Címke: Jüri Vips

  • Vips hibája után Hauger nyerte a bakui főversenyt

    Vips hibája után Hauger nyerte a bakui főversenyt

    A Prema versenyzője, Dennis Hauger győzelmét hozta a Formula 2 főversenye Bakuban. A norvég pilóta végig jól versenyzett és végül Jüri Vips kapitális hibáját kihasználva tudta megnyerni pályafutása első főversenyét.

    A rajtot ezúttal sem úszta meg baleset nélkül a mezőny, Olli Caldwell és Amaury Cordeel ütközött egymással. Az élen nem történt nagy változás, Jüri Vips megőrizte az első helyét Liam Lawson és Marcus Armstrong előtt, aki meg tudta előzni a tegnap balesetet szenvedő Dennis Haugert. A baleset miatt a pályára kellett hívni a biztonsági autót.

    A bakui száguldás az 5. körben indulhatott újra. A zöld zászló után most a tegnapi sprintfutammal ellentétben nem volt baleset, de a frontvonalak is megmerevedtek.

    A 8. körre Lawson lemaradt a vezető Vipstől, aki emiatt védekezni kényszerült a DRS-sel támadó Armstronggal szemben. A kiállások sorát Jehan Daruvala nyitotta meg, az indiai fiatal lágyakról váltott a közepes keverékű Pirellikre. Egy körrel később Lawson és Hauger is letudta a kötelező kiállását. Az új-zéland szerelői lassan dolgoztak, ami miatt a Formula 3 bajnoka át tudta ugrani a riválisát a bokszban.

    Vips a 10. körben reagált is az élmezőnyben történő kerékcserére és mellett még Felipe Drugovich is friss abroncsokat kapott. Az észt Red Bull junior simán visszajött Hauger és Lawson elé, utóbbit még Jehan Daurvala is meg tudta előzni. Armstrong azonban mindenkit meg tudott előzni, miután még kint tudott maradni pár kört az üzemmeleg abroncsain, amiken nagyon gyors tudott lenni.

    Vips azonban nem teketóriázott sokat és azonnal visszavette az első helyét az új-zélandi csapattársától. Ezt követően azonban Cem Bolukbasi és Roy Nissany ütközött egymással a kettes kanyarban. Az izraeli a külső ívről próbálkozott, azonban elmérte a féktávot és a nekiütközött a török Charouz versenyzőnek, ami miatt mindketten falba mentek és emiatt újabb biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    A 14. körben indult újra a verseny és a káosz eluralkodott, ugyanis a két Hitech majdnem kiütötte egymást és Iwasa és Théo Pourchaire a torlódás miatt nekiment egy autónak és elveszítette az orrkúpját. A pályára kerülő törmelékek miatt VSC fázis lépett érvénybe. Lawson pedig defektet kapott, miután Jack Doohannel ütközött a kettes kanyarba menet.

    A versenyt Calan Williams vezette, aki még nem tudta le a kötelező kiállását. Mögötte Armstrong annyira elfékezte a kerekeit, hogy ki kellett állni másodjára is, emiatt pedig Hauger vette át a második helyet, aki elkezdte támadni a Williams mögé beragadó Vips-t. Az észt fiatal megpróbálta lerázni a Formula 3 regnáló bajnokát, azonban a norvég pilóta egy másodpercen belül tudott maradni hozzá képest.

    A dráma hat perccel a vége előtt jött, ugyanis a végig vezető Vips az óvárosi résznél összetörte az autóját és ezzel kiesett a versenyből. A pályán maradt autója miatt harmadjára is pályára gurult a biztonsági autó.

    A versenyt az idő rövidsége miatt már nem indították újra, így Hauger nyert Sargeant és Drugovich előtt. További pontszerzők: Doohan, Richard Verschoor, Enzo Fittipaldi, Frederik Vesti, Marino Sato és Ralph Boschung.

    A Formula 2 idei kiírása Silverstone-ban fog majd folytatódni.

