Címke: Juan Pablo Montoya

  • Montoya szerint olcsón megúszta a „túl agresszív” Verstappen

    Montoya szerint olcsón megúszta a „túl agresszív” Verstappen

    Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya szerint a stewardoknak meg kellett volna büntetnie Max Verstappent Abu Dhabiban, amiért megint csak rendkívül agresszívan viselkedett a versenypályán.

    A holland szupersztár – aki a csütörtöki nap folyamán kapta meg a világbajnoki trófeáját – a 2021-es szezon során számos alkalommal vívott kerék a kerék elleni csatát Lewis Hamilton ellen és az esetek túlnyomó részében mindig ő volt az agresszívabb a kettőjük közül.

    A pályahatárok és az jogtalan előnyszerzés Brazíliában és Szaúd-Arábiában is forró téma volt Verstappen esetében, de végül csak az utóbbi helyszínen elkövetett szabálysértései miatt büntették meg őt a versenybírák.

    A kolumbiai pilóta úgy véli, hogy a „hagyjuk versenyezni őket” mentalitással túl messzire mentek a pilóták, amivel a stewardok kezét is megkötötték, mert ők pedig szerinte nem tudták hova tenni Verstappen agresszív vezetési stílusát.

    „Max a szezon vége felé nagyon agresszívan vezetett, szerintem már-már túlságosan agresszívan és mindig megúszta büntetés nélkül” – idézi Montoya szavait a Motorsport.tv. „Ha pedig nem büntetnek meg, akkor egy idő után elkezd gondolkodni az ember, hogy miért is büntették meg ezért, ha egy hasonló esetéért nem kapott semmit sem a múlt folyamán. A versenybírók a saját helyzetüket rontották el azzal, hogy hagyták Verstappennek, hogy ezt csinálhassa a pályán.”

    Azonban Montoya szerint az egy teljesen másik szituáció volt, amikor Abu Dhabiban Hamilton nyert úgy előnyt a hollanddal szemben, hogy átvágta a pályát. A Williams és a McLaren egykori pilótája szerint „50-50 százalékban voltak hibása a felek” és hozzátette, hogy „Hamilton azért vágta át a pályát, mert nem volt hova mennie.”

    A két bajnokaspiráns végük pontegyenlőséggel érkezett meg a szezonzáróra, ahol a mindent eldöntő futamon a hétszeres brit világbajnok a késői biztonsági autós fázisig jobbnak bizonyult holland riválisánál. Azonban a Mercedes nem hozta ki őt friss gumikért, amíg a Red Bull behozta Verstappent és végül ez bizonyult a nyerő húzásnak. Montoya úgy véli, hogy a brackley-i istálló abba bukott bele, hogy „túlságosan konzervatívak voltak”.

  • Montoya: A Ferrari 2008-as F1-es autóját vezetni elképesztő élmény volt

    Montoya: A Ferrari 2008-as F1-es autóját vezetni elképesztő élmény volt

    Miután évekig a Ferrari ellen harcolt a Forma-1-ben, a Williams és a McLaren egykori ásza, Juan Pablo Montoya végre a Scuderia autóját is vezethette, és remek élménynek nevezte a 2008-as Ferrari F1-es vezetését Mugellóban.

    Az 1999-es CART-bajnok és 2000-es Indy 500-győztes Montoya szenzáció volt, amikor 2001-ben az Egyesült Államokból a Forma-1-be került. Ralf Schumacher csapattársa lett a Williamsnél. A versenyképes FW23-assal és az erős BMW-motorral Montoya azon kevés versenyzők egyike volt, akik kihívást jelenthettek a nagy Michael Schumacher számára a Ferrari uralkodó éveiben. Először a 2001-es Brazil Nagydíjon egy merész előzéssel hívta fel a német figyelmét arra, hogy megérkezett.

