Címke: KAMAZ

  • Goodyear abroncsokkal versenyző csapatok szerezték meg az első hat helyet a 2022-es Dakaron

    Goodyear abroncsokkal versenyző csapatok szerezték meg az első hat helyet a 2022-es Dakaron

    Az Arab-sivatag legnehezebb terepein folytatott, mintegy 8000 kilométeren át tartó kéthetes küzdelem után a KAMAZ-master csapat második pódiumgyőzelmével zárult a Dakar rali.

    A verhetetlen KAMAZ-master csapat az ötszörös győztes Eduard Nyikolajev és a címvédő Dmitrij Szotnyikov közötti szoros csatát követően foglalhatta el az első négy helyet. A tereprali utolsó napján Szotnyikov 500-as rajtszámmal induló egysége – Ruszlan Ahmagyejev navigátorral és Ilgiz Ahmetzjanov szerelővel kiegészülve – immár másodszor győzedelmeskedett, megelőzve az 505-ös kamionnal versenyző, mindössze 9 perc 58 másodperc hátrányban lévő (Jevgenyij Jakovlev navigátorral és Vlagyimir Ribakov szerelővel induló) Nyikolajevet.

    Az első két helyezett a KAMAZ-master új K5 435091s kamionjaival ért célba, a harmadikként rangsorolt Sibalov/Nyikityin/Tatarinov trió (501), valamint a 4. helyezést elérő Karginov/Mokejev/Malkov egység (509) pedig a korábban már bizonyított KAMAZ-43509 modellel versenyzett. Mindkét kamionmodell sztenderd Goodyear abroncsokon futott. Ezek a gumik Európa-szerte elérhetőek a flottakezelők számára is.

    A Goodyear abroncsokkal felszerelt kamionok erőfölényét bizonyította, hogy a 13 szakasz mindegyikén a KAMAZ-master csapat valamely egysége diadalmaskodott. Szotnyikovot öt, Nyikolajevet pedig négy szakaszon sorolták az első helyre. Karginov három leggyorsabb kört tudhat magáénak, azonban sajnálatos módon a negyedik szakaszban műszaki probléma miatt egyórás hátrányba került. Ennek ellenére folytathatta a versenyt, mivel az egyik rivális csapat megállt segíteni. Ez kiváló példa a résztvevők közötti együttműködésre, melynek köszönhetően a Dakar igazán különleges eseménynek számít a sport világában. Karginov egysége a gyors visszatérést követően a következő két szakaszban a leggyorsabb kört futva lenyűgözően teljesített a terepen.

    Minimális állás maximális sebesség

    Vlagyimir Csagin, a KAMAZ-master csapatfőnöke így nyilatkozott: „Két kamionmodellt hoztunk a Dakarra, a már bizonyítottan győztes 43509 és az új, innovatív K5 435091s verziót. A Goodyear abroncsoknak kétségkívül fontos szerep jutott ezen a nehéz versenyen. Csapatunk nagyszerűen teljesített, alaposan felkészültünk és sikerült tökéletesen megvalósítanunk a stratégiát a két rendkívül megterhelő versenyhét folyamán. A versenyzés ilyen magas szintjén elengedhetetlen a tapadást biztosító és tartós abroncsok használata. A Goodyear OFFROAD abroncsok maximális sebességet és minimális állásidőt lehetővé téve járultak hozzá a Dakaron elért sikereinkhez.”

    Ellenálló és tartós abroncs, kiemelkedő teljesítmény

    Maciej Szymanski, a Goodyear Europe haszongépjárműabroncs-ágazatának marketingigazgatója így fogalmazott: „Az idei volt a KAMAZ-master 19. Dakar győzelme. Ez egy rendkívüli eredmény. Büszkék vagyunk arra, hogy a csapat a Goodyeart választotta megbízható partnerének. A nagy kihívást jelentő új útvonalak köveket rejtő, homokos pályái alapos tesztelésnek vetették alá az abroncsok általános teljesítményét. A csapatok a rali során végig elégedettek voltak az abroncsok tartósságával, vágásokkal szembeni ellenálló képességével és kiemelkedő tapadási teljesítményével. Az olyan eseményeken, mint például a Dakar és az FIA Kamion Európa-bajnokság a Goodyearnek lehetősége nyílik arra, hogy extrém teljesítményt követelő helyzetekben tesztelje abroncsait és technológiáit.”

