Címke: Julia Landauer

  • Danica Patrick utódjának kiáltották ki, de csak most indul be a karrierje

    Julia Landauer-t fiatal korában sokan Danica Patrick méltó utódjának kiáltották ki. Most, 30 évesen első NASCAR versenyére készül.

    Az elvárások kettős természetűek. Egyszerre jók és rosszak, egyszerre lehetnek motiválóak és brutálisak. De vitathatatlanul az a fajta elvárás, amit Julia Landauer-el szemben támasztottak fiatal korában, hogy ő lesz a következő Danica Patrick, talán a legmegterhelőbbek.

    Landauert, már a karrierje beindulása előtt az egykori NASCAR-pilóta potenciális utódjának titulálták, ami bizonyára hatással volt arra, ahogyan az emberek meglátják és megítélik őt.

    Hiszen még csak most, 30 évesen vívta ki a lehetőséget, hogy bekerüljön a NASCAR-ba, azzal, hogy sikeresek kvalifikálta magát a NASCAR Xfinity Series a New Hampshire-i versenyére.

    Az első NASCAR Xfinity futamára való bejutása után Landauer arról beszélt, hogy az elmúlt néhány év „érzelmi hullámvasút” volt számára.

    Már jó pár éve reménykedtem abban, hogy egyszer bekerülök egy nemzeti széirába, de egyszerűen nem tudtam megszerezni a szükséges támogatást” – mondta Landauer.

    „Tavaly eljutottam egy olyan pontra, amikor már majdnem eldöntöttem, hogy visszavonulok.”

    2017-ben, amikor még épp csak kezdte építeni a karrierjét Landauer, azzal került a címlapokra, hogy ő a következő Danica Patrick. A fiatal hölgyversenyző persze próbálta elhessegetni az összehasonlításokat.

    Nem tudom, hogy Danica NASCAR-karrierje nagy hatással lenne rám. Teljesen más márkája van, mint nekem, ami nagyszerű számomra, mert ez megkülönböztet engem tőle” – nyilatkozta Landauer.

    Ami ezután következett az rengeteg kemény munka, sok önbizalomhiány, olyan pillanatok, amikor a kitartását próbára tették, és olyan akadályok, amelyekkel minden feltörekvő versenyzőnek meg kell küzdenie.

    Most pedig, 30 évesen Julia Landauer ott lesz az Xfinity Series rajtrácsán, New Hampshire-ben, ahol a 32. helyről rajtolhat majd.

    https://twitter.com/NASCARonNBC/status/1548071200017903616

  • Újabb női versenyző kap lehetőséget a NASCAR-ban!

    Julia Landauer július 16-án New Hampshire-ben kap lehetőséget a NASCAR Xfinity Series-ben az Alpha Prime Racing színeiben.

    A 2020-as szezont követően Landauer szünetet tartott a versenyzésben, és a Web3-ban kezdett el felfedezni és alkotni, megismerve az internet új verzióját, amely a decentralizált blokklánc technológiára épül.

    Ezen a felfedezőúton keresztül került kapcsolatba a Boss Beauties és a GarageXYZ cégekkel, amelyek mindketten szponzorálják majd a 45-ös rajtszámú Chevrolet Camaróját az első NASCAR versenyén, New Hampshire-ben.

    Egész évben próbáltuk Juliát a versenyautónkba ültetni” – mondta Tommy Joe Martins, az Alpha Prime Racing GM-je.

    A NASCAR Westben töltött napjai óta úgy éreztem, hogy megérdemel egy lehetőséget ezen a szinten. Nagyon örülök, hogy sikerült mindent összehoznunk, és lehetőséget adhatunk neki itt az Alpha Prime-nál.

    A New York-i születésű Landauer 2016-ban és 2017-ben két teljes szezonban indult a NASCAR K&N Pro Series West sorozatban, és 2016-ban érte el legjobb eredményét a Meridian Speedwayen, ahol második lett.

    Nagyon boldog vagyok, hogy ezen a szinten versenyezhetek Tommy Joe Martins-szal és az Alpha Prime Racinggel” – mondta Landauer.

    A Web3-ba való beugrás bemutatta nekem a Boss Beauties és a GarageXYZ hihetetlen embereit, mindkettő erős közösség szenvedélyes emberekkel, akik hisznek a nők támogatásának erejében.

    Izgatottan várom, hogy bemutathassam őket a NASCAR-nak. Emellett nagyra értékelem a Penta ESP és a FrontRunner támogatását is. Jó móka lesz.