Címke: Juan Pablo Montoya

  • Schumacher kifejezetten elégedett a Keszthelyi Vivien „Szalon”-nal!

    Schumacher kifejezetten elégedett a Keszthelyi Vivien „Szalon”-nal!

    Ralf Schumacher mér évek óta nem versenyez, és már csapata sincs a DTM-ben. Helyette a Forma-1-ben szakértő a német Sky csatornán, valamint éttermet nyitott, sőt saját bora is van. Egyengeti a fia David versenyzői karrierjét, akinek magyar barátnője van, Keszthelyi Vivien. A Red Bull Ringen beszélgethettünk vele, tényleg kötetlenül…

    – Már az interjúnk elején gratulálnom kell, hiszen a fiad David tegnap nyert először a Formula 3-ban. Apaként ez most nyilván büszkeséggel tölt el…

    – Így bizony, ez remek volt. Nehéz időszaka volt, nyerhetett volna akár már Barcelonában is, de a többiek levezették a pályáról. Összességében a Formula 3 kemény terep így is versenyeznek, komoly csatákkal, így vannak kiemelkedő- és mélypontok. Tegnap azonban remek versenye volt, jól tette a dolgát a rajttól kezdve a végéig, így ez tökéletes volt.

    – Úgy gondolod, hogy most ez az eredmény feltüzelte és akár harcba indulhat a bajnoki címért is?

    – A bajnoki címért azért nem hinném, mert akik elöl állnak, már nagyon elmentek, ma pedig megint nem szerzett pontokat. A tegnapi eredmény azonban bizonyosan magabiztosabbá teszi, és jelenleg ez az, ami számít.

    – A 2000-es évek egyik legizgalmasabb párosa te és Juan Pablo Montoya voltatok. Egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy igazából a Forma-1-ben ellened kellett összeszednie magát leginkább…

    – Nos, igen, az aktív időszakunkban rendesen megnehezítettük egymás életét, Juan Pablo meg egy igazán erős ellenfél volt. Innen nézve tehát amit mondott az egy szép elismerés, hogy én voltam az egyik legnehezebb ellenfele. Ma már jól megértjük egymást, korábban ez nem volt így…

    – Beszéltek olykor egymással?

    – Most, hogy a fia a Formula 4-ben versenyez, olykor találkozunk, ami igazán mulatságos szokott lenni. Ő pedig még a mai napig versenyez.

    – Úgy gondolod, hogy esetleg a fiaitok junior szériákban vagy akár a Forma-1-ben versenyezhetnek együtt újra csapattársként?

    – Erről még korai lenne beszélni. Az ő fia még a Formula 4-ben versenyez, az enyémnek pedig hamarosan körbe kell néznie, hogy merre tovább. Mindenesetre szép kombináció lennének ők ketten, az már biztos!

    – Tavaly láthattuk az Instagramodon, hogy Keszthelyi Vivien vágta le egyszer a hajadat, mivel a koronavírus miatt nem juthattál el a fodrászhoz. Mennyire tehetséges ebben?

    – Így van. Igen jól végezte a dolgát, szóval nem csak egyszer, hanem két-három alkalommal is levágta a hajamat. Mondhatom, hogy igazán tehetséges a haj levágásában, de nem csak ebben az.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

    – Mi a véleményed róla, mint a fiad partneréről?

    – Már három éve együtt vannak, egy igazán nyitott, kedves fiatal nő. Örömmel tölti el az idejét és sokat is van nálunk. Ő is autóversenyző, nem is csinálja rosszul a dolgát, persze az is egyértelmű, hogy nincs egyszerű dolga abban a szériában, ahol épp versenyez.

    – Kevesen tudják, hogy éttermed is van, hogyan éltétek meg a koronavírus miatt kialakult helyzetet?

    – Minden munkatársunkat rövidített munkarend szerint alkalmaztunk tovább, de nekünk is be kellett természetesen zárnunk, ahogy mindenki másnak. A COVID-19 első hulláma számomra elképesztően nyomasztó volt, a második hullámnál már talán hozzászoktunk kicsit, de aggódtunk is, hiszen sajnos sokan haltak meg. Természetesebb dolog volt tehát otthon maradni, persze azt kívántuk, hogy az élet térjen vissza mihamarább a normális kerékvágásba. Most az oltásoknak köszönhetően hála Istennek, elértük ezt végre.

    ralf schumacher
    Fotó: Vámosi Péter

    – Lement az első versenyhétvége, mennyire tetszik az új DTM, megjött esetleg a kedved újra versenyezni vagy csapatot irányítani?

