Címke: Jüri Vips

  • Lundgaard nyert, Schumacher növelte előnyét Mugellóban

    Lundgaard nyert, Schumacher növelte előnyét Mugellóban

    Christian Lundgaard ért elsőként célba a Formula 2 mugellói sprintversenyén. Mick Schumacher is jó versenyen van túl, ugyanis tovább növelte előnyét a bajnokságban.

    A versenyt Markelov kezdte a poleból, de Lundgaard a harmadik helyről villámrajtot vett, és rögtön az élre állt. A második helyen Markelov, a harmadikon Deletraz jött el. Shwartzman az utolsó helyről szintén kiválóan rajtolt, néhány kör elteltével már a 15. helyen állt. Bajnoki riválisai közül Ilott maradt 12., míg Schumacher a negyedikről ötödiknek esett vissza.

    Ahogy teltek a körök, Markelov egyre hátrébb esett, megelőzte Deletraz, majd Vips is. Amikor Schumacher érte utol, komoly csatába bonyolódott a némettel, oda-vissza előzgették egymást, egyszer pedig össze is értek, ennek következtében megsérült a szárnya, így versenye gyakorlatilag véget ért. Schumacher fellépett negyediknek, a zavarosban pedig a tegnapi győztes Mazepin tudott halászni, ugyanis csapattársa, Ghiotto elé keveredve már az ötödik helyen állt. Az olasz viszont nem hagyta magát, néhány körrel később a célegyenes végén visszatámadott, de összeért csapattársával. Mazepin volt belül, ő fékezte el magát, és belecsúszott Ghiottóba, aki rögtön kiesett. Ezzel szemben az orosz csodával határos módon tovább tudott haladni az ötödik helyen.

    Az incidens után virtuális biztonsági autós fázis következett, a mezőny végén lévők pedig ezt kihasználva kereket cseréltek. Ezenkívül érdekes módon kijött Mazepin is, így bukta pontszerző helyét.

    Zhou, Ilott és Shwartzman eközben folyamatosan zárkóztak fel, főleg a kínai, aki már csapattársát, Ilottot, majd Daruvalát is legyűrve az ötödik helyen haladt. Shwartzman éppen Armstrongot érte utol, de előzési kísérlete közben kisodródott, és kissé visszaesett. Tsunoda is a pontokért küzdött, de összeért Drugovich-csal, és jöhetett a boxba szárnyat cserélni.

    Lundgaard végül rajt-cél győzelmet aratott, megelőzve Deletrazt és Vipset. A negyedik Schumacher lett, aki így ismét növelte előnyét az összetett élén. Igaz, a némethez eléggé közel került a végén Zhou, de a Renault tartalékosa meg kellett elégedjen az ötödik hellyel. A hatodik Ilott lett, fontos pontokat szerzett összetettben. Daruvala és Sato pedig az utolsó két pontszerző helyen osztozhatott. Shwartzman ezúttal sem zárt jó hétvégét, éppen lemaradt a pontszerző helyekről, a kilencedik helyen zárva.

    Ami a bajnokságot illeti: Schumacher áll tehát az élen 161 ponttal, őt Ilott követi 153-al. Lundgaard feljött harmadiknak, az ő neve mellett 145 egység áll, míg Shwartzman a negyedik 140-el.

  • Vips fogja helyettesíteni a lábadozó Gelaelt a DAMS csapatánál

    Vips fogja helyettesíteni a lábadozó Gelaelt a DAMS csapatánál

    A Red Bull üdvöskéje Jüri Vips a Formula 2 belga versenyhétvégéjén mutatkozhat majd be. Az észt fiatal Dan Ticktum csapattársaként fog versenyezni a DAMS csapatának színeiben.

    Vips a múlt héten csigolyatörést szenvedő Sean Gelael helyére fog majd beugrani a soron következő három versenyhétvégén, ameddig várhatóan az indonéz pilóta felépülése fog tartani. A Red Bull junior tavaly második lett a Makaói Nagydíjon, ahol a pole pozícióból rajtolhatott.

    Vips eredetileg a japán Super Formula sorozatban szerepelt volna az idei évben, azonban a koronavírus és a szigorú japán rendelkezések miatt be sem tudott utazni az országba, ami miatt biztosan ki kell hagynia a bajnokság első fordulóját. A menedzsere emiatt a helyzet miatt nevezte az észt fiatalt a Formula Regional Championshipbe, ahol a Forma-1-es szuperliszenszhez szükséges pontjait ugyanúgy megszerezheti.

