Címke: jövő

  • Wolff „örökre” a Mercedeshez láncolná Hamiltont

    Wolff „örökre” a Mercedeshez láncolná Hamiltont

    Toto Wolff elmondta, hogy nem látja okát annak, hogy a Mercedes miért ne kösse magához „örökre” Lewis Hamiltont.

    Wolff és csapata Mexikóban ünnepelhette Hamilton ötödik világbajnoki címét, ám az év még nem ért véget számukra, hiszen a konstruktőri bajnoki cím kérdése még nyitott.

    Az osztrák csapatfőnök viszont már előre tekint, és nem tud olyan indokot mondani, ami miatt a versenyzője nem dönthetné meg Michael Schumacher hét bajnoki címét.

    „Amíg mi képes vagyunk egy bajnoki címre esélyes autót adni, illetve amíg ő képes ilyen magas szinten teljesíteni, akkor ez a kapcsolat örökké is eltarthat. Ez a legjobb Lewis Hamilton, amit az elmúlt hat évben láttam. Sokkal jobb az autóban meg azon kívül is, nagyon komplett.” – kezdte Wolff a Forma-1 hivatalos oldalának nyilatkozva.

    „Ez a képesség a tehetség, a kemény munka, az értelem, és az érzelmi intelligencia kombinációja. A nagy bajnokoknak ez mind megvan, ha ezek közül egy is hiányzik akkor ugyan még lehetsz sikeres, de soha nem fogsz nagy dolgokat elérni.” – folytatta.

    „Még több fog jönni.” – jósolta Wolff. „Az oka, hogy ő már az ötödik bajnoki címét nyerte meg az, hogy ő iszonyatosan koncentrált a feladatára, nem tekintett túlságosan messzire, mert ahhoz, hogy megszerezze a hetediket, még a hatodikat is be kell gyűjtenie.”

    Hamilton új szerződése 2020 végéig szól Brackley-ben, ám hogy utána mi lesz vele az jó kérdés. 2021-ben komoly szabályváltozások érkeznek, illetve a brit a Forma-1-en kívüli karrierjét is építgeti már, így kérdéses, hogy 2020 után is marad-e a száguldó cirkuszban.

    Ha még is marad, akkor sem biztos, hogy a német csapatnál, hiszen már sokszor felmerültek azon pletykák, hogy a Ferrarinál is megfordulhat majd a jövőben, és a vörösök vonzerejének kevés pilóta tud ellenállni.

    „Ez egy nagyon hosszú út volt velük.” – mondta Hamilton a Mercedesről. „Immár hatodik éve vagyok náluk, már az első napon, amikor elköteleztem magam mellettük igazán hittem abban, hogy valami nagy dolgot vihetünk véghez. Elég megnézni, hogy miket értünk el közösen.”

    „Jelenleg nagyon nehezen tudom magamat elképzelni bárhol máshol, ez a családom, itt nőttem fel. Ugyanezt mondta a McLarennél is. Az egyik oka az volt, hogy máshová akartam igazolni az, hogy lássam, hogy máshol is lehetne-e valami különlegeset csinálni. Tudtam, hogy bizonyítanom kell mindenkinek.”

    Hogy egyszer eligazolna-e a Ferrarihoz, így felelt: „Jelenleg nem érzem azt magamban, hogy egy másik csapatnál kellene bajnoki címet szereznem. De soha nem mondhatod, hogy soha!”

  • A következő hetekben fog kiderülni, hogy hol folytatja Mick Schumacher

    A következő hetekben fog kiderülni, hogy hol folytatja Mick Schumacher

    A Formula-3 újdonsült bajnoka, Mick Schumacher még nem tudni, hogy hol fogja folytatni a versenyzést. Azonban erre a kérdésre pár héten belül meg is fogjuk kapni a választ.

    A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiának az egyik legismertebb alsóbb kategóriás sorozatot sikerült megnyernie. Az év eleje nem úgy indult, ahogyan azt szerette volna, azonban a spai hétvége után a német fiatal magára talált és onnantól senki sem tudta őt megállítani, még a Red Bull szupertehetsége, Daniel Ticktum sem volt képes erre.

