Címke: Kamion Eb

  • Most: Elmaradtak a vasárnapi kamionversenyek

    Most: Elmaradtak a vasárnapi kamionversenyek

    A harmadik és a negyedik kamionos futam is is törlésre kerül a csehországi Autodrom Most pályáján, biztonsági okokból. Vasárnap ugyanis heves esőzés fogadta a versenyeken a FIA ETRC mezőnyét.

    A cseh helyszín kegyes volt a kamion Eb mezőnyéhez és a rajongókhoz pénteken és szombaton, sőt még vasárnap reggel is. A front azonban megérkezett, és később az érdemi versenyzést lehetetlenné tette.

    A hétvége harmadik futama 14-kor még el is rajtolt sárga zászló mellett, de az időjárási körülmények miatt az a döntés született, hogy piros zászlóval megszakítják a futamot, miután több versenyző is is küzdött a tapadással, és keresztülcsúsztak a hármas kanyarban a kavicságyon.

    A tapasztalt Antonio Albacete harmadikként haladt Jochen Hahn és Adam Lacko mögött, így nyilatkozott a kialakult helyzetről a verseny megszakítását követően:

    „Ilyen körülmények között te is csak utas voltál.”

    Többszöri csúsztatás után a szervezők és a biztonsági személyzet erőfeszítése ellenére továbbra is állt a víz a pályán, és a helyzet nem javult. Így nem lehetett biztonságosan megrendezni a futamokat, ezért lemondták azokat. Pontok sem kerültek kiosztásra, az elkezdett vasárnapi első futamra sem.

    A következő európa-bajnoki kamionos versenyhétvége Zolderben lesz, szeptember 14-15-én.

  • Boxutca-áthajtásos büntetés tette tönkre Kiss Norbert versenyét

    Boxutca-áthajtásos büntetés tette tönkre Kiss Norbert versenyét

    Egy indokolatlanul szigorú büntetés miatt minden pontszerző esélye elszállt Kiss Norbertnek a kamion-Eb nyári szünet utáni első versenynapján. A német Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője összetettben a negyedik helyről várta a folytatást, de a legrosszabbra mégsem számított.

    A csehországi Mostban kezdte meg a szezon második felét az ETRC mezőnye, melyben Kiss Norbert Mercedes kamionjával év végén az összetett második hely elérését vette célba. A pontgyűjtésbe azonban alaposan beleszólt egy aránytalanul szigorú büntetés szombaton.

    “Tudtuk, hogy nehéz lesz ez a pálya, de arra nem számítottam, hogy ennyire rosszul kezdünk. Az időmérőn csak a hetedik lettem, pedig nincs gond, érzésre jó az autó, de olyan szoros és erős a mezőny, hogy egy olyan pályán, ami nem annyira fekszik nekünk, csak ennyire vagyunk képesek sajnos” – foglalta össze az időmérőn történteket a szombathelyi versenyző.

    A kora délutáni első verseny előtt még bízni lehetett a pontszerző, vagy akár a dobogós helyezésben, sajnos azonban nem így történt.

    “A rajtnál előttem valaki rontott, egyáltalán nem indult meg, én pedig az autóversenyző ösztönömmel élve nem fékeztem, hanem kikerültem őket, hogy elkerüljem a balesetet. Két kerékkel átléptem a vonalat, a szabály pedig a rajtnál még a két kerékkel történő pályaelhagyást se engedi meg, ezért boxutca-áthajtásos büntetést kaptam, amit aránytalanul szigorúnak tartok.”

    Innentől kezdve esélye sem volt Kiss Norbertnek arra, hogy az áthajtás után felzárkózzon az élmezőnyhöz. Az első futamon a 14. helyen ért célba, innen indulhatott a második versenyen, melyen végül tizenegyedikként ért célba.

    Vasárnap újabb két verseny vár a kamion-Eb mezőnyére, a harmadik 14.10-kor, a negyedik 17.25-kor rajtol Csehországban.

