Címke: Juan Manuel Fangio

  • 90 évesen elhunyt Tony Brooks, az F1 száguldó fogorvosa

    90 évesen elhunyt Tony Brooks, az F1 száguldó fogorvosa

    Elhunyt 90 éves korában a visszavonult brit Forma-1-es pilóta, Tony Brooks. A nagy tiszteletnek örvendő, 38 nagydíjat megjárt veterán 1961-ben vonult vissza a versenyzéstől.

    Brooks, a brit „Száguldó Fogorvos”, a Forma-1 utolsó életben maradt nagydíjgyőztese volt az 1950-es évekből, aki1959-ben második lett a világbajnokságon. Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója közleményében így fogalmaz:

    „Szomorúan értesültem a hírről, hogy elhunyt Tony Brooks. A versenyzők azon különleges csoportjába tartozott, akik úttörők voltak és feszegették a határokat egy olyan időszakban, amikor nagy kockázatot vállaltak.”

    A BBC közlése szerint a hírt Brooks lánya, Giulia jelentette be.

    Charles Anthony Standish Brooks, ismertebb néven Tony, hat futamot nyert a sport egyik leghalálosabb korszakában. 1956-ban mutatkozott be a bajnokságban a BRM-nél, és 1961-ben, 29 évesen vonult vissza. Brooks a Vanwall, a Ferrari és a Cooper pilótája is volt. Egykori honfitársa, Stirling Moss Nigel Roebuck szakírónak a „Grand Prix Greats” című 1986-os könyvében így fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Brooks hatalmas versenyző volt, a legnagyobb – ha megbocsátja, ha így mondom – „ismeretlen” autóversenyző, aki valaha is volt. Sokkal jobb volt, mint számos pilóta azok közül, akik megnyerték a világbajnokságot.”

    Embed from Getty Images

    Embed from Getty Images

    A brit, lelkes amatőr versenyző 23 évesen fogorvostanhallgató volt a Manchesteri Egyetemen, ahol a vizsgáira készült, de 1955-ben megnyerte a bajnoki értékelésbe nem számító Szirakúzai Nagydíjat Szicíliában. Erre így emlékezett vissza:

    „Éppen tanultam, amikor felhívtak a Connaughttól, néhány nappal a futam előtt. Még soha nem ültem Forma-1-es autóban, de inkább szórakozottan igent mondtam, majd letettem a telefont.”

    Az első edzésnapot kihagyta, a pályát egy bérelt robogón tanulta meg, és legyőzte a már befutott F1-es pilótákat, Luigi Mussót és Luigi Villoresit a gyári Maseratijaikkal.

    Brooks megnyerte az 1957-es Brit Nagydíjat a Vanwallnak, Moss-szal közös autóval, és 1959-ben a Ferrari színeiben diadalmaskodott Franciaországban és Németországban, abban az évben, amikor az ausztrál Jack Brabham mögött a második helyen végzett. Kétszer is második lett Monacóban.

    Csak az argentin Juan Manuel Fangio, az olasz Alberto Ascari, valamint Moss nyert nála több versenyt az 1950-es években. Így beszélt ezen korszakáról Brooks:

    „Hat vagy hét évig jártam autóversenyezni, és igen élveztem. Ugyanakkor soha nem volt meg bennem az az elhivatottság, mint mondjuk Stirlingben. Soha nem lett volna ez az életem, csak egy része volt.”

    A Forma-1 mellett remek sportautó-versenyző is volt: 1957-ben megnyerte az 1000 km-es Nürburgringi-versenyt és az 1958-as RAC Tourist Trophy-t is, másodpilótájával, Moss-szal, akivel egy Aston Martin DBR1-gyel versenyeztek.

    Jo Klausmann képei a Goodwood Revival 2013-ról. A Ferrarival Tony Brooks viszi körbe Dan Gurney-t.

     

  • Nem teljesen ördögtől való gondolat a Maserati Forma-1-es visszatérése

    Nem teljesen ördögtől való gondolat a Maserati Forma-1-es visszatérése

    A Maserati vezérigazgatója, Davide Grasso szerint a jövőbeni visszatérés a Forma-1-be, korántsem irreális lehetőség.

    Megerősítést nyert, hogy a Maserati a 2022-2023-as szezontól kezdve új gyártóként csatlakozik a Formula E mezőnyéhez, amelyet az utcai sportkocsijaik elektromos hajtásláncainak és szoftverének fejlesztési terepeként kívánnak majd használni. A Stellantis csoport leányvállalata, a Maserati azonban nem biztos, hogy csak ennyivel befejezettnek tudja az együléses versenyzésbe való visszatérésükkel.

