Címke: JR Motorsports

  • Ty Gibbs tényleg tud vízen járni! Ő az Xfinity Series bajnoka

    Domináns győzelmet aratott Ty Gibbs Phoenix-ben, és ezzel megnyerte a NASCAR Xfintiy Series 2022-es bajnoki címét.

    Egy héttel azután, hogy a Martinsville Speedwayen csapattársa (Brandon Jones) kilökésével a viták örvényét váltotta ki, Ty Gibbs visszaverte Noah Gragson támadásait, és megnyerte a NASCAR Xfinity Series szombati bajnoki futamát és a sorozat bajnoki címét.

    https://500miles.hu/nascar/ty-gibbs-ismet-hozta-onmagat-csoda-hogy-nem-lett-bunyo-belole/

    A pole-ból induló Gibbs megnyerte az első és a második szakaszt, és a 200 körből 125-öt vezetett, de ezek a statisztikák nem mutatják meg a teljes képet, és azt, hogy milyen intenzív volt a verseny.

    A jövőre már Jimmie Johnson tanítása alatt, a Cup Seriesben versenyző Gragson és a JR Motorsports csapattársa, Justin Allgaier 35, illetve 26 kört vezetett. Mindkettejüknek akkor kezdett életre kelni az autója, amikor elkezdett lemenni a nap, és lehűlni a pálya.

    Gibbs 54-es számú Joe Gibbs Racing Toyotája azonban elég erős volt a győzelemhez. A 20 éves csodagyereknek ez volt a hetedik győzelme a szezonban, így kijelenthető, hogy a kérdéses megmozdulásai ellenére megérdemelten nyerte meg a bajnoki címet.

    Ennek ellenére a közönség nagy része a győzelmi ünneplését füttykoncerttel és fújolással fogadta, ami a Martinsville-i események tükrében nem meglepő.

    Tudják, amit múlt héten tettem, az elfogadhatatlan volt” – mondta Gibbs, miután kimászott az autójából. „És még egyszer bocsánatot kérek, mert két esélyünk is lett volna megnyerni ezt bajnoki címet, és az amit tettem, a csapat szempontjából nagyon rossz volt. Csak magamnak köszönhetem ezt a helyzetet.

    Ülhetek itt és mondhatom, hogy sajnálom, amennyire csak tudom, de ez nem fogja helyrehozni a dolgokat. Helyre kell hoznom a tetteimet.

    Úgy éreztem, hogy ma jó versenyem volt, úgy éreztem, hogy jól és okosan versenyeztem. Én és a 7-es autó (Justin Allgaier) nagyon keményen versenyeztünk. Remélhetőleg mindenki élvezte a show-t.

    Megértem a fújolást, de nem akarom, hogy erre a bajnokságra emiatt emlékezzenek az emberek. Azt akarom, hogy a kemény munkáról és a csapatunkról emlékezzenek meg. Félelmetes munkát végzett az egész csapat.

    Gragson hajszálnyira volt a bajnoki címtől, de Ty Gibbs most jobb volt

    A lélegzetelállító csatában végül a boxcsapatok döntöttek, hiszen a 160. körben történő kiállásnál Ty Gibbs csapata elképesztően gyorsan dolgozott, miközben Noah Gragson a harmadikról a nyolcadik helyre esett vissza.

    A 9-es autó sofőrje elképesztő hajrát produkált, folyamatosan zárkózott fel, és két körrel a vége előtt már a második helyen találta magát, és támadta Ty Gibbset. Végül azonban nem tudta legyőzni riválisát, és 4 tizeddel csúszott le a bajnoki címről.

    Mindent beleadtam” – mondta Gragson. „A kib***ott belemet kihajtottam, és mindent kiadtam, ami bennem volt. Egyszerűen jobbak voltak nálunk.

    Ő (Gibbs) úgy versenyzett ma este, mint egy bajnok. Megérdemelte.

    Gragson nagyon sportszerűen gratulált Ty Gibbsnek a verseny után, azonban hozzátette, nem változott meg a véleménye róla.

    Eléggé rossz érzés pont egy ilyen ember ellen veszíteni. Régóta ismerem őt, és egyre nagyobb se**fej a srác.

    Allgaier a harmadik helyen végzett, míg a Kaulig Racing kettőse, Landon Cassill és AJ Allmendinger a negyedik, illetve az ötödik helyen végeztek.

    Sheldon Creed, Riley Herbst, Daniel Hemric, Austin Hill és Sammy Smith egészítette ki a top 10-et.

    A bajnoki négyes negyedik tagja, Josh Berry az első négyben haladt a verseny utolsó részében, de a 171. körben az utolsó újraindítás után nem sokkal a falnak ütközött, és végül csak 13. lett.

