor lett is volna ezen új alakulatnak sajtótájékoztatója, de érthető okok miatt az akkor elmaradt. Tegnap a Hungaroring és a szállítmányozós vállalat látta végül vendégül a sajtót, és a cég meghívottjait, és igazán megadták az alaphangot a nyitányhoz.

    Elmondhatom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik gyakorlatilag végigkövették a szombathelyi pilóta kamionos pályafutását. Azt gondolom, hogy sok mindenért már ezen tegnapi nap is kárpótolta Kiss Norbit. Ott voltam már akkor, amikor kvázi Bakó Csabival egy túl futurisztikus kinézetű „űrhajót” épített az akkori magyar csapata Kissnek, javarészt cseh segítséggel, Frankie Vojtisekék részéről. Akkor is mellette álltam, sőt gonosz módon egyik főszervezője voltam annak a bulinak, amikor Norbi 10 éves autóversenyzői pályafutását ünnepeltük meg. Még Michelisz Norbi is üzent neki akkor, videón keresztül. Az inkább elmaradtnak mondható egy, majd kétszeres Európa-bajnoki ünnepen is jelen voltam.

    Végigasszisztáltam azon négy évet is, amelyet az elmúlt időszakban egy német csapatnál töltötte egy Mercedesnél. Itt talán az volt a legkiemelkedőbb ünnep, amikor Wörth am Rheinben volt az akkori kamionja bemutatója. Azonban most kapta meg valójában Kiss azt, amit az elmúlt 10 évben nem, és relatíve „ismeretlen” emberektől. Kelet-Magyarországon nem biztos, hogy a Vas megyei srác eredményeit ismerik annyira, és követik a pályafutását. Azonban jó volt látni azt, hogy milyen hamar a szívükbe zárták, és állnak tettre készen a 2020-as Európa-bajnoki szezon rajtja előtt.

    A leleplezés után láthatóvá vált kamionról meg azt kell hogy mondjam, hogy eddig Norbi még soha nem kapott a keze közé ennyire jól felkészített MAN-t. Tényleg minden teljesen új rajta. A mezőnyből gyakorlatilag csak Jochen Hahnnak, meg mondjuk René Reinertnek van ilyen szinten karban tartott versenykamionja. Bakó Csabi is úgy úgy gondolja, hogy a „Balu” névvel ellátott #40-es kamion az eddigi legjobb, amihez köze volt. Miért 40? Ennyi éves a Révész Csoport.

    Rég nem látott magyar akarat összpontosul tehát most a Révész Truck Racing Teamnél. Talán kijelenthető az is, hogy a hungarocamionos korszak óta nem volt ennyire erős hazai jelenlét a szériában. Nyilvánvalóan ezért volt is némi megilletődöttség akár a tulajdonos, vagy a csapat irányítói részéről is. Mert azt ne feledjük, hogy Európába hirtelen kilépni így relatíve az ismeretlenségből, azért komoly vállalás. Egyelőre azonban szerencsés csillagzat alatt haladt a felkészülés, hiszen hasznosan telt a COVID-19 miatt bő három hónappal eltolt szezonkezdetig az idő. Nagy kérdés lesz az, hogy milyen ütemben sikerül felvenni a kamionsportban megszokott ritmust az újonc csapatnak.  Könnyen tudnak-e majd alkalmazkodni az új helyzetekhez, amelyeket ráadásul most még gyorsabban kell majd megoldani. Hiszen ne feledjük: rövidebb és sűrített lesz a versenynaptár. Annyit azért a főmérnök úr elárult, hogy őket nem zavarja össze ez a dolog, Norbi végig támadni akar.

    Azt, hogy a csapat hosszútávra tervez jól mutatja, hogy 2021-ben még egy versenykamiont „hadrendbe” állítanának, amely feltehetően már egy fiatal pilóta eszköze lenne, ezzel is segítvén a magyar utánpótlás nevelést.