    – Nem, dehogy, újra DTM? Az igazság az, hogy nem tudtam követni, hiszen épp a Forma-1-gyel volt dolgom. Örülök persze, hogy megy tovább a német túraautó bajnokság, úgy hallottam, hogy érdekesek voltak a futamok, de sajnos nem láttam őket. A versenyzéshez pedig már túl öreg vagyok.

    – Tartod még a kapcsolatot a korábbi menedzsereddel, Willi Weberrel? Ő azon a véleményen van, hogy a Schumacher család beszéljen többet és egyértelműen Michaelről…

    – Először is, igen, kapcsolatban állunk még, ezen a héten is beszéltünk egymással telefonon. Azt pedig, hogy mégis mit csináljon a Schumacher család, azt pedig inkább bízzák ránk. Minden így jó most, ahogy van.

  • Montoya: Nem látom, hogy miképp győzhetné le a Mercedes a Red Bullt

    Montoya: Nem látom, hogy miképp győzhetné le a Mercedes a Red Bullt

    Juan Pablo Montoya szerint a Mercedes nem lesz képes legyőzni a Red Bullt a 2021-es Forma-1-es világbajnokságban. Max Verstappen 23 ponttal áll Lewis Hamilton előtt a versenyzők bajnokságában, míg a Red Bull 44 pontos előnyre tett szert a konstruktőrök bajnokságában a Brit Nagydíj előtt. Montoya a Motorsport.tv-nek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy jelenleg a pillanatot legjobban a Red Bull és Max éli meg, ő pedig nagyszerű munkát végez. Hétről hétre ott van a szeren. Egyszerűen nem látom, hogyan tudnák őt legyőzni, nem hiszem, hogy van másoknak erre kapacitásuk. Tényleg nem látom, miképp lehetne ezt megtenni.”

    A Red Bull az elmúlt öt futamot megnyerte, míg Verstappen a hétvégi Osztrák Nagydíjon mindent vitt. Montoya kifejtette, hogy az F1-ben rengeteg önbizalmat és lendületet ad az embernek, ha a dolgok a te szájízed szerint alakulnak:

    „Sokkal könnyebb kontrollálnod magad, amikor a leggyorsabb autód van, és minden a megfelelő irányba halad. Sokkal könnyebb megőrizni a hidegvért, sokkal könnyebb jól teljesíteni, és sokkal könnyebb elérni azt, hogy minden jól működjön. Ahogy a dolog jelenleg áll, az ember azt feltételezni, hogy Maxnak idén meg kell nyernie a bajnokságot, hacsak nem történik valami eget rengető:

    „A Red Bullé jelenleg egyszerűen a gyorsabb autó. Lewis nagyszerű pilóta, Valtteri is nagyon jó munkát végez. De a Red Bull saját ligájában játszik, különösen Max kezei közt jók Sergio hétről-hétre egyre jobb lesz, és kényelmesebben érzi magát az autóban. Ez még nehezebbé teszi majd a Mercedes dolgát. Az a tény, hogy a McLaren hirtelen az élen szerepel, szintén megnehezíti a Mercedes életét.”

  • Montoya: Bottasnak gyors Mercedes-döntésre van szüksége

    Montoya: Bottasnak gyors Mercedes-döntésre van szüksége

    Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy egy gyors döntés Valtteri Bottas Forma-1-es jövőjéről a Mercedesnél enyhítené a reá nehezedő nyomást, és segítene javítani a viszonyát a csapattal.

    Bottasnak a 2021-es szezon végén lejár a szerződése, és a helyéért a Mercedes junior, George Russell versenyez. Ő az elmúlt három szezont a Williamsnél töltötte. A Mercedes már tisztázta, hogy nem fogja elsietni a döntést a 2022-es felállásról. Bottas pedig igyekezett leszögezni, hogy a jövőjével kapcsolatos gondolatok nem vonják el a figyelmét. A finn a 2021-es szezon elején küszködött, egy futamon sem végzett a harmadik helynél előrébb, és a versenyzők bajnokságában az ötödik helyre csúszott vissza, kevesebb mint feleannyi pontot szerezve, mint csapattársa, Lewis Hamilton.