    „Most már el kell kezdjek gondolkoznom, hogy hol folytassam,” – nyilatkozta Schumacher a La Gazzetta dello Sportnak.

    A német fiatal neve felmerült már a Toro Rossonál is, azonban is csak egy pletyka volt a sok közül.

    „Hogy készen állok-e a Forma-1-re? Jobban szeretnék lépésről lépésre haladni, szépen, fokozatosan. Szeretnék teljes mértékben felkészülni, hogy a Forma-1-ben ne érjenek meglepetések.

    „Fontos, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk meg,” – véli a fiatal német. „Minden versenyzőnek az a legfőbb vágya, hogy egyszer a Forma-1-ben versenyezhessen.”

    Gerhard Berger, aki annak idején versenyzett Michael Schumacher ellen, elismerően nyilatkozott a hétszeres Forma-1-es világbajnok fiáról.

    „Mick nem csak ugyanúgy néz ki, mint az édesapja, ugyanis a mai napon kiderült, hogy a versenyzésben is van olyan tehetséges, mint az apja,”- nyilatkozta Gerhard Berger az F3 szezonzáró helyszínén, Hockenheimben.

    „A legfontosabb számára az volt, hogy megérezze a győzelem ízét. Ha így folytatja, biztos vagyok benne, hogy el fog jutni az autosport királykategóriájába, a Forma-1-be.”

  • Wolff szerint fényes F1-es karrier áll Mick Schumacher előtt

    Wolff szerint fényes F1-es karrier áll Mick Schumacher előtt

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff hisz Mick Schmuacher képességeiben, aki a mostani hétvégén szerezte meg a Formula 3 bajnoki címét.

    Schumacher a hétvége első futamán egy ütközés miatt csak a 12.lett, de második versenyen már a második hellyel matematikailag is bebiztosította a Formula 3-as bajnoki címét.

    „Ez egy kissé álomszerű érzés, elképesztően örülök. Még mindig alig tudom elhinni. Nagyon boldog vagyok a bajnoki címem miatt, alig tudom leírni, hogy milyen csodálatos érzés az, ha megcsinálsz olyan valamit, amit mindig is szerettél volna.” – mondta örömittasan Schumacher.

    A hétvége utolsó versenyén ismételten második lett, csapattársa Robert Schwartzmann mögött. A bajnoki riválisa Dan Ticktum az ötödik lett és a pontverseny második helyén végzett.

    Toto Wolff gyorsan gratulált is Schumachernek, hogy haza hozta a bajnoki trófeát nekik, [A Prema motorszállítója a Mercedes – a szerk.] emellett pedig a német gyártó az 500. F3-as sikerét is elkönyvelhette a hétvégén.

    „Nagy figyelem összpontosult rá az elejétől kezdve, nagy nyomás alatt kellett versenyeznie. Nem volt könnyű ezzel megbirkózni, különösen akkor amikor a szezon nem kezdődik olyan jól, mint az ő esetében.” – kezdte Wolff.

    „Ennek következtében lenyűgöző volt az a teljesítmény, amit a szezon második felében produkált. Ezzel megmutatta, hogy akár majd a sportág legnagyobbjává is válhat.”  – tette hozzá.

    Egy másik osztrák, a korábbi Forma-1-es pilóta Gerhard Berger is elsők között gratulált a fiatal németnek.

    „Természetesen boldog vagyok Mick miatt, dominálta és uralta a Formula 3 mezőnyét. Kinézetre is nagyon hasonlít az apjára. A legfontosabb viszont az, hogy az elmúlt hetekben megmutatta, hogy a versenyzői génjeit is tőle örökölte. Ha képes fenntartania ezt a teljesítményt, akkor egyenes út vezet neki a Forma-1-be.” – fogalmazott Berger.

    A Williams jelenlegi pilótája Lance Stroll – aki egyébként egyből a Formula 3-ból került az F1-be – korábban már elmondta, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a hétszeres bajnok fia egyből a száguldó cirkuszba kerüljön.

