Címke: július

  • Leclerc: A július egy sorsdöntő hónap lesz

    Leclerc: A július egy sorsdöntő hónap lesz

    A világbajnoki címről még nem lemondó Charles Leclerc szerint a július lesz a kulcs hónap a bajnoki küzdelemben.

    Pazarul kezdte az évet a monacói Leclerc, három futam – két győzelem és egy második hely – után toronymagasan vezette a pontversenyt, ám azóta nem tudott a pódium tetején ünnepelni, riválisa Max Verstappen sorban nyerte a futamokat, ráadásul a Ferrari megbízhatatlanná is vált. A tetemes pont előny mostanra jelentős hátránnyá változott, ám ő maga még hisz az első világbajnoki címében.

    A szezon feléhez közeledve viszont inkább előbb, mint utóbb fordítani kellene a jelenlegi tendencián, amivel ő maga is tisztában van.

    „A július döntő hónap lesz. De először is koncentráljunk az itteni futamra. Tökéletes hétvégére van szükségünk.” – nyilatkozta Leclerc Silverstone-ban.

    A brit futam után még további három verseny – francia, német és magyar – lesznek még a mostani hónapban, így teljesen jogos a megállapítása.

    „Meglátjuk majd, hogy fog muzsikálni itt az autónk. Bízunk benne, hogy problémamentes hétvégénk lesz. A következő négy futam fontos lesz, ezek során magunkra kell koncentrálnunk a többi meg majd jön magától.” – tette hozzá a bajnok aspiráns.