    A franciaországi futam nehézkés befejezésével Bottas az utolsó szakaszban elvesztette a harmadik helyét, majd a csapatrádión keresztül füstölgött az egykiállásos stratégiához való ragaszkodás miatt hozott döntés okán.

    Bottas jövőjéről kapcsolatban az ex-F1-es és kétszeres Indianapolis 500 győztes Montoya úgy vélte, hogy egy gyors döntés a csapat részéről javítaná a kapcsolatukat, és enyhítené a finnre nehezedő nyomást a pályán, erről a Motorsport TV-n beszélt:

    „Szerintem, ha odamennének hozzá, és megmondanák neki, hogy kiteszünk, akkor sokkal jobb lenne a helyzet, akár mennie kell, akár végül maradhat. Döntsenek bárhogyan is, azt gyorsan kell tenniük. Jelenleg igazán rossz ez a helyzet, amikoris nem mondják neki azt, hogy igen vagy nem, csak tegye a dolgát, és ha ezt jól teszi, talán lesz versenyülése. Ez a lehető legrosszabb szituáció amiben csak lehet, hiszen úgy akarsz menni, amilyen gyorsan csak tudsz, de nem akarsz hibázni. Borzasztó dolog ez így kombinálva, mivel hétről-hétre nő rajta a nyomás. Aztán amikor nem mennek jól a dolgai, akkor a kapcsolata a csapattal sem lesz a legjobb. Akárhogy is lesz, mármint hogy mellette vagy kárára döntenek, a nyomás majd meg fog szűnni.”

    Russell a szezon végén szabaddá válik, amikor lejár a hároméves szerződése a Williamsszel. Így a Mercedes számára opció lehet, hogy a gyári csapatába léptesse elő. A brit pilóta a Williamsnél töltött ideje alatt a csapat nehézségei ellenére is lenyűgözően teljesített. Tavaly Sakhirban a Mercedes autójában mutatta meg, hogy milyen potenciál rejlik benne. Beugrott, miután Lewis Hamilton COVID-19 tesztje pozitív lett.

    Montoya szerint Russell „az egyértelmű válasz” Bottas helyére, amennyiben a Mercedes elengedné őt. Kíváncsian várja, hogy miként tud majd helytállni Hamilton ellen:

    „Szerintem az a munka, amit eddig végzett, kiemelkedő volt. Meglátjuk, mi lesz, ha Russellnek Lewis ellen kell helytállnia. Lehet, hogy nagyon jól fest majd az edzéseken, mint Bottas. Aztán a versenyen Lewis pedig odalép, és 20-30 másodperccel megveri őt. Az a kérdés, hogy fejben Russell hogyan reagál majd erre. Miképp tudja túltenni magát ilyesmin, ez lesz a sikerének a kulcsa.”

  • Brown szerint O’Ward olyan, mint a fiatal Montoya volt

    Brown szerint O’Ward olyan, mint a fiatal Montoya volt

    Zak Brown utalt arra, hogy az IndyCar bajnokságban vezető és a McLarennel kapcsolatban álló Patricio O’Ward kapcsán Forma-1-es jövőt fontolgat. A fiatal mexikói pilótát Juan Pablo Montoyához hasonlította.

    A mexikói versenyző 2019-ben Red Bull támogatott volt, de a sikerek elmaradtak. Idén a második teljes IndyCar-szezonját teljesíti a McLaren SP Arrow-val.

    Alig maradt le a 2020-as bajnokság harmadik helyéről, majd idén májusban, Texasban, megszerezte az első győzelmét az IndyCarban.

    Később detroiti győzelmével ő lett az első az idei szezonban, aki kétszer is nyerni tudott.

    A texasi győzelem biztosította O’Ward számára a McLaren F1-es tesztlehetőséget, Abu-Dhabiban, egy Brownnal kötött fogadás révén, noha utóbbi szerint O’Wardnak még az IndyCarra kell koncentrálnia, mielőtt az F1-ről kezdenének beszélgetni.

    „Az év végén kapja meg a tesztjét” – mondta Brown.