    A Maserati ott volt a Forma-1-es világbajnokság hajnalán, 1950-1958 között versenyeztek a sorozatban, és 1957-ben Juan Manuel Fangiót segítették újabb a versenyzői világbajnoki címhez. Egészen 1969-ig motorszállítóként is jelen voltak. Most, hogy a Maserati újra az együléses versenyzés vizein evezget, természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon a Forma-1 újra a radarjukon lehet-e? Ugyan jelenleg erről szó sincs, de Grasso nem zárta ki, hogy a jövőben akár ez is szóba jöhet. Újságírói kérdésére, mely szerint a Maserati további versenysorozatokba is beszállhat-e, Grasso így felelt:

    „A másik bajnokságra gondol, amelyet a barátom, Stefano Domenicali (Forma-1 elnök) irányít? Az idő majd eldönti ezt. A Forma-1 a királykategória, a versenyautók legfontosabb bajnoksága, ahol nagyszerű a versengés. A Maserati volt már ott, Juan Manuel Fangióval megnyerte a világbajnokságot. Szóval a kérdés nem avitt, de jelenleg nem időszerű.”

    A Forma-1 hatalmas átalakulásokon megy keresztül, a 2022-es szezonban radikálisan átdolgozott autókkal, amelyek a középpontba helyezik a mezőnybeni távolságok csökkentését, és lehetővé teszik a versenyzők számára, hogy szorosabban kövessék egymást, ami több előzési lehetőséget teremthet. A 2022-es idényre a költségvetési keret is csökken 145 millió dollárról 140 millió dollárra.

    Ezen felül a Forma-1 2026-tól új erőforrásokat vezet be, amelyek jobban támaszkodnak az elektromos hajtásra, miközben az égésoldalon fenntartható üzemanyaggal működnek. A motorok költségei is jóval alacsonyabbak lesznek a jelenlegiekénél.

    A Volkswagen-csoport érdekelt lehet ebben, konkrétan az Audi és a Porsche márkák, míg az új motorok filozófiája a Maserati elektromos motortechnológia iránti érdeklődésével is egyezik.

  • 10+1 autós és motorsportos film, amiért nem kell moziba menni

    10+1 autós és motorsportos film, amiért nem kell moziba menni

    Ugyan a karácsonyi pihenésnek már vége, és az első komoly autósport esemény (Daytona 24 órás) is csak január végén lesz, így ez a hónap viszonylag unalmasan telhet. Így aztán arra gondoltunk, összehozunk nektek egy Netflix-filmlistát – komoly és komolytalan filmekkel egyaránt -, amik autós, vagy motorportos témájúak.

    Nézzük hát (véletlenszerű sorrendben), mikkel üthetitek el az időt a tévé előtt, ha már minden autósportos könyvet és minden Racingline.hu cikket elolvastatok! 😉

    1. Rush (2013), avagy magyar címén: Hajsza a győzelemért. Talán senkinek nem kell bemutatni ezt a filmet, mindenki hallott róla, még ha nem is látta. A film Niki Lauda (Daniel Brühl) és James Hunt (Chris Hemsworth) 1976-os rivalizálását és a szezon eseményeit hivatott bemutatni. A kész alkotásban nyilvánvalóan van némi hollywoodi túlzás olykor, de alapvetően a valós eseményeken alapszik.
      Mindenképpen ajánljuk azoknak, akik annak idején nem látták a moziban, és azoknak is jó program lehet újranézni, akik látták már, hiszen már több, mint 8 éve, hogy a mozikba került.

    2. Need for Speed (2014): Tipikus amerikai autós akciófilm, utcai versenyekkel tarkítva.

    3. A gokartkirály (2020): Sportszakmailag ne várjunk tőle sokat, amolyan kamaszos limonádé a film, mely arról szól, hogy egy tinédzser rákap a gokartozásra, megismerkedik egy „mérnök” lánnyal is, aki „majd a Forma-1-nél szeretne dolgozni”, felkészítésében pedig egy ex-versenyző lesz segítségére.
      Az előzetes ugyan angol nyelvű, de a film magyarul is elérhető a Netflixen.

