Címke: Kamion Eb

  • Kiss Norbert – Négy versenyből három győzelem Szlovákiában!

    Kiss Norbert – Négy versenyből három győzelem Szlovákiában!

    A Slovakia Ringen vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB sorozat harmadik helyszínén. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati győzelem és második hely után vasárnap is dominált. Az időmérő edzés során ismét a leggyorsabb volt – idén már hatodszor – így az első rajthelyről startolhatott. Az első futamon ezúttal is Sascha Lenz indulhatott a magyar pilóta mellől, és a rajt most is óriási csatát hozott, de Norbi tartotta pozícióját, és megőrizte vezető helyét az első kör végére. Ettől kezdve meglépett a többiektől és magabiztosan nyerte a versenyt Lenz és Hahn előtt.

    • „Kontrolláltam végig a rajtot, és tudtam, hogy három jobb kanyar következik, ahol én leszek jobb pozícióban. Az autó most is remekül működött, köszönöm a csapatnak a munkát. A bajnokság szempontjából nagyon fontos volt a siker” – értékelt a verseny után Kiss Norbert.
    Kiss Norbert, Révész Racing
    Fotó: Márti Bóta Photography

    A fordított rajtrácsos verseny során a nyolcadik helyről indulhatott a HUMDA által is támogatott magyar pilóta. Az élen Halm, Bereton és Lacko csatázott, ütközés után előbbi nem is tudta folytatni. A harcot kihasználva Kursim került az élre, és próbált meglépni, de Kiss Norbert és Sascha Lenz utolérte, és Norbi végül mindkettejüket megelőzve átvette a vezetést, és megnyerte ezt a futamot is Lenz és Kursim előtt.

    • „Az első körben többen is összeakadtak előttünk, így kellett némi szerencse is ahhoz, hogy előre kerüljünk. Hahnnak a szélvédője is betört, így keveset láthatott, elrontott egy féktávot is, és Lenz is hibázott, így mellette is elmentem. Nem számítottam arra, hogy a fordított rajtrácsos versenyt is megnyerhetem, de nagyon boldog vagyok. Ehhez egy remek autó is kellett, a Révész Racing a legjobb csapat” – mondta Kiss Norbert.

    A magyar versenyző a hétvégén négy futamból hármat nyert meg, egyszer pedig második lett. Összetettben tovább növelte előnyét az Európa-bajnokságon.

  • A Slovakia Ringről is élőben és a helyszínről adjuk a kamion Eb-t!

    A Slovakia Ringről is élőben és a helyszínről adjuk a kamion Eb-t!

    Három év után tér vissza a Felvidékre, a Slovakia Ringre a kamion Európa-bajnokság, és persze, hogy ott leszünk a helyszínen, teljes létszámban, sőt!

    Ahogy azt már tavaly óta megszokhattátok, a versenyeket élőben közvetítjük, amelyek elérhetőek Kiss Norbi Facebook oldalán, nálunk a YouTube csatornánkon (Iratkozz fel, és nem maradsz le róla!), valamint az esport1.hu-nál Twitchen.

    A Hungaroringen már kipróbáltuk, hogy milyen a helyszínről közvetíteni, nem pedig stúdióból vagy otthonról, így ezen tapasztalatokkal felvértezve próbálunk majd még jobb közvetítést készíteni. A mikrofonnál ezúttal is a cikk szerzőjén Vámosi Péteren kívül Roós András, az 500miles.hu főszerkesztője lesz. Természetesen a versenyek előtt és után próbálunk majd minél több sztorit, érdekességet és aktualitást megtudni.

    Szombaton is edzésekkel, majd időmérővel és SuperPole a nyitó programsorozat, a versenyek előtt. Ezeket magyarul nem adjuk, a széria viszont biztosít angol és német nyelvű kommentárral is adást a kvalifikációról is.

    Kedvcsinálónk, még a magyar versenyhétvégéről:

    Hajrá Révész Racing!

    Időterv, Slovakia Ring

    2022. július 2. szombat

    11:45 – Időmérő edzés
    12:10 – SuperPole
    Angolul:

    Németül:

    14:35 – Első futam

    16:50 – Második futam

    2022. július 3. vasárnap

    10:00 – Időmérő edzés
    10:25 – SuperPole
    Angolul:

    Németül:

    12:55 – Harmadik futam

    15:00 – Negyedik futam

  • 2023-tól jöhetnek az elektromos- és hibrid versenykamionok az Eb-re!