  • Ty Gibbs nagyon sajnálja, Gragson ennek ellenére utálja

    Ty Gibbs a szezonzáró Phoenix-i verseny előtt nyilatkozott a Martinsville történésekről, riválisát, Noah Gragsont azonban nem hatotta meg.

    Gibbs még Martinsville-ben lökte ki csapattársát az utolsó körben, és legújabb interjújában elismerte, hogy tisztában volt csapattársa helyzetével – mégis megtette azt, amit tett.

    A tetteim miatt kerültem ebbe a helyzetbe, és most tanulnom kell belőle, és tovább kell lépnem, ami nem egyszerű” – mondta a 20 éves Gibbs.

    Azt hiszem, a legszomorúbb dolog az, hogy a JGR-nél mindannyian egy nagy család vagyunk, és az, hogy ezt az önző cselekedeteim miatt szétszakítom, nagyon fáj nekem, mert én itt nőttem fel.

    A fiatal versenyző nem árult el részleteket arról, hogy mi történt a héten a csapaton belül, de elmondta, hogy beszélt Jones-szal, és igaza van mindenben. „Szembe kell néznem a ténnyel, hogy hibáztam, és olyan keményen kell dolgoznom, amennyire csak tudok, hogy kijavítsam ezeket a problémákat.

    https://500miles.hu/nascar/ty-gibbs-ismet-hozta-onmagat-csoda-hogy-nem-lett-bunyo-belole/

    Gibbs elmondta, hogy múlt szombaton késő este megnézte a verseny televíziós összefoglalóit, és hatással volt rá a tette, és a nézők reakciója. Ezen felül nagyapja, a csapat tulajdonosa is kijelentette, hogy következményei lesznek a tetteinek.

    Noah Gragson egyből Gibbs után nyilatkozott a média képviselőinek, és elmondta, hogy nem hatotta meg Gibbs bocsánatkérése.

    Egyszerűen elegem van ebből a ‘sajnálom, próbálok tanulni’ dologból. Nem kedvelem őt” – jelentette ki Gragson.

    Gragson szerint semmi esély nincs arra, hogy Gibbs ezen a héten egy kicsit megfontoltabban tér vissza a pályára.

    Nem érdekli a dolog. Ettől függetlenül nekünk jól jött, mert a JR Motorsportsnak így 3 autója van a döntőben, tehát 75%-os esélyünk van arra, hogy megnyerjük a bajnoki címet.

    Gragson és Gibbs mellett Justin Allgier és Josh Berry indul esélyesként, ez pedig azt jelenti, hogy a széria mindenképp új bajnokot fog avatni.

  • Állati sztori a NASCAR-ban, elolvadsz a cukiságtól!

    Fantasztikus hétvégén van túl a NASCAR Xfinity Seriesben szereplő JR Motorsports, ráadásul hazaérve még egy ajándékot is találtak autójukban.

    Josh Berry megszerezte a JR Motorsports 14. győzelmét a NASCAR Xfinity Series 2022-es szezonjában, és bebiztosította helyét a „Bajnoki Négyesbe”.

    Még ennél is jobb volt, hogy a szervezet tovább bizonyította teljes dominanciáját a NASCAR második számú sorozatában az idei szezonban, hiszen szombaton Berry, Noah Gragson és Justin Allgaier révén megszerezte története második 1-2-3-as eredményét.

    Az ünneplésre tehát egyértelműen sok okuk volt. Ezért érthető, hogy egy különleges vendég is részt vegyen az ünneplésben, nem igaz?

    Hétfőn Dale Earnhardt Jr. megosztotta, hogy amikor a csapat a szombati NASCAR Xfinity Series Las Vegas-i futam után kipakolta a csapat autóit, egy oposszumot találtak az egyik autó motorterében.

    A JRM csapatai ma kipakolták az autókat Vegasból, és egy oposszumot találtak az egyik autó motorterében. Nem viccelek” – írta Dale Jr. twitteren.

    Igen, jól olvastátok. Egy oposszum volt az egyik autó motorterében. Earnhardt Jr. nem említette konkrétan, hogy melyik autó volt az, amelynek a motorterében oposszum volt.

    A NASCAR-ral kapcsolatban a legkülönfélébb állatfajoknak rázós múltjuk van. 2019-ben Todd Gilliland úgy versenyzett a NASCAR Truck Series egyik versenyének végére, hogy egy róka csapódott az első hűtőrácsába. Gilliland a nyolcadik helyen ért célba.

