Címke: jótékonyság

  • Megvásárolhatók Vettel hungaroringi és red bull ringi pólói

    Megvásárolhatók Vettel hungaroringi és red bull ringi pólói

    Valtteri Bottas kávés ajándék ötletéről már beszámoltunk, és máris itt a következő versenyző ajánlata, ami akár karácsonyi ajándéknak is kiváló.

    A visszavonuló Sebastian Vettel négyféle pólót kínál webshopjában, melyek épp olyanok, mint amiket ő maga viselt az utóbbi időben a versenyhétvégéken. Mind egy-egy társadalmi- vagy környezetvédelmi problémára hívja fel a figyelmet.

    Melyek ezek a pólók?
    • SAVE THE BEES: Ilyen pólót az Osztrák Nagydíjon viselt a négyszeres világbajnok. Spielbergben ugyanis rendre arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos a méhek ökológiai szerepe.
    • #RACE4WOMEN: 2021. december 2-án viselt ilyet Vettel Dzsiddában, ahol egy gokartverseny meghívottja volt, amelyen nyolc fiatal arab nő vett részt. „Mindannyian lenyűgöztek. Az önbizalmuk és a vágyuk, hogy részt vegyenek ezen az eseményen, igazán inspirált engem. Remélem, hogy magukkal viszik majd a vezetés örömét, és továbbra is hasznosítani fogják a megszerzett tapasztalatokat.” – mondja Vettel a weboldalán.
    • MIAMI 2060: Idén viselte, a Miami Nagydíjon. Az üzenet az hogy Miami 2060-ra víz alá kerülhet, ha nem teszünk valamit az éghajlatváltozás ellen.
    Mick Schumacher, Sebastian Vettel
    Fotó: Aston Martin F1 Team
    • SAME LOVE: A 2021-es Magyar Nagydíjon viselt dizájn. A webshop kísérőszövege a pólóhoz a következő: „A homoszexuálisok jogai és szabadságjogai életünk részei, és nem szabad megkérdőjelezni őket. Nem kellene, hogy legyenek ellene törvények. Ez visszalépés, ilyesmire már nem kellene gondolni.”

    A vegán pólók GOTS tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely garantálja, hogy a felhasznált gyapotot organikusan termesztik, GMO vetőmagok és káros vegyi anyagok használata nélkül. A közreműködő gyárak megfelelnek a szociális és biztonsági előírásoknak. A szállítás klímasemleges, és a szállítási anyag 100%-ban újrahasznosítható.

    Bár az árak meglehetősen magasak egy pólóhoz képest (70-80 euró), a cél nemes. Az eladásokból befolyt összegből Vettel semennyit nem tart meg magának, mindet egy-egy a pólókhoz kapcsolódó szervezetnek adja.

    A méhes pólókkal két nemzetközi uniós projekt, a HIVEOPOLIS és a ROBOROYALE keretében közös kutatásokat támogatja. A nőket támogató pólóval a Malala Fundot segíti, mely azért küzd, hogy mindenhol minden lánynak joga legyen a lányoknak tanulni. A miamis póló a Sea Shepherdöt támogatja, mely az élővilág és az ökoszisztémák védelméért dolgozik. Míg a Same Love póló bevételei a Human Dignity Trustot segíti, melynek célja, hogy megreformálja a diszkriminatív törvényeket.

    A pólók ide kattintva érhetők el.

    Ha más F1-es karácsonyi ötleteket keresel, ajánljuk alábbi cikkünket:

    Ajándéktippek: 5+1 Forma-1-es karácsonyi ajándék!

  • Huszonegy gól született a Schumacher-jótékonysági meccsen

    Huszonegy gól született a Schumacher-jótékonysági meccsen

    Komoly felvezetést kapott az idei Champions for Charity jótékonysági labdarúgó mérkőzés. A már hagyományos találkozót Michael Schumacher tiszteletére és megsegítésére rendezik meg Németországban, az idei meccset Frankfurtban rendezték meg, ahol Dirk Nowitzki csapata csapott össze Mick Schumacher csapata ellen.

    Az Európa-Liga címvédőjének, az Eintracht Frankfurtnak a stadionjában megrendezett összecsapáson nem kevesebb, mint 21 gólt láthatott a kilátogató publikum. A találkozó végén végül a Team Schumacher örülhetett a 11:10-es győzelem után a kosárlabda legenda Dirk Nowitzki csapata ellen.

