Címke: Juan Pablo Montoya

  • Montoya: Mercedes, vagy semmi se lesz Vettelnek

    Montoya: Mercedes, vagy semmi se lesz Vettelnek

    Sebastian Vettelnek már csak két lehetőség van az asztalán: Mercedes, vagy visszavonulás, állítja a korábbi Forma-1-es versenyző, Juan-Pablo Montoya. Vettel a múlt hónapban jelentette be, hogy elhagyja a Ferrarit az idény végén, a két fél tisztázta, hogy nem érdekük már az, hogy együtt dolgozzanak. Az, hogy mit csinál a német pilóta 2021-ben, még nem tudható. Vettelt szóba hozták a Mercedesszel, és a rajongók nagyon is szívesen látnák őt olyan technikával, mint amilyen Lewis Hamiltonnak is van. Amennyiben azonban ez nem valósulhat meg, Montoya szerint a négyszeres világbajnok akár teljesen eltávolodhat a motorsport világától.

    A Forma-1-ből kiszállt utolsó világbajnok, Fernando Alonso számos más szériában megmérettette magát a lelépése óta, Montoya szerint Vettel nem csak a versenyzésben leli az örömét. Így nyilatkozott a motorsport.com-nak:

    „Én a helyében hazamennék, vagy a Mercedeshez. Minden azon múlik, hogy mennyire szereti még az autóversenyzést. Nézzük csak… ott van ez a srác, Fernando, nos ő olyan mint én, szereti azt, ha lehet menni valahol. Őt akármibe belerakod és ha van motorja, akkor ő megy vele. Ilyen vagyok én is. Vettelnél nem lehet tudni, hogy mennyire is szereti az autósportot összességében, vagy csak a Forma-1 volt a célja.”

    A kolumbiai szerint Vettel érkezése a Mercedeshez különleges lenne, pláne, ha a csapattársa Hamilton lenne. A csapat szemszögéből nézve a nemzetisége is tökéletes lenne, és ha ez bekövetkezne, akkor ez akár Valtteri Bottas karrierjének a végét is jelenthetné, aki 2017 óta van az istállónál. A finn soha nem tudta megvetni a lábát a Mercedesnél, évről-évre újították meg a szerződését. Erről ez a véleménye Montoyának:

    „Egy nagyon jó dolog lenne abban a Mercedesnek ha Vettel velük lenne, az, hogy német. Bottasban pedig bizonytalanok, ha az elmúlt éveket nézzük. Persze az is lehet, hogy ők sem tudták sosem, hogy mit is várnak Bottastól, így nem tudható az, hogy ő az, akire vágynak. Ugyanakkor ha megnézzük, Bottas mindig csak egy évre szerződhetett, úgy meg elég nehéz fejlődni, ha ennyire bizonytalan a helyzete. Amennyiben az jár a fejedben, hogy bármikor kidobhatnak, akkor elég nehéz gyorsnak lenni. A Mercedesen múlik, hogy mit akarnak. Az biztos, hogy Vettel és Hamilton egy csapatban elég látványos lenne az Ezüstnyilaknál.”

  • Alonso ezúttal Monaco utcáin nyert virtuálisan

    Alonso ezúttal Monaco utcáin nyert virtuálisan

    Mióta bemutatkozott a virtuális versenyeken, Fernando Alonso kis túlzással csak nyert. A spanyol – ezzel is bizonyítva sokoldalúságát – ezúttal Monaco utcáit vette be a The Race szervezte Legendák Kupáján.

    A spanyol szombat este az ötödik versenyét nyerte zsinórban a Monacói duplafutamon. Az első futamon győzedelmeskedett a poleból rajtolva, ezalatt csak annyi akcióba keveredett, amikor Helio Castronevest előzte vissza, miután a brazil Indy500 győztes lerajtolta. Alonso végül 10 másodperccel is nagyobb előnnyel csapott célba Juan Pablo Montoya és Jan Magnussen előtt.

    A második, fordított rajtrácsos versenyen Alonso a 13. helyről rajtolt, és hiába keveredett bele egy balesetbe az első körben, felküzdötte magát a 3. helyig. Ezen a versenyen egyébként Andy Priaulx diadalmaskodott.