    2023-tól jöhetnek az elektromos- és hibrid versenykamionok az Eb-re!

    Az FIA Motorsport Világtanács legutóbbi, párizsi ülésének jóváhagyását követően az FIA Kamionos Bizottság jóváhagyta a 2023-as Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság technikai szabályzatát. A bizottság által kidolgozott fenntarthatósági ütemtervvel egyetértésben a jövő évtől a jelenlegi generációs, belsőégésű motorral hajtott versenykamionok mellett a tisztán elektromos és hibrid hajtásláncok is engedélyezettek lesznek a bajnokságban. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Az út kikövezett az alternatív hajtásláncoknak, hogy bekerüljenek a versenykamionok mezőnyébe, és mi nem is lehetnénk emiatt izgatottabbak.

    Az FIA technikai részlegével együtt dolgozunk az energiaátalakítási folyamaton azért, hogy technikailag felkészülten fogadhassunk bármilyen technológiát és energiaformát, legyen az szintetikus üzemanyaggal, hibrid vagy elektromos meghajtással ugyanazon a rajtrácson.

    A bizottság jóváhagyása, hogy több fenntartható technológia legyen a mezőnyben, egy újabb fontos lépés a fenntarthatósági átalakulásunkban. Stratégiánk egyik sarokköve, hogy nyitottak legyünk mindenféle technológia iránt, ugyanakkor továbbra is a versenykamion- és motorsport-rajongókra és a kamionversenyzés iránti szenvedélyünkre összpontosítunk.

    A sport izgalma és a pozitív érzelmek révén egyedülálló helyzetben vagyunk, hogy új technológiákat mutassunk be az iparág képviselőinek, és növeljük a fenntartható megoldások elfogadottságát az ügyfelek, a végfelhasználók, és a hivatásos teherautó-sofőrökkörében.”

    Ugyanakkor az FIA Motorsport Világtanács is zöld utat adott az ETRA-nak, a Goodyear FIA ETRC promóterének, hogy vizsgálja meg a hosszútávú kamionverseny-formátum külön projektként történő lebonyolításának lehetőségeit.

  • A Slovakia Ring a kamion Eb következő versenyhelyszíne

    A Slovakia Ring a kamion Eb következő versenyhelyszíne

    Két évnyi szünet után a Goodyear FIA ETRC visszatér a Slovakia Ringre a 2022-es bajnokság harmadik fordulójára.

    A bajnokságot jelenleg vezető Kiss Norbert eddig nyolc futamon öt győzelmet aratott. A verseny igen kiélezett, és legközelebbi riválisai, Sascha Lenz és Jochen Hahn nem adják fel egykönnyen a küzdelmet az első helyért. A trió ebben a szezonban már háromszor állt együtt a pódiumon.

    Adam Lacko három héttel ezelőtt a Hungaroringen szerezte meg első 2022-es elsőségét. A cseh pilóta számára a Slovakia Ringen megrendezett versenyhétvége szinte a második hazai versenye, és itt újabb serlegeket szeretne begyűjteni.

    A spanyol versenyző, Antonio Albacete még 2019-ben győzött a Slovakia Ringen, és a változatos magyar hétvégéje miatt nagyon szeretne újra az élmezőnyhöz csatlakozni.

    Annak ellenére, hogy az első két fordulóban egyenletesen jó tempót diktált, Steffi Halm még nem végzett a pódiumon. A német versenyzőnő a múltban rendszeresen felállt a Slovakia Ring legfelső fokára, és ezen hétvégén szeretné megszerezni első dobogós helyezését a szezonban.

    A Don’t Touch Racing versenyzője, Andre Kursim egy top hármas helyezéssel a háta mögött a Hungaroringen csatlakozott az élmezőnyhöz, és szeretné folytatni a remek teljesítményét.

    A Goodyear Kupában egyre élesedik a csata, hiszen Shane Brereton budapesti kettős győzelmével átvette a vezetést a bajnokság ezen osztályában.

    A brit pilóta a szezon első két fordulójában komoly csatát folytatott Teo Calvet-vel. Calvet mindvégig gyors tempót mutatott, és a francia versenyző egy tiszta futamra számíthat a Hungaroringen eltöltött, kissé vegyes hétvége után, ahol két alkalommal is kiesett.