  • Csehországban folytatódik a kamion-Eb

    Csehországban folytatódik a kamion-Eb

    Másfél hónap szünet után a csehországi Mostban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A kétszeres bajnok Kiss Norbert kipihenten vág neki a szezon második felének úgy, hogy összetettben a negyedik helyen áll, és mindössze 9 pont választja el a második helyezett Antonio Albecetetől.

    A bajnokságot vezető Jochen Hahn 197 pontjával szinte biztos befutónak tekinthető, nehéz lesz őt bárkinek befognia, a második helyért azonban kőkemény harc várható a következő négy versenyhétvégén.

    A német Tankpool24 csapat magyar versenyzője készen áll a küzdelemre, habár a nyári szünetben inkább csak aktív pihenéssel tudott készülni az előtte álló feladatokra.

    “Egy-egy nap a Balatonon, a sarudi élményfaluban, a Dunakeszi jetski tavon, főleg ilyen programok jutottak az elmúlt hetekre. A Macskaárvaházban fát is ültettünk, egy befogadott cicának gazdát kerestünk, a női röplabda-Eb-n szurkoltunk a magyar lányoknak, szóval tényleg eseménydús időszak van mögöttem, de már hiányzik a versenyzés” – számolt be szabadságáról Kiss Norbert.

    Elmondta azt is, a csapat kecskeméti műhelyében dolgozó szorgos szerelők alig tartottak szünetet a nyáron, végig a Mercedes kamionok felkészítésével foglalkoztak.

    “Nagyon nagy köszönet a srácoknak, mert többet dolgoztak, mint amennyit pihenni tudtak. Volt jó kis karbantartás mindkét autón, fejlesztés a futóműveken. A motor marad egyelőre ugyanaz, amivel eddig mentünk, de így sem unatkoztunk.”

    Tavaly egy második és egy harmadik helyet szerzett Csehországban, ehhez hasonlóan idén is szeretne dobogóra állni.

    “Nehéz lesz, biztos vagyok benne, mert az elnyújtott kanyarok miatt előtérbe helyeződik a motorerő, de megpróbáljuk kihozni a maximumot ebből is. Gyakori az eső Mostban, ha esetleg most is eleredne, akkor újra lenne esélyünk a futamgyőzelemre, azzal pedig fontos pontokat szerezhetnénk.”

    A FIA ETRC hétvégi programja, Most, Csehország:

    augusztus 30., péntek
    13.00 – első szabadedzés
    15.00 – második szabadedzés

    augusztus 31., szombat
    9.40 – warm up
    11.15 – első időmérő (Superpole-lal)
    14.05 – első verseny
    16.40 – második verseny

    szeptember 1., vasárnap
    9.35 – warm up
    11.05 – második időmérő (Superpole-lal)
    14.10 – harmadik verseny
    17.25 – negyedik verseny

  • Folytatódik Kiss szezonja: Irány a Cseh Köztársaság!

    Folytatódik Kiss szezonja: Irány a Cseh Köztársaság!

    A hétvégén újra dübörög a FIA kamion Európa-bajnokság, Kiss Norbiéknak is. Újra az Autodrom Most a helyszín, a Cseh Köztársaságban, ahogy azt a kamionsport szerelmesei már évek óta megszokhatták.

    Ezzel megkezdődik a szezon sűrű második fele is, hiszen négy fordulót hat hétvége alatt zavarnak le. A szezonzáró pedig Jaramában lesz október 6-án. A 2019-es szezon ötödik állomása tehát 21 kanyarral várja a mezőnyt, ahol a hazaiak leginkább Adam Lackonak szurkolnak majd. A Buggyra versenyzőre legalább olyan csodás szombatra számít, mint 2018-ban, amikor két győzelmet is aratott. Lacko az év előzését is bemutatta itt tavaly, amikor egy merész manőverrel kívül ment el kívülről René Reinertnek az utolsó kanyarban az utolsó métereken. Neki ugyanilyen hősies küzdelem a terve idén is, pláne ha harcban akar maradni a bajnoki címért.