    A Williams abban az évben nem volt tényező a bajnokságban. Montoya mégis három pole pozíciót is szerzett, és megszerezte első győzelmét a Ferrari hazai pályáján, Monzában – ahol a 2004-es időmérőn 162,9 km/órás sebességgel körözött. Montoya végül hét győzelmet szerzett a Williamsnél és a McLarennél, mielőtt a 2006-os idény közepén távozott. Visszatért az Egyesült Államokba, hogy a NASCAR-ban és az IndyCarban versenyezzen, ahol újabb Indy 500-as győzelmet aratott.

    A múlt hétvégi Ferrari Finali Mondiali versenyen, a márka éves ünnepén, Mugellóban Montoya végre beülhetett annak a csapatnak a volánja mögé, amely ellen hat F1-es szezonon keresztül olyan kíméletlenül versenyzett. Montoya egy 2008-as specifikációjú Ferrari F2008-as autóba ült, amely DragonSpeed WEC-csapattársa, Henrik Hedman tulajdonában van. A kolumbiai még mindig teli szájjal vigyorgott, amikor a Motorsport.com olasz kiadása az élményeiről faggatta:

    „Az idei csapattársam, Henrik Hedman meghívott minket, hogy vezessük az autót, és ez nagy királyság volt. Elképesztően nagy élmény! Tudjátok, ez egy olyan versenyautó, amellyel mindig is versenyeztünk az F1-ben. Kicsit furcsa, hogy idejöhetünk, és vezethetünk egy F1-es autót Mugellóban. Úgy értem, ennél sokkal jobbat nehéz is elképzelni.”

    Gyorsaságával és a Schumacherrel valamint a Ferrarival szembeni rendíthetetlen hozzáállásával Montoya hamar a rajongók kedvencévé vált világszerte. Valamint a tifosik nemezisévé. Montoya azonban úgy gondolja, hogy a latinosságát és agresszivitását az olasz szurkolók is értékelték. Persze, nem tudtak neki szurkolni egy versenyhétvégén. Arra a kérdésre, hogy milyen élmény volt számára, hogy ő volt az első számú közellenség, amikor megnyerte a 2001-es Olasz Nagydíjat, Montoya azt mondta, hogy a Ferrari rajongói között sokaknak „vegyes érzésük” volt, amikor látták, hogy legyőzte a Scuderiát:

    „Minden héten le kellett nyomni őket, érted, mire gondolok? Különösen, ha Olaszországba jöttél, a helyre, ahol mindig meg akarod verni őket, és Monzában mindig nagyon jók voltunk, szóval ez mindig nagyon különleges volt. Érdekes volt, mert amiatt, hogy kolumbiai vagyok van ez a latino dolog, és azt hiszem, sok olasz nagyon kedvelt engem. Szóval, azt hiszem, igen vegyes érzéseik lehettek. A Ferrarinak ugyanakkor mindig is olyan történelme volt, meg minden, és az, hogy ennyi év után tényleg beülhettem egybe, majd megtehettem néhány kört, nagyon jó volt.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen élmény volt kipróbálni a Ferrari F2008-ast, amely közismerten majdnem a világbajnoki címig repítette Felipe Massát a felejthetetlen brazíliai harcig, Montoya elismerte, hogy ellen kellett állnia a késztetésnek, hogy egy ilyen legendás, felbecsülhetetlen értékű járgányt a végsőkig feszegessen. Kérték, hasonlítsa össze az akkori Williamsét és McLarenét ezzel a Ferrarival, mire így felelt:

    „Az autók nagyon különbözőek. Soha nem gondoltam volna, hogy amikor eljöttem a Williamstől és beülök egy McLarenbe, annak nagyon hasonlóan vezethetőnek kell lennie, de ez nem így volt. Nagy sokk volt ez az elején. Ezt vezetve nehéz kiismerni, mert a gumik sokkal keményebbek, mint amivel mi versenyeztünk. Az autó érzésre persze nagyon jó, látszik, hogy minden jól van megcsinálva rajta. Nehéz ügy ez, mert nagyon keményen akarsz hajtani, de nem akarsz hibázni, hogy valaki más autóját tönkretedd! Belegondolni is kemény, hogy ez az autó volt az utolsó, amivel a Ferrari konstruktőri bajnokságot nyert…”

  • Montoya újra Forma-1-es autót vezetett!

