Címke: Juan Manuel Correa

  • Az FIA kivizsgálta Hubert balesetét, hamarosan közlik az eredményt

    Az FIA kivizsgálta Hubert balesetét, hamarosan közlik az eredményt

    Az FIA közölte, hogy ezen a héten jelentik majd be, milyen eredményre jutottak, miután kivizsgálták azt a spái F2-es balesetet, mely Anthoine Hubert halálát okozta.

    Augusztusban történt az eset Spában, mikor egy szerencsétlen szituációban Juan Manuel Correa nem tudta elkerülni Hubert autóját és belecsapódott. Hubert életét vesztette, míg Correa súlyos sérülésekkel került kórházba. Már jobban van, de jobb lábán még mindig rögzítő keret van.

    Az FIA a baleset után azonnal közölte, hogy alapos, teljes kivizsgálást indítanak az ügyben. Az eredményeket a héten közlik majd.

    „Végeztünk, a beszámolót az FIA Világtanács ülésén szerdán közöljük, illetve közzéteszünk majd egy sor ajánlást a teljes együléses piramis fejlesztéseire vonatkozóan, de nem a teljes jelentést.” – mondta az FIA egy szóvivője Abu Dhabiban.

  • Correa: Nem csak magamért, hanem Hubert miatt is vissza kell térnem a versenyzéshez

    Correa: Nem csak magamért, hanem Hubert miatt is vissza kell térnem a versenyzéshez

    Először adott hosszabb interjút a balesetét követően Juan Manuel Correa, aki még a Formula 2 belgiumi főversenyén sérült meg súlyosan abban a balesetben, amiben a 22 éves Anthoine Hubert az életét vesztette. Az amerikai fiatal legfőképp a balesetről, a felépüléséről és az akaraterejéről beszélt az interjúban.

    „Legutoljára életem legfontosabb napja előtt beszéltem veletek, a Forma-1-es tesztem előtt egy nappal,” – mondta az amerikai. „A spai baleset az egész évemet és a következőt is nagy mértékben megváltoztatta. Folytatnom kell a harcot és mindenféleképpen fel szeretnék épülni.”

    A felépülés

    „Lényegében az orvosok újjáépítették a jobb lábamra. A bal lábam nem sérült meg olyan mértékben, mint a jobb, ezért mindössze egy műtétet elég volt végrehajtaniuk rajta. A rehabilitációs még további egy évet fog igénybe venni és még további műtétek is lesznek. Sajnos nagy a valószínűsége annak, hogy a jobb lábam már soha nem lesz majd a régi. Azonban minden erőt bele fogok adni, hogy legalább annyira fel tudjak épülni, hogy képes legyek nyomni a gázpedált.

    „Hat centimétert veszítettem a jobb lábamban található „tibia” nevezetű csontból. Egy különleges eszköznek köszönhetően ez most növésben van. Ezért van a lábam körül az a sok fém, amit a közösségi média felületeimen láthattatok. A csont naponta egy millimétert nő körülbelül. December 23-án nyeri majd vissza a teljes méretét és ekkor lesz majd a következő műtétem. Ezután megint hosszú pihenés következik, és a rehabilitációt követően már újra terhelhető lesz a lábam.”

    Visszatérés a Formula 2-be

    „Nem csináltam semmit, ugyanazokkal az emberekkel vagyok körülvéve, akikkel eddig is voltam. A Sauber Junior Team by Charouz volt a bázisom a családom mellett. Egy erős karakterű embernek tekintem magam. Mikor felkeltem az ágyamból a kómát követően, képes voltam az ágyban maradni és semmi rossz érzés nem fogott el. Harcoltam azért, hogy felkelhessek és végül sikerült is. Nagyon jó érzés volt. Motivált vagyok és mindenféleképpen vissza szeretnék térni a Formula-2-be, hogy majd onnan kerülhessek be a Forma-1-be.”