    Az évek során több mormota/mókus/kutya/stb. is elszabadult a pályán az edzések, a kvalifikációk, sőt a versenyek során.

    Szerencsére az oposszumnak semmi baja, de arról nincs információ, hogy a Dale Jr.-ék megtartják-e kabalának az állatot.

  • Megvan Wallace helyettese, Dale Jr. így reagált – NASCAR Hírmorzsák

    A 23XI Racing úgy döntött, hogy nem fellebbez a NASCAR döntése ellen, és John Hunter Nemecheket ülteti be a 45-ös autóba Miamiban.

    • A 23XI Racing kedden este közleményt adott ki, amelyben kifejezte a szervezet egyetértését a NASCAR döntésével, miszerint Wallace-t egy futamra felfüggesztették.
    • John Hunter Nemechek helyettesíti majdBubba Wallace-t a NASCAR Cup Series vasárnapi versenyén, a Homestead-Miami Speedwayen, erősítette meg a 23XI Racing. Nemechek, aki teljes munkaidőben a NASCAR Camping World Truck Series-ben versenyez a Kyle Busch Motorsports színeiben, eredetileg a 23XI Racing tartalékversenyzője lett volna, mielőtt egy utolsó pillanatban hozott döntés értelmében Ty Gibbs kapta meg a helyét, amikor Kurt Busch megsérült Poconóban.
    • Dale Earnhardt Jr. amellett, hogy sikeres csapatfőnök a NASCAR Xfinity Seriesben, az NBC állandó NASCAR kommentátoraként is dolgozik. A csatorna feltett egy videót Dale Jr. és kommentátortársa, Jeff Burton reakciójáról Bubba Wallace esete után.

    https://twitter.com/KensethFan17_20/status/1582033174544019456

    • Ha már Dale Earnhardt Jr.: A JR Motorsports bejelentette, hogy 2023-ban is Johs Berry ül majd a csapat 8-as autójában. A 31 éves Berry jelenleg az első teljes munkaidős szezonját tölti a NASCAR Xfintiy Seriesben. Az elmúlt két évben öt győzelmet szerzett, és éppen a múlt hétvégén, Las Vegasban aratott győzelmével bebiztosította helyét a phoenixi bajnoki döntőbe.
    • A Spire Motorsport a következő szezonban két teljes munkaidős versenyzőt indít, Ty Dillon csatlakozik a szervezethez, aki a 77-es Chevrolet-t fogja vezetni. Csapattársa az a Corey LaJoie lesz, aki már idén is a csapat 7-es autóját vezette.
    • Jimmie Johnson lesz az egyik első meghívott vendége az óriási NASCAR rajongó hírében álló country énekes, Blake Shelton új gameshow-jának.

    Megbüntette a NASCAR a bátyja miatt szomorkodó Kyle Busch csapatát

    • Kyle Busch néhány csapattagja nélkül fejezi be a Joe Gibbs Racingnél töltött időszakát, miután csapatát megbüntették egy meglazult kerék miatt vasárnap a Las Vegas Motor Speedwayen. A NASCAR négy futamra felfüggesztette Ben Beshore csapatfőnököt, Derrell Edwards emelőst és Michael Hicks kerékcserét végző szakembert azért, mert Las Vegasban nem rögzítették megfelelően a 18-as autó bal első kerekét.

    • A fiatalabb Busch testvér reagált a bátyó idő előtti visszavonulására is. Kyle elkeserítőnek tartja, hogy Kurt-nek ilyen körülmények között kell visszavonulnia, de az egészségét tartja az első számú szempontnak: „Egész hátralévő életében normális lesz – már amennyire egy Busch normális lehet.
    • Adam Stern információi szerint Kurt Busch visszavonulása után a Monster Energy még nem döntött arról, hogy marad-e a 23XI Racing csapatánál szponzorként.
  • Kurt Busch jövőbeli tervei, Elliott elnézést kért, Bayne elájult – Hírmorzsák

    Kurt Busch a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy 2023-ban nem indul, de mik a tervei? Elliott elnézést kért tetteiért.