  • Ma indul a Hungaroringen a digitális kamion Európa-bajnokság!

    Ma indul a Hungaroringen a digitális kamion Európa-bajnokság!

    A virtuális kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen indul a mai napon, 12 benevezett versenyzővel. Korábbi ETRC bajnokokat is tartalmaz majd a mezőny vasárnap este, így Antonio Albacete már az új csapatával, a T Sport Bernauval lesz jelen. Adam Lacko a megszokott Buggyrájával, míg Kiss Norbert az új Révész Truck Racing Team színeiben mutatkozik be, egyelőre online, az igazi pályák helyett.

    A Don’t Touch Racing pilótája, André Kursim tavaly nyert a magyar pályán, most majd kiderül, hogy milyenek a szimulátoros képességei. Sascha Lenz is itt futtatja meg először az új élénkzöld MAN-jét, tavaly ő is jól szerepelt Magyarországon, így okkal várja, hogy a szimulátorok világában is eredményes legyen.

    Visszatér a rikító sárga Lion Truck Racing MAN-nel Anthony Janiec is, de a brit Jamie Anderson és a holland Erwin Kleinnagelvoort is beszáll a versengésbe.

    Tavaly mutatkozott be az Európa-bajnokság mezőnyében a német Clemens Hecker, a Nürburgringen. Most ő is a portugál José Eduardo Rodrigues mellett debütál digitálisan is, utóbbinak a tengerkék #38-as rajtszámú kamionja ismerős lehet a magyar közönségnek is.

    2018-ban és 2019-ben is már beugrott a fiatal, 19 éves Teo Calvet a Nürburgringen, most azonban virtuálisan már egy Freightliner volánja mögött láthatjuk majd azt, hogy mire képes.A csehek csapatát fogja erősíteni a 15 éves Aliyyah Koloc is. Az ifjú hölgy tesztelte már egyébként az istállójuk Mercedes GT3-as autóját is.

    A kamionversenyzők az Assetto Corsa” szimulátor alapjaira felhúzott versenykamionokkal indulnak, ugyanazon alapbeállításokkal, de ezeket módosíthatják.

    A szabályzás teljesen megfelel majd az igazi FIA ETRC rendszerének, és az online versenyeket is DMBS licensszel rendelkező versenybírák figyelik.

    A versenyek közvetítése vasárnap 17:30-tól kezdődnek.

    Tervezett program:
    17:30 – Időmérő edzés
    18:00 – Első futam
    19:00 – Második futam

    AZ ETRC DIGITAL RACING CHALLENGE RAJTRÁCSA, HUNGARORING

    No

    CSAPAT

    GYÁRTÓ

    VERSENYZŐ

    NEMZETISÉG

    2

    T Sport Bernau

    MAN

    Antonio Albacete

    spanyol

    11

    Don’t Touch Racing

    IVECO

    Andre Kursim

    német

    15

    EK Truck Sport

    SCANIA

    Erwin Klein Nagelvoort

    holland

    20

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Teo Calvet

    francia

    23

    Anderson Racing

    MAN

    Jamie Anderson

    brit

    25

    Heinrich Clemens Hecker

    MAN

    Clemens Hecker

    német

    29

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Aliyyah Koloc

    cseh

    30

    SL Trucksport 30

    MAN

    Sascha Lenz

    német

    38

    Reboconort Racing Truck Team

    MAN

    José Eduardo Rodrigues

    portugál

    40

    Révész TRT

    MAN

    Kiss Norbert

    magyar

    55

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Adam Lacko

    cseh

    66

    Lion Truck Racing

    MAN

    Anthony Janiec

    francia

  • A kamion EB szervezői is digitális versenyeket rendeznek!

    A kamion EB szervezői is digitális versenyeket rendeznek!

