Címke: Juncos Hollinger Racing

  • Senna utolsó versenymérnöke veszi át az egyik IndyCar-csapat műszaki vezetését

    Senna utolsó versenymérnöke veszi át az egyik IndyCar-csapat műszaki vezetését

    A Williamsnél az F1-es csapat legszebb időszakában másfél évtizeden keresztül dolgozó David Brown lesz a Juncos Hollinger technikai igazgatója, aki Ayrton Senna versenymérnöke volt a brazil klasszis halála idején.

    A Juncos Hollingernek ez volt a nyolcadik szezonja az IndyCar-ban, és idén az volt a történelmi sikerük, hogy Conor Daly megszerezte fennállásuk első dobogós helyezését, Milwaukee-ban. A rutinos mérnök érkezése sokat segíthet a fellendülésben, hiszen alapvetően azért nem zártak jó évet, a bajnokságban legelőrébb végző pilótájuk, Romain Grosjean csak 17. lett az összetettben.

    A Williamsnél 1981-től 1995-ig dolgozott David Brown, idővel Nigel Mansellt és Alain Prostot is világbajnoki címhez segítette versenymérnökként. Talán Ayrton Senna partnereként is hasonló sikerhez segítette volna a brazilt, csak sajnos három közös verseny sem jutott nekik, mert a háromszoros F1-es világbajnok Imolában életét vesztette egy balesetben.

    Brown a Williamstől követte a Senna helyérő lépő pilótát, David Coulthardot a McLarenhez 1996-ra, később a Jordan csapatnál dolgozott az F1-ben, majd a tengerentúlra ment hosszútávú bajnokságokban szereplő csapatokhoz, szóval nem ismeretlen közegben kell helytállnia, már ami az országot illeti.

    „Olyan volt, mintha a pápához mennék” – ezért nem örült Hill, amikor Senna lett a csapattársa

  • Korábbi Ferrari-junior helyére ül át Grosjean az IndyCarban

    Korábbi Ferrari-junior helyére ül át Grosjean az IndyCarban

    Az IndyCarban szereplő Juncos Hollinger csapat két szezon után megvált a brit Callum Ilott-tól, a helyére Romain Grosjean érkezik.

    A francia pilóta 2021-től kezdve három szezont töltött eddig az első számú tengerentúli formaautós sorozatban, de Michael Andretti istállójánál az idén kegyvesztett lett. Mindazonáltal jövőre is marad a bajnokságban, mert a korábban a Ferrari akadémiájának támogatását élvező Ilott-ot menesztette a Hollinger csapat.

    Figyeltem a JHR fejlődését az előző idényekben. A csapat sokat fejlődött, izgatottan várom, hogy a tapasztalatommal hozzájáruljak az eredményeikhez a 2024-es szezonban, erős évet célzunk meg” – mondta Grosjean, aki győzelmet még nem szerzett az IndyCarban, de hatszor már dobogóra állt.

    Ha minden igaz, Grosjeant a Mercedes F1-es kocsijának volánja mögött is láthatjuk hamarosan, mert az Ezüstnyilak vezetése még évekkel ezelőtt megígért neki egy ilyen lehetőséget, hogy ne a csúnya balesete legyen az utolsó emléke egy F1-es autó volánja mögött.

    A kirúgott Grosjean beperli Andrettit

  • Meggondolta magát az ütközéssel kapcsolatban az argentin csapatfőnök

    Meggondolta magát az ütközéssel kapcsolatban az argentin csapatfőnök

    Nem volt egyszerű dolga a Juncos Hollinger Racingnek a szezonzárás után sem. Miután két pilótájuk az utolsó versenyen ütközött Laguna Secában, a közösségi médián keresztül gyakorlatilag zaklatták az egész szezonban jobban teljesítő Callum Ilottot.

    A csapat argentin tulajdonosa, Ricardo Juncos honfitársának szerzett idén egy ülést, Agustín Canapino érkezésével kezdetét vette Argentínában az IndyCar-láz, az alakulat rengeteg követőt szerzett a dél-amerikai kontinensen. Könnyű elképzelni, hogy az érzelmek gyorsan a „nem argentin” csapattárs, Callum Ilott ellen fordulnak egy kétes helyzetben, történt ez például a Long Beach-i utcai versenyen, amikor a különböző stratégiával éppen egymást akadályozta a két pilóta.

    https://500miles.hu/indycar/halalos-fenyegeteseket-kapott-a-csapattarsat-akadalyozo-pilota/

    Laguna Secában már össze is értek, ami ugyan nem járt végzetes körülményekkel – hiszen Canapino végül megszerezte a komoly pénzdíjhoz szükséges pontokat – de a csapatfőnök így sem volt boldog, és – bár igyekezett lenyugtatni a kedélyeket – honfitársa mellett állt ki.

