A Williams nem titkolja, hogy az Alpine rajtuk keresztül akarná bejuttatni a Forma-1-be Oscar Piastrit. Az ausztrál a brit időmérőn parádézó Nicholas Latifi helyére jöhetne, akinek a jövője igen kétséges, ezt már ő is elismeri.
„A számos lehetőség közül a csapatnak a legjobbat kell választanunk” – nyilatkozta a helyzetről a Williams csapatfőnöke, Jost Capito.
Az egyik opció pedig nem más, mint Oscar Piastri szerződtetése, aki az Alpine kötelékéhez tartozik. Capito ki is fejtette, hogy kapcsolatban állnak a franciákkal.
„George Russell hasonló helyzetben volt, mint most Oscar, amikor a Mercedes versenyzőjeként kellett neki egy hely, és a Mercedes keresett neki egy csapatot, hogy tapasztalatot szerezzen, hogy aztán mehessen a Mercedeshez. Szerintem az Alpine most ugyanezt akarja tenni Piastrival” – magyarázta Capito, aki egyértelműen kijelentette, hogy komoly lehetőségként gondolna Piastri kölcsönvételére. „De a jövőre is kell tekintenünk, mert ha valóban a csúcsra akarsz jutni, akkor saját versenyzőkre van szükséged.”
Ami pedig az Alpine csapatfőnökének, Otmar Szafnauernek a véleményét illeti Piastri helyzetéről: „Szerintem a legjobb erről Jost-ot megkérdezni. De nagyszerű, hogy az egyik fiatal versenyzőnket más Forma-1-es csapatok is keresik.”
A kanadai Nicholas Latifi megjegyezte, hogy a legutóbbi, montreali hazai futamát követő pletykák szerint a Williams a gyenge teljesítménye miatt menesztheti őt. Silverstoneban a német RTL-nek így nyilatkozott a pilóta:
„Ezen pletykák és kritikák a játék részei. Amennyiben mindent elhinnénk, amit írnak, akkor a szezonomnak Montreal után vége lett volna. Maradjunk azonban a tényeknél. Holnap beszélünk erről Jost Capitóval.”
A 27 éves versenyző, aki a csapat fő támogatója, a Sofina Foods révén jelentős támogatást hoz a Williamsnek, elismeri, hogy a veszélyben van a karrierje:
„Ha az idei teljesítményemet nézem, talán jövőre már tényleg nem vezethetek a Forma-1-ben. Ugyanakkor jó esély van arra is, hogy a következő szezonban is a Williamsnél fogok versenyezni.”
Mindeközben elbagatellizálta azt a tényt, hogy a Williams új, Red Bull-stílusú autófrissítését Silverstone-ban csak csapattársa, Alex Albon kapta meg:
„Elég gyakori, hogy a frissítések először csak egy autónál állnak rendelkezésre, tehát nem, nem lep meg, hogy ő kapta meg itt. Persze, én is szerettem volna megkapni, hiszen ez egy komoly változás, és remélem, hogy számunkra is hasznos lesz.”
A Williams csapatfőnöke, Jost Capito nem kívánt nyilatkozni azokról a spekulációkról, amelyek a csapatot a jövőben Renault-motorokkal hozták összefüggésbe.
A Renault-motor csak egy csapatot, az Alpine-t hajtja a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben, miután a 2018-as idény végén a Red Bull és az AlphaTauri alakulatokat elvesztették ügyfélként.
Az Alpine vezetői kijelentették, hogy nyitottak arra, hogy újra ügyfélcsapatot vegyenek fel a soraikba. Ennek egyik fő előnye, hogy a rendelkezésre álló adatok száma jelentősen nő, mivel több autó tesz meg kilométereket. Így több értékes információhoz juthatunk a motoregységek teljesítményéről és megbízhatóságáról.
A Williamst a 2014-es turbóhibrid-korszak kezdete óta Mercedes-motorok hajtják. A Mercedes-főnök Toto Wolff azonban utalt rá, hogy az Ezüstnyilaknak „egy ideális világban” csak két ügyfelük lenne a jelenlegi három helyett. Ezek jelenleg a Williams, a McLaren és az Aston Martin.