    4. Túlpörgetve (2017): Ez nem négy, hanem két kerék. Egy superbike versenyző arra adja a fejét, hogy motoros drogfutárnak áll, hogy az így keresett pénzből törlessze gyermeke anyjának adósságait.
      A film hátránya, hogy nincs magyar szinkron hozzá: francia, angol, és német szinkronnal nézhető, magyar felirat azonban elérhető.

    5. Aszfaltégetés (2020): Norvég akcióvígjáték, melynek fő helyszíne a Nürburgring, megtűzdelve menő sportautókkal, rendőrökkel, és Cobra 11-re emlékeztető elemekkel. Az egyik főszereplő pedig az az Alexandra Maria Lara, aki a Rushban Niki Lauda feleségét, Marlene Knaust alakította.
      A film norvég, francia és angol nyelven érhető el, magyar felirattal.

    6. Juan Manuel Fangio – Az autók megszelídítője (2020): Renek dokumentumfilm az ötszörös világbajnokról, melyben megszólal többek között Ayrton Senna, Toto Wolff, és Sir Jackie Stewart is. F1 rajongóknak kötelező.
      A film nyelve vegyes: az archív felvételek jelentős része spanyol nyelvű, míg az interjúk angol nyelven készültek. Van azonban hozzá magyar felirat.

    7. A Schumacher dokumentumfilmet sem hagyhatjuk ki természetesen, mely tavaly szeptemberben debütált. Mostanra már magyar szinkronnal is megtekinthető.

    8. Adj gázt! (2019): Bollywoodi autós akciófilm egy indiai „Forma-1-es tesztpilóta” főszereplésével. 😀
      A film angol és hindi nyelven, valamint magyar felirattal érhető el.

    9. Ezer mérföld (2015): „Egy Mille Migliáról tudósító újságíró megbízatása nossztalgikus küldetéssé válik, hogy összerakjon egy ikonikus kocsit, és benevezze a történelmi versenyre.”
      Kedves olasz film, picit komolytalan történettel, de annál szebb autókkal.
      A film olasz nyelven, magyar felirattal nézhető meg.

    10. Taplógáz: Ricky Bobby legendája (2006): Mára már igazi klasszikus, Daniel Ricciardo egyik kedvence, a fiktív NASCAR hősről szóló komolytalan film, vagy inkább paródia. Will Ferrell és Sacha Baron Cohen főszereplésével.
      A filmet Magyarországon is vetítették, már a televízióban is, magyar szinkronnal, Netflixen azonban csak angol, francia és német nyelven érhető el (plusz magyar felirattal).

    +1. A leginkább kézenfekvő, a Drive To Survive eddigi évadjai, bár ez rögtön kakukktojás is egy kicsit, hiszen nem film, hanem sorozat.

  • A mexikói időmérő győztese egy különleges ajándékban fog részesülni

    A mexikói időmérő győztese egy különleges ajándékban fog részesülni

    Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a pole-pozíciót megszerző pilótát minden egyes versenyen egy különleges mini Pirelli abronccsal jutalmazzák. Azonban az idei Mexikói Nagydíj időmérőjének győztese egy rendkívül különleges és jelentős relikviával lesz gazdagabb – írja a wtf1.com.

    2021 a 70. évfordulója annak, hogy a 2003-ig rekordbajnok Juan Manuel Fangio megszerezte első Forma-1-es világbajnoki címét. Ebből kifolyólag a Mexikói Nagydíj pole-pozíciósa az argentin fenomén sisakjának replikáját. Fangio az F1 történelmének harmadik legtöbb bajnoki címével rendelkező pilótája. Az argentin klasszis 1951-től 1954-ig minden évben bajnok lett és az utolsó koronáját 1957-ben szerezte meg. A „Maestro” nevéhez fűződik mindezek mellett a legnagyobb győzelmi arány is, ugyanis az 52 futamából 24 alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót, ami több, mint 46 (!) százalék.

    A díjat a háromszoros világbajnok, Sir Jackie Stewart fogja majd átadni méltó tulajdonosának Mexikóvárósban, ahol november 5 és 7 között kerül majd megrendezésre a 2021-es Forma-1-es szezon 18. versenye.