    A PETRONAS Team De Rooy IVECO és a MAMMOET Rallysport Team De Rooy IVECO szintén lenyűgözően teljesített. A van Kasteren által vezetett zöld csapat 5., Martin van den Brink narancssárga csapata pedig 6. helyezést ért el, közvetlenül az első négy helyet begyűjtő KAMAZ egységek után. A két csapat a verseny során a szakaszidőket tekintve rendszeresen dobogós helyen állt. A verseny középső részében műszaki problémák hátráltatták őket. A legendás holland csapat győzni akarása, a fiatal és a tapasztalt tehetségek közös munkája és a műszaki szakemberek tudása mind hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó szakaszokban újult erővel meneteljenek előre.

    A teljes De Rooy csapatnak sikerült a legjobb tíz közé jutnia. Nagyszerű eredményt értek el: Kasteren/Snijders/Rodewald (504) 5., Martin van den Brink/Willemsen/der Kinderen (506) 6., Versteijnen/van Dal/Smits (515) pedig 8. lett. A feltörekvő tehetség, Mitchel van den Brink (Mouw navigátorral és Donkelaar szerelővel) a gyors segítséget biztosító kamiont vezetve tizedikként zárta a versenyt.

    Az első 10-ben 8 csapat Goodyear abroncsot használ

    Szymanski hozzátette: „Nagy örömmel tölt el minket, hogy a dobogón és az első tízből nyolc helyen Goodyear abroncsokat választó csapatok végeztek. Ez bizonyítja sztenderd abroncsaink kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát. A Goodyear OFFROAD abroncsok kialakításuk révén nagy sebesség mellett is alacsony hőképződést biztosítanak és nagy kihívást támasztó alkalmazási területeken is bevethetők, például kőfejtőkben, bányákban, erdőkben, valamint vészhelyzetekben is. Ennek következtében tökéletes választásnak bizonyulnak az olyan eseményekre, mint a Dakar rali. A Goodyear abroncsok használat közben kevésbé melegedő technológiája és innovatív karkaszkialakítása már közúti termékcsaládjaink esetén is elérhető, aminek köszönhetően rendkívül kopásálló és energiahatékony abroncsokat biztosítunk. Ezek a jellemzők az átlagos ügyfeleknek éppoly fontosak, mint a győztes csapatok számára.”

    A 2022-es, immár harmadik alkalommal Szaúd-Arábiában rendezett Dakaron a versenyzőknek új útvonalat kellett teljesíteniük. Az autók, motorkerékpárok és terepjáró járművek különböző kategóriáiban több mint 50 csapat mérettette meg magát. A kamionok kategóriája volt az egyik osztály, ahol a legnagyobb csatákat láthattuk. A módosított szakaszok új kihívásokat tartogattak: a versenyzők magasabb arányban számíthattak sivatagi homokra, valamint kövekkel borított, trükkös pályák is nehezítették a versenyzést.

  • Ezért vezetnek a Kamazok a Dakaron

    Ezért vezetnek a Kamazok a Dakaron

    A 2022-es Dakar első fele után a kamionos kategóriát három Kamaz vezeti. Dimitriy Sotnikov áll az élen, mögötte 10 perc 29 másodperc Edouard Nikolaev hátránya, a harmadik Anton Shibalov pedig 38 perccel van Sotnikov mögött.

    A legjobb nem Kamaz versenyző Janus Van Kasteren, aki a De Rooy csapat Ivecojával már több mint egy órás hátrányban van, az ötödik Ales Loprais pedig a Pragával másfél perc távolságra van Van Kasterentől. A hatodik helyen a negyedik Kamaz áll, Andrei Karginov hátránnyal 1 óra 38 perc a táv felénél.

    Könnyű lenne azt mondani, hogy a Kamazok sikerének titka a mérhetetlen mennyiségű tapasztalat, de sem a De Rooy csapat, sem Loprais nem kell, hogy a szomszédba menjen egy kis Dakar-rutinért. Akkor vajon mi a titok?