    • Busch a közleménye után válaszolt újságírói kérdésekre, ahol sok érdekes extra információt osztott meg. Például azt, hogy nem a poconói eset volt a fő ludas, de az volt az utolsó csepp a pohárban. „Az idei évben elszenvedett különböző balesetek megnehezítették a dolgomat, és a nyáron kezdett nehézzé válni, hogy minden héten vissza tudjak térni a 100%-os szintre. Aztán a Pocono-i baleset, ez is része mindannak, ami összeadódott.
    • Kurt Busch beszélt arról is, hogyan teltek a hétköznapjai a baleset után: „A baleset utáni első három hétben keményen hajtottam magam, hogy minél korábban vissza tudjak térni. Aztán kiderült, hogy nem tudok részt venni a rájátszásban. Nos az nagyon kemény hét volt számomra” ismerte el Busch. „Az ezzel járó érzelmekre nem voltam felkészülve – senki sem készülhet fel ilyesmire.
    • Arról is szó esett a sajtótájékoztatón, hogy mi pontosan a 23XI Racing versenyzőjének problémája. „A fejmozgásokkal és a törzsmozgásokkal, amikor a pulzusom megemelkedett, akkor a dolgok túl gyorsan mozogtak, és nem volt megfelelő a perifériás látásom.
    • Kurt Busch hozzátette, hogy megbékélt a döntésével: „Közel voltam a szerződésem végéhez, és a bajnoki címért való teljes éves hajtás már egy picit sok volt nekem. Persze így is egy picit hamarabb jött el a pillanat, mint ahogy szerettem volna. De az, hogy részmunkaidőben versenyezhetek, és élvezhetem a dolgokat egy kicsit kevesebb nyomással, azt hiszem, ez segít nekem mentálisan becsukni a karrieremnek ezen ajtaját.
    Kurt Busch a 2004-es NASCAR Cup Series Bajnok
    Kurt Busch a 2004-es NASCAR Cup Series Bajnok Fotó: Sherryl Creekmore/NASCAR

    Kurt Busch jövőbeli tervei, és a NASCAR garázs reakciója a hírre

    • A 44 éves versenyző elismerte, hogy elkezdett reflektálni a karrierjében elért fantasztikus eredményekre, és azokra a trófeákra, amelyek még hiányoznak a polcáról, és részidős versenyzőként megszerezhet. „Persze gondolkozom a jövőn. Sok mindent megnyertem, de pl. jó lenne nyerni egy versenyt Darlingtonban. Soha nem nyertem ott, bár párszor közel voltam hozzá. Vagy ott van Watkins Glen, amit mindenképp szerettem volna megnyerni, és idén el sem tudtam indulni rajta. Vagy Michigan ahol minden márkával nyertem, kivéve a Toyotával. Szóval vannak kis dolgok, amiket még szeretnék elérni” – ismerte el Busch. „De persze a világot is szívesen bejárnám, ott van Le Mans, vagy az ausztrál Supercars bajnokság, vagy bármi Ázsiában. Szóval van pár dolog, amit szeretnék még elérni.
    • Busch ettől függetlenül hozzátette, egyelőre nem tudja, mi pontosan a következő lépés a karrierjében. Elmondta, hogy a hétvégén beszélni fog a Fox Sports-szal, hogy csatlakozhat-e hozzájuk kommentátorként 2023-tól. Korábban már közvetített velük. Denny Hamlin kijelentette, hogy egy harmadik autót fog indítani bármilyen versenyen, amelyen Busch szeretne indulni, amint egészséges lesz. Hamlin azt is hozzátette, hogy Buschnak a 23XI Racingnél van otthona.
    • A 2004-es NASCAR Cup Series bajnok visszavonulásának híre az egész NASCAR garázst megmozgatta. Ross Chastain, akinek 2021-ben volt a csapattársa Busch ennyit írt: „Köszönök mindent!„.  Hasonlóan reagált Ty Gibbs is. Dale Earnhardt Jr. is lerótta tiszteletét Busch karrierje előtt: „Nagyra becsülöm, hogy Kurt Busch minden csapatot, amelyhez ment, eredményesebbé tett. Nem sok versenyző képes erre. Pokolian tehetséges. Izgatottan várom, hogy mit fog csinálni, amikor visszavonul a teljes munkaidős versenyzéstől.
    Dale Earnhardt Jr. és Kurt Busch
    Dale Jr. és Kurt Busch sok kemény csatát megvívtak a pályán, de a kölcsönös tisztelet mindig jelen volt Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media

    Chase Elliott elnézést kért, Byron és Blaney a bajnoki címre hajt

    • Chase Elliott a múlt heti, Charlotte Roválon rendezett verseny után összetűzésbe keveredett egy operatőrrel, de elmondta elnézést kért tetteiért. „Nem volt túl bölcs megmozdulás a részemről, de megkértem a srácot, hogy adjon nekünk egy kis teret, és ő nem igazán tette ezt meg” – lamentált tettein Elliott. „Nézd, frusztrált voltam egy kemény verseny után, de nem volt szép amit csináltam, és elnézést kértem.
    • Miután a Las Vegas Motor Speedwayen rendezett NASCAR Xfintiy Series verseny utolsó szakaszában végig keményen versenyzett, és 5. helyen ért célba, a megpróbáltatások folytatódtak Trevor Bayne számára az Xfinity verseny után is, hiszen elájult, ahogy kiszállt az autójából. „Már jól vagyok” – nyugtatta meg a rajongókat Trevor Bayne. „Valószínűleg nem ittam eleget az egész hétvégén. Olyan száraz az idő, hogy észre sem veszed, ha nem tartod be a folyadékpótlást.

