Címke: Kamion Eb

  • Újratervezés – októberben kamion Eb-futam a Hungaroringen!

    Újratervezés – októberben kamion Eb-futam a Hungaroringen!

    Ősszel mérkőznek meg a monstrumok a Hungaroringen! A kamion Európa-bajnokság promótere újratervezte az idei szezonját és bejelentette nem csupán a frissített versenynaptárának egyes részleteit, hanem a szezon állandó résztvevőinek listáját is – 17-en szerepelnek rajta, és az elmúlt öt év második legerősebb mezőnye gyűlt össze.

    A csonka szezon a nyolc helyett hat fordulóból áll majd, hétvégenként 4-4 versennyel, s jó hír a magyar szurkolóknak, hogy Kiss Norbert az idén is harcba száll a lehető legjobb pozíciókért, valamint hogy október 17-18-án a Hungaroringen méretik meg magukat Európa legjobb kamionversenyzői.

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója: „Hosszú egyeztetések eredménye az októberi rendezvény, amelyet mindkét fél nagyon akart, hiszen minden évben a Hungaroringen zajlott az egyik legjobb verseny, és itt volt az egyik legtöbb néző. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként, s hogy tényleg lehetőségünk lesz szurkolók előtt megtartani a versenyt. Próbáltunk olyan időpontot találni, amely már alkalmas lehet erre. A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbinak hatalmas szurkolótábora van, örülünk, hogy ha minden jól megy, az idén is láthatják őt hazai pályán versenyezni a rajongói.”

    Rolf Werner, a nemzetközi promóter ETRA ügyvezető igazgatója: „Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztunk, hogy a lehető legtöbb versenyt a naptárunkban tartsuk, a csapataink részéről pedig megkaptuk a bizalmat, hiszen rendkívül erős rajtráccsal kezdjük el a szezont. Más sorozatokkal ellentétben nekünk a nyolcból hat versenynek sikerült alternatív időpontot találni. Izgatottak vagyunk, hiszen nagyon sok csapat szavazott nekünk bizalmat ezekben a nehéz időkben.”

    Kiss Norbert, kétszeres kamion Európa-bajnok: „Már a tavalyi bejelentés óta terveztem az áprilisi hétvégét, beszéltük a csapattal is, hogy mennyire jó lesz nem csupán nekünk, hanem az egész magyar autósportos közösségnek. Azután muszáj volt újratervezni, de a júniusi dátum is semmissé vált a járvány miatt. Most itt van az október, remélem, hogy ez tényleg meg is valósul, mert alig várom már, hogy elkezdődjön a bajnokság és hogy ott legyünk a Hungaroringen! Remélem, hogy már néhány jó eredménnyel a hátunk mögött érkezünk majd meg a hazai versenypályára.”

  • ETRC: Kiss Norbert augusztus végi, szeptember eleji kezdésben bízik

    ETRC: Kiss Norbert augusztus végi, szeptember eleji kezdésben bízik

    Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző abban bízik, hogy augusztus végén, vagy szeptember elején elindulhat a kontinentális sorozat, amely a koronavírus-járvány miatt nem kezdődhetett el.

    A 35 éves szombathelyi pilóta az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, mivel a kamion Eb futamaira nincsenek megkötve televíziós közvetítési szerződések, és az események megrendezése a helyszínre kilátogató nézőkre épül, így nem képzelhető el, hogy zárt kapuk mögött versenyezzenek.

    „Reméljük, hogy augusztus közepéig javul annyit a helyzet, hogy ki lehessen tűzni olyan futamok időpontját, amelyekre már nézőket is beengednek, és akkor augusztus végén, vagy szeptember elején kezdhetünk” – nyilatkozta Kiss, hozzátéve, hogy a németországi viadalt már biztosan törölték, de a maradék hét verseny, közte a Hungaroringre tervezett még megrendezhetőnek tűnik.

    „A jelenlegi helyzetben nyilván az autósport kevésbé fontos, de jó lenne már a pályán lenni, mert sok jó tervünk volt erre az évre, és sajnos ezeknek a megvalósítása egyelőre még várat magára” – mondta a kamion Eb 2014-es és 2015-ös idényének bajnoka.

    Kiss jelezte, hogy eddig teszttilalom volt Magyarországon, de néhány hét múlva már lesz lehetőségük pályára gurulni az új versenykamionnal, amelyet teljesen új felállású magyar csapatával fejlesztettek és fejlesztenek most is.