    Montoya újra Forma-1-es autót vezetett!

    Derült égből villámcsapáskként érkezett az a hír a 2006-os szezon közepe tájékán, hogy Juan Pablo Montoya azonnali hatállyal távozik a McLarentől és visszatér a tengerentúlra. A kolumbiai pilóta azóta nem vezethetett Forma-1-es autót, azonban ez most nemrégiben megváltozott.

    Montoya NASCAR-ban való távozásának legfőbb oka az volt, hogy megromlott a viszonya a wokingi istálló akkori csapatfőnökével, Ron Dennisszel. A hétszeres futamgyőztes kolumbiai F1-es kalandja így a vártnál korábban ért véget, pedig ő azon kevesek közé tartozott, aki még Michael Schumacher orra alá is borsot tudott törni számos alkalommal.

    Mugellóban a hétvégén megrendezik a „Finali Mondali” névre hallgató eseményt, ahol az év lezárása alkalmából hajtanak meg számos Ferrarit és a Williams BMW és a McLaren egykori versenyzője ezen esemény keretein beül ülhetett be egy F2008-as volánja mögé, ami a Ferrari utolsó bajnoki autója a Forma-1-ben mind a mai napig.

    A kolumbiai veteránt a fia, Sebastian is elkísérte a rendezvényre, aki idén az olasz Formula 4-es bajnokságban ért el kisebb sikereket az idei szezon során.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Marc Gené (@marcgene_official) által megosztott bejegyzés

  • Montoya: Verstappen be sem akarta venni a 4-es kanyart

    Montoya: Verstappen be sem akarta venni a 4-es kanyart

    Juan Pablo Montoya gyakorlatilag nem tud nem markánsan megnyilvánulni. Élesen fogalmazott a hétvégi Verstappen-Hamilton esettel kapcsolatban is.

    Előbb a versenybírák elengedték büntetés nélkül Max Verstappent. Aztán további felvételek előkerülése után a Mercedes fellebbezett ez ellen. Lényeg a lényeg, a 48. kör eseménye, amikor Verstappen kivezette Hamiltont a pályáról egy elmért kanyar után, még mindig beszédtémát szolgáltat.

    A Motorsport.tv legutóbbi adásában az F1-es átlagnál jóval szabadabb szájú Juan Pablo Montoya is elmondta véleményét az incidenssel kapcsolatban. „Ha az őszinte véleményemet kérdezitek… Verstappen szerintem úgy volt vele, hogy ha ütköznek, annál jobb. Azzal Lewis biztosan nem került volna elé és ez neki lett volna jó. (Lewis) egyébként a féktávhoz érkezve már mellette volt. Ilyen féktávval azt is kétlem, hogy egyáltalán be akarta venni azt a kanyart.”

    Aztán Montoya igyekezett kicsit tompítani mondandója élét. „Ettől még semmi bajom nincs Maxszel és a Red Bullal. Sőt, kifejezetten bírom őket. Nagyszerű munkát végeztek az egész szezon során. Most viszont szerintem meglepődtek a Mercedes erején Interlagosban. Ausztriában egy ilyen eset teljesen más elbírálás alá esett, mert ott sóderágy volt a bukótér. Itt viszont (Verstappen) teljesen levezette a pályáról a mellé kerülő ellenfelet. Ez hogy jön össze? Vagy közelítsük meg máshogy. Ha ott mondjuk Mazepin van, vajon ő se lenne megbüntetve?”

    A kolumbiai érez párhuzamokat saját manővereivel kapcsolatban is. „Amikor én csináltam ilyet, mindig bajba kerültem!” – csattan fel Montoya. „Persze teljesen megértem Maxet a védekezést illetően. Valószínűleg az járhatott a fejében, hogy ha összeakadnak, annál jobb. Lewisnak ott igen sok vesztenivalója volt, viszont okos tudott lenni. Kicsit mintha revans lett volna ez Silverstone-ért. Persze ez egy lassabb kanyar, de a két eset sokban hasonlít. Ott Lewis vétette el a kanyarcsúcspontot, itt Max. Emlékezzünk vissza a Hamiltonra zúduló kritikákra Silverstone után.”