    Mondhatjuk, hogy a virtuális tripla korona első részét már teljesítette tehát Alonso, és a Legendák Kupája előbb Indianapolisban, majd Le Mans-ban folytatódik június 20-án és 27-én. Tehát megvan az esélye, hogy virtuális teljesítse.

    Ami pedig a bajnoki tabellát illeti: Alonso áll az élen 90 ponttal, Montoyának 88 pontja van, őket pedig Priaulx (76), Castroneves (70) és Magnussen (66) követi.

  • Button nyert, Villeneuve hatodik lett egy Xbox kontrollerrel!

    Button nyert, Villeneuve hatodik lett egy Xbox kontrollerrel!

    Jenson Button nyerte a virtuális All-Star versenyt szombat éjszaka, és a britnek egy másik világbajnok, Jacques Villeneuve is nehezítette a dolgát. A kanadai viszont úgy lett hatodik, hogy Xbox kontrollerrel játszott.

    Button a Brawn GP autóját vezetve lett némi meglepetésre 2009-ben világbajnok. Az All-Star gálán volt is pár veterán F1-es versenyző. Juan Pablo Montoya is sűrűn vesz részt szimulátorversenyeken, ő második lett. Győzelmével viszont Jenson Button 10.000 dollárt nyert, amit egyből jótékonyságra ajánlott fel. A Reutersnek meg elismerte, hogy kicsit ideges volt:

    „Igazán idegőrlő volt. Sokkal nyugtalanabb voltam, mint egy igazi verseny előtt, feltehetően azért, mert itt bármelyik kanyarban azt érzed, hogy ütközhetsz.”

    Most azonban játszott olyan is szombaton, aki rendre hangoztatta a véleményét a virtuális versenyzésről. Jacques Villeneuve hatodik lett végül, pedig az utolsó helyről indult. A kanadai Xbox kontrollerrel volt kénytelen játszani kormány helyett, ami a teljesítményét így még jobban felértékeli. Persze ehhez kellett némi szerencse is, illetve a verseny elején egy nagy baleset, amelyből ő kimaradt, és így Ville előre tudott törni, és végül így lett hatodik végül.

  • Montoya: Rakd Hamiltont egy másik autóba, és máris nem világbajnok!

    Montoya: Rakd Hamiltont egy másik autóba, és máris nem világbajnok!

    Az autósportok történelmében az egyik legjobb referenciával rendelkező pilóta a kolumbiai Juan Pablo Montoya. Sokaknak örömet okozott a Forma-1-es vagy az IndyCar győzelmeivel, vagy épp azon kategóriában, ahol versenyzett, és nyert. A kolumbiai elemezte a karrierjét, és elismerte, hogy hazájában olyan hullámokat gerjesztett, amit versenyzőként sem mindig ismert fel. Amikor például úgy döntött, hogy elhagyja a Forma-1-et az ottani csapatok sportpolitikája miatt, Kolumbiában a honfitársai ezt nem értékelték. Montoya a WRadionak nyilatkozott erről:

    „Kifejezetten meglepett az a belső sportpolitika, ami nem is a Forma-1-et jellemezte, hanem ami a csapatokon belül folyt, ezt pedig nem szerettem. Ez pedig untatott, mert nem politikus akartam lenni, hanem csak autókkal versenyezni.”

    Azt is elismerte, ahhoz hogy bajnok lehess a Forma-1-ben, a legjobb autóval kell rendelkezned, erre a legjobb példa a jelenleg is egyeduralkodó Lewis Hamilton, mert ha nem a legjobb autója lenne, nem lenne bajnok a királykategóriában:

    „Ültessük át Lewis Hamiltont egy másik autóba, máris nem lenne világbajnok.”

