Címke: kamion

  • Nem adja idén a Sport TV Kiss Norbi és a Révész Racing futamait élőben

    Nem adja idén a Sport TV Kiss Norbi és a Révész Racing futamait élőben

    Ugyan nagyon szerette volna a Sport TV közvetíteni a kamion Európa-bajnokság versenyeit, de technikai okokból ez nem kivitelezhető idén. Már a hungaroringi versenyhétvége alatt is különleges műholdas megoldással sikerült csak áthidalni azt, hogy működhessen az élő közvetítés, de a hétvégi német fordulóra már nem sikerült ezt megoldani.

    A jó hír továbbra is az, hogy a széria oldalán egész évben lesz stream, mindegyik versenyhelyszínről, így lemaradni biztosan nem fogunk Kiss Norbi és magyar csapata a Révész Racing futamairól, a kommentár azonban mindenképp idegen nyelven lesz, jellemzően angol, most a Nürburgringen német. Magyarul a Sport TV-n összefoglalók lesznek majd láthatóak.

     

  • Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Igazi „hosszú hétvége” vár a kamion EB résztvevőire július 16-18 között. A Nürburgringen hat versenyt is rendeznek, azaz a bajnokság szempontjából fontos lehet, ki milyen eredményt ér el. Kiss Norbert és a Révész Racing szeretné ott folytatni, ahol a Hungaroringen abbahagyta.

    • Az első versenyhétvége felemásan sikerült. A szombati nap rémálom volt számunkra, viszont másnap mindkét versenyét megnyerte Norbi, az egyiket a 8. helyről rajtolva. De ez a Hungaroring volt! Most Németországba utazunk, egy nagy hagyományokkal rendelkező versenypályára, ami az ellenfeleinknek hazai pálya. Számunkra viszont ez egy új feladatot jelent, és mivel hat versenyt is rendeznek, a bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos, ki hol végez. Sascha Lenz és Adam Lacko is nagyon gyors, ezt láthattunk Magyarországon is, de igyekeztünk Kiss Norbert kamionját is megfelelően felkészíteni. Apró fejlesztéseket hajtottunk végre, sikerült tesztelnünk is, így izgatottan várjuk a hétvégét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.
    • Nagyon vártam a nürburgringi versenyhétvégét és valóban a hat futam kihívás lesz nekem, mint versenyző és a csapatnak is technikai szempontból. Köszönöm a Révész Racingnek a kitartó munkát és a felkészülést, a támogatóinknak a támogatást. Teljes gőzzel előre! – nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamionversenyző.

    A hétvége során pénteken szabadedzéseket rendeznek, majd szombaton és vasárnap is a kvalifikációk mellett 3-3 versenyt tartanak.

  • Az FIA elfogadja az ETRC célját: 2038-ig nettó zéró kibocsátás!

    Az FIA elfogadja az ETRC célját: 2038-ig nettó zéró kibocsátás!

    Miután az FIA kamion Európa-bajnokság elkötelezte magát a Párizsi Egyezmény mellett, hogy 2038-ra eléri a nettó zéró kibocsátást, az FIA határozott jelzést adott azzal, hogy jóváhagyta a bajnokság promótere, az ETRA által kidolgozott fenntarthatósági ütemtervet.

    Működése során az ETRA a részvényesével és az FIA-val közösen dolgozott ki és tervezett stratégiákat, intézkedéseket a végrehajtáshoz, hogy biztosítsa, és teljesíteni tudja kötelezettségvállalásait. Együttműködik az érdekelt felekkel, például a csapatokkal, a rendezvényszervezőkkel és a partnerekkel, valamint a globális sportközösséggel az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

    Az FIA kamionversenyzésért felelős bizottsága most megerősítette azt a célkitűzést, hogy az FIA European Truck Racing Championship legkésőbb 2038-ra elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátást. A fenntarthatósági ütemtervvel összhangban a bajnokság a következő területek köré építi stratégiáját: környezetvédelmi akkreditáció, a sportformátum fejlesztése és a fenntartható energiák fokozatos bevezetésének technikai átállása a kamionversenyeken.