    Egyfajta „szent” őrület, ami az oroszokat körüllengi. Hihetetlen elszántsággal mennek a versenyre, és ez nem csak a versenyzőkre, hanem a szerelőkre is igaz. Nincs számukra veszett helyzet, mindig mindent megoldanak, sokszor úgy, hogy nem is számolnak a következményekkel. De valahogy mégis kiadja. Az alábbi video is egy hasonló esetet mutat. Karginov eltévedt, és olyan elánnal akarta ledolgozni a hátrányát, hogy még egy kisebb folyó sem állta útját.

    A történethez hozzá tartozik, hogy a többi versenyző megkerülte a folyót….

    Érdemes figyelni a csapat youtube csatornáját is. A napi összefoglaló videók remek képet adnak arról, hogy milyen az élet a pályán és a táborokban. Az alábbi videóban 7 percnél kezdődik a belső kamerás rész a hatodik szakaszról, a 15. perctől pedig a szervizkamion titkait mutatják meg.

    Persze azért őrületért a többi Dakar versenyző sem megy a szomszédba…

     

  • Dakar: Terranova nyerte a pénteki napot, Al-Attiyah növelte előnyét az összetettben

    Dakar: Terranova nyerte a pénteki napot, Al-Attiyah növelte előnyét az összetettben

    Orlando Terranova 2015 után újra szakaszt nyert a Dakaron. Az argentin több mint egy perccel volt gyorsabb Ekströmnél. A motorosoknál Matthias Walkner nyert, Brabec és Klein előtt.

    Az autósok számára kijelölt 348 kilométeres speciálszakaszon sokszor cserélt gazdát az első hely. Sainz, Al-Rajhi és Al-Attiyah is vezetett, de miután Nasser Al-Attiyah Toyotája lelassult az utolsó 120 kilométeren, Terranova megszerezte az első helyet.

    A második helyen Ekström ért a Rijadi célba, ezzel megszerezte az Audi RS Q e-tron eddigi legjobb szakasz eredményét. Al-Rajhi pedig 1 perc 49 másodperc hátránnyal harmadik lett. Al-Attiyah végül csak tizedik helyen ért célba, de az összetettben tovább nőtt az előnye, mivel Loeb eltéved és több mint 20 percet veszített. Ez azt is jelentette, hogy a második helyen már nem ő áll, hanem Al-Rajhi. Kettejük közt hat másoperc a különbség, Al-Attiyah előnye viszont 50 percre nőtt.

    A motorosok versenyét 101 kilométer után félbeszakították a pálya állapota miatt. Danilo Petrucci a szakasz elején esett, de folytatni tudta. Ross Branch szintén bukott, de neki a zúzódásai miatt olyan erős fájdalmai voltak, hogy a kórházba szállították. A félbeszakított napot két GasGas nyerte, Daniel Sanders lett az első, Sam Sunderland a második. Az osztrák Walkner 10 másodperccel Sanderland mögött a harmadik időt kapta, amivel összetettben most 2 perc 39 másodperc a hátránya Sunderland mögött.

    Gyenes Emánuel a 41. lett pénteken, Saghmeister Gábor pedig a 114. Összetettben is hasonlóan állnak, Gyenes a 44., Saghmeister a 113.

    Dakar 2022
    Matthias Walkner, foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    A kamionosok közt Karginov harmadik szakaszgyőzelmét szerezte. Sotnikov és Nikolaev követte őt, majd Loprais érkezett negyediknek a Pragával. Az összetettben Sotnikov 10 perccel vezet Nikolaev előtt.

  • A Kamaz megint mindent vihet a Dakaron

    A Kamaz megint mindent vihet a Dakaron

    Az 1996 óta megszerezhető 22 Dakar elsőségből 18 a Kamazhoz került. A csapat tavaly januárban a teljes dobogót elfoglalta. A 44. Dakaron négy orosz egység indul, és megint hatalmas esélyük van a győzelemre. Az oroszok legnagyobb ellenfelei a Tatrával induló Martin Macík és Aleš Loprais, illetve az Ivecóval rajthoz álló Martin van den Brink és Hans Stacey lesznek.