    A mérkőzés teljese bevétele végül összesen 100 ezer euró lett, amelyet a Keep Fighting Schumacher alapítvány, illetve Nowitzki jótékonysági alapítványa kapják.

    A mérkőzést a nemzetközi színterén az egyik legmagasabb szinten jegyzett német játékvezető Deniz Aytekin vezette, aki már a 3. percben büntetőt ítélt meg a Nowitzki csapatnak, amelyet a csapakaptiány végzett el. Nowitzki lövését (aki a csapata kapusa volt a meccsen) azonban kivédte a korábbi válogatott kapus René Adler, de a bíró visszafújta a büntetőt, de második próbálkozásra sem sikerült a csapatkapitánynak gólt szereznie.

    Az első gól a 12.percben esett, amit a Schumacher csapat egyik női profi focistája Laura Freigang szerezte. A szünetig még további hét gól esett, a felek pedig 4:4-es állásnál fordulhattak. Mick Schumacher két gól szerzett az első játékrészben.

    Fordulás után még vezetést szerzett a Nowitzki csapat, majd megrázták magukat Schumacherék és zsinórban négy gólt szerezve hárommal is elléptek, Sebastian Vettel gólja révén a 86.percben már néggyel, 11:7-re is vezettek, végül Nowitzkiék az utolsó percekben egy gólra fel tudtak zárkózni.

    A meccsen pályára lépett a Forma-1 ura Stefano Domenicalli is, illetve Mika Häkkinen valamint David Coulthard is, kiegészülve DTM-pilótákkal. De ismét pályára több, korábbi kiváló német labdarúgó is, illetve a helyszín miatt az Eintracht Frankfurt néhány jelenlegi játékosa, valamint az edzői stáb tagjai is.

    A meccsen Mick Schumacher végül három, Sebastian Vettel pedig két gólig jutott, utóbbi számára azért is különleges volt a helyszín, mert hatalmas Frankfurt drukker.

    „Több, mint jól ismerem ezt a stadiont. Több mint húsz éve én is ott ültem a lelátón, most pedig pályára léphettem, ami nagyon különleges élmény a számomra.” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

    Aki esetleg visszanézné a találkozót, az az alább megteheti:

  • Megmentette az életét a kórház, DeFrancesco ezért adományokat gyűjt

    Devlin DeFrancesco pénzgyűjtési kampányt indított a torontói Sunnybrook Egészségtudományi Központ számára, amely megmentette az életét.

    Az Andretti Autosport 22 éves újonca, DeFrancesco 15 héttel korábban született, kevesebb mint egy kilogrammal, így élete első négy hónapját inkubátorban töltötte a Sunnybrookban, miközben elkerülhetetlenül számos egészségügyi komplikációval kellett megküzdenie.

    Ha nem a Sunnybrookban lettem volna, valószínűleg nem éltem volna túl” – mondta DeFrancesco. „A családom és én örökké hálásak leszünk a Sunnybrook központnak, mert az életem további része nem lett volna lehetséges nélkülük.”

    Most ő és a DeFrancesco család elindította a Racing for the Tiniest Babies (Versenyzés a legkisebb babákért) kezdeményezést, hogy pénzt gyűjtsenek a Sunnybrook DAN Women & Babies programja számára, és ígéretet tettek arra, hogy minden támogatható adományt 250 000 dollárig kiegészítenek.

    A program évente több ezer családot és koraszülött csecsemőt támogat Ontario tartományban.

    A Sunnybrookban évente több mint 4000 csecsemő születik a tartomány minden részéről, köztük számos nagy kockázatú szülés, koraszülött és beteg csecsemő, valamint „mikro-koraszülött”.

    A koraszülések megelőzésén és a koraszülöttek gondozásán át a többszörös szülés összetettségének megértéséig fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy világelső ellátást nyújtsunk a családoknak” – mondta Dr. Eugene Ng, a DAN Women & Babies Program újszülött- és fejlődési gyermekgyógyászatának vezetője.

    Devlin csak egy a program végzőseinek ezernyi példája közül, akik nagy dolgok felé haladnak, és mi nem is lehetnénk büszkébbek.