    Az FIA ETRC-ben a 100%-ban megújuló üzemanyagra való átállás az összes versenykamion esetében az első fontos lépés volt egy új korszakba, és bizonyíték arra, hogy a közúti haszongépjárművekkel is lehet intézkedéseket tenni az alacsonyabb üvegházhatású gázkibocsátás érdekében, amit a versenypályákon alkalmaznak. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Nagyon örülünk annak, hogy az FIA hivatalos megbízatását és támogatását megkaptuk a legkésőbb 2038-ra nettó nulla károsanyag-kibocsátás elérésére irányuló célkitűzéseink megvalósításához. Ahhoz, hogy ezeket az célokat a pályán is meg tudjuk valósítani, tovább kell dolgoznunk a megfelelő kereteken belül. Izgatottan várjuk a következő hetekben és hónapokban történő bejelentéseinket. Természetesen az FIA ETRC példakép akar lenni a közúti árufuvarozási ágazatban, proaktívan bemutatva az új technológiákat, és megmutatva, hogy lehetséges 2038-ra elérni a nettó zéró kibocsátást, előbb a pályán majd a pályán kívül is.”

  • Újabb Pole és két futamgyőzelem – Kiss Norbert hazai környezetben győzött!

    Újabb Pole és két futamgyőzelem – Kiss Norbert hazai környezetben győzött!

    Vasárnap újabb két futamot rendeztek a kamion EB Hungaroringen rendezett első fordulója során. Az időmérő edzésen ezúttal is a Révész Racing magyar versenyzője, Kiss Norbert volt a leggyorsabb, megelőzve Sascha Lenz-et. A második sorba Albacete és Lacko kvalifikálta magát. Ezúttal az első három helyezett egy másodpercen belül volt.

    • Szoros volt az időmérő, örülök, hogy ismét a pole-ból indulhatok. Fontos lenne egy jó rajt, a versenytempónk úgy érzem jobb a többiekénél – értékelt az időmérő után a magyar pilóta.

    Erős szél is nehezítette a versenyzők dolgát a hétvége harmadik futamán. A rajt jól sikerült Kiss Norbert számára, az első kanyar után az élre állt, mögötte Lenz, Lacko, Albacete volt a sorrend, ők négyen gyorsan elléptek a mezőny többi tagjától.  A Révész Racing versenygépe remekül működött, Norbi négy kör után már több mint három másodperces előnnyel vezetett. Nagy csata a 8-10. hely környékén zajlott, a magyar pilótát senki nem tudta megközelíteni.  Végül Kiss Norbert magabiztos versenyzéssel győzött, megszerezve első 2021-es sikerét.  A második Lenz, a harmadik Lacko lett.

    • Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk! Nem volt könnyű, mert Lenz nagyon gyors. A rajtnál közel voltunk egymáshoz, de sikerült megtartanom az első helyet, majd előnyt szerezni. Arra kellett figyelnem, hogy ne hibázzak. Nagyon örülök, hogy megnyertük a futamot hazai környezetben, megmutattuk az erőnket. Hatalmas köszönet jár a csapat minden tagjának, és a szurkolóknak is, fantasztikusak voltak, sok erőt adnak mindig – mondta Kiss Norbert a futam után.

    A negyedik, fordított rajtrácsos verseny során a 8. helyről startolhatott a magyar pilóta, ahol az elsődleges célja az összetettben vezető Lenz megelőzése volt. Halm állt az élre a második kanyar után, Kiss Norbert pedig két autót is megelőzött, Lenz mellett Albacete mellett is elment. A második körben már az ötödik helyen haladt „Balu”-val, majd Calvet mellé zseniálisan bújt be, megszerezve a negyedik helyet. Brereton volt a következő áldozata Norbinak, a sikánban újra bravúrosan előzött a magyar versenyző a negyedik körben, és már a harmadik volt.  Az élen Halm és Lacko haladt, a rivális Lenz csak a 7. helyen állt. Egy másodpercen belül volt az első három, Kiss Norbert türelmesen várta a kínálkozó lehetőséget. A 8. körben egy jó kigyorsítás után a célegyenes végén bement Lacko mellé, és feljött a második helyre, és támadta Halmot, akit szintén kifékezett később az egyes kanyarban, ezzel átvette a vezetést három körrel a vége előtt. A folytatásban Norbi megőrizte pozícióját, és a 8. helyről rajtolva megnyerte a Hungaroringen rendezett 4. futamot Halm és Lacko előtt.