  • Montoya: Norris akár eldöntheti a bajnoki címet is

    Montoya: Norris akár eldöntheti a bajnoki címet is

    Juan Pablo Montoya úgy érzi, hogy mivel csak két pont választja el a Mercedest és a Red Bullt a szezon egyharmadával a vége előtt, ezért valaki más koronázhatja meg az idei bajnokot.

    Az idei bajnokságban izgalmas küzdelem zajlik a világbajnoki címért, amely sokak szerint csak a szezon utolsó kockás zászlójánál, Abu Dhabiban fog eldőlni. Az Orosz Nagydíj ugyanakkor egy érzelmekkel teli hétvége volt Lando Norrisnak. A McLaren versenyzője megszerezte a pole pozíciót, és úgy tűnt, hogy első nagydíját is megszerezheti, ám a futam végén eleredő eső összetörte a fiatal pilóta és a brit istálló ezen álmát.

    A korábbi Forma-1-es versenyző és Indy 500 bajnok Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy Norris a fájdalom ellenére is rengeteg önbizalmat nyerhet a hétvégéje után. Ezt el is mondta a Motorsport.com-nak:

    „Ez őrület, mert tudom, milyen csalódott, de ha a nagy képet nézzük, akkor egy nagydíjon vezetett. Igen, nem nyerte meg, de volt már dobogón, a verseny nagy részében vezetett, és nem hibázott. Utólag visszagondolva a rajtrács 90%-a szerette volna azt csinálni, amit Lando aznap. Bebizonyította, hogy képes rá, és ez a fontos.

    Montoya elismeri azt is, hogy ez a kihagyott lehetőség nem kizárólag a 21 éves versenyzőn múlt. Úgy véli, az alakulata is szerepet játszott ebben, de azt is tudja, hogy akkor kezdenek majd jobb döntéseket hozni, amikor már jobban hozzászoktak a győzelmekért való versenyzéshez:

    „Szerintem ez nagyon jó. Daniel is nagyon jól teljesít, és egyre erősebb az autóval, amit pedig jó látni.”

  • Montoya reméli, hogy fia Verstappennel harcol majd az F1-ben

    Montoya reméli, hogy fia Verstappennel harcol majd az F1-ben

    Most, hogy fia, Sebastian a junior kategóriákban halad előre, Juan Pablo Montoya úgy véli, menő lenne, ha egy nap Max Verstappen ellen versenyezne.

    Ifjabb Montoya jelenleg második az ADAC Formula 4-es bajnokságában, és a 16 éves srác az autósportban a saját útját járja, és végül egy másik olyan motorsportos fiú lehet, aki egy nap a Forma-1-be kerülhet – mint Verstappen és Mick Schumacher akik jelenleg a Red Bullnál, illetve a Haasnál dolgoznak.

    Az egykori McLaren- és Williams-pilóta Montoya egy mezőnyben volt Verstappen édesapjával, Jos-szal, és bár a rajtrács két végén versenyezve nem sokszor találkoztak egymással, a kolumbiai szívesen látná Sebastiant végül a tehetséges holland ellenfeleként. A Motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Elég menő lenne, és sosem lehet tudni. Meglátjuk. Max és Sebastian egy kicsit hasonlítanak egymásra. Mindketten igazi versenyző alkatok. Meg akarják előzni a többieket, nem ülnek ölbe tett kézzel, és mindent megtesznek a cél érdekében.”

    Juan Pablo 45 évesen maga is aktív versenyző, hiszen az idei Indy 500-on a 9. helyen ért célba. A hétvégén pedig az LMP2-es géposztályban versenyzett a Le Mans-i 24 órás versenyen. Bár még mindig különböző motorsport-kategóriákban versenyez, a hétszeres F1 futamgyőztes továbbra is élénk érdeklődéssel figyeli, hogyan halad a fia a saját útján:

    „Igyekszem minél több versenyen indulni. Néha ez nem könnyű, mert néhány futam egybeesik egy másik sorozatos versenyemmel, vagy más dolgokkal, amiket csinálok. Bár igyekszem sokat ott lenni mellette, azt is fontosnak tartom, hogy nélkülem is boldoguljon, nélkülem is meg tudja oldani a problémákat. Ha szüksége van valamire tőlem, akkor természetesen ott vagyok mellette. De végső soron neki kell tennie a dolgát. Majd meglátjuk, hogy meddig jut el. De rendkívül gyors és nagyon tehetséges. Sok mindent jobban csinál, mint én, és sokkal okosabb is nálam, ami egyébként nem is olyan nehéz! Ő egy nagyon jó pilóta. Nagyon jó a védekezésben és az előzésben. A versenyzői képessége hihetetlen. Nagyon büszke vagyok rá. Most elsősorban arra koncentrálunk, amit jelenleg is csinálunk. Ha adódik egy lehetőség – például hogy csatlakozzon egy Forma-1-es junior akadémiához -, akkor az nagyszerű, de egyelőre ez nem olyasmi, ami prioritást élvez nálunk. Sebastiannak egy bajnokságot kell uralnia.”

  • Magyar versenyző indulhat az Endurance Világbajnokságon

    Magyar versenyző indulhat az Endurance Világbajnokságon

    Történelmi lehetőség előtt áll a magyar autósport: karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy egy hazai pilóta induljon a Le Mans 24h-t is magába foglaló hosszútávú autós VB-n.

    Michelisz Norbi, Walter Csabi, Tassi Attila, Kiss Pál Tomi és társai nyomába léphet hamarosan a 24 éves, budapesti születésű Volentér Balázs, aki rendkívül kedvező ajánlatot kapott az Endurance Világbajnokságon versenyző ARC Bratislava versenycsapattól.

    A megkeresés egyelőre a WEC (World Endurance Championship) utolsó két fordulójára szól, amit október 30-án és november 6-án rendeznek Bahreinben. Előbbi egy hatórás utóbbi egy nyolcórás verseny lesz.

    „Hatalmas lehetőség és megtiszteltetés, hogy egy WEC-ben és Le Mans-ban is induló csapat számít rám. Már az is óriási dolog volt, amikor 2018-ban első magyarkét vezethettem Le Mans Prototípus versenyautót, de ez valami teljesen más szint. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a hosszútávú versenyzés csúcsbajnokságában indulhatnék még idén, ami sokadjára kimondva is hihetetlen, de igaz” – mondta Volentér Balázs.

    A Miroslav Konopka vezette pozsonyi alakulat az LMP2-es prototípus kategóriában indul egy Oreca-Gibsonnal (gyakorlatilag mindenki ilyet vezet, akinek a dobogó a cél); abban a géposztályban, amely a királykategória (Le Mans Hypercar) első számú tehetségnevelő területe. Valami olyasmi, mint a Formula 2 az F1 számára, annyi különbséggel, hogy itt a feltörekvő fiatalok egy mezőnyben, egy versenyen indulnak azokkal az autókkal, amelyekbe szeretnének bekerülni.

    Volentér Balázs és az ARC Bratislava ismeretsége már több évre nyúlik vissza, és ez idő alatt a magyar tehetség olyan mély benyomást tett a három Le Mans 24h-n induló csapatfőnökre, hogy szeretné a saját emberei között tudni.

    A kapcsolat kialakulásában a pilóta jelenlegi csapatának, a Janik Motorsportnak volt még nagy szerepe. 2018-ban Balázs náluk írt először történelmet azzal, hogy első magyarként vezethetett Le Mans Prototípus versenyautót, egy LMP3-as Normát.

    „A Janik Motorsport és ARC Bratislava rendszeresen találkozik ellenfélként a különböző regionális hosszútávú versenyeken, így én is többször szembe kerültem a pályán Miro Konopkáékkal. Jó pár alkalommal küzdöttünk egymás ellen, sőt, 2019-ben együtt is, hiszen az Ultimate Cup sorozatban csapattársakként indultunk. Ekkor ismertük meg egymást jobban.”