  • Marko: Tsunoda feltehetően megtarthatja az F1-es ülését

    Marko: Tsunoda feltehetően megtarthatja az F1-es ülését

    Az AlphaTauri úgy néz ki, hogy változatlan pilótafelállással áll rajthoz 2023-ban, jelentette be Dr. Helmut Marko. A Red Bull már megerősítette, hogy 2024-ig Max Verstappennel versenyez Sergio Perezzel egyetemben, ami azt jelenti, hogy a szintén szerződés alatt álló Pierre Gasly marad jövőre is az AlphaTauri első számú versenyzője.

    Az, hogy a 22 éves japán Yuki Tsunoda eleget tett-e ahhoz, hogy Gasly mellett egy harmadik szezont is letudjon a Red Bull második csapatánál, eddig kevésbé volt nyilvánvaló. Monacóban így beszélt erről az érintett:

    „Passzolom. Egyértelmű célunk van a csapatbajnokságban, szóval én csak ezeket a dolgokat célzom meg. Ezen kívül, fogalmam sincs.”

    A Red Bull jelenlegi junior pilótáinak a sorát a Formula 2-ben Juri Vips vezeti, a riválisai közül van Liam Lawson, Dennis Hauger de még mások is, akik az energiaital-gyártóval szerződtek. Marko szerint azonban egyikük sem kopogtat elég hangosan a Forma-1 ajtaján, állította az osztrák médiának:

    „Jelenleg abból indulhatunk ki, hogy a mostani versenyzők megtartják a helyüket. A koronavírus azonban nem tűnt el, így előfordulhat, hogy szükségünk lesz ezeknek a fiatal versenyzőknek a szolgálataira. Természetesen remélem, hogy senki sem sérül le, ami azt jelenti, hogy a fiatal versenyzőinknek egy újabb évet várniuk kell.”

  • F2: Drugovich nyerte meg az SC fázisokkal tarkított főfutamot

    F2: Drugovich nyerte meg az SC fázisokkal tarkított főfutamot

    Felipe Drugovich nyerte az F2-es főfutamot, a második helyet Théo Pourchaire szerezte meg, míg a harmadik Jüri Vips lett.

    A felvezető kör elkezdésekor Liam Lawson és Roy Nissany lefulladt, a többiek viszont elindultak a kötelező méterek megtételéhez.

    A pole pozícióból induló Felipe Drugovich az első helyen fordult el, őt Théo Pourchaire és Jack Doohan követte. Dennis Hauger öt helyet is javított, így felugrott az 5. pozícióba. A brazil versenyző az élen folyamatosan szolgáltatta  a leggyorsabb köröket, így sikerült három másodperces előnyt kiépítenie.

    A gumikopás feltűnően nagy volt az F2-eseknél, ami még a versenyzőket is meglepte.

    Ayumu Iwasa, Logan Sargeant és Amaury Cordeel nyitotta a táncot a kerékcserékkel. A belga autója le is fulladt, így az utolsó helyre esett vissza.

    Pourchaire visszazárkózott Drugovich-ra, míg Hauger is kilátogatott a boxba.

    Jehan Daruvala kerékcseréje sem volt zökkenőmentes, míg Roy Nissanyt vizsgálták a stewardok. Az izraeli versenyző egy áthajtásos büntetéssel lett gazdagabb. Nissany pár kör elteltével fel is adta a versenyt.

    Cordeel neki ment a falnak, így elő került a biztonsági autó is. Az élen állók azonnal be is siettek a boxba. Kihajtani viszont nem tudtak azonnal, mivel a belga autóját a pályabírók épp akkor tolták vissza.

    Drugovich megtartotta első helyét, míg Pourchaire a másodikat, viszont Vips átugrotta a kiállások során Doohant.

    Pár kört tudott csupán megtenni a mezőny a mentés után, mivel Novalak és Lawson akciózott, így a Safety Car ismét visszatért a pályára. A francia pilóta a hajtűkanyar után a falba került.