    Lacko 75 pont hátrányban van Hahnhoz képest, aki idén eddig minden versenyhétvégén legalább egyszer nyert. Az igazán durva a német eredményeinél pedig az, hogy 22 hónapja már annak, hogy folyamatosan úgy jött el a versenyhétvégékről, hogy minimum egy győzelmet aratott. Utoljára 2017 októberében Jaramában fordult elő az, hogy Jochen nem tudott nyerni.

    A pontversenyben jelenleg legközelebb hozzá Antonio Albacete található, de ős is 67 pontnyira van tőle lemaradva, hiába szerez folyamatosan pontokat a spanyol pilóta. Jelenleg tehát inkább úgy néz ki, hogy a bajnokság második helyéért lesz igazi küzdelem a hátralévő versenyeken.

    A bajnokságban jelenleg a Tankpool24 versenyzője, Kiss Norbert a negyedik, csak egy ponttal lemaradva Lacko mögött. Steffi Halmnak ezúttal azonban nem volt szerencséje a hazai futamán a Nürburgringen, így az összetett második helyéről visszaesett az ötödikre.

    Sascha Lenz idén már tudott nyerni a Hungaroringen és a Slovakia Ringen is, de csak a hatodik helyen áll, 25 pontnyira a második Albacetétől. További két német IVECO-s pilóta azonban harcolhat a dobogókért: René Reinert és André Kursim. Mindketten nyertek már idén, hiszen Reinert Misanoban, Kursim Magyarországon volt eredményes. Előbbi ráadásul tavaly Mostban megnyerte az utolsó futamot.

    José Rodriguez is remek versenytempóra képes 2019-ben a Reboconort MAN-jével, de Anthony Janiec is újra visszatér a csalódást keltő nürburgringi szereplése után.

    Komoly név is visszatér a kamionversenyzéshez pár év kihagyás után: Mika Mäkinen egy korábbi Buggyra Freightlinerrel a Mad Croc Racing színeiben elindul a hétvégén. A finn a bajnokságban utoljára 2015-ben versenyzett. Természetesen a hazai futamáról nem hiányozhat majd a veterán Frankie Vojtisek sem.

    A menetrend a szokásos: pénteken edzések, szombat délelőtt viszont már időmérő, majd következik a két verseny. Vasárnap szintén időmérő és kettő futam várja a kamionversenyzőket.

  • A SERMEC is partnere lett a FIA kamion Európa-bajnokságnak!

    A SERMEC is partnere lett a FIA kamion Európa-bajnokságnak!

    A FIA ETRC újabb ismert névvel gazdagodott a szférából 2019-ben, ez pedig a SERMEC. Ők egyike Európa vezető cége erőátvitel, hajtáslánc és alvázépítés terén, és a felújított termékeikkel is bizonyítottak már a pályán. Az ETRA, mint a kamion Európa-bajnokság promótere ezért az olasz vállalatnak partnerséget ajánlott, amivel még jobban megmutathatják a SERMEC képességeit.

    A cég képes újra életet lehelni elektromos kormányzásba (EPS), elektromos szivattyúkba, szervokormányokba, differenciálművekbe, hátsó tengelyekbe, kézi- és automatikus váltóművekbe. Kiss Norbi és csapata a Tankpool24 is idén már az általuk felújított váltókat használják már.

    A SERMEC-et immáron már az ötödik generáció irányítja, és 122 évnyi tapasztalata van a cégnek. A legfejlettebb cég a Ricci Industries cégcsoporton belül. 1994-ben állt fel házon belül egy olyan felkészült csapat, akik olyan irányban fejlesztenek, hogy a legtartósabb és és legszélesebb körű alkatrészekkel láthassák el a modern járműveket az erőátviteli rendszerek, hajtáslánc és alvázépítés terén.

    Az együttműködés június végén kezdődött a SERMEC-cel, az ismert név pedig feltűnik több FIA ETRC csapatnál is a 2019-es paddockban. Georg Fuchs, az ETRA igazgatója így nyilatkozott:

    „Örömmel üdvözöljük a SERMEC-et a FIA ETRC hivatalos partnereként. Egy jövőbelátó innovatív technológiai cégről beszélhetünk az esetükben, így nagyon is illenek a sportágunk filozófiájába. Elkötelezett hívei vagyunk az új technológiáknak, a fenntartható műszaki tervezésnek, a sport és az iparág jövőbeni növekedésének.”