    Bármilyen jól is tudja leplezni érzelmeit Vlagyimir Csagin, senki sem kételkedhet abban, hogy boldog csapatfőnök. Egyedüli gondja, ha van egyátalán ilyen, az, hogy kitalálja, hogyan tudja megőrizni a saját rekordját a teherautó-kategória élén. Csagin 2000 és 2011 között hét alkalommal nyert a Dakaron. Igaz, a rekord miatt sem kell, hogy nagyon fájjon a feje, a második legjobb kamazos Nikolaevnek eddig „csak” négy győzelme van. 

    Ezen kívül a Kamazon nincsenek irányítási problémái, mint mindig most is kollektív fegyelem uralkodik az orosz istállóban. Persze miért is lennének fegyelmezetlenek a versenyzők, mikor a négy pilóta közül három már tudja, milyen érzés megnyerni a Dakart. Aki pedig ilyen csapatba kerül, az szót fogad, hiszen az elmúlt öt Dakar után januárban komoly esélyük van sorozatban a hatodik győzelmre is. 

    Kamaz Dakar
    foto: Kamaz Master Team

    A csapatban négy rutinos versenyző szerepel. A regnáló bajnok Dmitrij Sotnikov, a legfiatalabb 36 éves. A „veterán” a 45 éves Andrej Karginov, aki 2014-ben és 2020-ban is diadalmaskodott. A „Cárevics”, Eduard Nikolaev, ő 2019-ben szerezte meg a negyedik elsőségét. A negyedik kék teherautót Anton Shibalov vezeti, ő az előző két versenyen második lett, biztos, hogy mindent megtesz az első győzelemért.

    Sotnikov és Nikolajev kapja meg a lehetőséget, hogy vezessék a csapat versenyautójának legújabb változatát, amely a K5 jelet kapta. Az új modellen elsőre látszik a változás, teljesen más lett a fülke, mint az előző verzión, de a korábban látott csőrös kialakítású próbálkozást elvetette a csapat.

    Kamaz Dakar
    foto: Kamaz Master Team

    A nyáron bemutatott K5-ös  6,9 méter hosszú, 2,5 méter széles és 3,3 méter magas. A szabályokhoz igazodva üresen 8,6 tonnás a versenykamion, de a háromfős legénységgel, a 950 literes üzemanyagtartályát teletankolva, pótkerekekkel felszerelve már tíz tonna felett van. A versenykamion hajtásáról a Kamaz saját 12,98 literes, biturbós motorja gondoskodik, a teljseítményét nem árulta el a csapat. A főpróba jól sikerült, az idei Silk Way Rallyn Sotnikov nyert az új kamionnal.

    A felkészülést is komolyan vette a csapat, érdemes megnézni a vidót, ahol a Rocky filmekből látott tréningelemek is visszaköszönnek.

  • Elkészült a sárga RÁBA 833-as versenykamion is, papírból!

    Elkészült a sárga RÁBA 833-as versenykamion is, papírból!

    Három éve már bemutattuk Bien János munkásságát: akkor a fiatalember a Hungarocamion egykori RÁBA S16 kamionját építette meg, amellyel annak idején Dinnyés László versenyzett. A magyar kamionsport hőskorában azonban nem csak ez a vállalat indult a Hungaroringen. A Volán-Tefu is képviseltette magát, KAMAZ-zal, LIAZ-zal, illetve RÁBA-val is. Utóbbi lesz most érdekes számunkra, hiszen azt Csernay József vezethette 1987-ben. Természetesen sárga színben pompázott, hiszen ez volt a flottájuk alapszíne.

    Ők alapnak a RÁBA 833-ast választották, amely összehasonlítva Dinnyés tuningolt versenyjárművével eleve hátrányosabb helyzetből indul. Bogis kivitel, hogy mást ne is említsünk. Akkoriban azonban a részvétel is fontos volt, nem feltétlenül csak az eredmény. #77-os rajtszámmal indult tehát a volánosok magyar kamionja, amelyet Jani most megörökített 1:16-os méretarányban, papírból. Olyannyira utcai modell volt ez, hogy van olyan kép is a RÁBA-ról, amikor verseny után már simán utcán a fuvarban látható, de még a versenymatricázásban.