    DeFrancesco kampánya, amely a #BornFast hashtag-et viseli, segít a kórház legveszélyeztetettebb betegeinek túlélésében és boldogulásában, miközben személyre szabott ellátást nyújt a nagy kockázatú terhességben szenvedő nőknek.

  • Sok pénzt gyűjtött Bottas feneke, jótékony célra

    Sok pénzt gyűjtött Bottas feneke, jótékony célra

    Mint arról korábban már beszámoltunk, coloradói kiruccanásuk során Paul Ripke fotós készített egy nagyon látványos tájképet. Némi extrával.

    Az extra a képen „elrejtett” Valtteri Bottas volt, csupaszon. Később ebből a képből vásárolni is lehetett. Erre mindössze 24 órán át volt lehetőség.

    Mint az mostanra kiderült, Bottas és Ripke 50 000 eurót (több, mint 19 millió forint) gyűjtött ezzel. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen nap alatt több, mint 5000 ember vásárolt az egyedi fotóból, melynek befolyt összegét jótékony célra fordítják.

    „5000 ember vásárolt printet a fenekemről…” – idézi Bottast a Motorsport.com. „És ezzel 50 000 eurót gyűjtöttünk jótékony célra, szóval jót tettem a fenekemmel.”

    Mi is rendeltünk, már úton van. 😀 Van köztetek még, akihez szintén épp úton van egy példány? 😀

  • Räikkönen egy sztárcsapat színeiben tér vissza az F1-es közegbe

    Räikkönen egy sztárcsapat színeiben tér vissza az F1-es közegbe

    Kimi Räikkönen többek között Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Max Verstappen és Fernando Alonso csapattársa lesz a Monacói Nagydíj hetében.

    A Forma-1-ből tavaly visszavonuló finn a Monacói Nagydíj előtt vesz részt egy jótékonysági futballmeccsen egykori kollégáival és más hírességekkel, valamint néhány profi labdarúgóval, a ’Sztárcsapat a gyermekekért’ névre hallgató eseményen. A mérkőzést május 24-én játsszák a II. Lajos stadionban.

    Az eseményen 14 jelenlegi Forma-1-es pilóta is részt fog venni, köztük a vb-címért harcoló Verstappennel és Leclerc-el, de ott lesz még Fernando Alonso, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Daniel Ricciardo, Sergio Perez, Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Lance Stroll, George Russell, Kevin Magnussen és Mick Schumacher is.

    Természetesen nem Räikkönen lesz az egyedüli ex-F1-es sem, a korábbi évek versenyzői közül tiszteletét teszi Nico Rosberg, Mika Häkkinen, Felipe Massa, Giancarlo Fisichella, Robert Kubica, Stoffel Vandoorne, Nico Hulkenberg, Daniil Kvyat, illetve Jerome D’Ambrosio is.

  • 8 éves kisfiú által szervezett jótékonysági versenyen indul Hunt és Lauda

    8 éves kisfiú által szervezett jótékonysági versenyen indul Hunt és Lauda

    Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatáját valószínűleg egy F1-rajongónak sem kell bemutatni – a legfiatalabbaknak sem. Ha mégsem vagy képben, nézd meg a Rush-t (Hajsza a győzelemért) a Netflixen.

    Szóval Lauda és Hunt ikonikus párosa a Forma-1 történelmének. Sajnos ma már egyikük sincs az élők sorában. 1976 világbajnoka, Hunt, 1993-ban hunyt el, a háromszoros bajnok Lauda pedig 2019-ben követte riválisát.

    Hunt és Lauda azonban hamarosan újra összecsap a pályán! A versenyzőlegendák fiai, Freddie Hunt, és Mathias Lauda lépnek pályára, méghozzá egy jótékonysági versenyen, amit egy nyolcéves kisfiú szervezett, hogy pénzt gyűjtsön az ukrajnai menekültek számára.

    A SunSport számolt be arról, hogy a nyolcéves gokartos Jarlath Sayer azzal az ötlettel állt elő, hogy Lewis Hamilton régi pályáján, a hertfordshire-i Rye House-ban rendezzenek egy LeMans-stílusú endurance versenyt. Mostanra pedig Hunt és Lauda is bejelentkezett a június 28-i versenyre.

    A két versenyzőről (Freddie és Mathias) egy új film, a Sons of Speed (A sebesség fiai) is készült, amely nyáron kerül majd a mozikba.