    A SERMEC részéről Giovanni Ricci vezérigazgató még hozzátette:

    „Harmadik éve vagyunk jelen aktívan a FIA ETRC-ben, és most már mint hivatalos partner hiszünk benne, hogy mindenki tudja már milyen elhivatottsággal támogatjuk a bajnokságot. Elég csak megnézni az,t hogy hágy csapat használja már a váltóinkat. Bízunk benne, hogy mindenki látja azt, hogy mennyire szeretjük ezt, mennyire elhivatottak vagyunk, és fejlesztünk/támogatunk a kamionsport kívánalmainak megfelelően.”

  • Győzelemmel zárta a szezon első felét Kiss Norbert

    Győzelemmel zárta a szezon első felét Kiss Norbert

    Futamot nyert a Nürburgringen Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője a kamion-Eb németországi negyedik versenyét nyerte meg, vagyis szombati harmadik helye után győzelemmel megy nyári szünetre a szombathelyi pilóta.

    A vasárnapi időmérőn ismét második helyet szerzett Kiss Norbert a Mercedes kamionnal, így minden esélye megvolt az újabb dobogós helyezésre, sajnos azonban az első kanyarban nem úgy alakultak az események, ahogy azt a Tankpool24 versenyzője szerette volna.

    “A rajtot félig-meddig túléltük, Sascha Lenz viszont hátulról nekem jött, teljesen letolt egyenesen a bukótérbe, próbáltam fékezni, de esélyem sem volt. Visszacsúsztam a 15. helyre, nagyon sajnáltam, mert meglehetett volna a dobogó. Hetedikként értem célba, ami megint második rajthelyet jelentett a fordított rajtrácsos futamra” – emlékezett vissza a vasárnapi első, összességében pedig a hétvége harmadik versenyén történtekre Kiss Norbert.

    A nürburgringi fordulót, valamint a kamion-Eb idei szezonjának első felét záró futamon aztán kiváló eredmény született, amit így foglalt össze Kiss:

    “Megint a második helyről indultam, megint Sascha jött mögöttem, megint megtolt, de most finomabban. Meg tudtam tartani a helyemet, és éreztem, hogy gyorsabb vagyok az előttem haladó Kursimnál, csak türelmesen meg kellett várnom, amíg hibázik a sikánnál. Rosszul gyorsított ki, be tudtam menni mellé és megelőztem. Sikerült megnyerni a futamot, győzelemmel zárni a szezon első felét, ami nagyon sokat jelent nekem és a csapatnak is, nagyon örülök ennek az eredménynek.”

    A kamion-Eb mezőnye négy forduló, Olaszország, Magyarország, Szlovákia és Németország után nyári szünetre megy, augusztus 31-e, szeptember elsején a csehországi Mostban folytatódik a bajnokság.

  • A Nürburgringen is dobogós lett Kiss Norbert

    A Nürburgringen is dobogós lett Kiss Norbert

    Eddig négyből négy hétvégén állhatott dobogóra a kamion Európa-bajnokság idei szezonjában Kiss Norbert: az olasz, a magyarországi, a szlovákiai forduló után most hétvégén, a Nürburgringen is a pódiumon ünnepelhetett a kétszeres Európa-bajnok pilóta.

    Kiss csapata, a Tankpool24 hazai pályáján a pénteki első időmérőn a negyedik helyet szerezte meg Németországban, amit sorozatban a negyedik versenyhétvégén tudott dobogóra váltani.