    Jamie Anderson Budapesten talált némi hátszelet, két győzelmet és egy dobogós helyezéssel zárt. A brit felülmúlta az olaszországi szezonnyitón nyújtott teljesítményét, és a hétvégén is érdemes lesz rá odafigyelni.

    Steffen Faas tiszta versenyhétvégét szeretne majd a Slovakia Ringen, mivel a Magyarországon műszaki problémái voltak. Ezek miatt vasárnap rajthoz sem tudott állni.

    Clemens Hecker is megszerezte első dobogós helyezését az idényben Magyarországon, és szeretne további sikereket elérni Szlovákiában az új Scaniájával.

    Miután kihagyta a Hungaroringet, a portugál versenyző, Jose Rodrigues újra az kamion Európa-bajnoki mezőnnyel tart.

    Egy korábbról ismerős kamionversenyző is rajthoz áll a Slovakia Ringen. A spanyol Luis Recuenco szabadkátyásként csatlakozik a mezőnyhöz ezen a hétvégén.

  • Elektromos túraautóktól a monstrum kamionokig: Fotókon a Super Racing Fesztivál

    Elektromos túraautóktól a monstrum kamionokig: Fotókon a Super Racing Fesztivál

    Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Hungaroringen a Super Racing Fesztivál, melyen az ETCR, a WTCR és a Kamion Eb mezőnye is pályára lépett!

    Rendkívül izgalmas hétvége volt, magyar versenyzők szereplésével, és kamionos érzelmi hullámvasúttal. Ezt örökítették meg kollégáink, akiknek fotóit az alábbi galériákban nézegethetitek meg.

    A későbbiekben YouTube videóval is jelentkezünk, addig pár jelenetet megnézhettek TikTok profilunkon
    Aki pedig Instagramra posztol az elmúlt hétvégéről (vagy bármilyen autósportos saját fotót tölt fel az Instára), használja a #RacinglineFotóm hashtaget, hogy mi is, és a Racingline.hu olvasók/követők is láthassák! 😉

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!

  • Éjjel a csapat, nappal Kiss Norbert tett csodát a Hungaroringen

    Éjjel a csapat, nappal Kiss Norbert tett csodát a Hungaroringen

    Szombaton este még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megjavítható-e Kiss Norbert versenykamionja. Azok után, hogy a Révész Racing pilótája megnyerte az első versenyt, a második rémálomszerű volt. A rajt utáni első kanyart követően többen is nekimentek, a versenygép pedig csúnyán megsérült. A futóművek tönkrementek, a kabinon pedig hatalmas lyuk tátongott. A csapat erejét mutatja viszont, hogy a szerelők egész éjjel dolgoztak, hogy megjavítsák a kamiont. Mindez olyan jól sikerült, hogy vasárnap már ismét Kiss Norbert volt a leggyorsabb, és az első versenyt nagy fölénnyel meg is nyerte. Kiszállva az autóból több ezren ünnepelték a lelátón, ő pedig azonnal a csapatra mutatott.

    • Nagyon hálás vagyok a fiúknak, mert egész éjszaka azon dolgoztak, hogy újra versenyképessé tegyék az autót. Ez sikerült, köszönet érte mindenkinek, aki ebben segített. Igazi csapatmunka volt a mostani győzelem – mondta boldogan Kiss Norbert a verseny után.

    És még nem volt vége a napnak. A második, fordított rajtrácsos verseny során a nyolcadik helyről rajtolt a Révész Racing pilótája, és szép előzések után elsőként intette le a kockás zászló.

    • A tegnapi nap úgy tűnik tanulságos volt, mert ezúttal mindenki óvatosabb volt. Nem értünk egymáshoz az előzések során, így tiszta futamom volt. Ez sokkal jobb élmény volt, mint a szombati! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy elképesztő volt a csapat, hogy ilyen törések után is egy versenyképes gépet kaptam tőlük. Köszönöm – értékelt Kiss Norbert a verseny után.
    Kiss Norbi, Révész racing
    Fotó: Vándor Iván

    Érthetően boldog volt a csapat tulajdonosa is.

    • A csapat és Norbi is nagyot küzdött a hétvégén. De épp ezért választottuk őt pilótának, mert tudtuk, hogy soha nem adja fel, még akkor sem, amikor úgy tűnik, hogy vége. Sokat dolgoztak a fiúk az autón, ezért a diadalért – mondta Révész Bálint.

    A magyar pilóta így három győzelemmel zárta a Hungaroringen töltött hétvégét, és folytatta jó szereplését az Európa-bajnokságban.