    • Óriási volt! Az volt a legfontosabb, hogy Sascha Lenz előtt zárjak. Aztán láttam, hogy gyorsabb vagyok mint a többiek, de tudtam, hogy türelmesnek kellett maradnom. Vártam a kínálkozó lehetőségre, és örülök, hogy minden összejött.  Boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült a vasárnap  – mondta Kiss Norbert, akit éltetett a szép számú hazai közönség.

    Összetettben Sascha Lenz vezet, de csak tíz pont a hátránya a magyar versenyzőnek.  A kamion EB júliusban a Nürburgringen folytatódik.

  • Orosz Gyuri tényleg szotyizhat a Hungaroringen, a kamion Eb alatt!

    Orosz Gyuri tényleg szotyizhat a Hungaroringen, a kamion Eb alatt!

    Az elmúlt hetekben Orosz György humorista azzal öregbítette a hírnevét a közösségi médiában, hogy gyakorlatilag válogatás nélkül jó fotelkommenthuszár módjára véleményezett cikkeket: ahogy illik, elolvasás nélkül, csak a címre reagálva. Egy fogadás miatt tette ezt eredetileg, amit meg is nyert, de azóta is megtartotta ezen jó szokását, így keveredett a mi autósportos oldalunkra is.

    Nálunk a Facebook oldalunkon történt első hozzászólásában azt nehezményezte, hogy azért nem szereti a Forma-1-et, mert ott nem lehet szotyizni. Persze, topkomment lett azon a héten, ahogy a többi cikknél is, amelyekhez hozzászólt. Ugyan még odébb van a Forma-1-es Magyar Nagydíj, de kaptunk az alkalmon, hogy ha már így esett, akkor meghívjuk a Kamion EB és Fesztiválra, ahol a kamionok dübörgése mellett, de szotyizhat végre a kedvére.

    Partnerek voltak ezen akciónkban a szervező TRP, illetve a Hungaroring is, amit ezúton is köszönünk nekik! Gyuri pedig ahogy illik, családi programot szervezett a meghívásunkból, így vasárnap szintén ott lesz a lelátón, és figyelik majd, hogy mit alkot Kiss Norbi és magyar csapata, a Révész Racing!

     

  • A kamion Eb 100%-ban a TotalEnergies fenntartható üzemanyagára áll át

    A kamion Eb 100%-ban a TotalEnergies fenntartható üzemanyagára áll át

    A Hungaroringen kezdődik a hétvégén a 2021-es FIA kamion Európa-bajnokság, amely egy fontos mérföldkő lesz a sportág történelmében. 15 versenykamion feszül majd egymásnak, de először származik majd az üzemanyaguk teljes mértékben megújuló forrásokból, miután három évre szerződött az FIA és a TotalEnergies.

    A bajnokság promótere, az Európai Kamionverseny Szövetség (ETRA) közreműködésével az FIA Kamionverseny Bizottság 2019 óta egy fenntarthatósági terven dolgozik, hogy fokozatosan környezetbarát energiaforrásokat vezessen be a kamionversenyzésben, és rövid távú célként a bioüzemanyag bevezetését tűzte ki.

    A hivatalos pályázati eljárást és az FIA Motorsport Világtanácsának jóváhagyását követően az FIA ETRC 2021-re 100%-ban fenntartható üzemanyagra, a TotalEnergies által szállított HVO100 biodízelre áll át, ezzel az első olyan FIA által szabályozott versenysorozat lesz, akik ezt meglépték.

    A változás tükrözi az FIA ETRC azon törekvését, hogy a közúti áruszállítási ágazatban a fenntartható technológiák vezető platformjává váljon, ugyanakkor a kamionversenyzés releváns kutatási és fejlesztési felületévé váljon a gyártóknak.