    „Rendkívül hálás és boldog vagyok a DAMS csapatának ezért a lehetőségért,” – lelkendezett a nemrég 20. életévét betöltő Vips. „Tudom, hogy nagyon nehéz lesz beülnöm úgy az autóba a bajnokság féltávjánál, hogy semmi tapasztalatom sincsen. Azonban minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy olyan eredményeket érjek el, amit megérdemelnek.

    „Természetesen a Dannel való közös munkát és várom már, aki biztos vagyok benne, hogy segítőkész lesz majd és mindent meg fog tenni azért, hogy jó sok pontot szállíthassunk a csapatnak.”

  • Vips a Super Formula mellett a Formula Regional Europe-ban is rajthoz áll 2020-ban

    Vips a Super Formula mellett a Formula Regional Europe-ban is rajthoz áll 2020-ban

    A Red Bull által támogatott Jüri Vips részt fog venni a Formula Regional European Championship 2020-as kiírásában.

    A most bejelentett széria mellett az észt fiatal még a japán Super Formula sorozatban is szerepleni fog a Team Mugen csapatában, a kétszeres futamgyőztes Tomoki Nojiri csapattársaként.

    Vips menedzsere Marko Asmer megerősítette, hogy a Formula 3-as szintű széria csupán egy tartalék lehetőség, ha az észt fiatalt nem fogják beengedni Japánba a koronavírus által kialakult utazási szigorítások miatt. Ez a széria pedig lehetőséget ad majd a számára, hogy a Super Formula szezon kezdete előtt is versenyezhessen éles körülmények között.

    „A terv nem változott, továbbra is a Super Formulára összpontosítunk,” – nyilatkozta Asmer a Motorsport.com-nak. „A szezon majd csak augusztus végén veszi majd kezdetét, és addig Jüri egyáltalán nem ülhetne autóba se egy teszt, sem pedig versenyzés apropójából.

    „A Formula Regional bajnokság lehetőséget ad majd neki, hogy a Super Formula szezon kezdete előtt is róhassa a köröket a versenypályákon. Remélhetőleg az első két versenyhétvégét még képesek leszünk teljesíteni a Super Formula szezon kezdetéig.”

    Azonban Vipséknek már csak azért is izgulniuk kell, hogy egyáltalán bejuthassanak Japánba, ugyanis ott olyan szigorú utazási korlátozások vannak érvényben, hogy több, mint száz országból nem engednek be embereket az országukba.

    Például a korábbi Forma-1-es pilóta Heikki Kovalainen és Bertrand Baguette pont ezek miatt a korlátozások miatt maradt le a SUPRT GT tesztjét, amit Fujiban rendeztek meg.

    A Super Formula szezon azonban csak augusztus 29-én startol majd el, szóval az észt fiatalnak bővel lesz ideje átgondolni az utazási terveit. A Formula Regional European Championship pedig a július 31-én esedékes misanoi hétvégével indul, majd augusztus közepén folytatódik a Paul Ricardon.

    A két sorozat kétszer is ütközni fog egymással az idény során, de Vips mindkét alkalommal a Super Formula hétvégéin lesz majd hivatalos, ugyanis az élvez elsőbbséget a kettő közül.

    A másik pozitívum Vips számára az, hogy ha képes lesz egy jó helyezést összeszedni az egyéni bajnokságban, akkor akár meg is szerezheti az F1-hez szükséges szuperliszenszet.

    Az észt Red Bull juniornak jelen pillanatban 20 pont szerepel a neve mellett és egy összetettbeli második hellyel képes lenne megszerezni a hiányzó 20 pontot. Azonban a menedzsere szerint a hiányzó pontokat elsősorban a Super Formulából szeretnék begyűjteni.

    „A terv az, hogy jó munkát végezzünk Japánban és ott gyűjtsük be a hiányzó pontokat a szuperliszenszhez. Ha Jüri be akar kerülni a Forma-1-be, akkor az idei szezonban folyamatosan jól kell teljesítenie.

    „Ugyanakkor a Formula Regionalban is ugyanannyi pontot gyűjthetünk össze, mint a Super Formulában.  Ha nem kaphatnánk szuperliszensz pontokat, nem is szálltunk volna be. Másodiknak kellene lennie, hogy megkapja a hiányzó 20 pontot, azonban erre minden esélye megvan.”

  • Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    A múltkori kitekintés után nézzük, mi a helyzet a legnagyobb junior programban, íme a Red Bull Junior Team!

    Amikor a juniorokról beszélünk, Helmut Markót és a Red Bullt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első és leghatékonyabban működő akadémia az övék. Egy bajnok, három futamgyőztes, és hat dobogós eddig a mérlegük.

    Marko híres kegyelmet nem ismerő stílusáról, így talán nem meglepetés az, hogy kevesen érik el a királykategóriát. Az utóbbi évben Lucas Auer (Gerhard Berger unokaöccse) és Dan Ticktum is elhagyni kényszerült a bikásokat.

    A kialakult hiányt téli igazolásokkal pótolták, a visszavett, és Super Formulába átirányított Sette Camarán kívül a néhai Force India protezsáltja, Jehan Daruvala; és az e-sportok világából érkező, de már bajnokságokat nyerő Igor Fraga lett tagja a Red Bull akadémiájának.

    Most hogyan néz ki az istálló háza-tája:

    F1-es szereppel: ?? Sébastien Buemi és ?? Sérgio Sette Camara

    Svájc eddig utolsó F1-es pilótáját (Grosjean ugyan Genfben született, de francia színekben indul) továbbra is a Red Bull hivatalos tartalék- és tesztpilótájaként nevezték meg, immáron tizedik éve.

    Brazil kollégája idén kapta ezt a szerepet, bár Buemihez hasonlóan ő is kettős versenyprogramot tervezett be magának.

    Közel, de még nem eléggé: ?? Jüri Vips, ?? Yuki Tsunoda és ?? Jehan Daruvala

    Az itt szereplők már vezethetnének F1-es autót, rendelkeznek a szabadedzéseken való részvételre jogosító 25 licenszponttal, de még nem tagjai egyik csapat keretének sem.

    Jüri Vips tavaly 4. lett a Formula 3-ban, majd év végétől átnyergelt ő is a Super Formulára, így egy lépcsőfok kihagyásával igyekszik elérni a hőn áhított célt.

    Yuki Tsunoda, ez nem titok, a Honda támogatásával landolt a Red Bullnál. Japán F4-es bajnoki címe után, tavaly az F3-ban kilencedik lett egy győzelemmel és három dobogóval. Ezután került fel az F2-be.

    Jehan Daruvala, még a Force India tehetségvadászatából kerül nemzetközi porondra. A csapat átalakulásával azonban most úgy tűnik, az F3 tavalyi bronzérmese az energiaitalosoknál találhat új otthonra.

    F3: ?? Liam Lawson, ?? Dennis Hauger, ?? Jack Doohan és ?? Igor Fraga

    Mindannyian F3-as versenyzők, és mindannyian a motorsport bölcsőjének számító Nyugat-Európán kívülről. A Red Bull tényleg kivetette rájuk a hálóját.

    Liam Lawson 2018-ban jött át Európába versenyezni. Tavaly nem alkotott nagyot az F3-ban, de a csapatváltás talán segít neki, hogy előreléphessen majd. Eddig Európán kívüli téli versenyeken szorgalmasan gyűjtötte a licenszpontokat.

    Dennis Hauger lenne az első norvég F1-es, és ehhez megfelelően is teljesít. F4-es szinten eddig a briteknél negyedik, a németeknél második, az olaszoknál pedig első lett. Marko is jó véleménnyel van róla.

    Jack Doohan (a motorversenyző Mick fia) az ázsiai F3-as bajnokság második helyével érkezik majd meg Európába.

    Igor Fraga az FIA által támogatott Gran Turismo, és a McLaren által szervezett virtuális bajnokságok megnyerése után kapott lehetőséget, hogy a való életben is volán mögé ülhessen, de az F1-es e-bajnokság döntőjében is megfordult.

    Jelenleg ők vannak, akik a Forma-1 valamelyik nevelőszériájába kerültek, úgy tűnik, most minden lépcsőfokon vannak többen is. Hogy lehetőségük lesz-e az F1-ben, az még attól is függ, lesz-e üres ülés. De ha nem is, érdemes odafigyelni rájuk, ha esetleg feltűnnek egy másik sorozatban.