    „Remélhetőleg hamarosan hivatalosan is bemutatkozhatunk az új csapatommal, a cél pedig változatlanul minél több futamon győzni, és megszerezni az Európa-bajnoki címet” – mondta Kiss. Hozzátette, a szezon kezdetének csúszása miatt több idejük jut a felkészülésre, ezt pedig próbálják kihasználni.

    Kiss Norbert a két Eb-címe után 2016-tól a német Tankpool 24-Mercedes istállónál versenyzett, ahol négy évet töltött, és a tavalyi idény után távozott.

  • Augusztustól nemzetközi autóversenyek lehetnek Magyarországon

    Augusztustól nemzetközi autóversenyek lehetnek Magyarországon

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak az országos bajnokságok – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

    A sportvezető az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, a május végi Ózd-Salgó rali megrendezése még nem reális, dolgoznak a versenynaptár átszervezésén, és megpróbálják pótolni ezt az eseményt is az év folyamán.

    „Mi készen állunk és a versenyzők is nagyon várják, hogy újra autóba üljenek, de sajnos ha enyhítenek is a korlátozó intézkedéseken, 20 nap akkor is kevés lenne arra, hogy összerakjunk és elindítsunk egy magyar bajnoki futamot” – jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, van rá esély, hogy a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye a címvédő Michelisz Norberttel mégis ellátogasson idén a Hungaroringre, miután a koronavírus-járvány miatt az eredetileg április végére tervezett versenyhétvégét törölni kellett.

    „A promóter egy teljesen új naptárban gondolkodik, amelyben az ázsiai helyszínek helyett csak európai állomások szerepelnének, közte a Hungaroringgel” – nyilatkozta az MNASZ elnöke, aki szerint, ha elfogadásra kerül ez az alapjaiban módosított program, akkor abban szerepelni fog a mogyoródi Forma-1-es pálya.

    Oláh Gyárfás elmondta, az F1-es nagydíjak időpontjai azok, amelyek a leginkább „kőbe vannak vésve”, a módosítás ugyanis abban a sorozatban jóval bonyolultabb folyamat.
    „A mostani helyzet szerint egyre valószínűbb, hogy Ausztriában indul a Forma-1-es idény, majd a Brit és a Magyar Nagydíj következne, és remélhetőleg Magyarország augusztus elején képes lesz megrendezni a futamot” – fogalmazott a FIA offroad bizottságának elnöke, a motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.

    A gyorsasági kamionos Európa-bajnokság magyarországi állomásáról Oláh Gyárfás azt mondta, az áprilisról elhalasztott eseménynek van egy kijelölt júniusi időpontja, de végleges döntés még nem született arról, hogy valóban megrendezik-e akkor.
    Az MNASZ elnöke kitért arra is, hogy a hazai szövetség a ralisoknak indított egy olyan online bajnokságot, amelyben a licenccel rendelkező versenyzők indulhattak el. A szimulátoros viadal öt kategóriában zajlik, az első, négy versenyből álló szakasznak a héten lesz vége, és minden bizonnyal májusban is folytatódik a virtuális versenyzés.

  • Hivatalos: Elmarad az ETRC nürburgringi fordulója!

    Hivatalos: Elmarad az ETRC nürburgringi fordulója!

    A jelenlegi koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt a helyi szervezői az Int. ADAC Truck-Grand-Prix nürburgringi fordulójának úgy döntöttek, hogy idén elmarad ez a rendezvény. A német kormány 2020. augusztus 31-ig minden nagy eseményt lefújt, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs már lehetőség a FIA ETRC itteni versenyhétvégéjének, amely eredetileg július 18-19-én lett volna.

    Mivel nehéz megmondani, hogy miképp alakul a helyzet augusztus vége után is, ezért az ADAC Mittelrhein meghozta a döntését, hogy inkább törlik az egészet mint elhalasszák, és arra koncentrálnak, hogy normál körülmények között 2021-ben a versenyek már megtarthatóak legyenek. Ennek jegyében már ismertté is vált, hogy 2021. július 17-18-án lenne a német kamionos forduló, amely időpont máris a FIA jóváhagyására vár.

    Miközben továbbra is nagy a bizonytalanság, hogy mi várható az elkövetkezendő hetekben a COVID-19-járvány kitörése miatt, a kamion Európa-bajnokság szervezői továbbra is számolnának a maradék 7 versenyhétvégével idén.

    A már megváltott idei nürburgringi jegyek jövőre is érvényesek, további információkért érdemes a hivatalos oldalra ellátogatni: https://www.truck-grand-prix.de/

  • Halasztani kell a kamion Eb legnézettebb futamát is!