    Mivel továbbra sem lehet igazi versenyeket szervezni, ezért az ETRA, a kamion EB promótere előállt egy digitális stratégiával, melynek köszönhetően otthon is élvezni lehet a kamionversenyeket. Tavaly bemutatásra került a hivatalos ETRC játék, amelyre alapvetően építenek most, és így virtuálisan küzdhetnek meg egymással a kamionversenyzők. Ez az online szezon 8 versenyhétvégéből áll majd, és csak a teljes szezonos nevezők indulhatnak rajta, valamint azon pilóták, akiket gyakorlatilag meghívnak.

    Az Asetto Corsa alapjaira épül a játék, és a jelenlegi versenyzők ezen szimulátorban küzdhetnek meg egymással. A játékban látható kamionok pedig megkapták a 2020-as festésüket, a setup mindenkinél ugyanolyan lesz, bár a versenyzők módosíthatnak ezeken. A versenysorozat vasárnaponként lesz, az első máris a hétvégén, a Hungaroringen, amely pálya végre valójában is bekerült a játékba. Mindegyik fordulóban két verseny lesz, amit élőben streamelnek is majd, az első 18:00 órakor, a másik 19:00-kor.

    A szabályzás ugyanolyan lesz, mint az igazi FIA kamion Európa-bajnoki futamokon, a virtuális futamokat is versenyfelügyelet és DMSB licensszel rendelkező tisztviselők vigyázzák majd. Az ETRC online futamai követhetőek lesznek majd a közösségi médiás platformjaikon, tehát Youtube, Facebook oldal, Twitch elérés is lesz, illetve a széria weboldalán.

    Természetesen a rajongók is kipróbálhatják a virtuális kamionversenyzést a hivatalos ETRC játékkal, amely elérhető PlayStation 4™, Xbox One, PC, és Nintendo Switch™ platformokon. Eléggé más vezetni egy brutálisan erős 5 tonnás monstrumot, mint egy versenyautót, vagy motorbiciklit. Amennyire csak lehet, követik az igazi versenykamionok specifikációit, komoly kihívást jelent ez a játék, és némi online versenytapasztalatot. A játékban négy 25 perces futamban 12 kamion közül kell jeleskedni. A végsebesség 160 km/órára limitált, különleges módon lehet előzni, a fizika és az érzet teljesen más, mint a megszokott szimulátorokban. A második futamok fordított rajtrácsosak, különleges büntetéseket is össze lehet szedni, és 200 liternyi vízzel kell gazdálkodni a fékek hűtése miatt, ami külön figyelmet igényel.

    Kamion EB, 2020-as digitális versenynaptár

    május 24. – Hungaroring
    június 7. – Misano
    június 21. – Slovakia Ring
    június 28. – Nürburgring
    július 5. – Autodrom Most
    július 19. – Zolder
    augusztus 2. – Le Mans
    augusztus 16. – Jarama

  • Itt az újabb 2020-as kamion Európa-bajnoki versenynaptár!

    Itt az újabb 2020-as kamion Európa-bajnoki versenynaptár!

    Tegnap már világossá vált, hogy a kamion Eb magyar fordulója októberre került, a versenyhétvége a Slovakia Ringen pedig elmarad. Az ETRA pedig gyorsan ki is adott egy hat hétvégéből álló frissített versenynaptárt, amely természetesen még a FIA jóváhagyására vár.

    Ez alapján tehát 6 versenyhétvégén 24 versennyel kell számolni, és a szezonnyitó a Cseh Köztársaságban lenne, augusztusban. Expressz sebességgel jönnének ezután a futamok, és két és fél hónap alatt le is zavarnák az egészet, és végül a szezon Olaszországban zárulna, novemberben.

    Íme, a legfrissebb 2020-as kamion Európa-bajnoki versenynaptár

    ?? augusztus 29-30. Autodrom Most, Cseh Köztársaság
    ?? szeptember 12-13. Zolder, Belgium
    ?? szeptember 26-27. Jarama, Spanyolország
    ?? október 3-4. Le Mans, Franciaország
    ?? október 17-18. Hungaroring, Magyarország
    ?? november 14-15. Misano, Olaszország

     

  • 2020-as FIA ETRC rajtlista, és versenynaptár tervezet!

