Címke: jövő

  • Verstappen a versenyzés után nem vállalna szerepet az F1-ben

    Verstappen a versenyzés után nem vállalna szerepet az F1-ben

    A hollandok világbajnoka Max Verstappen Kimi Räikkönen útját követve kijelentette, hogy miután befejezi a Forma-1-es karrierjét nem szeretne se csapatvezetőként se egyéb más módon a száguldó cirkuszban maradni.

    A címvédő kiemelte, szeretne minél tovább versenyezni, ha pedig ez már az F1-ben nem lesz lehetséges, akkor inkább más szakágakban próbálná ki magát, ahogy azt most az édesapja, Jos is teszi.

    „Nem fogtok engem elemzőként vagy bármilyen csapatvezetői szerepben látni.” – felelte a távoli jövőjét firtató kérdésekre.

    „Nincs meg bennem az ez irányú motiváció, ha többé már nem vezethetek, akkor egyéb más élvezetes dolgokat próbálnék ki.” – folytatta.

    Az idén már 25 éves Red Bull pilóta egy nemrégen adott interjújában már utalt arra, hogy akár már 2028 után hátat fordíthat a Forma-1-nek, miután a jelenlegi, extrém hosszútávú szerződése lejár Milton Keynes-ben. Noha a lehetőségei minden bizonnyal adottak lennének rá, nem valószínű, hogy Fernando Alonsohoz és Juan Pablo Montoyához hasonlóan megpróbálkozna azzal, hogy a történelemben ő legyen a második ember, aki megszerzi a motorsport Tripla Koronáját.

    „Nem vágyom a Tripla Koronára, főleg nem az IndyCarban.” – utalt rá, hogy ő maga túl veszélyesnek tartja a tengerentúli versenyzést, ám a hosszútávú autózásban igenis eltudja képzelni magát. „Szeretem a hosszútávú versenyeket, szóval lehet, hogy részt fogok venni hamarosan néhány ilyenen, de számomra ez nem igazán számít.”

    „Természetesen igyekszem jó lenni az F1-ben, vagy bármiben, amibe belevágok, amit csinálok, de Tripla Korona nem igazán érdekel.” – zárta le az interjút.

  • Vettel még nem érzi azt, hogy vissza kellene vonulnia

    Vettel még nem érzi azt, hogy vissza kellene vonulnia

    Sebastian Vettel remekül érzi magát és szerinte a jelenlegi fizikális állapota kellőképpen jó ahhoz, hogy akár még évekig folytassa a versenyzői karrierjét a Forma-1-ben.

    A németek négyszeres világbajnokának motivációja azonban nagyban fog függeni attól, hogy az Aston Martin „5 éves projektje” miként fog megvalósulni. A Zöldek az idei szezonra nem álltak elő egy impozáns autóval, azonban a múltkori Emilia Romagna Nagydíj esőkáoszát kihasználva Vettel és Lance Stroll is pontszerző helyen tudott végezni, ezzel véget vetve a silverstone-i istálló rossz sorozatának.

    Vettel – aki a tavalyi szezonban kétszer is a dobogóra tudott állni az Aston Martinnal – az Imolában szerzett 8. helyével képes volt a Melbourne-ben nyújtott rossz teljesítményét is képes volt kompenzálni. A német klasszis ugyanis kétszer is megtörte az AMR22-t az Albert Parkban, amihez hasonlót már nagyon rég nem láthattunk a részéről.

    A Lawrence Stroll által vezetett istálló csapatfőnöke, Mike Krack úgy véli, hogy Vettel maradása a csapat által mutatott fejlődésen fog múlni legfőképp, ugyanakkor egyetért azzal, hogy egy olyan top pilótának – mint Vettel – mindig nyitottnak kell lennie a jövőjét illetően.

    „Jelen pillanatban arra szeretnék koncentrálni, hogy meg bírjuk mászni az előttünk álló hegyet, és hogy képesek legyünk orvosolni a jelenlegi problémáinkat” – nyilatkozta Vettel, aki rendkívül elégedett volt az imolai produkciójával.

    „Lesznek fontos szempontok, ami alapján majd végleges döntést fogok hozni a jövőmmel kapcsolatban. A kor nem fog közéjük tartozni, mert fizikailag teljesen rendben vagyok, akár még évekig képes leszek ezen a szinten teljesíteni és a 100%-omat nyújtani.”