  • Hamilton még mindig szereti a versenyzést

    Hamilton még mindig szereti a versenyzést

    Lewis Hamilton elég egyértelművé tette, hogy továbbra is motivált, nem csak az idei világbajnoki cím megszerzésére, hanem a későbbi évekre is.

    A brit bajnok továbbra sem írta alá az új szerződését a Mercedesszel, emiatt továbbra is tartják magukat azon pletykák, miszerint a jövőben inkább a zenére szeretne koncentrálni vagy a divatvilágba szeretne betörni.

    Hamilton azonban a Paper magazinnak elmondta, hogy továbbra is elkötelezett a Forma-1 iránt.

    „Sok különféle dolog van, ami motivál engem. A vágyam, hogy megnyerjem az idei bajnokságot az nagyobb, mint valaha. Sok dolgot csinálok az életemben, sok minden érdekel, de ezek közül egyike se lenne lehetséges a versenyzés nélkül. Mindennek az alapja a versenyzés, mindenek felett áll ez. Olyan sok időt és áldozatot öltem bele abba, hogy eljussak oda, ahol most vagyok, és imádom, amit csinálok. Imádom a versenyzést és a kihívásokat.” – fogalmazott.

    A címvédő a hétvégi erőviszonyokról is beszélt, szerinte nehéz dolguk lesz, ha elakarják kapni a Ferrarit.

    „A Ferrari az utóbbi időben jobb munkát végzett, mint mi és egy kicsit előttünk is vannak, tehát többre van szükségünk.” – tette hozzá.

  • Vandoorne nem aggódik az ülése miatt

    Vandoorne nem aggódik az ülése miatt

    Az elmúlt időszakban egyre több találgatás látott napvilágot Stoffel Vandoorne jövőjével kapcsolatban, ám a belga pilóta nem aggódik, hogy elveszítheti a jelenlegi ülését.

    Vandoorne komoly sikerekkel a háta mögött érkezett meg a Forma-1-be, de sokak szerint eddig nem sikerült hoznia az elvárt szintet.

    A McLaren mindenáron szeretné, ha Fernando Alonso jövőre is náluk maradna, azonban, hogy ki lesz a csapattársa az már közel sem ennyire egyértelmű. A legtöbbet a csapat tartalékpilótáját, Lando Norrist emlegetik ezügyben. Emiatt sokan azon a véleményen vannak, hogy Vandoornenak el kellene kezdenie legyőzni a spanyolt, más különben könnyen hoppon maradhat.

    „Én nem gondolok erre. Csupán a saját teljesítményemre koncentrálok, ami szerintem sokkal fontosabb. Én csak ki akarok hozni mindent az autóból.” – kezdte a 26 éves pilóta.

    „Hosszútávú megállapodásom van a McLarennel, tehát nem aggódok a jövőm miatt. Egy Forma-1-es szerződés az Forma-1-es szerződés és az is marad, még ha teljesítened is kell. A csapat teljes mértékben hisz bennem. Semmiért sem aggódok. Különösképpen már arra a napra is készen állok, amikor már egy versenyképes autót is vezethetek.” – mondta bizakodóan.

    Vandoorne Monaco után elárulta, úgy érezte, hogy feláldozták őt Alonso javára, majd hozzátette, hogy a kétszeres bajnok más területen is elsőbbséget élvez.

    „Időnként ő kapja meg az új fejlesztéseket is, de ez nem nagy baj. Egyébként semmi probléma nincs kettőnk között. Szerintem én még mindig a csapat jövőjének a részese vagyok, és nem igazán látok más alternatívát a helyemre. Lando Norrisról meg még korai beszélni. Csak saját magamra fókuszálok” – válaszolt a belga.

    Mindezek ellenére úgy véli, hogy az F1 közössége továbbra is megbecsüli őt.

    „A tehetségemet elismerik. Nem lettem rosszabb pilóta egyik napról a másikra. Folyamatosan fejlődök.”