    Újfent, és pokolian ritka fényképek alapján próbálta a bogyiszlói fiatalember megörökíteni a versenykamiont. 1987-ben ugyanis még a színes film sem volt mindenkinél adott, nem hogy részletgazdagság. Az ötlet persze megfogant már a zöld RÁBA elkészítésekor, azonban itt fél év kutatómunka eltelt a fényképek felkutatásával. Végül János felvette a kapcsolatot a Volán-Tefu eredeti versenyzőjével is. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a képek némileg homályosak voltak, de végül csak sikerült megfejteni az összes egykori támogatót, és matricáikat.

    Maga az építés tavaly decemberben indult, és kisebb-nagyobb szünetekkel gyakorlatilag újra 3 hónapot vett igénybe a projekt. Dinnyés S16-osához képest azonban itt teljesen más dolgok okoztak gondot, lévén másik konstrukció. Nehezen akart összeállni a fülke, az ablakok körüli kis letöréseket is teljesen másképp kellett a helyére reszelni. Az alap sárga színt is nehéz volt eltalálni, mert egyik képen ilyennek tűnt, a másikon meg olyannak, mesélte a bonyodalmakról János.

    Sajnos, tavaly az egykori pilótája, Csernay József elhunyt, így már nem láthatta azt, hogy elkészült egykori versenygépének a kis papírmakettje.

     

  • A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ-master csapat 12, kihívásokkal teli szakasz után az 1. és 2. helyeket is megszerezte, így 17. DAKAR-győzelmüket aratták idén, ami egy újabb fantasztikus teljesítmény a csapat és hivatalos abroncsszállító partnerük, a Goodyear számára. A rendkívül kemény idei verseny megmutatta, hogy a Goodyear karkasz-technológiája ilyen kihívások mellett is képes tartósan helytállni. A csapat következő megmérettetése a Kínában július 3. és 16. között megrendezésre kerülő Selyemút rali lesz.

    A Dakar hosszú évek óta a világ legkeményebb ralijaként ismert. A verseny idén új terep, Szaúd-Arábia felé vette az irányt. A 7500 km-es táv – amelyből 5000 km speciális gyorsasági verseny – előtt álló csapatok nem tudták, mire számítsanak az új földrészen.

    A január 5-én elrajtoló verseny nem kegyelmezett a csapatoknak. A kamionoknak minden egyes szakaszon változatos kihívásokkal kellett szembenézniük; a köveket rejtő, alattomos sivatagi pályáktól a sziklás kanyonokon át az éles tárgyakkal teli folyómedrekig. Ilyen körülmények között kulcsfontosságú nyomon követni az abroncsok hőmérsékletét. A fülkében a versenyzőknek jól kell dönteniük, hogy megőrizzék sebességüket, és a célvonalig egyben tartsák az abroncsokat. A pilótáknak folyamatosan vezetési tudásuk legjavát kell nyújtaniuk, és óvatosan kell kezelniük az abroncsnyomást is, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek a tapadás/húzóerő, a sebesség és a tartósság között. Mint kiderült, az idei verseny még az elmúlt évek dél-amerikai ralijainál is nehezebbnek bizonyult.

    „A táj odakint lenyűgöző volt, a kamionban azonban minden egyes másodpercben összpontosítanunk kellett, és keményen dolgozni” – fejtette ki Andrej Karginov, a KAMAZ-master győztes 511-es stábjának pilótája. „Az idei verseny veszélyes homokdűnés szakaszokat és éles kövekkel borított, becsapós labirintusokat is tartogatott. Számos kockázatos helyzettel kellett szembenéznünk, de a Goodyear abroncsok kitartottak, kimagasló tapadást biztosítottak a dűnékre való felhajtás során, és rendkívül robusztusnak bizonyultak” – tette hozzá.

     Verhetetlen teljesítmény

     17 győzelmével a KAMAZ-master csapat továbbra is veretlen a DAKARon. A csapat az évek során óriási mennyiségű műszaki know-how-t halmozott fel. Bár a környezet teljesen új volt számukra, a versenyzők minden egyes szakaszon a lehető legtöbbet hozták ki a KAMAZ kamionok teljesítményéből. Padlógázt adva és akár 140 km/h-s sebességgel száguldva az egyenes szakaszokon, számos látványos ugratással a sivatagban, a kockázatokkal teli helyeken pedig mérsékelve a sebességet, a győztes csapat egyszer sem hibázott, és mindössze 46 óra 33 perc 36 mp alatt fejezte be a versenyt. A csapat nagy megelégedésére az abroncsok nagyszerűen bírták a 12 napos hihetetlen utat.

