Címke: José María López

  • Alonso a poleban, diszkvalifikálták a másik Toyotát!

    Alonso a poleban, diszkvalifikálták a másik Toyotát!

    Fernando Alonso élete első hosszútávú világbajnoki futamát a pole pozícióból kezdheti meg, miután egy „adminisztrációs hiba” miatt a másik Toyota autót kizárták az időmérő edzés eredményeiből.

    A #7-es rajtszámú Toyotának, – amelyet Mike Conway, Kamui Kobayashi és José Maria Lopez vezetnek, az összes eredményét törölte a versenyigazgatás az időmérő edzésről, mivel nem volt rendjén az autó üzemanyagáramlás mérője. Így ők ma az utolsó helyről indulhatnak majd, és még egy kör hátrányt is kapnak, miközben a #8-as rajtszámú autójuk, a fedélzeten Fernando Alonsoval, Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával megörökölvén az első helyet, az élről. A Toyota elfogadta a döntést és elismerték a hibájukat, de állítják, hogy az autó teljesítményét az eset nem befolyásolta.

    A közleményükben ez áll:
    „Egy hibás azonosító számú üzemanyagáramlás mérővel indítottuk a #7-es számú autónkat az időmérőn. Az ezt követő ellenőrzésen ennek lettek következményei. A csapat teljes mértékben vállalja a hibáért a felelősséget, amelynek semmiféle hatása nem volt az autó teljesítményére.Az üzemanyagáramlás mérő amit használtunk teljesen homológ volt, és be volt kalibrálva.A csapatnál a folyamati eljárásokat azonnal megerősítjük, hogy a jövőben az ilyen szerencsétlen hibákat elkerüljük.”

    Ennek köszönhetően a Toyota mellől a Rebellion csapata indulhat majd, André Lottererrel, Bruno Sennával és Neel Janival Spa-Francorchampsban.

  • Majdnem a WTCR-ben kötött ki Jose Maria Lopez

    Majdnem a WTCR-ben kötött ki Jose Maria Lopez

    A háromszoros WTCC világbajnok, Jose Maria Lopez nagyon közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a WTCR mezőnyéhez, de aztán megérkezett a Dragon Formula E csapat ajánlata. Lopez újoncként a kilencedik helyen végzett a debütáló 2016/17-es szezonjában a Formula E-ben a DS Virginnel, de a csapat végül dobta őt. Eléggé kérdőjeles volt a WEC-es szerződése is a Toyotával a tél elején, mivel elkövetett ott pár eléggé egyértelmű hibát tavaly. Az argentin pilóta végül maradhatott a gyári csapatnál, és a 2017/19-as Formula E szezonból is csak a szezonnyitót hagyta ki Hong Kongban. A Dragont elhagyta Neel Jani, így az ő helyére érkezhetett meg végül.

    Lopez most elárulta az Autosportnak, hogy majdnem a most megszületett WTCR-ben kötött ki egy meg nem nevezett csapatnál, de aztán megérkezett a Dragon ajánlata:
    „Lett egy lehetőségem, hogy csatlakozzak a WTCR-hez már idén, amikor épp nem voltam a Formula E-ben, és épp a toyotás programom sem volt biztos. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy részt vegyek ebben a bajnokságban. Nem mondhatom meg, hogy kivel, de majdnem szerződést kötöttünk. Az utolsó pillanatban telefonált rám a Dragon, és döntenem kellett.”

    Lopez elismerte, hogy a döntése egyeseket elkeseríthette, de az, hogy újra csatlakozhatott a Formula E mezőnyéhez újra olyan kihívások elé állította, hoghy korábbi Forma-1-es versenyzők ellen harcolhat, amit meg szeret:
    „Tudom, hogy mit értem el a túraautózásban, mindenki tudja. Bőven van még időm arra, hogy visszatérjek a WTCR-be. Arra azonban már nem biztos, hogy sokáig lehetőségem lesz, hogy résztvegyek egy olyan bajnokságban, ahol azért a kor jobban behatárol.”