    Szerinte Fernando Alonso is azért lett világbajnok, mivel a legjobb autót kapta abban az évben, és megvolt a képessége arra, hogy hogyan végezzen vele jó munkát. Némileg kritikusan ugyanakkor azt is bevallotta, hogy neki mindez nem adatott meg, hogy világbajnokká válhasson:

    „Fernandónak ott volt a lehetősége, hogy megnyerje a bajnokságot, mert a Renault autóját hajtotta, amely akkor a legjobb volt. Jó volt a csomag, ő meg remekül dolgozott vele. Nekem ez soha nem jött el, mert amikor a Williamsnél voltam, kicsit hátrányban voltunk, amikor a McLarennél, akkor is. Ott voltam ezen csapatoknál, de olyan volt, amilyen.”

  • Sebastian Montoya bemutatkozik a Formula 4-ben!

    Sebastian Montoya bemutatkozik a Formula 4-ben!

    Juan Pablo Montoya fia, Sebastian 2020-ban az olasz Formula 4-ben mutatkozik be formaautósként, a Prema Powerteam színeiben. A korábbi Forma-1-es autóversenyző és kétszeres Indianapolis 500 győztes pilóta sarja ugyanakkor az ADAC Formula 4 bajnokság egyes futamain is részt vesz majd. A „kis” Montoya 8 évesen Amerikában kezdett el gokartozni, 2013 óta több géposztályt is megjárt. Így nyilatkozott:

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy most már versenyautókkal indulhatok 2020-ban a Formula 4-ben, egy remek csapattal. A Prema egy top istálló, ahol megvan a felszerelés és az emberek ahhoz, hogy segítsenek nekem, hogy versenyzőként fejlődhessek. Szoros versenyre számítok, de ez csak jó, mert a pályán és azon kívül is kipróbálhatom magam.”

    A Prema megerősítette, hogy a teszjein Montoya gyorsan elsajátította az autó vezetését, és a képességeivel lenyűgözte a csapatot. A csapatvezető, Angelo Rosin így vélekedik róla:

    „Örömmel üdvözöljük a csapatunknál Sebastiant. Remekül illeszkedik a versenyzői felállásunkba, és már tapasztalhatja, hogy milyen jó dolog átállni a formaautózásra. Számára ez még csak egy tanuló év lesz, de amit eddig láttunk tőle, az alapján akár hamar az élmezőnyben találhatja magát. Nagyon várjuk már, hogy megkezdődjön a szezon. Kifejezetten izgalmas lesz ennyi tehetséges fiatal pilótával dolgozni.”

  • Az öreg Montoya elverte a profi szimulátorjátékost is!

    Az öreg Montoya elverte a profi szimulátorjátékost is!

    A kétszeres Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya még tartja az iramot a mai fiatalsággal, és ezt a kolumbiai be is bizonyította egy profi e-játékos ellen. Montoya nyerte meg ugyanis a „Miami’s Fastest Gamer” versenyt, és láthatóan az arcára volt írva, hogy mennyire elégedett. A 44 éves pilóta egy olyan 24 fős mezőnyhöz csatlakozott, ahol az e-sport nagyjai és további autóversenyzők küzdöttek meg egymással, de mégis ő nyert, mesélte vigyorogva:

    „Rég volt ennyire izgi versenyem! Hihetetlen, és fel sem fogom, hogy mennyire intenzív tud lenni egy ilyen szimulátorverseny! Rendesen megizzadtam, forró volt a fejem, annyira kellett koncentrálnom. Meglep, és nem gondoltam volna, hogy elég gyors leszek ahhoz, hogy ezekkel a srácokkal felvegyem a versenyt.”

    Montoya olyanok ellen vette fel a kesztyűt, mint a szimulátorász Rudy van Buren, vagy az IndyCar pilóta Adrian Fernandez, de a saját fiát és Rubens Barrichello legénykéjét, Eduardót is le kellett győznie. Miután több szoros kvalifikációs versenyen is kiverekedte magának a helyét a döntőbe, jött a Red Bull Ring, egy Lamborghini Huracán GT3 virtuális versenyautóval. A hétszeres futamgyőztes korábbi Williams és McLaren pilóta pedig gyorsan el is lépett a rajtnál, és elsőként intette le a kockás zászló. Ezzel egyébként 4000 dollárt is keresett. Annak ellenére, hogy ez az összeg a korábbi által elnyert pénzdíjakkal össze sem hasonlítható, a kolumbiai mégis elégedett volt az eredményével.