    • A Hendrick Motorsports Blake Harrist szerződtette a NASCAR Cup Series-ben versenyző Alex Bowman következő csapatfőnökének a következő szezontól, miután Greg Ives a szezon végén visszavonul. A 35 éves Harris jelenleg első szezonját tölti a Front Row Motorsportsnál Michael McDowell pilóta csapatfőnökeként, ahol McDowell karrierje legjobb szezonját futotta, 32 indulásból 12 top 10-es helyezéssel.
    • A 2018 NASCAR Xfinity Series bajnoka, Justin Allgaier 2023-ban nyolcadik szezonjára tér vissza a JR Motorsporthoz. Allgaier az Xfinity Series egyik legsikeresebb aktív versenyzője – és nem mellesleg a JR Motorsports történetének legsikeresebb versenyzője – , hiszen 13 éves karrierje alatt 19 győzelmet szerzett a bajnoki címe mellett.
  • Botrányos ár! 25-30 millió egy csapatért? Ennyiért nem kell!

    Legalábbis Dale Earnhardt Jr. ezt mondta legutóbbi podcastjában, ahol az volt a téma, hogy tervezi-e Cup Series csapat indítását.

    Dale Earnhardt Jr. egész évben a JR Motorsports csapatának a NASCAR Cup Series-be való átköltözésével kecsegtetett.

    Earnhardt még júniusban, a Dale Jr. Download élő adásában azzal is viccelődött, hogy reméli, le tudja majd igazolni Martin Truex Jr.-t a csapatához.

    Kevesebb mint három hónappal később azonban Earnhardt azt mondja, hogy „megnyomja a szünet gombot” a Cup Series-be való belépéssel kapcsolatban.

    A szünetelés oka pedig nagyrészt a Race Team Alliance (RTA) (Csapatok Egyesülete) és a NASCAR jelenlegi bevételi tárgyalásaiból, valamint a jelenlegi NASCAR Cup Series csapatok veszteséges működéséből fakad.

    Az egyik dolog, ami potenciális csapattulajdonosként számomra érdekes, hogy az RTA által felvázolt jelenlegi helyzet mennyire tarthatatlan” – mondta Earnhardt szokásos heti podcastjában.

    Én üzletemberként gondolkozom, és jelenleg egyszerűen ha belevágsz egy csapatba, az egy veszteséges vállalkozás.

    https://500miles.hu/nascar/haboru-szelen-a-nascar-es-a-csapatok-nem-sikerult-megegyezni/

    Jelen állás szerint a csapatok bevételeinek 60-80 százaléka állítólag a szponzori szerződésekből származik. Tehát, ha egy csapat, mint például a Joe Gibbs Racing, elveszít egy kiemelkedő szponzort, akkor azzal elveszíti a versenyzőjét is.

    Ez a tulajdonosra hárítja a felelősséget, hogy megtalálja azt a 60-80%-ot, és ha nem találja meg, akkor ki kell rúgnia az embereket” – magyarázta Earnhardt.

    A csapatok egy kis védelmet akarnak. Ahelyett, hogy talán 5 millió dollárt kapnának, azt akarják, hogy ez jelentősen emelkedjen, hogy a TV-pénzek a csapatokhoz jussanak, és most már ne csak a szponzoroktól függjön, hogy ott lesznek-e a pályán.

    A jelenlegi charter árak mellett Earnhardt és más leendő NASCAR Cup Series csapattulajdonosok ezért elgondolkodtak azon, hogy vajon ez-e a valódi értékük.

    Egy Charter ára szó szerint kevesebb mint egy évtized alatt 2 millió dollárról 28-30 millió dollárra emelkedett az értéke. És mindenki azon tűnődik, hogy ez a 28-30 millió dolláros érték valós-e, vagy csak egy buborék” – mondta Earnhardt.

  • Óriási roncsderbi Texasban, Gragson sorozatban negyedszer nyert

    Noah Gragson ott folytatja a rájátszásban, ahol az alapszakaszban abbahagyta, ráadásul sok rivális kiesett Texasban.

    Gragson hihetetlen győzelmi sorozata folytatódik, hiszen négy egymást követő NASCAR Xfinity Series győzelmet szerzett. Ez a bravúr Sam Ard 1983-as kvartettje óta nem sikerült senkinek.