    Halasztani kell a kamion Eb legnézettebb futamát is!

    Az ADAC Truck Grand Prix szervezői, tehát a német kamion Európa-bajnoki futam promótere is úgy tűnik, hogy lemondott már a saját versenyükről. Az alábbi közleményt jelentették meg Facebookon:

    „Tegnap mi is a TV előtt ülve hallgattuk a sajtótájékoztatót, hiszen a mi érdekünk is volt, hogy megtudhassuk, mi lehet pontosan a sorsa a júliusra tervezett ADAC Truck Grand Prix-nek. Ami jelenleg biztosnak tűnik: nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus-járvány miatt augusztus végéig a rendezvényt nem rendezhetjük meg. Ahhoz, hogy rendezőként végső döntést hozhassunk, további információkra van szükségünk a tartományi hivatalokból. Éppen ezért a kulisszák mögött egyeztetünk a Nürburgring és a FIA ETRC illetékeseivel is, és bízunk benne, hogy hamarosan újdonsággal szolgálhatunk. Kérnénk emiatt még némi türelmet, és amint módunkban áll, a kérdéseitekre megfelelő információkkal fogunk válaszolni. Mindenki vigyázzon a másikra, legyetek körültekintőek, és ha tehetitek, maradjatok otthon.”

  • Luis Recuenco is saját versenycsapattal indul idén

    Luis Recuenco is saját versenycsapattal indul idén

    Miután a Lutz Bernau alakulat az ismert formájában visszavonult, Recuenco gyakorlatilag árván maradt, és technikai támogatás nélkül. 2017 óta ennél a csapatnál szerepelt a FIA kamion Európa-bajnokságon, úgy, hogy az MAN TGS versenykamion Luis tulajdona volt eddig is, a Bernau csapat gyakorlatilag csak felkészítette a járművet a versenyekre.

    A németek kivonulása a sportból azonban nem igazán akasztja meg Recuenco működését, mivel az évek alatt kiépítette a saját infrastruktúráját, logisztikai és humánerőforrás tekintettében is, Így tehát a Recuenco csapat felkészülten várja a 2020-as szezon rajtját.

    A céljuk az, hogy továbbra is harcban legyenek a Grammer Kupáért. Tavaly nagy harcban itt Recuenco harmadik lett ebben a bajnokságban Oly Janes bajnok és Jamie Anderson mögött, aki második lett.

  • Szép színes versenykamionok, avagy itt az újabb puzzle!

    Szép színes versenykamionok, avagy itt az újabb puzzle!

    Már egészen megszoktátok, szóval ma sem hagyunk titeket puzzle nélkül! 😀

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Magyar Gábor

  • Kiss Norbi a Révész Truck Racing Team-nél folytatja!

    Kiss Norbi a Révész Truck Racing Team-nél folytatja!

    A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző, Kiss Norbert otthagyja az MB Motorsportot. Újra azzal a márkával áll rajthoz, amellyel felért a csúcsra 2014-ben és 2015-ben. Négy szürke év után a csillagos márkával amely nem úgy sikerült, ahogy azt hazánk fia eltervezte. Norbi így elhagyja az Markus Bauer csapatát. Négy éves kalandozása az Actrosszal inkább fájdalmas volt, mint eredményes. Hiába nyert pár versenyt, azok inkább fordított rajtrácsból sikerültek, így az utóbbi évek bajnoki csatáiba ritkán tudott beleszólni. 2017-ben volt ezzel a csapattal a legeredményesebb. Akkor harmadik tudott lenni az összetettben, a bajnok Lacko mögött 66 ponttal lemaradva.

    Érdemben nem sikerült lényeges fejlesztéseket eszközölni, így Kiss a versenytársaihoz képest mindig hátrányba került. Az évekkel korábban bejelentett és nagyon várt erőteljesebb motor pedig soha nem készült el. Feltehetően ennek is köze lehetett ahhoz, hogy a csapat fő támogatója, a Tankpool24 9 évnyi együttműködés után otthagyta a német alakulatot. Ennek a helyzetnek köszönhetően pedig Kiss távozott, és a szponzorhiány miatt kétségbeejtő az MB Motorsport helyzete is. Jelenleg itt egyedül Fabio Citignolával lehet számolni talán, mint egyetlen versenyző, bár a jelenlegi helyzetben feltehetően már vele sem…

