Címke: junior pilóta

  • Ti kértétek! Megvizsgáljuk, ki van az F1 kapujában!

    Ti kértétek! Megvizsgáljuk, ki van az F1 kapujában!

    A keddi instagramos kérdezz-felelek során jónéhányan kérdeztetek az új pilótákról. Most adunk egy kis ízelítőt, ki lehet „F1-es anyag”.

    Ricciardo már előrevetítette, annak ellenére, hogy nincs akció a pályán, 2020-ban így is mozgalmas lesz a pilótapiac. Ugyan az F1-eseknél nem, de a fiataloknál nagy mozgás volt a télen, főleg a Williams és a Red Bull „vásárolt be”.

    Azt ugyan nem tudni, kinek a helye szabadulhat fel, de az mindenképpen érdekes, hogy mindössze hat pilóta rendelkezik szerződéssel 2021-re. Igaz, nehéz lenne elhinni, hogy Hamilton ne találna magának ülést, vagy Stroll nem indulhatna apja csapatánál.

    Most azonban nem ez a kérdés, ki megy, hanem az, ki van közel ahhoz, hogy felkerülhessen. Ehhez általában elengedhetetlen egy F1-es csapat támogatása, és persze a szponzori háttér sem árt.

    Ez a lista nem feltétlenül felel meg ezeknek, azonban az itt szereplők két tekintetben jobbak: versenyeztek már az F2-ben és megvan az elegendő szuperlicensz pontjuk. Fontos megjegyezni azonban nyilvánosan sehol sem vezeti az FIA, ki hol tart a pontvadászatban, így csak a saját számításainkra hagyatkoztunk.

    Nyck de Vries, ?? Hollandia

    Az F2 tavalyi bajnoka, jelenleg az Formula E-ben tengeti mindennapjait. Úgy tűnik, ott meg is találta a helyét, a Mercedesnél. Wolff szerint azonban látjuk még F1-es autóban. A hosszútávú autózásban is kipróbálta magát, van der Garde mellett, egy LPM2-es győzelmet is szerzett.

    Luca Ghiotto, ?? Olaszország

    Olasz létére sosem volt a Ferrari Akadémia tagja, igaz, sokáig a Prema színeiben versenyzett, majd 2014-ben a másik olasz utánpótláscsapattal, a Tridenttel mutatkozott be a GP3-ban, rögtön pole pozícióval. Ott második évében lett bajnoki ezürtérmes, és lépett eggyel feljebb. Tavalyi év végi harmadik helyezése a legjobb, négy év alatt mindössze hat győzelmet szerzett. Tavaly búcsút mondott a sorozatnak, hogy a WEC-ben menjen egy futamot, majd az újonc Hitech-kel mégis visszatérne idén.

    Artem Markelov, ?? Oroszország

    Ő még Ghiottónál is nagyobb F2 veterán, öt teljes szezont húzott le a Forma-1 előszobájában. Ebből kiemelkedik 2017-es második helye, akkor Ghiotto oldalán csapatbajnoki címet szerzett, de kikapott Charles Leclerc-től az egyéni táblán. 2018-ban a Renault tesztpilótája volt, Szocsiban teljesíthetett egy szabadedzést is. Tavaly felejthető szezont futott a Super Formulában, de beugrott az F2-be is. Ebben a szezonban lejárnak a pontjai (három év után évülnek el), így muszáj lenne pótolnia, hogy továbbra is esélye legyen az F1-re.

    Sérgio Sette Câmara, ?? Brazília

    Az F2-ben három szezont húzott le, három különböző csapatnál. Végig javuló tendenciát mutatott, tavaly negyedik lett. 2016-ban a Toro Rosso, tavaly a McLaren tesztpilótája volt. Bár a Red Bull 2017-ben egyszer már kirúgta, idén visszavette mindkét csapat tesztpilótájaként. Japánban, a Super Formulában versenyez majd idén, emellett az IndyCarban osztozik majd egy ülésen Felipe Nasr-ral. Vezetett már F1-es autót négy éve, a silverstone-i teszten a Toro Rosso volánja mögé ülhetett.

    Jack Aitken, ?? Egyesült Királyság ??

    A félig koreai pilóta 2015-ben ahol elindult, ott nyert is, azóta a 2017-es GP3-as ezüstérmén kívül nem végzett semmilyen bajnokságban az ötödiknél jobb helyen. 2016-tól a Renault Sport Akadémia tagja, tavaly két tesztpilótai év után váltak el útjaik, és szerződött a Williamshez tartalékosnak. Tavaly három győzelemmel zárt, idén is az F2-es mezőny tagja. Markelovhoz hasonlóan az ő pontjai is elévülnek idén.

    Érdemes hozzátenni, ez csak a torta egy kis szelete. Sokan vannak még, akik egy-egy csapat körül megtalálhatóak. Ez most csak egy kis szemelvény.

  • Ocon számára mindig is egy Renault-s ülés volt a cél

    Ocon számára mindig is egy Renault-s ülés volt a cél

    A Renault új pilótája, Esteban Ocon elárulta, már a junior karrierje óta az lebegett célként a szeme előtt, hogy a franciák Forma-1-es csapatánál kapjon helyet.