  • Prost szerint alulértékelt a Forma-1-es pályafutása

    Prost szerint alulértékelt a Forma-1-es pályafutása

    Amikor a Forma-1 nagyságairól beszélgetünk, sokszor egy személyes véleménnyel is vegyül az értékelés, de Alain Prost úgy véli, hogy az ő teljesítménye alulértékelt. A négyszeres világbajnok 51 győzelmet szerzett, és kétség sem fér hozzá, hogy egyike a királykategória legnagyobb tehetségeinek. Amikor azonban a legendákról vitáznak, Prost úgy érzi, hogy gyakran alábecsülik őt, állítja a Le Figarónak:

    „40 éve folyamatosan azt kérdezik tőlem, hogy ki a legjobb versenyző! Erre soha nem feleltem, mivel csodálkoznék is azon, ha olyan jó lennék mint ahogy Juan Manuel Fangio vezette mondjuk az autóját. Ő a generációja legjobbja volt, ahogy én is az voltam Ayrton Sennával, vagy Michael Schumacher a maga idejében, vagy Lewis Hamilton manapság. Mégis tagadhatatlan az, hogy alulértékelnek.”

    Miképp lehetséges az, hogy egy olyan képességű pilótát, mint Prost, aulértékelnek? A francia elmélete szerint túlzottan meghatározó volt az ő karrierje során az, hogy ki volt épp a csapattársa, karakterként meg nem volt annyira piacképes, mint más sztárversenyzők. Prost és Senna rivalizálása a McLarennél a történelemkönyvekbe került, mint egyike a Forma-1 valaha volt legkomolyabb párharcának. Így vélekedik erről:

    „Gyakran elcsodálkozom azon, hogy csak én vagyok az egyetlen olyan többszörös világbajnok, aki elfogadta azt, hogy marad a csapattársával ameddig csak lehet, sőt olykor még támogatja is. Ayrton Senna esetében így volt. Gyakorlatilag én kértem azt, hogy aláírhasson a McLarenhez, és soha nem volt olyan szerződésem, amelyben kikötötték, hogy én vagyok az első számú pilóta. Mindez talán ellenem dolgozott, de hogy gondot okozott-e Ayrtonnal az rivalizálásunk? Nehéz erre válaszolni. Végeredményben azt gondolom, hogy túlzottan is egy normális fickó voltam. A normalitás meg nem nagyon eladható. Szoktam is mondogatni magamnak: Saint-Chamondból származom, ami egy kisváros a Loire mellett, a szüleimnek meg nem volt pénze. Mindent magam értem el. Nem volt menedzserem, saját kapcsolatokat építettem, alacsony voltam, görbe orrú és göndör hajú.

    Mégis négyszeres világbajnok lettem, 51 győzelemmel. Néha olyan autókkal nyertem versenyeket, amelyekkel bármelyik versenyző győzött volna. Máskor viszont negyedik lettem csak, miközben lehet, hogy az az életem legjobb futama volt, de ezt senki sem látta. Nyerhettem volna akár hét világbajnoki címet is. Pechem is volt, voltak olyan csapatok, akik csaltak, vagy változott a pontrendszer, de semmit se bántam meg. Mit változtatna az életemen, ha lenne még egy bajnoki címem?”

  • Stewart: Hamiltonnak köze nincs Clarkhoz és Fangiohoz

    Stewart: Hamiltonnak köze nincs Clarkhoz és Fangiohoz

    Sir Jackie Stewart szerint a győzelmek és a világbajnoki címek nem emelik Lewis Hamiltont egy szintre olyan legendákkal, mint Jim Clark vagy Juan Manuel Fangio.

    A Mercedes hatszoros világbajnok idén kész megdönteni Michael Schumacher győzelmi rekordját és beérni őt a világbajnoki címet tekintve. Hamilton neve mellett ugyanis 90 győzelem áll, ami azt jelenti, hogy már csak egy győzelem választja el őt a hétszeres világbajnok 91 sikerétől.

    Azonban a brit sorozatos győzelmei és bajnoki címei ellenére Stewart mégsem tenné a britet a sportág legnagyobbjai közé. A „Repülő Skót” szerint Clark és Fangio volt a két legnagyobb versenyző, aki valaha megfordult a száguldó cirkuszban, amíg Hamilton az eredményeit nagy részt a sokkal hosszabb szezonoknak és annak köszönheti, hogy az F1-en kívül semmilyen más kategóriában nem versenyez.

    „Nem hiszem, hogy ugyanannyit érnek így a sikerei, hogy manapság egy szezon 20 vagy akár 22 versenyből is állhat,” – mondta a háromszoros világbajnok Stewart az In the Fat Lane podcastjében.