Ez azóta felerősítette azon pletykákat, hogy a Williams lehet az a csapat, amelyik elköszönhet a Mercedes-tábortól. Capito szerint ugyanakkor még hosszú út áll előttük, mielőtt lejár a csapat jelenlegi megállapodása az Ezüstnyilakkal. A GrandPx.news kérdezte erről Capitót:
„Jelenleg mindez csak spekuláció. 2025 végéig szerződésünk van a Mercedesszel, 2026-ban pedig új szabályok jönnek. Addig még sok víz folyik le a Rajnán.”
A Williams korábban már volt Renault erőforrással ellátva. Először 1989 és 1997 között egy négy versenyzői és öt konstruktőri bajnoki címet eredményező partnerségben, majd 2012-ben és 2013-ban rövid további együttműködés következett.
— Atlassian Williams Racing (@WilliamsF1) June 24, 2022
Ez nem eredményezte azt, hogy a Williams trófeaszekrényébe egyetlen további versenyzői vagy konstruktőri cím is bekerült volna. Ugyanakkor Pastor Maldonado dicsőséges győzelmét hozta ez a kapcsolat a 2012-es Spanyol Nagydíjon – ez volt az utolsó alkalom, amikor a Williams a dobogó legfelső fokára állhatott.
A Williams pilótafelállása körül is folytatódnak a találgatások, nem csak 2023-ra, hanem az idei szezon hátralévő részére is.
A teljesítményében elmaradó Nicholas Latifi óriási nyomás alatt áll, hogy megtartsa a helyét, az Alpine tartalékpilóta Oscar Piastri pedig alig várja, hogy megkapja első Forma-1-es lehetőségét, miután megnyerte a Formula 2-es bajnoki címet 2021-ben.
A Forma-1 hagyományos „pilótakeringője” már javában tart, hiszen kezdenek körvonalazódni a 2023-as versenyzői ülések birtokosai. Pierre Gasly-val, például a Red Bull egyértelműen közölte, hogy a jövő év végéig be kell tartania a szerződését. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mondta ezt Montrealban, annak ellenére, hogy korábban azt találgatták, a francia pilóta az energiaital-gyártó cég F1-es istállója után másfelé kacsintgat:
„A mi versenyzőnk lesz, ez pedig 100 százalékban megerősített, hiszen érvényes szerződése van velünk. Nincs is értelme erről többet beszélni.”
Kevésbé biztos a helyzet az Alpine-nál. Persze, Fernando Alonso váratlan második helyezése Max Verstappen mögött a nedves montreali pályán nem fog ártani a közelgő tárgyalásoknak. Amennyiben a Renault tulajdonában lévő csapat kitart a spanyol mellett, a regnáló Formula 2-es bajnok Oscar Piastri úgy néz ki, hogy a Williamshez szerződik. Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke ennyit közölt:
Nem kell nekünk ezt elkapkodnunk. Nem sietjük el a dolgot, és a megfelelő pillanatban, az őrületes átigazási szezonon belül körülnézünk. Végül meghozzuk az ilyen típusú döntéseket.”
Arra a kérdésre, hogy a 21 éves ausztrál jövőre az F1-ben lesz-e, elismerte, hogy „Igen”. Sőt, Szafnauer akár egy korábbi megállapodást sem zár ki a Williamsszel, noha a brit csapat azt állítja, nem tervezik, hogy 2022-ben elengedik Nicholas Latifit. Erősködött egy kicsit, de bevallotta, hogy Montrealban „elbeszélgetett” a Williamsszel:
„Olvastam ugyanezen pletykákat, de nehéz megjósolom ezzel kapcsolatban a jövőt. Nekem sincs több információm erről, mint nektek.”
Már a Williams csapatfőnöke, Jost Capito sem zárja már ki azt, hogy Latifi még 2022 vége előtt kiszorul, persze jelenleg még palástol:
„Mindkét versenyzőnek szerződése van a szezonra, és a tervünk az, hogy ezt teljesítsük is. Nincsenek más elgondolásaink.”
Ugyanakkor elmondta, hogy Piastri készen áll a Forma-1-re, és rajta van azon a listán, akiket a Williams keres. Ami a 40 éves Alonsót illeti, róla Szafnauer azt mondta, hogy a nagy nyári szünetükhöz közeledve erről már több hír lesz majd.
A rivális csapatok nem tetszésüket fejezték ki a Mercedes Kanadába vitt újításával kapcsolatban. Az istálló le is szedte a padlólemezt érintő elemet.