    “Jó helyről indulhattam, a rajt utáni kanyarkombinációkban ebből a pozícióból jó eséllyel lehet támadni a harmadik helyért, amit sikerült is megszereznem. Az előttem csatázó Sascha Lenztől tudtam elvenni a harmadik helyet egy jól sikerült akcióval. Nagyon örülök, hogy ezen a fontos pályán sikerült dobogóra állnom. A fordított rajtrácsos futam már nem volt ennyire szerencsés, mert habár a rajt után elvesztett pozíciómat vissza tudtam szerezni, de az egyik beugrós versenyzővel összeakadtam az egyik kanyarban. Olyan széles ívben fordult, hogy azt hittem, elenged minket, úgyhogy mentem tovább az ideális íven, amikor egyszer csak felém mozdult, és beforgattam. Az ütközéstől eltört az egyik lengéscsillapítóm, és nem tudtam befejezni a versenyt. Nagyon sajnálom, mert érezhetően jó volt a tempónk, fontos pontokat veszítettünk, de vasárnap két versenyen lesz még lehetőség javítani” – összegezte bizakodóan a szombati eseményeket Kiss Norbert.

    Kiss Norbert szurkolói számára jó hír, hogy a YouTube-on élőben közvetítik az ETRC hétvégi versenyeit, így a vasárnap 12.10-kor, valamint 16.30-kor rajtoló harmadik és negyedik futamot is. Az adás már 9:50-től elérhető az alábbi linken:

  • Jó sorozat után érkezik csapata hazai pályájára Kiss Norbert

    Jó sorozat után érkezik csapata hazai pályájára Kiss Norbert

    A Hungaroring és a Szlovákiaring után most hétvégén a Nürburgringre érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A németországi forduló a kétszeres Eb-győztes kamionversenyző Kiss Norbert csapata, a Tankpool24, valamint a magyar pilóta kamionját biztosító Mercedes számára is hazai pálya. Kiss az évad eddigi összes hétvégéjén dobogóra állhatott, természetesen az Eifel-hegységben fekvő Nürburgringen is folytatná jó sorozatát.

    Négy versenyhétvége után, 95 ponttal harmadik helyen áll Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság összetettjében. A bajnokságot 144 ponttal Jochen Hahn vezeti, de egy jól sikerült hétvégével sokat hozhat rajta a magyar versenyző. A Nürburgringen pedig ugyanaz a célja Kissnek, mint az eddigi összes helyszínen: az első háromban végezni. A jó eredmény a szombathelyi versenyző pályaismeretén biztosan nem múlik majd.

    “Eleinte nem szerettem a Nürburgringet, mert nagyon nem találtuk a közös hangot a karrierem elején. Aztán egyszer csak ráéreztem a megoldásra: azok a felületek, ahol megmaradt a régi aszfalt, különleges beállítást igényelnek, amely az egész szezonban egyedinek számít. Egy-két évad után jöttem rá erre, azután sikerült pole-t futni és futamot nyerni is, sőt, a Mercedesszel is meglett az első rajthely 2017-ben. Tavaly lett egy dobogós helyezésünk, valamint egy időmérő harmadik és negyedik hely, úgyhogy idén is bízom benne, hogy minimum második sorból indulhatunk majd a dobogóért.”

    A Szlovákiaring óta eltelt rövid idő alatt a csapat kecskeméti műhelyében új rugótartót szereltek be Kiss kamionjába, csapattársa autójában pedig motort cseréltek.

    “Az majd a csütörtöki teszteken derül ki, hogyan viselkedik az autó az új alkatrésszel, az eredményektől függően változtatunk: vagy az új rugótartóval és nagyobb hasmagassággal, vagy a régivel és kisebb hasmagassággal megyünk.”

    A kamion-Eb nürburgringi hétvégéjének programja:

    Péntek
    14.55 – első időmérő
    15.10 – Super Pole

    Szombat
    09.35 – Warm Up
    11.05 – első futam
    14.55 – második futam

    Vasárnap
    09.05 – Warm Up
    10.05 – második időmérő
    10.20 – Super Pole
    12.20 – harmadik futam
    16.35 – negyedik futam

  • Nürburgring: Németek parádéja a világ legnagyobb kamionversenyén!

    Nürburgring: Németek parádéja a világ legnagyobb kamionversenyén!