    Gragson karriercsúcsot jelentő hét futamgyőzelmet ért el 2022-ben, és ezzel a texasi győzelemmel bebiztosította bejutását a nyolcaddöntőbe.

    Nagyon menő volt az autó” – mondta a verseny utáni örömtől elragadtatott Gragson. „Ez a 9-es számú csapat… ember, hihetetlen formában vannak.

    Ti, a rajongók motiváltok minket, hogy visszatérjünk és még több versenyt nyerjünk. Fantasztikusak vagytok, srácok. Hálásak vagyunk nektek.

    Mindenki a JR Motorsportnál – nagyon keményen dolgozunk. Hálás vagyok mindenkinek a műhelyben” – jelentette ki Gragson.

    Austin Hill, Ty Gibbs, AJ Allmendinger és Riley Herbst egészítette ki az első öt helyezettet. Az első tízbe Josh Berry, Sheldon Creed, Sam Mayer, Ryan Sieg és CJ McLaughlin fért még be.

    Noah Gragson sorozatban negyedik győzelmét aratta
    Noah Gragson sorozatban negyedik győzelmét aratta Fotó: Chris Graythen | Getty Images | NASCAR Media

    Gragson mögött roncsderbi, texasi módra

    A szombati NASCAR Xfinity Series Andy’s Frozen Custard 300 szombati futamának 109. körében AJ Allmendinger és Brandon Brown bebizonyította ezt, hogy Texasban még a balesetek is nagyobbak.

    Allmendinger, aki közvetlenül Brown mögött haladt, nekiment riválisának, aminek következtében Brown belecsapódott Allmendinger Kaulig Racinges csapattársába, Landon Cassillbe. Az érintkezés következtében Cassill végigcsúszott a pályán, és a külső falnak csapódott.

    Az incidensbe végül nyolc autó keveredett bele: Allmendinger, Brown, Cassill, Myatt Snider, Kyle Weatherman, Joey Gase, Ryan Sieg, és Stefan Parsons.

    Nem ez volt viszont a nap legnagyobb balesete.

    Ez ugyanis a verseny utolsó szakaszának újraindításakor egy hatalmas, kilenc autót magával sodró tömegkarambol volt.

    A káosz akkor kezdődött, amikor John Hunter Nemechek megpördült a felső íven, lecsúszott a pálya alsó részére, és magával vitte Justin Allgaiert, a pole-ból induló Brandon Jonest és számos más, rájátszásban résztvevő versenyzőt.

    A tömegbalesetbe John Hunter Nemechek (18), Justin Allgaier (7), Brandon Jones (19), Daniel Hemric (11), Brennan Poole (6), Joe Graf Jr. (07), Mason Massey (91), Josh Williams (36) és Kyle Weatherman (34) keveredett bele.

    Ezen pilóták közül csak Joe Graf, és Kyle Weatherman tudott visszatérni a versenyre, míg a többi hét, balesetben érintett versenyző mindegyike feladta a futamot.

    Végeredmény

    Pontverseny állása

    VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLES TOP 5 TOP 10
    1 Noah Gragson 2137 7 2 16 20
    2 Ty Gibbs 2105 5 6 11 17
    3 AJ Allmendinger 2096 3 3 13 24
    4 Austin Hill 2074 2 0 11 17
    5 Justin Allgaier 2069 3 1 12 18
    6 Josh Berry 2068 2 1 9 17
    7 Riley Herbst 2040 0 1 7 17
    8 Ryan Sieg 2035 0 0 1 11
    9 Sam Mayer 2035 0 1 9 15
    10 Daniel Hemric 2027 0 1 2 9
    11 Brandon Jones 2027 1 4 6 10
    12 Jeremy Clements 2011 1 0 2 5
  • Újabb tehetséget veszített el a Toyota motorsport programja

    Brandon Jones új otthont kap a NASCAR Xfinity Series 2023-as szezonjában, és a Joe Gibbs Racingtől a JR Motorsportshoz igazol.

    Ami talán még fontosabb, hogy Kyle Busch után a Toyota orra alól újabb versenyzőt happol el a Chevrolet NASCAR programja.

    Mivel a 9-es autó jelenlegi sofőrje, Noah Gragson 2023-ban a NASCAR Cup Seriesbe lép fel – a 42-es Petty GMS Racing Chevrolet-be – , a JR Motorsportsnak új versenyzőt kellett találnia.

    Szerdán a csapat végül Brandon Jonest nevezte meg Gragson utódjaként.