Csütörtökön jött ki a technika direktíva, mi szerint az FIA elejét akarja venni a nagymértékű delfinezésnek. Ezen a hétvégén még vizsgálják az autókat és a lehetőségeket, így a Brit Nagydíjtól jöhet majd a változás.
Ám a csillagosok már Montréalba vittek egy olyan fejlesztést, ami „segítő elemként” egybevág az irányelv kezdetleges megfogalmazásával.
„Nekünk nincs ilyen újításunk, hiszen a TD (technikai direktíva), csak csütörtökön jelent meg. Ez nem fair a többiekkel szemben, hiszen mi nem tudtunk felkészülni arra, hogy ilyen segítő alkatrészt hozzunk.” – méltatlankodottOtmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke.
A Mercedes kijelentette, ők csak felkészülten akartak érkezni a tengerentúli versenyre, ám a kvalifikáció előtt leszerelték a kérdéses elemet.
„Úgy vélem, ha leveszik, az a helyes döntés. Ilyen újítást nem lehet két nap alatt megalkotni.” – magyarázta Jost Capito, a Williams irányítója.
A csapatok körében megoszlik a Szövetség döntése. Vannak akik örömmel fogadták az FIA beavatkozását, míg mások igazságtalannak tartják a változtatást.
„Biztonságosan tudjuk üzemeltetni az autóinkat. Egyszerűen csak meg kell emelni a hasmagasságot.” – tette hozzá Szafnauer.
Helmut Marko „badarságnak” titulálta az egész ügyet, sőt még bele is szállt a hátfájásra panaszkodó Lewis Hamiltonba.
„Kezdhetne egy második karriert is, színészként remekül megállná a helyét.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.
A költségvetési korlát felügyelete alatt a változtatások komoly kiadást vetítenek elő a csapatoknak. Christian Horner így az összeg megemelését kérvényezi.
„Ennek van egy költsége, amit a jelenlegi plafon alatt trükkös lesz kivitelezni.”
Nicholas Latifi csapatfőnöke eloszlatta azokat a félelmeket, hogy a hétvégi kanadai első hazai futama után rögtön ünnepélyesen ejthetik is a versenyzőjüket. Széles körben elterjedt információk szerint Oliver Piastri, az Alpine ausztrál tartalékversenyzője, aki a Formula 2 regnáló bajnoka, 2023-ban és 2024-ben is kölcsönbe kerül a Williamshez. Jost Capito ezt nem is tagadja a német Skynak:
„Oscar mindenkinek érdekes, akinek szabad helye akad, ez nem kérdéses.”
Azt azonban nem erősítette meg, hogy eldöntött üzletről van szó – és egyben véget vetett a spekulációknak, miszerint a 21 éves Piastri Williams-karrierje közvetlenül a hétvége után kezdődhetne:
„Egyértelmű, hogy erről szó sincs.”
Egy másik pletyka azonban arról szól, hogy az Alpine Piastri kölcsönadása a Williamsnek egy ügyfél Renault-motorszerződéssel is összefonódhat. Erről már csak ennyit mondott Capito:
„Ez pillanatnyilag csak spekuláció. Szerződés köt 2025 végéig a Mercedes motorjaihoz, 2026-ban pedig új szabályok lesznek. Addig pedig még sok víz fog lefolyni a Rajnán.”
Timo Glock nem hisz abban az elméletben, hogy az Aston Martin csak „véletlenül” hasonlít a Red Bullra.
A Spanyol Nagydíjon a kanadai-brit csapat mindenkit meglepett az átalakított autójával. A silverstone-i istálló konstrukciója ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bikák megálmodott versenyautójához.
Nem először keveredik ilyen jellegű ‘botrányba’ az Aston Martin. 2020-ban a Mercedes autóját sikerült lekoppintaniuk, amivel nagy port kavartak. Andy Green azonban tagadja, hogy ugyanaz a procedúra ment végbe, mint két évvel ezelőtt.
A dolog pikantériáját az is megadja, hogy az elmúlt időszakban több Red Bullos mérnök távozott a kanadai-brit csapathoz. Dan Fallows-t több kollégája követte, így a Bikák szellemi termék eltulajdonítására gyanakodnak.
Az Aston Martin technikai igazgatója azonban ezeket a vádakat is bőszen tagadta:
„Teljes mértékben és kategorikusan kizárható az, hogy bármilyen információt kaptunk bármelyik csapattól az autó fejlesztéséhez. Ez az állítás teljesen megalapozatlan.”