  • Marko a legmagasabban jegyzett Red Bull juniorok helyzetéről beszélt

    Marko a legmagasabban jegyzett Red Bull juniorok helyzetéről beszélt

    A Red Bull versenyző akadémiájának vezetője, Helmut Marko a jelenlegi juniorjaikról beszélt egy interjú keretein belül.

    Az energiaitalosok számos remek pilótát adtak a Forma-1-nek, elég csak Vettelre, Ricciardóra vagy Verstappenre gondolni. Ám a holland óta nem igazán jött az utánpótlás, ezt mi sem mutathatná jobban, mint az a tény, hogy Ricciardo távozásakor a korábban kirúgott Kvyatot kellett visszahozni a Toro Rossóba, hiszen onnan Gasly lépett fel az ausztrál helyére. Vagy az is egy jó példa, hogy amikor Kvyat távozott, szintén egy ex-juniort kellett leszerződtetni Brendon Hartley személyében. Ezen tények alapján tehát kimerülni látszik a Red Bull fiatal pilóta programja, de Marko erről hallani sem akar.

    „A programunkban még mindig van néhány nagyon nagy tehetség, beleértve Yuki Tsunodát. Ez a fiú mindössze 158 centiméter magas, de mindenki kedvence” – mondta az osztrák a Motorsport.com hasábjain. „Ott van nekünk Jüri Vips is, aki 4. lett az F3-ban, pedig nagyon sokszor volt balszerencséje. Idén a japán Super Formulában versenyez majd, ahol ő volt a leggyorsabb a teszteken.”

    A kisebb kategóriákban is vannak Red Bull támogatottak: „Denis Hauger ott van, ő egy erős norvég pilóta. Tavaly 13 vagy 14 versenyt nyert az F4-ben, és szerintem most fellép az F3-ba. Az új-zélandi Liam Lawson és Mick Doohan fia, Jack is itt fognak versenyezni.”

  • Richard Verschoor nyerte meg a 66. Makaói Nagydíjat

    Richard Verschoor nyerte meg a 66. Makaói Nagydíjat

    Az MP Motorsport versenyzője, Richard Verschoor hatalmas győzelmet aratott Makaóban, miután sikerült maga mögött tartania a poleból induló Jüri Vipset.

    Már a rajtnál bekövetkezett a dráma, ugyanis a Formula 3-as bajnok Robert Shwartzman és az ART Grand Prix versenyzője, Christian Lundgaard egymás mellett haladtak a vezető Vips mögött, amikor összeértek. A dán autója nem sérült meg, azonban az orosz versenyzőnek begyűrődött az első szárnya az autója alá, ami miatt defektet kapott. Shwartzman kénytelen volt leparkolnia az autóját a bukótérben, számára már az első körben véget ért a Makaói Nagydíj.

    A negyedik helyről rajtoló Verschoor pedig az ütközést kihasználva tudott bevetődni a belső íven, megszerezve ezzel a második helyet. Azonban a Hitech GP észt versenyzője már az első kört követően majdnem két másodperces előnyre tett szert.

    Azonban ez a különbség kérész életű volt, ugyanis Leo Pulcini a Lisboa kanyarban csapta oda az autóját a korlátnak, miközben pozícióért harcolt. Ezt követően pedig Habsburg Ferdinánd csapta a palánknak az autóját a pálya technikás részén. A két pályán maradó autó miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítást követően Verschoor azonnal elvette Vipstől az első helyet, ugyanis a holland a Lisboa kanyarban tudta maga mögé utasítani a kvalifikációs verseny győztesét. Vips ezt követően többször is megpróbált visszatámadni, azonban Verschoor szépen védekezett és maga mögött tudta tartani az észtet és végül sikerült megnyernie a nagy múlttal rendelkező versenyt.

    A holland mindössze a tizenharmadik helyen végzett a Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyében, azonban az egész makaói hétvégén zseniálisan versenyzett úgy, hogy ez volt az első versenyhétvégéje a Guia Circuiten.

    A hollandot Vips követte, a dobogó legalsó fokára pedig a szintén újonc Logan Sargeant állhatott fel. Az amerikai fiatalnak meg kellett küzdenie a harmadik helyért, ugyanis miután megelőzte az ott tartózkodó Lundgaardot, a dán versenyző a verseny végéig támadta őt. A dánnak  ugyan nem sikerült visszaszereznie a harmadik helyét, azonban Alessio Lorandit sikerült maga mögött tartania.