    „A Goodyearnél úgy tervezzük termékeinket, hogy verhetetlen teljesítményt nyújtsanak partnereink számára. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a győztes KAMAZ-master csapat ismét számíthatott termékeink kivételes jellemzőire, amelyek a világ talán legkeményebb versenyén bizonyítottak” – mondta Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója. „Ez tovább bővíti a Goodyear OFFROAD ORD abroncsainak kiváló eredményeit a tartósság, a sziklás és homokos talajon tanúsított húzóerő és a nagy sebesség okozta hatalmas kihívásokkal szemben.” A dobogó eléréséhez kulcsfontosságú a kamion optimális beállítása is. Ehhez a kamionnak és az abroncsoknak tökéletesen kell együttműködniük. Az elmúlt években a Dakaron jellemzően kevesebb mint egy óra különbséggel értek célba a csapatok a 12 teljes napnyi szoros verseny után. Minden perc számít, és bármilyen probléma eldöntheti, hogy dobogós lesz-e a csapat vagy sem.

    A Goodyear fejlett karkasz-technológiája segíti a kamionversenyzést

    Az ASO, a Dakar rali szervezője előírja, hogy minden kamionos csapat köteles sztenderd abroncsokon versenyezni. Az abroncsokat mindennapos rendes használatra kell kifejleszteni, és ezeknek bármely flottamenedzser számára elérhetőnek kell lenniük a piacon. A szélsőséges körülmények miatt a Dakar és a hasonló versenyek a legnehezebb tesztpályát jelentik a Goodyear OFFROAD ORD számára. A győztes KAMAZ-master csapat által választott abroncsok az üzemidő maximalizálására lettek kifejlesztve a nehéz terepi munkák során, például bányákban és kőfejtőkben dolgozó gépjárművek számára. Masszív blokkokat tartalmazó futófelületi mintázatuk és optimalizált futókeverékük nagyfokú ellenállást biztosít a szakadással és vágásokkal szemben.

    A Goodyear a FIA Kamion Európa-bajnokságban való részvétele okán is kiemelten kezeli a termékfejlesztést. A szélsőséges tesztkörülmények között a karkasznak meg kell birkóznia az alakváltozással és a Dakaron is előforduló nagy ugratások, valamint a kamionversenyzésre jellemző gyors kanyarodás miatt az abroncsra nehezedő erőkkel. Mindezek eredménye a Goodyear fejlett karkasz-technológiája, amely fokozza a tartósságot és robusztusságot, illetve pozitívan hat az üzemanyag-hatékonyságra a teljes portfólióban, így az országúti távolsági és regionális fuvarozásban használt, a vegyes használatú, illetve a terep-, valamint buszabroncsok esetében is.

    A Goodyear és a motorsport közös története hosszú és sikerekben gazdag időszakot ölel fel. A vállalat rendkívül büszke arra, hogy vezető csapatok választják hivatalos abroncsszállító partnerüknek. Ezek a csapatok a legnagyobb kihívást jelentő ralikon vesznek részt a világ minden táján, és számítanak sztenderd termékeink elsőrangú teljesítményére. Az abroncsoknak mindenkor készen kell állniuk a váratlan helyzetekre, legyen szó nagy sebesség melletti magas ugratásról vagy csúszós, saras lejtők leküzdéséről a mindennapos munkavégzés során.

     

  • Szó szerint szar helyzetbe került a orosz BMW, duplán is

    Szó szerint szar helyzetbe került a orosz BMW, duplán is

    Tegnap elég furcsa dolog történt egy BMW tulajdonossal, Szamarában, Oroszországban. Lángra kapott az utcán a bajor márka X6-os modellje, és a megzavarodott tulajdonos nem tudott hirtelen máshoz nyúlni, mint egy KAMAZ szippantós autó összegyűjtött tartalmához.