Mike Krack szerint csupán a véletlen műve az, hogy a versenygépük hasonlít a riválisuk konstrukciójára.
„Két megközelítés mentén haladtunk – egészen a futómű kialakításáig. Ám 2021 vége felé rájöttünk, hogy ez rossz út. Az, hogy a Red Bull valami hasonlóval állt elő, megerősítette, amit korábban gondoltunk. Az elején rossz úton indultunk el. Biztató volt látni, hogy egy másik csapat milyen jól teljesít egy hasonló koncepcióval.”
Timo Glock viszont nem hisz az Aston Martinnak:
„A pilótafülke oldala, a szellőzőnyílás, a futómű alatti rész, ahol ott vannak azok a kis nyílások… mind megegyeznek a Red Bull elgondolásával. Túl sok az egybeesés. A Red Bull emberei még a koncepcióváltás előtt mentek oda, és egyedül náluk volt az, hogy két autót párhuzamosan fejlesztettek. Viszont ez a költségvetési plafon miatt nem kivitelezhető.” – nyilatkozta az ex-versenyző a német Skynak.
Jost Capito, a Williams csapatfőnöke egyetért Glock gondolatával:
„Csapatként tudni szeretnénk, hogy milyen vizsgálatot végzett az FIA. Mit néztek meg, hogy határozták meg ezt. Mi bízni akarunk a Szövetségben. Ha minden rendben van, akkor oké. Ám ha nem, akkor annak következményei lesznek. Az autók viszont nagyon-nagyon hasonlítanak.”
Jost Capito, a Williams csapatfőnöke ragaszkodik hozzá, hogy a szezon közben semmiképp nem cserélik le Nicholas Latifit, az istálló kanadai pilótáját, hiszen szerződése van az idei szezonra. A német szakember szerint ugyanakkor a Latifi ülésével szóba hozott Oscar Piastri jövőre már biztosan az F1-ben lesz, miközben a kanadai helyére rebesgetett Nyck de Vries már Barcelonában kipróbálhatja a Williams-t.
Nicholas Latifi saját bevallása szerint sem hozza azt a teljesítményt, ami elvárható lenne tőle, ez pedig oda vezetett, hogy az F1-es paddockban egy ideje a kanadai pilóta szezon közbeni leváltásáról pletykálnak. Miután egy kanadai újságíró kész tényként közölte, hogy a Williams kirúgta Latifit, a grove-i istállónak ismét cáfolnia kellett, hogy szezon közben meg akarna válni a továbbra is alulteljesítő versenyzőtől.
„A torontói Nick Latifit kirúgta a Williams F1. Két dolog: a Williamsnek remélhetőleg van egy rakás pénze, mert jókora per vár rájuk; az utódjának, Nyck de Vries-nek pedig előbb jobban kell teljesítenie nála ebben a szar autóban, amiről megvannak a kétségeim.”
Ezt Norris McDonald, a Kanadai Motorsport Hírességek Csarnokának egyetlen újságíró tagja tweetelte a múlt héten, majd néhány órával később már szabadkoznia kellett: „Helyreigazítás. Latifi a belátható jövőben továbbra is Williams-pilóta lesz. Az információm nem volt helyes. Mindegy, milyen idős az ember, mindig meg kell tanulnia ezt a fontos leckét: legyél első, de mindenek előtt bizonyosodj meg róla, hogy igaz, amit írsz. Elnézést kérek Nick Latifitől.”
Latifi egyelőre maradhat Fotó: Williams Racing
Persze ebben az esetben is feltételezhetjük, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, és Latifi teljesítménye bőven adott okot a pletykákra. Azokra a pletykákra, amelyek szerint Oscar Piastri, az Alpine tartalékja akár már szezon közben leválthatja a kanadait. Jost Capito, a Williams csapatfőnöke ugyanakkor kerek perec kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni.
„Mindkét pilótánkkal szerződésünk van, és tiszteletben tartjuk azokat – nyilatkozta a német Sport1-nek. – Nicky-nek egy kicsit több időre van szüksége, hogy hozzászokjon az autóhoz és az új szabályokhoz, de élvezi a teljes támogatásunkat. Ami minket illet, fel sem merül, hogy a szezon során változtassunk a pilótapárosunkon.”