    „Fiatal még, 22 éves, szóval meglátjuk, hova vezet a karrierje.”

    „Jelenleg az IndyCarra koncentráljon még, csak egy ponttal vezet a bajnokságban, és az IndyCar szezon rendre az utolsó futamig tart, ahol körülbelül három, négy vagy öt versenyző is nyerhet még, szóval azt akarom, hogy fókuszált maradjon.”

    „De nagyon le vagyok nyűgözve tőle, és meglátjuk, hogyan teljesít majd az Abu Dhabi teszten, és onnan indulunk majd tovább.”

    Brown idén több IndyCar-versenyen is megfordult – többek között látta, ahogy O’Ward megszerezte a pole-t a szezonnyitón Barberben – és az Indy 500-on is, ahol Juan Pablo Montoya egy két futamra szóló megállapodás részeként csatlakozott a csapathoz.

    Maga O’Ward az év elején a The Race-nek elmondta, hogy az autó az egyik legnehezebben vezethető a sorozatban, de amikor jól megy, akkor erős. O’Ward pedig nagy dicséretet kapott az alkalmazkodóképességéért, mivel az autó időnként alulkormányzottságot, valamint a legtöbb versenyen túlkormányzottságot is produkál.

    Olyan, mint Montoya?

    Ez a képesség, valamint az agresszív stílusa az, ami miatt Montoyához hasonlítják, aki azonnal sztár lett, amikor a Chip Ganassi Racinggel a CART-ban indult és 1999-ben, újonc évében megnyerte a bajnoki címet.

    „Ez egy fantasztikus vezetés volt” – mondta Brown O’Ward detroiti győzelméről.

    „Nagyon emlékeztet engem a fiatal Juan Pablo Montoyára.”

    „Fantasztikus vezetés volt. Ő hatalmas tehetség. Szerintem nagyon természetes tehetség. Úgy tudja dönteni az autót, ahogy Montoyától láttam az oválokon, ami úgy tűnik, nem ijeszti meg.”

  • A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    Heten vágtak neki az idei Indy 500-nak legalább egy Forma-1-es rajttal a hátuk mögött, a különversenyt ezúttal a beugró Montoya nyerte.

    A kolumbiai mellett már Takuma Sato is ihatott már tejet a Brickyardon, másodjára tavaly tudott nyerni.

    Rajtuk kívül Sebastian Bourdais, Max Chilton, Marcus Ericsson, Alexander Rossi és Pietro Fittipaldi voltak az F1-es alakulat tagjai.

    Montoya ismét McLarennel indult, és bár a 24. helyről rajtolt, a kavarodásban hamar a 13. helyre jött fel. Szépen lépegetett előre, a verseny vége felé már volt nyolcadik is, de végül Rinus Veekay megelőzte még a cél előtt.

    Sato alternatív stratégiájának köszönhetően még vezette is a versenyt, de végül kiállása visszavette a 14. helyre, hárommal Ericsson mögé.

    A többiek szinte egyszerre értek be, Fittipaldi, Bourdais és Chilton közé csak egy ember tudott beférkőzni, Dalton Kellett, a 25. helyen.

    Alexander Rossi balszerencséje folytatódott, már a verseny elején körhátrányba került stratégiája,és a sárga zászló miatt. Innen sokáig nem tudott felzárkózni a mezőnyre. Végül csak két embert – a verseny női indulóját, Simona de Silvestrót és Will Powert – tudott megelőzni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Ezen egykori F1-es pilóták vesznek részt az idei Indy 500-on!

    Ezen egykori F1-es pilóták vesznek részt az idei Indy 500-on!

    Ezen a héten vasárnap kerül majd megrendezésre a 105. Indy 500 a világ egyik legismertebb versenypályáján, az Indianapolis Motor Speedwayen. Ezen legendás versenyen pedig számos olyan Forma-1-et is megjárt versenyző képviselteti magát, mint Marcus Ericsson, Juan Pablo Montoya és Takuma Sato. Utóbbi két pilóta már két alkalommal is ünnepelhetett győzelmet egy üveg tej társaságában.