    Balázs többször is a gyengébb, LMP3-as autóval tudta megverni az LMP2-t vezető veterán csapatfőnököt, amivel sikerült felkeltenie a figyelmét. 2019 végén meghívta őt egy tesztre a Hungaroringre, és az annyira jól sikerült, hogy egyből lehetőséget is kínált neki. A 2020 as Ázsiai Le Mans Sorozatban (a műfaj ázsiai topbajnoksága) indult volna az ARC Bratislavával, de sajnos a koronavírus járvány miatt a csapat végül visszalépett.

    Azóta viszont egy ennél is komolyabb ötlettel állt elő: rendkívül kedvezményes ajánlatot adott Balázsnak az Endurance Világbajnokságra (LMP2), amelynek még a közelében sem járt soha magyar pilóta.

    A P2-es kategóriában háromféle versenyzőtípus indul: világsztárok (Juan Pablo Montoya, Stoffel Vandoorne, Robert Kubica, Paul di Resta), feltörekvő tehetségek és gentleman driverek. A háromból csak az első nem fizet a versenyzésért, a csapatok által kért anyagi hozzájárulás mértéke viszont nagyban függ a pilóta képességeitől. Konkrétan: minél gyorsabb vagy, annál inkább érdeke a csapatnak is, hogy náluk menj, ergo kevesebb pénzzel is szívesen látnak. Az adott ajánlatból jól látszik, az ARC Bratislava nagyon bízik a magyar versenyzőben, és szeretnék, ha hozzájuk szerződne. Az istálló költségvetésébe nem fér bele, hogy egy pilóta ingyen induljon, de Balázs igen komoly kedvezményeket kaphat.

    „Nem származom gazdag családból, nincsenek olyan anyagi lehetőségeim, mint sok más fiatal versenyzőnek. Viszont a Konopkáéktól kapott ajánlat annyira kedvező, hogy nehezen, de még így is előteremthetőnek tűnik, ezért nekifutottunk, és megpróbáljuk összerakni a szükséges pénzügyi hátteret. Tárgyalunk, és keressük is azokat a lehetséges szponzorokat, akik fantáziát láthatnak ebben a projektben. Soha korábban nem indulhatott még magyar pilóta a WEC-ben, és abban is majdnem biztos vagyok, nem hamar lesz másik lehetőség arra, hogy valaki ennyi pénzért eljuthasson itthonról az Endurance Világbajnokságba.”

    Az LMP3 után tehát Volentér Balázs egy kategóriával feljebb, az LMP2-ben is történelmet írna. Egy rendkívül komoly géposztályban, hiszen a mostani Orecák hasonló tempóra képesek, mint a GP2-es vagy az egykori WSR-versenyautók. Ha sikerül előteremteni az anyagi hátteret, egy olyan hegycsúcsra tűzhetné ki a magyar zászlót, amelynek megmászására eddig még csak nem is nagyon gondolhatott hazai versenyző.

    És ha a bemutatkozás sikeres lesz, érkezhet az újabb ajánlat, amely már a teljes 2022-es Endurance Világbajnoki szezonra szól. Benne a világ legnagyobb autóversenyével, a Le Mans 24h-val, melynek közelében szintén nem járt még magyar pilóta.

  • Montoya a bajnoki favoritokról: Nehéz dolga lesz Verstappennek

    Montoya a bajnoki favoritokról: Nehéz dolga lesz Verstappennek

    A szezon első fele már eddig is sok látványt hozott a bajnokságban. Max Verstappen és Lewis Hamilton között jelenleg minimális a pontkülönbség. Juan Pablo Montoya szerint a holland pilótának nehéz dolga lesz az idei szezonban. A kolumbiai a Motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „A legnehezebb dolog számára idén az, hogy új helyzetben van. Mindig is ő volt a vadász, nem az, akire mindenki vadászik. Nagyszerű számára, hogy most ebben a helyzetben van, de amikor te vagy az, akit üldöznek, akkor egy kicsit máshogy kell megközelítened a dolgokat.”

    Hamiltonnak már bőven van tapasztalata a címvédésekről, amelyek közül néhány csak az utolsó futamon dőlt el pár pont különbséggel. A hétszeres F1-es futamgyőztes mégis abban reménykedik, hogy Verstappen tud valamit kezdeni a Mercedes évek óta tartó dominanciájával.