    2020-as FIA ETRC rajtlista, és versenynaptár tervezet!

    Egy erős, 17 versenyzőből álló FIA ETRC rajtrács alakult az idei szezonra, ami jó üzenet a bajnokság promóterének, és örömmel töltheti el a rajongókat is. A kamion Európa-bajnokság szervezői ma bejelentették az előzetesen egész évre leadott nevezettek listáját 2020-ra, amelyből kiderül, hogy egy erős mezőny verbuválódik össze, amely az elmúlt öt év második legnagyobbja.

    Idénre a koronavírus helyzetnek köszönhetően az ETRA már csak hat versenyhétvégével számol, és ezért is keményen dolgoznak, hogy elégedettek legyenek a csapatok, az együttműködő partnerek, és a rajongók.

    Rengeteg munka fekszik abban, hogy a FIA-val és a helyi szervezőkkel karöltve felülvizsgálják a 2020-as eredeti terveket, hiszen Európa-szerte a koronavírusnak köszönhetően komoly korlátozásokat léptettek életbe.

    A magyar kormányzat is bejelentette, hogy augusztus 15-ig 500 főnél több főt befogadó rendezvényeket nem lehet megrendezni, ami azt is jelenti egyben, hogy nem tartható meg a júniusra tervezett eredeti hungaroringi időpont. A magyar futam új időpontja október 17-18 lett, de még a FIA jóváhagyására vár.

    Minden érintett fél törekvése ellenére nem sikerült azonban a Slovakia Ringre tervezett futamoknak 2020-ra új időpontot találni. Rolf Werner nyilatkozott az ETRA részéről:

    „Az erős egész évben induló mezőnyünkkel egyértelmű visszajelzést kaptunk a csapatainktól az elmúlt hónapokban, így keményen dolgoztunk azon, hogy annyi versenyt megtartsunk, amennyit csak lehetséges a versenynaptárban. Más sorozatokkal ellentétben akik kénytelenek voltak sok futamot törölni, sikerült alternatív időpontokat találnunk hat vagy nyolc versenyhelyszínre is.

    Őszintén mondjuk, hogy igen izgatottak vagyunk, hogy ennyi csapat elkötelezte magát a bajnokságunk iránt idén, és mindannyian együttműködünk ezen nehéz időszakban. A versenyzőink és a rajongóink közül is sokan dolgoznak a szállítmányozási iparban, vagy akár maguk is teherautósofőrök. Hihetetlen kihívásokkal teli időket élnek meg a pandémia miatt, amely végigsöpör az egész világon, a széria iránti elhivatottságuk pedig megtisztelő.

    Mindent megteszünk amit csak lehet, hogy mehessünk versenyezni, és remek show legyen egyaránt a versenyzőink és a nézők örömére.”

    Georg Fuchs, at ETRA operatív igazgatója hozzátette:

    „Először is, köszönöm a csapatoknak és a pilótáknak az elhivatottságukat ilyen nehéz időszakban is. A rajtrácsunk újra hihetetlenül versenyképes és izgalmas versenyeket ígér.

    Az istállók keményen dolgoztak a téli szünet alatt, és már láthattunk is pár teljesen új építésű versenykamiont. Nagyon várjuk már, hogy újra versenyezhessünk, ls amint ez biztonsággal megtehető, egy újabb izgalmas szezont láthat a kamion Európa-bajnokság közönsége.”