  • Kamionverseny előzetes, Hungaroring

    Kamionverseny előzetes, Hungaroring

    A rajongók a Super Racing Fesztiválon hatalmas fiesztára számíthatnak, hiszen a hétvégén a Hungaroringen a kamionversenyek mellett a FIA Túraautó Világkupa és az FIA eTúraautó Világkupa is rajthoz áll.

    A 2022-es Goodyear FIA ETRC szezonnyitóján három pilóta állhatott fel a dobogó legfelső fokára az első négy futamon. Az élmezőnyben szoros küzdelemben Kiss Norbert két győzelmet szerzett, míg Sascha Lenz és Antonio Albacete egy-egy elsőséget szerzett Misanóban.

    Jochen Hahn, német kamionversenyző jó tempót ment, Olaszországban háromszor is a dobogón végzett, és szeretne javítani teljesítményén, hogy megszerezze első győzelmét a szezonban.

    Adam Lacko a cseh Buggyra pilóta ezen a hétvégén szeretne újra bekerülni az élmezőnybe, hogy bepótolja az Olaszországban elvesztett pontokat, ahol kétszer is ki kellett állnia a Freightlinerje sérülése miatt.

    René Reinert kénytelen lesz kihagyni a versenyhétvégét a Hungaroringen, mivel a német pilóta vállsérülést szenvedett, ami miatt nem tud kormányozni és sebességet váltani. Helyére a brit versenyző, Martin Gibson érkezik, aki az elmúlt szezonban a harmadik helyen végzett a brit kamionversenyzők bajnokságban.

    A Promoter’s Cupban a hétvégén újabb izgalmas harc lesz a pontokért. Téo Calvet, Olaszországban négy futamból hármat megnyert, jelenleg vezeti a tabellát. Legközelebbi riválisa, Shane Brereton, aki Misanóban nyerni tudott, a Hungaroringen pedig újra a dobogó legfelső fokára szeretne felállni.

    Az események péntek délben a szabadedzésekkel kezdődnek, majd délután következik a mindent eldöntő időmérő és Super Pole, szombaton és vasárnap pedig két-két futam.

  • Kiss Norbert – újabb győzelem Misanóban!

    Kiss Norbert – újabb győzelem Misanóban!

    Az első napi győzelem és harmadik hely után vasárnap is remekelt Kiss Norbert, a Révész Racing háromszoros Európa-bajnok kamionversenyzője Olaszországban.

    Ezúttal is a magyar pilóta volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, így az első rajthelyről startolhatott. A rajt jól sikerült, Jochen Hahnt maga mögött tartotta Norbi, és ezúttal is rajt-cél győzelmet aratott.

    • Jól sikerült a rajt, de a második szektorban megérkezett Jochen Hahn, aki ellen keményen védekeztem. A folytatásban sikerült tőle eltávolodnom, és megnyerni a versenyt. Köszönöm a csapatnak a munkát, mert előre léptünk az első naphoz képest. Javítottunk a beállításokon, már az időmérőn is gyorsabbak voltunk, és a verseny során is. Úgyhogy nagyon elégedett vagyok – mondta Kiss Norbert a győzelem után.

    A második helyen Jochen Hahn, a harmadikon Sascha Lenz végzett. A második futam rajtja jól sikerült a Révész Racing versenyzőjének. Több pozíciót is javított, és Adam Lackot próbálta kívülről előzni, amikor ütközés után megsérült az autójának felnije, és a hátsó külső gumija defektet kapott. Ettől kezdve próbálta tartani pozícióját a magyar pilóta, de körönként 3 másodperccel lassabb volt. Végül a 9. helyen zárt, de így is értékes pontokat szerzett.

    • Ez most sajnos nem sikerült jól, pedig a rajt után jól jöttem el, és kihasználva, hogy belül nagy volt a tömörülés, kívülről előre tudtam menni az első kanyarban, Hahnt valamint Albacetét is megelőztem. Harcban voltam a negyedik helyért, de sajnos nekem jöttek, széttört a hátsó felni, és leengedett a külső hátsó gumi, így a kanyarokat nem lehet olyan sebességgel bevenni. Minden bal kanyarban 1-1 másodpercet veszítettem, és ettől kezdve próbáltam védekezni, magam mögött tartani a többieket amíg lehet, és igyekeztem pontot szerezni – értékelt Kiss Norbert.