    Az újraindítás után Pourchaire helyezte nyomás alá az élen álló brazilt, miközben Hauger birtokolta a leggyorsabb kört.

    A középmezőnyben Willams előzte Daruvalát, ám az indiai nem hagyta magát, keményen visszaelőzte ellenfelét. Williams a 10. helyig esett vissza a kakaskodás közepette.

    Pourchaire továbbra is üldözte Drugovich-ot. Verschoor mindaddig birtokolta a leggyorsabb kört. Lawson a boxba hajtott, majd kiállt a versenyből.

    Az utolsó pillanatokban Iwasa és Williams a falba került, így sárga zászló mentén zárult a futam.

    A monacói főfutamot végül Drugovich nyerte Pourchaire előtt. A harmadik pozíciót Vips kaparintotta meg, míg mögöttük Doohan, Fittipaldi, Armstrong, Hauger, Daruvala Sargeant és Sato alkotta az első 10-et.

     

  • Hauger győzelmét hozta a monacói sprintfutam

    Hauger győzelmét hozta a monacói sprintfutam

    A Prema pilótája, Dennis Hauger nyerte a Formula 2 monacói versenyhétvégéjének sprintfutamát. A fiatal norvég mellett Jehan Daruvala és Marcus Armstrong ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtnál a pole-ból rajtoló Jake Hughes lefulladt, ami miatt az egész mezőny megelőzte őt. Dennis Hauger vette át a vezetést Jehan Daruvala és Marcus Arsmtrong között. A rajt nagy vesztese Hughes-on kívül még a bajnokságot vezető Felipe Drugovich volt, aki visszaesett az utolsó helyre és kiállt a bokszba esőgumikért, mivel a felhők egyáltalán nem voltak barátságosak a francia Riviérán.

    Az első hármas hamar elszakadt a negyedik helyen haladó Enzo Fittipalditól, akit Jüri Vips, Pourchaire, Jack Doohan, Liam Lawson és Logan Sargeant követett. Hauger hamar a gázra lépett az élen, miközben Daruvala hibázott az uszodánál, ami miatt némi időt veszített, de pozíciót nem.

    A verseny 10. körében Ayumu Iwasa próbálta megelőzni Clément Novalakot a Rascasse-ban, azonban kevés volt a hely és a japán fiatal neme egyszerűséggel a falba állította az MP Motorsport fiataljának autóját. A francia-svájci fiatal megálló autója miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A Red Bull juniorját pedig bűnösnek találták a stewardok és az akcióját egy 10 másodperces időbüntetéssel „jutalmazták.”

    A futam a 13. körben folytatódott és az élen továbbra is a két Prema diktálta a tempót. Mivel Monacóban nagyon nehéz előzni, ezért a mezőnyben állóháború alakult ki. Mindenki tudta követni az előtte haladót, de a szűk egyenesek és a kevés előzési lehetőség miatt nehezen tudták elszánni magukat a fiatalok.

    A 20. körre a Formula 3 regnáló norvég bajnok egy 5 másodperces előnyt tudott kiautózni csapattársával szemben, akit szorosan követett az Armstrong, Fittipaldi, Vips, Pourchaire kvartett.

    A futam végig már nem történt pozíciócsere a mezőnyben: Hauger nyert és az utolsó körben még a leggyorsabb körérét járó bónuszpontokat is bezsebelte. A norvég Red Bull junior mögött Daruvala és Armstrong végzett. További pontszerzők: Fittipaldi, Vips, Pourchaire, Doohan és Lawson.

    A főfutamot holnap magyar idő szerint 9:50-kor rendezik meg Monte Carlo utcáin, a pole-pozícióból pedig majd Drugovich indulhat.