    2020 FIA ETRC – TELJES SZEZONOS NEVEZŐK                 

    No CSAPAT GYÁRTÓ VERSENYZŐ NEMZETISÉG
    1 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    2 T Sport Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    11 Don’t Touch Racing IVECO Andre Kursim német
    14 Reboconort Racing Truck Team MAN José Rodrigues portugál
    15 EK Truck Sport SCANIA Erwin Klein Nagelvoort holland
    20 Buggyra Racing FREIGHTLINER Teo Calvet francia
    23 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    24 Tankpool24 Racing SCANIA Steffen Faas német
    25 Heinrich Clemens Hecker MAN Clemens Hecker német
    30 SL Trucksport 30 MAN Sascha Lenz német
    38 Reboconort Racing Truck Team MAN José Eduardo Rodrigues /
    Eduardo Rodrigues
    portugál
    40 Révész TRT MAN Kiss Norbert magyar
    44 Team Schwabentruck IVECO Stephanie Halm német
    55 Buggyra Racing FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    64 Luis Recuenco MAN Luis Recuenco spanyol
    66 Lion Truck Racing MAN Anthony Janiec francia
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német

     

    CSAPATBAJNOKSÁGBA NEVEZTEK                 

    No CSAPAT GYÁRTÓ VERSENYZŐK
    1 / 44 DIE BULLEN VON IVECO IVECO Jochen Hahn / Stephanie Halm
    20 / 55 BUGGYRA Racing 1969 FREIGHTLINER Teo Calvet / Adam Lacko
    23 / 30 LÖWEN POWER MAN Jamie Anderson / Sascha Lenz
    14 / 38 REBOCONORT RACING TRUCK TEAM MAN José Rodrigues / José Eduardo Rodrigues / Eduardo Rodrigues
  • Újratervezés – októberben kamion Eb-futam a Hungaroringen!

    Újratervezés – októberben kamion Eb-futam a Hungaroringen!

    Ősszel mérkőznek meg a monstrumok a Hungaroringen! A kamion Európa-bajnokság promótere újratervezte az idei szezonját és bejelentette nem csupán a frissített versenynaptárának egyes részleteit, hanem a szezon állandó résztvevőinek listáját is – 17-en szerepelnek rajta, és az elmúlt öt év második legerősebb mezőnye gyűlt össze.

    A csonka szezon a nyolc helyett hat fordulóból áll majd, hétvégenként 4-4 versennyel, s jó hír a magyar szurkolóknak, hogy Kiss Norbert az idén is harcba száll a lehető legjobb pozíciókért, valamint hogy október 17-18-án a Hungaroringen méretik meg magukat Európa legjobb kamionversenyzői.

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója: „Hosszú egyeztetések eredménye az októberi rendezvény, amelyet mindkét fél nagyon akart, hiszen minden évben a Hungaroringen zajlott az egyik legjobb verseny, és itt volt az egyik legtöbb néző. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként, s hogy tényleg lehetőségünk lesz szurkolók előtt megtartani a versenyt. Próbáltunk olyan időpontot találni, amely már alkalmas lehet erre. A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbinak hatalmas szurkolótábora van, örülünk, hogy ha minden jól megy, az idén is láthatják őt hazai pályán versenyezni a rajongói.”

    Rolf Werner, a nemzetközi promóter ETRA ügyvezető igazgatója: „Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztunk, hogy a lehető legtöbb versenyt a naptárunkban tartsuk, a csapataink részéről pedig megkaptuk a bizalmat, hiszen rendkívül erős rajtráccsal kezdjük el a szezont. Más sorozatokkal ellentétben nekünk a nyolcból hat versenynek sikerült alternatív időpontot találni. Izgatottak vagyunk, hiszen nagyon sok csapat szavazott nekünk bizalmat ezekben a nehéz időkben.”

    Kiss Norbert, kétszeres kamion Európa-bajnok: „Már a tavalyi bejelentés óta terveztem az áprilisi hétvégét, beszéltük a csapattal is, hogy mennyire jó lesz nem csupán nekünk, hanem az egész magyar autósportos közösségnek. Azután muszáj volt újratervezni, de a júniusi dátum is semmissé vált a járvány miatt. Most itt van az október, remélem, hogy ez tényleg meg is valósul, mert alig várom már, hogy elkezdődjön a bajnokság és hogy ott legyünk a Hungaroringen! Remélem, hogy már néhány jó eredménnyel a hátunk mögött érkezünk majd meg a hazai versenypályára.”