    „Remélhetőleg Max idén megnyerheti a bajnokságot. De fokozatosan haladva is ez egy nagyszerű tapasztalat lesz számára a jövőjére nézve.”

    Montoya arra számít, hogy Verstappen egyre gyakrabban találja magát majd ilyen intenzív bajnoki küzdelemben, és szerinte a holland is tanulni fog az idei szezonból:

    „Max azonban hozzászokott ahhoz a helyzethez, hogy ő volt a támadó fél, és mások engedtek neki. Most azonban a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy Lewis már nem hagyja magát.”

  • Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete még mindig a legfelkapottabb beszédtéma. Míg sokan úgy gondolják, hogy csak egy szerencsétlen véletlen egybeesés volt a dolog, addig vannak olyanok is, akik szerint Lewis Hamilton jelezni akart azzal, hogy a hollandot kipöckölte a silverstone-i pályáról. Az egyik, aki ezt így gondolja, az egykori pilóta Juan Pablo Montoya, aki szintén arról volt híres, hogy nem sokat teketóriázott helyzetekben. A This Week with Will-ben így nyilatkozott a kolumbiai:

    „Lewis csak határozottan erősebb lesz ettől. Max sem volt még korábban olyan helyzetben, hogy számításba kellett vennie, hogy a bajnoki címért küzd.”

    A 45 éves Montoya szerint Hamilton tudja, hogy a Red Bullnak erősebb az autója:

    „Max a gyorsabb. Lewis tudja, hogy ő az a pilóta, akinek most kockáztatnia kell, különben idén nem nyer bajnoki címet. Ezzel az esettel Lewis megmutatta, hogy mennyire szeretné megnyerni az újabb bajnoki címet.”

    Montoya úgy gondolja, hogy Max tapasztalatlansága a bajnoki címért tartó versenyzésben még megtréfálja a hollandot:

    „Okosnak kell lennie és pontokat kell szereznie. A baleset előtt levehette volna a lábát akár a gázról, és elégedett lehetett volna a második hellyel. A megfelelő stratégiával akár még nyerhetett is volna. De ő ragaszkodott a győzelemhez, és most láthatjuk, hogy ez hány pontjába került.”

  • Montoya dicséri Seidlt: Egészséges bázist hozott létre

    Montoya dicséri Seidlt: Egészséges bázist hozott létre

    Juan Pablo Montoya elismerően nyilatkozik a McLaren csapatfőnökéről, Andreas Seidlről. Montoya a németet nagy dobásnak tartja, és azt várja, hogy Seidl magasabb szintre tudja emelni a csapatot. A Motorsport.tv-n beszélt róla:

    „Amióta a McLarennél dolgozik, megváltoztatta a csapat mentalitását és azt, ahogyan a dolgokhoz hozzáállnak. Most már egészséges alapokkal rendelkeznek.”

    Montoya és Seidl nem ismeretlenek egymásnak, hiszen amikor a kolumbiai a BMW.Williams-nél versenyzett, Seidl maga is a BMW F1-es projektjénél dolgozott. A BMW után Seidl a Porschéhoz került, amellyel háromszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt. A kolumbiai erről így vélekedett:

    „Már a Porschénál is nagyon jó munkát végzett, és sok évvel ezelőtt a BMW-nél is együtt dolgoztam vele. Remekül dolgozik. Van személyisége és megérti, hogy valójában mire van szüksége a csapatnak.”

    Szerinte a McLaren számára még sok minden várat magára Seidl csapatfőnökkel:

    „A nagy cél a jövő év az új autókkal és az új szabályokkal. Minden attól függ, hogy ki tud jobb autót építeni.”

    Seidl 2019 óta dolgozik a McLarennél. A német vezetése alatt a McLaren kimászott a hullámvölgyből, amelyben évekig volt. Így a brit csapat visszatért a dobogóra, sőt, 2020-ban sikerült a konstruktőrök között a harmadik helyen végezniük.