    Az előbb említett három név közül nagy meglepetésre Ericsson a legtapasztaltabb. A svéd pilóta ugyanis a 2014-től 2018-ig tartó F1-es karrierje során 97 versenyen állt rajthoz. Ericsson nem igazán volt sikeres a száguldó cirkuszban, amit az is megmutat, hogy a legjobb eredménye mindössze egy nyolcadik hely volt még a 2015-ös Ausztrál Nagydíjról. Ezzel szemben az Indy Carban már dobogója is volt és az idei Indianapolis 500-on a kilencedik helyről rajtolhat majd.

    Montoyát nem kell bemutatni senkinek, ugyanis a kolumbiai fenegyereket szinte minden motorsport rajongó ismeri. A kétszeres Indy 500 nyertes kolumbiai 2001-ben érkezett meg a Forma-1-be a Williams BMW csapatával és már újoncként győzni tudott a monzai versenyen. Ezen sikerén kívül még hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején. Montoya viharosan, szezon közben távozott a száguldó cirkuszból a 2006-os szezon közben, miután megromlott a kapcsolata a wokingiak akkori csapatfőnökével Ron Dennisszel. A kolumbiai ász az Arrow McLaren SMP csapatával szerezheti majd meg harmadik sikerét Indianapolisban, azonban a harminc fős mezőnyből mindössze a huszonnegyedik legjobb időt autózta a kvalifikáción.

    Sato 2002-től 2008-ig volt tagja a száguldó cirkusz mezőnyének és ezen idő alatt 92 futamon állt rajthoz. A japán veterán a BAR Hondánál, a Jordannél és a Super Aguri Honda csapatainál versenyezhetett az F1-ben több-kevesebb sikerrel. Satonak nehéz dolga lesz, ha nyerni szeretne a legendás 500 mérföldes versenyen, ugyanis csak a tizenötödik helyet szerezte meg az előző heti időmérőn.

    Azonban nem csak Satonak és Montoyának termett babér a nyugati kontinensen. Az egykori F1-es pilóták közül például több világbajnoknak is sikerült Indy 500-at nyernie. Ilyen pilóta volt például Jaqcues Villeneuve, Jim Clark, Emerson Fittipaldi és Mario Andretti.

    Már csak ezért is lesz érdemes figyelemmel követni a vasárnapi versenyt, amit az Arena 4-en lehet majd élőben figyelemmel követni.

  • Összeállt az Indy 500 rajtrácsa, női alakulattal az indulók között!

    Összeállt az Indy 500 rajtrácsa, női alakulattal az indulók között!

    Az IndyCar-bajnokság éllovasa, Scott Dixon indulhat majd élről 105. Indy 500-as versenyen, miután megnyerte a leggyorsabb kilenc versenyző szétlövését.

    Rajta kívül az előző versenyt megnyerő Rinus Veekay, az oválpályás versenyeken induló Tony Kanaan és Ed Carpenter, valamint az Indy-specialista Hélio Castroneves is bejutott az első három sorba.

    Dixon negyedik Indy 500-as pole-ját szerezte, mindössze 3 század mérföld/órás előnnyel – itt nem másodpercekben, hanem átlagsebességben mérik a köridőt – az Andretti fiatal versenyzője, Colton Herta előtt.

    Az ex-F1-esek közül Marcus Ericsson végzett a legjobb helyen, épp bekerülve a végső „Fast Nine”-ba, kilencedik lett. Mögötte eggyel Alexander Rossi végzett, a Romain Grosjean helyén induló Pietro Fittipaldi pedig 13. lett.

    Bár a hosszú verseny miatt nem sokat számít a rajtsorrend, a tavalyi győztes Takuma Sato csak 15. lett, az alkalmi induló Montoya pedig három sorral hátrébb kapott csak helyet.

    A vigaszágon (Bump Day) meglepetésre a Team Penske bajnokának, Will Powernek is indulnia kellett, de sikerült megszereznie az utolsó három hely egyikét.