    A futam végeredménye:

    Versenyző Csapat Különbség
    1
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    2
     Jehan Daruvala
     Prema Powerteam
    6.700
    3
     Marcus Armstrong
     HitechGP
    7.200
    4
     Enzo Fittipaldi
     Charouz Racing System
    13.100
    5
     Jüri Vips
     HitechGP
    14.500
    6
     Theo Pourchaire
     ART Grand Prix
    15.800
    7
     Jack Doohan
     UNI-Virtuosi
    1 Lap
    8
     Liam Lawson
     Carlin
    1 Lap
    9
     Roy Nissany
     DAMS
    22.800
    10
     Logan Sargeant
     Carlin
    1 Lap
    11
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    26.300
    12
     Cem Bolukbasi
     Charouz Racing System
    31.300
    13
     Richard Verschoor
     Trident
    32.400
    14
     Calan Williams
     Trident
    44.200
    15
     Marino Sato
     UNI-Virtuosi
    44.600
    16
     Olli Caldwell
     Campos Racing
    45.200
    17
     Amaury Cordeel
     Van Amersfoort Racing
    47.200
    18
     Jake Hughes
     Van Amersfoort Racing
    55.400
    19
     Ayumu Iwasa
     DAMS
    55.700
     Felipe Drugovich
     MP Motorsport
     Clement Novalak
     MP Motorsport
  • Drugovich nyert Barcelonában és újra a bajnokság élére állt

    Drugovich nyert Barcelonában és újra a bajnokság élére állt

    Az MP Motorsport pilótája, Felipe Drugovich nyerte meg a Formula 2 barcelonai sprintfutamát. A brazil mellett Ayumu Iwasa és Logan Sargeant pezsgőzhetett a dobogón.

    Már a rajt előtt elkezdődtek a barcelonai sprintverseny eseményei, ugyanis a pole-pozícióból rajtoló Calan Williams lefulladt, így a 26 körös futamot a bokszutcából kellett megkezdenie. Így a rajtrácsra csak20 autó állt fel, mivel Ralph Boschung a nyakfájdalmai miatt el sem utazott a katalán fővárosba.

    A startot Felipe Drugovich kapta el a legjobban, a brazil versenyző már az első kanyarban az élre tudott állni a harmadik helyről. Mögötte Ayumu Iwasa és Logan Sargeant is egyaránt 3-3 helyet ugrott előre, amíg Théo Pourchaire 5 hellyel esett hátrébb az eredeti rajtpozíciójához képest.

    A negyedik körre állandósultak a különbségek az élmezőnyben és Sargeant azonnal megpróbálta megelőzni a japán Red Bull juniort, aki egy másodpercen került a futamot vezető Drugovich-hoz képest. Mögöttük Jehan Daurvala és az F1-es hétvégén bemutatkozó Jüri Vips is csatába bonyolódottt, azonban az ész fiatal hibázott és elásta az autóját a kavicságyban. Az eset miatt biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    A futam a 10. körben indult újra és mindenki próbálta megőrizni a pozícióját, ami sikerült is, mert köztudott, hogy a barcelonai pályán nagyon nehéz előzni. Clement Novalaktól és Olli Caldwelltől láthattunk egy-egy előzést a mezőny hátsó régiójában, az élen állóháború alakult ki az ott autózó fiatalok között.

    A 20. körben Daruvala meg tudta előzni Jake Hughes-t, aki már szenvedett a kopott abroncsain és nem találta a ritmust. A brit szenvedését a bajnoki éllovas Pourchaire is ki tudta használni Jack Doohannel egyetemben. Hughes a 24. körben már a pontszerző helyektől is elbúcsúzhatott, miután visszaesett a 11. helyre.

    Az élen már nem változott a sorrend, Drugovich nyert Iwasa és Sargeant előtt. További pontszerzők: Daurvala, Pourchaire, Doohan, Vesti és Fittipaldi.

    A holnapi főfutamot holnap délelőtt, magyar idő szerint 11:35-kor rendezik majd meg a barcelonai versenypályán.