    Lornadit a Ferrari junior Callum Ilott követte, akinek ez volt az ötödik Makaói Nagydíja, de most sem sikerült felállnia a dobogóra. A britnek sem volt egy nyugodt versenye, ugyanis az új-zélandi Liam Lawson nagyon szerette volna megelőzni őt, azonban végül be kellett érnie a hetedik hellyel.

    Lawsont pedig a honfitársa Marcus Armstrong követte, aki a kvalifikációs futamon egy balesetbe keveredett egy csak a tizenhetedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. Azonban az új-zélandi Ferrari junior nem adta fel és valósággal átgázolt a mezőnyön annak ellenére, hogy a makaói pályán rendkívül nehéz előzni.

    Sophia Flöersch a tavalyi szörnyű balesetét követően ugyan visszatért Makaóba, azonban a német versenyzőnő most sem tudta befejezni a versenyt, ugyanis a verseny féltávjánál egy technikai hiba miatt kénytelen volt feladni a nagy presztízsű versenyt.

  • Vips rajt-cél győzelemmel hangolt a főversenyre Makaóban

    Vips rajt-cél győzelemmel hangolt a főversenyre Makaóban

    Jüri Vipset senkinek sem sikerült megállítania, ugyanis az észt fiatal rajt-cél győzelmet aratott a Makaói Nagydíj kvalifikációs futamán, ami a vasárnapi főverseny rajtrácsáról döntött.

    Az észt pilótát az idei Formula 3-as bajnok, Robert Shwartzman követte és a dobogó legalsó fokára Christian Lundgaard állhatott fel, miután sikerült megelőzni Callum Ilottot.

    Vips reülőrajtot vett, így Shwartzmannak szinte esélye sem volt arra, hogy már a rajtnál átugorja őt. Az élen haladó kettős mögött Lundgaardnak azonban sikerült lerajtolnia a harmadik helyről rajtoló Illotot. A dán ezt követően a Prema orosz versenyzője mögé sorolt be.

    A mezőny azonban nem úszta meg baleset nélkül a versenyt, ugyanis már az első kanyarban kitört a káosz, ugyanis Daniel Ticktum megpörgette az indiai Arjun Mainit, akinek az autójába még Jake Hughes és Enaam Ahmed is nekiment. Se Hughes, sem pedig Ahmed nem tudták elkerülni az ütközést. A másik két Premás, Marcus Armstrong és Frederic Vesti rajta vesztettek a baleseten, ugyanis mindketten beragadtak az összetört autók mögé, miközben a fél mezőny el tudott menni mellettük. A baleset legnagyobb nyertese pedig Enzo Fittipaldi volt, aki a harmincadik helyről rajtolt és az első kör végén már a tizenötödik helyen haladt.

    Amikor a baleset miatt érvénybelépő biztonsági autós fázis véget ért, az újonc Richard Verschoor tovább folytatta nagyszerű szereplését és elkezdte támadni Ilottot. Alessio Lorandinak és David Schumachernek is sikerült bekerülnie a top 10-be, azonban utóbbinak ki kellett állnia a boxba, ami miatt visszaesett a mezőny legvégére.

    Shwartzman tovább üldözte az élen haladó Vipset. Az orosz versenyző sikerült 1,8-ról 1,1 másodpercre faragnia a hátrányát a Hitech GP versenyzőjéhez képest. Azonban Vips felébredet és a következő körben meg is futotta a verseny leggyorsabb körét, hogy elvegye orosz vetélytársa kedvét a támadástól.

    Eközben Verschoor már Ilott sarkában volt, ami miatt holland pilóta a célegyenesben használhatta a DRS-t, aminek segítségével végül sikerült megelőznie a Sauber Junior Team by Charouz brit versenyzőjét.

    A kockás zászló előtt azonban még volt egy kisebb baleset: Felipe Drugovich mérte el a Lisboa kanyar féktávját és csúszott bele a falba. A brazil versenyző sértetlenül szállt ki az autójából, azonban számára a verseny véget ért.

    Vips végül zavartalanul autózhatott és sikerült elsőként átszelnie a célvonalat a Guia Circuit-en Shwartzman és Lundgaard előtt. A negyedik helyen az újonc Verschoor, az ötödiken pedig Ilott végzett. További sorrend: Logan Sargeant, Alessio Lorandi, Ferdinand Habsburg, David Beckmann és Leonardo Pulcini.