    A csapat végleges felállásáról decemberben terveznek bejelentést tenni, minden valószínűséggel annak függvényében, hogy sikerül-e megteremteni a támogatást Canapino autójához is.

    „Úgy egyeztünk meg Callum Ilott-tal, hogy 2024 végéig velünk lesz. Tavaly több csapat is érdeklődött iránta, de mivel anno hároméves szerződést írtunk alá, ezért maradni fog” – árulta el Juncos a RACER-nek – „A probléma csak annyi, hogy az utolsó hétvége után szinte rátámadtak az emberek a médián keresztül, és ez felnagyította a dolgot. Viszont nem befolyásolja a döntésemet, hogy folytatni fogjuk együtt.”

    https://500miles.hu/indycar/csapattarsa-szurkoloi-az-interneten-zaklattak-az-indycar-pilotat/

    Ilott azóta nem használja a közösségi médiát, így Juncos maradt az utolsó, aki hozzászólt az ügyhöz, egyészen idáig. Bár akkor nem igazán nyugtatta le a kedélyeket, most kifejezetten brit pilótáját támogatta. Amikor arról kérdezték, megtiltotta-e, hogy egymással versenyezzenek, – és ezáltal Ilott lenne a hibás, hogy megpróbálkozott az előzéssel – így felelt:

    „Egyáltalán nem. Annyit mondtunk a verseny előtt, hogy próbáljunk a legjobb 22 közé bejutni Agustínnal is az Andretti és a többiek előtt.

    Mi sosem mondtuk azt, hogy ne előzzék meg egymást. Agustín egész évben elengedte Callumot, mert ő csak egy kezdő, Callum viszont az elsőszámú pilótánk. Kár, hogy 20 körrel a vége előtt összeértek, ezt csapattulajdonosként sosem akarod látni. De nem mondtam sosem, hogy ne előzzön, ez hamis állítás.”

    Miután volt ideje a belső kamerás felvételeket leellenőrizni és beszélt a pilótákkal is, Juncos elismerte, túl korán alkotott véleményt a verseny után. Akkor úgy tűnt, Ilott nem hagyott helyet, viszont kiderült, igazából Canapino csúszott bele a cspattársába.

    „Ha ezt az esetet nézzük, Agustín hibája volt. Nem gondolta volna, hogy Callum kívülről fog elmenni mellette, egyszerűen nem hitte el, hogy amikor van még 22 kör, amikor az egyenesben simán megelőzheti, akkor miért próbálkozna valami ilyesmivel. Agustín amúgy is üzemanyagot spórolt, így nem tudta volna tartani Callum tempóját, így azt gondolta, majd nem teszi nehézzé a dolgát.

    Így meglepetésként érte a manőver, innentől pedig Agustín hibája volt a dolog.”

    Agustin Canapino & Callum Ilott, Juncos Hollinger Racing, IndyCar
    Fotó: Chris Jones/Penske Entertainment

     

  • Shwartzman idén újra versenyezni fog, Ferrarival

    Shwartzman idén újra versenyezni fog, Ferrarival

    Robert Shwartzman, a Ferrari Forma-1-es tartalékpilótája idén debütál a sportkocsik között, amikor az AF Corse csapatához csatlakozik a GT World Challenge Europe Endurance Cupban.

    A 2019-es FIA Formula 3-as bajnok és a 2021-es Formula 2-es bajnokság második helyezettje az elmúlt szezonban nem versenyzett, mivel a Ferrari F1-es feladataira koncentrált, bár két hivatalos szabadedzésen is részt vett a Circuit of the Americas és Abu Dhabi versenypályán.