    2001 és 2006 között 94 Forma-1-es nagydíjon indult Montoya, harmincszor a dobogón végzett.

  • Montoya már nagyon várja, hogy a fia Mick Schumacher ellen versenyezzen

    Montoya már nagyon várja, hogy a fia Mick Schumacher ellen versenyezzen

    Juan Pablo Montoya elismerte, hogy már alig várja, hogy a fia az egykori Forma-1-es riválisának fiával, Mick Schumacherrel mérhesse össze a tudását a versenypályán.

    A kolumbiai versenyző számos parázs csatát vívott a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel Forma-1-es pályafutása során, akit a sportág egyik legnagyobb legendájának tartanak.

    A hétszeres világbajnok fia, Mick jelen pillanatban a Formula 2-ben versenyez, ahol a második évét fogja teljesíteni idén a Prema istállójának versenyzőjeként. A német fiatal tavaly az egyéni összetett tizenkettedik helyén végzett és már újoncként sikerült futamot nyernie a Hungaroringen.

    Montoya fia, Sebastian jó pár évvel fiatalabb Micknél és nemrégiben kezdett el komolyabban foglalkozni az autosporttal. Azonban a 2015-ös Indy500 győztes édesapa úgy gondolja, hogy a fia már éveken belül egy szinten lesz Mick Schumacherrel.

    „Az idei szezonban már majdnem betölti a 15-öt és már a Formula 4-ben fog versenyezni,” – nyilatkozta Montoya az Auto Bild-nek. „Nagyon jól éreztük magunkat a pályákon, azonban csakis kizárólag rajta áll, hogy mit szeretne elérni ebben a sportban. Már most nagyon tehetséges, rendkívül ügyesen versenyez. Sebastian valamivel fiatalabb Micknél, azonban négy éven belül már akár egy kategóriában is összecsaphatnak majd, amit már nagyon várok.”

    Sebastian Montoya ugyan eddig még csak gokartozott, azonban a sok tesztelés és versenyzés mellett számos Forma-1-es versenyen is megjelent édesapjával a tavalyi évben.

  • Daytona 24 órás: megint Cadillac nyert, most Alonso nélkül

    Daytona 24 órás: megint Cadillac nyert, most Alonso nélkül

    Alonso tavalyi csapata, a Wayne Taylor Racing négy év alatt harmadszor nyert Daytona 24 órás versenyt, most Kamui Kobayashi, Scott Dixon, Renger van der Zande és Ryan Briscoe összeállításban.

    Kobayashi 65 másodperccel futott célba hamarabb, mint a második, pole-ból induló Mazda egység. Ezzel a Cadillac továbbra is mindig megnyerte az IMSA WeatherTech SportsCar Championship első fordulóját. Csak öt alkalommal kellett lelassítani a mezőnyt baleset miatt, így új rekord született a megtett táv tekintetében is.

    A második autó – a Mazdás Oliver Jarvis, Tristan Nunez és Oliver Pla – mögött a Sébastien Bourdais, Loïc Duval és Joao Barbosa összeállítású Cadillac végzett. Juan Pablo Montoya az Indy 500 címvédőjével, Simon Pagenaud-dal és Dane Cameronnal negyedik lett.

    Az LMP2-es kategória egyik nyertese Harrison Newey lett, egy teljes körrel megelőzve a második helyezettet. DragonSpeed-beli csapattársai Ben Hanley, Henrik Hedman és Colin Braun voltak.

    Michelisz csapattársa, Augusto Farfus pedig a GT kategóriát nyerte meg Jesse Krohnnal, John Edwardsszal és Chaz Mosterttel egy BMW volánja mögött.

  • Montoya már nem hiszi, hogy megszerezheti a Triple Crown-t

    Montoya már nem hiszi, hogy megszerezheti a Triple Crown-t

    Juan Pablo Montoya már nem hisz abban, hogy megcsinálhatja a „triple crown”-t. Fernando Alonso tavaly hagyta ott a Forma-1-et, és egyértelműen az a célja, hogy megcsinálja az úgynevezett tripla koronát, tehát nyerni Monacoban, Le Mansban és az Indy 500-on. Neki már csak az utóbbi hiányzik.