    A baleset

    „Nyilvánvalóan a balesetet követően számos alkalommal találkoztam az FIA embereivel. Egy rendkívül szerencsétlen baleset volt, események hosszú sora követte egymást. Olyan volt, mint egy láncreakció, ahol négy vagy öt autó volt érintett. A vizsgálódásnak vége, azonban ez semmit nem változtat a helyzetemen és a tényen, hogy egy rendkívül nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt hónapokban.

    „Amikor átmentem az Eau Rougeon a törmelékeken, amik Alesi autójáról szakadtak le, azon az első kerekeim alá szorultak. Csak mentem egyenesen, nem tudtam mit csinálni. Hatalmas balszerencse volt az, hogy pont Hubert autójába mentem bele ekkora sebességgel.”

    A baleset, ami megváltoztatta a 20 éves Correa életét

    „A baleset teljes mértékben megváltoztatta az életemet nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is. Ha átélsz egy halálközeli élményt, és sikerül életben maradnod, akkor nyílik ki a szemed csak igazán. Voltak olyan pillanataim a kórházban, amikor nem voltam biztos benne, hogy akarok-e versenyezni még az életem során. Felismertem, hogy nem a versenyzés a legfontosabb dolog az életemben. Ez a szenvedélyem, azonban ezek a balesetek megmutatják, hogy mit kell reflektorfénybe helyezned és én a gyógyulást és a családomat választottam.

    „Még mindig a versenyzés a szenvedélyem. Egyszer az egyik barátom megkérdezte, hogy a baleset miatt fel fogom-e adni az álmomat, hogy bekerülhessek a Forma-1-be. Elmondtam neki, hogy a baleset ellenére sem fogom feladni az álmomat, azonban elgondolkoztatott, azon, hogy érdemes-e kockázatot vállalni a vágyaink megvalósításához. Igen, ezért is hajszolom őket tovább.”

  • Alex Albon meglátogatta Juan Manuel Correát

    Alex Albon meglátogatta Juan Manuel Correát

    Alexander Albon tegnap bement a kórházba Juan Manuel Correához.

    Az amerikai pilóta másfél hónapja szenvedett súlyos balesetet Spa-ban. Ő szerencsésen túl élte a katasztrofális ütközést, míg Anthoine Hubert a helyszínen életét vesztette.

    Correát Belgiumból Londonba szállították, ahol is egy darabig komában tartották, majd egy 17 órás műtét keretein belül megmentették a lábait.

    A Formula 2-es versenyző azóta többször is bejelentkezett Instagram oldalán, megköszönte a rengeteg támogatást amit kapott, továbbá részvétét nyilvánított Hubert családjának is.

    Tegnapi posztjában azonban a Red Bull pilótája Alex Albon is szerepel, aki látogatást tett a sérült versenyzőnél. Correa viccesen meg is jegyezte, talált magának egy új ápolót a thai-birt versenyző személyében.

    https://www.instagram.com/p/B3xJdCSByP_/?igshid=11topcig28jkh

  • Correa először szólalt meg nyilvánosan a balesete óta!

    Correa először szólalt meg nyilvánosan a balesete óta!

    Juan Manuel Correa először jelentkezett be az Instagram oldalán a Belga Nagydíjon történt baleset óta. Az amerikai fiatal többek között a balesetről, a lelki állapotáról és rehabilitációjáról is beszélt.

    Correa a Formula 2 belga sprintversenyén keveredett bele abba a balesetbe, ami a 22 éves Anthoine Hubert életébe került. Az amerikai versenyző jobb lába olyannyira megsérült, hogy az orvosok még az amputáció gondolata is felmerült. Azonban Correa nemet mondott az amputációra és bevállalta a 17 óra hosszás műtétek, ami végül sikeres lett és most már biztonságban van a jobb lába.

    Az amerikai versenyzőre már csak egy műtét vár, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor már novemberben megkezdheti a rehabilitációját, ami körülbelül egy évig fog majd tartani. Correa nem győzte megköszönni azoknak a szurkolóknak, akik támogatták őt, jókívánságokat küldtek neki és vele voltak az elmúlt öt hétben.