    A 2023-as évre a Ferrari a GT-versenyzésben alkalmazza Shwartzmant. Az olasz márka új 296 GT3-as modelljével fog versenyezni a GTWCE Endurance Cup két gyári versenyautójának egyikében. A 23 éves versenyző Alessio Roverával és Nicklas Nielsennel alkot majd egy csapatot. Ők emellett a Ferrari új 499P Le Mans-i hiperautójával fognak versenyezni az FIA hosszútávú világbajnokságán ebben a szezonban. Nielsen a 2021-es GTWCE Endurance bajnoki címet Come Ledogarral és Alessandro Pier Guidival nyerte meg. Ez a trió 2004 óta először győzött Ferrarival a Spa 24 órás versenyen. Az AF Corse második nevezését a Pro osztályban a Hypercar-csapat egy másik tagja, Antonio Fuoco, valamint a GT-s aállandó versenyzőik, Davide Rigon és Daniel Serra fogják megosztani. Fuoco, Rigon és Serra a tavalyi szezonban együtt nyerték meg a Paul Ricard 1000km-es versenyt. Fuoco pedig a második helyen végzett, miután a barcelonai szezonzárón Roverával és Pier Guidivel párosulva a második helyen ért célba.

    Shwartzman sportkocsikba való átköltözése az után történt, hogy a Ferrari korábbi teszt- és tartalékpilótáját, Callum Ilottot 2021-ben a GTWCE Endurance-be helyezte korábbi partnercsapatával, az Iron Lynx-szel, miután a 2020-as Formula 2-es bajnokságban a második helyen végzett. Ilott a Le Mans-i 24 órás versenyen is bemutatkozott a csapattal még abban az idényben. Később a Juncos-Holingerrel az IndyCarba igazolt.

    A Ferrari azt is felfedte, hogy a Hypercar programban nem résztvevő Competizione GT pilótái hol fognak versenyezni az idei WEC-ben.

    Rovera a Ferrari nemrég kinevezett gyári pilótájához, Lilou Wadoux-hoz és a bronzérmes Luis Perez Companc-hoz csatlakozik a #83-as Ferrari 488 GTE Evo-ban. Ez az autó a Richard Mille AF Corse zászlaja alatt fut majd.

    Rigon a sorozatban rendszerint szereplő Francesco Castellacci és Thomas Flohr mellé csatlakozik a #54-es AF Ferrarihoz. Serra a CarGuy Racing főnökéhez, Takeshi Kimurához és Scott Huffakerhez csatlakozik a #57-es Kessel Racing autójába.

    Shwartzman menni Amerika?

  • Hamarosan nagy változás jöhet az IndyCar-ban

    Az IndyCar elnöke, Jay Frye elismerte, hogy három futammal szeretnék kibővíteni az IndyCar jelenlegi, 17 futamos versenynaptárát.

    Az argentin Juncos Racing, az IndyCar és a Chevrolet küldöttsége ebben a hónapban Argentínába látogatott, hogy a túraautó-legenda Agustin Canapino egy promóciós túra során bemutatózzon a csapat egyik autójával.

    Frye a Motorsport.com-nak elmondta, hogy a rajongók fogadtatása „elképesztő” volt, és a széria komolyan fontolgatja, hogy Argentinába látogasson.

    Immáron tisztában vagyunk vele, hogy mennyire szeretnének futamot rendezni. Ez egy csodálatos esemény volt, és nagyra értékeljük a szurkolók támogatását”mondta a széria elnöke.

    https://500miles.hu/indycar/oriasi-paradet-csapott-az-indycar-argentinaban/

    Frye kijelentette, hogy az IndyCar továbbra is elkötelezett az új helyszínek keresésében, valamint a már a versenynaptárban lévő pályák fejlesztésében.

    Tudjuk, hogy milyen lehetőségeink vannak új oválok és épített pályák kapcsán. Az utcai pályák már más kérdéskörbe tartoznak, mert azoknak a versenyeknek a megrendezése jár a legtöbb szervezéssel és munkával.

    Frye úgy véli, hogy egy IndyCar szezonnak 20 versenyből kellene állnia, de leszögezte, hogy minden körülménynek tökéletesnek kell lennie ahhoz, hogy a széria megemelje a helyszínek számát.

    Most 17-nél tartunk. De azért nem fogunk felvenni 3 versenyt, hogy meglegyen a 20-as szám” – magyarázza az IndyCar fejese.