    Ez azonban csak a kvalifikációs verseny volt, a főversenyt holnap reggel, magyar idő szerint 8:30-kor kezdődik majd. A kvalifikációs verseny eredménye alapján fogják majd elfoglalni a versenyzők az őket megillető rajtpozícójukat. Vajon ki emelheti majd a magasba a 66. Makaói Nagydíj győztesének járó trófeát?

    Végeredmény:

     

     

    Versenyző Csapatnév
    1 Jüri Vips Hitech Grand Prix
    2 Robert Shwartzman SJM Prema Theodore Racing
    3 Christian Lundgaard ART Grand Prix
    4 Richard Verschoor MP Motorsport
    5 Callum Ilott Sauber Junior Team by Charouz
    6 Logan Sargeant Carlin Buzz Racing
    7 Alessio Lorandi Trident Motorsport
    8 Ferdinand Habsburg ART Grand Prix
    9 David Beckmann Trident Motorsport
    10 Leonardo Pulcini Campos Racing
    11 Keyvan Andres HWA RACELAB
    12 Lukas Dunner MP Motorsport
    13 Hon Chio Leong Jenzer Motorsport
    14 Enzo Fittipaldi Sauber Junior Team by Charouz
    15 Sebastian Fernandez ART Grand Prix
    16 Yuki Tsunoda Hitech Grand Prix
    17 Marcus Armstrong SJM Prema Theodore Racing
    18 Frederik Vesti SJM Prema Theodore Racing
    19 Andreas Estner Jenzer Motorsport
    20 Liam Lawson MP Motorsport
    21 Sophia Floersch HWA RACELAB
    22 Max Fewtrell Hitech Grand Prix
    23 Oliver Caldwell Trident Motorsport
    24 Alessio Deledda Campos Racing
    25 David Schumacher Sauber Junior Team by Charouz

     

     

     

  • Vips veszi majd át O’Ward helyét a Super Formulában

    Vips veszi majd át O’Ward helyét a Super Formulában

    A Red Bull junior versenyzője Jüri Vips a következő hétvégén esedékes szuzukai szezonzárón mutatkozhat majd be a Super Formulában.

    A 19 éves Vips még a tavalyi évben csatlakozott a Red Bull pilótaakadémiájához. Az észt versenyző az idei szezonban a Fomula 3-as bajnokságban versenyzett, ahol végül az összetett negyedik helyén zárt, közvetlenül a három Premás versenyző mögött. A fiatal észtnek Ausztriában, Angliában és Oroszországban is sikerült futamot nyernie, azonban még éppen, hogy nincs elég szuperlicensz pontja a Forma-1-hez.

    A Red Bull még nem döntött Vips 2020-as programjáról, azonban az már biztos, hogy az észt versenyző rajthoz fog állni a Super Formula utolsó versenyhétvégéjén Szuzukában. Az észt a Team Mugen autóját fogja vezetni, amivel korábban Daniel Ticktum és Patricio O’Ward is versenyezhetett.

    A kétszeres Makaói Nagydíj győztes Ticktum volt sokáig az energiaitalosok következő nagy reménysége és még az RB15-öst is pályára vihette Bahreinben. Azonban a viselkedése és a Super Formulában nyújtott gyenge teljesítménye miatt a Red Bull végül lapátra tette őt. A brit helyét az IndyLights bajnok O’Ward vehette át a következő három verseny erejéig.

    Mindenki meglepődött. amikor a mexikói a szezon közepén bejelentette, hogy immáron a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. O’Ward a Super Formula mellett még a Formula 2 osztrák versenyhétvégéjén is részt vett az MP Motorsport pilótájaként.

  • Jüri Vips nyerte az idei utolsó F3-as futamot

    Jüri Vips nyerte az idei utolsó F3-as futamot

    A Red Bull junior pilótája, az észt Jüri Vips nyerte a Formula 3-asok szezonzáróját Szocsiban, mögötte két Ferrari ifijonc Marcus Arsmtrong és a bajnok Robert Schwartzman végzett.

    Vips indulhatott az élről és egészen a DRS aktiválásig nem helyezte őt nyomás alá a mögötte halad HWA-s Jack Hughes. A negyedik körben Vips csapattársa Leonardo Pulcini helyezte nyomás alá, végül pedig a két autó összeért, aminek az eredménye az lett, hogy az olasz megforgott.