    A negyedik futamot Sascha Lenz nyerte Antonio Albacete és Jochen Hahn előtt. Norbi végül két győzelemmel, egy harmadik és egy kilencedik hellyel zárta a hétvégét. A kamion EB június 11-12-én a Hungaroringen folytatódik.

    Michelisz és Kiss Norbi együtt: a Super Racing Fesztivál menetrendje

  • Kiss Norbert győzelemmel és egy harmadik hellyel kezdte az idényt!

    Kiss Norbert győzelemmel és egy harmadik hellyel kezdte az idényt!

    Megkezdődött a kamion EB 2022-es idénye. Az olaszországi Misano a helyszín az első hétvégén, és a Révész Racing pilótája, Kiss Norbert címvédőként indul az idei szezonban. Az időmérő edzés remekül sikerült a háromszoros Európa-bajnoknak, és az első rajtkockából vághatott neki az első futamnak. Az első kanyarban ugyan Jochen Hahn szorongatta, de sikerült elsőként befordulnia. Ők ketten meg is léptek a többiektől, és végül rajt-cél győzelmet aratott a magyar versenyző.

    „A rajtom nem sikerült a legjobban, Johen Hahn három körön keresztül nagyon gyors volt, egyszer nekem is jött hátulról, de aztán elfogytak a gumijai, és lemaradt. Ezután már én is tudtam kicsit spórolni a gumikkal. Hosszú távon a gumikezelés nagy előny számunkra, de egy-egy körön még látszik, hogy ott vannak hiányosságok, ezen még dolgoznunk kell. Ez már az időmérőn is kiderült, nagyon meleg is van, ez is komoly kihívást jelent az autónak.  De nagyon örülök a győzelemnek, nagyon jó, hogy így kezdtük a szezont” – mondta Kiss Norbert.

    A magyar versenyző mögött Jochen Hahn lett a második, Sascha Lenz a harmadik.

    A második futamon a fordított rajtrács miatt 8. helyről startolhatott a Révész Racing pilótája, és szép előzések után végül a harmadik helyen intette le a kockás zászló, így ismét dobogóra állhatott Kiss Norbert.

    „A rajt nem sikerült jól, utána viszont sikerült jönnöm előre, de minden melegedett az autóban, így nagyon elégedett vagyok ezzel a harmadik hellyel” – mondta a második verseny után Kiss Norbert.

    A második futamot Antonio Albacete nyerte Sascha Lenz és Kiss Norbert előtt. Vasárnap újabb két versenyt rendeznek Misanóban.

  • Kiss Norbi versenyeit idén is élőben közvetítjük, itt nézheted!

    Kiss Norbi versenyeit idén is élőben közvetítjük, itt nézheted!

    Tavaly Kiss Norbert és a Révész Racing teljes szezonját követhettétek a YouTube csatornánkon. (Kövesd be! Kövesd be! Kövesd be!)

    Örömmel jelentjük be, hogy ez az együttműködés 2022-ben is folytatódik a Révész Racingnek köszönhetően. Ezúttal az esport1.hu gárdája lesz az, akik segítenek a technikai lebonyolításban, sőt!

    Lesz némi változás is: Vámosi Péter főszerkesztőnk mellett idén Roós András, az 500miles.hu főszerkesztője lesz az, akikkel magyar kommentárral lehet követni majd a élőben az eseményeket, a versenyhétvégékről. Előrelépés történt még olyan szempontból is, hogy most már nem csak Norbi Facebook oldalán, és a Racingline.hu YouTube csatornáján, hanem az esport1.hu Twitch-én is lehet nézni majd a futamokat.

    A szezonnyitó hétvége most kezdődik, és Olaszországban, Misanoban lesz. A megszokott menet szerint szabadedzések, időmérő és SuperPole után összesen 4 verseny várja a kamionsport szerelmeseit, 2 szombaton, 2 vasárnap. Magyarul a futamokat adjuk majd, a széria oldalán az időmérők is követhetőek lesznek angolul vagy németül.

    Időterv, Misano

    2022. május 21. szombat

    12:10 – Időmérő edzés
    12:35 – Superpole
    Angolul:

    Németül:

    14:10 – Első futam

    16:15 – Második futam

    2022. május 22. vasárnap

    10:35 – Időmérő edzés
    11:00 – Superpole
    Angolul:

    Németül:

    12:40 – Harmadik futam

    14:45 – Negyedik futam