    Az viszont kifejezetten előremutató szerinte, hogy 2018-ban a WTCC átvette a TCR szabályrendszerét és pár év vegetálás után bebiztosította a széria a jövőjét:
    „Rossz volt látni azt, hogy a bajnokság színvonala mennyire lecsökkent. Ez volt az a bajnokság, amelynek köszönhetem azt, hogy ma is a WEC-ben indulhatok. Amit elértem a WTCC-ben, elkezdtek újra beszélni rólam, pedig sok évig csak Argentínában voltam jelen. Néha hátrább kell lépni egy kicsit, szerezni pár jó pillanatot, és azt gondolom, hogy épp emiatt jó dolog az, hogy a TCR rendszerére váltottak. Mindenki szeret olyan sorozatot nézni, ahol rengeteg autó van, még úgy is, ha hivatalosan nincs is gyári csapat. Szégyen, hogy már nem világbajnokság, de meg kell erősödnie. Sok sikert kívánok Francois Riberionak meg mindenkinek, akik ebben érintettek, és remélem, hogy sikerül megerősödniük. Remélem, hogy hamarosan újra lesz WTCC.”

  • Alonso szerint 50% az esélye annak, hogy idén induljon Le Mansban

    Alonso szerint 50% az esélye annak, hogy idén induljon Le Mansban

    Fernando Alonso szerint 50% az esély arra, hogy bemutatkozhat Le Mansban a 24 órás versenyen, amit azon pletykák is megerősítenek, hogy leszerződhet a Toyotával emiatt. A kétszeres Forma-1-es világbajnok a Le Mans felé vezető úton most hétvégén teheti meg az első komolyabb lépést, hiszen indul az United Autosports sportautójával Daytonában, a 24 óráson.

    A spanyolt már régebben hírbe hozták azzal, hogy vezetheti a Toyota LMP1-es autóját idén Le Mansban, sőt akár egy kiterjedtem WEC-es program keretén belül több versenyen is, miután tesztelhette a japánok autóját tavaly novemberben Bahreinben.

    Rá is kérdeztek Alonsónál, hogy áll a 2018-as Le Mans nevezése, erre annyit mondott, hogy jelenleg nem garantált a bemutatkozása a legendás Circuit de la Sarthe-on:
    „Nem titok, hogy szeretnék a jövőben Le Mansban versenyezni. Abban nem vagyok 100%-ban biztos, hogy ez már idén bekövetkezhet. Megtörténhet, adok neki 50%-ot. Sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, és mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Reméljük, hogy igen lesz a válasz, de akár igen vagy nem lesz a válasz, pontosan mindenki akkor fogja ezt megtudni, mint én.”

    Alonso nagyon szeretne a jövőben Le Mansban versenyezni, hiszen ez része azon tervének, hogy a második pilóta legyen a motorsport történelemben, aki megszerezte a „tripla koronát”, tehát megnyerte Le Manst, az Indy 500-at és a Monacoi Nagydíjat.

    Monacoban kétszer is nyert, tavaly pedig bemutatkozott Indianapolisban, és idén elviekben nincs akadálya annak, hogy nevezzen Le Mansba, hiszen nem ütközik Forma-1-es hétvégével, ahol a McLaren versenyzője továbbra is a teljes szezonban.

    A Toyota jelenleg még nem jelentette be a 2018/19-es WEC-es programját a „szuperszezonra”. Ez a jövő hónapban dőlhet el, és jelenleg José Maria Lopez helye kérdéses a programban, lehet, hogy neki kell a helyét átadnia majd Alonsonak.

    Lopez elárulta a Sportscar365-nak, hogy szerződése van a japán gyártóval a következő évadra, de még megerősítésre vár az, hogy valóban folytatják-e vele az együttműködést. Amennyiben Alonso részévé válik a Toyota kétautós felállásának Le Mansra, akkor ő lehet az első aktív Forma-1-es versenyző aki indulhat itt is, miután 2015-ben Nico Hülkenberg a Porschéval megnyerte újoncként a legendás versenyt.

    A spanyol elviekben indulhat Spaban, Silverstoneban és Sanghajban is a WEC fordulóin, mert nem ütközik az F1-es tevékenységével, sőt, a teszt napokra is el tud menni Le Mansba majd június elején.