  • Így áll most Albacete 2020-as versenykamionja – videóval!

    Így áll most Albacete 2020-as versenykamionja – videóval!

    Két kamionos csapat egyesülésével jött létre a T Sport Bernau, akik a többszörös bajnok Antonio Albacete kedvéért építenek versenykamiont 2020-ban. A munka nagyjával már megvannak, és most kiadtak egy rövid videót, hogy mégis hogyan készült. Tényleg az alapoktól, a váztól indultak, és a csapat a téli szünet alatt folyamatosan dolgozott rajta, hogy tavaszra kapjanak egy teljesen működőképes versenykamiont.

    Most már az alkatrészek nagy része felhasználásra és beépítésre került, várnak még pár fejlesztést, valamint a jelzést, hogy mikor mehetnek először tesztelni…

  • Hivatalos: Elmarad az ETRC nürburgringi fordulója!

    Hivatalos: Elmarad az ETRC nürburgringi fordulója!

    A jelenlegi koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt a helyi szervezői az Int. ADAC Truck-Grand-Prix nürburgringi fordulójának úgy döntöttek, hogy idén elmarad ez a rendezvény. A német kormány 2020. augusztus 31-ig minden nagy eseményt lefújt, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs már lehetőség a FIA ETRC itteni versenyhétvégéjének, amely eredetileg július 18-19-én lett volna.

    Mivel nehéz megmondani, hogy miképp alakul a helyzet augusztus vége után is, ezért az ADAC Mittelrhein meghozta a döntését, hogy inkább törlik az egészet mint elhalasszák, és arra koncentrálnak, hogy normál körülmények között 2021-ben a versenyek már megtarthatóak legyenek. Ennek jegyében már ismertté is vált, hogy 2021. július 17-18-án lenne a német kamionos forduló, amely időpont máris a FIA jóváhagyására vár.

    Miközben továbbra is nagy a bizonytalanság, hogy mi várható az elkövetkezendő hetekben a COVID-19-járvány kitörése miatt, a kamion Európa-bajnokság szervezői továbbra is számolnának a maradék 7 versenyhétvégével idén.

    A már megváltott idei nürburgringi jegyek jövőre is érvényesek, további információkért érdemes a hivatalos oldalra ellátogatni: https://www.truck-grand-prix.de/

  • Halasztani kell a kamion Eb legnézettebb futamát is!

    Halasztani kell a kamion Eb legnézettebb futamát is!

    Az ADAC Truck Grand Prix szervezői, tehát a német kamion Európa-bajnoki futam promótere is úgy tűnik, hogy lemondott már a saját versenyükről. Az alábbi közleményt jelentették meg Facebookon:

    „Tegnap mi is a TV előtt ülve hallgattuk a sajtótájékoztatót, hiszen a mi érdekünk is volt, hogy megtudhassuk, mi lehet pontosan a sorsa a júliusra tervezett ADAC Truck Grand Prix-nek. Ami jelenleg biztosnak tűnik: nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus-járvány miatt augusztus végéig a rendezvényt nem rendezhetjük meg. Ahhoz, hogy rendezőként végső döntést hozhassunk, további információkra van szükségünk a tartományi hivatalokból. Éppen ezért a kulisszák mögött egyeztetünk a Nürburgring és a FIA ETRC illetékeseivel is, és bízunk benne, hogy hamarosan újdonsággal szolgálhatunk. Kérnénk emiatt még némi türelmet, és amint módunkban áll, a kérdéseitekre megfelelő információkkal fogunk válaszolni. Mindenki vigyázzon a másikra, legyetek körültekintőek, és ha tehetitek, maradjatok otthon.”