Lévén Latifi apja jelentős mértékben támogatja anyagilag az istállót, a gyengécske autó miatt pedig nem is feltétlenül a pilótapároson kell első körben javítani, akár hihetünk is Capitónak, aki azért a tavalyi F2-es bajnokról is szót ejtett, és elmondta, szezon közben mindig nehéz új pilótát alkalmazni. „Ez gyengítené is a csapatot, noha Oscar természetesen ígéretes tehetség és megérdemel egy ülést a Forma-1-ben. Biztos vagyok benne, hogy jövőre kapni is fog egyet” – nyilatkozta sokat sejtetően.
Latifi azért nem lehet nyugodt
Noha az idén minden csapatnak kötelező két alkalommal fiatal pilótát szerepeltetnie az első szabadedzésen, így előbb-utóbb a Williamsnek is be kellett ültetnie valakit az egyik FW44-esbe, a kanadai versenyzőnek aligha lehet megnyugtató, hogy a grove-iak Barcelonában azt a Nyck de Vries-t fogják pályára küldeni, akit már az idei szezon előtt is szóba hoztak a csapattal, és egyes források szerint Piastri mellett ő a másik, aki veszélyes lehet a kanadai pilóta ülésére.
The team can confirm that @nyckdevries will take part in FP1 on Friday, fulfilling one of the two mandated young driver sessions this season 👍
— Atlassian Williams Racing (@WilliamsF1) May 16, 2022
Az Autosportnak egy forrás ráadásul megerősítette, hogy a Mercedes tárgyalt a Williamsszel egy esetleges 2023-as versenyzői ülésről de Vries számára, a konstruktőri címvédő ugyanis nagyon szeretne F1-es ülést találni Formula E-bajnokának.
„Először is szeretném megköszönni a lehetőséget a Williamsnek a részvételért az első szabadedzésen. Nagyszerű, hogy megismerhetem a csapatot és vezethetem az FW44-est, és az is, hogy végre Forma-1-es versenyhétvégén is pályára léphetek” – nyilatkozta a holland, aki először 2020 végén vezetett F1-es autót, amikor a Mercedes színeiben lépett pályára Abu Dhabiban, a fiatal pilóták tesztjén.
„A felkészülés a tesztre jól ment, a csapat pedig nagyon támogató. Már nagyon várom, hogy milyen élmények érnek majd Spanyolországban” – tette hozzá.
David Robson, a Williams járműteljesítményért felelős vezetője kiemelte, hogy egy új pilóta mindig új nézőpontokat adhat az autó fejlesztéséhez, de Vries pénteken pedig kulcsfontosságú teszteket fog végrehajtani, „a tapasztalata és professzionalizmusa döntő lesz.”
Robson azt is megerősítette, hogy a holland versenyző Alex Albon, és nem Latifi helyére ül be. Ha tovább akarjuk táplálni a pletykákat, mondhatnánk, hogy ez szintén nem lehet véletlen, hiszen így közvetlenül a kanadai pilótához tudják majd mérni a teljesítményét. Ha Latifit nem is küldik el év közben, ilyen előzmények után kisebb csoda lenne, ha jövőre is a Williams pilótája lesz.
A Williams tárgyalásokra készül az Audival, a Volkswagen tulajdonában lévő autógyártóval, a Forma-1-es együttműködésről. Ez a hír az Audi Aston Martinnal és Sauberral folytatott egyéb tárgyalásairól szóló pletykák közepette érkezett, azt követően, hogy Zak Brown Miamiban ragaszkodott ahhoz, hogy a McLaren „nem eladó”.
Más lehet a helyzet a Williamsnél, amelyet most a Volkswagen korábbi ralifőnöke, a német Jost Capito irányít. Amikor a VW-nél dolgozott, az autóipari óriás uralta a rali-világbajnokságot. A Williamshez 2020 végén került a McLarentől – alig néhány hónappal azután, hogy a Dorilton Capital megvásárolta az alapító családtól az istállót. Amikor az Audi-pletykákról kérdezték, Capito az Auto Bildnek ennyit mondott:
„Minden csapatnak érdekes, ha együttműködhet egy autógyártóval.”