    „Egy csapatban leszek még két fővel a Sons of Speed film stábjából, Mathias pedig remélhetőleg egy másik csapatban, bár ezt még nem erősítette meg” – mondta Hunt.

    „Jó a kapcsolatunk. Először 2009-ben találkoztunk, de csak öt vagy tíz percet beszéltünk, majd 2014-ben versenyeztünk egymás ellen, ekkor kezdődött a Sons of Speed forgatása.”

    „Most már barátok vagyunk, de amikor a pályán vagyunk, természetesen le akarjuk győzni egymást.”

    „Ahogy apa és Niki. Ők is haverok voltak, de a rivalizálásunk nem olyan, mint apáinké, mert nem a világbajnoki címekért küzdünk, de attól még a győzelemért harcolunk.”

    Nem könnyű az apák árnyékában

    A 34 éves Hunt azt mondja, hogy híres apa vezetéknevének való megfelelés „elcseszte” a korai karrierjét, mivel „túl nagy nyomást” helyezett magára a siker érdekében.

    Jelenleg a European Le Mans Series bajnokságban versenyez, és az Amazon Car & Country című sorozatának társ-műsorvezetője is.

    A gokartverseny a 2022-es Brit Nagydíjat előzi majd meg, amelyen összesen 26 csapat versenyez majd három órán keresztül.

    Oliver Norris, Lando Norris testvére, a Cool Performance nevű cégétől egy versenyszimulátort állít majd fel, amelyen az F1-es sztár beállít majd egy referencia köridőt, amelyet mások megpróbálhatnak majd megdönteni.

    Lewis Hamilton csapata, a Mercedes pedig díjakat biztosít az eseményre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    RyeHouseKarting (@ryehousekarting) által megosztott bejegyzés

  • Jótékonysági futballmeccsen vett részt Charles Leclerc

    Jótékonysági futballmeccsen vett részt Charles Leclerc

    Mindannyian jól tudjuk, hogy a Forma-1-es versenyzők nagy része szeret focizni. Anno Michael Schumacher volt az első olyan versenyző és az idő múlásával szerveződött időnként egy, ex és aktív F1-es pilótákból alkotott csapat, akik egykori futballsztárok ellen léptek pályára egy-egy jótékonysági meccs keretein belül. Most Charles Leclerc vett részt egy ilyen eseményen Monacóban, ahol saját maga is pályára lépett.

    „Sajnos a focival kapcsolatos tudásom nem lett több még a mostani meccset követően sem” – írta a Ferrari monacói pilótája a mérkőzést követően. „Azonban mindezek ellenére nagyon örülök annak, hogy része lehettem a jótékonysági mérkőzésnek és ezzel adományt gyűjthettünk a @fight_aids_monaco számára.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc Fan Page (@charlesleclerc16) által megosztott bejegyzés

  • Jótékonysági célra ajánlják fel az első jubileumi Corvette Z06-ot

    Az első gyártósorról lekerült Corvette Z06 pedig el lesz árverezve, a bevétel teljes egésze pedig jótékonysági célra lesz elárverezve.

    2023-ban ünnepli 70. születésnapját a Corvette, amely a leghosszabb ideje forgalomban lévő autómárka.

    A Corvette nyolc generáción keresztül feszegette a technológia, a teljesítmény és a stílus határait, miközben a mindennapi ember számára is elérhető kulturális ikon maradt.

    A 2023-as modellévű Corvette Stingray, és Z06 ezt a mérföldkövet egy különleges 70th Anniversary Edition csomaggal ünnepli.

    A Corvette iránti szenvedély mélyen gyökerezik a Chevrolet-nél, és ez az évforduló különleges izgalommal tölt el bennünket, főleg az értékesítési sikerek miatt, amelyeket Amerika ikonikus sportautójának nyolcadik generációjával értünk el” – mondta Steve Majoros, a Chevrolet marketingért felelős alelnöke a hivatalos közleményben.

    A Corvette még 70 év után is megdobogtatja a szíveket, a gyerekek pedig továbbra is arról álmodoznak, hogy ezt az autót vezethessék.

    A két színben is elérhető jubileumi autók külölnleges keréktárcsákat kapnak, az évforduló emlékéül szolgáló keréktárcsa-középsapkákkal.