  • Vips megrovást kapott első Forma-1-es szabadedzésén

    Vips megrovást kapott első Forma-1-es szabadedzésén

    Jüri Vips Forma-1-es versenyhétvégén való debütálása nem sikerült a legjobban, ugyanis az első szabadedzésen rögtön begyűjtött egy megrovást.

    Az észt Sergio Pérez Red Bulljába ülhetett be a barcelonai hétvége első órájában, miután az új szabályok arra kötelezik a csapatokat, hogy legalább két első szabadedzésen ültessenek be egy fiatal pilótát az autóba.

    Vips a mezőny legvégén végzett az első gyakorláson, többnyire a kemény keverékes etapokra koncentrálva. Az edzés alatt a Mercedeses George Russellt tartotta fel látványosan, emiatt kapott megrovást.

    „A csapatvezető jelezte, hogy a csapat rossz információt adott a pilótának, mivel szoftveres probléma adódott. A versenyző tehát csak követte a csapat utasításait, de minden bizonnyal lassan haladt az ideális íven, és a 63-as autót szükségtelenül akadályozva” – állt az FIA ezzel kapcsolatos közleményében.

    Alonso is megrovást kapott

    A pénteki nap korábbi részében FIA-t bíráló Fernando Alonso is kapott egy megrovást, ő a másik Mercedest tartotta fel, melyben Lewis Hamilton ült. A spanyol a 12-13-as kanyar környékén hajtott túl lassan az ideális íven, a gyors körön érkező Hamilton pedig éppen elfért mellette.

    „Ahogyan a versenyzők kérték, az első és második szabadedzésen bekövetkező feltartást megrovással sújtották a stewardok” – szólt a közlemény.

  • Jüri Vips kisgyerekként szerepelt egy tehetségkutatóban!

    Jüri Vips kisgyerekként szerepelt egy tehetségkutatóban!

    A Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén több F1-es versenyző is pihenhet, mert más vezet majd helyette.

    Alex Albon helyett Nyck de Vries, Guanyu Zhou helyett Robert Kubica, Sergio Pérez helyett pedig Jüri Vips ülhet autóba.

    Akik követik az F2 és F3-as bajnokságokat is, már ismert lehet Vips neve. Akinek azonban még nem az, azoknak íme pár infó róla!

    1. Tallinban (Észtország) született és 21 éves.
    2. Rotax Max bajnok és ADAC F4 bajnok
    3. 2018 óta a Red Bull Junior Team tagja
    4. 2020 novemberében megkapta szuperlicenszét, tehát akár már F1-es versenyen is indulhatna
    5. „Részmunkaidős” F1-es tartalékversenyző a Red Bull és az AlphaTauri csapatoknál
    6. Jelenleg az F2-ben versenyez, és 8. helyen áll a pontversenyben
    7. Tavaly Twitteren „mémmé” vált a jelenete, mikor a dobogón elszaladt, mielőtt lelocsolhatták volna pezsgővel
    8. Kisgyerekként szerepelt egy észt tehetségkutató műsorban, kiváló fejszámoló képességével

  • Vips és Kubica is autóba ülhet pénteken, Barcelonában

    Vips és Kubica is autóba ülhet pénteken, Barcelonában

    Nem csak a Williams egyik versenyzője fog pihenni a barcelonai első szabadedzésen.

    Az Alfa Romeo F1 Team ORLEN tartalékversenyzője, Robert Kubica a hétvégi Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, Barcelonában ül be a csapat C42-esébe. Ugyanezen a napon a Red Bull egy újoncot vet be, Juri Vips személyében.

    Kubica, aki a szezon előtti teszteken ült először az autó volánja mögé, szintén Barcelonában, legutóbb a Pirelli imolai tesztjén vezette a csapat 2022-es versenygépét, kevesebb mint egy hónappal ezelőtt.

    Robert Kubica
    Rober Kubica  |  Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo F1 Team

    „Ezek a friss emlékek az autóról lehetővé teszik a tapasztalt lengyel számára, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a holnapi egyórás edzésből, és a csapat rendelkezésére bocsássa azokat a kiváló technikai visszajelzéseket, amelyek miatt Robert olyan értékes tagja az Alfa Romeo F1 Team ORLEN-nek” – áll a csapat közleményében.