    Ezt kihasználva az élen autózó Hitech-es versenyző kényelmes előnyt tudott kiautózni. Az első futam győztese Marcus Armstrong így feltudott jönni a második helyre és elkezdett közeledni az élen autózóra.

    Az új-zélandinak viszont nem volt elég ideje felzárkózni és előzni, így az észt Jüri Vips megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét, de az elsőt Silverstone óta.

    Armstrong ezzel a második helyével bebiztosította az összetett második helyét is, így a pontverseny első két helyén két Ferrari akadémista zárt.

    A harmadik Premás, Jehan Daruvala technikai gondokkal küszködött a futam során, pontot nem szerzett, így vesztette el a bajnoki ezüstérmét.

    Sokáig a dobogó harmadik fokán autózott Pedro Piquet, ám mechanikai gondok miatt három körrel később kiállni kényszerült. Ezt a pozíciót a bajnok Schwartzman örökölte meg, aki a hetedik helyről rajtolva futott remek futamot.

    Jake Hughes végül a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót, Niko Kari pedig a legjobb hétvégéjét zárta Szocsiban, ezen a futamon pedig az ötödik lett. Ye Yifei lett a hatodik, mögötte Richard Verschoor és Liam Lawson zárt pontszerző helyen. Utóbbi ráadásul kettőt is előzött az utolsó körben.

    A két újonc David Schumacher a 20., közvetlenül a makaói Leong Hon előtt.

  • Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    A Renault junior Christian Lundgaard élete első Formula 3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen. A dán pilóta semmitől és senkitől nem zavarva haladt az élen a rajttól egészen a kockás zászlóig.

    Az ART Grand Prix versenyzője megtartotta az első helyét a rajtot követően majd el is lépett a csapattársa, Max Fewtrell elől. A dán versenyző, aki ugyan az első helyen ért célba a szezonnyitón Barcelonában, azonban egy időbüntetés miatt végül második lett, magabiztosan autózott és végül meg is nyerte a versenyt Fewtrell előtt, bebiztosítva ezzel az ART kettős győzelmét.

    A két ART-os mögött Niko Kari haladt, akinek sikerült lerajtolnia az első sorból rajtoló Jüri Vipset. Jakes Hughes pedig a bajnokság éllovasát Robert Shwartzmant előzte meg a rajtnál. Vips komoly nyomás alá helyezte Karit, aki rengeteget hibázott a verseny során.

    Hosszú körök múlva a Hitech GP észtjének végül sikerült megelőznie finn riválisát az egyes kanyarban, és a kettes kanyarban pedig már Hughes is el tudott menni mellette. A HWA versenyzőjének ezek után még Vipset is sikerült elkapnia, megszerezve ezzel a harmadik helyet.

    Négy körrel a vége előtt Shwartzman is meg tudta előzni Karit. Az orosz Ferrari junior, akit az ötödik helyen intettek le, növelni tudta előnyét Jehan Daruvalával szemben az összetettben, miután az indiai nem tudott pontot szerezni a mai futamon. Az SMP Racing által támogatott orosz versenyző, aki az idei szezonban nem végzett az ötödik helynél lejjebb, immáron 20 ponttal vezeti a bajnokságot Vips előtt, aki a negyedik helyének köszönhetően megelőzte Daruvalát a pontversenyben.

    Felipe Drugovich lett a hatodik, megelőzve Vips csapattársát, Leo Pulcinit, aki a hetedik helyen ért célba. Marcus Armstrong minden tőle telhetőt megtett a tizenharmadik helyről rajtolva, ami a nyolcadik helyre volt elég, azonban ezzel megszerezte a pole pozíciót a holnapi sprintversenyre.

    Az utolsó két pontszerző helyen pedig Yuki Tsunoda és Logan Sargeant, aki az utolsó körben vettel az utolsó pontszerződ helyet Daruvalától, osztoztak.

    Kari hiába halad a harmadik helyen a verseny elején, a folyamatos elfékezései miatt szinte egyáltalán nem maradt tapadása a verseny utolsó harmadára, ami miatt egészen a tizenötödik helyre esett vissza. Kari csapattársa, Pedro Piquet pedig hiába autózott az élmezőnyben, egy korai fékhiba miatt már a verseny elején kiállni kényszerült.