    Az utolsó induló jogát Simona de Silvestro szerezte meg, aki női csapatfőnökkel is indul a nemi egyenlőség jegyében, ezzel pedig történelmet írnak az amerikai sorozat történetében. Beth Paretta autóját ugyanúgy a sorozat tulajdonosa, a Penske készíti fel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

     

    A 2021-es Indy 500 rajtrácsa:

    Sor Belső Középső Külső
    1. ?? Scott Dixon
    Chip Ganassi Racing
    ?? Colton Herta
    Andretti Autosport
    ?? Rinus Veekay
    Ed Carpenter Racing
    2. ?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter Racing
    ?? Tony Kanaan
    Chip Ganassi Racing
    ?? Álex Palou
    Chip Ganassi Racing
    3. ?? Ryan Hunter-Reay
    Andretti Autosport
    ?? Hélio Castroneves
    Meyer Shank Racing
    ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi Racing
    4. ?? Alexander Rossi
    Andretti Autosport
    ?? Ed Jones
    Dale Coyne Racing
    ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    5. ?? Pietro Fittipaldi
    Dale Coyne Racing
    ?? Felix Rosenqvist
    Arrow McLaren SP
    ?? Takuma Sato
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    6. ?? James Hinchcliffe
    Andretti Autosport
    ?? Scott McLaughlin
    Team Penske
    ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    7. ?? Conor Daly
    Ed Carpenter Racing
    ?? Jack Harvey
    Meyer Shank Racing
    ?? Josef Newgarden
    Team Penske
    8. ?? JR Hildebrand
    A.J. Foyt Enterprises
    ?? Santino Ferrucci
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    ?? Juan Pablo Montoya
    Arrow McLaren SP
    9. ?? Marco Andretti
    Andretti Autosport
    ?? Simon Pagenaud
    Team Penske
    ?? Sébastien Bourdais
    A.J. Foyt Enterprises
    10. ?? Stefan Wilson
    Andretti Autosport
    ?? Max Chilton
    Carlin
    ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt Enterprises
    11. ?? Sage Karam
    Dreyer & Reinbold Racing
    ?? Will Power
    Team Penske
    ?? Simona de Silvestro
    Paretta Autosport
    Nem tudott kvalifikálni:
    ?? Charlie Kimball (A.J.Foyt Enterprises)
    ?? RC Enerson (Top Gun Racing)
  • Montoya: A pályaelhagyásos esetek csak felbőszítik a Red Bullt

    Montoya: A pályaelhagyásos esetek csak felbőszítik a Red Bullt

    A szerencse nem a Red Bull oldalán áll, az bizonyos.

    A pályaelhagyás (track limits) jelentős téma lett az idei Forma-1-es szezon első futamain. Különösen a bahreinben okozott vitát az, ahogy a versenybírák kezelték a pályaelhagyásokat.

    A pályahatárokra vonatkozó szabályok eddig Max Verstappennek egy győzelembe, egy pole pozícióba és a leggyorsabb körért járó extra pontba kerültek. Ez sok vitát váltott ki, különösen azért, mert a szabályokat nem mindig egyértelműek még a résztvevők számára sem. A hétszeres futamgyőztes Juan-Pablo Montoya szerint ez a vita beárnyékolja a Verstappen és Hamilton közötti bajnoki csatát. Pedig azt kifejezetten remek csatának tartja.

    „Nagyszerű a televízió(s közvetítések) számára, különösen azért, mert két különböző csapat küzd egymás ellen” – mondta a kolumbiai a Motorsport.comnak. „Az elmúlt években hiányzott valami a Forma-1-ből, de most látni, ahogy a Red Bull és a Mercedes egymás ellen versenyez, ami nagyon szórakoztató. De a pályakorlátok miatt ez egy kicsit túl ellentmondásos. Megértem, hogy biztonságosabbá akarják tenni a pályákat, de nagyon nehéz ezt ellenőrizni és megérteni, hogy valamit olykor miért lehet, máskor meg nem.”

    Meggyőződése azonban, hogy a Rec Bull emiatt érzett frusztrációja csak még elszántabbá teszi őket.

    „Ez csak még dühösebbé teszi a Red Bullt” – véli Montoya. „Nagyon meg akarják verni a Mercedest, és emiatt nagyon jó ezt nézni. Helmut Marko nem olyan ember, akinek sok türelme van, és szerintem Max sem olyan.”

    Montoya emellett némi szerencsefaktort is lát Hamilton oldalán.

    „Imolában elkövetett egy hatalmas hibát, ami miatt kicsúszott a pályáról, aztán szerencséje volt, hogy piros zászlót kapott. Valakit, aki ennyi szerencsével és tehetséggel rendelkezik, nagyon nehéz legyőzni” – zárja Montoya.

  • Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Az IndyCar szezon is elkezdődik, április 18-án a Barber Motorsport Parkban először gurulnak pontokért pályára az autók.

    Bajnokok, több helyről is

    Az utóbbi kilenc év IndyCar bajnokai mind ott vannak a mezőnyben, és rajtuk kívül még többen visszatérnek a színre.

    A CART bajnokok közül Sébastien Bourdais tavaly nem jutott nagy szerephez, de idén teljes állásban tér vissza, Montoya pedig 2017 után indul ismét az Indy 500-on.

    Tony Kanaan csak az oválpályákon áll majd rajthoz, amikor a hétszeres NASCAR-győztes, Jimmie Johnson ülésében kell majd helyt állnia.

    A mezőnyből Hélio Castronevesnek van a legtöbb Indy 500 győzelme (3), ő azonban csak fél szezont fut, a híres verseny mellett az utolsó öt utcai versenyen áll majd rajthoz.

    De nem csak Amerika legjobbjai lesznek ott Alabamában, hiszen másik tapasztalt újonc, Scott McLaughlin úgy érkezik a sorozatba, hogy az ausztrál V8 Supercars sorozatban három éve nem talált legyőzőre.

    Egykori Forma-1-esek

    A fent említett Bourdais és Montoya mellett, két Indy 500 nyertes, Takuma Sato és Alexander Rossi mondhatja el magáról, hogy az F1-et is megjárta.

    A tengerentúlon pár éve már „szokásosnak” számít Marcus Ericsson és Max Chilton jelenléte, hozzájuk csatlakozik majd Romain Grosjean, és az őt oválokon váltó Pietro Fittipaldi.

    Feltörekvő ifjoncok

    Nem szabad azonban megfeledkezni a fiatalokról sem, az elmúlt években egyre több pilóta ért oda az élmezőnybe. Colton Herta tavaly harmadik helyen zárt az összetettben, Félix Rosenqvist megszerezte első győzelmét, dobogói számából ítélve pedig a McLaren pilótájának Patricio O’Wardnak is csak idő kérdése, mikor jön el a várva-várt diadal.

    Indy 500-as bővítés

    Nemcsak Montoya és Castroneves az egyetlen, akik az Indy 500-ra koncentrálnak idén. A tavaly pole-t szerző Marco Andretti, illetve a női egyenjogúságot hirdető Simona de Silvestro is csak ezen az egy versenyen indul majd.

    A teljes IndyCar szezonban részt vevő autók:

    # Utcai/Ovál pilóta Csapat
    4 ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt
    14 ?? Sébastien Bourdais
    26 ?? Colton Herta
    Andretti
    27 ?? Alexander Rossi
    28 ?? Ryan Hunter-Reay
    29 ?? James Hinchcliffe
    5 ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    7 ?? Felix Rosenqvist
    59 ?? Max Chilton/TBA Carlin
    8 ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi
    9 ?? Scott Dixon
    10 ?? Álex Palou
    48 ?? Jimmie Johnson/?? Tony Kanaan
    18 ?? Ed Jones
    Dale Coyne
    51 ?? Romain Grosjean/?? Pietro Fittipaldi
    20 ?? Conor Daly/?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter
    21 ?? Rinus Veekay
    60 ?? Jack Harvey Meyer Shank
    15 ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan
    30 ?? Takuma Sato
    2 ?? Josef Newgarden
    Penske
    3 ?? Scott McLaughlin
    12 ?? Will Power
    22 ?? Simon Pagenaud

    Részleges szezont vagy csak Indy 500-at teljesítő legénységek:

    06 ?? Hélio Castroneves Meyer Shank
    11 ?? Charlie Kimball A.J. Foyt*
    66 ?? Juan Pablo Montoya Arrow McLaren SP*
    1 ?? JR Hildebrand A.J. Foyt
    98 ?? Marco Andretti Andretti
    52 TBA Dale Coyne
    47 ?? Conor Daly Ed Carpenter
    45 ?? Santino Ferrucci Rahal Letterman-Lanigan
    16 ?? Simona de Silvestro Paretta Autosport (Penske)

    *az Indy 500-on kívül a – szintén indianapolisi – GMR Grand Prix-n is részt vesznek

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.