    Kubica Guanyu Zhou autóját fogja vezetni.

    Vips (nyitóképen) Sergio Pérez helyét veszi majd át a pénteki első gyakorláson. Az észt versenyző első alkalommal vehet majd részt F1-es szabadedzésen.

  • Pourchaire nyerte a balesetekkel tűzdelt főversenyt

    Pourchaire nyerte a balesetekkel tűzdelt főversenyt

    A Formula 2 számos incidenssel tarkított imolai forgatagából végül Theo Pourchaire jött ki győztesen, ezzel idei második főversenyes győzelmét könyvelhette el.

    A poleból Jüri Vips rajtolhatott, mellőle pedig az újonc Iwasa, ám rögtön hatalmas átrendeződések történtek a mezőnyben, emellett többen balesetbe is keveredtek. A tavalyi F3-as bajnokaspiránsok, Hauger és Doohan ütköztek néhány száz méter után és mindketten kiestek. Az első sorból rajtolók nagyon beragadtak, a kavarodásból pedig végül Nissany jött ki a legjobban, ő állt az élre, a hatodik helyről. Boschung is nagyot rajtolt, ő jött fel a második helyre, utánuk pedig Iwasa és Vips következett.

    Természetesen a balesetek miatt érkezett a pályára a biztonsági autó, de az ötödik kör elején folytatódhatott a versengés. Nissany későig húzott újraindításával megtartotta az első helyet és mögötte is maradt a sorrend.

    A hatodik körben azonban újabb baleset történt, Vips dobta el az autóját a Villeneuve sikán után, újabb safety car fázist előidézve.

    Ez kiváló alkalmat adott a lágyabb keveréken indulóknak arra, hogy kiálljanak és kereket cseréljenek szinte ingyen, időveszteség nélkül. Kilenc versenyzőn kívül mindenki élt ezzel, köztük a versenyben vezető Nissany, illetve a mögötte lévők közül Boshung és Iwasa is. Utóbbi rajta is vesztett, egy kicsit hátrébb esett, többen megelőzték. A kint maradók sorát és ezzel együtt a mezőnyt Daruvala vezette, mögötte a tegnapi győztes Armstrong következett.

    A 10. körös újraindítást követően kissé lecsillapodott a verseny, a következő esemény Sato előzése volt az ötödik helyért, Hughes ellen. Daruvala az élen elkezdett ellépni, Nissany viszont nem igazán tudott feljebb lépni a 10. helyről, sőt a 21. körben ő is összetörte az autót. A Rivazza 2-ből kigyorsítva elvesztette az uralmát a kocsi felett, majd eltalálta a boxfalat, lényegében beesve a boxutcába. A takarítás miatt most egy virtuális biztonsági autós fázis következett, viszont a még nem cserélők nem tudtak kiállni, mert a boxutcát lezárták a baleset miatt.

    A legjobb helyzetbe ezzel a már kereket cserélők közül Theo Pourchaire került, aki időközben megelőzte Boschungot. A hosszúra nyúlt vsc-fázis végül a 25. körben ért véget, melynek végén Lawson, Williams és Verschoor is kiállt friss lágyakért, megejtve a kötelező kerékcserét. A rajt óta közepeseken lévők egyre csak lassultak, így nem várhattak tovább, muszáj volt jönni az új gumikért, így kiállt az élen álló Daruvala is, ezzel jelentősen hátraesett. A következő körben megérkezett Armstrong is, akinek nem is sikerült jól a kerékcseréje, sok időt vesztett, még Hughes is megelőzte Lawsonon kívül.

    A 31. körben Sargeant Boschungot előzte az elméleti második helyért, viszont fél körrel később lelassult, a kavarodásban pedig Fittipaldi jött fel Pourchaire mögé. Eközben Lawson viszont összetörte a Carlint, emiatt behívták a biztonsági autót és a versenyt már nem is indították újra.