    Chevrolet Corvette Z06
    Chevrolet Corvette Z06 Fotó: Chevrolet

    Míg a Stingray és a Z06 külön-külön keréktárcsák kialakításával rendelkezik, a kerekek hasonló sötét fényezéssel és Edge Red csíkkal rendelkeznek.

    Amerika szuperautója segíti a katonai veteránokat

    A várva várt Z06 különleges kiadásának 001-es azonosítószámú autója 2022. január 29-én, szombaton kerül árverésre a Barrett-Jackson Scottsdale aukciós házban, amelynek bevétele az Operation Homefront javára szolgál majd.

    Ez egy olyan non-profit egyesület, amely erős, stabil és biztonságos katonai családok felépítésére összpontosít, amelyek képesek jól boldogulni – nem pedig egyszerűen csak küzdeni a túlélésért – azokban a közösségekben, amelyek védelméért keményen megdolgoztak.

    A Chevrolet 2017 óta 7 darab Silverado truckot adományozott az Operation Homefront non-profit egyesületnek
    2017 óta 7 darab Silverado truckot adományozott a Chevrolet az Operation Homefront non-profit egyesületnek Fotó: Michael Appleton for Chevrolet

    A Chevrolet 2017 óta büszke támogatója az Operation Homefrontnak. Ezidő alatt hét Silverado truck-ot bocsátott a szervezet hat regionális irodája és központjának rendelkezésére, és finanszírozást adományozott a szolgáltatások fenntartására.

    A legendás egykori Corvette Racing versenyző, Oliver Gavin fogja majd felvezetni a 2023-as Corvette Z06-os járművet az aukciós rámpára.

  • IndyCar rajongók osztottak karácsonyi ajándékokat

    34 hátrányos helyzetű gyermek kapott karácsonyi ajándékokat egy IndyCar rajongókból  álló csoportnak köszönhetően.

    A PrueDay csoport – ahogy magukat hívják – eddig leginkább megszállott IndyCar rajongásáról volt híres.

    Először egy négy gyermekes családnak szerettek volna adakozni az ünnepek alkalmából, végül azonban a rajongótársaknak köszönhetően annyi pénz összegyűlt, hogy ennél sokkal több gyerek nyithatott ajándékot a fa alatt.

    A 34-es szám nem véletlen, hiszen egy teljes Indy 500 mezőnnyi lurkónak szerettek volna örömet okozni.

    Az eredeti gesztus mérete egy szempillantás alatt megváltozott, hiszen végül 50-en adakoztak, nem csak az Egyesült Államokból, hanem Kanadából és még a tengeren túlról is.

    A 3400 dolláros adomány elképesztő örömet okozott a fiataloknak.

    „Annyira csodálatos volt látni, ahogy az IndyCar iránti szeretet valami fontosabb dologhoz vezetett” – mondta Cassie Johnson, a PrueDay csoport egyik tagja.

    Eleinte Johnson szerette volna egyedül intézni az ajándékosztást, azonban amikor az otthonában már nem volt hely további ajándékoknak, a Children’s Bureau Inc.-hez fordult segítségért.

    Az non-profit szervezet segítségével találták meg azt a 34 gyereket, aki a legjobban megérdemelte az ajándékozást.

    A PrueDaynek egyébként két meghatározó tagja is van. Az IndyCar 2021-es bajnoka Alex Palou, illetve a Racer.com újságírója Marshall Pruett.

    A versenyzők, rajongók, és az újságírók az év nagy részében a komoly versenyzéssel foglalkoznak, azonban jó látni, hogy nem feledkeznek meg a legfontosabb dologról, az adakozásról.

  • Az Aston Martin mérnöke Stroll overáljában futott, és gyűjtött pénzt!

    Az Aston Martin mérnöke Stroll overáljában futott, és gyűjtött pénzt!

    Nem mindennapi teljesítményt produkált az Aston Martin szoftvermérnöke!

    George Crawford 3 óra 58 perc alatt futotta le a London Maratont, számolt be róla a Crash.net Twitteren.

    A szakember Lance Stroll versenyfelszerelésében teljesítette a távot, ezzel pedig több mint 5000 fontot (kb 2 millió forint) gyűjtött, természetesen jótékonysági célokra.

    Gratulálunk!