    Ezzel szemben a kolumbiai Montoyának már csak Le Mans hiányzik, miközben Monacoban és Indianapolisban ő már győzött. 2018-ban Zak Brown csapatánál az United Autosportsban harmadik tudott lenni az LMP2-es kategóriában, de nem meri azt kijelenteni, hogy valaha is mehet Le Mansban majd a győzelemért. Az El Mundo Deportivonak nyilatkozott:

    „A WEC nagyon más, mint az IMSA. Ha jól akarok szerepelni Le Mansban, akkor a teljes hosszútávú világbajnoki szezont végig kellene csinálnom, amit nem tudok kivitelezni. Az sem segít a helyzetemen, hogy a WEC-ben három fix versenyző van kettő helyett, így elvesznek időt és lehetőséget más pilótáktól. Elégedett vagyok a helyzetemmel az IMSA-ban, maradok ugyanannál a csapatnál, ugyanazon emberekkel és csapattársakkal.”

    Az IMSA gyakorlatilag az amerikai hosszútávú sportautós széria, amelynek az ékköve a 24 órás verseny Daytonában.

  • Montoya és Cameron az IMSA bajnok 2019-ben!

    Montoya és Cameron az IMSA bajnok 2019-ben!

    Juan Pablo Montoya a szombati Motul Petit Le Mans versenyt nagyon keménynek minősítette. pedig versenyzőtársaival IMSA bajnok lett ő is. Dane Cameron és Simon Pagenaud, az Acura Team Penskenek szereztek bajnoki címet a DPi bajnokságában, a kolumbiaival kiegészülve.

    Montoya fejezhette be a #6-os rajtszámú Acura ARX-05-tel a versenyt, és negyedik helyen ért célba, két kör hátrányban a győztes #31-es Whelen Engineering Racing Cadillac-je előtt. Különösen fontos eredmény volt ez úgy, hogy már a tízórás Michelin Raceway Road Atlanta versenyen sem találták a sebességet a Dallara által épített Cadillac versenyautókkal. Montoya utoljára 1999-ben nyert bajnokságot, akkor a CART-ét, most így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, igazán meglepődtünk. Mindig kaptunk a BoP-ből, ez pedig egy lóerőket igénylő pálya. Nehéz napunk is volt, és az egész hétvégén stresszesek voltunk. Az mondjuk jó volt, hogy nagy előnnyel érkeztünk ide, így elég volt egy nyolcadik hely. Elég lett volna azonban csak egy hiba. Minden nap végül jól dolgoztunk, és ezt a pályára is át tudtuk ültetni. Nem mentünk neki senkinek sem, türelmesek voltunk. Jók voltak a kiállásaink a pitbe, és nem volt semmi dráma.”

    Cameron Montoyával közösen három győzelmet szerzett idén, de elismerte, hogy a vége sokkal stresszesebb lett, mint bármi más:

    „Tudtuk, hogy jó formában vagyunk, de sosem lehet tudni azt, hogy jön-e esetleg valami balszerencse, és így elrabolja tőled a győzelmet. Féltünk azért ettől a versenynapon. A srácok azonban egész évben jók voltak. Az autó remek volt, szupergyors, és a kiállásaink is jól sikerültek. Mindenkire büszke vagyok az Acura Team Penske-nél.”

    Cameronnak ez már a második IMSA prototípus bajnoki címe, mert 2016-ban már az Action Express Racingnél szintén Pagenaud is ott volt a sikerénél:

    „Simon már legutóbb is ott volt, amikor prototípus bajnokságot nyertem, így nagyon menő, hogy újra itt van velem. Juan volt az első, aki vezethette ezt az autót valaha is, és igazán klassz dolog bajnokságot nyerni azzal, aminek a fejlesztésébe és fejlődésében ennyi beleszólásod volt. Ez visszaigazolása is a tavalyi tanulóévünknek, de az, hogy háromszor nyertünk és a bajnoki címet is elnyertük, az fantasztikus!”