  • A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

    A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

    Nem is kerítünk nagy feneket a dolognak, nemes egyszerűséggel lefordítjuk hazánk fiának az értékelését, leírjuk, hogy kiket győzött le ezen szubjektív listán, és azt is, hogy az elmúlt években kik nyerték el az első számú túraautós magazin eddigi év végi értékeléseit, évekre bontva.

    Az első tehát Michelisz Norbert lett 2017-ben, aki idén 3 győzelmet szerzett gyári Hondásként. Ezekkel a szavakkal méltatja a TouringCarTimes a magyar pilótát:
    „2017-es listánk élén nem más áll, mint a magyar szupersztár, Michelisz Norbert. Szoros volt a meccs a Honda versenyzője és a Supercars csillaga McLaughin között, de a hihetetlen kihívások miatt, amiket idén megélt és keresztül verekedte rajtuk magát végül Michelisz felé billentette a mérlegünket. Akkor lett az első számú pilóta, amikor csapattársát egy horrorba illő baleset érte, de ekkor Michelisz már építgette a saját bajnokságát és az esélyeit a Volvósok ellen versenyről-versenyre, miután nem kezdte annyira jól az évet. Annak ellenére, hogy a világbajnoki címet végül Thed Björk hódította el, Michelisz is bajnokká válhatott volna, ha nem hibázik a csapata a szezon folyamán, ennek ellenére három pole pozíciót, és három győzelmet szerzett.”

    A 2017-es TCT TOP 30 túraautós lista

    1 – Michelisz Norbert
    2 – Scott McLaughlin
    3 – Jamie Whincup
    4 – Thed Björk
    5 – Esteban Guerrieri
    6 – Colin Turkington
    7 – Ash Sutton
    8 – René Rast
    9 – Nicky Catsburg
    10 – Jean-Karl Vernay

    Tiago Monteiro – beleférhetne a top10-be, de nem értékelhető a szezonja a balesete miatt a TCT szerint.

    11 – Fabian Coulthard
    12 – Shane van Gisbergen
    13 – Jamie Green
    14 – Tom Ingram
    15 – Chaz Mostert
    16 – David Reynolds
    17 – Tom Chilton
    18 – Jack Goff
    19 – Mehdi Bennani
    20 – Mike Rockenfeller

    21 – Mattias Ekström
    22 – Rob Collard
    23 – Tassi Attila
    24 – Gordon Shedden
    25 – Stefano Comini
    26 – Rob Huff
    27 – Robert Dahlgren
    28 – Mark Winterbottom
    29 – Marco Wittmann
    30 – Pepe Oriola

    TouringCarTimes az év versenyzője – Hall of fame

    2007 – Mattias Ekström
    2008 – Yvan Muller
    2009 – Colin Turkington
    2010 – Jason Plato
    2011 – Rob Huff
    2012 – Gordon Shedden
    2013 – Jamie Whincup
    2014 – José María López
    2015 – José María López/Mark Winterbottom
    2016 – Shane van Gisbergen
    2017 – Michelisz Norbert​

  • Harcosok Klubja helyett: WTCC Drivers Club 2005-2017

    Harcosok Klubja helyett: WTCC Drivers Club 2005-2017

    Egy rövid majdnem 4 perces kisfilmmel búcsúzik a WTCC. 2005 és 2017 között rengeteg világbajnokot adtak a túraautózás szerelmeseinek, és idén ennek a történetnek is pont került a végére. Azonban a versenypályán véget ért csatározás után Thed Björkre még várt egy dolog: meg kell ismerkednie a misztikus WTCC Drivers Clubbal, és annak rendhagyó szabályaival. Garantáljuk, hogy mindenkit MEGÉRINT majd ez a történet, ahol az idei főszereplők mellett a széria korábbi bajnokai is főszereplőként térnek vissza, és emlékeznek az együtt elkövetett kalandokra.