    Mivel Vandoorne a jövőjéért nem aggódik, így az sem fordult meg a fejében, hogy egy másik csapatnál szerepeljen.

    „A Ferrari is hosszú évekig volt abban a cipőben, mint most a McLaren. Minden hozzávalónk megvan ahhoz, hogy újra sikeresek legyünk, de természetesen én nem várhatok ezzel tíz évet. Minél hamarabb szeretnék egy top autóban versenyezni, és megmutatni, hogy mit tudok. A szezon kezdet nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Nagy elvárásaink voltak. Viszont még így is jobbak vagyunk mint tavaly, de még sokat kell előre lépnünk.”  – zárta Vandoorne.

  • Sainz kész maradni a Renaultnál, ha a Red Bull engedi

    Sainz kész maradni a Renaultnál, ha a Red Bull engedi

    Carlos Sainz élvezi a munkát és a versenyzést a Renaultnál, és úgy véli, hogy a franciáknál van jövője, mintsem a Red Bullnál.

    A spanyol pilóta három évet töltött a Toro Rossonál, majd az előző szezon utolsó négy futamára illetve a teljes idei évre a Red Bull kölcsönadta őt a Renaultnak. Ezért Sainz továbbra is szerződésben áll az osztrákokkal, így jövőre akár vissza is hívhatják őt.

    A 23 éves pilóta jelenleg boldog Enstone-ban, különösen amiatt, mert az istálló folyamatosan fejlődik.

    „A jövőmet teljes mértékben el tudom képzelni a Renaultnál, és készen is állok erre. Imádok itt lenni, különösen azért, mert a csapat folyamatosan lépdel előre, ezt minden szerelő és mérnök is érzi.” – nyilatkozta a Sky F1-nek.

    Az istálló tanácsadója, a négyszeres világbajnok Alain Prost is úgy véli, hogy Sainz megtartása lenne a helyes döntés. A véleménye érthető, hiszen a Sainz-Hülkenberg páros, az egyik legmegbízhatóbb és legkiegyensúlyozottabb a mezőnyben.

    A német pilóta eddig minden versenyen pontot szerzett, míg Sainz csak egyszer szorult ki a legjobb tízből.

    „Tisztában voltunk vele, hogy Carlos kockázat lesz számunkra. De inkább ilyen fajta rizikó legyen. Fontos volt a csapat számára, hogy egy jó döntést hozzunk, és az ő szerződtetése abszolút az volt. Nico számára is pozitívan hatott, hiszen jobban teljesít, mint valaha.” – fogalmazott Alain Prost.

    A Renault jelenleg az ötödik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, három ponttal lemaradva a közvetlen riválusknak számító McLarentől.

  • Wurz: A halo miatt akár a 450 km/h-s sebesség is elérhető lehet majd

    Wurz: A halo miatt akár a 450 km/h-s sebesség is elérhető lehet majd

    Nem titkoltan nagy rajongója az idén bevezetett fejvédő eszköznek a versenyzők szövetségének (GPDA) elnöke, Alexander Wurz. Szerinte a halo által növelt biztonság miatt a jövőben sokkal gyorsabb autókat is tervezhetnek, és sokkal nagyobb szabadságot kap a kerék a kerék elleni ütközet is.

    Az egykori Forma-1-es pilóta az osztrák Der Standard nevű napilapnak adott interjújában elmondta, hogy ő nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jövőben akár 450 km/h-s sebességgel is száguldjanak majd a Forma-1-es autók. Ehhez azonban fokozott biztonsági megoldások szükségesek, aminek az egyik eleme a halo, ami a rajongók körében is komoly ellenszenvet váltott ki.

    Wurz azt is elismerte azonban, hogy optikailag neki sem tetszik a glória, ugyanakkor ebben a témában nincs visszaút: „A mai társadalmi és jogi helyzetben egy olyan csúcsszervezet, mint az FIA nem hagyhatja figyelmen kívül a biztonsági szempontokat, még ha azok optikailag nem is tetszenek számos embernek.”