    Brandon kemény versenyző volt az évek során, és tehetséges tagja lesz a JR Motorsportnak” – mondta Kelley Earnhardt Miller, a JRM társtulajdonosa és ügyvezetője. „Ő egy fiatal veterán, aki rengeteg tapasztalatot hoz magával, és nagy dolgokat fogunk látni Brandontól és a 9-es csapattól 2023-ban.

    A még mindig csak 25 éves Jones jelenleg teljes munkaidőben a Joe Gibbs Racingnél versenyez, amelyhez 2018-ban csatlakozott. Ezt megelőzően a Richard Childress Racingnél versenyzett.

    Jones több mint 200 indulással rendelkezik az Xfinity Seriesben, és eddig öt győzelmet aratott.

    Látni, hogy a JRM milyen versenyképes volt az évek során, ami lenyűgözött engem” – mondta Jones a csapat közleményében. „Minden héten esélyesek a győzelemre, és az egyik legjobb csapat a sorozatunkban.

    Nagyon hálás vagyok Dale-nek (Earnhardt Jr.), Kelley-nek és Mr. Hendricknek, hogy részese lehetek ennek.

    Fantasztikus érzés lesz újra Chevrolet-t vezetni. Nagy szerepet játszottak a karrierem elején, és alig várom, hogy tovább építsem ezeket a kapcsolatokat, és 2023-ban egy Camarót vezessek.

    A JR Motorsports 9-es rajtszámú versenyautójában az elmúlt években olyan neves pilóták ültek, mint Chase Elliott, William Byron és Tyler Reddick. A 9-es autó 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban is megszerezte az Xfinity Series bajnoki címét.

    A szponzoráció részleteit és a csapatfőnököt egy későbbi időpontban jelentik be.

  • Larson megnyerte a főpróbát, Ty Gibbs pedig nem hazudtolta meg önmagát

    Nevető harmadikként Kyle Larson nyerte az Xfinity Series Watkins Gleni futamát, Ty Gibbs pedig nem meglepő módon az első helyről ütközött.

    Kyle Larson élete első épített pályás győzelmét aratta a NASCAR Xfinity Seriesben. A JR Motorsports 88-as autóját vezető pilóta az egész verseny során panaszkodott autója tempójára, de mindvégig a tűz közelében maradt, és végül kihasználta az adódó lehetőséget.

    Szerencsém volt” – mondta mosolyogva Larson a verseny után.

    Vagy talán még pontosabban, jó időben volt jó helyen. A NASCAR Xfinity Series futamának utolsó újraindításánál a harmadik helyen állt, amikor az egész versenyen csatázó William Byron és Ty Gibbs összementek a buszmegállóban.

    Byron, aki a nap korábbi részében pályarekordot állított fel a kvalifikáción, és a 82 körből 36-ot vezetett, és Gibbs, aki a második legtöbb kört vezette (25) így megnyitotta a kaput a 2021-es Cup Series bajnok előtt, aki köszönte szépen, és átvette a vezetést.

    Larsonnak így sem volt egyszerű dolga, hiszen az Xfinity Series történelmének egyik legjobb épített pályás menőjét, A.J. Allmendingert kellett visszatartania az utolsó körökben, hogy megszerezze a trófeát.

    Azt hiszem, az egyetlen esélyem az volt ma, hogy a 17-es és az 54-es számú versenyzők – Willy és Ty – összementek” – ismerte el Larson, aki a verseny nagy részét csak a Hendrick Motorsports csapattársa, Byron és Gibbs mögött töltötte.

    A tenger kettévált, és én eljöttem az első helyen, de aztán mögöttem volt AJ, szóval csak próbáltam hiba nélkül teljesíteni az utolsó pár kört. Nem voltam nyugodt, hogy pont ő volt mögöttem.

    A JR Motorsports tulajdonosa, Dale Earnhardt Jr. repesett az örömtől a verseny után. A legendás versenyző egyébként kommentátorként volt jelen a futamon, és ezután rohant oda a győztesek útjára, hogy személyesen gratuláljon versenyzőjének.

    Korunk egyik legjobb versenyzője nyert ma az autónkban. Micsoda megtiszteltetés ez az egész csapatunknak!

    Kyle Larson és Dale Earnhadt Jr.
    Kyle Larson és Dale Earnhadt Jr. Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Larson győzött, Allmendinger növelte az előnyét

    Az újonc Sammy Smith, a 18 éves iowai fiú, aki mindössze negyedik NASCAR Xfinity Series-indulását teljesítette, karrierje legjobb harmadik helyén végzett a JGR 18-as számú Toyotájával, és a verseny közepén lenyűgöző – szintén karriercsúcsot jelentő – hét kört vezetett.