    A körülményeknek adottnak kell lenniük. Például tökéletes példa Iowa, amely eltűnt, aztán visszajöttek, mostanra pedig a szezon egyik legnagyobb eseménye lett belőle. Félelmetes.

    Tehát ha hozzáadnánk egy ovál futamot, hogy 18 versenyünk legyen, akkor azt szeretnénk, ha az az ovál verseny nagy durranás lenne.

    Mivel Pato O’Ward legalább 2025-ig marad az Arrow McLaren SP-nél, egyre nagyobb az igény arra, hogy a sorozat visszatérjen Mexikóba.

    Szeretnénk minél inkább észak-amerikai sorozat maradni, de a világ is egyre kisebb, nem igaz? Úgy értem, a közösségi médiának és az internetnek köszönhetően egyre több emberhez eljut az IndyCar és ezt nekünk sem szabad figyelmen kívül hagyni.

  • Óriási parádét csapott az IndyCar Argentinában

    Míg a Forma-1 Las Vegasban parádézott, addig a Juncos-Hollinger IndyCar csapata az Autodromo Oscar y Juan Galvez pályán bemutatózott.

    Agustin Canapino és a Juncos Hollinger Racing csapata ötnapos promóciós túrája közepén jár Argentínában, ahol a négyszeres Turismo Carretera túraautó bajnok és az NTT IndyCar Series csapata a múlt hétvégén az Argentin Forma-1-es Nagydíj egykori helyszínén döngetett végig.

    Canapino 2019-ben a Juncos Racing színeiben részt vett néhány IMSA futamon, idén pedig ott volt Sebringben azon a privát teszten, ahol a csapatok új versenyzőket próbálhattak ki.

    Canapino a Buenos Aires-i Autodromo Oscar y Juan Galvez pálya lelkes közönsége előtt parádézott azzal a nem titkolt szándékkal, hogy 1971 után újra országába hozza az IndyCar-t.

    A turné záró akkordjaként Canapino november 9-én Argentína jelenlegi legnagyobb épített pályáján, a Circuit of Termas de Rio Hondo pályán fog körözni, ahol korábban a WTCC és a MotoGP is évekig versenyzett.

  • Callum Ilott visszatér Road Americán!

    Az IndyCar Series orvosai engedélyezték, hogy az Indy 500-on megsérült Callum Ilott versenyezhessen hétvégén Road America-ban.

    Detroitban Santino Ferrucci ült be a Juncos Hollinger Racing 77-es számú Chevyjébe, azonban a beugró versenyző csak a 21. helyen ért célba.

    Az angol újonc először látogat el a Road Americára, amely pénteken a délutáni edzésen kezdődik majd.

    Miután ki kellett hagynom egy futamot Detroitban, és egy kicsit más szemszögből néztem a versenyzést, boldogan mondhatom, hogy Road Americában újra autóba ülhetek” – mondta Ilott.

    Az IndyCar orvosi csapata ma engedélyt adott, hogy elinduljak a versenyen!

    Az IndyCar nagyon komolyan veszi az ilyen vizsgálatokat, hiszen a múltban történt már olyan eset, hogy valaki sérülten versenyzett, és nagy baj lett belőle (lásd Greg Moore 1999-es halálos balesetét).

    Elég alaposan megvizsgálták a kezemet, és a további sérülések kockázata sokkal kisebb. Még mindig tényező, de a Road America pálya felülete sokkal kevésbé göröngyös, mint Detroité” – magyarázta Ilott.

    Még nem jártam Road Americában, de az egy jó nagy sebességű, szórakoztató pályának tűnik, és elég hosszú is. Van néhány jó előzési zóna, szóval szórakoztató hétvége lesz, sok akcióval.

    Szuperül izgatott vagyok már, hogy újra rajthoz álljak – az Indy GP-n mutatott lendületből kiindulva egy jó hétvégére számíthatunk.

    Ilott az Indy GP időmérőjén 7., míg az esős, kaotikus versenyen a 8. helyet szerezte meg.

  • Ilott Indy 500-as sérülése nem jött rendbe, Ferrucci ugrik be helyette

    Callum Ilott jobb csuklója eltört az Indianapolis 500-as balesetben, amely véget vetett a napjának, és detroiti versenyhétvégéjének is.

    Mivel a Belle Isle-i utcai pálya egy héttel követi az Indy 500-at a naptárban, a Juncos Hollinger Racing versenyzőjének nem lesz elég ideje a gyógyulásra.