    Oscar díjért kiáltó alkotás, hatalmas a színészi játék, benne Yvan „A Keresztapa” Muller, Tiago „Jézus” Monteiro, Thed „Jégember” Björk, Nicky „Baby Driver” Catsburg, Tom „Herceg” Chilton, Michelisz „A Mágus” Norbert, Gabriele „A Szerzetes” Tarquini, Tom „A Mutatványos” Coronel, és Pechito „Teljes Gáz” Lopez szereplésével készült remekműben. A végén azért már a WTCR is szerepet kap…

    https://www.youtube.com/watch?v=wwMx1MTwmmI

  • Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Alig ért véget a Formula-E harmadik szezonja, máris beindult itt is a versenyzői piac, pedig az új majd csak decemberben indul, Hong-Kongban. Most különösen érdekes lesz a helyzet, mivel egyre több gyártó érkezik a szériába, komoly elképzelésekkel.

    A szériába beszálló Mercedes és Porsche akár benyomhatja a saját versenyzőiket is más csapatokhoz, pont azért, hogy tapasztalatokat szerezzenek addig is, amíg a gyártók meg nem érkeznek. Ennek eredményeként most nagyon hosszú a listája azon pilótáknak, akik a Formula E felé vehetik az irányt, de az ismerős arcok maradnak még legalább egy újabb szezont. Olyanok is beszállhatnak, mint Felipe Nasr, Jolyon Palmer, Pascal Wehrlein vagy Pierre Gasly, de akár még ismertebb nevek is feltűnhetnek majd, főleg az ötödik, hatodik szezon környékén.

    Jelenleg azonban csak 10 csapat van, és nézzük is végig, hogy mi a jelenlegi elképzelésük a negyedik szezont illetően a versenyzőikről.

    Renault e.dams
    A helyzet itt egyértelmű: Sebastien Buemi és Nicolas Prost is marad, miután szerződtették őket a 2018/19 végéig.

    Abt Schaeffler Audi Sport
    A friss bajnok Lucas di Grassi marad, mert van szerződése a következő szezonra is, és opció is van későbbre is. Daniel Abt helyzete nem ennyire biztos, de feltehetően maradhat. Az Audi Loic Duvalt szeretné itt tudni, de inkább csak az ötödik szezontól kezdve, amikorra tisztázódhat a DTM jövője is.

    Mahindra Racing
    Az inkább szürke, mint eredményes Mahindra csapatnál Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld hozta be a csapatbajnokságban a harmadik helyre az alakulatot. Előbbinek feltehetően van szerződése egy újabb szezonra, Heidfeld még nem írt alá, de feltehetően ő is maradhat egy további évet itt. Rosenqvistnek azonban 2019-től kezdve kinéz egy IndyCar ülés a Chip Ganassi Racingnél, de már akár jövőre is indulhat Scott Dixon mellett. Ha ez bekövetkezik, akkor megindulhat a harc ezért az ülésért.

    DS Virgin Racing
    Sam Bird és Jose Maria Lopez is maradnak a DS Virginnél, és 2017/18-ban lesz az utolsó év hogy a DS, alias Citroen szállítja nekik az erőforrást. Bird azonban egyre inkább menne a Jaguarba, Adam Carroll helyére. Ráadásul Bird korábbi versenymérnöke, Patrick Coorey már ott dolgozik. A DS egyébként hamarosan hivatalosan is átmegy a Techeetah csapathoz, és ez azt is jelentheti akár, hogy Lopez is velük tart, és így alkotnak majd csapatot Jean-Eric Vergnenel 2018/19-ben. Bárhogy is alakuljon, Alex Lynn készen áll bárki helyettesítésére a DS Virginnél.

    Techeetah
    Jean-Eric Vergne, biztos hogy marad 2017/18-ra az utolsó évben is, hogy a kínai csapat a Renault motorját használja, miután majd az ötödik szezonban átváltanak a DS-re. A csapattársa azonban kérdőjeles. Stephane Sarrazin is jelölt marad, de ismert, hogy számtalan versenyzővel egyeztetnek, köztük Loic Duvallal. A motorsport.com úgy tudja, hogy a menedzsment figyeli a WEC-es Porschésokat is, Brendon Hartleyt és Neel Janit is.