    A HVO a Hydrotreated Vegetable Oil (hidrogénezett növényi olaj) rövidítése, amely100%-ban megújuló nyersanyagokból készült, fosszilis anyagoktól mentes prémium dízeltermék, és nem bocsát ki káros szén-dioxidot a légkörbe. Növényi olajok és állati zsírok hidrogénezésével állítják elő, és az eredmény egy olyan prémium minőségű üzemanyag, amelynek kémiai szerkezete közel azonos a hagyományos dízelolajéval, és így bármilyen módosítás nélkül használható hagyományos belsőégésű motorban. A TotalEnergies a HVO100 biodízelt teljesen megújuló forrásból állítja elő.

    Magas cetánszámának köszönhetően a HVO pozitív hatással van a teljesítményre a hagyományos dízelüzemanyaghoz képest. Ezenkívül csökkenti a kipufogógáz-kibocsátást és az égési zajt, valamint jobb hidegindítási teljesítményt ér el, így a termék jól megfelel a tehergépkocsival szállítmányozó ipar követelményeinek.

    A HVO megfelel az Advanced Sustainable (AS) üzemanyag kritériumoknak, mely szerint az üzemanyagnak a kúttól a kerékig tartó teljes ciklusban legalább 65%-os üvegházhatású gázkibocsátás-megtakarítást kell elérnie, és megfelel az Európai Unió megújuló energiaforrásokról szóló II. irányelvének (RED II).

    A HVO100 bevezetése a kamion Európa-bajnokságon része az FIA hosszú távú stratégiájának, amely a fenntartható energiaforrások bevezetésére irányul a motorsport-szakágak teljes portfóliójában, és így példát mutat a CO2-kibocsátás csökkentésének megközelítésében az új technológiák fejlesztésének és népszerűsítésének vezető szerepével a versenyeken.

    A motorsport környezetvédelemhez való pozitív hozzájárulása az FIA #PurposeDriven mozgalmának négy pillérének egyike, a másik három pedig az olyan területekhez való hozzájárulás, mint az egészség és biztonság, a sokszínűség és befogadás, valamint a közösségi szerepvállalás és fejlesztés.

    Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „A HVO bevezetése jelentős lépés a fenntarthatóbb jövő felé vezető úton. Szeretnénk sorozatunkat arra használni, hogy a változást ösztönözzük, és vezető megközelítést alkalmazzunk a különböző technikai fejlesztések befogadására, hogy csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását a versenypályán.”

    Manuel Vidal, az FIA Kamionverseny Bizottságának elnöke hozzátette:

    „A fenntartható energiák bevezetése az autósportban az FIA egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése az elkövetkező évekre. Fontos, hogy meghatározzuk, hogy ezek melyik formája a legmegfelelőbb megoldás az egyes versenyeink számára. Ezért örülünk, hogy az FIA ETRC a HVO100 biodízelre való átállással utat mutat. A kamionos-szállító ipar szempontjából való relevanciája révén ez tükrözi a versenyről a közútra irányuló megközelítésünket, és bizonyítja, hogy a motorsport lehet egy nagyobb célt szolgáló laboratórium.”

    Pierre-Gautier Caloni, VP TotalEnergies Compétition, végezetül így zárt:

    „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az FIA minket választott ki, hogy a következő három évben mi legyünk a HVO100, a 100%-ban megújuló üzemanyag kizárólagos beszállítója a kamion Európa-bajnokság számára. Osztjuk az FIA és az ETRA törekvéseit a fenntartható jövő felé vezető úton, és ez összhangban áll a TotalEnergies tervével, amelynek célja, hogy 2050-re a társadalommal együtt elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátást a globális üzleti világban. A TotalEnergiesnél a versenypályát valódi laboratóriumként használjuk a fenntartható mobilitás jövőjének fejlesztésére, és a FIA ETRC egyértelműen ennek a bemutató terepe.”

  • 15 pilótával indul a kamion Eb Magyarországon, na de ki hiányzik?

    15 pilótával indul a kamion Eb Magyarországon, na de ki hiányzik?

    15 kamion sorakozik majd fel a Hungaroring rajtrácsára a hétvégén, hiszen kezdődik a 2021-es szezon. A rajongók is ott lehetnek a nézőtéren, akik nem is kétség, hogy a helyi matadornak, Kiss Norbertnek szurkolnak majd, aki tavaly a hazai környezetében három győzelmet is aratott itt.