  • Vettel: A csapat fejlődésén múlik a jövőm

    Vettel: A csapat fejlődésén múlik a jövőm

    Sebastian Vettel szerint azon múlik a Forma-1-es jövője, hogy képesek lesznek-e az Aston Martinnal „megmászni az előttük álló hegyet” a 2022-es szezon során.

    A négyszeres német bajnok számára rendkívül nehezen indult az idei évad. Közvetlen az év első versenye előtt pozitív lett a koronavírus tesztje és miután a második verseny előtt sem tudott negatív tesztet produkálni, ezért az első két futamot kénytelen volt a partvonal mellől végignézni.

    Melbourne-ben ugyan már autóba ülhetett, de gyorsan kiderült, hogy az AMR22 nem tartozik a legjobb kezelhető autók közé. Ez tökéletesen meglátszott abban, hogy a német klasszis két alkalommal is összetörte az autóját a hétvége során, amire még nem nagyon volt példa a már 16. éve tartó Forma-1-es pályafutása során.

    Vettel az Emilia Romagna Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján a jövőjéről is beszélt többek között, és szerinte az egyértelmű, hogy lassan döntést kell hoznia jövője kapcsán. A német ugyanakkor azt leszögezte, hogyha egy napon szögre akasztja a bukósisakját, akkor „nem fog televíziós szakértővé válni és más versenyzők szájához helyezni a mikrofont.”

    „Az idő majd úgy is elmondja, hogyan kell döntenem” – fogalmazott az Aston Martin versenyzője, aki szerint a jelenleginél már csak jobb lehet a helyzete. „Most csupán az előttünk álló hegyre fókuszálok, amit a csapattal együtt kell megmásznunk. Egyszer azonban minden versenyző életében el fog jönni az a pillanat, amikor egy ajtó bezárul, de egy másik ki is nyílik ugyanabban a pillanatban.”

    Vettel ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a silverstone-i istállónak „hiba lenne leírnia az idei évet”, bármennyire is alakult. A német szerint a Zöldek fejlődése is fontos szerepet fog majd vállalni a döntésében.

    „Nem tudom, nem árulok zsákbamacskát” – folytatta a mondanivalóját az 53-szoros futamgyőztes. „Őszintén, remek 15 évem volt az F1-ben: nyertem négy bajnoki címet és számos alkalommal voltam harcba a futamgyőzelmekért. Most más a helyzet, de ennek is meg van a maga szépsége, mert az embernek ezekben a helyzetekben is meg kell találnia a saját kis motivációját.”
    „Most az lesz a feladatunk, hogy kilábaljunk ebből a gödörből és egy szép napon a dobogós helyezésekeért harcolhassunk a többiekkel. Jelen pillanatban ugyan mérföldekre vagyunk ettől, de a háttérben mindenki nagyon keményen dolgozik ezen problémakör megoldásán.”

  • Alonso akár további három évet is eltölthet még a Forma-1-ben

    Alonso akár további három évet is eltölthet még a Forma-1-ben

    Az immár 40 esztendő Fernando Alonso nem titkoltan azzal a céllal tért vissza a Forma-1-be az Alpine csapatnál, hogy új harcba szállhasson a világbajnoki trófeáért.

    Ő maga és a csapata is sokat várt az idei szabályváltozásoktól, noha az Alpine erősnek tűnik, de csak a középmezőny szintjéhez képest, reálisan idén a Ferrari és a Red Bull párosan kívül másnak nem nagyon lehet esélye a bajnoki címekre.

    Alonso számára így – ha hű a korábbi szavaihoz – a folytatás jelenthet megoldást, amely nem is biztos, hogy további egy évet, hiszen az ő által nagyon várt áttöréshez akár több további esztendő is szükséges lehet.

    „Remélem, hogy minél hamarabb eljön az az áttörés, hiszen nem leszek itt az örökkévalóságig. Mindannyian 100 százalékosan dolgozunk, meglátjuk mennyi időbe fog ez telni. Nem tudjuk, hogy 2,3,5 vagy akár 7 év kell majd hozzá, de bízom benne, hogy minél hamarabb.” vélekedett a spanyol veterán.

    A sok mindent megélt kétszeres bajnok tehát töretlenül hisz a csapatában és az Alpine idei két futamával elégedett, így motivált arra, hogy több évvel megújítsa a kontraktusát.

    „Még mindig rengeteg ajánlatom van. Most azonban nagyon élvezem az F1-et. Élvezem a versenyzést, de a Forma-1 sok más tevékenységet is kínál a pályán kívül, amelyek szintén örömmel töltenek el engem. Ezért gondolom azt, hogy két-három évig még itt leszek. Sosem éreztem azt, hogy hátrány lenne az, hogy kicsit idősebb vagyok az átlagnál.” – jelentette ki.