    Norbert tehát úgy döntött, hogy a számára korábban gyümölcsöző MAN-es kapcsolathoz tér vissza, hogy ott folytassa velük az élen a harcot, ahol abbahagyta. Kiss győzelmi sorozata 2016-ban szakadt meg, amikor a mercedeses csapathoz igazolt, azóta csak Adam Lacko tudta a Buggyrával megállítani Jochen Hahnt, aki azóta kényelmesen gyűjtögeti a bajnoki címeket, immáron IVECO-val. Az oroszlános márkához Norbi egy teljesen új csapattal tér vissza, amelynek a neve Révész Truck Racing Team, és az új kamionjának az alapját Sascha Lenz 2018-as MAN-je adja, amelyet Kiss hűséges mérnökével, Bakó Csabával (és a megszokott szerelői gárdájával) alakítanak át, és hoznak formába.

    Céljuk kezdetektől fogva a dobogós helyezések, és természetesen az, hogy Norbi megküzdhessen a harmadik Európa-bajnoki címéért. Utóbbi mindenképp szoros lesz, hiszen Hahn már jól érzi magát az IVECO-val is, Albacete is motiváltabb új csapatnál, Adam Lacko pedig egy teljesen új Buggyra DV50-nel fut neki sokan mások mellett a kontinenskupa elhódításának.

  • Egyesült két csapat, 2020-ban bemutatkozik a T Sport Bernau!

    Egyesült két csapat, 2020-ban bemutatkozik a T Sport Bernau!

    A T Sport Racing és a Truck Sport Lutz Bernau egyesítik az erőiket, és a 2020-as FIA kamion Európa-bajnokságon mát T Sport Bernau néven indulnak. A T Sport Racing immáron a harmadik évben vesz részt a FIA ETRC küzdelmein, és a jól szervezett és tapasztalt Truck Sport Lutz Bernau pedig nyitott az új ötletekre és energiára a versenyrészlegüknél, így egy gyors stratégiai együttműködést hoztak tető alá. A csapattulajdonosok Lutz Bernau és Egi Bartmann lesznek, akik leginkább felügyelik majd a csapatot, technikai és szervezési segítséget adnak majd.

    A 2019-es bajnoki harcban is jeleskedő háromszoros bajnok Antonio Albacete lesz a csapat pilótája, ez is bejelentésre került.

    Lutz Bernau egyébként igazi úttörő volt Németországban, hiszen már 1984-ben megfertőződött a kamionsporttal. A korábbi Európa-bajnok először a Dakaron indult versenyzőként, majd a nemzetközi pálya kamionsportban tette le a névjegyét. 2005-ben már csapatfőnökként aktív, és azóta számos sikert könyvelhetett el, Európa-bajnoki címek, győzelmek és dobogós helyezések formájában.

  • A Hungaroring közleménye a koronavírus-helyzettel kapcsolatban

    A Hungaroring közleménye a koronavírus-helyzettel kapcsolatban

    A Hungaroring közleményét változtatás nélkül közöljük:

    A nemzetközi helyzetre és a Magyar Kormány szerdai bejelentésére, vagyis a veszélyhelyzet kihirdetésére való tekintettel a nemzetközi és a hazai promóter közös megegyezéssel törölte az április 25-26-ára tervezett Super Racing Fesztivált a Hungaroringen.

    A Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt hetekben előrelátóan folyamatosan egyeztetett a túraautó-világkupa és a kamion Európa-bajnokság szervezőivel az esetleges halasztásról, ám minden közös törekvés ellenére a WTCR esetében nem opció a későbbi időpont, így ezt a futamot az idén nem tudjuk megrendezni a Hungaroringen.

    A kamion Európa-bajnokság szervezőjével sikerült egy mindkét fél számára megfelelő időpontot találni, amely a tervek szerint a június 13-14-ei hétvége. Ezzel kapcsolatos remek hír a szurkolóknak, hogy ugyanakkor, ugyanitt, vagyis a Hungaroringen tartják meg az enduro-világbajnokság aktuális futamát, amely kétségkívül izgalmasabbá teszi a programot. Természetesen ezzel az eseménnyel kapcsolatban is folyamatosan egyeztetünk az Operatív Törzzsel és az Országos Tisztifőorvosi Szolgálattal, valamint betartjuk a Kormány külső- és belső rendezvényekkel kapcsolatos döntését.

    A Super Racing Fesztiválra elővételben megvásárolt jegyek árát visszatérítjük. Kérjük azokat, akik március 31-ig nem kapnak értesítést ezzel kapcsolatban, lépjenek kapcsolatba azzal az irodával, amelytől a jegyet vásárolták.