    A Sauber Junior Team by Charouz pilótája részvétet nyilvánította Hubert családjának és elmondta a véleményét a balesetről. „Még nem volt alkalmam nyilvánosan megtenni, de most megteszem és részvétet szeretnék nyilvánítani Anthoine családjának,” – mondta Correa. „Ez mindenki száméra egy hatalmas sokk, ugyanis nem gondolná az ember, hogy akár ilyen kimenetelű balesetek is megtörténhetnek. Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, habár tisztában vagyok vele, hogy a rehabilitáció nagyon sok időt fog majd igénybe venni.”

    Correa bejelentkezését pedig az alábbi linken megtekinthetitek:

    https://www.instagram.com/p/B3XZ5RVB_fP/

  • Túlesett a lábát megmentő műtéten Correa, az orvosok bizakodóak

    Túlesett a lábát megmentő műtéten Correa, az orvosok bizakodóak

    Juan Manuel Correa állapotáról újabb közleményt adtak ki, ám ezúttal maga a versenyző is „megszólalt”.

    17 órás műtéten van túl az F2-es versenyző, az orvosoknak egy komplikált beavatkozást kellett elvégezniük. Az elkövetkezendő 48-72 óra kritikus volt Correa számára, és csak az idő letelte után tudott a stáb valóban megbizonyosodni a műtét kimeneteléről.

    Csütörtökön, a fent említett idő leteltével már kijelenthető a beavatkozás sikeressége, ám a pilótát továbbra is fokozott megfigyelés alatt tartják. A műtét során a vártnál több csontanyagot távolítottak el, és a vérerekkel felmerült problémákat is meg kellett oldaniuk, ám ennek ellenére elégedett a stáb. Két hét múlva a londoni kórházban, ahol az amerikait ápolják újabb műtét fognak végrehajtani a sérültön, ám az már nem lesz ennyire komplikált.

    A számítások szerint akár 6 hét múlva elhagyhatja a kórházat, ám a felépülése egy hosszú utat fog felölelni, a következő évben fizikoterápiás kezelés és korrekciós műtétek várnak majd Correa. A cél természetesen az, hogy teljesen tudja használni jobb lábát és bokáját.

    A baleset óta először, a közlemény a pilóta szavait is tartalmazza, amiben megköszöni az embereknek az üzeneteket és a támogatást.

    ,,Az elmúlt néhány hét nagyon nehéz volt, nehezebb, mint bármi amivel eddig fizikálisan és mentálisan szembe néztem életem során. Tisztában vagyok azzal, hogy a jövőm attól függ, mennyire fognak helyrejönni a lábaim, különösen a jobb állapota kérdéses, a rehabilitáció tehát nagyon-nagyon hosszúra fog nyúlni. Még fel kell dolgoznom azt, ami történt és ami történik. Szeretném megköszönni mindenkinek azt, hogy így vagy úgy támogatottak és drukkoltak nekem. Hálás vagyok azért a gondoskodó és aggódó üzenetekért amiket kaptam. Teljes szívemből köszönöm mindnyájatoknak, tisztában vagyok azzal, hogy a sok bátorítás és pozitivitás amit küldtetek, segít.”

  • Több, mint 10 órás műtétje lesz holnap Correának

    Több, mint 10 órás műtétje lesz holnap Correának

    Juan Manuel Corea is érintett volt Spában abban a Formula 2-es balesetben, melynek következtében Anthoine Hubert életét vesztette. Correa túlélte az ütközést, de súlyos sérüléseket szenvedett.

    Mostanra azonban már tudatánál van, és jobb lába amputációja helyett a helyreállító műtétet választotta, ami azonban kockázattal jár.

    A autósportos közösséget Correa szülei informálják időnként.