    Ocon 2019-et kihagyta, nem tudott senkihez eligazolni, miután a Racing Point-nál nem volt maradása Lance Stroll érkezése miatt. Idén Nico Hülkenberg helyét veszi majd át a Renault-nál, akikkel már 10 éve kapcsolatban van.

    „Nagyon jól ismerem a csapatot, mert náluk nőttem fel, itt töltöttem a junior karrierem” – mondta az ESPN-nek. „2010-től kezdődően ott voltam, jártam a gyárba, tanultam angolul. Nyilván sok ember jött-ment azóta, rengeteg az új dolgozó, és a gyár is teljesen megváltozott, de ez egy olyan csapat, amit nagyon jól ismerek. És ezért is jó, hogy itt folytathatom a régre visszanyúló közös történetünket, mert annak idején mindig is az volt a cél, hogy ennél a csapatnál kapjak ülést. Szóval ez így elég érzelmes.”

  • Újabb junior pilóta távozott a Red Bull kötelékéből

    Újabb junior pilóta távozott a Red Bull kötelékéből

    Lucas Auer is távozott a Red Bull junior programjából. Az osztrák versenyző a harmadik ifjonc, akit idén elengedtek az energiaitalosok.

    Dan Ticktum és Patricio O’Ward után Lucas Auer számára is véget ért a Red Bull támogatása. Gerhard Berger unokaöccse idén a Super Formulában versenyzett, ahol az összetett 9.helyén zárt és egy dobogós helyet (harmadik hely) szerzett.

    Az osztrák Kleine Zeitung számolt be a válásról. A lap megjegyezte, hogy Helmut Marko Auer életkorával (25) és a szuperlicensz hiányával indokolta a döntést.

  • Rosberg: Ocon helyzete figyelmeztetés az F1-nek

    Rosberg: Ocon helyzete figyelmeztetés az F1-nek

    Nico Rosberg szerint Esteban Ocon szörnyű helyzete megmutatja, hogy lehetnek hullámvölgyek egy F1-es csapat junior programjában is.

    Jelenleg úgy tűnik, Ocon partvonalon kívülre kényszerül jövőre, úgy, hogy nem sokkal korábban még majdnem a Renault-hoz igazolt. Majd más csapatokkal is szóba hozták, de ők sem kértek belőle Mercedeses kötelékei miatt. Ez azokat a feltevéseket támasztja alá, hogy a fiatal pilóták karrierjét tönkreteheti az, ha túl hamar szerződnek le egy F1-es topcsapattal.

    Rosberg – aki Williams szárnyai alatt került be az F1-be 2006-ban – szerint ezek a junior programok sokat segítenek a fiatal tehetségeknek, azonban vigyázni is kell ezekkel a kellemetlen helyzetekkel, mint amibe Ocon került.

    „Sok versenyző kapta meg a neki járó támogatást bizonyos F1-es csapatoktól és ez mindenképpen pozitív” – mondta Rosberg az Autosportnak. „Már a kezdetektől ott vannak és nagyon fiataloknak is segítenek, szóval ez nem egy katasztrofális helyzet. Talán kicsit rosszabb, mint volt egykor, de ezeket a szituációkat szemmel kell tartanunk, mert ilyenek nem történhetnek meg. Ez borzalmas. Ő szenzációs versenyző. Ez a srác nagyon jól vezet, még sincs helye. Ez szörnyű, ezt valahogy el kell kerülni.”

    A junior kategóriákban való részvétel is komoly tőkét igényel, ezért egy F1-es csapat kötelékébe kerülni egy majdnem kötelező lépés, ha valaki célt akar érni. Sergio Perez, aki egykor a Ferrari akadémiájának volt a tagja, azt mondja, nincs nagyon olyan, aki nem fogadná el ilyen komoly autógyárak segítségét.

    „Ki az, aki nem lenne Mercedes pilóta? Amikor az F1-be jöttem, a Ferrari juniorja voltam, viszont amikor a McLarenhez igazoltam, el kellett hagynom az akadémiát. De nyilván egy topcsapathoz akarsz kötődni, mert ez az egyetlen út a bajnokká váláshoz. Szóval imádnám, ha Mercedes vagy a Ferrari juniorja lehetnék. Ezzel együtt, nem garantált a helyed az F1-ben, emiatt nehéz ez az egész.”

    Max Verstappen bevallotta, hogy semelyik csapattal sem akart túl hamar szerződni, nem akarta, hogy már a karrierje legelejétől diktáljanak neki. A 2014-es Forma 3-as szezonjának felétől a Red Bull juniorja, azelőtt még a Mercedestől is kapott ajánlatot.

    „Már 2010-ben [amikor még gokartozott] tagja lehettem volna egy junior csapatnak, de még nem akartam, hiszen addig, amíg lehetett, mindent a kezemben akartam tartani és így a legjobb üzleteket tudtam kötni. Így csináltuk, ez az, ami miatt eljutottam idáig. Viszont néha nincs beleszólásod a dolgokba, mert igazából a csapatod dönt helyetted, hogy hova menj.”