    Legnagyobb kihívója a cseh Adam Lacko lehet, aki tavaly kétszer is nyert a gyors Buggyra Freightlinerével. A hatszoros FIA ETRC bajnok Jochen Hahn nagyon szeretné a hetedik címet is magáénak tudni, és keményen dolgozott a téli felkészülés alatt az új IVECO S-Way versenykamionján, hogy készen álljon erre a kihívásra.

    Sascha Lenz remekül kezdett tavaly az első versenyhétvégén Mostban, vezette is a cseh forduló után a tabellát. Csapata keményen dolgozott a felkészülési időszak alatt, és gondosan átalakították a kamionját, hogy biztosan ott folytathassa, ahol tavaly abbahagyta.

    A Hungaroringen ott lesz természetesen a spanyol Európa-bajnok, Antonio Albacete is, a T Sport Bernau istállójával. Az alakulat Nogaroban tesztelte a kamionjukat a szezon előtt, és ígéretesnek tűnik annak a teljesítménye, tavalyhoz képest két másodpercnyit gyorsultak körönként.

    A Team Schwabentrucknál vezető Steffi Halm pedig megmutatta már tavaly, hogy folyamatosan a top 5-ben képes végezni a csapat új IVECO S-Way kamionjával, így német versenyzőnő idén további kupákkal gazdagítaná a gyűjteményét.

    Magyarországon pedig újra velünk lesz René Reinert, illetve a Don’t Touch Racing, André Kursimmal a volánnál az IVECO-ikkal, de újoncként érkezik Tom O’Rourke is az MV Commercial Truck Racing Team-mel.

    Tavaly a Goodyear kupában is sok gyors versenyző mutatta meg, hogy képes harcolni a sikeréért. A német Steffen Faas jó formában volt tavaly a teljesen új Tankpool24 SCANIA-jával. Két győzelmet szerzett ebben az osztályban, és 4 dobogós helyezést, és ezzel vezette is a bajnokságot. Idén is üldözőbe venné a dobogós helyeket.

    Téo Calvet, a Buggyra fiatalja volt Faas egyik közvetlen riválisa 2020-ban. A francia pilóta két győzelmet szerzett Magyarországon, de az összesített ranglistában is feljutott a dobogóra itt, egy harmadik hellyel. A német Clemens Hecker is beleszólt olykor az ő küzdelmükbe, és idén is szeretné tovább gyűjteni az „ezüstöt”.

    A 16 éves Aliyyah Koloc, a Buggyra juniorjaként tér vissza a mezőnybe, de már a tavalyi tapasztalatokkal felvértezve. Ismerős arc lesz még az ETRC rajtrácsán a brit Shane Brereton, aki 2019-ban megnyerte a Promóterek kupáját, és most megismételné a korábbi sikereit.

    Aki pedig elolvasta idáig a cikket, annak eláruljuk a hiányzót az éves nevezők közül: ɔǝᴉuɐſ ʎuoɥʇu∀

     

  • Rajtol a kamion EB – Magyar csapat, magyar pilóta, új kiemelt magyar támogató

    Rajtol a kamion EB – Magyar csapat, magyar pilóta, új kiemelt magyar támogató

    A hétvégén a Hungaroringen rajtol a kamion EB sorozat, melyen a Révész Racing csapat is indul. A versenygépet a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert vezeti. A csapatot új kiemelt támogató is segíti. 

    Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Révész Truck Racing Team. A magyar csapat Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok személyében magyar pilótával vágott neki a kamion EB-nek. Bár tavaly a koronavírus járvány miatt nem hirdettek összetett győztest, 2021-ben az a célja az immár Révész Racing néven induló istállónak, hogy megnyerje a sorozatot. Ebben egy új, kiemelt támogató is segíti. A MOL XXL Diesel üzemanyag kifejezetten a közúti szállítmányozásra lett kifejlesztve, a magyar olajipari cég pedig úgy érezte, egy színtiszta magyar csapat, Kiss Norbert és versenykamionja remek reklámhordozó lehet a kamion Európa-bajnokságon. Mostantól a MOL XXL Diesel felirat is látható a 41-es rajtszámot viselő versenygépen. Az első futamot a hétvégén a Hungaroringen rendezik.