    A JR Motorsports versenyzője, Noah Gragson a negyedik helyen végzett, őt Kaz Grala követte. Sam Mayer, Riley Herbst, Sheldon Creed, Josh Berry és Jeremy Clements egészítette ki az első 10 helyezettet.

    Byron és Gibbs, akik az utolsó körökben ismét hátrébb érintkeztek a mezőnyben, végül a 25., illetve a 27. helyen végeztek.

    A futam utáni levezető körben Byron a következőket mondta a csapatának a rádión: „Sajnálom srácok, bárcsak megnyerhettük volna ezt a versenyt. Jó pozícióban voltunk, de összetörtek minket.

    Ty Gibbs Bob Pockrassnak nyilatkozott a leintést követően: „Byron jó rajtott vette, egészen a buszmegállóig egymás mellett mentünk” – magyarázta. „Ha sikerült volna megcsinálni ott azt a visszaelőzést, én lettem volna a jobb pozícióban. Sajnos nem jó azt a kanyart külső ívről megkezdeni, és ez lett a vége.

    Meg kellett próbálnom, mert úgy éreztem, hogy ha elengedem, akkor elveszítem az esélyemet a győzelemre, mert nagyon hasonló tempónk volt.

    Ilyen a versenyzés, nem fogok bocsánatot kérni, mert a győzelemért mentem.

    A versenyen egyébként több nagyobb incidens is borzolta a kedélyeket. A legnagyobb Daniel Hemrich nevéhez fűződik, aki a carousel kanyarban építette bele autóját a falba, de szerencsére baja nem lett.

    Justin Allgaier már a 4. körben összetörte autóját, így ennek, illetve Ty Gibbs balesetének köszönhetően AJ Allmendinger növelte az előnyét a bajnoki pontversenyben.

    Négy futammal a 2022-es rájátszás előtt 61 pont az előnye az öt futamot megnyerő Gibbs előtt, és 70 pont a három futamot megnyerő Allgaier előtt.

  • Már 20 millió dollárba kerül egy NASCAR csapat alapítása

    Egyre nőnek a NASCAR Cup Series Charterek árai, a tavaly közel 14 milliós összeg helyett már 20 millió dollárt érhet egy indulás.

    A Sports Business Journal újságírója belső információkra hivatkozva azt írja, hogy a NASCAR charterekért kért árak elérték a 20 millió dollárt, annak ellenére, hogy az iparág egyes szereplői továbbra is szkeptikusak a sportág franchise változatának valódi értékével kapcsolatban.

    Legutóbb az azóta megszűnt Starcom Racing adta el a charterét a 23XI Racingnek tavaly év végén, és az SBJ akkoriban elárulta, hogy a vételár 13,5 millió dollár volt.

    Ez már rekordmagasságú összeg volt, és hatalmas emelkedés ahhoz képest, ahová néhány évvel korábban a chartereket árazták. Egy 20 millió dolláros vásárlási ár újabb nagy ugrást jelentene: 48%-os növekedést alig több mint fél év alatt.

    A legjelentősebb oka ennek az emelkedésnek az, hogy a csapatok bíznak abban, hogy a következő TV-szerződés jövedelmező lesz, és nagyobb részesedést kapnak a teljes összegből. A csapatok jelenleg a sportág évi 820 millió dolláros bevételének 25%-át kapják a médiapartnerektől, de tárgyalásokat folytatnak a NASCAR-ral, hogy a következő, 2025-ben kezdődő médiaegyezmény megkötésekor ezt az összeget növeljék.

    A következő években a legvalószínűbb célpontoknak tartott csapatok közül a Rick Ware Racing, a Spire Motorsports és a Live Fast Motorsports adhatja el a chartereket.

    A legnagyobb érdeklődést jelenleg Dale Earnhardt Jr. NASCAR Xfinity istállója, a JR Motosports mutatja ezekért a charterekért, amely fel szeretne mozdulni a Cup Seriesbe.

    Néhányan az iparágban úgy érzik, hogy a megugró árajánlatok túlzóak, és továbbra is szkeptikusak a valós értékeket illetően. Annyi biztos, hogy az árak már most az egekben vannak, és ha a 2025-ös TV-s jogokról való tárgyalások pozitívak lesznek, akkor ezek az összegek még jobban emelkedni fognak.

    Mi az a Charter?

    A “Charter” kifejezés biztos indulási jogot jelent a NASCAR Cup Series minden fordulóján az azt birtokló csapatok részére. A Charter tulajdonosok ezt a jogot eladhatják, vagy akár bérbe is adhatják más csapatoknak, a NASCAR-al kötött megállapodást követő első öt évben egyszer.