    „A hét elején Juan Manuelt egy új kórházba szállították Londonba, Angliába, mely az ortopédiai műtétekre van szakosodva, mivel most már a tüdejéről az alsó végtagjaira helyeződött át a hangsúly.” – írták a szülők a legutóbbi közleményben.

    „Juan Manuel már teljesen magánál van, tüdeje pedig a vártnál sokkal gyorsabban gyógyult. Fizikai javulása és akaratereje lenyűgözték az orvosokat. A héten az volt a fő cél, hogy Juan Manuel a lehető legjobb állapotba kerüljön a vasárnapi, több, mint 10 órás műtétre.”

    „A vasárnapi műtét kulcsfontosságú lesz Juan Manuel jövője szempontjából. Az orvosok, a baleset óta először fognak teljes mértékben hozzáférni a jobb lábán lévő sebekhez. Meghatározzák majd, milyen mértékűek a sérülések a sípcsontján, bokáján és lábfején. A műtétsorán megmentik, ami megmenthető és eltávolítják, amit el kell távolítani, annak érdekében, hogy újraépíthessék a jobb lába alsó részét, a lehető legjobb állapotúra.”

    „A sebészek szakterületük kiválóságai, és óvatosan optimisták, tekintette arra a gyors ütemű gyógyulásra, amit Juan Manuel a héten véghez vitt.”

    „A Juan Manuel által elszenvedett sérülések súlyosak, a műtét pedig nagyon összetett. Az orvosok opciót kínáltak Juan Manuel számára egy rekonstrukciós lábműtétre. Ő az amputáció ellen döntött, vállalni szeretné a műtétet, tudatában annak összes kihívásával.

    „További részleteket közlünk majd Juan Manuel állapotáról, amint lehetséges.”

  • Green: A Forma-1-nek tanulnia kell a Hubert-Correa balesetből

    Green: A Forma-1-nek tanulnia kell a Hubert-Correa balesetből

    A Forma-1-nek le kell szűrnie a tanulságot abból a balesetből, amiben a Formula 2-ben versenyző Anthoine Hubert életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig súlyosan megsérült.

    A 20 éves Correát nemrégiben kelhetett fel a mesterséges kómából, amire a légzési nehézségei miatt volt szükség. Az orvosok szerint azonban az amerikai versenyzőre egy fontos műtét vár annak érdekében, hogy megmentsék a jobb lábát a „visszafordíthatatlan sérülésektől”.

    A Racing Point technikai guruja, Andy Green szerint az F1-nek tanulnia kell az esetből, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen tragikus kimenetelű balesetek. „Meg kell erősítenünk a karosszéria oldalait és a szerkezetén is fejlesztenünk kell, valamint az első szárnyakon is fejlesztenünk kell, hogy még több energiát legyenek képesek elnyerni az ütközések során,”- nyilatkozta Green. „Az pedig nyilvánvaló, hogy biztosítanunk kell, hogy az autók ne kerülhessenek vissza ilyen veszélyesen a pályára.”

  • Correa már nincs kómában, de komoly műtétek várnak rá

    Correa már nincs kómában, de komoly műtétek várnak rá

    Juan Manuel Correa F2-es versenyzőt már nem tartják mesterséges kómában, három héttel a súlyos balesete után, amelynek során elhunyt Anthoine Hubert francia versenyző. A családja által kiadott legfrissebb közlemény szerint nagy lépést tett meg a jó irányba a 20 éves ecuadori-amerikai pilóta, de továbbra is versenyben van az idővel:

    „Juan Manuel orvosai elsődlegesen most már a láb és tüdősérüléseivel törődnek, amelyek még több mint két hete keletkeztek, és a baleset napja óta nem kezeltek a sürgősségi beavatkozáson kívül. A doktorok az idő ellen versenyeznek, és egy komoly műtétet kell elvégezniük ahhoz, hogy minimalizálják a kockázatát a jobb alsó végtag visszafordíthatatlan állapotának. Ezt azonban addig nem tudják elvégezni, amíg a tüdeje nem áll készen egy hosszabb műtétre.”