    A FIA ETRC leglátogatottabb és legnagyobb presztízzsel bíró versenyéhez érkezett a széria, gyakorlatilag a kamionversenyzés lelke nem más, mint a Nürburgring. A kamionos fesztivál karneváli hangulatban telik itt, köszönhetően annak, hogy nagy és hűséges helyi kamionos hagyományok vannak. A 2019-es kamion Európa-bajnokság negyedik versenyhelyszíne lesz ez a pálya, és a több mint 100.000 néző 24 kamion viadalát láthatja majd. Ezen a hétvégén ráadásul a helyiek örömére hat német pilóta is esélyes lehet akár a győzelemre.

    Jochen Hahn egyértelműen esélyes az IVECO-jával, idén eddig hat győzelmet szerzett. Az ötszörös bajnok remek szezont tudhat eddig a magáénak, és nehéz is lesz őt legyőzni. Üldözői azonban örülhetnek, mert a Nürburgring nem volt annyira kegyes az utóbbi években Hahnhoz. Ő csak kétszer tudott nyerni a legutóbbi 11 indulásából itt.

    Steffi Halm folyamatos pontszerző idén, többször is a dobogóra ért, és egyre biztosabban közelít Hahnra is a bajnoki címért folyó harcban. A Team Schwabentruck csapat versenyzőnője 2016-ban és tavaly is emlékezetes győzelmeket aratott itt, a közönség nagy kedvence. René Reinert, André Kursim és Sascha Lenz pedig idén már mindannyian tudtak nyerni, és tennék mindezt hazai környezetben is.

    Reinert az új IVECO-jával már méjusban Misanoban nyerni tudott, ahogy Sascha Lenz is. Kursim nyert ugyan a Hungaroringen, de a Swen Walter által irányított Don’t Touch Racingnek két hete elég nehezen alakult a hétvégéje.

    A németek életét természetesen három korábbi Európa-bajnok, Kiss Norbert, Adam Lacko és Antonio Albacete keseríthetik meg. Mindannyian ki vannak éhezve a győzelemre, miután szolidabban kezdték az évet mint a többiek.

    A Lion Truck Racing visszatérő pilótája, Anthony Janiec is reménykedik abban, hogy meg tudja ismételni a tavalyi nagyszerű győzelmét. José Rodriguez is egy kényszerű kihagyás után újra a mezőnyben lesz, és a portugál pilóta újra megbarátkozna a dobogóval, ahogy tette azt a Hungaroringen is egy hónapja. Shane Brereton is visszatér, egy teljesen új kinézetű, lila kamionnal. Ő egyébként teljes szezont menne 2020-ban.

    Nagy visszatérő lesz a veterán Gerd Körber is, de csak egy verseny erejéig idén, természetesen a Schwabentruck csapat második IVECO-jában. Újra elrajtol majd Terry Gibbon is, és bizony szép számmal érkeznek majd olyanok is, akik csak erre a legendás versenypályára adták le a nevezésüket.

    Újre itt lesz az egyébként francia bajnokságban érdekelt Teo Calvet, a széria korábbi promóterének a fia. Némi meglepetésre érkezik egy újabb hölgyversenyző is, Anthony húga, Jennifer Janiec is indul majd a hétvégén. 2016-ban Jaramában volt erre utoljára példa, hogy két nő is lesz a mezőnyben. Narancssárga festésű Volvójával bemutatkozik a szintén francia Franck Conti is. További újonc lesz a német Heinrich Clemens-Hecker is, akit majd a 25-ös rajtszámú MAN-ben kell majd keresni.

    Végül de nem utolsósorban újra indul Erwin Kleinnagelvoort is a SCANIA-jával és a cseh veterán Frankie Vojtisek is, tehát minden adott lesz hétvégén a parádéhoz!

  • Mókás helycsere a dobogón: Videón Kiss Norbi második helye

    Mókás helycsere a dobogón: Videón Kiss Norbi második helye

    Az elmúlt hétvégén a Slovakia Ringen jártunk. Kiss Norbinak nem volt túl könnyű hétvégéje, de a végére mégis megcsípett egy második helyet!

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

    https://www.instagram.com/p/BznBZc_hkqo/