    – Készen állunk a rajtra, és tudjuk, hogy hosszú az EB sorozat, de egy jó kezdés komoly lendületet adhat. Bár a Hungaroring ismerete sokat jelenthet, a riválisaink – látva a tavalyi eredményeinket –  komoly technikai fejlesztéseket hajtottak végre, de természetesen mi sem ültünk ölbe tett kézzel, így izgalmas futamokra van kilátás. Bár a futball EB is elkezdődik pénteken, bízunk abban, hogy sokan szurkolnak majd Norbinak – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Az idei kamion EB sorozat nyolc versenyhétvégéből áll, és egy-egy hétvége alatt több futamot is tartanak. Június 12-én és 13-án szurkolók előtt mérhetik össze erejüket Kiss Norbiék, védettségi kártyával rendelkező nézők ugyanis ott lehetnek a lelátókon. A pilóta úgy érzi, jól sikerült a felkészülés.

    – Keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, igyekeztünk kisebb fejlesztéseket végrehajtani a versenygépen, és tovább javítani a megbízhatóságon. Köszönöm a csapattagoknak a sok munkát, és nagyon örülök, hogy a MOL személyében egy új, kiemelt támogatónk is van, szeretnénk meghálálni a bizalmat. Nagyon várom a hétvégi versenyt, külön öröm számomra, hogy a Hungaroringen startolhat a bajnokság, hazai közönség előtt indulni mindig felemelő érzés, rengeteg segítséget kapok a szurkolóktól.  A tesztek jól sikerültek, így optimista vagyok – mondta Kiss Norbert.

    A magyar pilóta eddig 25 alkalommal állt rajthoz a Hungaroringen, ebből hatszor győzött, 17-szer pedig dobogós volt. Komoly riválisokból azonban idén sem lesz hiány. A német Jochen Hahn valamint Sascha Lenz  és a cseh Adam Lacko is a bajnoki aranyéremért száll harcba. A magyar helyszín után a Nürburgring következik, de rajthoz állnak a kamionversenyzők Le Mans-ban, és Misano-ban is, az olasz helyszín lesz az utolsó, október közepén.

  • Idén az összes kamion Európa-bajnoki futamot élőben adja a Sport TV!

    Idén az összes kamion Európa-bajnoki futamot élőben adja a Sport TV!

    A hétvégén kezdődik a 2021-es FIA kamion Európa-bajnokság, és a szezonnyitó a Hungaroringen lesz. Ami azonban újdonság a széria életében, hogy a rajongók az idei szezon összes futamát élőben követhetik a sorozat hivatalos weboldalán, YouTube-on, valamint további közösségi csatornákon.

    Az élő közvetítés mindig az időmérővel és a szuper pole-lal kezdődik, majd jön a két verseny, szombaton és vasárnap. Lesznek exkluzív háttérinformációk, és interjúk is.

    A versenyeket, és az összefoglalókat adják idén már bizonyos tévécsatornák is az egész világon, Magyarországon a Sport TV. Teljes lista alább.

    FIA ETRC HUNGARORING ÉLŐ STREAM

    2021. június 12. szombat
    11:30 – 12:15 Időmérő és Super Pole 1
    13:35 – 14:40 Futam 1
    15:35 – 16:40 Futam 2

    2021. június 13. vasárnap
    10:15 – 11:00 Időmérő és Super Pole 2
    12:25 – 13:30 Futam 3
    14:25 – 15:30 Futam 4

    TV KÖZVETÍTÉS

    TERÜLET

     

    KÖZVETÍTŐ

    TERMÉK

     

    EURÓPA

    Ausztria

    Motorvision TV

    Összefoglaló

    Bosznia-Hercegovina

    Sport Klub – Bosn./Herzeg.