    „Számomra mindig is Juan Manuel Fangio a legnagyszerűbb Forma-1-es versenyző Jim Clark és Ayrton Senna előtt. Azonban az előbb felsorolt versenyzők még sokkal kevesebb futamot teljesítettek egy szezon alatt.

    „Azonban a mai F1 már úgy néz ki, hogy az itt versenyző pilóták csak ebben a sorozatban már 22 versenyt futnak egy évad alatt. A régebbiek pedig még nagyban vezetettek sport és GT autókat és még sok minden mást.

    „Manapság már a nyomás sem akkora. Az rendben van, hogy mindenki ugyanúgy jár a gyárakba és szimulátorozni, azonban ez teljes mértékben egy másik világ.” A skót legenda hozzátette, hogy Hamilton sikereihez még a Mercedes már-már „unfair” előnye is nagy mértékben hozzájárul.

    „Lewis rendkívül jó vezet és mindezt hibák nélkül teszi. Nem akarom a képességeit méltatni, azonban az eredményeit nem ugyanazon a módon érte el, mint például Fangio.

    „Ő azonban hihetetlenül versenyzett. Először a Ferrarinál ment, majd át is szerződött a Maseratihoz, tehát egy csapatnál soha nem töltött egy évnél többet. A maseratis korszakát követően pedig a Mercedes volt a következő állomás, ahol rögtön meg is nyert két bajnokságot, mivel akkortájt a Mercedes gyártotta a legjobb autókat.

    „Lewis nagyon jó döntést hozott, amikor elhagyta a McLarent a gyári Mercedes kedvéért. Le a kalappal előtt, hogy képes volt meghozni egy ilyen kaliberű döntést. Azonban mivel a Mercedes jóval a többiek előtt jár minden téren, ezért nem fair az összehasonlítás,” – zárta a skót legenda, aki még élőben látta versenyezni többek között Alberto Ascarit és Rudolf Carraciolat is.

  • Hamilton 91. győzelméről: „Azt hittem, az a rekord örökké állni fog.”

    Hamilton 91. győzelméről: „Azt hittem, az a rekord örökké állni fog.”

    2020-ban az Orosz Nagydíjon érheti be Lewis Hamilton Michael Schumacher rekordját, és ebben Max Verstappen sem tudja megakadályozni, hiszen az elmúlt 5 évben Szocsiban még dobogóra sem állhatott. Kees van de Grint együtt dolgozott gumiszakértőként a német világbajnokkal amikor felállította ezen rekordokat, és most az RTL GP Slipstream műsorában nyilatkozott:

    „Amennyiben valami külső tényező jól alakul, akkor izgalmas versenyeket látunk 2020-ban. Ez a pálya azonban fekszik a Mercedesnek és Hamilton is top formában van. Max Verstappennek persze van esélye a győzelemre, de ezt sokszor elmondom. A köztük lévő különbség újra néhány tized lesz. Ha Hamilton valóban beállítja Michael rekordját, az azonban egy kicsit unalmas lesz.

    A Ferrari és a Bridgestone annak idején szorosan együttműködtek, amikor Schumacher végül 7 bajnoki címet és 91 győzelmet szerzett. Hamilton most Szocsiban a győzelmek számát, év végén pedig a világbajnoki címekét is kiegyenlítheti. Erről Van de Grintnek ez a véleménye:

    „Már az is nagy eredmény, ha két világbajnoki címet nyersz, mert Fangio öt elsősége inkább az autóknak volt köszönhető. Amikor Michael megdöntötte őt, arra lehetett gondolni, hogy az ő rekordjai örökkévalóak lesznek, és nem tetszene, ha Hamilton még előrébb tartana, és bezsebelne kilenc világbajnoki címet. Persze, ez után is még mindig lesz ideje egy bizonyos limburginak, hogy ezt is megdöntse.”

  • Murray Walker: Hamilton jobb, mint Schumacher és Senna!

    Murray Walker: Hamilton jobb, mint Schumacher és Senna!

    A legendás Forma-1-es kommentátor, Murray Walker szerint Lewis Hamilton patyolat tiszta versenyképessége Michael Schumacher és Ayrton Senna elég helyezi a britet, a róluk szóló vitákban. Hamilton épp arra hajt, hogy megszerezze az adott szezonban nyert legtöbb futamot, és már csak négy győzelem hiányzik neki ahhoz, hogy kiegyenlítsem Schumacher 91 elsőségével. 2020-ban hétszeres világbajnokká is válhat, ugyanennyi van a németnek is.