  • Alonso utalt a további F1-es folytatására

    Alonso utalt a további F1-es folytatására

    Fernando Alonso a tavalyi visszatérésekor kétéves megállapodást írt alá az Alpine csapattal, ami tehát az idei év végén lejár. A 40 esztendős spanyol most először utalt arra, hogy nem kizárt, hogy további éveket fog még eltölteni a száguldó cirkuszban.

    Tegnap mutatta be az Alpine ide pink-kék autóját, és a bemutatón mondta el a kétszeres spanyol világbajnok, hogy mit vár 2022-től.

    „Remélhetőleg ezzel az autóval tudunk majd a dobogóért harcolni, mert ha minden héten képesek vagyunk az első három helyért küzdeni, akkor végül a győzelmek is jönni fognak. Ha pedig dobogókért és a futamgyőzelmekért harcolsz, akkor a következő szezonban világbajnoki esélyes is lehetsz.” – mondta Alonso, majd egyből sokan arra asszociáltak, hogy az idén 41 esztendős klasszis akár tovább is nyújthatja Forma-1-es pályafutását, amit nem is zárt ki.

    „Jelen pillanatban azt mondám, hogy igen, hosszabbítanék 2023-ra. Érzem magamban az erőt a folytatásra, de a végső döntést csak a szezon közepén fogom majd meghozni.” – jelentette ki.

    Vélhetően Alonso döntése az idei autó versenyképességétől is fog függeni, éppen ezért komoly változásokban reménykedik.

    „Remélem, hogy az idei autó elmozdítja a csapatot az elmúlt évek stagnálásából. Az új szabályok miatt tértem vissza a Forma-1-be, másfél évet vártam ezekre az autókra. Végig néztem, ahogy ez a csapat a semmiből felépítette ezt az autót, nagyon motiváltak vagyunk. Sokkal optimistább vagyok, mint tavaly, mert az új szabályok megadják nekünk azt a reményt, hogy minden megváltozhat. Optimista vagyok és bízom a csapatban.” – tette hozzá.

  • Giovinazzi: A bizonytalan jövőm megnehezíti a dolgomat

    Giovinazzi: A bizonytalan jövőm megnehezíti a dolgomat

    Mint bármelyik másik versenyzőke, így Antonio Giovinazzinak is megnehezíti a dolgát az a tény, hogy még mindig nem biztos a jövője a Forma-1-ben.

    Mivel az Alfa Romeo olasz pilótájának szerződése az idei év végén lejár és a 2021-es szezonból már csak öt verseny van hátra, a helyzete egyáltalán nem könnyű. A hinwili kiscsapatot pedig nagy valószínűséggel szőröstül-bőröstül fel fogja vásárolni Michael Andretti, ami utat nyithat az IndyCarban versenyző amerikai tehetség, Colton Herta előtt az F1-be. Merta mellett pedig még számos név felmerült, szóval ebből kifolyólag Giovinazzi nem titkolja, hogy a jövőjének bizonytalansága igenis hatással van a teljesítményére.

    „Nyilván nem könnyű ez a helyzet. Ha megkérdezed a mezőny többi tagját, akkor ők is ugyanezt fogják mondani neked. Minél hamarabb meg szeretnéd kapni a választ arra a kérdésre, hogy jövőre is itt lehetsz-e vagy sem” – nyilatkozta Giovinazzi az Amerikai Nagydíj hétvégéjén.

    Amíg az olasz ülésére pályázók száma egyre csak nő, addig ő kénytelen lesz megbirkózni ezzel a helyzettel, ami saját elmondása szerint „nem ideális”.

    „Nem ideális a helyzet, azonban ez van, nyomás alatt kell a legjobbamat nyújtanom” – folytatta az Alfa Romeo pilótája. „Azonban már említettem azt, hogy a szeptember és az október mindig ilyen szokott lenni a számomra. Ha még nem biztos a jövőm, akkor azon is és még az aktuális szezonban levő problémáimat is egyszerre kell kezelnem.”

    „A végső döntést azonban nem én hozom meg. Én csupán a jó eredményeket tudom szállítani és majd elválik, hogy az Alfa Romeo miként dönt a jövőmről.”