    Hírek/Magazin2

    Bulgária

    Diema Sport

    Összefoglaló

    Horvátország

    Sport Klub – Croatia

    Hírek/Magazin2

    Csehország

    ČT 1

    Összefoglaló

    Csehország

    ČT 24

    Összefoglaló

    Csehország

    ČT Sport

    Összefoglaló

    Csehország

    Nova – Czech Republic

    Összefoglaló

    Csehország

    Sport5 – CZE

    Élő műsor, Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Dánia

    V Sport – Denmark

    Hírek/Magazin2

    Dánia

    Viaplay – Denmark

    Hírek/Magazin2

    Finnország

    C More

    Hírek/Magazin2

    Franciaország

    L’Equipe TV France

    Összefoglaló

    Németország

    Motorvision TV

    Összefoglaló

    Magyarország

    Sport1 – Hungary

    Élő műsor, Összefoglaló

    Izland

    Viaplay – Iceland

    Hírek/Magazin2

    Olaszország

    Limitless Race TV

    Klippek

    Olaszország

    MS Motor TV

    Hírek/Magazin2

    Málta

    Total Sports Network

    Hírek/Magazin2

    Montenegró

    Sport Klub – Montenegro

    Hírek/Magazin2

    Hollandia

    Ziggo Sport

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Norvégia

    V Sport – Norway

    Hírek/Magazin2

    Norvégia

    Viaplay – Norway

    Hírek/Magazin2

    Lengyelország

    Motowizja TV

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2,3

    Lengyelország

    Viaplay – Poland

    Hírek/Magazin2

    Románia

    Sportrextra.ro

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Oroszország

    Drive TV

    Hírek/Magazin3

    Oroszország

    Motorsport.TV Russia

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Szerbia

    Sport Klub – Serbia

    Hírek/Magazin2

    Szlovákia

    Sport5 – SVK

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Szlovénia

    Sport Klub – Slovenia

    Hírek/Magazin2

    Spanyolország

    Garage TV

    Hírek/Magazin2

    Svédország

    V Sport – Sweden

    Hírek/Magazin2

    Svédország

    Viaplay – Sweden

    Hírek/Magazin2

    Svájc

    Motorvision TV Schweiz

    Összefoglaló

    Egyesült Királyság

    Sports Channel Network

    Hírek/Magazin3

    Balti országok

    Motowizja Baltics

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2,3

    Balti országok

    Viaplay – Baltikum

    Hírek/Magazin2

    Páneurópai

    auto, motor und sport TV

    Összefoglaló

    Páneurópai

    EBU / Eurovision

    Hírek

    Páneurópai

    Motorvision TV International

    Összefoglaló

    Páneurópai

    Stream TV

    Hírek/Magazin3

    ÉSZAK-AMERIKA

    Észak-Amerika

    AllSportsNetwork

    Hírek/Magazin4

    Észak-Amerika

    Eleven Sports North America

    Hírek/Magazin4

    Észak-Amerika

    MotorTrend on Demand

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    LATIN AMERICA

    Latin America

    El Garage

    Hírek/Magazin2

    ÁZSIA

    Kína

    Star Sports – China

    Hírek/Magazin4

    Hongkong

    beIN Sports Hong Kong

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    India

    Star Sports – India

    Hírek/Magazin4

    Indonézia

    beIN Sports Indonesia

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Indonézia

    Fox Sports – Indonesia

    Hírek/Magazin4

    Indonézia

    Star Sports – Indonesia

    Hírek/Magazin4

    Indonézia

    Star Sports – NPL Indonesia

    Hírek/Magazin4

    Japán

    Fox Sports – Japan

    Hírek/Magazin4

    Malajzia

    beIN Sports Malaysia

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Malajzia

    Fox Sports – Malaysia

    Hírek/Magazin4

    Malajzia

    Star Sports – Malaysia

    Hírek/Magazin4

    Mianmar

    Canal+

    Hírek/Magazin3

    Fülöp-szigetek

    beIN Sports Philippines

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Fülöp-szigetek

    Fox Sports – Philippines