    „A rajongók minden fórumon panaszkodhatnak, de a felelősség vállalás már nem megy. Ennek tudatában vagyok és ezért mondtam azt, hogy a biztonsági kérdéseket nem lehet csak az asztal alá söpörni.” – érvelt Wurz.

    Mit is akart ezzel mondani: Ha az FIA enged a rajongók elégedetlenségének, és esztétikai okokra hivatkozva betiltaná a Halot, akkor az komoly jogi következményekkel is járhatna, különösen egy halálos kimenetelű balesetben. Ha bizonyítani tudnák, hogy az FIA által leszerelt halo meg tudta volna menteni az áldozat életét, akkor az rendkívül súlyos, büntetőjogi következménnyel járna a szövetséggel szemben.

    Wurz – aki már az első pillanattól fogva halo párti – optimista azt illetően, hogy a nézők hamar megszokják majd az autók új külsejét.

    „Ha a pályán sok izgalom van, több győztest avatnak egy idényben, és az első és az utolsó közel van egymáshoz, akkor a nézők 99,99 százalékát nem érdekli, hogy van az autókon egy halo.”

    „Ha biztonságosabbá teszik az autókat, akkor az FIA és a versenyigazgató olyan szabályokat alkothatnak, amivel még gyorsabbá és még agresszívebbé tehetik a gépeket. De mindennek az alapja a biztonság.” – tette hozzá.

    A GPDA elnöke felvázolta, hogy milyen jövőt képzel el a száguldó cirkuszban.

    „Ha az autók biztonságosabbak, akkor akár már Monacóban is képesek 400-450 km/h-s sebességre is, az autók könnyen vezethetőek és ha esik az eső, akkor nincs szükség piros zászlóra. Ez az én jövőképem.”

    „A világ megváltozott. Manapság már egyetlen egy iparág vagy sportesemény sem engedheti meg magának, hogy veszélyeztesse az emberek életét. Emberileg pedig mindent meg kell tenni ahhoz, hogy ezeket elkerüljük.” – zárta Wurz.

  • Sainz nem aggódik a jövője miatt

    Sainz nem aggódik a jövője miatt

    A Renault spanyol pilótája Carlos Sainz elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik jelenleg a jövője miatt, noha a jelenlegi munkaadójánál csak kölcsönben van és a Red Bull kezében van a sorsa.

    Sainz szerint a 2018-as év kulcsfontosságú lesz, hiszen elég komoly esély van rá, hogy Daniel Ricciardo a szezon végén elhagyja a Red Bull istállót, így ha a 23 éves pilóta jól teljesít, akkor megörökölheti az ausztrál ülését.

    A jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy a jelenlegi helyzetében sem aggódik a jövője miatt. Az idei lesz az első teljes szezonja a Renault gyári csapatánál, miután a tavalyi év végén érkezett a Toro Rossotól Jolyon Palmer helyére.

    „A jövőm miatt legkevésbé sem aggódok. Tudom, hogy ha jó évet zárok, akkor sok lehetőség fog megnyílni előttem, éppen ezért jobb, ha a jelennel nem foglalkozok és nem tekintgetek előre.” – kezdte Sainz.

    „A legjobbamat fogom nyújtani, mert a Renault megérdemli. Azt még lehetetlen meg mondani, hogy mit fog történni az első versenyen.” – tette hozzá.

    A fiatal pilóta reméli, hogy a csapata a tavalyi formájából tud majd építkezni.

    „Mindig nehéz ez az időszak, de a csapat remek munkát végzett a szünetben. Biztos vagyok benne, hogy előrébb léptük, bár a mértékét nem tudom megmondani. Persze a többiektől is függ, hogy mire leszünk képesek, de szerintem nem kérdés, hogy jobbak leszünk, mint tavaly.” – zárta optimistán Sainz.

     

  • Grosjean: 40 évesen is még a Forma-1-ben lehetek majd

    Grosjean: 40 évesen is még a Forma-1-ben lehetek majd

    Romain Grosjean úgy hiszi, hogy akár még 40 éves korában is tagja lehet a száguldó cirkusz mezőnyének.