    Az első helyen tehát Pourchaire végzett, a dobogóra pedig még Fittipaldi és Boschung állhatott fel.

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1 Theo Pourchaire ART Grand Prix  –
    2 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 0.300
    3 Ralph Boschung Campos Racing 0.700
    4 Clement Novalak MP Motorsport 1.400
    5 Ayumu Iwasa DAMS 1.800
    6 Frederik Vesti ART Grand Prix 2.100
    7 Logan Sargeant Carlin 2.500
    8 David Beckmann Charouz Racing System 3.200
    9 Jehan Daruvala Prema Powerteam 4.100
    10 Felipe Drugovich MP Motorsport 4.300
    11 Marino Sato Virtuosi Racing 4.800
    12 Jake Hughes Van Amersfoort Racing 5.000
    13 Marcus Armstrong HitechGP 6.200
    14 Olli Caldwell Campos Racing 6.700
    15 Richard Verschoor Trident 7.200
    16 Calan Williams Trident 7.700
    17 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 1’21.400
    kiesett Liam Lawson Carlin
    kiesett Roy Nissany DAMS
    kiesett Jüri Vips HitechGP
    kiesett Jack Doohan Virtuosi Racing
    kiesett Dennis Hauger Prema Powerteam
  • Vips vicces és őszinte történeteket osztott meg Markóval kapcsolatban

    Vips vicces és őszinte történeteket osztott meg Markóval kapcsolatban

    A Red Bull junior Jüri Vipsnek semmi baja nincs azzal, hogy Dr. Helmut Marko már nagyon hamar nyomás alá helyez a fiatal versenyzőket. Azt észt pilóta szerint a mostani sikerei ezt tükrözik.

    A Milton Keynes-i istálló tesztpilótája már 2018 óta tagja az energiaitalosok pilótaneveldéjének és 2020-ban és 2021-ben már vezethetett Forma-1-es autót a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban. Az észt fiatal idén nagy harcban van a Formula 2-es bajnokság első helyéért és a célja egyértelmű: ha lehetősége nyílik rá, felkerülni az autósport királykategóriájába.

    A Formula 2 az F1 előszobájának is tekinthető sorozat, ahol a fiatal pilóták felkészülhetnek azon kihívásokra, amik a Forma-1-ben fogják várni őket. Marko azonban szereti megnehezíteni a Red Bull fiatal versenyzőinek életét azzal, hogy óriási elvárásokat tűz ki feléjük. Vipsnek azonban ezzel semmi problémája nincsen.

    Ezen módszer alkalmazásával olyan tehetséges pilóták kerültek ki a Red Bull akadémiájáról többek között, mint Sebastian Vettel, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Pierre Gasly. Emiatt Vips meg sem akarja kérdőjelezni a módszer eredményességét.

    „Az első F1-es tesztemet egy korábbi autóval tettem meg” – emlékezett vissza Vips az F1 Feeder Series podcastjében. „300 kilométer kellett mennem, hogy megszerezzem a szuperlicenszemet. A teszt előtt még Japánban voltam és ekkor kaptam egy telefont Markótól, hogy két nap múlva repüljek Európába, mert vezetni fogom a csapat 2012-es autóját.”

    „Helmut szereti az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat és azt preferálja, ha nem vagyunk felkészülve egy adott helyzetre. Imád minket beledobni a mély vízbe és az újonc pilótákat nyomás alá helyezni.”

    „Az első Red Bull-os szimulátorozásom előtt mindössze két alkalommal ültem hasonló szerkezetben. Nem meglepetés, szenvedtem nagyon. Ezt követően Marko azt mondta, hogy ez nagyon nem jó így és ha nem fogok fejlődni, akkor azonnal ki fog rúgni. Tudtam, hogy csak szívat és így próbálja meg kihozni belőlem a legjobbat. Örülök, hogy ilyen módon ismertük meg egymást.”