    Hírek/Magazin4

    Fülöp-szigetek

    Solar Sports

    Hírek/Magazin3

    Szingapúr

    beIN Sports Singapore

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Szingapúr

    Star Sports – Singapore

    Hírek/Magazin4

    Tajvan

    Fox Sports – Taiwan

    Hírek/Magazin4

    Tajvan

    Star Sports – Taiwan

    Hírek/Magazin4

    Thaiföld

    beIN Sports Thailand

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Vietnam

    Fox Sports – Vietnam

    Hírek/Magazin4

    KÖZEL-KELET

    Közel-Kelet

    Dubai Sports Channel

    Hírek/Magazin4

    Közel-Kelet

    Motorvision TV Middle East

    Összefoglaló

    Közel-Kelet

    My Sports One HD

    Hírek/Magazin3

    AFRIKA

    Zimbabwe

    PrimeView

    Hírek/Magazin3

    Pán-Afrika

    Motorvision TV Africa

    Összefoglaló

    ÓCEÁNIA

    Ausztrália

    beIN Sports Australia

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    Új-Zéland

    beIN Sports New Zealand

    Összefoglaló, Hírek/Magazin2

    NEMZETKÖZI

    News Agency

    sntv

    Hírek

    Worldwide OTT

    Motorsport.com

    Klippek

    Worldwide OTT

    Motorsport.TV (OTT)

    Összefoglaló, Élő stream

    Worldwide OTT

    Motorvision.tv

    Klippek

    WWW

    Autospeed

    Hírek/Magazin

    WWW

    FastZone

    Hírek/Magazin

    Megjegyzések
    2 A FastZone magazinban megjelenő tudósítás
    3 Az Auto Speed magazinban megjelenő tudósítás
    4 A Racemax magazinban megjelenő tudósítás

  • 2023-ig szériapartner lesz az IVECO, és jön a gázüzemű Pace Truck!

    2023-ig szériapartner lesz az IVECO, és jön a gázüzemű Pace Truck!

    Az Európai Kamionversenyzők Szövetsége (ETRA) örömmel jelenti be, hogy három évvel meghosszabbította az IVECO-val fennálló hosszú távú együttműködést. Az olasz vállalat nem csak továbbra is a hivatalos partnere lesz az FIA ETRC-nek, hanem a szállítójármű-gyártó egy IVECO S-WAY NP Pace Truck-ot is biztosít a versenyekre, melynek különlegessége az, hogy Bio-LNG-s, tehát cseppfolyósított földgázzal hajtott.

    Azzal, hogy a kamion Európa-bajnokság bevezeti a HVO bioüzemanyagot 2021-ben, a cseppfolyósított földgázzal hajtott Pace Truck már a második olyan technológia lesz a kamionversenyzés rajtrácsán, amely közelebb hozza a a pályán is azon technikai fejlesztéseket, melynek a célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése.

    Az IVECO összes földgázüzemű járművéhez hasonlóan az új Pace Truck is képes a Bio-LNG fogadására. A Bio-LNG használatával nemcsak a nitrogén-dioxid és korom kibocsátást csökkenti, hanem a szén-dioxid kibocsátást is, akár 95%-kal.

    Tavaly az IVECO S-WAY NP már megjelent a versenyhétvégéken, most pedig már környezetbarát is lesz, köszönhetően a gázüzemű Pace Truck-nak a kamionversenyeken. A gazdaságos fogyasztás mellett a Pace Truck a gázmotor csökkentett zajszintjének előnyeit is élvezheti majd. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatójaként nyilatkozott:

    „Először is, izgatottak vagyunk, amiért folytathatjuk a partnerségünket az IVECO-val újabb három évig. Hálásak vagyunk a bizalomért és az elhivatottságért, amit a cég tanúsít, és várjuk azt, hogy elmélyüljön a kapcsolatunk. Az idei év az FIA ETRC számára a változás igazi éve, mivel a fenntarthatósági átállással a következő szintre emeljük a kamionversenyzést. Az, hogy egy környezetbarát Pace Truck vezeti fel a mezőnyt, jól mutatja az általunk követett irányt, miszerint a fenntartható technológiák vezető platformjává kívánunk válni a közúti áruszállításban a versenypályán és azon kívül is. A teljes mértékben megújuló forrásokból származó üzemanyag bevezetésével máris fontos lépést tettünk a CO2-kibocsátásunk csökkentése terén, az IVECO S-WAY NP pedig egy újabb mérföldkő a fenntarthatóbb jövő felé vezető utunkon.”