    Mivel a motortér begyulladt, kénytelen-kelletlen ezzel oltottak, árulta el egy szemtanú. A szennyvízzel és egyébbel összeállt elegy hatásosnak bizonyult, és sikerült eloltani a tüzet. Nem ismert, hogy mennyit költött a tulajdonos ezt követően a mosásra, illetve milyen további veszteség érte.

    https://youtu.be/wii3fA8_gV8

  • Goike Gyuri, és a többi magyar kamionversenyző, 1987-ben!

    Goike Gyuri, és a többi magyar kamionversenyző, 1987-ben!

    Krasznai János nevét mindenki ismeri, aki kicsit is szereti a magyar autósportot, és azon belül nem is feltétlenül a kamionverenyzést. A Hungarocamion egykori sofőrjéből legenda lett, 1989-ben az Európa-bajnokságon 3. lett az összetettben, és négy éven keresztül képviselte hazánkat sikeresen a nemzetközi mezőnyben.

    Igen ám, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy rajta kívül bizony szép számmal indultak még magyar indulók az első Truck Trophyn, – ahogy annak idején a szervező Hungarokamion elnevezte az eseményt. Egy akkori szétlövés után János lett a cégnél kiemelt versenyző, ő lett az, aki a nemzetközi színtéren is bemutatkozhatott, először egy Mercedes 1933 S-sel. Akkoriban a cég rengeteg kamiont vásárolt a flottájába, ez a típus egyike volt azon teherautóknak, amivel valóban közúton is fuvaroztak, hiszen akkoriban még nem építettek külön prototípus versenykamionokat, bár bizonyos elemeihez persze hozzányúltak.

    Ugyanezen kategóriában indult azonban Goike György, és Balárdi Gyula is, előbbi egy Renault kamionnal, utóbbi egy Volvo F12-essel. Mindkét típus szintén rendszeres használatban volt a Hungarocamionnál, és a magyar szakik bőszen próbálták tovább faragni a turbót, hogy minél gyorsabbak legyenek a magyar versenyzők az első magyar kamionversenyen. Ők egyébként az úgynevezett 2-es kategóriában versenyeztek, tehát 300-500 LE közötti kamionokról beszélünk az esetükben.

    Érdekességként említjük most csak meg, hogy a 3-as kategóriát, tehát a 300 LE alatti kategóriát az a Slim Borgudd nyerte meg, a West Coast Diesel csapat Volvojával, aki később magasabb kategóriában kamionos Európa-bajnok is lett, de ismert arról is, hogy az ABBA dobosa is volt. Ráadásul ő 1981-ben a Forma-1-ben is ment majdnem egy teljes évet az ATS csapattal, és bizony a Brit Nagydíjon sikerült pontot is szereznie a kiscsapattal! Krasznaiék kategóriáját Richard Walker nyerte meg, a mai napig is aktív Gerd Körber előtt, aki akkoriban MAN-nel versenyzett.

    A fő kategóriát, tehát az 500 LE felett teljesítő kamionok viadalát Rodney Chapman nyerte meg egy Forddal, aki ebben az évben bajnok is lett. A mezőnyben ugyanakkor nagyon bátor kelet-európai versenyzőket is találunk, mint például az akkor 13. Frankie Vojtiseket, aki akkor LIAZ 110.577-tel (!!!) indult. Természetesen a Hungarocamionnál, sőt ami kevésbé ismert, a budapesti Volán SC-nél is mertek nagyot álmodni, így a legtöbb magyar versenyző bizony itt indult.

    Legjobban végül a hungarocamionos Dinnyés László szerepelt itt, ő 15. lett a szénné tuningolt RÁBA S16.188-ával. A volánosoknál Tóth Ferenc (LIAZ 100.47) a 19., Csernay József (RÁBA 833.13) a 20., Nagy Zoltán (KAMAZ 5410) a 21. helyezést szerezték meg.

    1987-ben tehát 6 magyar indulója volt az akkori kamionos Európa-bajnoki futamnak összesen.

    Idén Goike György kapta azt a megtiszteltetést a mai kamionverseny szervezőitől, díjat adhat át majd a helyezetteknek. Reméljük, hogy a legnagyobbat mindig csak Kiss Norbinak adhatja majd!