    A Haas pilótájának számára a visszavonulás gondolata még a közel jövőben sem aktuális. Biztos benne, hogy még 40 évesen is ott lesz a királykategória rajtrácsán. A szerződése egyébként az idei év végén jár le, és egyelőre nem biztos, hogy marad a Haasnál. Az sem kizárt, hogy visszatér egykori csapatához a Renaulthoz.

    „A pályafutásom vége még messze nem jött el. 27 éves voltam, amikor állandó üléshez jutottam a Forma-1-ben. De azt sem tartom kizártnak, hogy még 40 évesen is itt leszek majd. Nagyon jól érzem magam, még legalább 8-9 évig tudok a legmagasabb szinten teljesíteni.” – mondta a 31 éves francia.

    Grosjean a jövőjéről is ejtett pár szót: „Komolyabb váltás lenne, ha újra a Renaulthoz szerződnék. Évről-évre egyre jobb és jobb autót építenek. Sok évet töltöttem a csapatnál és még mindig jó kapcsolatot ápolok velük. Nem tudom még, hogy mit hoz a jövőm. Jól érzem magam a csapatnál, de szeretnék versenyeket is nyerni, ami érthető. A legjobb az lenne, ha a Haas-szal érnék el sikereket, remélem hasonló utat fogunk bejárni, mint a Force India.”

    Csapattársa Kevin Magnussen is elégedett a Haas fejlődésével.

    „Ha kapnák egy esélyt egy top csapattól, akkor azonnal megragadnám a lehetőséget. Ez minden versenyző álma. A Force India a jó példa számunkra, az ő útjukat kell követnünk. Ha összehasonlítjuk a két csapat első évét, akkor mi jobbak vagyunk. A helyes irányba tartunk.”

  • Palmer maradhat a Renault család tagja

    Palmer maradhat a Renault család tagja

    Annak ellenére, hogy a szezon végén Jolyon Palmer elveszítette az ülését a Renault Forma-1-es csapatánál, a csapatfőnök Cyril Abiteboul kijelentette, hogy szeretné, ha a brit továbbra is maradna a Renault alkalmazásában.

    Palmert a Japán Nagydíj után váltotta le a francia istálló gyenge teljesítménye miatt, helyére pedig Carlos Sainz érkezett.

    Az egykori GP2-es bajnok továbbra is élvezi egykori munkaadója támogatását, amit Cyril Abiteboul is megerősített, és elmondta, hogy szeretnének neki helyet találni másik sorozatban.

    „Úgy korrekt, ha elmondom, hogy megpróbálunk segíteni Jo-nak és családjának, hogy minél hamarabb biztos legyen a jövője. Vannak terveink, de ezeket nem szeretném a nyilvánosság előtt részletezni. Azt viszont nem gondolnám, hogy Jonathan vagy Jo tagadnák azt a tényt, hogy nagyon segítőkészek vagyunk – a lehető legtöbbet megtesszük érte.” – mondta Abiteboul.

    „Azok az utak, amiket mi kigondoltunk nem működtek eddig. A Renault egy nagy család a motorsportban, számos helyen érdekeltek vagyunk, szóval meglátjuk majd kinek mit hoz a jövő.”

    Ez akár jelentheti a Formula-E-t is, hiszen a pletykák mostanában erről szóltak, ráadásul a Renault ott is gyári csapattal van jelen, illetve a Techeetah csapat partnerei is. Erről azonban konkrétumot nem tudott mondani Abiteboul.

    „Szerintem az időzítéssel voltak gondok.” – mondta a csapatfőnök a Formula-E-s lehetőségről.

    „Talán lett volna valami, ha időben elkezdjük a tárgyalásokat, de ezidáig még ez nem történt meg. Majd meglátjuk. Mi igyekszünk mindent megtenni Jo érdekében, mert megérdemli, hogy egy világklasszis bajnokságban szerepeljen.” – tette hozzá a francia.