    Azon viták azonban örökzöldek, amelyek azt firtatják, hogy ki a valaha volt legjobb Forma-1-es versenyző, Walker szerint ugyanakkor lehetetlen erre helyes választ adni, hiszen annyi változáson ment keresztül a Forma-1 az elmúlt 70 évben. A Fast Lane Podcastjában beszélt erről Walker:

    „Sokszor kérdeznek engem meg, hogy ki a legnagyszerűbb? Mindig azt mondom, erre lehetetlen válaszolni, mert a versenyzők, a pályák, az autók teljesen másmilyenek voltak minden korszakban. Azt lehet megmondani, hogy ki a generációja legjobbja, mint volt az Schumacher a saját nemzedékében, Senna korábban, vagy még sokan mások. Nincs olyan közös mérce, ami alapján mérni lehetne az összes Forma-1-es versenyzőt, tehát ez teljesen szubjektív.

    Számomra a valaha volt legjobb figurát egyébként Tazio Nuvolarinak hívják. Amikor említem a nevét, akkor az emberek pislognak csak rám, és nem értik, mivel még csak nem is hallottak róla. Fangio sokakat megvert, ahogy Jim Clark és Jackie Stewart is. Melyikük a legjobb? Ezt sem tudom. Régebben rávágtam volna, hogy Fangio, de hamarosan azt kell mondanom majd, hogy Lewis Hamilton. Ha megnézitek a statisztikáit, már több pole pozíciója van, mint Schumachernek volt. Ráadásul legalább még három év van benne, ha nem sérül le, hagyja el a Mercedest, vagy úgy dönt hogy befejezi. Ebben az esetben is még három bajnokság előtt áll, tehát statisztikailag nézve ő lehet majd a legnagyszerűbb. Véleményem szerint ugyanakkor, még ha ez nagyon is vitatható, de ő jobb, mint Schumacher vagy Senna.”

    Walker itt egyértelműen arra gondol, hogy míg Schumacher és Senna esetében számos ellentmondásos incidens jellemezte a párharcaikat, addig Hamilton elkerülte az ilyen eseményeket a csata hevében:

    „Mindketten, tehát Schumacher és Senna is a versenyzői karrierjük folyamán olykor vitatható manővereket húztak meg, mint amikor Schumacher szándékosan leparkolt Monacóban azért, hogy megakadályozza Alonso-t a pole pozíció megszerzésében, vagy amikor 1997-ben Villeneuve autójának ütközött, ahogy tette azt Senna Prosttal 1990-ben Japánban. Lewis Hamilton soha nem volt ilyen, ő patyolat tisztán vezet. Különösen kedves, gigantikus tehetséggel megáldott pilóta, nem hiszem, hogy láttunk már hozzá foghatót őelőtte.”

    Hamilton a hazai nagydíján egy drámai győzelmet aratott múlt vasárnap Silverstoneban. Gyakorlatilag három keréken ért be a célba, miután a verseny végén defektet kapott.

  • Giacomelli: Verstappen már 3-4 alkalommal meghalt volna a 80-as években

    Giacomelli: Verstappen már 3-4 alkalommal meghalt volna a 80-as években

    Bruno Giacomelli szerint Max Verstappen a korábbi generációk versenyautóiban nem lett volna hosszú életű.

    A McLaren egykori pilótája 1977 és 1983 között volt tagja a mezőnynek, míg 1990-ben egy évre ismételten visszatért. Az olasz ex-versenyző, aki megtapasztalhatta a „veszélyes F1-et” úgy véli, a fiatalabb generációban már nincs meg az a bizonyos félelem, mint a hőskor szereplőiben, ugyanis az F1 veszélytelenebb, mint hajdanán. Pont ezért a mostani pilóták  kevesebb eséllyel élnék túl a régmúlt versenyeit.

    ,,Ha az eredményeket nézzük, Michael Schumacher hét világbajnok címet szerzett, míg Juan Manuel Fangio ötöt. Ugyanakkor Fangio mindezt más autóban nyerte, egy olyan időszakban, ahol az emberek ebbe belehaltak, érted mire akarok kilyukadni? Tudod mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy az a Verstappen, ha a 80-as évek konstrukcióit vezetné, már háromszor-négyszer meghalt volna. A mostani versenyzők már nem félnek az F1-es autóktól, mert ezek a gépek már túlságosan biztonságosak.”