    Helyette Santino Ferrucci fogja vezetni a 77-es Chevy-t az IndyCar utolsó Belle Isle-i látogatásán, mielőtt a Chevrolet Grand Prix of Detroit 2023-ban visszaköltözik a belvárosi gyökerekhez.

    Én magam, Brad Hollinger és az egész csapat hálásak vagyunk Santinónak, amiért beugrik, hogy segítsen nekünk ezen a hétvégén, amíg Callum felépül” – mondta Ricardo Juncos csapatfőnök a RACER-nek.

    Bár Ferrucci most fog először versenyezik majd Juncosnál, a két versenyző már ismeri egymást, mióta Ferrucci fiatal gokartos csodagyerek volt.

    Ferruccinak ez lesz a második beugró versenye ebben a szezonban, miután Texasban Jack Harvey-t helyettesítette, és a 45-ös Hondával a mezőny végéről indulva egy dicséretes kilencedik helyezést ért el.

    A múlt hétvégi Indy 500-on a connecticuti születésű versenyző figyelemre méltó rekordját gyarapította, miután a szerény képességű Dreyer & Reinbold Racing autóban a 10. helyen végzett.

    Mivel Detroit után a Road America lesz a következő futam a naptárban, Ilott visszatérhet a gyors és lendületes épített pályán, ahol az óramutató járásával megegyező irányú körön kevésbé terhelné a csuklóját, mivel a bal karja és keze viselné a nagy sebességű terhelés nagy részét.

  • Calum Ilott álla leesett, amikor először meglátta Indianapolist

    Az IndyCar újonca, Callum Ilott először egy repülőről pillantotta meg az Indianapolis Motor Speedway-t. Az élmény maradandó volt.

    Callum Illott több Európában töltött év után az idei szezont teljes munkaidőben az IndyCar-ban tölti. A múlt héten életében először léphetett be a szentélybe, amit Indianapolis Motor Speedway-nek neveznek.

    A leszállás volt az első alkalom, amikor megpillantottam” – mondta Ilott. „Valószínűleg augusztus végén, szeptember elején (tavaly), hogy eljöjjek, és megcsináljam az üléspróbát az év végi futamokra.

    A reakció: „Leesett az állam. Elég nagy. Nálunk nincs ilyen Európában.

    A 23 éves angol le volt nyűgözve, de nem ijedt meg az Indianapolis 500 szetrdai és csütörtöki nyílt tesztjén.

    Miután szerdán végigdolgozta a kötelező újonc orientációs programot, Ilott a nap harmadik leggyorsabb körét futotta 226,308 mérföld/órás sebességgel a 77-es számú Juncos Hollinger Chevrolet-vel.

    Csütörtökön még többet akart, 226,596 mph-s legjobb körrel, ami a 17. helyet jelentette a 31 versenyző közül.

    Nem rossz egy európai épített pályás versenyzőtől, aki először tesz meg kört ezen az ikonikus oválon.

    Szuper lenyűgöző, de azt hiszem mindenki ezt mondja” – mondta Ilott az IMS-ről. „Vezetni egy dolog, de azt hiszem, a mezőnyben való versenyzés az, ami ideköti a srácokat.

    Ryan Hunter-Reay személyében igazi legenda segíti Ilott munkáját az oválokon
    Ryan Hunter-Reay személyében igazi legenda segíti Ilott munkáját az oválokon Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Forma-1-ből az Indy 500-ra

    Ilott az egyik legérdekesebb versenyző ebben az újonc kategóriában. A Ferrari Driver Academy tagjaként tavaly a Scuderia Ferrari Forma-1-es tesztpilótájaként szolgált, és az Alfa Romeo egyik F1-es tartalékpilótája volt.

    2020-ban a FIA Formula 2-ben – a jelenlegi F1-es pilóta, Mick Schumacher mögött – három győzelemmel és öt pole pozícióval a második helyen végzett.

    Egyértelmű, hogy Ilottnak vannak referenciái, és mondhatjuk, hogy a Forma-1-ben sokan kíváncsiak arra, hogy a sportágban való felemelkedése folytatódik-e az Egyesült Államokban.

    Ilott – aki a Texas Motor Speedway-en tette meg első köreit ovál pályán – elmondta, hogy a texasi versenyhétvége felkészítette őt arra, amit az e heti nyílt teszten tapasztalt az IMS-en.