    Correa gerincsérülést szenvedett, valamint a lába is eltörött az ütközését követően, szeptember 3-án pedig Belgiumból egy speciális intenzív osztályra szállították Londonba. A pénteki tájékoztatás kitér arra is, hogy az ECMO gépet nem kell már igénybe vennie, valamint a tudatánál van, bár nem teljesen ébren:

    „Az orvosok szerint ez pár napig eltarthat, hiszen két hétig kómában volt. Azt is kijelentették, hogy Juan Manuel sérülékeny és kiszolgáltatott, ezért továbbra is az intenzív osztályon kezelik.”

    A versenyző állapota már nem kritikus.

  • Correa továbbra is mesterséges kómában

    Correa továbbra is mesterséges kómában

    Juan Manuel Correa családja újabb közleményt adott ki a versenyző állapotáról, aki továbbra is mesterséges kómában fekszik az tragikusan elhunyt Anthoine Hubert autójával történt ütközést követően.

    Kedden az Instagramján megerősítették, hogy még mindig mesterséges kómában fekszik, amelybe angliai érkezése után helyezték már a helyi orvosok. Az állapota kicsit javult, lélegezni azonban ECMO- és légzőkészülékkel tud csak. A lábai egyelőre továbbra is komoly fejtörést okoznak, mert addig nem tudják megoperálni, amíg nem tud önállóan lélegezni.

    https://www.instagram.com/p/B2hiWpOBZ2s/

  • Újabb közleményt adtak ki Correa állapotáról

    Újabb közleményt adtak ki Correa állapotáról

    A spai balesetben súlyosan megsérült amerikai Juan Manuel Correa állapotáról igyekszik folyamatosan tájékoztatást adni a családja. Legutóbb arról számoltak be, hogy mesterséges kómába kellett helyezni, most pedig egy újabbat adtak ki.

    „A fiunk, Juan Manuel továbbra is egy londoni kórház intenzív osztályán fekszik, a feleségem és én mindig mellette vagyunk. Vannak jó és rossz napjaink is, akárcsak hosszú és rövid éjszakák is, de a motorsport közösségének, a barátaink, családunk, az országunk és a rajongók támogatásával tovább imádkozunk érte.”

    „Juan Manuel továbbra is mesterséges kómában van, annak érdekében, hogy a tüdeje a lehető legtöbb tudjon pihenni. A főbb élet funkciói javultak, míg mások kis mértékben romlottak. Az orvosok emlékeztettek minket arra, hogy jelen helyzetben a legtöbb, amit remélhetünk, hogy Juan Manuel tovább folytatja ezt az ütemű javulást. A fertőzések folyamatos ellenőrzés alatt vannak, az életfontosságú jelek továbbra is stabilak.”

    „Hiszünk a fiunk erejében és elszántságában, úgy látjuk, hogy az apró javulás azt jelenti, hogy kezd felül kerekedni ezen, csak arra lenne szükség, hogy egy kicsit gyorsabban tegye ezt. Az orvosok folyamatosan ellenőrzik és cserélik a kötszereket, ha szükséges, és többször is megerősítik, hogy több, súlyos törései vannak. További műtétekre lesz szükség, de erre csak akkor kerülhet sor, ha tüdeje rendbe jön és a műtét biztonsággal elvégezhető.”

    „Szeretnénk köszönetet mondani minden embernek, aki felhívott, írt, e-mailt küldött vagy felvette velünk a kapcsolatot a közösségi médiákban. Megkaptunk mindent, elolvastuk őket vagy most is folyamatosan olvassuk. Ezeket mind felolvassuk Juan Manuelnek is. Az üzeneteitek segítenek neki harcolni és nem feladni. Ez a legnagyobb motiváló erő az ő számára. Kérjük a barátokat, rajongókat, hogy továbbra is küldjenek támogató üzeneteteket a közösségi médiákban vagy az Info@JMCorrea.com e-mail címre. Még egyszer köszönöm a sok támogatást.”