A VW igazgatótanácsa mára már a Porsche és az Audi külön F1-es projektjeit is jóváhagyta, ezért így folytatta:
„Amennyiben ez valóban eldőlt, akkor mi is tárgyalásokat fogunk folytatni velük. Ugyanakkor még mindig nincs végleges GO, és a motorszabályok sincsenek még véglegesítve. Amennyire tudom, a VW-csoport döntése is a motorszabályozástól függ. Szerintem azt az elkövetkezendő hetekben elfogadják, aztán majd meglátjuk.”
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto aggódik amiatt, hogy az FIA talán nem értékeli megfelelően a költségvetési sapka ellenőrzésével kapcsolatos feladat nagyságát.
A csapatok megkérdőjelezik a felső határ mértékét, és különböző kísérleteket tesznek annak megemelésére, miközben – a bajnoki küzdelemhez szükséges fejlesztéseket leszámítva – a csapatok számára küzdelmes kitalálni, hogy a rendelkezésre álló pénzeket hogyan kellene megfelelően elkölteni, és gond a súlyprobléma kiküszöbölése is.
A Ferrari főnöke, Mattia Binotto kitart amellett, hogy bízik az FIA-ban, de aggódik amiatt, hogy az irányító testület talán nincs tisztában azzal, hogy milyen hatalmas feladat előtt állnak a költségvetési korlát felügyelete kapcsán.
„Teljes mértékben bízom az FIA-ban” – mondta. „De kétségtelen, hogy ez egy vadonatúj szabály, és mint minden szabály, mindig versenyelőnyt jelent, ha az ember megpróbálja megfelelően olvasni őket.”
„Ez nem azt jelenti, hogy vannak szürke zónák, hanem azt, ahogy a csapatok maguk olvashatják vagy értelmezhetik a szabályokat.”
„Szóval szerintem nagy erőfeszítésre van szükség az FIA részéről, hogy megpróbáljanak rendet tenni. Úgy gondolom, hogy ennek érdekében meg kell erősíteniük a belső személyzetet és azoknak az embereknek a számát, akik valahogyan auditálnak és rendőrködnek, mert ez egy kulcsfontosságú elem.”
„Szerintem ez ugyanolyan fontos, mint a technikai, és mint a sportszabályzat, mert tulajdonképpen ez egy megfelelő szabályozás, és talán ma már a pénzügyi igazgatók ugyanolyan fontosak, mint a technikai igazgatók.”
„Végső soron fontos, hogy az FIA tényleg a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tegye annak érdekében, hogy megpróbálja megérteni a különböző cégek és csapatok különböző eszközeit, hogy mire költik a pénzt, hogyan indokolják a költéseket. És azt hiszem, ebből a szempontból ez egy hatalmas és nehéz feladat.”
„De bízunk bennük. Egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogják szervezni magukat, hogy ezt megtegyék. De úgy gondolom, hogy további erőfeszítésekre van szükség.”
Mindig vannak szürke zónák
„Mindig vannak szürke zónák” – ismeri el Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. „De úgy gondolom, hogy az FIA rengeteg erőfeszítést tesz és jó munkát végez azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből.’
„Mindig vannak szürke zónák, de általában a szürke területeket megbeszélik a pénzügyi emberekkel.”
„Senki sem próbálja senki szemére vetni a dolgot” – tette hozzá. „Tudjuk, ez egy ilyen dolog, ha találsz szürke területet, kihasználod, de szerintem nincs sok kiskapu, amit kihasználhatsz anélkül, hogy nagy büntetésekkel végződne.”
„Hatalmas az a munka, amit az FIA-val együtt végzünk, minden egyes csapat az FIA-val együtt dolgozik a költségplafonon, ennek ellenőrzésén” – tette hozzá Jost Capito a Williams részéről. „És azt hiszem, rengeteg megbeszélést folytatunk a csapatok pénzügyi embereivel az FIA-val arról, hogyan lehetne még javítani ezen.”
„Úgy gondolom, hogy a csapatok pénzügyi igazgatói között jó az együttműködés a továbbfejlesztés érdekében. De az FIA-val is rengeteg munka van, és ezt… elég jól felügyelik.”
„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ésszerű dolog” – tette hozzá Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke. „De ez olyan, mint a sport- és technikai szabályokkal, tudod, alaposan elolvasod őket, és észreveszed azokat a területeket, ahol még többet lehet felfedezni, ha szürkének nevezed őket, ha nem. Tehát, ha túlléped a határt azt ugyanúgy megmondják, mint a technikai és a sport szabályzatok esetében is.”