    Így sokkal könnyebb egy ilyen eseményre érkezni” – mondta. „Azt hiszem, itt közelebb vagy a falakhoz. Egyrészt egy kicsit technikásabb, másrészt ez egy kicsit könnyebbé is teszi a dolgot.

    Ilott jelentősebb segítséget kapott azonban a 2014-es Indy 500-győztes Ryan Hunter-Reaytől, aki ugyan nem áll rajthoz az idei Indy 500-on, de egyfajta tanácsadóként ott lesz Ilott mellett.

    A fiatal versenyző „elképesztőnek” nevezte, hogy egy Indy 500-győztes segíti őt az IMS debütálásában, és úgy tűnt, elégedett azzal, ahogy minden darab összeállt.

    Nyilvánvalóan hosszú út áll még előttünk” – mondta. „De eddig minden rendben. Úgy tűnik, elég gyorsan bele tudtam rázódni az ovál versenyzésbe, de természetesen még fejlődnöm kell.

  • Az IndyCar könyörgött nekik, ők indíthatják a 33. autót az Indy 500-on

    Ricardo Juncos és Brad Hollinger hajlandó arra, hogy IndyCar csapatuk egy második autót is indítson a májusi Indy500-on.

    A Juncos Hollinger Racing csapat tulajdonosai – akik 2022-ben a brit újonc Callum Ilottot indítják a 77-es Chevyvel a teljes szezonban – valószínűleg hajlandóak lesznek arra, hogy második autót is indítsanak az Indy 500-on, és ezzel meglegyen a 33 induló, de nem örülnek ennek.

    Úgy néz ki, hogy mi lehetünk az egyetlen lehetőség” – mondta Juncos a RACER-nek.

    Szóval amit mondtam, hogy minél több időre van szükségem. Sajnos ez egy utolsó pillanatban kötött üzlet, és őszintén szólva, ahogy minden alkalommal mondtam, nem akarom ezt csinálni.

    Azt mondtam nekik, hogy keressenek valaki mást, és ha én vagyok az egyetlen lehetőség, és nincs más lehetőség, hogy meglegyen a 33 induló, akkor vállalom.

    Brad és én csak azért vállaljuk ezt be, mert mindig is segíteni akartam az IndyCarnak, mert olyan jók voltak hozzánk, és most mi vagyunk az utolsó lehetőségük.

    A RACER úgy tudja, hogy Stefan Wilson, Sebastian Saavedra, Spencer Pigot, RC Enerson és a 2014-es Indy 500 győztes Ryan Hunter-Reay is a lehetséges jelöltek között van az autó vezetésére.

    Ha a JHR végül beleegyezik egy második autó indításába, az májusban debütálna; Juncos világossá tette, hogy nincs elég idő egy második Speedway-specifikus Dallara DW12-es elkészítésére a jövő heti Indy Open tesztre, ahol Ilott a jelenleg is rendelkezésre álló 77-es Chevy-t vezeti majd.

    Juncos – Hollinger – Dragonspeed?

    Nagy visszatérő lehet a Dragonspeed, akik szívesen üzletet kötnének Juncos-ékkal. A csapat az IndyCarból való kilépése óta a sportautóversenyzésre koncentrál, és idén az IndyCar-sztárokkal, Colton Hertával, Pato O’Warddal és Devlin DeFrancescóval megnyerték a Daytona-i 24 órás versenyt.

    Az IndyCar iránt régóta érzett szenvedélye miatt a csapatfőnök, Elton Julian aktívan törekszik a visszatérésre, és örömmel venné, ha egy DW12-es bérlésével indulhatna, és biztosíthatná az Indy 500 hagyományos 33 indulójának helyét.

    A RACER úgy tudja, hogy a JHR hajlandó lenne lízingelni a DragonSpeednek egy autót és a szükséges felszerelést, ha a megfelelő feltételekről sikerül megállapodni.

    Az érdeklődésem őszinte” – mondta Julian a RACER-nek. „Szeretnénk visszatérni 2023-ra, és valami nagyobbat csinálni – legalább az Indy 500-at újra -, ha más nem is lehetséges, de ez az, ahol lenni akarunk, szóval most próbáljuk megvalósítani a dolgokat.