    NextEV NIO
    Nelson Piquet Jr és Oliver Turvey is maradnak az istállónál, hiszen minden fél azt gondolja, hogy kifizetődő ez a felállás.Ennek ellenére Piquet feltehetően több csapattal is tárgyal, mivel újabb sikertelen szezonon van túl. A korábbi Formula E bajnokot a Jaguarral hozták hírbe leginkább, lehet, hogy előszerződésük is van. Ha esetleg itt változás állna be, akkor Alex Lynn és Adam Carroll érkezhet. Robin Frijns is kiköthet itt, amennyiben nem tud megegyezni a Dragon Racinggel.

    MS Amlin Andretti
    Antonio Felix da Costa biztosan marad tovább az Andrettinél, amely az ötödik szezontól kezdve majd a BMW gyári csapata lesz.Frijns helyzete bonyolultabb, és másik csapatot is keres magának. Pótlására akár a DTM-ből is érkezhetnek versenyzők, akár Timo Glock, vagy Tom Blomqvist is, pláne ha a német széria bedől. A csapat tartalék pilótája Alexander Sims is akár több szerepet kaphat, és indulhat egy-egy versenyen. A névadó szponzor Amlin tulajdonosai pedig egyre inkább Takuma Satot szeretnék az istállónál látni. Ezt ugyan meghiúsította a Honda, mert nem szeretnék elengedni az Indy 500 bajnokukat, de úgy néz ki, hogy nem tettek le arról, hogy a másik pilóta japán legyen, így Kamui Kobayashi neve is felmerült.

    Faraday Future Dragon Racing
    Jerome d’Ambrosio egy újabb szezont tölthet el az amerikaiakkal, de bezavarhat az, hogy a kapcsolat a Faraday Futurerel egyre nyomasztóbb, de Jay Penske szerint ez a versenyzőválasztást nem befolyásolja. Loic Duval nem valószínű, hogy marad, leginkább Robin Frijns várható a helyére, abban az esetben, ha a hollandnak mennie kell az Andrettitől. Visszatérhet persze a a WEC-es Toyotás Mike Conway is, aki Párizsban már bemutatkozott a csapatnál. A brit persze elsősorban inkább az LMP1-ben menne, de még meg kell várni azt, hogy 2018-ban az a program hogy alakul.

    Venturi
    Maro Engel úgy néz ki, hogy maradhat, miután erőn felül teljesített újoncként. A kérdés az, hogy meg is tudják-e tartani a Mercedeses pilótát. Miután a Merccedes kivonul a DTM-ből, lehet hogy ez lesz a kulcs ahhoz, hogy Engel továbbra is a monacói csapatnál versenyezhet. Tom Dillmann is lenyűgözte csapatot azzal, ahogy helyettesítette Sarrazint, és esélyes is hogy marad. Kivéve, ha a HWA és a Mercedes gyorsan lép, mert akkor akár Pascal Wehrlein, vagy Robert Wickens is itt köthet ki. A Venturi a hírek szerint tartana egy külön shoot-out tesztet a jelentkezőknek, és megnéznék, hogy melyik jelentkező a leggyorsabb. Ebben az a James Rossiter is részt vehet majd, aki már indult velük Montreálban. Rajtuk kívül emlegetik még Nick de Vriest, Loic Duvalt és Robin Frijnst is.

    Panasonic Jaguar Racing
    Mitch Evans egyike volt a szezon hőseinek, így feltehetően maradhat. Adam Carroll helyzete azonban kérdéses, annak ellenére, hogy voltak jobb eredményei. Amikor a Jaguar beszállt, akkor Nelson Piquet Jr. és Jerome d’Ambrosio is egyeztetett velük. Alex Lynn is szóra jöhet azonban, ahogy Sam Bird is, ha mennie kell a DS Virgin Racingtől. A korábbi GP2-es pilóta pedig már tavaly augusztusban tesztelt is velük. Bird esélyeit ronthatja esetlegesen Nick Heidfeld még. A tapasztalt némettel már 2015-ben egyeztetett a csapat, ugyanakkor Felipe Massát se feledjük, aki idén tesztelt velük. Minden attól függ, hogy a Williams alakulata számít-e jövőre is a brazil pilótára a Forma-1-ben. A kalapba kerülhet még Ho-Pin Tung is, aki a Jaguar első szezonjában a csapat hivatalos tesztpilótája volt.