    Giacomelli ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy manapság már könnyebb elvezetni ezeket a konstrukciókat, mint a régebbi versenygépeket, sőt a csapatok között lévő nagy különbségekre is kitért:

    ,,Van 45 gomb a kormányukon, de mégis a bokszból kapnak utasításokat azzal kapcsolatban, hogyan és mit állítgassanak rajta. Ezeket a darabokat egyszerűbb irányítani, sőt a váltó is majdhogynem automata. Könnyebb vezetni ezeket az autókat, teljesíteni velük, viszont egy teljesen más történet. A konstrukciók a döntő szerepet kaptak a sportban. Egy középszerű pilóta is jó teljesítményt tud nyújtani egy nagyon versenyképes autóban, míg egy kiemelkedő versenyző már nem fog brillírozni egy gyengébb versenygépben. Ez nem újdonság ugyan, hiszen a motorsportban ez már csak így megy, de azért lehetett anno látni egy Wolfot és Hesketh-et az élen Jody Schekter vagy James Hunt mellett. Manapság ez nem lehetséges, mert a Mercedes a Ferrari és a Red Bull valamint a mezőny többi taga között óriási a különbség.”

  • Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Már életében is rengeteg brazilnak olyan volt ő, mint egy vallás: Ayrton Senna. A háromszoros világbajnok ma lenne 60 éves. A 35 éves Lewis Hamilton így emlékezik meg róla:

    „Autóversenyzőként csak egyetlen példaképem volt, Ayrton Senna. Amikor 1994. május elsején meghalt, kilenc éves voltam. Angliában voltam egy gokart versenyen, és a boxok mögött sírtam. Akkor számomra megszűnt egy világ.”

    A brit pilóta már rég megdöntötte egykori kedvence összes rekordját, mégis így vélekedik:

    „Ayrton ellen versenyezni óriási lett volna. A vezetési stílusa, a harcossága és a személyisége az, ami nem csak számomra maradnak meg örökre.”

    Senna 1984-ben üstökösként robbant be a mezőnybe. Az egyértelműen pocsék Toleman-Harttal 13 pontot szerzett, de akkoriban még csak az első hat helyezett kapott pontot. Ennek eredményeként kilencedikként végzett a versenyzők világbajnokságában. 1985-ben a Lotusszal már Portugáliában a szakadó esőben mindenkit faképnél hagyott, és 62 másodpercnyi (!) előnnyel végzett az élen a ferraris Alboreto előtt. Megszületett az „Esőisten”.

    Senna hívőként szállt be a 161. számára végzetes nagydíjon az autójába, és egyszer így nyilatkozott még korábban a Blicknek:

    „A verseny alatt is imádkozom. Semmi sem olyan erős, mint Isten ereje.”

    A riválisok persze megmosolyogták, az egykori mclarenes ellenfele, Alain Prost ezt mondta róla:

    „Ayrton tényleg azt hitte, hogy halhatatlan.”

    Amikor eljött a fekete imolai hétvége 1994-ben, honfitársa, Rubens Barrichello túlélt pénteken a Jordanben egy horrorisztikus balesetet, enyhébb sérülésekkel. Szombaton azonban a Simtekben az osztrák Roland Ratzenberger szörnyethalt. Először Senna úgy döntött, hogy nem is akar vasárnap meccselni a bajnokságot vezető benettonos Michael Schumacherrel. Végül azonban győzött Ayrton győzni akarása döntött, hiszen a harmadik pole pozícióját szerezte meg abban az évben.

    Három órával a rajt előtt a paddockban egy végső baráti „csúcstalálkozón” volt Prosttal. Az egykori szupersztár ellenfelek kisírt szemmel hagyták el a Williams motorhomeját. Isteni sugallat lett volna közöttük ez az utolsó beszélgetés?

    Rajongók millióinak még most is és marad is Senna minden idők legnagyobb versenyzője, de ezt a kérdést soha nem is lehet majd helyesen megválaszolni. Mások úgy gondolják, hogy Juan Manuel Fangio az, hiszen négy márkával öt világbajnoki címet szerzett, mások szerint a skót volánművész az, Jim Clark, a Lotusszal. Megint másoknak a Professzor, Alain Prost az, az 51 győzelmével. De ugyanígy benne van ezen pakliban Michael Schumacher és Lewis Hamilton is, akik már beírták a nevüket az örökkévalóságba.