    Azonban az olasznak nem áll jól a szénája, ugyanis amíg Kimi Räikkönen már hat, addig ő csupán egyetlen pontot tudott szerezni az idei szezonban. Továbbá a Török Nagydíjon megszegett egy csapatutasítást is, amivel elvette a lehetősége finn kollégájától, hogy pontszerző helyen zárjon. Lehetséges, hogy Giovinazzi utolsó öt versenyét tölti a Forma-1-ben?

  • Vettel baljós jóslata: Eltűnhet a Forma-1, ha nem változtat

    Vettel baljós jóslata: Eltűnhet a Forma-1, ha nem változtat

    Elég határozottan szólította fel a Forma-1-et a változásra a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Szerinte ugyanis komoly, főleg a motorokat érintő változások nélkül teljesen megszűnhet az elit sportág.

    Az Aston Martin pilótája közismerten nagy környezetvédő, de nem csak szavakkal bizonyítja ezt, hanem már tettekkel is. Nemrégiben egy méhhotelt létesített, valamint szemetet is szedett már futam után is. Azzal viszont, hogy a Forma-1-ben versenyez, némileg csorbítja a környezetbarát énjét, ám nem látja okát annak, hogy a királykategória miért ne fogadná be a környezetbarát ötleteket.

    Rengetegen azonban pont emiatt képmutatónak tartják, de most erre is reagált a motorsport-total.com-nak adott interjújában:

    „Persze vannak ilyenek, és jogos a gondolkodásmódjuk, mivel a Forma-1 nem zöld. Egy olyan időben élünk, ahol rendelkezünk olyan innovációkkal és lehetőségekkel, amelyekkel zöldebbé tehetnénk a Forma-1-et is, miközben nem veszítünk annak látványosságából, izgalmából, kihívásából. Rengeteg okos és mérnöki erőnk van, hogy ezt megvalósítsuk.” – kezdte.

    „A jelenlegi szabályok nagyon izgalmasak, a motorok hatékonyak, de használhatatlanok. Ez nem egy olyan motorformula, ami két múlva az utcán is megjelenik. Lehet ezen vitázni, hogy mi a relevánsabb?! Vannak bizonyos dolgok, amelyekről az emberek beszélnek a sportág jövőbeni szabályozása kapcsán, amelyek eltolhatják relevánsabb változásokat.”

    „Ha eljönnek ezek a változások, akkor az jót tesz a Forma-1-nek, egészséges löketet adhat neki. De ha nem, akkor nem vagyok optimista. Ez esetben ugyanis szerintem a Forma-1 megszűnik, jogosan. Abban a szakaszban járunk már, amikor tudjuk, hogy hibáztunk, de nincs már időnk folyamatos hibázásokra.”

  • Russell: Tudom, hogy melyik csapatnál versenyzem jövőre

    Russell: Tudom, hogy melyik csapatnál versenyzem jövőre

    George Russell a saját elmondása szerint tisztában van azzal, hogy melyik Forma-1-es csapatot fogja majd erősíteni a 2022-es szezon során. A fiatal britet már a Belga Nagydíj előtt tájékoztatta a Mercedes a döntésükről, akik Lewis Hamilton csapattársának kilétéről döntöttek a nyári szünet során.

    Azonban Russell – aki Forma-1-es pályafutása első dobogóját szerezte meg Spa-Francorschampsban – még ennek ellenére is azt nyilatkozta, hogy nincs olyan hír a jövője kapcsán, ami meg tudna osztani a nyilvánossággal.

    Most, hogy Kimi Räikkönen visszavonulása véglegessé vált, a pilótapiac eseményei is elkezdtek felpörögni. Valtteri Bottas helye igencsak kérdéses a brackley-i istállónál, ami miatt a hinwili kiscsapat jelenthet számára alternatívát. A finn helyét pedig pont Russell örökölhetné meg a Toto Wolf által vezetett istállónál. Az osztrák csapatfőnök már elmondta a korábbiakban, hogy meghozták a döntést a Bottas-Russell helyzet kapcsán. Az újságírók természetesen a Holland Nagydíj csütörtöki sajtónapján sem kímélték a Williams fiatal titánját és folyton folyvást a jövőjéről faggatták őt.

    „Jelen pillanatban nincs olyan hír, amit megoszthatnék veletek” – idézi Russell szavait a motorsport.com. „Ugyanaz a helyzet, mint ami egy héttel ezelőtt Belgiumban volt.”

    Azonban amikor az újságírók még egyszer feltették a britnek a jövőjével kapcsolatos kérdést, a Williams pilótája már egy sokkal sejtelmesebb választ adott. „Már tudom, hogy melyik csapatnál fogok versenyezni 2022-ben. A döntésről szóban tájékoztatott a Mercedes, még a Belga Nagydíj előtt. A korábbiakban már elmondtam azt, hogy nem fogok hazudni a jövőm kapcsán, mindig csak az igazat fogom elmondani. Ugyan már tudom, hogy melyik csapat tagja lesz jövőre, azonban még semmi olyan hivatalos dolog nincsen, amit be kellene jelentenem.”

  • Gasly: A sorsom a Red Bull kezében van

    Gasly: A sorsom a Red Bull kezében van

    Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly elmondása szerint a Formula 1-es jövője heteken belül el fog dőlni. A francia pilóta úgy érzi, hogy most már megállná a helyét a Red Bull pilótájaként, mivel képes lenne olyan eredményeket hozni a Bikák színeiben, mint Sergio Pérez az idei szezon során.

    Az F1 egy kegyetlen üzlet tud lenni néha alapján a csapatok és a pilóták számára is egyaránt és a 2020-as Olasz Nagydíj győztese ezzel tisztában is van. A francia pilóta ugyanis egy impozáns 2018-as évadot követően felkerült a Red Bull csapatához, azonban a fiatal francia pilóta nem volt képes rászolgálni Christian Horner és Dr. Helmut Marko bizalmára.

    A francia látványos szenvedett Max Verstappenhez képest és ezt a Milton Keynes-i istálló vezetése nem is nézte ülve tett kézzel és már a szezon feléné visszaültette Gaslyt a Toro Rossoba és a helyére Alex Albon érkezett, aki a franciához hasonló sorsra jutott a 2020-as szezon végén.

    Gaslynak azonban a Toro Rossoból lett AlphaTauriban összejött az, amire csak nagyon kevés versenyzőtársa lett volna képes: talpra tudott állni a kudarcait követően és már három dobogós helyet is szerzett, közük egy győzelmet, ami igen csak emlékezetes pillanat volt Monzában.

    Látva a francia eredményeit, csodálkozva tapasztajuk, hogy a Red Bull nem ad neki még egy lehetőséget. Az AlphaTauri pilótája még a Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban taglalta a jövőjét, ami saját elmondása szerint teljes mértékben a Red Bulltól függ.

    „A helyzetem nagyon egyszerű, mert továbbra is szerződésem van a Red Bull-lal” – mondta a fiatal francia versenyző. „Jelen pillanatban az AlphaTaurinál versenyzem és nagyon jól is érzem magam a csapatnál, azonban nagyon szívesen csatáznék előkelőbb pozíciókért. A sorsom a Red Bull kezében van és biztos vagyok benne, hogy a soron következő hetekben fognak majd döntést hozni velem kapcsolatban.”

    Gasly hozzátette, hogy „képes lenne hasonló teljesítményt nyújtani Pérezhez képest” és „nagyon keményen dolgozik azon, hogy egy összetettebb versenyzővé válhasson.”

  • Tost biztos benne, hogy Tsunoda jövőre is marad az AlphaTaurinál

    Tost biztos benne, hogy Tsunoda jövőre is marad az AlphaTaurinál

    Egyelőre semmi sem biztos az újonc Yuki Tsunoda jövője kapcsán. Élete első futamán lenyűgözően teljesített Tsunoda, de utána több amatőr hibát is vétett, ami miatt a Red Bull nagyfőnöke Dietrich Mateschitz is kritikával illette őt.

    A kritikák után a főnöke Franz Tost védelmébe vette az ifjú japánt, aki az elmúlt versenyeken már javuló tendenciát mutatott.

    „Nagyon nehéz dolguk van ezeknek a fiatal pilótáknak a Forma-1-be kerülni. Nem lehet nekik megtanítani a Forma-1 fortélyait, de Yuki nagyon jól fejlődik, és teljes mértékben a jó irányba tart.” – kezdte az olasz.

    „Nem lehet elvárni egy újonctól, hogy mindent tudjon. Ezért van az, hogy mindig azt mondjuk, hogy egy újoncnak három év kell, hogy megértse ezt a bonyolult Forma-1-et. Manapság a Forma-1 jóval komplikáltabb, mint évekkel ezelőtt. Én elégedett vagyok Yukival. Megmutatta a vele született sebességét, napról-napra, edzésről-edzésre fejlődik.” – folytatta.

    „Biztos vagyok benne, hogy sikeres második félévet tudhatunk majd magunk mögött, és Yuki is sikeres lesz a jövőben is.” – zárta.